Új privát üzeneted érkezett!

Tuncimami, a szoptatási szaksegítség és a szoptatós anya kezdeti eligazítása nem ugyanaz. Már az én időmben is segítettek a csecsemősök mellretenni a gyereket, és megmutatták, mire kell vigyázni. A göbös mellek kimaszírozása sem ujdonság, azt hiszed, hogy csak manapság gyullad be a nők melle? 1975-ben nekem pl. géppel átszívták mielőtt hazajöttem, hogy könnyen átjárható legyen. Szoptatási szaksegítség alatt kifejezetten a laktációs szakembereket értem. Ez pedig még nincsen.

Egyébként tényleg jellemző a reagálásod, ez a "felejthetetlen és megismételhetelen élmény" "tapasztalni a csodát" kifejezés is. Éppen az ilyen szövegekkel lehet jó mélyen beledöfni a kést azokba, akiknek ez nem sikerült.

Még tiszta szerencse, hogy azért mi csököttek is ugyanúgy szeretjük a gyerekeinket, sőt a gyerekeink is minket. Még egyetlen elfogulatlan felmérés sem készült arról, hogy valóban létezik e szignifikáns különbség a szoptatott és nem szoptatott gyerekek között - a hangsúly az elfogulatlanon van. Nem is lehet, mert nincsen.
alice_cs
 
 


Csabaildi!
Köszi a részletezést, így már egészen más megvilágításba került a dolog, sőt...!Kép
Sok örömöt a gyerekekhez!
Éva
tuncimami
 
 


Alíz!
Szerintem teljesen mindegy, hogy ki segít, az a lényeg, hogy a probléma megoldódjon!!!
Az első gyereknél nekem sem volt problémamentes a szoptatás, sőt a harmadiknál is voltak kisebb zökkenők, de mindig találtam olyan EMBERT, aki segített.
Miért is nevezed magad/magatokat csököttnek???
Felmérésekre pedig semmi szükség!
Nagyon sajnállak, hogy a boldog, önfeledt unokázás helyett azzal töltöd az idődet, hogy a szoptatás negatívumairól szónokolj!
Örülök annak, hogy engem az anyaság minden pillanata jó érzéssel tölt el, és nem hiszem, hogy ezzel bárkibe is kést döfnék. A pozitív élményekkel a célom az, hogy erőt adjak azoknak, (pl. CSABAILDINEK) aki éppen problémás időszakát éli.
Éva
tuncimami
 
 

 
 

A megtapasztalni a csodát sztem nagyon jó kifejezés - az egész gyermekvállalásra.
-amikor az első uhun már mutatja a szonográfus, hogy az a lüktető pötty a pici szive...
-ahogy később mintha integetne a képernyőn át...
-amikor megszületik, és olyan kis tökéletes...
-ahogy bizalommal hozzám bújik...
A lista tetszőlegesen bővíthető KépKépKép

A segítés és szakértelem témában: bárki segíthet, ha képes/hajlandó felismerni a korlátait! És amikor az ő tudomány amegáll, akkor továbbküldje egy a témában nála járatosabb szakemberhez.
Ja, és persze abból induljon ki, hogy az anya tudja mit beszél Kép

Amitől én - pedig Mr Spock lazán besorolt Laktancia, a szoptatás 13 mellű istennőjének papnői közé KépKépKép , megjegyzem, joggal - még vöröset látok, az a tápszerezni könnyű!!! felkiáltás. Már bocsánat, de kinek??? Max. a gyerekorvosnak, aki kivizsgálás, gondolkodás helyett anyuka kezébe nyomja a receptet, aztán elhúz Haitire nyaralni, a tápszergyár szponzorálásában Kép (Jó, túlzok, tudom ám!)
Aztán az anya az, aki éjjel kettőkor vizet forral/hűt port méreget, egy ordító csecsemő mellett, és amúgy sem kevés háztartási nyűge mellett mosogat/sterilez napi min. fél tucat cumisüveget. Meg a gatyáját is kifizeti tápszerre. És én készséggel elhiszem, hogy ezt elvben más is meg tudná csinálni helyette, de a háztartások jó részéhez nem tartozik dadus, bejárónő, vagy együttlakó, ráérő nagymama, nincs más!
Én sajnos nem hiszem, hogy bárkinek segítek azzal, ha elmesélem, nekem milyen jó szoptatni - amúgy az - sokkal inkább azzal, hogyha megosztom, hogy nekem milyen problémáim voltak, és azokat hogyan tudtam megoldani, hol találtam hozzá segítséget.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Valaki segítsen!!!!! Anyatejet szeretnénk!!!!!!
Rengeteg helyre írtam, de semmi.
Szívbeteg kisfiunak, 4 hónapos.
Ha valaki tud segíteni, akkor légyszi küldj emailt: agi279@freemail.hu vagy a
számom 70/ 3 840 846

