
„Úgy szeretlek, édesapám, mint az emberek a sót” – mondta a mesebeli királylány, aki ezzel a kijelentésével keményen magára haragította a királyt, lett is belőle haddelhadd. Pedig az emberek tényleg szeretik a sót – ez a...
Spanyol kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amely segítségével mérni lehet a kisgyermekek fürdetõvizében jelen lévõ allergének mennyiségét.

Számtalanszor hallhattuk már, hogy inni kell, mert testünk sejtjei rengeteg vizet tartalmaznak és igényelnek a megfelelő működéshez. Evés nélkül akár hetekig is kibírja az ember, ám folyadék nélkül pár nap alatt végünk van.
Nem lesz védettebb a betegségektõl az a csecsemõ, amely féléves kora után is csak anyatejet kap - egyebek mellett az ezt igazoló tudományos eredményeket is bemutatták egy nemzetközi kongresszuson.
Az Amerikai Egyesült Államokban több csecsemőtápszerben egy robbanószerekben, tűzijátékokban és rakéta-üzemanyagokban használt vegyületet találtak

A lányom csodaszép, hosszú fekete hajjal született, ezekhez mély, ibolyakék szemek párosultak. Aztán párhetes korában a csodaszép haj fele kihullott, ami tízemeletnyi homlokot eredményezett.
A gyerekek általában ösztönösen vonzódnak a kisállatokhoz, és ma már az is köztudott, hogy a családi kedvencek mennyire jótékonyan hatnak a gyerekek fejlõdésére.

Hiába repkednek a mínuszok, gyerekkel nem lehet egész nap a lakásban ülni! Akkor sem, ha az a gyerek még aprócska.

Bár a babákat nem különösebben zavarja, kezelni kell, ha felbukkan. A szájpenész egy olyan fertőzés, melyet a candida albicans gombafaj okoz és megtámadhatja a bőrt, a nyálkahártyát és a bélrendszert is. Mivel kialakulásához...

Először csak melegkiütésnek véltem. Aztán azt hittem, csak a nagydolog csípte ki szegény gyerek fenekét. Mikor viszont már több napja küzdöttünk ellene, és nemhogy javult volna, de a kiütések még csúnyábbak is lettek, tudtam,...

A női mell csodálatos testrész: képes előállítani az anyatejet, amely táplálja, óvja babánkat. Ám a szoptatás során számtalan olyan jelenség felbukkanhat, amely problémát okoz az anyukáknak. Talán az egyik leggyakoribb ilyen...

A női mell csodálatos testrész: képes előállítani az anyatejet, amely táplálja, óvja babánkat. Ám a szoptatás során számtalan olyan jelenség felbukkanhat, amely problémát okoz az anyukáknak. Talán az egyik leggyakoribb ilyen...

A testhőmérséklet emelkedése a szervezet egyik legfontosabb védekező reakciója a veszélyesnek, illetve idegennek felismert anyagokkal (pl. baktériumokkal, vírusokkal, stb.) szemben.

Téves, hogy a lázat pontosan érzékeljük kézrátéttel, homlokhőmérővel vagy gyakorlat alapján ránézésre.

A lázcsillapítás sikere legalább fele részben azon múlik, hogy kellő folyadékot itassunk a kis betegünkkel, bármilyen gyógyszer csak így hatásos. A kínált ital ne legyen szénsavas, leginkább a tea javasolható, vagy rostos...

Emlékszem, az első alkalommal, amikor a gyerek magas lázat produkált, bennem az adrenalin-szint szökött egy perc alatt az egekig, azt sem tudtam, hirtelen hová kapjak. Most már rutinos lázcsillapító-mamaként nem esem kétségbe,...

Amikor már azt hinné az ember, hogy itt a Kánaán, mert túljutottunk az első időszak nehézségein, a hasfájásokon, a gyakori éjszakai ébredéseken, a szoptatással járó kezdeti problémákon, és babánk már mosolygós, fordulni, fogni...

A legtöbb kismama az első terhessége során kissé retteg attól a naptól, mikor majd beindul a szülés. Akik viszont már túl vannak azon a nevezetes napon, tudják, az igazi megpróbáltatások csak utána jönnek. Mert kötődj...

Az anyák egyik legnagyobb félelme az, hogy esetleg nem lesz elég tejük a baba táplálására, legnagyobb dilemmájuk pedig az, honnan tudják biztosan, hogy tényleg gond van. Arról már nem is beszélve, hogy mit kell, lehet tenni...