Új privát üzeneted érkezett!

Bebcsi!

Ne haragudj, a 20-i leveled nem láttam.:(

Hozzátáplálás: mindenképp várd ki a hat hónapot. A kicsik ilyentájt tartanak az úgynevezett orális szakaszban, amikor bármit szívesen megkóstolnak. Én csak azt szoktam mondani, hogy a kutyaszart is megeszik, ha tehetik. (Saját tapasztalat, kölök anno benyomott egy szárazabb darabot egy óvatlan pillanatban...:))

Sajnos valóban lehetnek később következményei a korai hozzátáplálásnak, kezdve azzal, hogy hat hónapos kor előtt a bélrendszer egyszerűen még túlságosan éretlen ahhoz, hogy megeméssze a kaját. Ha ilyenkor szilárdat adsz neki, kvázi egy az egyben rohan végig a gyereken, és nagyjából hasonló formában kerül a pelusba, mint ahogy a szájába tetted. Gyakori, hogy az éretlen bélrendszer a megterhelésre hasmenéssel (értsd kemény fosással:)) vagy kőkemény szorulással reagál. Szó szerint, akár olyan kemény is lehet a kaka, hogy az ujjaddal kell kipiszkálni.

Emellett sajnos az allergia is nagyobb eséllyel alakul ki azoknál, akiket túl korán táplálnak hozzá. Ennek oka az éretlen immunrendszerben keresendő, amelyik még hajlamosabb túlzott reakciókat adni egy-egy új ingerre.
Az allergiáról fontos tudni a következőt: nem első alkalommal reagál allergiával a szervezet egy új dologra! Az első alkalom semmilyen reakciót nem vált ki (ezért pl. az első darázscsípéstől nincs mit tartanod, a másodiknál már lehet bibi), hanem később, az ÚJBÓLI találkozásnál lehetnek gondok. Így pl. ha megetetsz egy 9 hónapos kicsivel egy rakás epret, első alkalommal semmi baja nem lesz, vígan szopogatja majd, mert ugye finom és édes. Következő alkalommal azonban már kemény anafíliás-fulladásos sokk lehet belőle. A tejnél hasonló a helyzet, igaz, ott inkább a bélrendszeri, bőrt érintő reakciók jellemzők, illetve a felsőlégúti betegségek megnőtt gyakorisága.

Szóval, szerintem told ki a hozzátáplálást minimum hat hónapos kor után. És később is, mindig a szopi legyen a fő táplálék, ne a szilárd. Egyéves korig a tej elegendő tápanyagot, vasat, vitamint és ásványianyagot tartalmaz, a hozzátáplálásnak tényleg csak hozzá táplálásnak kell lennie. Pár kanál főzi, gyümipép, úgy 9-10 hónapos kortól egy kis fehérje husi formájában.

Ha majd elkezded, inkább az idénygyümölcsöket, zöldségeket és az ITTHON ŐSHONOS fajtákat részesítsd előnyben. Alma, burgonya, répa, őszibarack, körte, később szilva, stb.

Karalábét, káposztát, szőlőt egyéves korig ne, a gabonafélékkel (kenyér, kifli, babapiskóta, búza, stb.) is érdemes megvárni az első szülinapot. Aprómagvas gyümölcsöket (eper, málna, ribizli) szintén csak egy éves kor után adj, sőt, ha lehet, inkább 1,5-2 éves kor körül. Dió, mogyoró, mandula még később jöhet csak szóba, egyrészt erősen allergizálnak, másrészt könnyen fulladást okozhatnak.
Mézet 1,5 éves kor alatt nem szabad adni, a botulizmus veszélye miatt! De kerüld az édesítőszereket is (vegyszer) és a cukrot is (felesleges, a gyümölcsök édesek amúgy is, jobb, ha a gyereket nem kicsi korában tesszük szénhidrát-addiktá).
A tejet nyugodtan ki is hagyhatod, amíg szoptatsz, a fajazonos fehérje úgyis jobb, mint a tehéné. Sajtot, joghurtot, kefírt egy éves kortól lehet adni, a tejet inkább 2-3 éves kortól ajánlják (de mondom, ha van tejed, az a legjobb neki, a bocitól semmi sem hasznosul jobban, mint tőled).

És még valami: nem baj, ha a gyerek napokon át ugyanazt a kaját kóstolgatja. A babák kifejezetten szeretik a monoton ízeket, nem gurmandok, mint a szülők! Nem kell állandóan új ízekkel próbálkozni náluk, hiszen akár anyatejen, akár tápszeren nődögéltek eddig, megvoltak annak az egynek az ízével is hónapokon át!

Tápszeres babánál az egész hozzátáplálást érdemes még később kezdeni, hiszen az ő pocijuk már alapból is nagyobb terhelésnek van kitéve, mint az anyatejes babóké.

Mindjárt válaszolok a másikra is.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


A családi tragédia nagyon nagy nyomást jelent nyilván, és ez valóban okozhat tejmennyiség csökkenést (durva esetben akár elapadást is).

De szeretnélek megnyugtatni: igen, visszajöhet. Ehhez mondjuk nem szabad megspórolnod a tragédia felett érzett fájdalmat (nem tudom, hogy gyász-e, de gondolom, az, engedd szabadjára, hadd dolgozzon benned, gyorsabban túljutsz rajta), másrészt folytasd a szoptatást, olyan gyakorisággal, ahogy csak lehet. Ha jobban leszel lelkileg, nem leszel már olyan stresszes, a tejtermelésed is nagyobb gázra fog kapcsolni.

Számolj azzal is, hogy a gyerek érezni fogja a te feszültségedet. Ez okozhat nála szopási zavarokat, idegességet, nyugtalanságot. Ilyenkor ne erőltesd, próbálj meg úgy eljárni, mint a szopási sztrájk idején.

És ha netán átmenetileg szinte mérhetetlen mennyiségre csökken a tejed, akkor is jusson eszedbe: még ezt is vissza lehet csinálni! Ne rakj még egy gondot a válladra feleslegesen! Mivel neked van tejtermelésed alapból, és mivel még az örökbefogadó, sosem szült anyák esetében is be lehet indítani a tejtermelést a nulláról, ha ez a helyzet állna is elő, később, mikor már kicsit rendeződtek a dolgok, igaz, hogy munkával, de vissza fogod tudni hozni a tejet!

Sok erőt, és ez legyen az utolsó dolog, ami miatt aggódsz, rendben?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!

Most olvastam el, hogy mennyire alapos és kimerítő válaszokat adsz. Tudom, mert olvastam már, hogy lehetséges nem szült anyáknál, pl: örökbefogadás is beindítani valamennyire a tejet. Nálam az a helyzet, hogy már két hónapos a kisfiam és gyógyszert kellett szednem nagy mennyiségben. Elkezdtem a szoptatást, be is indult a tejem de a negyedik napon el kellett apasztani a fent említett okok miatt. Azt gondoltam, hogy már nem lessz jobb a helyzet, néha fejegettem még, de a gyógyszer miatt kiöntöttem. Aztán ezzel is felhegytam. Egyszer, a nyolcadik héten már meg is jött. Jelenleg , ha megnyomom a mellem, néhányat spriccel. ennyi.
Elképzelhető., hogy ha részben is, de tudok szoptatni újra? Avent és Tommi Tippie cumisüvegethasználunk. Női tejjet kap, kis tápszert éjszaka.

Köszönöm!!!

Edit
 
 

 
 

Dia!
Köszönöm a válaszod és valamennyire meg is nyugtattál, hogy még van remény a tejcsivel kapcsolatban.
Csak az a baj, hogy mikor megtörtént a tragédia (igen gyász), akkor hirtelen olyan kevés lett a tejcsim, hogy nem akartam tápszert adni és inkább lereszeltem egy almát a picurnak, hogy nyerjek egy plussz órát, persze először csak 1-2 kanálkával kapott, és még most sem tartunk csak 1/4-1/2 almánál. Tudom, hogy nem kellett volna, de nagyon meg voltam ilyedve és teljesen össze is voltam zavarodva. Még mást nem adtam neki. Ilyenkor hogyan tovább. Ha visszajönne a tejcsim, akkor álljak le a gyümölccsel, vagy már most folytassan tovább a többi étellel?
Bebcsi
 
 


Kedves Edit! Ha spriccel néhányat a tej a melledből, az azt jelenti, hogy van benne. Próbáld meg minél többször mellre tenni a kicsikédet, könnyen lehetséges, hogy egészen vissza tudtok állni az anyatejre!

Anna (9 gyermek anyja)


Szia Anna!
Gratula a 9. gyermekedhez. Ezek szerint jól érezted a múltkor mikor írtad, hogy lehet megint áldott állapotban vagy. Mennyi idősek egyébként a gyermekeid?
Bebcsi
 
 


14 és féltől szépen sorban a 15 hónaposig :D

Anna (9 gyermek anyja)


Anna!

Én is szeretnék gratulálni Neked! Tyű a mindenit, nem semmi.:) Lehetnék gyerek nálatok?:)
dia
Budapest
 
 
 


Bebcsi!

Ne ijedj meg, egy ilyen stresszélménytől tök normális, ha hirtelen megcsappan! Ám most azt mondom neked, felejtsd el a gyümölcsöt, arra még nincs felkészülve a gyerek, ilyen helyzetben, ha pótolni kell, inkább adj neki tápit! Az még mindig jobban hasonlít a te tejedre, mint az alma!

