Otthonszülésem története - Az otthonszülés

Anna első kisfiát kórházban, második kisfiát otthon hozta a világra. Hogy miért döntött másodjára az otthonszülés mellett, hogy milyen különbségeket látott az első és a második terhessége során a terhesgondozásban, hogy milyen kérdések merültek fel benne menet közben? Ezekről és még sok mindenről mesél nekünk több felvonásban.

Azzal a tudattal, hogy a terminus el volt számolva és így van még egy hetünk otthon szülni, már tényleg nyugodtan vártuk a Kicsikét. Vasárnap még elvittük a Nagyfiút az Állatkertbe. Nagyon élveztük a hármasban töltött időt, bár többször kellett pihennünk egy-egy erősebb összehúzódás miatt. Nem voltak rendszeresek, így nem is izgattam magam.

Este miután a Nagyfiút lefektettük, a férjem azért odabújt a pocakomhoz. Mondta a Kicsikének, hogy nagyon várjuk és jó lenne, ha lassan megszületne, mert hétfőn már nem akar dolgozni. Mi is korán lefeküdtünk aludni. 22:45-kor ébredtem arra, hogy folyik a magzatvíz.

Szerencsére inkább csordogált, ezért sikerült úgy kimászni az ágyból, hogy ne áztassam el. Csak ültem a WC-n és hagytam, hadd folyjon. A párom nagyon ideges volt, miért nem telefonálok már Juditnak, ezért beadta a telefont a WC-be. Megbeszéltük, hogy a magzatvíz átlátszó, kicsit hópelyhes, ami teljesen normális. Mivel összehúzódások még nincsenek, rohanni nem kell.

Egy óra múlva elkezdődtek az összehúzódások is, 10 percesekkel. Kb. még egy óra volt, mire szerintem az 5 percet elértük. Ekkor szóltam Juditnak, hogy jöjjön, mert a Nagyfiút csak a férjem tudja átvinni a szüleimhez, egyedül meg nem akarok lenni. Rákérdezett a fájások hosszára. Azt addig nem mértük, mert csak néhány összehúzódásonként néztem rá az órára, hogy ne stresszeljem magam.

Legnagyobb meglepetésemre a stopperes mérés szerint kb. egy percig tartó összehúzódásiam voltak három percenként. Már mindegyikhez meg kellett támaszkodnom. Ezt is bemondtuk a telefonba, és Judit ott is termett 10 perc múlva, hajnali 1:45-kor. Épp kószáltam a lakásban, én nyitottam ajtót.

Amíg a párom a Nagyfiút öltöztette, szépen feltöröltem a padlóról a sarat. Nem mintha kellett volna, Judit készült megcsinálni, de mondtam, hogy nekem ez így jó. Elbúcsúztam a Nagyfiútól, aztán megbeszéltük a szükséges vizsgálatokat. Akkorra már intenzíven vajúdtam. Mondtam is Juditnak, hogy ezt már tényleg lehet fájásnak nevezni.

Maximálisan figyelembe vette a kívánságaimat. Mondta, hogy nyugodtan mászkáljak, a hordozható szívhanghallgatóval bárhol ráhallgathat a babára, de ezt is csak akkor csinálja, ha azt mondom, lehet. Vérnyomást is lehet mérni álló helyzetben, ha rosszul esik leülni.

Hát az ülést tényleg nem kívántam. Pedig a Nagyfiú születésekor ebben a szakaszban 40 percen át ültem az autóban! De jó, hogy ezt most nem kell...

Mondta, hogy a kötelező manuális vizsgálathoz sajnos tényleg hanyatt kell feküdni egy rövid időre. Szépen berendezte nekem az ágyat, és várt. Mondta, hogy szóljak, ha nincs fájás és úgy érzem nekem jó. Gyorsan nekifeküdtem, de pont jött egy összehúzódás és felugrottam - fekve iszonyú rossz volt. Vártam is pár fájást, mire megint rászántam magam.