Ági

Kép
Kép
Ági279
 
 


A háztartások jó részéhez nem tartozik segítség: tudod mikor jutott nekem ugyanez eszembe? Amikor azt olvastam, hogy az anyuka semmi mást ne csináljon, csak a babával együtt lehetőleg ruha nélkül feküdjön az ágyban és a legkisebb jelzésre azonnal adja a cicit ( elősegítendő a tejtermelést és az igény szerinti szoptatást)Pont az jutott nekem is eszembe, hogy a többségnek kezdettől fogva legalább minmálisan el kell látni a háztartást, nem beszélve arról, ha van másik gyerek.
biztos, hogy nagyon fárasztó éjjel tápszerkeveréssel foglalkozni,mig bömböl a baba, de az se nagy érzés, amikor üvölt, a szoptatás nem megy, vagy szopna, csak nincs mit, te pedig tehetetlenül állsz, mert a Millin kívül nincs más otthon.A saját példámat is föl tudom hozni: sokszor olyan álmos voltam , hogy beleestem a fürdőkádba, aminek a szélén ülve nyüstölgettem a mellemet. Biztos, hogy az a legkönnyebb, ha az ember félálomban megszoptatja és kész, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg . Néha senki se tehet róla, se könnyelmü gyerekorvos, se a rossz tanácsok, van akinek a nehezebbik úton kell mennie, mert hiába nehezebb, neki az az egyetlen, amin még valamennyire menni bir.
hellósztok!
csabaildi
 
 


Hátha ez segít. Nekem bevált. Eladó egy MEDELA MINI ELECTRIC mellszivó, minden tartozékkal, eredeti dobozban. Hálózati adapterrel és elemmel is működik, állítható szíváserősségű. Ára: 10.000,- Ft
krisznyi
 
 


Nagyon kell vigyázni, hogy kitől fogadtok el anyatejet, mert a vírusok, baktériumok terjednek az anyatejjel. Ne felejtsétek, hogy ahonnan hozzátok a tejet, ott az apának is ezer %-ig hűségesnek kell lennie, hogy nehogy a Ti gyereketeket fertőzze meg valamivel....! Ezért vannak az anyatejgyűjtő állomások, mert ott nagyon rendesen bevizsgálják a tejet.

Kép
csedorka
 
 


Látom, hogy már egy ideje áll a téma. Ezért szeretném felfrissíteni. Alig akartam hinni a szememnek, amikor januárban a Kismama újság profilt és hangnemet váltott. Maga a főszerkesztő írt előszót már másodszorra ( a mostani számban is) arról, hogy a szoptatás vagy cumisüveg kérdése magánügy!!!
Egyébként tíz éve olvasom a Kismamát, ismerem a stílusát!!
Negyedik babámat szültem, kettőt tudtam szoptatni, kettőt nem szoptathattam gyógyszerszedés miatt. Megvan a véleményem midkét oldalról, és átéltem sok mindent.
A Kismamára visszatérve: lám az aktuális gazdasági helyzet ennyire befolyásollya az aktuális szoptatási és egyéb gyermeknevelési ajánlásokat!!! Mert ugye már a szekkesztők is sejtik, hogy hamarosan követjük a Nyugat Európai mintát, aztán nem lessz majd olyan kérdés, hogy hogyan válasszam el 25 hónapos gyerekemet, mert X hónap után vagy visszamegy az anyuka dolgozni, vagy leshet akkorát repül az utcára. Ezek után meg a tápszert sem fogja tudni kifizetni
Aki kíváncsi ,vegye meg a márciusi Kismamát!

Edit
nazaret
 
 


Sziasztok!

Szóval a Kismamára visszatérve: az áprilisi számról írtam, ami március végén jelenik meg. De már a korábbi számokban is vannak cikkek, amelyek az általam említett változást mutatják!

