Kiegyensúlyozottan is finomat

A vitális élet része a kiegyensúlyozott étrend, amely nem azt jelenti, hogy folyamatosan diétáznunk kell, hanem ehetünk finomat, a szánk íze szerint, csupán néhány szabályt kell betartanunk, amihez Béres Alexandra ad útmutatást.  

Mi a szerepe az étkezésnek az életünkben?

Sose felejtsük el, hogy az étkezés nem egyszerűen energiabevitelt jelent, hanem más funkciói is vannak. Amellett, hogy az étkezés örömforrás, az ember szocializálásában is fontos szerepet játszik. Sokszor eszünk társaságban, például családi, baráti összejöveteleken, akár ha valamilyen vidám alakalom adódik rá, de az evés az életünk szomorú eseményeihez is kapcsolódik. Ebből a szociális körből pedig nem szabad kimaradnunk, együtt kell ennünk a szeretteinkkel, ismerőseinkkel, hogy az adott közösség tagjai legyünk, illetve maradjunk.

Mi tegyünk akkor, hogy a kedvenc ételünket nem lenne szabad megennünk, mert olyan magas az energiatartalma?

Nem szabad magunktól megvonni a finom ételeket, az étrendünkbe mindenképp illesszünk be olyan ételeket, amelyekre tényleg vágyunk. Ha otthon, magunk készítjük el ezt az ételt, akkor válasszuk ki gondosabban az összetevőket, és lehetőleg használjunk csökkentett enerigatartalmú- egészséges alapanyagokat.  Ha társaságban vagyunk, és így egy adott menüsorból, már elkészített ételek közül tudunk választani, akkor keressük meg azokat, amelyek finomak és alacsonyabb energiatartalmúak. Amikor a súlyunk miatt nem merünk édességet enni, és körülöttünk mindenki más édességet eszik, amit ellenállhatatlanul megkívánunk, akkor az a tippem, hogy inkább válasszunk valamit az előételek közül. Ez mindig be szokott válni. Sok helyen kínálnak például sonkát dinnyével, vagy paradicsomot mozarellával. Az ilyen előételek pont jók arra, hogy tovább ehessünk a többiekkel, de mégsem hizlaló, cukros dolgot választottunk.

Létezik egy olyan mondás, hogy az vagy, amit megeszel. Ezzel egyetértesz?

Szerintem ez csupán egy jól hangzó „féligazság”, vagyis csak félig tudok vele egyetérteni.  Annyiban igaz, hogy a testünk abból építkezik, amit táplálékként beviszünk, vagyis a táplálék az egyik legfontosabb építőelemünk. Igazából azért nem szeretem ezt a mondást, mert ha emiatt valaki folyamatosan arra figyel, hogy mit eszik, akkor nagyon gyorsan súlyos testképzavar alakulhat ki nála. Ezért én sosem szoktam ezt a mondást használni. 

Milyen élelmiszertípusokat emelnél ki, amelyek jó hatással vannak a szervezetünkre? Milyen jótékony hatást gyakorolnak ránk az ezek az élelmiszerek?

Először a tejtermékeket emelném ki.
A tej nagyon egészséges, és optimális mértékben tartalmazza az összes makrotápanyagot, amelyre egy felnőtt szervezetének szüksége lehet. A tej például nagyon fontos fehérjeforrás.
A tejet fogyaszthatjuk önmagában is, de akár kefír, joghurt vagy jó minőségű Algida jégkrém formájában is. Ha lehet, minden nap fogyasszunk tejet, tejterméket.

Másodszor a gabonákat és gabonatermékeket szeretném megemlíteni.
A gabonamagvaknak magas a keményítő- és rosttartalma, emellett alacsony a zsírtartalmuk, és sok B vitamint tartalmaznak. Én például minden napomat egy házi készítésű müzlivel indítom, amelybe zabpelyhet, zabkorpát, szeletelt mandulát és tejet teszek. Ezt szívesen ajánlom másnak is. A gyümölcsös magos szeleteket is nagyon szeretem, ezeket is bátran fogyaszthatjuk.

Harmadszor a gyümölcsöket emelem ki.
A gyümölcsök nagyon fontosak az egészségünk megőrzése szempontjából. Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, magas a rosttartalmuk, és nem utolsó sorban finomak is, így sokan szívesen esznek gyümölcsöt. Én azokat a gyümölcsöket ajánlom amelyek a legkevésbé emelik meg a vércukorszintet, ilyen például az alma, a körte, a meggy, a cseresznye, vagy a  grapefruit.

Egy kiegyensúlyozott étrend a fenti élelmiszertípusokat mindenképp magában foglalja. Ha tudni szeretnéd, kedves olvasó, hogy mi mást kell még beillesztened egy kiegyensúlyozott étrendbe, egy hónap múlva látogass vissza ide, és megtudhatod!  Addig is próbáld ki a legújabb vitalitás jégkrém-desszertemet!

Tejberizses vitalitás-jégkrémdesszert

Hozzávalók:
 · Algida light jégkrém
 · rizs
 · tej (alacsony zsírtartalmú)
 · édesítőszer (cukor mentes)
 · light őszibarack dzsem
 · friss őszibarack

Készíts tejberizst, alacsony zsírtartalmú tejben főzd, és cukormentes édesítőszerrel ízesítsd. Amikor kihűlt, tegyél egy adag tejberizst egy desszertes tálkába, és keverd el egy jó nagy kanál Algida light jégkrémmel, valamint egy kisebb kanál light őszibarack dzsemmel. A desszert tetejét koronázd meg néhány szelet friss őszibarackkal.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

További információ


 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?