Nagyon sűrűn jöttek, így amint egynek vége lett, gyorsan hanyatt vágtam magam. Szerencsére Judit is gyors volt, még a következő összehúzódás előtt fel tudtam kelni. A méhszáj csak három centi volt, a méhnyak viszont már szinte teljesen eltűnt, ami fura, mert többedik szülésnél a tágulás és a méhnyak rövidülése egyszerre szokott menni. Ezt szépen meg is vitattuk akkor. Meglepően jól tudtam még beszélni. Ebből is gondoltam, hogy a java még hátravan.

Két óra múlt mire befejeztük a vizsgálatokat. Ekkor érkezett meg a férjem és a másik bába, Móni, szinte egyszerre. Megbeszéltük, hogy minden rendben, három centi, még messze vagyunk. Juditék leültek dokumentálni, én meg továbbra is mászkáltam. A párom végig követett. Segített, ahol tudott. Egyre kisebb köröket róttam. Nagyon jó volt egy bizonyos székre támaszkodni a hátsó szobában. Végig álltam. A fájások közben arra gondoltam, hogy most biztos nyílik a méhszáj, biztos így állva fog kipottyanni a baba.

Egy ponton nagyon elkezdtek zavarni a fények. A párom le is oltotta az összes lámpát, épp csak egy kis hangulatvilágítás maradt. Közben hasmenésem lett, aztán pedig öklendezni kezdtem. Judit ott termett és kérdés nélkül tartotta a lavórt, amit fogalmam sincs, hogy és honnan szedett elő. Utána fogmosás közben megint rámjött a hányinger. Ekkor már nem tudtam se gondolkodni, se beszélni. Ösztönösen mentem vissza a székemhez. Kérdezték, mit segítsenek, de csak mutatni tudtam a lavórra. Térdre rogytam és hánytam.

Kértem egy hideg borogatást a fejemre. Emlékszem, hogy az első szülésnél is kértem, de akkor a férjem nem tudta elővarázsolni a törölközőt, mert ugyanakkor a kezem is fognia kellett. Most se volt másképp, nem tágított mellőlem, csak épp Móni a kezébe adta. Máris jobb lett. Gondoltam megpihenek így négykézláb. Nekinyomtam a homlokom a törölközőnek a párom kezében.

Aztán éreztem, hogy kakilni kell. Nagyon ki akartam menni a WC-re, meg is próbáltam felállni, de akkor iszonyúan fájt. Nyöszörögve visszarogytam és mondtam, mese nincs, én ide kakilok. Juditék csak bíztattak és szó nélkül törölgettek. Mondtam, hogy valami jön. Ez már a baba!

Szóltam, hogy nyomnom kell. Akkor hajrá. Még át is villant az agyamon, hogy jé, senki nem nézte meg, hogy eltűnt-e a méhszáj, mégis elindult a gyerek. Nekidőltem a párom kezének, teljes erőből nyomtam és közben torkom szakadtából üvöltöttem. Hallottam, hogy rémisztő hangokat adok ki, de akkor és ott rettentő jól esett, fájdalmat nem is éreztem.

Aztán hirtelen jött egy rövid szúró fájdalom, a bal lábam megremegett. Mintha visszacsúszott volna a baba. Móni szólt, hogy engedjem el. Nyomtam megint és üvöltöttem, ahogy a csövön kifért. Éreztem, hogy Judit valamit matat, de nemsokára kint volt a Kicsike.

Az első pillanatban ő sem sírt, de még megijedni sem volt időm, már hallottam a nyöszörgését. Judit egy kis pumpával gyengéden leszívta az orrát, egy perc alatt átlavírozta a lábam közt és a kezembe adta. Én pedig öleltem az akkor már hangosan üvöltő gyereket. Megsimogatni nem lehetett, mert ragadt a magzatmáztól. Térden álltam, kezemben a gyerekkel. Meg akartak támasztani, de mondtam, hogy nem kell.