Edit
nazaret
 
 


Sziasztok!
Az én babám most 6 hetes.
Én is szerettem volna szoptatni, a kórházban még minden rendben volt, 3. napra beindult a tejem, csecsemős nővérkék mondták, hogy szépen beindult a gyarapodása, így a 4. napon hazaengedtek minket. Mikor hazajöttünk itt voltam segítség nélkül(első baba), persze anyósom feljött, de ő nem segítség volt. Mikor sírt a kislányom, állt ott és csak nézte, de nem mondta volna, hogy most mit csináljak, nem segített, csak azt hajtogatta, hogy biztos azért sír, mert nem elég tápláló a tejem és, hogy egyek akkor is, ha kihányom. Szegény babám elég sokat sírdogált, így elmentek a dr nőhöz, aki azt tanácsolta, hogy fejjem le a tejet és nézzük meg, hogy elég e, ha nem pótoljuk tápszerrel, ő készséggel kiírta a legdrágább tápszert is. Lefejtem a tejet, hogy cumisüvegből megitassuk és legalább látjuk mennyit eszik. Pár perc alatt egy mellemből lefejtem 150 ml-t, oda is adtuk neki, amit ő pár naposan el is fogyasztott!! de csak mindig sírdogált. Persze jött megint, hogy nem elég tápláló, holott teljesen sárga színű, zsíros tej volt. Teljesen kikészített, hogy állandóan csak ezt kellett hallgatnom, egyre kevesebb lett a tejem(persze az én hibámból) Így tápszerrel pótoltunk egy-egy étkezést. Ennek eredményére egyik napról a másikra teljesen leszokott a ciciről és mára már az anyatejet sem fogadja el, aminek a mennyisége amúgy is nagyon megcsappant. Nagyon bánt a dolog és úgy érzem teljesen elrontottam mindent és már nem tudom visszacsinálni. Csak irigylem azokat, akik azt mondják, hogy még 6 hónaposan szoptatnak. Persze mindenki kérdezi, hogy van e tejem és, hogy szopik e a baba(vadidegenek is!!!) És hallgatom anyósom, hogy beteg lesz és elkap majd minden fertőzést és, hogy miért nem szoptatom. Szóval az én hibám lesz, ha bármi baja lesz. Szóval nem könnyű, de így alakult. :cry:

vivien01
vivien01
 
 


Sziasztok!

Beleolvastam a topik legelejébe is és bár már nagyon régen kezdte meg ezt a topikot Kikezdki és bizonyára már nem olvassa, mert már régen túltette magát ezen a kudarcélményen, azért én nagyon hálás vagyok, mert már régóta keresek valamiféle segítséget ami felemel a mélyből amelybe zuhantam ettől az "icipici balesettől", hogy nem sikerült maximálisan szoptatni a gyerekemet. Hiszen manapság ez "követelmény" a sajtó és az okos hozzáértő szakemberek szerint. Nos én nem feleltem meg ennek a követelménynek és úgy látszik hullámokban jönnek a mélypontok, mert volt már hogy úgy éreztem túl vagyok az egészen, de aztán jött egy újságcikk vagy egy könyv amiben ez volt a téma, hogy csakis a szoptatott gyerek a gyerek és hogy mennyi hátránnyal jár ha nem szoptatsz a gyerekedre nézve és magadra, mert ugyebár a mellrák esélyét is növeled ha nem szoptatsz, szóval biztosan mazohista vagyok, de sosem sikerül nem elolvasni ezeket a romboló írásokat, mert szentigaz, hogy sokszor túlzásba esnek!
A topik végébe is beleolvastam, látom mostanában csak kevesen küszködnek ilyen problémával, nem mintha szeretném, hogy sokan legyenek, csak mivel nem sikerül a bánatomat senkivel megosztanom, végre öröm találni valakit aki szintén szeretné legalább kiírni magából ezt a bánatot!