Úgy csináld, hogy először szoptatsz, aztán adsz neki tápszert. Szopik után, ha tudsz, fejjél, most lenne jelentősége, és amit lefejsz, később tápszer helyett is adhatod pótlásként. Így 2-3 hét alatt teljesen rendeződhet a helyzet.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Ja, és a pár kanál alma nem ad annyi pluszt, hogy nyerj vele plusz egy órát. Ráadásul, ha egy órával előbb mellre teszed, semmi bajt nem csinálsz vele, sőt, segítesz abban, hogy minél előbb helyre álljon a tejtermelés. Úgyhogy lehet, hogy az a legjobb, ha semmit sem adsz, csak mellre teszed, ahányszor csak megnyikkan.

A gyász vacak dolog, de bármennyire is fáj, arra találták ki, hogy utána jobb legyen. Hogy ne kelljen örök életedben érezned azt az ürességet és fájdalmat, amit most, hanem később már nosztalgiával tudj gondolni az elment szerettedre. Nem szabad spórolni vele, hagyd, hogy dühöngjön benned. És ne félj, nem lesz semmi komoly baj a szoptatással.
dia
Budapest
 
 
 


Nazareth!

Nem tudom, milyen gyógyszert szedtél, de szerencsére a legtöbb gyógyszer mellett lehet szoptatni.

Mivel tejtermelésed még mindig van, nem lehetetlen visszaállítani a tej mennyiségét. Ez csak azon múlik, hányszor, mennyi időre tudod mellre tenni a gyereket, és hogy tudsz-e rendszeresen fejni. A nagyobb probléma az, hogy vsz. a gyerek szopási technikája igencsak javítsára szorul, mivel igazából sosem volt alkalma mellből szopni, valószínűleg elég lassan, sok türelemmel és munkával tudod majd megtanítani neki a mellből való szopást.

Ehhez nagy segítségedre lehet egy bimbóvédő (ami hasonlít ugye anyagában és formájában a cumisüveghez), illetve a Szoptanít készülék. Előbbinél először a teljes bimbóvédővel kellene mellre tenned, majd ha azt már biztosan elfogadja, akkor (szilikonosról van szó, nem a merevebb műanyagból készültről) egy kisollóval mm-ként levagdosva tudod teljesen a mellre szoktatni.
A szoptanítnál egy zacskóba tudod tenni a pótlást (tejet vagy tápszert), ami egy csövön keresztül a mellbimbódhoz csatlakozik (természetesen kívülről), így a gyerek egyszerre kapja be a bimbót és a pótlást biztosító csövet. Mivel a zacsi magasabban van, mint a melled, ezért a pótlásért is meg kell dolgoznia, de ezzel együtt stimulálja a melled is, ami egyre többet tud termelni, s így egyszerre kap a melledből tejet meg a zacsiból pótlást. Mikor már egész jól halad, lehet csökkenteni a zacskóba tett pótlás mennyiségét, s végül, jó esetben teljesen el is lehet hagyni.

A szopási technikára úgy tudod megtanítani, hogy a kisujjadat teszed a szájába úgy, hogy a nyelve és a szájpadlása közé kerüljön, viszonylag mélyre (de ne a nyelv hátsó részére, mert akkor öklendezni fog), majd így szívogatja. Ha nem kapja be rendesen, vagy kitolja a nyelvével (hiszen a cumisüvegnél a nyelvével állja el a tej útját), akkor kezdjétek előlröl.
Ha mellre teszed, figyeld, hogy mindig nagyra tátsa a száját, ne csak a bimbó végét kapja be, hanem a teljes bimbót, lehetőleg a bimbóudvar egy részével együtt. Az ajkai forduljanak kifelé (mint a tapadókorong), a bimbó a nyelv és a szájpadlás közé kerüljön. Ha bármelyik része nem sikerül, ne idegeskedj, dugd be a szájába a kisujjad (így a vákuumot meg tudod szüntetni), vedd ki a melled, majd próbáljátok újra.
Ha nagyon feldühödik, vagy ideges, nyűgös, akkor ne erőltesd, mert az csak frusztrálni fogja. Az pedig ellenálláshoz vezethet.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszi Dia!

Próbálgatom, talán naponta egyszer fogadja el a mellem. De sajnos teljesen eleapadt. A néhány spricc, este a meleg víz alatt zuhanyozásnál jött. De mostmár nem nagyon. A szoptanitra én is gondoltam, nem tudom tényleg ezzel beindulhat a cicim? De mi lessz , ha összezavarodik, és ha nem jön össze, akkor meg az üveget nem akarja már. Eléggé mohó, dühös. Szereti a kaját, ha nem kap óriási balhét csap. Nem is igen érti mit akarok a mellemmel a szájában, már ha odafordítja a fejét.
De ugye azért ha sikerül hat hónapos koráig így megoldani cumisüvegből is az anyatejet, akkor már nem kell ,hogy lelki ismeret furdalásom legyen?

Edit
 
 


Nazaret!

Amúgy sem kell, hogy lelkiismeretfurdalásod legyen! A szoptatás fontos, tény, hogy kincset ér minden cseppje az anyatejnek, de azért ne a szoptatás sikeressége alapján definiáld magad sikeres és jó, vagy elfuserált és rossz anyának! Ez hülyeség.:)
Jó anya az, aki teljes szívéből szereti a gyerekét, aki magához mérten megpróbál mindent megtenni érte. Nem az, aki szoptat hat hónapos korig, jó?

Próbálkozz, de vésd az agyadba, hogy nem erőszak a disznótor: a szoptatás nemcsak evés, hanem ELVILEG örömet adó tevékenység mindkét fél részére. Ha az anyuka görcsöl, idegeskedik miatta, folyamatos teljesítménykényszere van a szoptatástól, akkor az minden, csak nem egy laza, örömteli együttlét a gyerekkel!
Tedd mellre, ha elfogadja, örülj, minden egyes cseppel csak pluszt adsz neki. Ha a meleg víz ilyen jó hatással van a melledre, szoptatások előtt borogasd meleggel a melled vagy zuhany alatt masszírozd át. (Egyébként az, hogy csak a meleg víz alatt spriccel egyáltalán nem jelenti azt, hogy már nincs tejed!)
Ha csak napi egyszer fogadja el (ettől függetlenül ajánlom, hogy tedd mellre többször is, vesszőparipám az együttfürdés közbeni próbálkozás, de tényleg szívesen elfogadják olyankor a kicsik), akkor az a napi egy alkalom legyen csak a tiétek, csak egymásra figyeljetek, élvezzétek, hogy összebújtok, simultok, de ne harc legyen, ne küzdelem, ne idegeskedés forrása.

A szoptaníttal mindenképp hasznos lehet Nálatok, AMENNYIBEN a kicsi is hajlandó szopizni (mint említettem, a Ti esetetek azért nehéz, mert a babádnak kvázi lehetősége sem volt megtanulni szopni). Ettől hidd el, nem fog összezavarodni! A cumisüveget ismeri, de ha netán megmakacsolná magát, akkor még mindig megpróbálhatod pohárból, egyéb eszközből etetni. De ennek én nulla esélyét látom.

Persze, hogy nem érti, mit akarsz.:) Te tudod, hogy mire való a melled, de ő eddig cumisüveggel találkozott, nem mellel. Ha szoptatni szeretnéd, pont ezért kell újra megtanítanod neki a mell funkcióját és annak rejtelmeit, hogyan jut hozzá a kajához belőle.

Ne aggódj és ne csinálj magadnak felesleges problémát, kérlek: ha mégsem sikerül mellből szoptatnod, de (esetleg sikerül fejni, és azt a tejet cumisüvegből odaadni) más anya tejét vagy neadjisten - na, most kövezzetek meg - tápszert kap, akkor is fel fog nőni, és jó eséllyel teljesen épkézláb emberke cseperedik belőle. Az meg, hogy boldog és elégedett lesz-e, nem a táplálástól függ, hanem attól, hogy a szüleivel milyen lesz a kapcsolata. Ha türelemmel, elfogadással, szeretettel és odafigyeléssel fogod nevelni, egy mosolygós, életvidám, kiegyensúlyozott emberke lesz a végeredmény. (Persze, nem öröm, ha allergiás lesz a tehéntejre netán, de egy állandóan magát vádló, bűntudattal és lelkiismeret furdalással küzdő anya többet árthat neki, szerintem legalábbis. Érted?:))

Javaslat: gondold át, mennyire vagy elszánt a szoptatás újbóli bevezetéséhez, és ha úgy érzed, mindenképp szeretnéd megpróbálni, adok pár nevet, akik személyesen, egyedileg segítenek Neked ebben, jó?

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!

Nagyon köszönöm a megnyugtatást. Azt hiszem elfogadom a jelenlegi helyzetet, mert a baba bőven kap anyatejet. (másik anyuka tejét) Azt hiszem nekem inkább az érzelmi része hiányzik, nem tudom miért is emnnyire nekem, úgy látom, hogy a babának annyira nem. Neki elég az a sok ölelés és puszi, amit tölem és a testvéreitől kap.

