#baba#anya

Menjetek haza és sokasodjatok!

Az elektronikai mammutcég, a Canon több japán vállalattal karöltve úgy próbál tenni az egyre csökkenő születési statisztikák ellen, hogy engedélyezték, hetente két alkalommal a dolgozók hamarabb fejezzék be a munkát.
A japán születési statisztikák szerint egy nő 1,34 gyermeknek ad életet, amely jóval alatta marad a népesség fenntartásához szükséges 2,1 átlagnak. Ráadásul a japán népesség öregedése sokkal gyorsabb, mint bármely másik országé.
A Japánban megszokott 12 órás munkanapot csak az egyik oka az alacsony szülési mutatóknak, hiszen az országban a megélhetés költségei is nagyon magasak, és a társadalmi merevség is jelentős a nők és a szülők felé.
„Remek, hogy hamarabb hazamehetünk, és nem kell miatta szégyenkezni” – nyilatkozta Hiroshi Yoshinaga, a Canon szóvivője a CNN-nek. – „A dolgozók korábbi hazaküldése, hogy családjukkal legyenek, persze csak részben oldja meg a helyzetet.”
A Canon délután fél hatkor életbe lépő „villanyoltás” programja azért is hasznos, mert így a cég a gazdasági világválság idején jelentősen csökkenteni tudja túlóra-költségeit.
A Canon példáját követve az 1300 nagyobb vállalatot felölelő, Japán legnagyobb cégcsoportja, a Keidanren is felszólította a csoport tagjait, hogy engedjék korábban el a dolgozókat, hogy azok több időt lehessenek családjukkal, és így növekedjen a születések száma is.

Szilágyi Diána,

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

X
EZT MÁR OLVASTAD?