A baba portál - Babanet.hu

Zsuzsi nyuszi története

Amikor megérkeztünk a Dédiékhez, olyan meglepetésben volt részünk az öcsémmel, mint addig még soha. Mondjuk, nem volt nehéz az addigi alkalmakat túlszárnyalni, hiszen én még csak négy éves voltam, az öcsém meg három. De azóta...    7 hozzászólás

Háborúzó testvérek

Egy testvér érkezése mindig felkavarja az érzelmeket, főleg a nagyobbik gyereknél. Akkor is nehéz megküzdenie ezzel, ha kicsi köztük a korkülönbség, de akkor is, ha nagyobb és esetleg ő maga is könyörgött a kistestvérért....    4 hozzászólás

Így hat a gyerek a házasságra!

Éljetek bár házasságban vagy párkapcsolatban, egy biztosan előre megjósolható: gyökeres változást jelent a gyerek érkezése. A változások egy része objektíven nézve nem mondható kellemesnek, más részük viszont nagyon is az....    16 hozzászólás

Változó jogszabályok az óvodáknál is

Még majdnem három hónap áll rendelkezésére a kisgyermekes szülőknek, hogy megfelelő óvodát találjanak gyermeküknek. 2012-től változtak az óvodákra és óvodásokra vonatkozó jogszabályok is, így nem árt előre tájékozódni az új... 

Keresik az Év Védőnőjét!

Egyedülálló szolgáltatás a világon az, amit mi, magyar anyukák szinte teljesen természetesnek veszünk. Csak nekünk vannak védőnőink, akik már a terhességet is végigkövetik, majd később figyelemmel kísérik gyermekeink...    5 hozzászólás

Babanapló 1. - Elvek és dilemmák

Két dilemmán gondolkoztam a napokban, tulajdonképpen mindkettőre megtaláltam a magam válaszait. Mondják, hogy az embernek addig vannak elvei, amíg nincsenek gyerekei. Én azért nem szeretnék számomra tényleg fontos elveket...    5 hozzászólás

Túl rémisztőek a mai gyerekeknek a klasszikus mesék

Legalábbis a brit szülők ötöde ezt állítja, de olyan erős meggyőződéssel, hogy inkább nem is terheli velük gyermekét.     16 hozzászólás

Az örökbefogadás lelki háttere

Napjainkban a becslések alapján hazánkban hozzávetőlegesen 150.000 pár küzd meddőségi problémával, azonban más esetekben is előfordulhat, hogy két ember úgy dönt, hogy más vér szerinti gyermekét szeretné a sajátjaként... 

Terhesnapló 3. – Gondolatok úton a harmadik emelet felé

Este tíz óra, elmosódott fények játszottak a szemüvegemen. Úton voltam hazafelé, lágyan morogva szólt az autó motorja, a kipufogók, mint valami mesebeli ködöt okádták a szmogot a téli éjszakában.     10 hozzászólás

Elkeseredett kismamák: a kevésből is elvettek

Ahogy arról már beszámoltunk itt a Babaneten is, az adójóváírás kivezetésével várható volt, hogy csökkenni fog a GYED és a TGYÁS összege is. Hogy pontosan mennyivel, azt előre senki sem tudta, ám mostanra már sokan kézhez...    17 hozzászólás

Kivihetem a hidegbe?

Önkéntelenül is felmerül a kérdés sokakban most, hogy tombolnak a mínuszok odakint - főleg a kisebb babák szüleiben. Mert mi is az a határ, amikor még elmehetünk csavarogni egy nagyot tolva a babakocsit, és mikortól...    7 hozzászólás

Játékok hóra-fagyra hangolva

Talán most már reménykedhetünk egy kis hóban. Ha nem is ígérkezik túl sok, talán egy "hóembernyi" esni fog.  Én már alig várom, remélem, ez egyszer tényleg igaza lesz az időjósoknak. Ti se maradjatok otthon, menjetek... 

Családtámogatási változások 2012-ben

Annyi változás történt az elmúlt egy évben, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és küzdünk azzal, hogy kihámozzuk a sok új szabályból és paragrafusból, mi az, ami ránk is tartozik. Mert fontos tudni, hiszen a családtámogatás...    4 hozzászólás

Terhesnapló 3. – Bármi lesz is a lába között

Kezdem ott, hogy este 18:36 van, és még bent vagyok az irodám magányában. Akinek volt esze, az már réges-régen hazahúzott, de nekem legalább annál ideálisabb a környezet a 87 füles excel táblázatokban történő elmélyülésre....    2 hozzászólás

Elválasztás, elválasztódás, hozzátáplálás

Három fogalom, ami tulajdonképpen ugyanarra az életszakaszra vonatkozik a baba és az anya életében: arra a pillanatra, mikor a szoptatást – vagy tápszert – felváltják a szilárd ételek. Jó, eleinte még nem igazán szilárdak,...    2 hozzászólás

Kompenzálást igényelhetnek a rosszul járt kisgyerekesek

A kormány tervei szerint jövedelempótlékot igényelhetnének a jövőben a terhességi gyermekágyi segélyben (TGYÁS), illetve gyermekgondozási díjban (GYED) részesülők a kormány tervei szerint. A kompenzáció csak azoknak járna,...    2 hozzászólás

Cumi: le akarod szoktatni?

Nekem volt cumim kiskoromban, imádtam, kumciának hívtam a cumika összekeverésével. Aztán úgy fél kettő-két éves lehettem, mikor anyám úgy döntött, ideje öcsémnek és nekem megválnunk a hőn szeretett cumitól. Arra az éjszakára...    12 hozzászólás

Farsangi jelmez – ötleteljünk!

Gyorsan eltelt a Karácsony, nemrég, Vízkeresztkor hagyományosan már a fát is lebontottuk, és máris itt van a Farsang időszaka. És ezzel együtt az ötletelés is a kisgyerekes családokban, hiszen a bölcsődében-óvodában, sőt még...    23 hozzászólás

Az öv miatt hívja vissza etetőszékeit az IKEA

Az IKEA arra kér minden vásárlót, aki #17389-es sorszámú, 0607-0911 (ÉÉHH) gyártási dátummal rendelkező ANTILOP etetőszéket vásárolt, hogy haladéktalanul lépjen kapcsolatba az IKEA áruházak Vevőszolgálatával.  

Allergia karácsonykor

Az ünnepek alatt az allergiás tünetek fokozódhatnak. A karácsonyfa, az illatos gyertyák és a készülődéssel járó stressz is felerősítheti a panaszokat.     3 hozzászólás

   1 11 21 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58   

X
EZT MÁR OLVASTAD?