Minden célom az volt, hogy anyatejjel tápláljam a gyerekemet!!! És szent igaz, hogy ez a rengeteg stressz amit okoznak a korházban azzal hogy csökken a gyerek súlya, meg alá kell írni a papírt hogy ha nincs eleinte tejed akkor mit adjanak tápszert vagy idegen anyák tejét, akkor kénytelen vagy a tápszert írni főleg miután, mikor még terhesen jöttél a vizsgálatokra láttad a folyosón hogy ott dohányoznak a frissen szült anyukák! Mert én ilyen tapasztallattal lettem gazdagabb! Nos akkor tápszert írtam a papírra mikor odajutottam, és mivel császárral született a gyerekem és abban senki nem segít hogy mellre tegyem a gyerekemet rögtön szülés után, s bár a 2. napon átkértem magam egy babamama szobába, s bár csak a 3. napon voltunk teljesen együtt, így is 3. vagy 4. napig meg sem indult a tejtermelés. Hiába tettem mellre, csak kisebesedett, aztán beindult de mindig kevésnek bizonyult, és mivel a papírra a korházban tápszert írtam gondolom az osztályon meg is etették hiszen nem halhat éhen, amit persze a könyvek is megírtak, hogy ha egyszer elkezdődik a tápszerezés annak már lőttek!
Ha az embernek lenne biztonságos lehetősége, hogy otthon szülje meg a gyerekét (és félreértés ne essék nem vagyok az otthonszülések mellett, csak a körülmények lehetősége miatt példálózom éppen ezzel), nem stresszes körülmények között ahol természetes, hogy nem lehet minden pillanatban melletted a gyereked, vagy olyan korházban (mert ugye csak ez lehet a legbiztonságosabb és lenne vagy kettő szaksegítség melletted, akiből az egyik már a szülésed után mellre teszi neked a gyereket amikor még meg sem tudsz mozdulni a vágás okozta sebtől és még benned van a katéter, akkor biztosan igaz lenne, hogy mindenki tudja szoptatni a gyerekét. Mert akkor esélyed lenne arra hogy ne kezdjék a gyererkedet tápszerrel tömni, mert neked is éppen időben beindul a tejed. Na jól belebonyolódtam, de mostanában eléggé felhúztam magam a témán, mert igenis ilyen esetekre nincs megadva minden segítség egy korházban, és ez nem is igazán az ott dolgozók bűne, hiszen ők megszakadnak (legalábbis van aki töri magát)de ugyebár sokan szülnek és kevés a nővér! Nekem a védőnőm is éppen akkor volt beteg és még Ő sem tudott bejönni hozzám hogy segítsen tanácsokkal, hogy mit is nem csinálok jól vagy mit tegyek annak érdekében, hogy sikerüljön a dolog úgy ahogy kell. Nos 3 hónapig legalább kaptt valamennyi anyatejet is a gyerekem, ebből az utolsó hónapban már csak fejtem, mert a cumisüveg után lusta volt szopni! Mikor már csak napokig 20 milit sikerült fejni, na akkor adtam fel!
Na most sokkal könnyebb, hogy végre ezt kiírtam magamból!

Vivien -nem tudom bekukkantasz-e még ide néha, csak annyit mondanék ne rágd magad, Te mindent megpróbáltál, a legfontosabb, hogy biztosan szereted a gyerekedet, és jó anya vagy, ettől függetlenül is, hogy így alakultak a dolgok!
A férjem mindig azt mondja nekem, hogy Ő is tápszeren nőtt fel és még mindig itt van és semmi baja! A nagyobb fiai mindkettő tápszeres volt és klassz erős stramm srácok. Az én fiam ma már 2 éves és egyelőre kevesebbet beteg mint két barátnőm gyerekei akik szoptatva voltak! Már én is elhittem végre :D hogy nem ezen múlik! Hanem a szereteten amivel a gyereked felé fordulsz és hogy ne legyél depressziós vagy ne menj rá lelkileg erre a dologra, hiszen azzal a gyerekednek sem teszel jót. Koncentrálj a jelenre és legyél boldog hogy van egy aranyos babád. Én is sokat rágódtam, rengeteg álmatlan éjszakán ezen őrőltem magam, hogy nekem miért nem sikerült, miért vagyok ennyire béna, és csak azt értem el, hogy a gyermekemnek lett egy ingerült, kimerült anyukája. Akkor megfogadtam, hogy helyreteszem a fejem, valahogyan, de erőt veszek magamon. Ne tedd ezt magaddal, tőrődj csak a jelennel! Éltek és vagytok egymásnak! És ez a fontos!
Ja és még van egy kedvencem, amikor azt írják hogy a szoptatás mélyítheti csak el az anya-gyerek kapcsolatot. Na akkor erre nekem ez a 2 (+1d eaz nem számít mert fejtem) hónap elmélyítette, mert úgy érzem eléggé jó a kapcsolatom a gyerekemmel. Mert szeretem, mert igyekszem kiegyensúlyozott lenni amikor Vele vagyok, és mert odafigyelek rá! A Férjem ugye mint írtam szintén tápszeren nőtt fel és imádta az Édesanyját. Engem szoptatott Anyukám, mégis rengeteg ellentét és meg nem értés volt és van köztünk. Akkor?

