
Első gyermekünk születése az egyik legfontosabb pillanat az életünkben, az azonban, hogy mikor a legideálisabb belevágni ebbe a kalandba, nagyon nehéz kérdés. A legtöbb embernek megvan a maga megváltoztathatatlan álláspontja...

A legveszélyeztetettebbek a csecsemők, ugyanis a betegség lefolyása súlyos, olykor a légzéskimaradás miatt végzetes is lehet.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az elhízás növeli a terhesség során jelentkező problémák rizikóját, de egy friss kutatás most átfogóbban vizsgálta a helyzetet, és ijesztő következtetésekre jutott.

Az elmúlt néhány évtizedben a férfiak spermiumszáma drasztikus mértékben csökkent, sőt, sok esetben már a termékenységhez szükséges, WHO által meghatározott minimumértéket sem éri el.

Amióta a legjobb barátom megtudta, hogy terhes vagyok, nagyon furcsán viselkedik velem.

Egyszerű, megszokott mozdulatok, sokszor még csak végig sem gondoljuk, holott nagy hatással lehetnek a termékenységre, a terhesség létrejöttére, valamint az azzal kapcsolatos problémákra is!

Császármetszés után, hozzátáplálásnál, tejtúltermelés esetén és számos élethelyzetben nagy segítség lehet egy jó mellszívó. Elmondjuk, mikre figyelj, hogy biztosan a számodra megfelelőt válaszd!

A megtermékenyülés az ovuláció alkalmával megy végbe, ám hogy ez pontosan mikor van, az egyénenként eltérhet. Vannak azonban jelek, amik az ovuláció jelenlétére utalnak.

Bár a második trimeszter a “legnyugodtabb”, ez nem jelenti azt, hogy ne kellene figyelni néhány potenciálisan veszélyes részletre!

A 41 éves kismama olyan sértő SMS-eket kapott a családjától a vajúdása közben, amiket soha nem fog tudni elfelejteni.

Egy anyuka újszülött fiának szeretne olyan nevet találni, ami a nemi identitástól független, de a családja nem rajong az ötletért.

Az anyós szerint a kismama elvette tőle a fiát, és úgy véli, nem érdemli meg, hogy a saját gyermeke anyaként szólítsa a fiatal nőt.

A kismamát meghívták egy szülinapi partira, de az ünnepelt szerint túl sokat evett a kerti partin, így a tortából már inkább nem adott neki.

Átlagos munkanapnak indult, szülés lett belőle: a nő legnagyobb meglepetésére világra hozta a babáját, akinek a létezéséről nem tudott.

A 7 gyermekes anyának már van 17 unokája is, és most a 8. gyermeke születését várja. Bár sokan elítélik a kései gyermekvállalás miatt, ő és 26 éves párja nagyon várják a babát.

Amikor babát vársz, hirtelen mindenkinek lesz valamilyen tanácsa, mondanivalója a terhességgel kapcsolatban – ezek pedig sokszor kellemetlenek, kínosak is lehetnek. De hogyan húzhatjuk meg a határainkat?

Egy kismama étkezését a férje próbálja beszabályozni, mert szerinte nem étkezik elég egészségesen a felesége.

Nem minden baba mászik, néhányan teljesen kihagyják a kúszást. De mit lehet ilyenkor tenni, kell-e aggódni?

Izgatottan várod a napot, amikor a baba azt mondja, hogy “anya” vagy “apa”? De mikor is kell ennek megtörténnie? Kell-e aggódnod, ha a babád nem beszél olyan korán, mint más gyerekek?

Milyen a jó mellszívó, milyen típusai vannak? Miben érdemes tárolni az anyatejet, és mennyi ideig tárolható? Mikor javasolt szoptatási szakemberhez fordulni? Cikkünkben minden fontos kérdésre választ kapsz!