Hihetetlenül boldog voltam. Ekkor néztem rá a páromra, aki falfehér arccal meredt ránk. Még remegett az izgalomtól. A következő percben Judit szólt, hogy háromra beemelnek az ágyba. Rejtély, hogy ágyaztak meg ilyen gyorsan. Mindenesetre a szülés után pár perccel már a saját ágyamban feküdtem, a Kicsikével a karjaimban. Csak egy kis félhomály volt. Minden békés és nyugodt, csak a Kicsi sírt nagyon. Ekkor néztünk rá az órára, 3:15 volt.

Az egész kitolás nem volt hosszabb 10 percnél. Judit adott valami homeobogyót a babának amire gyorsan elcsendesedett. Mondták, hogy biztos sokkolta a gyors kitolás, meg hát a válla is elakadt egy kicsit. Hát ezért volt a matatás! Ne izguljak, nem volt komplikált eset, még egy csomó bábapraktika volt a tarsolyukban. Később megbeszéltük, hogy nem azért akadt el a baba válla, mert olyan nagy lett volna hozzám képest, hanem mert iszonyú erővel nyomtam és nem volt ideje megtenni egy negyedfordulatot miután a feje átjött a szülőcsatornán. Ennyit tesz az, ha elhitetik az emberrel, hogy nem tud kitolni.

Csodálatos volt a Kicsikével hármasban a félhomályban feküdni. Juditék persze ott voltak az ágy végében, de teljesen észrevétlenek maradtak. Megtörölgettek és egy elemlámpával megnézték, van-e komolyabb sérülés, de nem volt. Hoztak nekem ananászlevet szívószállal, hogy fekve is tudjak inni. Szóltam, hogy fázik a lábam, húztak rá zoknit.

Aztán ahogy a Kicsi is megnyugodott és betelt a látványunkkal, próbáltuk mellre tenni. Ekkor vettük észre, hogy a köldökzsinóron egy szabályos csomó van. Nagyon jó, hogy erről eddig nem tudtunk, mert végigaggódtuk volna az egész várandósságot. Ilyen csomót a babák csak akkor tudnak kötni, amikor még bőven van helyük mocorogni. Mondjuk, félidőben. A rémálmaim is akkor voltak. Egész biztos vagyok benne, hogy a kettőnek köze van egymáshoz.

A csomó miatt a zsinór nem volt elég hosszú, hogy a babát mellre tegyük, így még kicsit lüktetett, amikor a büszke apuka elvágta. A Kicsi megtalálta a mellet, de inkább csak békésen üdült rajta.

Lassanként teljesen kihűlt a köldökzsinór maradéka, ami a combomon maradt. A szülés után kb. egy órával Judit megnézte, levált-e a lepény, de úgy tűnt még nem. Újabb fél óra után kezdtem megint összehúzódásokat érezni. Judit azt tanácsolta, guggoljak fel az ágyban. A lepény két nyomásra megszületett.

Ezalatt vitte el Móni a Kicsikét megmérni és megvizsgálni. 3 kiló 82 deka és 53 centi. Szép, nagy legény! A vizsgálat után a Kicsike csak K-vitamint kapott, azt is csak az engedélyünkkel. Utána a babát az apukája mellkasára tették, ahol remekül elpihent.

Közben Judit kikísért a WC-re és zuhanyozni, utána pedig Mónival együtt nekiláttak a sérülések ellátásának. Mivel szóltam, hogy fázom, teljesen feltekerték a hősugárzót. Kezdtem kellemesen érezni magam, róluk pedig szakadt a víz. Összesen három felületi sérülésem volt, de jobbnak látták, ha mindegyikre kapok egy-egy öltést. Az egészet nagy műgonddal csinálták, vigyáztak, hogy ne okozzanak fájdalmat.