Azért Mindenkinek sok sikert és a tápszeres anyukáknak gyors túllépést kívánok! Őszintén!
És elnézést hogy ilyen terjedelmet sikerült összehoznom, de ugyebár mindannyian tudjuk, hogy ez a téma kimeríthetetlen.

Kép
potykamanó
 
 


Sziasztok

minden anyukának, akinek gondjai vannak a szoptatással:
szerintem minél kevesebbet olvastok utána és hallgattok az okosokra, annál jobban jártok, mert csak megzavarnak a "hasznos" tanácsok.
Ha nincs egyéb probléma, akkor ösztönből menni fog, higgyétek el, csak nyugalom, türelem és magabiztosság, hogy Te vagy a gyermeked anyja, senki sem tudja nálad jobban, hogy mi kell neki, sem a LLL, sem a védőnő, sem a csecsemős nővérek. Nők vagyunk, valahol rejtve bennünk van a képesség, csak nem szabad elnyomni.
És ha nem szoptatod végül, az sem jelent semmi hátrányt egyikőtöknek sem, nézd a jó oldalát (nem lesz striás a melled, nem járkálsz az utcán átázott trikóban, és nem utolsó sorban, apjuk is fel tud kelni éjjel etetni :wink: ), és nézz át azokon, akik provokálnak vagy dicsekednek!

Hajrá!!
Vendég
 


Mango - :D Nagyon reálisan látod a dolgot!És igazad van!Ha nem görcsöltem volna annyit nem lett volna semmi gond! A másodiknál már jobban menne, de sajna nem lesz második esélyem! :(

Kép
potykamanó
 
 


Potykamanó,
a császárral szült nőknél gyakran előfordul, hogy nem tudnak szoptatni. Nem tudom mi ennek a magyarázata, de tény, hogy a legtöbbnél a tejbelövellés is később jön. Szóval ne ostorozd magad, nincsen miért. A szoptatás a gyereknevelésnek csak egy egészen vékony szelete, a lényeg az, hogy a megfelelő testkontexus anélkül is meglegyen, ha cumisüvegből eteted, akkor is átöleled, beszélsz hozzá, nem?

Nem ezen múlik a jóanyaság.

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Sziasztok!

Szeretnék tanácsot kérni. Nekem sem sikerült szoptatni, sok minden összejött, de leginkább nem tudtam, hogy mit kell tennem és a védőnőm és gyerekorvosom tanácsait követve jártam el és rosszul tettem. A babám lassan szívott, ők viszont mindig csak a 20 perces szoptatás mellett álltak ki. Na, de mindegy lehettem volna okosabb, utána persze begyulladt a mellem, és nem sikerült visszahoznom rendesen a tejet, csak olyan napi 200-300 ml-re. Nem tudok magamnak megbocsátani, hogy nem olvastam el előre mindent a szoptatásról és nem voltam tájékozottabb. Csak vártam a sült galambot. Persze fejtem és mindenféle serkentőket próbáltam. Most ott tartok, hogy eddig kaptam tejet, de most elfogyott, és nem akarok neki tápszert adni. Gondoltam megpróbálom feltornázni a tejem, de már nem tudom mit tehetnék még. Nem tudom feldolgozni, hogy nincs tejem. Babám már nem nagyon akarja azt a keveset se kiszívni, fejni szoktam és sumiból adom oda. Mit tehetnék? Nektek hogy sikerült elfogadni, hogy nincs tej?
mkriszti81
 
 


Kedves Kriszti!

Küldtem neked privát üzenetet itt a babaneten.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Kedves Zita!

Köszönöm a jó tanácsokat. Azt hiszem tényleg van mit fejlődnöm. Valóban a babámnak nagyobb szüksége van rám, mint az anyatejre.

