Milyen játékot vegyünk babáknak, kisgyerekeknek? Melyik életkorban mivel szeretnek játszani a gyerekek? Gyermekpszichológus tanácsai - életkoronként

Milyen játékokat érdemes a babáknak, kisgyerekeknek vásárolni egyes életszakaszokban? Mivel szeretnek foglakozni a gyerekek? – ezekről kérdeztük Labancz Dániel játék- és élménypedagógiával foglalkozó gyermekpszichológust, az Ország Játéka verseny zsűritagját.

 

Labancz Dániel az Ország Játéka verseny során többször is beszélt arról, hogy milyen a jó játék, véleményét így összegezte: „Egy jó játék korosztálytól függetlenül képes megmozgatni a gyerekek fantáziáját, képes - akár újra meg újra - közösséget formálni, és élményt adni. Egy jó játék a végtelen lehetőségek tárháza, és önmagáért való.” – emelte ki a gyermekpszichológus.

A szakembert ezúttal nem az Ország Játéka verseny részleteiről, illetve az idei győztesekről (legjobb bébijáték, legjobb családi társasjáték, legjobb építőjáték) faggattuk, hanem ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen fajta és milyen nehézségű játékokkal játszanak a gyerekek az egyes életszakaszokban.

JÁTÉKOK 0-3 HÓNAPOS BABÁKNAK

Ahogy kezd kinyílni a világra az újszülött, úgy kezdi el észrevenni a körülötte lévő tárgyakat, embereket. Mivel eleinte még nem igazán tud fókuszálni, ezért először az erős kontúrokat fogja előszeretettel nézegetni.
Akaszthatunk az ágya, pelenkázója fölé színes-kontúros, esetleg hangot is kiadó játékokat, tárgyakat - a legegyszerűbb és legnagyszerűbb néhány színes papírból hajtogatott madár, színes kendők, kicsi lampionok, amik egy-egy légmozgásra esetleg meg is mozdulnak.
Ahogy fejlődik a kicsi mozgása, elkezd nyúlni a tárgyak felé, ütögetni a fölötte mocorgó játékokat. Az ideális játékot könnyen meg tudja fogni, rágcsálható, színes, és esetleg valami hangot is kiad (és itt nem a gombnyomásra villogó, beszélő, elektromos kütyükre gondolok). Később a felfedezés örömét egyre inkább a manipuláció, a próbálgatás adja.

JÁTÉKOK 3-18 HÓNAPOS BABÁKNAK

Később is épp ezért jó, ha minél több olyan játék veszi körül a babát, ami mozgásra, matatásra ad lehetőséget. Játszik aztán később a hangjával, és játszik minden megszerzett “új” képességével - ebben az életkorban ezeknek az új funkcióknak a gyakorlása adja a játék örömét - minden olyan játék örömöt okoz, ami erre ad lehetőséget.

JÁTÉKOK GYEREKEKNEK 18 HÓNAPOS KORTÓL

Másfél éves kortól az utánzás szerepe is megnő a játékban - az utánzás pedig mindig a képzelet mozgósítása. Épp ezért aztán olyan játékokat érdemes a gyerek kezébe adni, ami nagy teret hagy a képzeletnek. Ami sok mindenre jó, ami lehet bármi. Ez a “mintha-játékok” időszaka - ebben a korban az “egyfunkciós” játékokat hamar megunják a gyerekek.

JÁTÉKOK ÓVODÁS GYEREKEKNEK

Az óvodában kezdődik igazán a szociális készségek gyakorlásának megjelenése a játékban. Míg addig leginkább az egymás mellett játszás jellemző, innentől a közös játék kerül előtérbe. A mintha-játékok is társassá válnak, és a szabályok szerepe is előtérbe kerül. Épp ezért egyszerűbb, a korosztálynak megfelelő társasjátékokkal már lehet próbálkozni ebben az életkorban. Az utóbbi időben megjelentek a gyerekeknek szánt kooperatív társasjátékok - ami ráirányíthatja a gyerekek figyelmét az együttműködés fontosságára -, azonban azt is érdemes megfontolni, hogy a kompetitív játékok olyan készségeket fejlesztenek, mint a frusztrációtűrés, a vesztes helyzetből felállás, a kitartásra való képesség, vagy a győzelem helyén kezelése.

Továbbra is fontos a “molyolás” - a kreatív, finommotorikát fejlesztő játékok is ajánlhatók (kézműveskedés, segítség a konyhában, gyurmázás, építős, kirakós, “válogatós” játékok) -, és a nagymozgások - szaladgálás, rollerezés, ugrálás stb. Ma már tudjuk, hogy ezek alapozzák meg a későbbi tanulási képességeket is.

JÁTÉKOK KISISKOLÁSOKNAK

Később kisiskoláskorban már a csoportnyomás is érvényesül, és a “menő” játékokra vágynak a gyerekek - ez egyáltalán nem baj, viszont igyekezzünk szem előtt tartani azt, hogy nem feltétlenül kell a csillogó-villogó, magától játszó játék - a hagyományos, sokféle asszociációra lehetőséget biztosító játékok sokszor sokkal több örömet okoznak majd, mint az egyfunciós, hamar megunható, semmi másra nem jó játékok. Ebben az életkorban érdemes lehet olyan családi társasjátékokat is választani, amit a család minden tagja élvezni tud (nem túlságosan bonyolult, de mégis izgalmas - a szabálykövetés, a szabályokkal való játék ebben a korban kerül előtérbe (sokszor látjuk például, hogy kisiskolások játékaiban sokszor több idő megy el a szabályok meghatározásával, mint a játékkal magával).

Ország Játéka

A legrangosabb hazai játékmegmérettetés során mind a nagyközönség, mind pedig a szakmai zsűri  a 10 kategóriában induló játékokról szavaz. Minden kategóriában 1 közönségdíjas és 1 szakmai zsűri által legjobbnak ítélt játékot hirdetnek – ezek viselik az Ország játéka elismerő címet.
 

Ezekben a kategóriákban versenyeznek a játékok: Bébijáték – Építőkészlet - Közösségi játék - Mozgásfejlesztő játék – Szerepjáték - Készségfejlesztő – Robotjáték - Társasjáték - Egyéb lány - Egyéb fiújáték

A zsűri szempontjai értékeléskor: a játék a kategóriájának célját mennyire éri el – mennyire készségfejlesztő a játék – a játék mennyire járul hozzá a gyerek mentális, érzelmi világához – mennyire fejleszti a játék a gyerek szociális érzékenységét - mennyire alkalmas a játék az "együttjátszásra" – játék minősége – innováció – kreativitás - mennyire jelent örömforrást – egyéb szubjektív vélemény.


A verseny jótékonysági célokat is szolgál. Bővebb információ: www.orszagjateka.hu

., 2017. december 01.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?