Helló, meló! - Nyári szünet
A múltkori tűzeset mély nyomot hagyott bennem. Szerencsére a világégés érzése pár nap alatt elmúlt, de azóta azt hiszem, kicsit jobban aggódom. Ez volt az első komolyabb állás, amit láttam és nekem jó lenne. És ráadásul nem azt érzem, hogy...
Terhesnapló 7. – Legózás a lakással meg a berendezéssel
19 hét telt el, ma lépünk a 20. hétbe, a tömeg őrjöng, apám!
Hétvégi programajánló – Megelevenedő történelem és az állatok titkos élete
Az időjósok szerint pont hétvégére romlik el az idő, de ez korántsem jelenti azt, hogy a négy fal között kellene kuksolnotok. Ha a strandoláshoz nem is lesznek ideálisak a körülmények, a kicsik és nagyok szórakozásához éppen jó lesz az idő.
Hogyan tanítsuk meg a gyereket bicajozni?
Bár lassan vége a nyárnak, de ha szerencsénk van, talán lesz még pár olyan hétvége, amikor nem ömlik az eső, és elővehetjük a bringákat. Különben is, biciklivel közlekedni elég sokáig lehet. A legapróbbakat még a szülők utaztatják a hátuk mögötti...
Gyerünk, anyukám! – Táplálkozási 1x1
Tisztázzunk valamit az elején! Nem, nem készülünk beach body versenyre, és nem is cél egy hét alatt öt kilót ledobni. A tuti recepteket sem tőlem fogjátok megtanulni, mert a legtöbbször sajnos nincs időm-kedvem-alapanyagom, de...
A férfi, aki felesége helyett vett részt egy kismama-fotózáson
A legjobb párkapcsolatban is előfordul, hogy a két fél valamiről teljesen ellentétesen gondolkodik - de ritka, hogy ennek ennyire vicces végeredménye legyen.
5 hozzászólás
Helló, meló! - Tűzeset
Közeledett a várva-várt második körös interjú az elektronikai óriással. Bizakodóan futottam neki, a cégnek utána néztem, felkészültem. A pozíciót is alaposan átgondoltam, tudtam, hogy mivel és hogyan kell majd fényezni magam. Kezdtem érezni,...
Terhesnapló 7. – Időpontok, ultrahangok, meg a tele hócipő
A 18. hét a genetikai ultrahang hete lenne, de nekünk valahogy ez sem jön össze. Amúgy terhességileg, tünetileg majdnem teljesen oké vagyok, ha az őrült szívdobogást és a véres vizeletet leszámítjuk. De haladjunk szép sorjában.
2 hozzászólás
Hétvégi programajánló – Még pörög a nyár!
Még alig kezdődött el, de máris lassan vége lesz a nyárnak, és vele együtt elröppen a jó idő. Élvezzétek ki minden percét, mert a borús őszi napokon már biztosan nehezebb lesz kimozdulni.
Koppi-napló – Sziszegve szocializálódás
Koppi jó pár napja gyakorolgatja az „sz” betűt, mióta elég foga van rájött, hogy kell kiejteni ezt a hangot és először csak bizonytalankodva, majd már rendes sziszegéseket hajt végre. Egyszerűen imádom, ahogy csinálja. De még nem tudom, mit...
Gyerünk, anyukám! - És akkor beszéljünk a kajálásról...
A sportolós nyomulásom már a könyökötökön jöhet ki, ezért most beszélhetnénk kicsit a kajáról. A sport mellett a másik, amiről mindenki tudja, hogyan kell, de kevés csinálja. Ne ijedjetek meg, nem lesz itt kalóriaszámolás, meg keményvonalas...
Helló, meló! - Koldus és bikini
A múltkori magas sarkú szandis eset után elhatároztam, hogy az öltözetemet még körültekintőbben választom meg. Beterjesztettem a családi pénzügyminiszteremnek – férjemnek -, hogy márpedig interjúra ruha kell. A lapos sarkú szandimat meg...
Terhesnapló 7. – Engem nem epidurálnak meg!
Lassan, de biztosan galoppozunk a 17. héten, hamarosan itt az ideje a 18-20. heti genetikai ultrahangnak.
1 hozzászólás
Ha anya fél, a baba kiszagolhatja
Illatok útján adhatja át az anya félelmeit újszülöttjének – derül ki egy amerikai tanulmányból. A Michigani és a New York-i Egyetem kutatócsoportja patkányanyákat tanulmányozott. Megtanították nekik, hogy féljenek a borsmenta szagától és...
Hétvégi programajánló – Ezekre jó lesz emlékezni télen!
Fesztivál lesz fesztivál hátán, ha kimozdulnátok a családdal, akkor nem kell sokat keresgélni. A nyári gyerekprogramok özönébe nem lehet beleunni, na és persze így lehet a legjobban felrázni a családot. Ilyenkor lehet a legszuperebb élményeket...
Gyerünk, anyukám! – Te szereted magadat?
Hetek óta próbállak rávenni, hogy megmozdulj. Nem tudom, hogy az írásaim, esetleg a Facebook-os Gyerünk, anyukám! projekt segített-e neked. Igen, pont neked! Sok levelet kapok anyáktól, akiket sikerült motiválnom, megadtam a kezdő lökést és a...
Vajon mi a kicsik kedvenc étele? Egy egyszerű teszt segítségével könnyen kideríthetjük!
Felnőttként könnyen a világ tudtára adhatjuk, ha valamilyen ételt nem szeretünk - elmondhatjuk szóban, vagy egyszerűen kitolhatjuk a tányérunk szélére a nem kívánt falatokat. A kisgyerekeknek azonban sokkal nehezebb dolguk van. Vagyis csak...
Kicsi babák, jó nagy kutyák
Azt mondják, hogy gyerekkel és kutyával bármit el lehet adni. És tényleg. Mondjuk, a dolog teljesen érthető, nincs még egy olyan cuki látvány, mint egy tele szájjal rötyögő gyerek és azt a gyereket anyjaként imádó kutyatárs.
Hogyan tanulnak meg a babák félni a mélységtől?
A Psychological Science szakfolyóiratban megjelent legújabb kutatás szerint a csecsemőkben annak következtében alakul ki a mélységtől való félelem, hogy tapasztalatokat szereznek a környezetükhöz viszonyított mozgásukról.
Helló, meló! - Interjú magas sarkúban
Készülök, készülök! Ruha, pedikűr, manikűr, és tegnapelőtt gyorsan elszaladtam a fodrászhoz is. A külső igenis nagyon sokat számít. A hangommal kapcsolatban már kevésbé tudok felkészülni, a szagommal… hát igen, parfümöm nincs.
3 hozzászólás
Olvass tovább! 265. / 404 oldal





