Edit
 
 


Nazareth!

Az elfogadás jó dolog. De félre ne érts: még véletlenül sem az volt a célom, hogy lebeszéljelek a szoptatás próbálgatásáról. Szerintem legalább megpróbálni érdemes, de úgy, hogyha nem sikerül, akkor nem történik semmi tragédia, rettenet.

Érzelmi részt nem szoptatott babáknál is lehet biztosítani, ha a gyereket ölben eteted.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Mellszívó-ügyben nézegettem a kínálatot. Most úgy szeretnék felkészülni második körben a babavárásra, hogy ezt is beszerzem. Első szülésem után csak vákuumos kézi vacak volt nálam, ami nem igazán segített megindítani a tejcsit.

Tudom, a leghatásosabb a kézi fejés, de arra gondoltam, hogy egy jó mellszívó nem árt, ha van kéznél.

Nektek melyik vált be? Nézegettem az Avent-eket - a kézi mellszívó változatait (Isis, Via), vagy pedig a Medela elektromos szívóját. Ezek még megfizethetők...

Mit gondoltok? Várom a már gyakorlott anyukák tapasztalatait!

Még annyi, hogy nagyon picik a cicijeim, nem tudom, hogy ez fontos-e a vásárlás szemponjából?

Üdv
Sziszkusz
 


SZiasztok,

Kisfiam beesett alsó ajakkal született és be is sárgult nagyon aluszékony volt. Cicit bekapta, de 2 slukk után bealudt és sokszor nem is sikerült az alsó ajka miatt jól bekapnia....
Most 1 hetes. 4 napos kora óta lefejt anyatejet kap minden szopipróbálkozás után. Most már megerősödött. nem alszik olyan sokat.
Olyan 40 percet hagyom szopizni. Próbálkozgat, de elég lustán (4 kiló fölött született). Próbáltam kivárni, hogy megéhezzen, de ez sem segített. Olyan 20 milit bír kienni 40 perc alatt, de ma próbáltam 2 óra alatt is ide jut. nem tudja 'kiszedeni' a laktatóbb tejet.
Próbáltam a Csöpi bimbóvédőt. Egyszer elfogadta és 20 milit, akkor is kievett, de a többi nem jön ki neki, pedig tele a cici.

Ha van ötletetek, hogy mit és hogyan tegyek, akkor kérlek segítsetek!

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Sziszkusz, nekem Medela mellszívóm volt, nem elektromos, és tökéletesen megfelelt. Szerintem, ha egy mód van rá, kerüld az elektromost, mert ha túl erősre állítod, bizony rendesen megnyúzhatja a melledet.

A melled mérete teljesen mindegy a szoptatás és a fejés, no meg a vásárlás tekintetében. Egyébként meg készülj arra is, hogy fejni sem muszáj, anélkül is tudsz szoptatni rendesen!
dia
Budapest
 
 
 


Katka!

A te eseted elég speciális, úgyhogy azon kívül, hogy próbáld meg asszimetrikus tartásban szoptatni, én sokat tanácsolni nem tudok. Ez azt jelenti egyébként, hogy úgy tedd mellre, hogy a mell alsó részéből többet kapjon be, mint a felső részéből, azaz egy kicsit biccenjen hátra a feje, az álla érjen a melledhez, de az orra ne!

A bimbóvédő felesleges, sajnos azzal sem gyorsabb, sem hatékonyabb nem lesz a szoptatás, sőt. Csak ront a dolgon.

Az, hogy 40 percet vagy akár annál többet van mellen, tulajdonképpen teljesen normális, eleinte tényleg nagyon lassúak és fáradékonyak. Hogy fenntartsd az érdeklődését, próbáld meg szopi közben C-tartással vagy finom, simogató masszázzsal a tejet a szája felé terelni, büfiztesd meg szopi közben, vagy tedd át a másik melledre. De légy türelmes vele, kell pár hét, mire begyorsul a szopi.

Amúgy gyarapodik? Nőtt esetleg a születése óta? Pisis, kakis pelusok száma? Bőre?

És ami a legfontosabb, az adott linken a legjobb szakemberek elérhetőségeit találod, szerintem egyikükkel vedd fel a kapcsolatot: http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=ibclc_szak

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszönöm a tanáncsokat.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Sziasztok!

Tudnátok segíteni nekem?
Befelé forduló mellbimbóim vannak, és ezzel kapcsolatban szeretnék tőletek szoptatási tanácsokat kérni.
Sajnos az első babámat egyáltalán nem tudtam szoptatni, nem volt segítségem, és mire talán sikerült volna megoldanom a helyzetet, a baba már teljesen rászokott a könnyebb, cumisüveges tápszeres evésre.
Most július végére várom a második babámat és őt nagyon szeretném szoptatni.
Láttam, hogy vannak ilyen szívogatós kütyük, de tényleg szükség van rájuk? Nincs valami természetesebb megoldás?

Előre is nagyon köszönöm a segítségeteket!

Sziasztok!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
 


Sziasztok!!

Dia!
Szeretném megköszönni a segítségedet! Sokat jelentett, hogy felráztál a soraiddal, másképp álltam hozzá a szoptatáshoz. Írtam egy hosszabb hsz-t, aztán módosítani akartam pár dolgot, és szépen kitöröltem. Sebaj! sok butaságot írtam akkor. Ma már nem is értem

Most ott tartunk, hogy csaknem 100%-ban szopizik a kisfiam! Időnként kap tápszert, kis mennyiségben. Sokszor úgy érzem, nem is lenne rá szükség. Máskor viszont beparázok, hogy éhes maradt.

Eleinte úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni, ő is tápszert fog kapni zömében. Aztán a védőnőnek szüksége volt a mérlegre. Elvittük, és azóta belendültem. Próbálok nem idegeskedni, amikor a nagyobbik fiam hiányol, pár hét múlva talán már többet tudok neki adni magamból. Nem érdekel, hogy kupi van, stb... Szóval visszavettem. Szedek homeopátiás szereket is.
Nem tudom, mennyit szopik, a viselkedését figyelem, és abból próbálok következtetni, vajon elég volt-e neki. Ebből következnek az újabb problémáim.

1. Honnan tudom, hogy jóllakott a baba?
Ha belelaszik a szopiba, ok. Ha büfizés utáni kínáláskor csak játszik, és közben vigyorog, ok.
Sok esetben azonban nem tudom eldönteni elég-e neki.
Jellemző, hogy amikor már ürül a mellem, elkezd rángatózni. Azt tudom, hogy a fejükkel rángatják a mellett, hogy kiváltsák a tejleadó reflexet, de az én fiam az egész testét használja. Kezét, lábát, törzsét mozgatja hozzá, nyöszörög hangosan. Nehéz tartani az 5,5 kg körüli súlyát. Kész pankráció. Ez normális?
Büfizés után is újra kezdi. Próbáltam fekve szoptatni, de nem igazán vevő rá. Váltogatom a melleket, hátha, de sokszor ez sem használ. Aztán vagy bealszik, vagy próbálok neki pótlást adni, de általában azt sem fogadja el. Iszik valamennyit, de mintha csak azért tenné, mert kínálom neki.
Szóval úgy tűnik, mintha azért rángatózna, mert kevés neki, pedig sokszor nem így van.

2. A másik, hogy rászoktattam arra - persze nem tiltakozott ellene :wink: - , hogy cicin aludjon el. Szopik, nézelődés, torna, tisztábatevés, és amikor látom, hogy álmosodik mellre teszem. Most érezem, hogy bár tejserkentésre nagyon jó, de szívtam is vele. A nagyobbik fiam érthető okokból ott sürgölődik körülöttünk, a kicsi pedig már igen érdeklődik iránta. Minden hangosabb szóra, játék-koppanásra felrezzen, és sokáig tart így az elalvás, de nem akarom abbahagyni. A nagyot is így altattam még 1 éves kor után is, és nagyon kényelmes volt. Jelen helyzetben talán nem a legszerencsésebb, de bízom abban, hogy majd mindannyian belejövünk. 15-20 perc után általában jön a kendőzés.
DE! A cicin-altatáskor is akadnak gondok. Előfordul, hogy nem akarja ilyenkor elfogadni a mellem. Ennek mi lehet az oka? Nagyon tele van, nem kér már? Vagy éppen ellenkezőleg? Üresnek találja a cicit, ő többet szeretne kortyolgatni? Vagy egyszerűen akkor nem vágyik a szopizásra?

3. Minden nap előfordul, hogy alszik 1-2 nagyobbat. Eltelik 3-4 óra is a két szoptatás között. Ezt hagyhatom már így 9 hetes korában? Ha felébresztem, akkor csak nyammogás van hosszú ideig, nem eszik rendesen, telik az idő. Ha leteszem, pár perc múlva követeli a cicit, és kezdődik előlröl. Ha hagyom magától ébredni, nagy étvággyal, mohón nekiesik a kajának, és csak nyeli amíg van.

4. Az egyik mellemet nem szereti annyira. Sokat trükközök, kínlódok vele, hogy normálisan harapjon rá. Sokszor kell szopás közben elvenni, és újra visszaadni, mert kiengedi, és csak cumizik rajta. Hónaljtartásra is szoktam váltani, de kb. ugyanez az eredmény. Ez a mellem kevesebb tejet is termel. Azon túl, hogy ezeket a dolgokat teszem, van még valami, ami használna?