Kép
mkriszti81
 
 


SZiasztok!
Tudnátok nekem segíteni abban,hogy milyen tápszert vegyek a most 9 hós kislányomat?A kisfiam 4 éves,és ő majd 2éves koráig szopizott,de a lányom mostanában egyre kevesebbet szopizik.:-(
Nézegettem a nestlé,és a milupa tápszereket,de fogalmam nincs valójában mi szerepe van a pro-,másik termék esetében a prebiotikumoknak, melyik a jó?
szuhai.edi
 
 


http://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopi ... 55#4137355
http://www.gastrolife.hu/prebiotikum
Két érthető leírás a probiotikumokról és prebiotikumokról.
sheene
 
 


Ez alapján úgy vélem,hogy hasznosabb a probiotikus készítmény.
sheene
 
 


Sziasztok. Az én kisfiam is sajnos csak 6 hónapos koráig szopizott, így korán el kellett kezdenünk a tápszer használatát. Én is úgy olvastam és a védőnőnk is a probiotikumot tartalmazó tápszert javasolta, ha végleg nem megy a szoptatás. Nekünk jól bevállt.
cseribrigitta
Iklad
 
 


Én is a probiotikumokat részesítem előnyben,és örülök,hogy van aki figyel erre is.Nekünk a Nestlé Beba-t ajánlották,ha 9hós a lányod akkor a beba3,később pedig a junior ital.
k.ritus78
 
 


köszönöm sheene,az elsőt nemjól linkelted be,a 2.elolvastam,bár nekem egy kicsit ködös.ha jól értem a prebiotikumok segítenek a probiotikum termelésben,vagy valami ilyesmi?
szuhai.edi
 
 


Kedves szuhai.edi,
A probiotikumok alkotóelemei a bifidusz baktériumnak, és ezek a bacik segítik a bélflóra helyreállítását, így erősítik az immunrendszert és ezért fontos.
Én is szeretnék tanácsot kérni, :?: de ez más. A fiam 3 éves múlt és még mindíg cumisüvegből issza a kakaót reggel és este. Mit tanácsoltok hogy tudnám leszoktatni róla?
cseribrigitta
Iklad
 
 


cseribrigi! A kakaóról,vagy a cumisüvegről? :-)
Csőrös végűvel nem issza meg?Szerencsére nálunk nagyon vonzó volt a pohárból-ivás,így hamar áttértünk a cumisüvegről.
Reggel-este kakaót iszik?Tud tőle aludni?
k.ritus78
 
 


k.ritus78, a cumisüvegről szeretném leszoktatni a kakaóról nem. Miért kérdezted hogy tud-e aludni? Igen tud, most egy újfajta kakaót próbáltunk ki macis babakakaót, de a korábbival sem volt semmi bajom. Megissza és már alszik is nem pörög fel tőle. A mostani pedig azért jobb, mert kevesebb benne a koffein, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Mi a véleményed? Nem kedveled a kakaót, vagy csak este nem?
cseribrigitta
Iklad
 
 


k.ritus78. Mindent megiszik pohárból csak a kakaót és tejet nem. Attól félek, hogy ha már nem lesz cumisüveg egyálltalán nem fog neki kelleni a tej és kakaó. De nem tudok mit tenni, el fogom venni tőle. A csőrös poharat, a szívószálas kulacsot mindent kipróbáltam, de nem vált be. :cry:
cseribrigitta
Iklad
 
 


Épp azért kérdeztem,mert én előszőr végigsem gondoltam,hogy a nyuszis kakaóba mennyi a koffein,és bizony nehezebben ment az alvás...én is áttértem a macis változatra :)
Szerintem ne aggódj,biztos továbbra is meg fogja inni a tejet,meg a kakaót,(ha rájön hogy más formában nem juthat hozzá) :D
k.ritus78
 
 


Szia Kritus78!

