Ha nem úgy sikerült – Segítség a szülőszobán történtek feldolgozásához

Azt mondják, életet adni a világ legtermészetesebb dolga, sokan mégis kudarcként élik meg gyermekük világra jövetelét. A fel nem dolgozott negatív élmények pedig ott munkálkodnak az édesanyákban, édesapákban akár még évekkel a szülést követően is, akadályozva a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakulását és csökkentve a vágyat a kistesóra.

Nemrég megjelent egy összeállítás, mely olyan otthon, önállóan is könnyen végezhető gyakorlatokból áll, melyek segíthetik a szülőszobában szerzett negatív élmények feldolgozását. A kiadvány egyik szerkesztőjével, Ördögh Csilla pszichológussal beszélgetett Németh Szilvia a csalad.hu oldalán.

Mi ösztönözte a gyakorlatsor összeállítására?

– A kolléganőmnek, Varga Katalinnak pattant ki a fejéből, hogy a karantén idején, a személyes találkozások ellehetetlenülésekor is kellene valamilyen segítséget, fogódzót nyújtanunk azoknak, akiknek nem sikerült úgy szülniük, mint ahogy szerették volna. A járvány miatt a kórházak olyan korlátozó intézkedéseket alkalmaztak, amik esetleg teljesen keresztülhúzták a kismamák elképzeléseit: volt olyan szülőszoba, ahova az édesapákat és olyan is, ahova a választott szülésznőt, vagy szülészorvost nem engedték be, és az éppen ügyeletes személyzet kísérte a szülést. Az előírások ráadásul folyamatosan változtak, és ez a bizonytalanság sokakban keltett szorongást.

Miért fontos ezeknek a rossz élményeknek a feldolgozása? Pusztán az idő múlása nem elégséges gyógyír a lelki sebek behegedésére? Sokan még ma is kellemetlennek tartják a pszichológushoz járást, egy ilyen intim dologgal meg gondolom, pláne…

– A szülés egy pszichoszexuális esemény, ezért erről nőként fokozottan nehéz beszélni bárkivel is. Pedig az elmúlt évtizedek kórházi gyakorlata, a rengeteg indokolatlan, rutinszerű gátmetszés, császármetszés sajnos bőven produkál feldolgozandó érzéseket. Hallok olyan, minden tudományos megalapozottságot nélkülöző téveszméket, hogy az a nő, aki tíz éve szült, az újra első szülőnek minősül, mert a teste „elfelejtette” már a korábbi élményeket. Tévedés, egy nő évtizedekkel később is pontosan fel tudja idézni a gyermeke világra jövetelének pillanatait! Az egyértelműen látszik, hogy minél több a rutinszerű beavatkozás a szülés természetes folyamatába, annál nagyobb a testi és lelki komplikáció esélye, ami könnyen torkollhat poszttraumás stressz szindrómába.

Ez az, amit szülés utáni depresszióként emlegetünk?

A szülés utáni depressziónak több oka is lehet. Általában az édesanya pszichés teherbírására, rossz gyermekkori élményeire, kötődési nehézségeire szokás visszavezetni azt, ha valakinek nem sikerül örömmel odafordulnia a gyermekéhez. A traumatikus szülésélményt – ami nem ritkán szexuális abúzust követő tünetekhez hasonló folyamatot okoz a nőkben – hajlamos a társadalmi diskurzus figyelmen kívül hagyni, pedig ez is állhat a háttérben.

Az önhibáztatás gyakori a kismamák körében?

Normál esetben a szülést követően körülbelül egy évig tart a feldolgozó folyamat.

– Sajnos igen. „Nem voltam elég erős, asszertív. Nem elég széles a csípőm, biztos ezért nem tudtam természetes úton megszülni a kisbabámat” – sok ehhez hasonló mondatot hallok a hozzám forduló nőktől. A szülésélmény feldolgozásának ritmusa egyénenként változó, de alapvetően egy hosszadalmas folyamat. A természet úgy rendelte, hogy az emberi psziché sok időt töltsön az életét megváltoztató, intenzív életesemények kibogozásával, így a szülőszobán történtek is hosszan visszhangoznak a nők fejében. Egy folyamatos gondoskodást igénylő csecsemő mellett ráadásul ritkán van lehetőségük az anyáknak a saját gondolataikkal szabadon foglalkozniuk. A tapasztalat az, hogy normál esetben a szülést követően körülbelül egy évig tart ez a feldolgozó folyamat, állandóan hullámzik, alakul az édesanyákban a saját szülésükkel kapcsolatos narratíva, az, hogy miért hálásak, vagy épp kit hibáztatnak, ha valami nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. Sokan beszámolnak arról, mennyire kiszolgáltatottnak érezték magukat, és gyakran mardossa őket a szégyenérzet is. Van, hogy csak évekkel később tudnak maguknak feloldozást adni, mikor már elfogadták a történteket és/vagy utánajártak, hogy az, ami a szülőszobán történt, nem az ő hibájukból alakult úgy, ahogy. Az is előfordul persze, hogy szakmailag minden rendben zajlott, mégis teljesen másfajta szülésélménye volt az anyukának, mint amire előzetesen számított, készült. Van még egy pontja a szülésnek, mely mélyen áthatja azt, hogyan értékeli egy nő a saját szülésélményét, és ez az úgynevezett „aranyóra”. A gyermek megszületését követő „aranyóráknak”, amikor az újszülött az anyukája mellkasán pihenhet, hatalmas jelentősége van a tekintetben, hogy egy nő miként fog visszatekinteni a szülésére. Ha anya és újszülött együtt töltheti a szülés-születést követő időszakot, az mindkettőjüket életre szólóan segíti. Sajnálatos tény, hogy erre sok kórházban még mindig nem fordítanak kellő figyelmet, és sok újszülöttet szinte azonnal megfürdetnek a születés után, majd valamennyi anya/apa-baba együttlét után elviszik a csecsemőosztályra.

A cikk teljes egészében a csalad.hu oldalán olvasható.

2020. szeptember 25.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó