Terhesnapló 6. - Lassan vághatjuk a centit!
A nap elején még kérdéses volt, hogy el tudom-e küldeni az e heti naplót drága szerkesztőnknek, Diának, vagy sem, hiszen elég hosszúra nyúlt a napom. Most kivételesen nem sütögettem, vagy főzőcskéztem egész nap – amiket mellesleg hanyagolnom kell az elkövetkezendő pár hétben, ha jót akarok magamnak –, hanem, ahogy tőlem már megszokhattátok, a kórházban vártam a soromat.
De kezdjük a legelején. Múlt héten ugyebár volt némi gubanc a vérnyomásommal. Nem tetszett az eredmény a védőnőnek, így másnap délelőtt a kolléganője meglátogatott minket itthon. Valamelyest jobb értéket mért, de megbeszéltük, hogy tartjuk magunkat az eredeti tervhez, miszerint egy hét múlva visszamegyek a saját védőnőmhöz egy rutin vérnyomásmérésre.
No, az ma volt. Délelőtt 11 körülre kaptam időpontot. Arra gondoltam, hogy utána majd beugrom a barátnőmhöz kicsit pletykálni, úgyis ott lakik a közelben és már rég találkoztunk, jó lesz egy kicsit kikapcsolódni. Alexet és Molly-t pedig elzavartam a játszóházba, ne várjanak rám itthon. Szóval igazán tökéletes délelőttöt sikerült megterveznem a fejemben, jó előre.
A tervek persze sosem úgy alakulnak ahogy én azt megálmodom. A vérnyomásom az egekben volt, az ujjaim majd szét pukkantak mérés közben, közben levert a víz, izzadt a tenyerem. A védőnő ödémát állapított meg az ujjaimban, lábamban és az arcomban. Kicsit azért megnyugodtam, hogy az „csak” víz, nem zsír, ami az eddig felszedett kilók miatt rakódott le a – szerintem egyébként is pufók – fejemre.
Az eredmény tehát nem volt kielégítő, ezért egy gyors telefonnal elintézett nekem egy kórházi látogatást. De még mielőtt útnak eresztett volna, vért vett tőlem, és azzal együtt indultam el a kórházba. Az itthon megtöltött vizeletes üvegcsével még meg-meg barátkoztam az évek során, hogy azokat kell magammal vinnem ide, vagy oda, de eddig még nem volt szerencsém ekkora VIP páciensnek lennem, hogy a saját véremet vigyem be a kórházba. Mintha ott nem tudnának venni, nem igaz?
Szóval traccsparti ugrott, közös időtöltés a családommal szintén, uzsgyi a kórházba. Rámcsatoltak egy monitort, amivel a Kicsi szívhangját nézték és a méhem aktivitását, valamint a vérnyomásomat mérték 5-10 percenként. Ez ment egy órán keresztül, valamint előtte és utána is várakoznom kellett – így szummázva 5 órát töltöttem ott. Eredménye a dolgonak nem sok lett, aminek inkább örülnöm kellene, mint bosszankodnom rajta.
Az egyik, hogy a Kicsi abszolút jól érzi bent magát. A másik pedig, hogy egyelőre még épp a határán vagyok annak, hogy gyógyszeres vérnyomáscsökkentésre lenne szükségem, így azt most hanyagoljuk egy darabig. Jövő héten kell visszamennem rutin vizsgálatra, ahol ismét készítenek egy ilyen úgynevezett „vérnyomás-profilt”, amin ma vettem részt, valamint hétfőn megyek be a császáros konzultációm miatt – gondolom ott is méregetnek majd ezt-azt. Tehát száz szónak is egy a vége, jó kezekben vagyok és örülök, hogy nem bagatelizálják el a problémákat.
Ezek mellett a gyomorsavammal is vannak bajok. Napok óta érzem, hogy kezd rosszabbodni a dolog, de két napja ott tartottam, hogy aludni sem tudtam tőle. Nem hatott a savlekötő és az általam jobban kedvelt házi praktikák sem. Muszáj magam diétára fogni, hiába van még mindig nagyon jó étvágyam.
A Kicsi már nem olyan kicsi. 33 hetes és 2 napos, és utálja már a sok piszkálódást, ultrahangokat és szívhang vizsgálatokat. Szeretne már inkább a szüleivel és a testvérével lenni, de jó gyerekként viselkedve kivárja a sorát – ha Anya egészsége is úgy kívánja.
Léna
Léna, 2014. április 04.