Mesélnél egy kicsit a gyerkőcödről?
cseribrigitta
Iklad
 
 


Sziasztok! Találtam Nektek egy egész jó kis cikket.
Nálunk sajnos az asztmagyanú merült fel,így órákat olvasgatok neten,szóval figyelgessétek,mert ha találok érdekesebb dolgokat szívesen belinkelem Nektek.
Szóval az említett cikk: http://www.spiritnet.hu/magazin/cikk/134/1

Szépe estét!
sheene
 
 


Sziasztok,
Új vagyok köztetek, és engem is, mint minden anyukát nagyon érdekel a gyermekek táplálása. Nagyon tetszik ez az oldal, sok jó dologról írtatok.
Ovasgattam az írásaitokat és látom sokakat érdekel az immunrendszer erősítése gyerekkorban és a probiotikumos tápszerek fontossága nem csak 1 éves korig, de az után is. Van egy jó oldal, amit szívesen megosztanék veletek. Jó olvasást, kutakodást.
http://www.harmonet.hu/csalad_otthon/56 ... teset.html :D
nagykata702
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok, nagyon tetszettek az oldalak amiket feltöltöttetek, mindenkinek ajánlom sok hasznos tanács van rajta a babák táplálkozásával és az immunrendszer erősítésével kapcsolatba. :)
cseribrigitta
Iklad
 
 


Tényleg remek kis cikkek!Meg is osztottam néhány barátnémmel,az újonnan szerzett tudásomat. :-)Ha találok vmi hasonlóan érdekes dolgot én is gondolok majd rátok.
cseribrigi,az én kisfiam másfél éves múlt,és nagyon-nagyon csibész. :-)
k.ritus78
 
 


Sziasztok jó estét
ritus köszi hogy válaszoltál, az én fiam is csibész.Nagyon szeret óvodába járni, szereti a dínókat és nagyon szereti, ha mesélünk neki. A cumisüveg dolog alakul, most már reggel el- el felejti a cumisüveget és helyette kekszet vagy kiflit eszik. De az esti kakaó az még megvan cumisüvegből. Beszéltünk róla,hogy a Télapónak odaadja a cumisüvegét, cserébe kap egy szép bögrét amiből továbra is ihatja a macis kakaót. Eddig még beleegyezett, majd meglátjuk mi lesz.
Ti hogy erősítitek a gyerkőcök immunrendszerét ha közeleg a tél? Egy két jó tanácsot szívesen vennék.

Jó éjt.
cseribrigitta
Iklad
 
 


:D Én elsősorban figyelek a probiotikum bevitelre (mostmár)....Nem egyébként miután tehéntejet nem akarok adni neki 3 éves kora előtt,ezért nagyon megválogatom a tápszerét,de gondolom,ha ovisok vagytok,akkor ti már tejet isztok,ugye?
Olvastam egy fórumon,hogy ilyenkor hasznos a béres csepp,de én személy szerint ilyenkor inkább a c-vitamin adagját emelem meg,ami eddig szerencsére be is vált.
A télapós-ötlet nagyon helyes,majd ezt később be is vetem,ha szükség lesz rá valamiért :)
k.ritus78
 
 


Sziasztok.
Igen Beni már tejet iszik. Két éves volt, mikor tejet adtam neki forralva fele tej2.8-as, fele víz. Nem mertem egyből tejet adni tisztán, mert féltem az allergiától. Sajnos akkor én még nem igazán ismertem a junior pro italt, különben azt adtam volna neki 3 éves koráig. De szerencsére nem lett allergiás és mostmár csak tejet iszik ízesítve macis kakaóval.
Köszi a tanácsot az immunerősítéssel kapcsolatban, igen én is odafigyelek a probiotikum bevitelre. Szerintetek ovis korban is ihatna a gyerkőc junior pro italt vagy már nem? 3 és fél éves múlt.
cseribrigitta
Iklad
 
 


Brigi a mi a helyzet a "cumisüveg" dologgal?
k.ritus78
 
 


Szia kritus78
A cumisüveg meg van még, bár olykor mikor este nagyon fáradt, elfelejti és elalszik. Kéri, hogy adjam oda neki én ellenálok, de ha sírni kezd megsajnálom és odaadom. Ígéri, hogy ha eljön a Télapó odaadja neki, de addig had legyen nála(zsarol a kis fickó).
Télapó után többet tudok mondani, de nekem is erősebbnek kell lennem.
Felétek minden rendben? Várjátok már az ünnepeket?
Szép estét mindenkinek?
cseribrigitta
Iklad
 
 


Szia Brigi!

