EZÉRT FONTOS, HOGY MILYEN NEVET VÁLASZTASZ A GYEREKEDNEK

A névválasztás az első olyan tevékenységünk (leendő) szülőként, ami hatással lesz a gyerek életére, szóval nem érdemes elbagatellizálni vagy elviccelni.

A legtöbb szülő heteken, akár hónapokon keresztül ízlelgeti a választott nevet, sokan pedig még a gyermekvállalás előtt döntésre jutnak. És talán mindannyiunk szeme elkerekedik, amikor valamelyik híresség úgy választ nevet a gyerekének, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy egy egész életre szól a döntése.

Az átlagos nevek több előnnyel járnak

Régóta tudjuk, hogy a szokatlanabb névvel rendelkező gyerekek általában kevésbé népszerűek általános iskolás korukban, mint a megszokottabb nevű társaik, ráadásul később, párválasztás során is hátrányt jelenthet a különleges név. Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy az emberek nagyobb eséllyel választanak olyan párt maguknak, akinek a neve ismerősen cseng a számukra. Amerikában például a lakosság 95 százaléka a rendelkezésre álló nevek mindössze egy százalékát viseli, így nem nehéz olyan párt találni, akinek a nevét nem akkor halljuk életünkben először. További kutatások bizonyítják, hogy segítőkészebbek vagyunk azokkal az idegenekkel szemben, akiknek viszonylag hétköznapi neve van, mint azokkal, akiknek valami nagyon különlegeset adtak a szüleik.

Vannak nevek, amik tovább erősítik a már amúgy is kisebbségi csoportok tagjaival szembeni előítéleteket. Kutatások eredményei támasztják alá, hogy az afroamerikai névvel rendelkező általános iskolás diákok felé alacsonyabb elvárásokat támasztanak a tanárok, mint az asszimilatívabb nevű társaik irányába. Hasonló a helyzet később is: hiába az azonos kvalitás, fehérnek hangzó névvel több mint másfélszer annyi személyes interjúra hívják be az embereket, mint az idegen nevű jelentkezőket. A munkahelyi diszkrimináció egyébként Magyarországon sem idegen a munkavállalók számára. Egy 2014-es vizsgálatból kiderült, hogy a megkérdezettek 76 százaléka nem tudná elképzelni, hogy roma származású felettese legyen.

A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.

2020. október 19.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?