Mondtam a férjemnek, ha szeretne még egy gyereket, adjon el valamit, mert drága a magánkórházi szülés... Köszönöm, az államit többet nem próbálnám ki!

Kismamanaplóm – szülés utáni kiadás: "Új minőségben, de a régi világlátással… itt vagyok… vagyunk… Igen, sikeresen vettük az akadályokat, és itt most a többes szám nem úgy olvasandó, mint a „nagyon ügyesen kakáltunk, most... »

Megérkezett! – A második szülésem története...

Egész héten vártuk a babát, fogadásokat kötöttünk, vajon melyik nap érkezik. A férjem vetette fel, hátha 8-án jön, mint az első fiunk. Én meg csak mondogattam, az lenne az ideális, ha hajnalban vajúdnék, reggel szülnék, este... »

Nosztalgia – Az első szülésem története...

A szülésznőm szerint egy hete hordtam túl a fiamat (szerintem csak egy napot), amikor felajánlotta, hogy megnézi, megkezdődött-e a méhszáj tágulása, illetve kicsit tágít rajta, hátha megindul a szülés magától. Ha nem jön a baba... »

Anya leszel, csak ez számít

Számomra sosem volt kérdés, hogy egyszer anya leszek. Mindig akartam gyereket, kettőt. Két kis copfos leánykát. Az elsőt 23 évesen szerettem volna megszülni. A másodikat rá 2 évre. Viktória és Anna.  A nevük is megvolt... »

Ez a lenyűgöző animáció bemutatja, hogyan zajlik a szülés valójában! +18!

A világ legtermészetesebb dolga a szülés - a világon naponta minden másodpercben születik egy baba! Vajon mi is történik egy nő testében ebben a fájdalmas, de igen csak emlékezetes pillanatokban, az maga a csoda!  »

Egy fotós anyuka saját babája születésekor készített lenyűgöző fotói

Lisa Robinson-Ward egy profi fotósnő, aki nagyon komolyan veszi a munkáját. Tény, hogy annyira elköteleztt a szakmája iránt, hogy a saját lánya születését is ő maga fényképezte le, és az eredmények annyira csodálatosak, hogy... »

A Te történeted: Könnyebb 3 kicsivel, mint két kicsivel terhesen

Rekuja régóta aktív tagja a Babanet Társalgójának, és első kislánya születése után még interjút is készítettünk vele. Arról, hogy mennyire nehéz volt várni arra a bizonyos kétcsíkosra és hogyan lehetett túl élni azt a 3,5... »

Egy régen várt szüléstörténet: Csumpi és Koppány

Végre ennyi késéssel neki állok a szüléstörténetem leírásának. Nagyon sajnálom, hogy ennyit várattam mindenkit, de rájöttem, miért nem vitt rá a lélek, hogy megírjam: nem akartam visszaemlékezni! Kellett pár hónap, hogy a... »   7 hozzászólás

Otthonszülésem története - Az otthonszülés

Anna első kisfiát kórházban, második kisfiát otthon hozta a világra. Hogy miért döntött másodjára az otthonszülés mellett, hogy milyen különbségeket látott az első és a második terhessége során a terhesgondozásban, hogy... »   5 hozzászólás

Terhesnapló 6. - Az első szülés emlékei

A mai napon a 9. hét 3. napjánál tartok, és sikerült eljutnom a napokban a szülésznőhöz, avagy ahogy itt hívják, midwife-hoz. Otthon nőgyógyász és védőnő kíséri végig a 9 hónapot, a vége felé haladva sűrűsödnek a... »   13 hozzászólás

Otthonszülésem története - A második baba és a dúla

Anna első kisfiát kórházban, második kisfiát otthon hozta a világra. Hogy miért döntött másodjára az otthonszülés mellett, hogy milyen különbségeket látott az első és a második terhessége során a terhesgondozásban, hogy... »   2 hozzászólás

Otthonszülésem története – Nagyfiú

Anna első kisfiát kórházban, második kisfiát otthon hozta a világra. Hogy miért döntött másodjára az otthonszülés mellett, hogy milyen különbségeket látott az első és a második terhessége során a terhesgondozásban, hogy... »   29 hozzászólás

Így született Oli!

A várandósságom vége felé reménykedtem benne, hogy a szülés után úgy fogom érezni és gondolni, hogy minél hamarabb belevágnék újra az egészbe. Sajnos a dolgok máshogy alakultak, és ez az érzés nem a fájdalom vagy a szülés... »   12 hozzászólás

Egy szülés története Sydneyből

Végig jó hangulat volt, mintha otthon lettem volna, mindig mosolyogtak rám, meg akkor is amikor egy-egy pillanatra elvesztettem a türelmem. Soha egy hangos megjegyzés nem történt, és a szülés után két és fél órán át egyedül... »

Már csak az kell, hogy csikicsukit játsszunk!

Niki harmadik babája születésére készült Bence és Sára anyukájaként, mondhatni rutinos versenyzőként. A történet friss és ropogós, Dávid most kéthónapos nagylegény. »   1 hozzászólás

Rallizás a folyosón és egy gyors szülés

Múlt héten olvashattátok Niki első szülésének, Bence születésének történetét. Niki azonban nem állt meg egy gyereknél, így most közzétesszük Sára, a Hercegnő érkezésének történetét is. »

Még meg sem született, de már kiabált a nagyvilágra

Niki háromszor élte át, milyen egy gyermeket a világra hozni - és mindhárom történetet elküldte nekünk is, így ti is olvashatjátok! Első gyerekként Bence érkezett a családba. »

Micónapló - A négyesben leszállt a gólya!

Hajnali kettőkor ébredtem 15 percenkénti összehúzódásokra. El sem akartam hinni, hogy nem csak álmodom, hanem valamit tényleg érzek, hiszen ekkor már betöltöttem a negyvenedik hetet, és megkezdtem a túlhordást. Nem bírtam... »   3 hozzászólás

Terhesnapló 3. – A nosztalgia magával sodor

Pénteken betöltöttem 32. hetet, és este hatkor születésnapi tortát sütöttem, sajttortát erdei gyümölcsökkel, egy kis marcipán repülőgéppel és három gyertyával. A nagy pocakomtól nehézséget jelentett a hajlongás a sütőhöz,... »   6 hozzászólás

A munkahelyemen született

Most, hogy elsőszülött gyermekem betöltötte a 2. életévét, úgy érzem, tényleg itt az idő, hogy megírjam a szüléstörténetemet. Még mielőtt a címből bárki arra következtetne, hogy rendkívüli módon rohamos szülésem volt egy... »   8 hozzászólás

   1 2 3   

X
EZT MÁR OLVASTAD?