Hason és háton fekvő csemeténk egyik nap gondol egyet, és felül. Nem sokkal utána már négykézláb mászik, és bár, ahogy mondani szokták, ki sem látszik a földből, bizony, mindent megkaparint, amit csak lehet. Az elindulás...
December elején már a legapróbb gyerkőcök is alig férnek a bőrükbe, annyira várják a piros ruhás, fehér szakállú Télapót. Némelyikük olyannyira be van zsongva, hogy az utcákat is Mikulás-nótákat énekelve rója, a nagyobbak...

A testhőmérséklet emelkedése a szervezet egyik legfontosabb védekező reakciója a veszélyesnek, illetve idegennek felismert anyagokkal (pl. baktériumokkal, vírusokkal, stb.) szemben.

Téves, hogy a lázat pontosan érzékeljük kézrátéttel, homlokhőmérővel vagy gyakorlat alapján ránézésre.

A lázcsillapítás sikere legalább fele részben azon múlik, hogy kellő folyadékot itassunk a kis betegünkkel, bármilyen gyógyszer csak így hatásos. A kínált ital ne legyen szénsavas, leginkább a tea javasolható, vagy rostos...

Emlékszem, az első alkalommal, amikor a gyerek magas lázat produkált, bennem az adrenalin-szint szökött egy perc alatt az egekig, azt sem tudtam, hirtelen hová kapjak. Most már rutinos lázcsillapító-mamaként nem esem kétségbe,...
Kétéves volt a lányom, mikor kapott egy triciklit. Szépet, kéket, le is kellett vinni a játszótérre, de ott aztán minden más hirtelen érdekesebb lett, mint a járgány. Bevetette magát a homokozóba, a többi gyerek meg a...

A játszótéren mindig heves indulatokat vált ki a cipővásárlás kérdése: van, aki a harántemeléses cipőkre esküszik, van, aki a kínainál vásárolja a gyerek lábbelijét, és van olyan is, aki használtan veszi, vagy a nagyobb...

Egy kétévessel vásárolni nem épp leányálom. A dackorszak amúgy sem a legkellemesebb és leghálásabb időszak egy gyermek életében, de amikor mindez még tetéződik azzal, hogy a kölök közvetlen közelében mindenféle finomságok...
A Gyermekétkeztetési Alapítvány adatai szerint Magyarországon jelenleg 150 ezer gyermek él nyomorban és számuk folyamatosan nõ.

Emlékszem, az első alkalommal, amikor a gyerek magas lázat produkált, bennem az adrenalin-szint szökött egy perc alatt az egekig, azt se tudtam, hirtelen hová kapjak. Most már rutinos lázcsillapító-mamaként nem esem kétségbe,...
Amikor a lányom egyszer úgy jött haza az oviból, hogy szóba hozta, mivel csúfoltak egy testesebb kislányt, leesett az állam. Sosem gondoltam volna, hogy az én gyerekem képes ilyenre, hogy képes direkt lelki fájdalmat okozni...
Azok a fiatal nők, akik dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, vagy könnyű drogokkal élnek, általában felhagynak ezekkel a szokásaikkal, ha terhesek lesznek. Ám egy új tanulmány szerint a mamák terhessége nem befolyásolja a...
2007-től a kismamák számára is „fizetős" a felsőoktatás. Ezen az érintettek számára szomorú tényen igyekeznek könnyíteni saját hatáskörben az intézmények. Félő, hogy a kismamák körében – életvitelükből adódóan - oly...
Úgy érzi, hogy folyamatosan a baba orrát kell törölgetnie? Sajnos előfordulhat! Az egészséges csecsemők nagy része ugyanis 1 éves kora előtt legalább hatszor megfázik.

Bár ő is csak nemrég - két éve - jött a világra, Kevin máris rendkívül rátermettnek bizonyult a szülészet terén.
"Eltelt egy év, és Te még mindig 20 kg-ot cipelsz 30 lépcsőfokon?
2004-ben a Neogranormon is elnyerte a Superbrand titulust Magyarországon.