Hízlaló nagyszülők

Ugye ismerős az a helyzet, hogy a nagyi mindenáron meg akarja etetni a kisunokát? Vagy, hogy akkor is ad egy szelet csokit, ha a szülő kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Persze, a nagyszülőket csupán a szeretet vezérli, jót akarnak a gyereknek, ám a szülők nagyon is jól teszik, ha megpróbálják a nassolást visszaszorítani a nagyiéknál is, és pontosan megállapodnak abban, milyen étkezési szabályokat tartanak fontosnak és betartandónak.
Azok a kisgyerekek ugyanis, akikre rendszeresen vigyáznak a nagyszüleik, fokozottan ki vannak téve a túlsúly kockázatának Ezt egy átfogó brit tanulmány állítja, amely az International Journal of Obesity szaklapban jelent meg.

A kutatás során 12.000 brit, kilenc hónapos és három éves kor közötti gyereket vizsgáltak meg. Az eredményekből az derült ki, hogy azoknál a gyerekeknél, akikre a nagyiék csak részmunkaidőben vigyáznak, 15%-kal magasabb az elhízás kockázata, mint azoknál, akik csak ritkán találkoznak a nagyszülőkkel.

Azoknál a gyerekeknél, akikre mindennap a nagyszülő felügyelt, míg a szülő teljes munkaidőben dolgozott, már jóval nagyobb, 34 százalékkal magasabb esélyük volt a túlsúllyal való küzdelemre a későbbi évek folyamán.

A további elemzés során az is kiderült, hogy a kockázatnövekedés nem független a gyerekek szociális helyzetétől sem: különösen magas kockázat mutatkozott azoknál a kicsiknél, akiknek édesanyja vezető beosztásban dolgozik, felsőfokú végzettséggel rendelkezik, vagy kapcsolatban él.

A kockázat növekedése más rokonok esetében is megfigyelhető volt, ám csak és kizárólag akkor, ha a szülő teljes munkaideje alatt a rokon felügyelete alatt állt a gyerek.

Ezzel szemben azoknál a gyerekeknél, akik óvodába mentek vagy egy bébiszitterrel voltak, a kutatás eredménye nem mutatott fokozott veszélyt a súlyproblémával, számolt be róla a BBC.

Az óvodáskorú gyermekeknek közel egynegyede túlsúlyos vagy elhízott az Egyesült Királyságban. A kutatók nehezményezik, hogy nagyon kevés kutatást végeztek arról, hogyan befolyásolja a gyermek súlyát a környezetük.

2010. február 15.

 
 
 
Címkék:  

család

Babanet hozzászólások  
(11 hozzászólás) 

2010 02 20. 12:19
Nálunk mindenki betartja a szabályaimat,legalábbis igyekszik,kivéve anyóst,akivel nem vagyunk túl jóban,és nagy ívben tojik a nevelési elveimre.Egyáltalán nem tiszteli bennem az anyát,a gyerek is elsősorban az ő unokája,aztán a fia gyereke és csak harmadsorban az enyém...szóval ő szoktatta rá a kétévest a málnaszörpre,a csokira,nasira...és csodálkoznak,h nem eszik rendesen a gyerek...
→ válasz erre
2010 02 20. 15:38
Ja,és szerintem,ha egy szülő v nagyszülő azzal tudja csak kifejezni a szeretetét,hogy mindent megvesz a gyereknek vagy édességgel tömi,azt úgy hívják,hogy majomszeretet.Az nem a gyermekért van.Ezek helyett el lehet vinni kirándulni,bábszínházba,állatkertbe,játszótérre-élményt adni neki.Vagy legalább gyümölcsöt...
A gyerek szervezetében nagy kárt tud okozni a sok édesség és a rendes étel hiánya.A kisebbek még fogat mosni sem tudnak tökéletesen,minek őket össze-vissza tömni?
→ válasz erre
2010 02 20. 23:57
dia
Egyébként nálunk anyósomék és anyámék hihetetlenül jófejek ebben. A mi kis családunkban az a szabály, hogy csak és kizárólag hétvégén van nasi - kivéve sátoros ünnepeket -, és bár apámék vesznek neki, mindig péntek este adják oda. Illetve mióta nagyobb, azóta odaadják előbb is, hogy majd csak a hétvégén egye meg, a gyerek meg betartja.

Anyósom meg rendszerint nagy adag gyümölcsökkel állít be, időnként hoz jóreggeltkekszet. De tényleg odafigyel rá, hogy lehetőleg olyan cuccot hozzon, ami nemcsak finom, de egészséges is.

Tényleg, nálatok a Mikulás hogy alakult? Anno én az első pár ünnepen ragaszkodtam hozzá, hogy ne csokimikulást vegyenek a gyereknek, hanem mogyorót, almát, narancsot, esetleg zsírkrétát, stb. Tőlünk kapott egy pici csokit.

Később már jöhettek a csokik is, de megkértem őket, hogy csak és kizárólag valódi csokit hozzanak, ne tejbevonómasszát - azaz a nagy, de olcsó helyett hozzanak inkább egy kisebbet ugyanannyiért -, mert azt rögtön vágom a szemétbe. Egyszer-kétszer meg is kellett tennem. (Ahogy a kínai játékokkal is, amik egy pillanat alatt estek szét a gyerek kezében.)

Most, hogy így végigolvasom, tulajdonképpen nálunk ezek a nézeteltérések elsősorban az apai nagyanyámhoz, azaz a dédihez fűződnek, nem a nagyszülőkhöz...
→ válasz erre
Összes hozzászólás (11) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?