
A szoptatás csodálatos dolog. De azért az is remek érzés, mikor egy sikeres szoptatási időszak után egyszer csak vége, a gyerek már nem kér a melleidből, és azok ismét a te tested teljes jogú részének tekinthetők.

Az elmúlt két hétben kétszer álltam neki naplót írni, de az elsőt így utólag elolvasva nem túl jó ötlet kiadni a kezemből. De akkor ezt a naplót rögtön kezdem egy jó hírrel, Koppit úgy néz ki, hogy már csak egyszer viszem...

Az élet nem kis királylányoknak való… Már nem is tudom, hogy ki közölte egyszer ezt velem, de az biztos, hogy nagyon igaza volt. Vegyük például a múlt pénteket, a szerelmesek napját, és annak előestéjét.

Kislányként alig várjuk, hogy hordhassuk, felnőttként pedig ruhatárunk – és fegyvertárunk – egyik legfontosabb eleme. A terhesség és a szoptatás időszakában talán még fontosabb szerepet töltenek be életünkben, mint addig...

A kétcsíkos teszt után sok minden megfordul az ember fejében. Kinek előbb, kinek később valószínűleg ez is eszébe jut: mi lesz most a szexszel? Mert hát szeretkezés nélkül lehet ugyan élni kilenc hónapig, de ha nem muszáj,...
Eddig is gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű gyereket szülni pár száz évvel ezelőtt. Amikor azonban egy vizsga miatt a kezembe került egy könyv, ami a muszlimok mindennapi életéről szól, egészen biztos lettem abban, hogy egy...

Az elmúlt két hét elég vegyesen telt. A legjobb hír az, hogy Micó megszokta, mi több, megszerette a bölcsit, jókat alszik, jókat eszik, jókat játszik. A gondozó néniket imádja, és azt hiszem, ez a dolog kölcsönös.

Manapság már egyáltalán nem ritkaság, hogy egy kismama hasában nem egy, hanem kettő – vagy akár még több – baba is növekszik, mégis általában mindenhol feltűnést kelt egy iker babakocsi. És bár az esély mindig fennáll arra,...

Az öcsémnek nagyon nem ment, még iskolás korában is segítségre szorult, ha a cipőjét kellett bekötnie. Nálunk a gyerek valahogy mindig sikeresen kijárta a csomót, így séta közben is sokszor meg kellett állni, hogy hasra ne...

Sok minden összeköt minket, anyákat, hasonló gondokkal küzdünk, hasonlóak a céljaink és az örömeink is. Mégis akad pár olyan téma, amin képesek vagyunk habzó szájjal egymás torkának ugrani, és körmünk szakadtáig védeni a...

Hogy a gyerekek ártatlanok, azt szerintem nem szó szerint kell érteni. Sokkal inkább úgy, hogy még nem torzítják őket olyan gátak, amik a felnőtteket igen. A gyerekek ugyanúgy tudnak dühösek, mérgesek, csalódottak lenni,...

Vigyázz, hogy mit kívánsz. Régi bölcsesség, és igaz. December utolsó napjaiban egyszer csak pityergés-közeli állapotban találtam magam, és a férjemnek panaszoltam el, hogy csak most jutott eszembe: vége a Micóval töltött...

A párkapcsolatok során az egyik legnehezebb dolog, hogy jó kapcsolatot ápoljunk az anyósunkkal. Nyilván a férfiemberek számára sem könnyű ez - nem véletlenül forog közszájon annyi anyósvicc -, de mi most első körben a nők...
Magas, jóképű, ezermester, tökéletes. Persze, ilyen is lehet egy férfi, de lássuk be, ilyen jobbára a mesékben van. Szerencsére, hiszen a nőknek húsvér férfiakra, társra, szeretőre van szükségük és apára a gyermekeinek. Aki...

Ma van az év első napja, és ahogy itt ülök a testvérem rózsaszín kockás pizsamájában, azon gondolkodom, hogy illene valamit éreznem. Kiléptem a munkahelyemről, aláírtam a szerződést az új munkaadómmal, Micó egy héten belül...

Ward baba első életévét örökíti meg az alábbi videó, amelynek megtekintéséhez mindenki készítsen elő egy kupac zsebkendőt - kelleni fog.

Sokan nem gondolnák, ha most rám néznek, hogy nehezen találtam meg a helyem a munka világában. Dolgoztam hipermarket-láncnak, dohánygyárnak és munkaerő-kölcsönzőnek, de mindhárom vakvágánynak bizonyult. De legalább rövidek...
Kétségtelen, hogy az aranymedál nagyon szépen csillog, és egy új botmixer is nagyon hasznos tud lenni, de anyaként sokszor egyáltalán nem ilyen karácsonyi ajándékra vágynánk. Az alábbi listán összegyűjtöttük azokat a dolgokat,...

Tartalmas hét áll mögöttünk, de hogy fel tudjam fűzni egy képzeletbeli cérnára az eseményeket, kellett egy vezérfonal. Így párosítsuk a napokat az aznapra jellemző italokkal.
Eljött a tél. Vagy legalábbis már nagyon kopogtat az ajtón - esetemben a bejárati ajtó alatti résen közlekedik -, és ilyenkor mi sem esik jobban, mint a fárasztó nap végén egy nagy bögre teával-kakaóval-tejjel-forralt borral...