Mikor végeztek, visszahozták a Kicsit. Készítettek az ágy mellé enni- és innivalót. Már alig vártam, hogy egy jó nagyot alhassak. Kértem is a férjem, hogy feküdjön mellénk. Mondta, hogy azért megvárja, míg Juditék elmennek. Csak akkor tudatosult, hogy még nem telt le a három óra. Reggel hétkor békésen el is szunnyadtunk.

Délutánra kipihentük magunkat. Elküldtük az SMS-eket, fotózkodtunk, a barátnőm pedig az anyakönyvezést is elintézte. Alig vártam, hogy hazahozzák a Nagyfiút. Mellénk bújt az ágyba, együtt volt a család. Nagyon meghitt pillanat volt, bár a Nagyfiút először a kistesónál sokkal jobban érdekelte a szívószálam.

Késő délutánra a Kicsi is megéhezett, de nem ment flottul a szoptatás. Csak üdült a cicin. Szerencsére Móni és a neonatológus is szoptatási tanácsadó, az első két napban háromszor is konzultáltam velük, mire belejöttünk. Nem hittem volna, hogy több mint két év szoptatás után még lehet ezzel problémám, de tényleg minden gyerek más.

Judit négy napon keresztül látogatott minket. Minden alkalommal ránézett a babára, a varrataimra és megbeszéltük, amit kellett - szoptatás, köldökápolás, alvás, öltöztetés, fürdetés, sárgaság. Bizton állíthatom, hogy nincs az a kórház, ahol ennyi idő jutna egy családra.

Csodálatosan meghitt napok voltak. Szép lassan egymáshoz csiszolódtunk, máshoz nem kellett alkalmazkodnunk. A nagyszülők hordták a kaját, mi pedig ki se tettük a lábunkat egy hétig.

A Kicsikén is meglátszott a békesség. Már két naposan kisimult az arcocskája, a harmadik nap gyarapodásnak indult, sárgaságnak pedig nyoma sem volt.

A férjem megköszönte nekem az élményt, hogy része lehetett egy otthonszülésben, én pedig hálás vagyok a lehetőségért. Azt hiszem, az otthonszülés volt életünk egyik legjobb döntése. Csak azt sajnáljuk, hogy a Nagyfiúnak nem adhattuk meg.

Anna

Anna , 2013. november 07.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2013 11 11. 13:52
@tünci28: lehetoseg mindig van...;-) Nekem az egyik ismerosom 2 csaszar utan szult otthon...persze nem allitom, h mindenki szamara ez a kovetendo pelda, de pl o a ket csaszar soran olyan honapokig gyogyulo fizikai es mind a mai napig fennallo lelki seruleseket szerzett, h az o szamara mindenkepp helyes dontes volt.
Persze mindenki mas...elvileg a korhazi szules is lehetne szep elmeny. Van, akinek az is.
→ válasz erre
2013 11 11. 14:55
@kelica: sajnos ez Magyarországon nem megengedett,a tények engem igazoltak,tudok császár után simán szülni, de otthon nem tehetem meg, mert sajnos időre szülni viszont úgy tűnik nem tudok. :(
→ válasz erre
2013 11 11. 19:21

@tünci28: Erdekes...Angliaban teljesen mas a jogi hatter, itt minden nonek joga van ott es ugy vilagra hoznia a gyermeket, ahol es ahogy akarja - egeszsegi allapottol, kockazattol, barmitol fuggetlenul. Meg akkor is ha a no dontese szinte 100%-os bizonyossaggal egyikuk vagy akar mindkettejuk maradando karosodasahoz vagy akar halalahoz vezet. Az eu-i szemelyzet csupan tanacsolhat, ra- vagy lebeszelhet, elo nem irhat semmit. A magzatnak nincsenek jogai - minden dontes az anyae, egeszen, amig a baba meg nem szuletik. Nem minositenem, h mindez jo-e vagy rossz, mindenesetre ez a helyzet.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?