5. Azt vettem észre, hogy iszonyat nagy a fiam szopásigénye. Ennek persze örülni kell, de második gyerek. Be kell látnom, hogy nem tudom minden esetben kielégíteni az igényeket. Amíg kisebb volt babakocsis séta előtt is mellretettem, elaludt, be a kocsiba, nagyot öltöztet, és indultunk. A fentebb írt elalvási herce-hurca miatt ez már nem jön be. Kendőzünk általában, csak ez meg a nagynak nem tetszik, Szeret a testvérfellépőn utazni, szereti, ha leguggolok vele kavicsozni, most már hóvirágozni, stbb... Kicsivel rajtam ezt nehezebb megoldani, sokszor "útban van" neki a tesója.
A probléma, hogy óriási üvöltést rendez, ha beleteszem a babakocsiba. Ha otthon szeretném a teraszra kitenni, elalszik a mellemen - jó esetben - aztán 10 percenként üvölt. Olyankor vagy cici, vagy csak kis ringatás is elég. Ha autóval megyünk, akkor is képes hosszú ideig üvölteni, mire elalszik. Nem tudom megtenni, hogy állandóan mellreteszem, minden induláskor. A férjem elővette a házban található egyetlen cumit (várandós csomagban volt), és a kis drágámnak nagyon bejött, de én nem szeretném. Viszont az sem jó, hogy üvölt, vagy állandóan rohangálok hozzá. Nem akarom, hogy a szopizás helyett cumizzon, inkább a fenti helyzeteket szeretném valahogy megoldani.
Szóval cumi vagy nem cumi? Ha adok neki, mik azok a jelek, amik majd a cumizavarra figyelmeztetnek?

Remélem, nem gond, hogy ilyen részletesen írom le a helyzeteket.

Előre is köszönöm a segítséget!

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Nem tudom jó heéyen járok e,szoptatással lenne gondom.Olivér kisfiam kb két-három hete azt csinálja szopikor hogy mikor rákerül az idő a szopira,akkor elkezd ordítani,és nem hajlandó enni.Egyik mellből sem.Ezt eljátsza majdnem minden másnap.Aztán azokon a napokon amikor nem szopizik rendesen akkor azt csinálja h délelőtt 10-11 órakor még normálisan eszik,majd a következőnél,és az utána küvetkezőnél szinte semmit,aztán a fürcsinél ami 7-8 körül van akkor meg mint akit elvágtak eszik rendesen.Aztán ott bealszik és alszik reggel 6-ig.Ezért aggódom h a ez így nem kevés e ,és nem tud e kiszáradni így?És h egyáltalán gyarapodni fog e?Két hét múlva megyünk csak tanácsadásra méreszkedni itthon sajna nincs mérleg,ezért fogalmam sincs hány kg lehet,ill mennyit ehet egy szopikor.
Semmi olyat nem eszek amitől fájhatna a poci,mert arra nagyon odafigyelek.Mitől lehet ez?Mit kell ilyenkor csinálni?Vagy gondolkodjam már a tápszer felíratásán?
Olyan furcsa ez így nekem mert eddig semmi gondom nem volt a szopival most meg már lassan ott tartok hogy gyomoridegem van ha szopi idő jön...És ugye ez gondolom a tejnek sem tesz jót.
Köszönöm h elmondhattam/leírhattam bocsánat ha hosszúra sikerült.

solya051020
Káld
 
 
 


Azt hiszem, nem kellett volna elbíznom magam. Véget ért a királyság! :cry:
Már péntekről szombatra virradó éjszaka furcsa volt, hogy amikor Kornél éjjel 2-kor evett, nehezen aludt vissza. Szombat délután már nem volt elég neki a tej. Üvöltött, végül kapott tápszert. Az éjszakát gyakorlatilag félálomban, félüg ülő helyzetben töltöttük. Szopott, majd pihent egy kicsit a hasamon. Vasárnap gyakorlatilag óránként szoptattam, szinte le sem tettem a kezemből, szinte semmit nem aludt egész nap. Vasárnap délután fél 5-kor, és este 11-kor kapott valamennyi tápszert, hogy pihenjen egy kicsit. 2-ig aludt, majd próbáltam szoptatni, de mindig bealudt.
Érezhetően kevés a tej!!!! Nem értem!!!! Mi a fenétől csappant meg így hirtelen??? Semmit nem csináltam másképp. Szopott rendszeresen, éjszaka is. 1-2x előfordult, hogy 11-től 4-ig aludt, de egyébként 23 körül, 2 körül, 5-6 körül mindig volt szopi. A hajnali után tudtam fejni is. Kész vagyok!!!!!

Kép
Kép
 
 


Húúú, mennyi kérdés! Sziasztok!

Megpróbálok mindenkinek még ma válaszolni részletesen, picike türelmet kérek azért, közben meló is van, meg ma még látogatást kell tennem a fogorvoshoz is.

Addig gyorsan share-nek! NYUGI!!! Átmeneti problémák mindenkinél vannak, ilyenkor az a legfontosabb, hogy bízz a gyerekben meg a két cicidben. Nem muszáj rögtön tápszert adni ám, ha ilyenkor meg tudod oldani, hogy átmenetileg többször, gyakrabban szoptatsz, akkor pár nap alatt helyreáll a tejtermelés.

És még az is előfordulhat, hogy nem a tej a ludas, hanem pl. a rohadt szeles idő, ami a hétvégén igencsak jellemző volt és amit a kicsik rettenetesen nyűgösen tűrnek. Mivel pedig a cici nyugtató és jutalmazó jellegű is, ha vacakul van egy pici, akkor cicit követel és legszívesebben azon is tölti a napot. Amit te levehetsz úgy, hogy úristen, biztos éhes, mert milyen gyakran kér enni.

Szóval, próbálj meg megnyugodni, valószínűleg nem veled, a melleddel vagy a tejtermeléssel van a gond, csak a hülye időjárással.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Boeszter!

Befelé forduló mellbimbónál lehet vígan szoptatni, ha sikerül kihúzni azt a bimbót. Erre szokták ajánlani, hogy szoptatás előtt géppel fejjél egy kicsit, a gép ugyanis kicuppantja, így a gyerek utána már vígan rá tud harapni. Ha viszont befelé fordul, nem nagyon tud ráharapni.

Ha csak kicsit fordul be, jégkockával is próbálkozhatsz, bár vsz. én azt nehezebben viselném.:)

Szokták ajánlgatni még a bimbóvédőt is, de annak megvan az a hátránya, hogy nehezebben szívja ki a mellet a gyerek, és kevesebb inger is éri a bőrödet, így a tejtermelés sem lesz az igazi esetleg.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Solya!

Jól értem, napi négyszer-ötször szopik a gyerek? Egy-egy szoptatás mennyi ideig tart?

Megfázva volt a kicsi? Csak az egyik mellednél rakoncátlankodik, vagy bármelyiket kínálod, egyik sem kell?

Napi hány pisis, kakis pelusotok van?

Teát, vizet adsz neki? Cumi, cumisüveg?

Kap esetleg már gyümölcsöt, ezt-azt?

Amúgy élénk, vidám? Fejlődik?

A válaszok ismeretében már könnyebben tudok talán válaszolni.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!

Köszönöm szépen a megnyugtató szavakat, próbálkozom majd!

Köszönöm még egyszer!

Mindenkinek sikeres szoptatást! Kitartás!

Sziasztok,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
 


Dia!

Igen kb annyiszor szopizik,és a szopik 15-20percig szokott tartani.

Eddig még nem volt megfázva.

Van mikor csak egyiknél csinálja ezt a nem evést vmikor meg mind a kettőnél,változó,de próbáltam már "átvágni" de nem sikerült.

Pisis pelus 5-6 pelus van,kakis meg majdnem minden szopi után,de ha akkor nincs akkor tuti van este.

Se teát,se vizet nem adok neki.Cumit már nem fogadja el,eleinte cumizott,most meg arra szokott rá h a hüvelykujját szopizza,így alszik el,így nyugszik meg,stb...Cumisüveget sem használunk.

Semmit nem kap még cicin kívül.

Igen élénk,vidám ezzel nincs próbléma,csak akkor sír ha éhes és mikro ezt csinálja evés közben.

Igen fejlődik,igaz havonta járunk tanácsadásra,mivel itthon nics mérleg így nem tudom hol tartunk most,és mennyiket eszik egy szopival.Jövő kedden megyünk legközelebb méreszkedni.

Köszönöm

solya051020
Káld
 
 
 


Solya!

Azok alapján, amit írtál, különösebb aggódnivalót nem látok. A gyerek láthatóan elég tejhez jut, elég pisi-kaki jön ki belőle, szerencsére fejlődik is, általában jókedvű, szóval mokány kiskölök, na.:)

Nekem az jutott eszembe, hogy aprócska, átmeneti szopisztrájk áll fenn nálatok. Ez lehet attól is, hogy esetleg egyszer megijedt valamitől a szoptatás alatt (esetleg hangosabban beszéltél, vagy valaki kiabált a környezetében, vagy bármi ilyesmi), attól is, hogy esetleg megindultak a foggyökerek és fáj, amikor ráharap a mellre (nézd meg a fogínyét, nincs-e kifehéredve, esetleg nincs-e láthatóan vörösebb rész a többi részhez képest, nyálzás, ökölrágcsa).