Ez annyira aranyos.:-) mármint a télapós dolog még mindig.Húú én nem tudom megtudnám-e állni utána,valószinüleg nem,mert irtó gyorsan megtalálja a módját Hunor,hogy levegyen a lábamról...De Te légy erős! :-)
Nagyon várjuk a férjemmel a karácsonyt,mivel szerintem ez lesz az első olyan amit már értékelni fog a fiam.Férjem vett is neki valami hihetetlen nagy autót,amit alig birtam elrejteni,szóval nagy a készülődés.
Szerinted mit érdemes venni egy 20 hónapos kisfiúnak,aminek nagyon-nagyon örül?Imádja a az autókat,meg az építőkockákat,így az van neki egy rakat,de valami teljesen más jellegű dolgot keresek,és teljesen tanácstalan vagyok..
SZép estét!
k.ritus78
 
 


Szia k.ritus.
Nektek is van cumisüvegetek?
Játék: Van egy internetes oldal a fakopáncs.hu nagyon jó játékok vannak, de a dubló állatkert is jó, hogy ne autó legyen. Mi idén a legóra gondoltunk, mert Beni szeret építeni de a playmobil játékok is tetszenek és persze a mesekönyv elmaradhatatlan.
Volna egy kérdésem: Hunor iszik probiotokus gyerekitalt, milyet?
Jó hétvégét és talán jó szánkózást.
cseribrigitta
Iklad
 
 


Szia Brigi!

Nem,mostanában nálunk már csak a pohár,meg a csőrős üveg a "menő",de nálunk a cumival vannak problémák.Tudom,hogy még picike,de nagyon rászokott 1-2 hónapja a cumira,és alig lehet kivarázsolni a szájából..
Huninak szeptemberben vettünk a névnapjára egy 80db-os Lego Duplot,meg kapott egy nagy Verdás kiegészítőt is,és nagyon-nagyon szereti,szóval ez az állatkertes dolog tényleg jó ötlet!Köszi! :-)
Igen,iszik.Nestlé Junior 1+ italt.Vagy másra gondolsz?

Szép hétvégét nektek is!
k.ritus78
 
 


Szia k.ritus78,
képzeld Beni már egy hete nem iszik cumisüvegből. Egy barátom olvasta, hogy azt kell mondani a gyerekeknek, hogy jön a jótündér és elviszi a cumisüveget, és cserébe hoz ajándékot. Hát ez bevált, és szerencsére nem is hiányolja.
Igen erre a gyerekitalra gondoltam, kereszttesóm ki szeretné próbálni, mi a véleményed róla, miért ezt a márkát választottad?
cseribrigitta
Iklad
 
 


De jó!
langie
 
 


Szia Brigi!

:D és mit kapott ajándékba a cumisüveg helyett??
Miért a Nestlét választottam?Nos,mindenféleképpen valami megbizható márkát kerestem,illetve az összetevői miatt választottam inkább ezt,mível szerintem ennek a leghasznosabb az összetevője a Huni-korú gyerekeknek. Egyébként amúgy is jól bevált nálunk valamiért a nestlé,mert a babakakaóját,tejpépjét és más termékeit is szívesen használom.

Milyen volt a mikulás nálatok? Hunor nagyon élvezte a dolgot :-D

Üdv!
k.ritus78
 
 


Szia,
nálunk most a transformers a menő, ugy hogy azt kapott. Most hogy leszokott a cumisüvegről nem akarja a tejet, kakaót meginni. Remélem ez majd egy idő mulva megváltozik. A Mikulás nagyon jól sikerült, tesóm öltözött be Télapónak. Azt hittük felismeri, de nem, szerencsére! :) Még énekelt is neki és elmonta az óvodában tanult versikét, ügyi volt. Nálatok is igazi mihulás jött, vagy csak az ablakba tettetek ki csizmácskát? Készültök már a karácsonyra? Mi elmentünk az IKEA-ba, de borzalom mi volt ott. Az emberek csak lökdösték egymást és a kasszánál kb 2 órát vártunk :shock: Ugyan ez volt az Ázsia center is. Azt hiszem, hogy mindent a közeli kisboltokban fogok megvenni, nincs értelme ezért Petre menni.
Amúgy a nesté termékekkel mi is nagyon meg vagyunk elégedve.
Üdv Brigi
cseribrigitta
Iklad
 
 


Sziasztok!
Él még a fórum?
Tanácsra, bátorításra lenne szükségem...
???
hausert
Felsőörs
 
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?