Nyűgös, fáradt, ki kell húzni valahogy lefekvésig...És akkor jön a DRÁMA, kiégett a diavetítő!

Nem igazán jellemző rám, hogy azzal próbálom meg lefoglalni a fáradt, nyűgösködő gyerekemet, hogy leültetem a Tv, vagy a tablet elé és benyomom neki a végtelennek tűnő, néha rendkívül bénán animált, gyerekeknek készült Youtube-videókat. És mivel ezen maximum csak „vészhelyzet” esetén tervezek változtatni, így maradnak az egyéb mese fogyasztási formák: a mesekönyvek lapozgatása, vagy közös olvasása, mese podcast hallgatás, vagy az örök megunhatatlan: a diavetítőzés. 


Biztosan sokatoknak van még a saját gyerekkorából megmaradt vetítőgépe, amit valahonnan sikerült előbányászni a gyermeketek nagy örömére. Nálunk is egy ilyen „muzeális” darab áll nap mint nap szolgálatba, azzal a különbséggel, hogy a mi gépünk egy a szüleink óvodáskora óta őrizgetett lengyel gyártmányú szerkezet, amit még a jól ismert „nagymama-technikával” konzerválva találtunk meg anyukámék padlásán.

Hogy mindenki értse: a kütyü még a 70-es évekbeli eredeti dobozában, újságpapírba és kissé összeaszott buborékfóliába tekerve várta békésen közel 30 évig, hogy ismét eljöjjön az ő ideje. Várakozása pedig nem volt hiábavaló, hiszen tavaly egy laza áramfröccs után úgy érezhette: „újra itt a premier”!

Hamarosan előkerültek a régi filmek, és persze érkeztek újak is, amelyekről néha meglepve konstatáltuk, hogy bizony még ugyanazokat a 70-es, 80-as évekbeli képsorokat rejtik, amiket anno mi magunk is megszokhattunk. De mindegy volt: a kisfiunk ugyanis szinte azonnal szerelembe esett a mesenézés eme formájával, így hamar rá kellett jönnünk, hogy ha nem cselekszünk, bizony minden egyes este vehetjük elő a ketyerét.

Már egészen közel jártunk a sikerhez-, azaz idővel csak egy héten kétszer-háromszor került szóba a vetítés, és egy kis szünetet is sikerült beiktatnunk-, amikor egyik reggel azzal a jó hírrel rohant vissza kis ovisunk a csoportszobából, hogy „képzeld anya, ma diavetítőzünk!” Innentől aztán megint nem volt megállás, sőt: be kellett szerezni az óvodában látott filmeket is. Aztán nemrég, egy nyűgös, esős napon megtörtént az elkerülhetetlen: „Jack” (így becézzük a vetítőt a dobozán fellelhető JACEK márkajelzés után) aznap este lehunyta a szemét.

Talán örökre. Szépíthetném, hogy bizonyára már ő sem bírta nézni, ahogy szegény Sün Balázst újra és újra az utcára teszik a testvérei, de azt hiszem inkább csak elfáradt. A gyerkőc persze zokogásban tört ki, hogy vége a dián megszokott meséknek, de azóta egész jól megértette, hogy mit is jelent az a fogalom, hogy „valami elromlott”. Apukám szerint talán egy vadiúj „Trabant izzó” újra felvillanyozná Jacket, de amíg nem szerzem be hozzá ezt a ma már ki tudja hol kapható kis égőt, addig csak reménykedhetünk a férjemmel, hogy egyszer még mi is lehetünk „mozigépészek” a saját nappalinkban, nem csak a kisfiunk.

Mert hogy mai gyártmányú készülékre nem vágyunk: Jacket akarjuk visszakapni a maga csúnya, barna szögletes pompájában, a hozzá fűződő emlékekkel. 

K.V. , 2021. november 24.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóBabázz lazán! - TeakiadóNem születtél anyának! - Teakiadó