Türelemmel, és azzal, ha nem erőlteted, mikor hisztizik, el fog múlni. Ha nyűgös, inkább tegyél le az etetésről, nyugtasd meg, és utána próbálkozz újra. Félálomban pl. a sztrájkoló babusok könnyebben elfogadják a cicit, mint teljesen éberen. Próbáld meg még akkor megkínálni a cicivel, mikor várhatóan még nem farkaséhes. Fontos a sok-sok testkontaktus! Ha esetleg van kendőd, kösd magadra a gyereket, ilyenkor a mama közelsége is általában előbb-utóbb hatni szokott.

Szerintem egyébként überprofin csinálsz mindent, biztos vagyok benne, hogy ez csak átmeneti állapot, és hamarosan ismét vígan, nyüglődés nélkül megy majd a szopi.

Kitartás:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Share!

Remélem, rendben vagytok, jelentkezhetnél, hogy mi a helyzet, hogy alakulnak a dolgok...

Addig is jöjjön a hosszú leveled.:)

"Most ott tartunk, hogy csaknem 100%-ban szopizik a kisfiam! Időnként kap tápszert, kis mennyiségben. Sokszor úgy érzem, nem is lenne rá szükség. Máskor viszont beparázok, hogy éhes maradt."

Próbáld ki! Nem lesz abból semmi gond, ha pár napig nem annyit eszik, mint amennyi a nagykönyvben meg vagyon írva!

"1. Honnan tudom, hogy jóllakott a baba?
Ha belelaszik a szopiba, ok. Ha büfizés utáni kínáláskor csak játszik, és közben vigyorog, ok.
Sok esetben azonban nem tudom eldönteni elég-e neki.
Jellemző, hogy amikor már ürül a mellem, elkezd rángatózni. Azt tudom, hogy a fejükkel rángatják a mellett, hogy kiváltsák a tejleadó reflexet, de az én fiam az egész testét használja. Kezét, lábát, törzsét mozgatja hozzá, nyöszörög hangosan. Nehéz tartani az 5,5 kg körüli súlyát. Kész pankráció. Ez normális?
Büfizés után is újra kezdi. Próbáltam fekve szoptatni, de nem igazán vevő rá. Váltogatom a melleket, hátha, de sokszor ez sem használ. Aztán vagy bealszik, vagy próbálok neki pótlást adni, de általában azt sem fogadja el. Iszik valamennyit, de mintha csak azért tenné, mert kínálom neki.
Szóval úgy tűnik, mintha azért rángatózna, mert kevés neki, pedig sokszor nem így van."

Valószínűleg nem az éhségtől van a rángatózás. Inkább a pocakja gyürkőzhet a tejjel és esetleg attól mocorog.
Ha szopi után bealszik, és a felkínált pótlást sem - vagy csak ímmel-ámmal - fogadja el, biztos lehetsz benne, hogy már nem éhes.

"2. A másik, hogy rászoktattam arra - persze nem tiltakozott ellene - , hogy cicin aludjon el. Szopik, nézelődés, torna, tisztábatevés, és amikor látom, hogy álmosodik mellre teszem. Most érezem, hogy bár tejserkentésre nagyon jó, de szívtam is vele. A nagyobbik fiam érthető okokból ott sürgölődik körülöttünk, a kicsi pedig már igen érdeklődik iránta. Minden hangosabb szóra, játék-koppanásra felrezzen, és sokáig tart így az elalvás, de nem akarom abbahagyni. A nagyot is így altattam még 1 éves kor után is, és nagyon kényelmes volt. Jelen helyzetben talán nem a legszerencsésebb, de bízom abban, hogy majd mindannyian belejövünk. 15-20 perc után általában jön a kendőzés.
DE! A cicin-altatáskor is akadnak gondok. Előfordul, hogy nem akarja ilyenkor elfogadni a mellem. Ennek mi lehet az oka? Nagyon tele van, nem kér már? Vagy éppen ellenkezőleg? Üresnek találja a cicit, ő többet szeretne kortyolgatni? Vagy egyszerűen akkor nem vágyik a szopizásra?"

Valószínűleg elvonja egy csomó minden a figyelmét a ciciről. A tesó, a beszéd, a mittomén mi. Persze az is lehet, hogy több tej jön belőle, mint amennyit szeretne (ilyenkor azért a szája szélénél általában észre lehet venni, de legalábbis a kortyolás hangjából következtethetsz rá). Mivel már van egy másik gyerkőc a háznál, és ezzel úgy tűnik, kicsit bonyolítod az életed, lehet, hogy nem ragaszkodnék a helyedben a mellen elaltatáson. Remekül el tud ám aludni a gyerek a kiságyban is, ha álmos, nyilván igényli, hogy a közelében légy, de mégsem vagy úgy mellékötve, mint ha a fél melled a szájában van.
Vagy esetleg próbálkozz meg azzal, hogy a nagyot magad mellé véve, csendes, duruzsoló hangon mesét olvasol neki, míg a kicsi szopik (ez a fajta hang őt is megnyugtatja, elálmosítja, nemcsak a nagyot).

"3. Minden nap előfordul, hogy alszik 1-2 nagyobbat. Eltelik 3-4 óra is a két szoptatás között. Ezt hagyhatom már így 9 hetes korában? Ha felébresztem, akkor csak nyammogás van hosszú ideig, nem eszik rendesen, telik az idő. Ha leteszem, pár perc múlva követeli a cicit, és kezdődik előlröl. Ha hagyom magától ébredni, nagy étvággyal, mohón nekiesik a kajának, és csak nyeli amíg van."

3 óra még rendben van, szerintem, de én ennél többet nem nagyon várnék még. Úgy egy hónap múlva már a 4 óra is oké.

"4. Az egyik mellemet nem szereti annyira. Sokat trükközök, kínlódok vele, hogy normálisan harapjon rá. Sokszor kell szopás közben elvenni, és újra visszaadni, mert kiengedi, és csak cumizik rajta. Hónaljtartásra is szoktam váltani, de kb. ugyanez az eredmény. Ez a mellem kevesebb tejet is termel. Azon túl, hogy ezeket a dolgokat teszem, van még valami, ami használna?"

Hát, sajnos, ez ellen csak akkor tudsz tenni, ha ő is közreműködik. Mint már itt is írtam, ez elég gyakori jelenség, általában az egyik mell nehezebben ürül, kevesebbet termel, és valahogy kevésbé is preferálják. A váltott pozitúrás szopi jó ötlet, esetleg próbáld meg még a kutyapózt is. Meg azt, hogy a hátadra fekszel - vagy hátradőlsz, a hasadra teszed a gyereket és úgy szoptatod meg.
Mikor erre a mellre kerül a sor, esetleg érdemes szopi előtt meleg víz alatt átmasszírozni, és még azelőtt megpróbálni kiváltani rajta a tejleadást, mielőtt a gyerek rákerül.
Persze, ezek ellenére is előfordulhat, hogy a gyerek kevésbé szívesen eszik belőle, de semmi vész, egy mell is termelhet annyit, amennyi egy gyerek teljes szükségletét kielégíti.

"5. Azt vettem észre, hogy iszonyat nagy a fiam szopásigénye. Ennek persze örülni kell, de második gyerek. Be kell látnom, hogy nem tudom minden esetben kielégíteni az igényeket. Amíg kisebb volt babakocsis séta előtt is mellretettem, elaludt, be a kocsiba, nagyot öltöztet, és indultunk. A fentebb írt elalvási herce-hurca miatt ez már nem jön be. Kendőzünk általában, csak ez meg a nagynak nem tetszik, Szeret a testvérfellépőn utazni, szereti, ha leguggolok vele kavicsozni, most már hóvirágozni, stbb... Kicsivel rajtam ezt nehezebb megoldani, sokszor "útban van" neki a tesója.
A probléma, hogy óriási üvöltést rendez, ha beleteszem a babakocsiba. Ha otthon szeretném a teraszra kitenni, elalszik a mellemen - jó esetben - aztán 10 percenként üvölt. Olyankor vagy cici, vagy csak kis ringatás is elég. Ha autóval megyünk, akkor is képes hosszú ideig üvölteni, mire elalszik. Nem tudom megtenni, hogy állandóan mellreteszem, minden induláskor. A férjem elővette a házban található egyetlen cumit (várandós csomagban volt), és a kis drágámnak nagyon bejött, de én nem szeretném. Viszont az sem jó, hogy üvölt, vagy állandóan rohangálok hozzá. Nem akarom, hogy a szopizás helyett cumizzon, inkább a fenti helyzeteket szeretném valahogy megoldani.
Szóval cumi vagy nem cumi? Ha adok neki, mik azok a jelek, amik majd a cumizavarra figyelmeztetnek?"

