Papinapló 4. – Dobj egy pukit a papinak!
Eddig egészen másképpen gondoltam a kalandokra, az elmúlt napokban azonban majdnem teljesen ismeretlen lapokat osztott Karma úr, hogy feldobja az életünk. Miután hazahoztuk Mimót, hamar túlestünk az első sokkon, miszerint hirtelen igazi család vagyunk.
Szerencsére a védőnőnk már a legelső délután átjött, és elmagyarázott rengeteg okos technikát a szoptatástól, a pelenkázáson át a fürdetésig. Még a nyugtató hassimit is, ami tényleg működik. Nagyon jó érzés, hogy pár nappal korábban még rettegtünk a gyerek ki- illetve becsomagolásától, most pedig már – szó szerint – álmunkból felriadva is úgy pelenkázunk a félhomályban, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Van Viruval egy kis házi versenyünk: a sugárban lepisilésben 5:1-re vezet, de az eredmény percről percre változik.
Az első napokban féltünk, mert az ismerőseink az álmatlanság poklának minden bugyrát elmesélték. Valahogy mégsem éljük meg annyira drasztikusan. Igaz, lehet, hogy pont amiatt, mert már nincs erőnk sopánkodni. Mimó alapvetően a kiságyában alszik, de ha nagyon úgy akarja, akkor rajtunk tölti az éjjelt és a hajnalt. Panaszkodásnak tűnhet, mert nem a legkényelmesebb egy idő után, de kevés ennél kellemesebb érzés volt életemben. És végre értelmet nyert a pocakom is, hisz igazi mobil gyerekággyá alakult át pár nap alatt. Egy éjszaka volt igazán rémes az antibiotikum miatt, mert megsínylette a bélflóra, meg mi is. A kúra utáni napon azonban minden megváltozott: általában a nyammogás után kajakómában alvás a program órákig, és éjjel is csak egy etetés szokott beficcenni.
A napjaink fő humorforrása altesti jellegű. Ez sosem állt távol tőlem, ám eddig javarészt csak a barátaimmal röhögtünk rajta. Most azonban egész nap megy a harsány kacarászás, mert Mimó igazából egy pukibot. Az egyik este arra figyeltem föl, hogy irgalmatlanul dörög az ég, de nem emlékeztem, hogy vihart jósoltak volna. Az ablakon kinézve csak a telihold világított reflektorszerűen a fóti dombok (amiket a helyieknek némi aránytévesztéssel hegyeknek hívnak) fölött, felhő meg sehol. Viru meg persze nevetett: a mennydörgés Mimó volt. Igazi kis viharistenke, na. Van egy kevésbé hirtelen támadó, a gyerek arckifejezéséből azonban előre látható, roppant makacs típusú maciszusz, amit egy kis lábtornával, és a „Dobj egy pukit a papinak!”-jelszóval lehet kicsalogatni. Igazán magasröptű játék, meg kell hagyni.
Bár a fürdetés papifeladat és lelkiismeretesen méregetem is minden este a kis teahőmérőmmel a víz hőfokát, mégsem csípi nagyon Mimó. Na jó, kifejezetten utálja. Ez fura, mert körülöttünk minden gyerek imád lubickolni. Csak arra tudok gondolni (és titkokban azt mantrázgatom magamban), hogy azért nem szereti, mert a köldökcsonk megóvása miatt még nagyon sekély vízbe tesszük. Belegondolva, én is utálnám, ha csak a fenekem ázna, minden másom meg kilógna. Pár hónapunk még van addig, amíg megyünk majd babauszodába. Elég béna helyzet lenne, ha ő kint a parton fetrengene, amíg én színes karikákon úszkálok át.
A sógorom igazi babaguru, ellátott minket temérdek hasznos dologgal, ami a kezdő szülőséghez elengedhetetlen. Van köztük olyan is – például a sterilizáló edény – amiről korábban nem is tudtam, hogy létezik, most meg már az egyik legtöbbet használt eszközöm. A pelenkakérdés viszont tényleg felülmúlja az elképzeléseinket. A mindenfélék mellé hozott egy raklapnyi pelenkát is, sőt, ajándékba is kaptunk a barátoktól és a kollégáktól jó pár csomaggal. Joggal hittük, hogy érettségizni is ezekben megy majd. Hát, megint tévedtünk. Mimó még nincs kéthetes, de már olyan nagy az ökolábnyoma, mintha ő lenne a jeti. És a helyzet csak fokozódik majd, ha elkezd szagosat kakkerolni.
Jövő héten nagyot lépünk majd előre: a babakocsit és a hordozókendőt is jól felavatjuk, ha süt a nap. Végre elmehetünk sétálni a Duna partjára, meg kell ügyet is intézni a bankban, amihez mindkettőnknek ott kell lennie. És talán a közeli fagyizót is alaposan megvizsgáljuk. Remélem, eléggé tavasz lesz már szerintük egy gombóc sztracsatellához.
gumikrumpli, 2015. március 12.