Szüléstörténet - A harmadik gyermekem érkezésének története…

Megtörtént a csoda, 3 gyermekes anyuka lettem. Hosszú hónapokkal ezelőtt történt, mégis tisztán emlékszem annak a bizonyos napnak minden pillanatára. Emlékszem a türelmetlenségre, a fájdalomra, a kétségbeesésre, a... 

Ilyen arcot vág a magzat, ha kelkáposztát eszik az anya - UH-képen mutatták meg a kutatók

Ahogy a terhességi teszten megjelenik a két csík, az újdonsült kismamák - ha addig nem tették - elkezdenek kiemelt figyelmet fordítani a táplálkozásuknak. Sokan ilyenkor igyekeznek kiiktatni a feldolgozott élelmiszereket, a... 

A gyerekek mentális teljesítményét rontja ez az apróság: fontos megállapítást tettek a kutatók

Ahhoz, hogy egy gyermek jól teljesítsen az iskolában, emellett pedig kiegyensúlyozott és boldog legyen, több feltételnek is teljesülnie kell. A megfelelő érzelmi támogatáson túl a fejlődő szervezetnek elegendő pihenésre és... 

Miért fontos a napirend?

A gyerkőcök esetében rendkívül fontos a napirend kialakítása és betartása. Egyaránt hangsúlyos szerepet kap a totyogós és kisgyermekkorban, illetve az iskolás korú gyerekeknél is, hiszen rendszeres tevékenységekre vágynak. A... 

Így lehet ellenállóvá tenni a gyermek immunrendszerét

Az őszi és a téli időszakban a közösségekben szinte mindenkit elér valamilyen légúti vírusfertőzés. Ezért fontos, hogy erős legyen az immunrendszere a gyermeknek. Az alábbiakban mutatunk néhány hasznos tanácsot, amelyekkel... 

Így változik meg az életed, amikor a babád kisgyermek lesz

Az idő nagyon gyorsan telik: az egyik percben még kisbabád van, a következőben pedig már kisgyermeked. De mégis miben változik meg az életed, amikor babád kisgyermek lesz?    

Mire figyeljek ha strandra viszem a babát?

Vízparti nyaralást terveztek egy csecsemővel vagy kisgyermekkel, de nem tudod mire figyelj? Segítünk!  

Egy applikáció, amire minden anyának szüksége van

Érezted már magányosnak magad anyaként? Ha igen, akkor érdemes kipróbálnod az ingyenes Momz applikációt, melynek segítségével egyszerűen lehet ismerkedni környékbeli anyukákkal.  

Hetedikre csak sikerült

Hétgyerekes anyuka vagyok – Az elején még trollkodtak azzal, hogy "tönkreteszem a testem" és hogy a szexen kívül szerezzek más hobbit is. A sok gyerek nem mindenkinek való, de nekünk úgy gondolom, abszolút igen.... 

Amikor az énidő egy szundikálás naponta

Olyan gyorsan történik: az egyik percben még kisbabád van, a következőben pedig már kisgyermeked. Tudni fogod, amikor a fiad vagy a lányod hivatalosan is átlépi a határt, és az életed örökre megváltozik. A dolgok nagyon, nagyon... 

A Cartoon Network bemutatja legújabb kalandvígjátékét, a Gombikat

A Cartoon Network csatornán jövő héttől vadonatúj sorozat indul, a Gombik! Ez a gyönyörűen rajzolt, színpompás új sorozat főszereplője Seth, egy szerethető gombagyerek, aki az őskori Fungie városban él, és szereti a tudományt... 

7 könyv, amiket érdemes beszerezned, ha babát vársz

Egy anyának mindig fontos pillanat az, amikor gyermeke születik, éppen ezért még a baba érkezése előtt és akár utána is érdemes tájékozódni, és minél tartalmasabb babás könyveket beszerezni. Ezek között a könyvek között... 

Az apa kétéves kislányát forró víz alá tartva kínozta

Egy 38 éves kiskunmajsai apa januárban saját fürdőszobájukban életveszélyes sérülést okozott kétéves kislányának azzal, hogy őt forró víz alá tartotta, és a gyermek fájdalmai ellenére tovább folytatta cselekedetét. A kislány... 

Anyák bajban, gyerekek bajban

Minden évben adakozok. Adok annak, aki rászorul. Sokáig különböző alapítványokhoz fordultam és rajtuk keresztül próbáltam segíteni. Ma már tudok annyira nyitott szemmel járni a világban, hogy oda adjak ahol látom, hogy kell a... 

"Földre szállt angyalok"

Kedves Olvasóink! A közelgő karácsony kapcsán a Babanet, és a Kölöknet szerkesztősége, valamint az Adamo vezetősége segítséget szeretne nyújtani a hozzájuk csatlakozó angyalokkal együtt olyan rászoruló családoknak, akik nehéz... 

Teendők egy sikeres babaprojekthez – I. Fejezet

A nyár a legideálisabb időpont a nagy esküre. Sokfelé jártam a pesti belvárosban az elmúlt hónapokban, és folyton folyvást leány- és legénybúcsúkba botlottam, a munkahelyem pedig pont a kerületi városházával szomszédos; így... 

Bőrápolási tippek babavárás idején: ragyogj Te is! – 1. rész

A terhesség alatt megszépülünk – ez a kép él a köztudatban: egyesek valóban egészségesebb körömmel, bőrrel és hajkoronával büszkélkedhetnek eme áldásos 9 hónapban, azonban mások koránt sem ilyen szerencsések! Ám, hogy mi magunk... 

Maradj formában!

Egész életünket az állandó mozgás, körforgás jellemzi, alakítja. Egy pillanatra sem áll meg a világ, folyamatosan változik, változunk; a testünk, az igényeink, és különböző élethelyzetekben találjuk magunkat! Mindig fontos,... 

Miért nem alszanak az anyukák?

“Most aludd ki magad, mert ha megszületik, már nem fogsz tudni aludni!” Ahogy megtudják, hogy babát vársz, a gyakorlott anyukák, vagy az idősebb generáció egyéb hasznos jó tanácsai mellett ezt a jó tanácsot mindenkitől... 

Dúlai támogatás – szülés -(család)kísérés

Egy kis statisztika: Az elmúlt évtized során tucatnál is több olyan ellenőrzött tanulmányt publikáltak, melyekben több mint 5000 véletlenszerűen kiválasztott egészséges, várandós nő vett rész, akiknek várandóssága... 

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   

X
EZT MÁR OLVASTAD?