#baba#anya

Magzatszennyezés

A veszélyes környezetszennyező anyagok bejutnak a méhlepénybe, azon keresztül pedig a fejlődő magzat szervezetébe. Kutatók a méhen belüli szennyezettség és a gyermekkori leukémia kialakulásának összefüggéseit vizsgálják.

A leukémia (fehérvérűség) a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképző sejtekből indul ki. A leukémia a csontvelőben lévő éretlen és érettebb vérképző sejtek szabályozás alól kiszabadult, féktelen szaporodásának eredménye. A felszaporodott sejtek amellett, hogy kitöltik a csontvelőt, többnyire a vérpályába is belépnek, és a keringő vérben is tömegesen megjelennek.

A leukémia világszerte a rosszindulatú daganatos megbetegedések mintegy 3%-át alkotja, a 15 éven aluli gyermekekben viszont a leukémia a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés, s az összes gyermekkori rákos megbetegedés több mint egyharmadát teszi ki. Főleg az öt év alatti gyerekek csoportja esik a betegségnek áldozatul: 50%-kal nőtt az ilyen korú gyermekek megbetegedése csupán a század második felében. A gyermekkori leukémia okai egyelőre még ismeretlenek, és a növekvő tendenciát sem tudják pontosan megmagyarázni.

Alan Preece, a Bristoli Egyetem professzora szerint a környezeti tényezők nagy szerepet játszhatnak a megbetegedések növekedésében, mivel a még meg nem született gyermek különlegesen érzékeny, és fokozottan ki van téve a környezetszennyező anyagok káros hatásainak. Mivel az anya szervezetét folyamatosan érik ilyen káros behatások, méhlepényén keresztül a szennyezőanyagok eljutnak a fejlődő gyermek szervezetébe is.

Nagyobb koncentráció a magzatban

Preece és orvoskollégái azt próbálták meg feltérképezni, milyen mértékben jutnak át az egyes anyagok a méhlepényből a magzatba. Számos kísérletet végeztek, amelyben az emberi méhlepény tápanyagátvitelét vizsgálták ex vivo (vagyis az emberi szervezeten kívül), és amelyek alapján számszerűsíteni tudták az egyes anyagok magzati szervezetbe való átvitelének mértékét.

Azt tapasztalták, hogy a magzat szervezete az egyes káros anyagokat akár nagyobb koncentrációban is tartalmazhatja, mint az anya szervezete, márpedig ennek - tekintettel a magzat fokozott érzékenységére - komoly következményei lehetnek. Általánosan elfogadott tény, hogy a gyermekkori leukémia kialakulása már a méhen belül elkezdődik, és a magas károsanyag-szint jó eséllyel lehet az egyik fő kiváltó ok.

A héten Európa, Amerika, Ázsia és Ausztrália legkiválóbb szakemberei gyűlnek össze Londonban, hogy az ötnapos konferencia keretein belül megvitassák többek között a fenti kérdést is. Megvizsgálják a sugárzások, a szülői dohányzás, a vírusok, a környezetszennyezés magzatra gyakorolt káros hatásait, de kitérnek egyéb, eddig kevésbé hangsúlyozott tényezőkre is, mint például a korábbi diétázás, a melatonin (az agyban termelődő, az alvás és ébrenlét fázisait szabályzó hormon) és a napi ritmus összefüggése, a fényszennyezés, valamint a terhesség alatt szedett gyógyszerek.

Forrás: Origo

 
 
 
Címkék:  

terhesség

X
EZT MÁR OLVASTAD?