Terhesnapló 13 – Niki: Vajon megbirkózom mindennel?

Kedves Babanet Olvasó!

Az elmúlt hétben végre elértük azt a kort, amikortól már bármikor is dönt úgy a kis pocaklakónk, hogy világra szeretne jönni, már nem jelenthet gondot!

Újabb vizsgálatokon jártunk, amelyeket a szokásos izgalommal telített idegességgel vártam. Ezek voltak az utolsó ultrahang vizsgálatok a szülés előtt. Azt hittem, hogy az idő előrehaladtával majd kevésbé izgulok a vizsgálatok előtt, de valahogy még mindig bennem van, hogy minden rendben lesz-e, nem lesz-e ismét valami, ami kiderül, és ami romba dönti a világunkat, újra. De eddig szerencsére minden rendben, szépen fejlődik, és most már tényleg nagyon hamar találkozhatunk vele! Talán előbb is, mint gondolnánk.

Most, hogy beleléptünk az utolsó hónapba, és érezhetően rohamosan fogynak a napok, az én izgalmam is egyre fokozódik. Érdekes, mert olyan irányú gondolataim is egyre többször vannak, amik eddig egyáltalán nem jutottak eszembe. Egyre többször mélázom azon, hogy vajon minden feladattal meg tudok-e majd birkózni, hogy mennyit fogok vajon bénázni az elején.

Talán a legnagyobb félelmem a kórházban töltött napok miatt van, hiszen ott a család segítsége nélkül kell majd megoldanom mindent, szinte teljesen egyedül. Persze tudom, kérhetek segítséget, de lássuk be az mégsem olyan, mint otthon, nyugodt környezetben, ahol egyetlen kisbabával foglalkozik rengeteg ember, ha szükséges. Nem áll messze tőlem a babák gondozása, mert nagy családban nőttem fel. Jóval fiatalabb testvért is kaptam az élettől, akin rengeteget gyakorolhattam, ezért sem gondoltam, hogy valaha kételkedni fogok magamban.

A következő napokban kezdjük meg az NST vizsgálatokat is, amelyeket normál esetben csak később lenne indokolt elkezdeni, de az előzményekre való tekintettel mi egy kicsivel korábbra hozzuk.

Nehezen veszem rá magam már arra, hogy kimozduljak, viszont így legalább ismét eggyel több ellenőrzést kapunk és ezáltal eggyel több visszajelzést is arról, hogy minden rendben van-e.

 

 

Niki, 2023. március 09.

Forrás: Kép forrása: GettyImages.com

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?