A baba portál - Babanet.hu

Szoptatással a gyomorfekély ellen

Sok újszülött és csecsemő fertőződik meg a Helycobacter pylori nevű baktériummal, ami gyomorfekélyt, nem megfelelő kezelés esetén pedig akár gyomorrákot is okozhat. Sőt, a hirtelen csecsemőhalállal is összefüggésbe hozták... 

A felnőttben bíznak, egymásban nem

A gyerekek a szabályon alapuló magatartásformák megtanulásakor szinte minden esetben egy felnőtthöz fordulnak segítségért, egy másik gyerek véleményében ugyanis nem bíznak. 

Az autisták és az ölelés

Az autisták nemcsak nehezen kommunikálnak a környezetükkel, de szemkontaktust sem létesítenek másokkal és az érintéseket, öleléseket is kerülik. 

Gének a dadogás mögött

Három gén és a dadogás kapcsolatát igazolták kutatók a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányukban. A tudósok szerint a gének közül kettőt az agysejtek arra is használnak, hogy az anyagcsere... 

Az édesszájú gyerek hajlamosabb a depresszióra

Míg a legtöbb gyermek szereti az édességet, a nagyon édesszájúaknál fennáll a depresszió veszélye, és nagyobb a kockázata, hogy a jövőben alkoholproblémákkal fognak küzdeni. A témáról egy amerikai kutatócsapat jelentett meg... 

Depressziós anya – agresszív gyerek?

A depressziós várandós anyák gyermekei tinédzserkorukra nagyobb valószínűséggel válnak agresszívvé, mint a lelkileg egészséges kismamák szülöttjei. Ez derül ki egy nemrég készített tanulmányból.  

A születési hónap és a sportolási kedv

Aki a tanév elején születik, annak nagyobb esélye van arra, hogy sportcsillag váljon belőle. Bár első hallásra a kijelentés bizarrnak tűnhet, a tudósok logikus magyarázatot találtak a jelenségre. 

Felhívás érdeklődő szülők részére

Az MTA Pszichológiai Intézetében játékos helyzetekben figyeljük meg a kisgyermekek viselkedését. A vizsgálat a babák számára játék, a szülő pedig egy érdekes, új helyzetben láthatja gyermekét, és nyerhet közvetlen...    1 hozzászólás

A testvér is tanít

Azt már eddig is tudtuk, hogy a szülő az első életévekben komoly mintaként szolgál a gyerek számára. Az is köztudott, hogy a testvérek befolyással vannak a gyerek személyiségére, például könnyebben tanul türelmet az, akinek... 

A kétkezesség nem előny

Aki mindkét kezével képes ügyesen ténykedni, az csak látszólag van előnyös helyzetben. Azok a gyerekek, akik nem rendelkeznek domináns kézzel, gyakran szenvednek pszichés problémáktól és tanulási nehézségektől.  

Hogyan hat a gyerekre a születési sorrend?

Évtizedeken keresztül nem fogadták el ezt a feltételezést, de az új kutatások is azt mutatják, hogy helyünk a családban valóban hatással van intelligenciánkra és személyiségünkre.     5 hozzászólás

Szeme fénye

A szülők maguktól nem tudják eldönteni, hogy kell-e gyermeküknek szemüveg. Ezért lenne fontos, hogy teszteltessék gyermekük éleslátását. Az lenne az ideális, ha a 2. születésnap környékén minden gyerek átesne egy szemészeti...    3 hozzászólás

Nagyító alatt a babafürdető szerek

A babafürdetőkön folytatott tesztelés pozitív eredménnyel zárult. A szülők mégis elbizonytalanodnak a hatalmas választék láttán, hiszen a legjobbat szeretnék megadni gyermeküknek. Ezt a kozmetikaipar is tudja, így mindent... 

A baba meg a hurkák

Minden kisbaba életének első évében fejlődik a legintenzívebben. Általában fél éves korukra megduplázzák, egyéves korukra pedig megháromszorozzák születési súlyukat. A babák teste folyamatosan fejlődik, alakul, amihez...    1 hozzászólás

Az amerikai gyerekek egy százaléka autista

Átlagosan száztíz gyerekből egy autista az Egyesült Államokban a legfrissebb kormányzati tanulmány adatai szerint.  
élvezet és játék

Élvezet és játék

Akinek rosszevő gyereke van, gyakran kerül a totális kétségbeesés határára. Mert sokszor nincs az a beígért jutalom vagy esetenként büntetés, az a különleges, kedvenc ételsor, amivel a gyerekbe lehetne diktálni akár egyetlen... 

Zsarnok szülők, túlsúlyos gyerekek

A serdülőkor a gyermekkor és a felnőttkor átmenete, amikor nemcsak testi fejlődésen esik át a személy, hanem pszichológiailag is változások következnek be. Ebben a korban a „kisfelnőttek” elkezdenek foglalkozni az alakjukkal... 

Visszahívják a babakocsit, mert levághatja a gyerek ujját

1 millió babakocsit hív vissza az Egyesült Államokban a Maclaren gyár, miután kiderült, hogy egy tucat gyerek ujjbegyét amputálta a zsanér.  

Az amerikai gyerekek heti 32 órát tévéznek

A tévézéssel töltött órák száma valamelyest csökken, ha a gyerekek bekerülnek az általános iskolába, így a 6-11 éves korosztály már "csupán" 28 órán át bámulja a készüléket.  

Kajacsata

Minden anyuka izgalommal várja, mit fog szólni a baba az első kanál friss gyümölcsléhez, a főtt zöldséghez, ugyanakkor aggódunk is: és ha nem lesz jó evő a gyermekem?  

   1 11 21 31 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62   

X
EZT MÁR OLVASTAD?