#baba#anya

Könnyebben tanulnak és barátkoznak a babák, akikhez beszélnek

Azok a gyerekek, akikhez életük legelső szakaszában többet beszélnek, jobbak a kapcsolatépítésben, ráadásul szókincsüknél fogva több esélyük van a sikerre. Már kéthónapos kortól kognitív előnnyel jár, ha beszédet hall a csemete – állítják a szakértők.

Korábban már sikerült bebizonyítani, hogy a gügyögésnek kulcsszerepe van az újszülöttek későbbi beszédtanulásában. Most azonban kiderült, hogy a bő szókincsnél sokkal busásabb előnyről van szó. Azok a babák ugyanis, akikhez egyéves koruk előtt többet beszélnek, könnyebben barátkoznak, okosabbak, és jobban érzékelik a környezetüket, írja a Medipress.

„Nemcsak a szókincs számít a sikerhez, az túl egyszerű lenne” – hangsúlyozta Sandra Waxman, az Illinois állambeli Northwestern University pszichológusa. „Egy gyerek szókincse, akár szegénységben, akár bőségben nevelkedett, csupán egy nagy egész egyetlen mutatója, melynek középpontjában a nyelv áll” – taglalta a szakember, aki kutatótársával, Athena Vouloumanos-szal a Trends in Cognitive Sciences című szaklapban tette közzé az értekezését. 

Dr. Vouloumanos úgy véli, hogy a babákhoz való beszéd nemcsak, hogy több szót ismertet meg a kicsikkel, hanem a beszédre való odafigyelés folyamata önmagában is fejleszti a társasági élethez és a tanuláshoz nélkülözhetetlen készségeket. 

A kutatópáros szerint a több emberi beszédet halló csemeték jobban odafigyelnek az érdekes hangokra, egyszerűbben beazonosítják, kivel kommunikálhatnak, mindemellett egyszerűbben szívják magukba a külvilágból érkező információkat.

 

Kapcsolódó topic a Társalgóban: 

BESZÉLJ ÚGY, HOGY ÉRDEKELJE, HALLGASD ÚGY, HOGY ÉRDEKELJE

Babanet/Medipress, 2015. január 13.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?