#baba#anya

Büntetik vagy engedik az őssejt-gyűjtőt?

Az Egészségügyi Tudományos Tanács javasolta az egészségügyi szaktárcának, hogy jelentse fel a Sejtbank Kft.-t engedély nélkül végzett orvosi kutatás miatt, jutott a Népszava tudomására. Eközben a cég működési engedélyt kíván kérni a tisztiorvosi szolgálattól, mivel a napokban lép életbe a köldökzsinórvér-őssejt gyűjtését szabályozó rendelet.

Az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztériumban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták értesülésünket, miszerint az Egészségügyi Tudományos Tanács korábban javaslatot tett a Sejtbank Kft. feljelentésére. Magát megnevezni nem kívánó forrásból úgy értesültünk, hogy a szaktárca a terület korábbi, s részben máig is fennálló szabályozatlansága miatt inkább szeretne további konfliktusok nélkül "túllenni" a hónapok óta tartó polémián, mintsem újabb vihart kavarni.

Ungvári György országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a köldökzsinórvér-őssejt gyűjtése a napokban életbe lépő minisztériumi rendelet nyomán önálló kódszámot kapott. Tehát valamelyest szabályozottabbá vált az immár működési engedélyhez kötött egészségügyi szolgáltatás.

Csaba Károly, fővárosi tisztifőorvos lapunknak elmondta: három minimum feltételnek kell megfelelnie annak az egészségügyi szolgáltatónak, aki köldökzsinórvér-őssejt gyűjtéssel kíván foglalkozni. Azonban a Sejtbank Kft. - a nevében szereplő kitétel ellenére - nem egészségügyi szolgáltató, tevékenysége így nem engedélyköteles, vagyis a hatóság számára nem megfogható. Pontosabban, eddig nem volt megfogható jogi értelemben.

Merhala Zoltán, a Sejtbank Kft. ügyvezetője, lapunk kérdésére elismerte, hogy a Fővárosi ÁNTSZ tájékoztatására vár működési engedély kérelmükkel kapcsolatban. Mint mondta, cége közvetítői-tájékoztatói tevékenysége szerintük a működési engedély keretén belül különválasztható a őssejtlevétel személyi és technikai feltételrendszerétől. Ezzel szemben az ügyvezető, aki lapunk munkatársától értesült az új jogszabályban rögzített minimum feltételekről, bizonyos kérdésekben tanácstalan. Nem érti például azt, hogy a köldökzsinórvér-őssejt levételt végrehajtó kórháznak miért kell szerződést kötnie az öt hazai őssejttárolásra hitelesített intézmény egyikével?

Néhány napon belül a Fővárosi ÁNTSZ jogi elemzését követően kiderül, hogy a Sejtbank Kft. kaphat-e működési engedélyt közvetítői és tájékoztatói ténykedésére, illetve, hogy az életbelépő jogszabály engedi vagy sem a köldökzsinórvér külföldre szállítását s tárolását.

Nagy P. Zoltán

 
Forrás: www.nepszava.hu
 

2003. augusztus 01.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?