A baba portál - Babanet.hu

Dr. Novák Hunor: Végre a tudomány is kimondta, hogy a homeopátia teljes átverés, lehúzás, és veszélyes is

Megkérdeztük a népszerű orvost, mit szól az európai tudósok által most közzétett tanulmányhoz, amely szerint a homeopátia nem más, mint szemfényvesztés.  

Gyerekek pórázon!

Kifejezetten a cukiság kategóriájába tartoznak azok a kisgyerekek, akiket a szüleik pórázon vezetnek az utcán. Pont úgy ugrabugrálnak, mint a kiskutyák, és a papa vagy mama is éppen olyan lelkesen sétáltatja őket.  

Pisilj a bilibe! Pisilj a bilibe! A bilibeeeeeee!

Most próbáljuk bilire szoktatni a lányomat. Pedig én már a kutya szobatisztaságra szoktatásánál majdnem feladtam a harcot...  

Kísérletezz, de ne a fogaid épségével! A dm Mosolygó fogacskák pályázatával osztályfelújítást is lehet nyerni

A dm és szakmai partnere idén is 10 000 gyermek fogápolását támogatja a Mosolygó fogacskák program keretében. A drogéria izgalmas edukációs feladattal készül, amelynek eredményeképp a fődíjas osztály egy osztályfelújítást kap... 

GYERMEKÜNK ÖNÁLLÓSODÁSÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI

A teljesen kiszolgáltatott csecsemőből egy szép napon izgő-mozgó, pakolászó, pohárból kortyolgató, egyedül vetkőző tipegő lesz. Persze ez a folyamat nem egyik napról a másikra zajlik; hogyan, milyen lépésekkel kezdődik a lurkók... 

Haj - jaj, már megint beteg a gyermekem!

A babák, kisgyermekek immunrendszere még kevésbé védett a kórokozókkal szemben.  A közösséggel ismerkedő gyermekek az életük első szakaszában, sok esetben gyakran betegszenek meg. Az ősz eleji bölcsődei, óvodai napokban a... 

Tanítsa meg gyermekét helyesen fogat mosni!

A tanévkezdés – főleg, ha először mennek iskolába a kicsik – mindig mozgalmas, kihívásokkal teli időszak. A reggeli kapkodásnak gyakran látja kárát az alapos fogmosás, ezért érdemes még a tanév elején megtanítani csemetéinknek... 

A (hőség-)hiszti és annak kezelése

Még mi, felnőttek is sokkal ingerlékenyebbek vagyunk akkor, amikor a hőmérő higanyszála az egekbe szökik: hogyan is várhatnánk el egy, a szociális viselkedés szabályaival még csak most ismerkedő porontytól, hogy higgadt... 

Hogyan derülhet ki, hogy a gyermek ételallergiás?

Hogyan derülhet ki, hogy a gyermek ételallergiás? Milyen tünetekkel jár, hogyan segíthetünk? Dr. Ragó Zsuzsanna, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet kutatás-fejlesztési vezetője beszél a tünetekről, a diagnózisról és a... 

Mogyoró allergia gyerekeknél – Forradalmian új kezelés segíthet hatékonyan, amely hosszabb távon véd!

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók gyerekeken teszteltek. Különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység öltött drasztikus méreteket az... 

Nem lehet elég korán kezdeni - 3 hónapos kortól a víz alatt

Miért jó a babaúszás? Milyen pozitív hatásai vannak? Hogyan kell elképzelni? Hogyan készítsük fel rá kisbabánkat? Igyekeztem a kérdésekre válaszolva összefoglalni a babaúszással kapcsolatos tapasztalataimat.  

Megdöbbentő fotóval és őszinte kifakadással hívja fel a figyelmet az anyuka a szoptatás küzdelmeire!

Megrázó fotóval hívja fel a figyelmet az anyuka arra, milyen nehéz és keserves tud lenni a szoptatás a valóságban. Szerinte a média hamis képet fest a szoptatásról, mert a valóság teljesen más.  

Rovarirtó szerrel szennyezett tojás és tojástermékek kivonását rendelete el a Nébih!

Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok. A szennyezett tojások Németországból érkeztek. Egyelőre magyar tojások fogyasztását javasolja a hatóság.    

Így utazz babakocsival a buszon! 3 apró módszerrel biztonságossá tehető az utazás a babaszámára! (videó)

Hogyan szállj fel és le helyesen a buszra, ha babakocsival közlekedsz? Mi a legfontosabb teendő menetközben? Fél perces videó mutatja be a biztonságos buszos utazást, ha babával vagyunk.  

10 dolog, amit a szülők nem tesznek meg, amikor az orvosi ügyeletre rohannak! Sürgősségi beutalási rend – Ide fordulj, ha baj van!

Mi az azonnali teendő égés, csonttörés esetén vagy ha idegentest került az orrba? Mit tegyél és mit ne, miközben a gyermekorvosi ügyletre sietsz? Mikor melyik kórházba kell indulni? Az aktuális sürgősségi beutalási rend... 

Mennyit alszik a 3-6 hónapos baba? Mivel könnyítheted meg a baba alvását? Trükkök, praktikák szakértőktől

Mennyi a 3-6 hónapos baba alvásigénye? Hogyan alakítsd ki jól az alvási szokásokat? Hogyan könnyítheted meg a baba alvását? Melyek a tipikus hibák a 3-6 hónapos baba alvása körül? A cikkben egy linket is találsz, amely az 1-12... 

Szeretsz a gyerekkel strandra járni? Akkor erről tudj, mielőtt beküldöd fürdeni a medencébe!

Szeretsz a gyerekkel strandra járni? Akkor erről tudj, mielőtt beküldöd fürdeni a medencébe! Árt-e a gyerekeknek, ha a medence, pancsoló vize pisivel, izzadtsággal szennyezett? Nyári tabutéma, amiről nem szeretünk beszélni.... 

Útmutató kismamáknak, a szülés utáni első 6 hétre 2. rész

Már túl vagytok a szülés utáni első pár héten? Nem is volt olyan borzalmas, ugye?! Ha már eltelt ez az időszak, akkor a feldolgozása miatt, ha pedig még előtted áll, akkor a felkészülés miatt érdemes elolvasni a következő... 

7+1 fontos teendő az újszülött hazaérkezése előtt I.

Természetesen nem lehet mindenki számára minden tekintetben megfogadható és elfogadható tanácsot adni abban a kérdésben, hogy milyen is legyen a gyerekszoba. Ahány ház, ahány lakás, annyiféle méretű és elhelyezkedésű helyiség... 

Mennyire S.O.S. kicserélni az éjszakai nedves pelenkát?

Bizonyára minden anyuka fejében megfordult már a kérdés – főleg, ha még csak most kezdi tanulni ezt a bonyolult „szakmát”-, hogy vajon mi a jobb, az éjszaka közepén felébreszteni a bébit pelenkacserére, vagy inkább hagyni, hadd... 

   1 11 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 54 64 74   

X
EZT MÁR OLVASTAD?