Nem cumi. Szerintem. Tudom, hogy sokszor lelkiismeretfurdalással vagyunk a nagyobbik gyerek felé, de a kendő a legjobb ötlet erre a dologra. És az, hogy a nagynak, ha kell ezerszer elmagyarázd, hogy mikor ő kicsi volt, ő is ennyi figyelmet kapott, most a kicsinek is joga van ehhez, de nem tart ám olyan sokáig ez az időszak, és hamarosan már a kicsi sem fog igényelni ennyire téged.
Próbáld meg a nagyot bevonni minél több teendőbe - nemcsak a kicsi körül -, féltékenység ellen olykor ültesd be őt is a kendőbe (vagy legyen két kendő és közös séták alkalmával apa vigye a nagyobbat), és legyen minden napnak egy olyan fix időszaka, mikor minden figyelmed, ezer százalékosan csak a nagyra irányul.
Hidd el, amekkora veszteség éri most a nagyobbat azzal, hogy nem tudsz mindenben neki megfelelni (egyébként hozzáteszem, nem is kell!), akkora előny lesz neki később az, hogy a testvére ott van. Sajnos, az elsőszülöttek keresztje pontosan az, hogy már elég kicsi korban meg kell tanulniuk lemondani, türelmesnek lenni, és késleltetni tudni. Ami egyébként később sok esetben igen hasznos lesz.
Egyszóval, szerintem itt ne a kicsit igazítsd a nagy igényeihez, hanem a nagyot a kicsiéhez. Ahogy a nagynak kijárt ennyi idős korban a teljes figyelem és gondoskodás, úgy jár ki most ugyanebből a lehető legtöbb a kicsinek. A nagy is kapja meg, amit adni tudsz, de a kicsi ne azért kapjon cumit, mert a bátyja féltékeny a rá fordított időre.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

Köszönöm, köszönöm! Írok még később.
Tej még - úgy érzem - nem az igazi, de alakul.
Most megyek, mert esti balhé van......

Kép
Kép
 
 


Dia!

Nagyon nagyon szépen köszönöm a bíztatást,ez most nagyon jót tett a lelkemnek.
Remélem igazad lesz és megoldódik a dolog.
Köszönöm

solya051020
Káld
 
 
 


Solya, szívesen, bármikor máskor is.:) Megoldódik, ne félj. És bármikor, ha kérdés, kétség lenne, csak gyere, segítünk itt a lányokkal. Már ha tudunk.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Share!

Örülök, ha alakul, és ha van időd, azért várom ám a hosszabb beszámolót is.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

Itt vagyok.
Megkínoztak a fogorvosnál?

Tegnap délelőtt nagyapám hagyatéki tárgyalásán voltunk. Ezt azért írom, mert Kornél végigszopizta a tárgyalást. Nem volt senkinek ellenvetése. he-he, jobban jártak, mintha ordított volna. Csakazértsem hagytam az apjára egy üveg tápszerrel.

Szóval most úgy állunk, hogy több lett, de néha nem elég. Van olyan, amikor egyértelműen látszik, hogy éhes maradt. Próbálom húzni, hátha kicsivel később újra mellre tudom tenni, de nem mindig sikerül.
Ilyenkor 40 ml-nél nem kell neki több. vAn, amikor ennyi sem. Nem is értem! Lehetne, kicsit kitartóbb is. Bár abban a lármában, ami néha van, nem csodálom, hogy nincs kedve, és inkább gyorsan megissza pohárból.
Én megpróbálok nem is görcsölni ezen. Valahol azért korlátozottak a lehetőségeim. Nincs segítségem, egyedül vagyok a két gyerekkel. Kész! El kell fogadni. Amit tud, segít a férjem, ebből a helyzetből kell kihozni a lehető legjobbat.

Köszönöm a válaszokat. Megerősítettél egy csomó dologban.

A "Honnan tudom, hogy jóllakott a baba?" kérdéshez kapcsolódva:
Hogyan viselkedik az a baba, akinek nem elég az anyatej? (Pisis, kakis pelenkáktól eltekintve.)

Valószínűleg elvonja egy csomó minden a figyelmét a ciciről. A tesó, a beszéd, a mittomén mi. Persze az is lehet, hogy több tej jön belőle, mint amennyit szeretne (ilyenkor azért a szája szélénél általában észre lehet venni, de legalábbis a kortyolás hangjából következtethetsz rá). Mivel már van egy másik gyerkőc a háznál, és ezzel úgy tűnik, kicsit bonyolítod az életed, lehet, hogy nem ragaszkodnék a helyedben a mellen elaltatáson. Remekül el tud ám aludni a gyerek a kiságyban is, ha álmos, nyilván igényli, hogy a közelében légy, de mégsem vagy úgy mellékötve, mint ha a fél melled a szájában van.
Vagy esetleg próbálkozz meg azzal, hogy a nagyot magad mellé véve, csendes, duruzsoló hangon mesét olvasol neki, míg a kicsi szopik (ez a fajta hang őt is megnyugtatja, elálmosítja, nemcsak a nagyot).

Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy sajnos nem alszik el. Vagy csak hosszú üvöltés után, azt pedig nem bírom elviselni (Máté is bekattan olyankor, ha sokáig sír, így még rosszabb a helyzet) Próbálom most kendőben, karban szorosan tartva - ez is elég ám sokszor. Igényli a testközelséget. Igen, próbáltam a mesélést is, de Máté nem bír csendben lenni, kommentálja az eseményeket, és sajnos, nem halkszavú a legényke. Aztán tudod... minél jobban próbálom csendesíteni, annál jobban belendül. Ez majd kialakul valahogy. Drukkolok, hogy megtalálja a hüvelykujját. A kendőben, és a kiságyban is teszi a szájához a kezét, de nem nyújtja ki a hüvelykujját. Tegnap a kendő szélét vette a szájába, és óriási nyálfoltot alkotott, mikorra elaludt.

Tegnap délutántól szinte le se tudtam tenni. Éjszaka is rekord mennyiséget volt fent.
Úgy veszem észre beteg lett. Köhögött párat, prüszkölget, náthás a hangja, rekedt.
És itt jön, amit írni akartam már tegnap, csakhogy ne unatkozz....

Talán emiatt lehet - fáj a torka, vagy a füle - de pár napja nem kapja be rendesen a mellbimbómat. Éppen csak a hegyét veszi a szájába. Így fáj időnként, és gyanítom, hogy nem is elég hatékony. Azért nyel, és ürül a mellem, de nem az igazi. Ha sikerül belevarázsolni rendesen a szájába, akkor is néhány korty után kiengedi, és a fentebb leírtak szerint szopik. Mintha 1-1 nagyobb korty után is fájna neki. Volt, hogy felsírt.

A másik. Már volt róla szó, de egy kicsit szeretnék még részleteiben is megtudni erről többet. A mell feszülése, telítettsége.
Abból is gondolom, hogy most nincs elég tej, mert eddig, mikorra közeledett a kajaideje, már érezhetően volt tej a mellemben, gyakran csöpögött is belőle. Amikor szopott az egyikből, akkor jött a másikból is.
Tudom, hogy a szoptatás teljes ideje alatt nem lehet érezni, de ez egyik napról a másikra alakul így?

Ha olyan gyakran szopik a baba, mint Kornél az utóbbi napokban, akkor "látványosan", húúú, hogy is szokták fogalmazni, be kellene durrannia a melleknek, nem?

Nálam a szülés után sem volt a "tejbelövellésnek" nevezett állapot. Nekem nem feszültek a melleim. Ha nem hallottam volna, hogy kortyol a gyerek, ill. nem tudtam volna fejni, nem is hittem volna, hogy van benne valami. Nem lehetett észrevenni.
Tudod mikor éreztem először azt, hogy, talán most van benne? Amikor először aludtunk 5 órát egyhuzamban. Ébredéskor elég keményke volt, főleg a kisebb mellem. Ha 4 negyedre osztanám fel a mellem, akkor azt mondanám, hogy úgy kb. 2,5-3 negyede feszült, a felső részén, hónaljnál főleg. Alul nem éreztem.
Ennek lehet az az oka, hogy alapból nem vagyok egy feszes mellű leányka? Egyszer hirtelen lefogytam, akkor megereszkedett egy kicsit, sikerült valamennyire visszatornázni. Aztán amikor először tehes voltam, nem bírtam a melltartót elviselni magamon, viszont a melleim mérete nagyon megnőtt, szóval "lógós" lettem.

Huhh, most egyelőre ennyi. Biztos lesz még kérdésem (fejésről még kérdezek). Nem bírok lekattanni a témáról. És benned nagyon jó tanácsadóra találtam. Remélem, nem teher a sok kérdés. Köszönöm, hogy meghallgatsz (olvasol).
Te "civilben" is ezzel foglalkozol?

Üdv,
share

Kép
Kép
 
 


Share!
Az hogy már nem feszülnek az étkezések között a melleid, az azt jelenti, hogy beállt a kereslet-kínálat elve. Csak annyit termel amennyire a kicsinek szüksége van. Az pedig hogy néha csöpög, és mikor szopizik és a másikból folyik az pedig beindul a tejleadó reflexed, nekem ez nagyon sokszor előfordul mikor a picurkám sír. Már pusztán ha rágondolok a szoptatásra. Pedig nekem is puhák a melleim. Bár az én kisfiam már 6 hónapos lesz egy hónap múlva még mindig nem tartja be a 3 órás étkezést. Mindig akkor eszik amikor ő akar.


