ÓVODÁZTATÁSI TÁMOGATÁS

Ki állapítja meg az óvodáztatási támogatást?

A települési önkormányzat jegyzője.

Kinek állapítható meg az óvodáztatási támogatás?

Annak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeknek a szülője részére, aki

  • a három-, illetve négyéves gyermekét beíratta az óvodába,
  • továbbá gondoskodik gyermeke rendszeres óvodába járatásáról, és akinek
  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll.

A pénzbeli támogatás folyósításának további feltétele, hogy a gyermek felett a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő, illetve ha mindkét szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, mindkét szülő a jegyzői eljárásban önkéntes nyilatkozatot tegyen arról, hogy gyermekének hároméves koráig legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen.

Az óvodáztatási támogatásra való jogosultságot akkor lehet megállapítani, ha a szülő a gyermekét annak az évnek az utolsó napjáig beíratta az óvodába, amelyben a gyermek a negyedik életévét betöltötte.

Hogyan történik az óvodáztatási támogatás folyósítása?

A pénzbeli támogatás első alkalommal történő folyósításának időpontja attól függ, hogy a szülő a gyermeket mikor íratja be az óvodába.

A gyermek óvodai beíratását követően első alkalommal, ha a gyermek óvodai beíratása

  • az év első felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt, a beíratás évének június hónapjában,
  • az év első felében történik, de júniusig nem telt el három hónap, a beíratás évének december hónapjában,
  • az év második felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt, a beíratás évének december hónapjában,
  • az év második felében történik, de a beíratás évében decemberig nem telt el három hónap, a következő év június hónapjában.

A gyermek beíratását követően második és további alkalommal az óvodai nevelési jogviszony fennállásáig

  • a tárgyév június hónapjában,
  • a tárgyév december hónapjában folyósítja a pénzbeli támogatást

A pénzbeli támogatás második és további alkalommal történő kifizetésének összege gyermekenként tízezer forint.

Természetben nyújtható-e a támogatás?

A helyi önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy az első alkalommal folyósításra kerülő pénzbeli támogatás helyett a szülőnek gyermeke részére természetbeni támogatás nyújtható. A természetbeni támogatást a gyermek beíratását követő legfeljebb 15 munkanapon belül kell a szülő rendelkezésére bocsátani.

A természetbeni támogatást a gyermek beíratását követő hét munkanapon belül kell a szülő rendelkezésére bocsátani.

A természetben nyújtott óvodáztatási támogatás célja a gyermek rendszeres óvodába járásának segítése, formája különösen utcai ruha, utcai cipő, váltóruha, váltócipő, tisztasági csomag biztosítása.

Az első alkalommal pénzben nyújtandó óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához a jegyző beszerzi az óvoda igazolását a gyermek óvodai beíratásának tényéről, időpontjáról és a gyermek rendszeres óvodába járásáról.

Mi minősül rendszeres óvodába járásnak?

Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapítása szempontjából rendszeres óvodába járásnak minősül, ha

  • a gyermek az óvodai nyitvatartási napokon naponta legalább hat órát az óvodában tartózkodik, és
  • a szülő által igazolt és az igazolatlanul mulasztott napok száma együttesen nem haladja meg a munkanapokra eső óvodai nevelési napok huszonöt százalékát, azzal, hogy a mulasztásból tíz napot július-augusztus hónapokban a huszonöt százalék megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.

Ha a gyermek óvodát vált, a települési önkormányzat jegyzője minden érintett óvodától beszerzi a gyermek rendszeres óvodába járásáról szóló igazolást.

2010. július 05.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?