Október a Mérleg békés, harmóniára törekvő energiájával indul. A fókusz a szépség és egyensúly megtalálásában van, amit leginkább kapcsolatainkon, illetve a művészeten keresztül tapasztalhatunk meg. A másokkal való...
Akár gyerekkel is!
Zubor ’IgenAnya’ Rozi ajánlója.
Reggelizz úgy, mint egy király – tartja a régi mondás. Azt is sokat hallani, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nyilván mindettől függetlenül az egyéni preferenciák a legfontosabbak, de akiknek az életében ezek a...
Íme a szeptemberi anya-mantra adagod a horoszkópod szerint!
Amennyire várjuk a szeptembert, hogy visszamenjenek, vagy épp elkezdjenek intézménybe járni a gyerekeink, ez annyira nehéz időszak is tud lenni. Bár velünk ez nem mindig pont ősszel történt, három gyerekkel vagyok túl bölcsis...
Világéletemben városi lány voltam. A legkisebb település, ahol éltem, Debrecen volt, és egészen két és fél évvel ezelőttig kézzel-lábbal tiltakoztam, hogy ez megváltozzon. Aztán jött a covid, utána pedig várandós lettem a...
Koreny Dóra harminchárom éves, két pici gyermek anyukája, feleség, vállalkozó. Miskolci származású, ám az egyetemi éveknek nem csak férjét köszönheti, de a tanulmányai miatt az élet is a fővárosba sodorta. Orvosnak készült,...
Az otthoni környezet után a gyerekek az óvodában és a bölcsődében töltik a legtöbb idejüket, ahol rengeteg fotó és videó készül róluk.
Egy anyáról sok minden eszünkbe jut. Az éjszakázás és az ezzel (is) járó fáradtság. A hihetetlen kitartásuk. A rengeteg kakis pelus. Az anya-konty. Babák. Pelenkák. Cumik. Szoptatás. Sírás. Babasírás és anya sírás egyaránt. A...
Szakértőnk, dr. Vass Dorottea, az ELTE Gyógypedagógia Karának oktató-kutatója beült megnézni a Barbiet, hogy aztán elmondhassa a foglalkozásain résztvevő gyerekek szüleinek, miért is NEM tanácsos egy kisgyereknek megnéznie a...
Amennyire várjuk az iskolakezdést – jó, tudom, 10-ből 9 szupermami nem várja :D (de én akkor is!) -, annyira őrjítő procedúra tud lenni beszerezni mindent a tanév első napjára. Bár ez még csak a harmadik évünk, amikor már...
Kecskés Timi life- és karriercoach, a segítő szakmák szövegírója, zöld civil aktivista, de elsősorban feleség és három nagy fiú édesanyja. Úrhidán él, otthonukban szó szerint egyedüli nőként, ugyanis három fia és a férje...
Vincze-Pintér Mónika öt gyermek, öt lány(!) büszke édesanyja. A legnagyobb 16 éves lesz, a legkisebbek, az ikrek, márciusban születtek, azaz 4 hónaposak. Mónika számára családja a legfontosabb. SzerETET nyelve a főzés, az...
Nem tudom, ki hogyan éli túl gyerekekkel ezt a meleget úgy, hogy közben nem éli fel az anyagi tartalékait, ugyanis három gyerekkel családi kedvezmények ide vagy oda, strandra menni nagyon költséges dolog. Úgyhogy arra...
Megtörtént a csoda, 3 gyermekes anyuka lettem.
Hosszú hónapokkal ezelőtt történt, mégis tisztán emlékszem annak a bizonyos napnak minden pillanatára. Emlékszem a türelmetlenségre, a fájdalomra, a kétségbeesésre, a...
Ahogy a terhességi teszten megjelenik a két csík, az újdonsült kismamák - ha addig nem tették - elkezdenek kiemelt figyelmet fordítani a táplálkozásuknak. Sokan ilyenkor igyekeznek kiiktatni a feldolgozott élelmiszereket, a...