Dia!
Megint sikerült a tejcsimet visszahozni úgy néz ki, most megint csak anyatejezünk azóta mióta tanácsoltad nekem. 1 hét múlva leszünk 6 hónaposak és lassan szeretném elkezdeni a gyümi adást, mivel kezdjem és mikor tegyem ezt, és főleg, hogy mennyit adjak neki belőle? Most elérkeztünk oda, hogy nagyon sokat szopizik, van úgy hogy óránként-kétóránként, most ezek szerint megint elérkeztünk egy újabb növekedési szakaszhoz ez azért van, vagy mert nem elég a tejcsi neki. Ja és nagyon keveset alszik napközben 5-15 perceket, így elég sűrűn hisztizik, sír gondolom nem piheni ki magát. Pedig mellette fekszem, kiviszem levegőzni és mégsem. Lehet ez ellen valamit tenni? Este is későn alszik el és sokszor felvan, felsír, nyugtalan, eszik és alszik tovább. Jönne a foga? Korábban csak egyszer kellt fel éjszaka enni és utána reggelig aludt. Persze éjszaka is köztünk alszik. Mikor fáradt napközben próbálom altatni, cici nem kell, már a cumit is odaadom neki kétségbeesésembe, egy ideig elvan de nem alszik. Mit tegyek?
Bebcsi
 
 


Bebcsi,
köszönöm! Ez a 3 óránkénti etetés, kezdek egyre biztosabb lenni benne, egy nagy marhaság! Nem tudom, ki találta ki....

Dia!
Még annyit szeretnék hozzátenni a "nem helyesen kapja be a cicit" dologhoz, hogy eközben az ajkát is befelé fordítja, szívja. Mintha rágná a mellemet. Pár napos korától hajlamos volt erre, azt hittem már sikerült megtanulnia a helyes módszert. Eddig nagyon szépen ment neki. Most nem tudom beigazítani neki. Újra és újra visszarendezi magának.

Elvittem orvoshoz. Felsőlégúti nyavalya. Szerencsére a tüdeje tiszta.

Kép
Kép
 
 


Szasztok lányok!

Bocsi, kicsit sűrűk voltak a napok, de nem vagytok elfelejtve (bár jöhetne valaki segíteni lassan, mert olykor alaposan elláttok kérdésekkel.:))

Bebcsi!

Nagyon ügyesek vagytok MINDKETTEN! Gratula!

A sok szopi miatt ne aggódj, ne nézegesd, hány óránként eszik, és igen, ilyentájt (6 hó körül) van egy újabb fejlődési ugrás.

Hozzátáplálás: először krumplival és almával próbálkozz. Egyenként.
A krumplit simán főzd meg (még sót se tegyél bele), majd törd össze, és ha tudod, anyatejjel higítsd, ha nem, akkor a főzőlével. Olyan kellemesen pépesre csináld, folyósabbra, mintha magadnak készítenél pürét.
Elsőre csak 1-2 kanállal adj neki. Figyeld a hatást (nemcsak a gyerek arcán). Ha netán hasmenése lenne vagy székrekedése, függeszd fel a próbálkozást. Ha nem okoz ilyen gondokat, egy hét múlva emelheted az adagot.
Az almát elég lereszelni, és botmixerrel pürésíteni. De egyszerre egyfélét vezess be, és eleinte erre egy hetet rá kell szánni. Hacsak a gyerek nagyon rá nem kap (akkor esetleg egy kicsit gyorsíthatsz).

Én a déli etetésnél adtam először szilárdat neki, azt is úgy, hogy először szopi, majd ezután kóstolt. Mondjuk, Bori baromi későn kezdte el elfogadni, először 10 hónapos volt, mikor normálisan elfogadta a püréket. Addig inni sem akart.

Az alma és a krumpli után majd próbálkozhatsz mással is: répa (ebből eleinte mindenképp érdemes biot venni, de ha nem telik rá, akkor se a primőr, friss tavaszi répát vedd, hanem a jófajta öreget, ebben ugyanis már jóval kevesebb a nitrát), őszibarack, csicsóka (hasonlóképp kell elkészíteni, mint a krumplit), sütőtök, spenót, zöldborsó és zöldbab. Utóbbi kettő hasfájást okozhat, ezért elvileg azt javasolják, hámozd meg a zöldborsót, de ember legyen a talpán, aki erre képes. Érdemes inkább az első főzőlevet leönteni róla, mikor félkész, majd tiszta vízben főzni tovább, és a végén alaposan pürésíteni. Gyümölcsből jöhet majd még a meggy, a körte, a szilva, és később a szőlő. A szilva és a szőlő okozhat szintén hasfájást. A szőlőt magozva és héj nélkül szabad csak adni eleinte...

Igazából az a lényeg, hogy itt megtermő gyümölcsöt, zöldséget kapjon a gyerek, és lehetőleg mindig az idénynek megfelelőt. Tehát a banán, narancs egyelőre várhat, erősen allergizálhatnak.

Fűszerezést eleinte felejtsd el, semmi szükség rá, a gyerekek ízérzékelése még ezerszer jobb, mint a miénk. Nekik még a krumpli is más ízű.:) És jobb, ha nem szokik rá már a legelején, hogy mindent sózni, cukrozni kell.

Ha már komolyabb mennyiséget eszik, inni is adhatsz neki, ha lehet, forralt vizet (a babavíz is jó, de ne állandóan azt, hiszen ezek ásványvízből készülnek, ergo egyes anyagokból baromi sokat juttatnak be, másból meg szinte semmit).

Húst is ehet majd, ha már úgy egy hónapja rendszeresen elfogadja, először csirkemellet, pulykát adj majd, pürésítve a főzivel. Vagy az almával.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Share!

"Megkínoztak a fogorvosnál?"

Kihúzták. A fog még menthető lett volna, de alatta volt egy gennyzacskó, ami nem javult, és átterjedhetett volna a csontra vagy a másik fogra. Így megkapom az első hidamat, három koronával, potom 90 ezerért.... Á, még szerencse, hogy ültem.:) Szegény pasim másfél napig nem bírt a sokktól hozzámszólni.

"Tegnap délelőtt nagyapám hagyatéki tárgyalásán voltunk. Ezt azért írom, mert Kornél végigszopizta a tárgyalást. Nem volt senkinek ellenvetése. he-he, jobban jártak, mintha ordított volna. Csakazértsem hagytam az apjára egy üveg tápszerrel."

Nagyon ügyes vagy.:) Bevallom, én publikusan nem nagyon szoptattam, szerencsére nem is nagyon kellett, bár egyszer kocsiban, és egyszer egy parkolóban muszáj volt, de ott annyira mégsem voltam szem előtt.

"Szóval most úgy állunk, hogy több lett, de néha nem elég. Van olyan, amikor egyértelműen látszik, hogy éhes maradt. Próbálom húzni, hátha kicsivel később újra mellre tudom tenni, de nem mindig sikerül. Ilyenkor 40 ml-nél nem kell neki több. vAn, amikor ennyi sem. Nem is értem! Lehetne, kicsit kitartóbb is. Bár abban a lármában, ami néha van, nem csodálom, hogy nincs kedve, és inkább gyorsan megissza pohárból."

Tudod, a gyereknek ez nemcsak kaja, hanem pia is. Mikor keveset "eszik", akkor iszik.:) És ne aggódj, ha úgy látod, egy alkalommal nem elég neki, csak tedd mellre újra és újra, és egy hét múlva már egy bölcsődényi gyereket is simán ellátnál. Tudom, hogy másodiknál ez nem olyan egyszerű, mint ahogy szeretnénk, de ahogy elnézem, te azért megbirkózol majd a feladattal.

"Hogyan viselkedik az a baba, akinek nem elég az anyatej?"

Először is ÖNMAGÁHOZ KÉPEST vagy síróssá válik, vagy aluszékonnyá. Ez elsősorban a temperamentumától függ. Nem játszik, nincs békés nézelődés, a bőre ráncos, rugalmatlan (ha megcsippented, úgy marad, nem ugrik vissza), a kutacsa besüpped. A pisije (csak hogy ez is benne legyen) kevés, besűrűsödik, egészen sötét sárga is lehet, és büdi.

"Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy sajnos nem alszik el. Vagy csak hosszú üvöltés után, azt pedig nem bírom elviselni (Máté is bekattan olyankor, ha sokáig sír, így még rosszabb a helyzet) Próbálom most kendőben, karban szorosan tartva - ez is elég ám sokszor. Igényli a testközelséget. Igen, próbáltam a mesélést is, de Máté nem bír csendben lenni, kommentálja az eseményeket, és sajnos, nem halkszavú a legényke. Aztán tudod... minél jobban próbálom csendesíteni, annál jobban belendül. Ez majd kialakul valahogy. Drukkolok, hogy megtalálja a hüvelykujját. A kendőben, és a kiságyban is teszi a szájához a kezét, de nem nyújtja ki a hüvelykujját. Tegnap a kendő szélét vette a szájába, és óriási nyálfoltot alkotott, mikorra elaludt."

Hát, mindenre én sem tudhatok receptet.:) Máté nyilván egy eleven kissrác, mellette gondolom, még nehezebb a dolgod. Bevonni mennyire tudod a kicsi körüli teendőkbe?
Kornél meg meg fogja találni az ujját, ne aggódj. A kendő napközben amúgy nem bevethető többször?

"Talán emiatt lehet - fáj a torka, vagy a füle - de pár napja nem kapja be rendesen a mellbimbómat. Éppen csak a hegyét veszi a szájába. Így fáj időnként, és gyanítom, hogy nem is elég hatékony. Azért nyel, és ürül a mellem, de nem az igazi. Ha sikerül belevarázsolni rendesen a szájába, akkor is néhány korty után kiengedi, és a fentebb leírtak szerint szopik. Mintha 1-1 nagyobb korty után is fájna neki. Volt, hogy felsírt."

A torokfájástól is lehet ez, és a foggyökerek megindulásától is. Ha rosszul harap rá, ne hagyd (sérülhet tőle a melled), a kisujjaddal szerezd vissza a mellbimbód (szája sarkába bedug, ha a levegő beáramlik, bimbó finoman kivesz), majd harapjon rá újra. De várd meg, míg nagyra tátja a száját. Ha kell, gyakoroltasd vele a kisujjadon párszor.

Szerencsére az anyatej aktív immunanyagot is tartalmaz, így lehet, hogy mostanra már a nagyján túl is vagytok. Ne idegeskedj miatta, és arra ügyelj, hogy az orrát tartsd tisztán, mert ha bedugul, gondot okozhat szopi közben. (Orrszívó van, ugyi?)

"A másik. Már volt róla szó, de egy kicsit szeretnék még részleteiben is megtudni erről többet. A mell feszülése, telítettsége.
Abból is gondolom, hogy most nincs elég tej, mert eddig, mikorra közeledett a kajaideje, már érezhetően volt tej a mellemben, gyakran csöpögött is belőle. Amikor szopott az egyikből, akkor jött a másikból is.
Tudom, hogy a szoptatás teljes ideje alatt nem lehet érezni, de ez egyik napról a másikra alakul így?"

Akkor rosszul gondolod.:) Szerencsére. A mell feszülése, és telítettsége mindig amiatt van, hogy a mell túltermel, illetve a belövelésnél még ödémás is lesz. Amikor a kereslet-kínálat beáll, a mell feszülése is megszűnik. Egyik napról a másikra. Ez teljesen normális. (Ahogy már írtam is itt egyszer, gondold meg, a francnak volna kedve állandóan fájó mellekkel végigcsinálni a szoptatást.)
Szóval, ha beáll a kereslet-kínálat, teljesen normális, hogy már nem feszül vagy nem csöpög. Ne félj, a fejlődési ugrásoknál (nemsokára lesz egy, úgy 3 hós kor körül), majd újra feszülni fog, mert a gyerek úgy feltornázza a tejtermelést, hogy ismét túl fog termelni. Már ha mellre teszed, ahányszor csak kéri (akár félóránként is).

"Ha olyan gyakran szopik a baba, mint Kornél az utóbbi napokban, akkor "látványosan", húúú, hogy is szokták fogalmazni, be kellene durrannia a melleknek, nem?"

Nem feltétlen. Ha gyakran is szopik, de ez a szokása, akkor a te melled erre áll be, ez neki a normális.

"Nálam a szülés után sem volt a "tejbelövellésnek" nevezett állapot. Nekem nem feszültek a melleim. Ha nem hallottam volna, hogy kortyol a gyerek, ill. nem tudtam volna fejni, nem is hittem volna, hogy van benne valami. Nem lehetett észrevenni."

Mázlista. Vacak egy érzés.

"Tudod mikor éreztem először azt, hogy, talán most van benne? Amikor először aludtunk 5 órát egyhuzamban. Ébredéskor elég keményke volt, főleg a kisebb mellem. Ha 4 negyedre osztanám fel a mellem, akkor azt mondanám, hogy úgy kb. 2,5-3 negyede feszült, a felső részén, hónaljnál főleg. Alul nem éreztem.
Ennek lehet az az oka, hogy alapból nem vagyok egy feszes mellű leányka? Egyszer hirtelen lefogytam, akkor megereszkedett egy kicsit, sikerült valamennyire visszatornázni. Aztán amikor először tehes voltam, nem bírtam a melltartót elviselni magamon, viszont a melleim mérete nagyon megnőtt, szóval "lógós" lettem."

Nem hiszem, inkább csak az lehet az oka, hogy azokon a részeken több inger érte a tejmirigyeket (talán azokat szívta meg jobban a gyerek), míg a többi részen nem termel annyit. Na, ezen lehet ám segíteni, ha akarsz, a váltott pozitúrás szopival.

"Huhh, most egyelőre ennyi. Biztos lesz még kérdésem (fejésről még kérdezek). Nem bírok lekattanni a témáról. És benned nagyon jó tanácsadóra találtam. Remélem, nem teher a sok kérdés. Köszönöm, hogy meghallgatsz (olvasol)."

:) Csak kérdezz. Nem baj az, ha sokat akarsz róla tudni, sőt! Egyáltalán nem teher amúgy, csak lehet, hogy nem fogok rögtön reagálni (bocs, csak a rendes meló mellett most még fordítok is...).

Te "civilben" is ezzel foglalkozol?

Civilben ennek az oldalnak dolgozom, tehát igen, ezzel (is) foglalkozom.:) A belinkelt cikkeket is pl. én írtam. Ja, most írok egyet a fejésről is.:)

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Share!

Ezt a befordulós ajkas dolgot rögtön az elejétől csinálja, vagy csak a szopi végén?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
Köszönöm az információkat a hozzátáplálásról már hamarosan el fogom kezdeni.
Ja és a nyűgösségének is kiderült az egyik oka, kibújt az első fogacskánk.
Még egyszer köszönöm.
Bebcsi
 
 


Bebcsi!

Gratula a foghoz.:) Oda a fogatlan vigyor.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

A fogászos dolgon leakadtam! De legalább lesz fogad.

Ezt a befordulós ajkas dolgot rögtön az elejétől csinálja, vagy csak a szopi végén?


Eleinte csak közben váltott. Mostanában az elejétől.

Éhesen v. jóllakottan "gyakoroljak" vele?

Majd még reagálok...

Kép
Kép
 
 


Köszönjük szépen. :lol:
 
 


sziasztok!

én abba szeretném a segítségeteket kérni, hogy mostmár immár 3 hete küzdök a több tejért, két ciciből eszünk, 3 óránként, utána fejek, csak pár csöpp, azt fejem amiből kezdtük az evést.
Nálunk nem vált be az igény szeinti szoptatás, mert az én lányom nem áll le a ciciszívással, amíg a szájában van szívja, volt olyan nap, hogy 24 órából 20-t a mellemen volt, gyakorlatilag fehérre szívta.cumit kellett adnom neki, különben ordított.
aztán bevezettem, hogy legalább 2,5 óra teljen el két etetés között, szépen fejfejlődött 3,5 órára.
Aztán pár napja elég lett a tejem, de ezen a héten megint kevesebbnek érzem.
Reggel nincs is gond csak a du-i és az esti szopival, szoktam mérni is, de ha full cicinek érzem akkor sincs több benne 100-110-nél.
De du-ra már a két cicibe össz vissz 90 szokott lenni.
Az esti evéseknél mindkét cicit egy idő után elkezdi tépni, ha leveszm sír, ilyenkor szoktam adni neki pótlásnak lefejt fagyasztott tejcsit. még kezdetekről maradt, de előbb utóbb ez el fog fogyni.
Amúgy 6x eszik, jól fejlődik de mégis úgy érzem nem lakik jól, elég hasfájósak vagyunk ha nap egy kakis pelusunk van akkor már szerencsésnek mondható.
Úgy érzem, hogy az első éhségét elnyomja, de sosem lakik jól, úgy igazán.
Homeopathia már túl vagyunk,(urtica, ricinus) nem hatnak már, most épp mást szedek, homeopathias orvos javaslatára.
Napi 3, 5 litert megiszom

mit csinálok rosszul?
már félve tezsem rá a mérlegre, hogy már megint nem elég a tej....

KépKép

Kép
 


Share!

Próbáld meg éhesen - akkor hajlamosabb jobban kitátani a száját, no meg nem cél, hogy a rossz technika rögződjön, márpedig azzal nem biztos, hogy jól lakik. Ha nagyon dühös miatta, akkor hagyd, hogy egyen egy kicsit, és utána próbáld újra. És persze nem árt próbálni natúrban, szopi nélkül is.
dia
Budapest
 
 
 


Orsimorsi!

"én abba szeretném a segítségeteket kérni, hogy mostmár immár 3 hete küzdök a több tejért, két ciciből eszünk, 3 óránként, utána fejek, csak pár csöpp, azt fejem amiből kezdtük az evést."

Miért csak abból? A másikból miért nem? Ha szaporítani akarod a tejet, akkor fejj mindkettőből.

"Nálunk nem vált be az igény szeinti szoptatás, mert az én lányom nem áll le a ciciszívással, amíg a szájában van szívja, volt olyan nap, hogy 24 órából 20-t a mellemen volt, gyakorlatilag fehérre szívta.cumit kellett adnom neki, különben ordított."

Az igény szerinti szoptatás nem azt jelenti, hogy hagyod, hogy egész nap a melleden lógjon. Hanem azt, hogy ha jelzi, hogy éhes, megszoptatod, ha kell, félóránként is.
Bár a kicsik hajlamosak minden nyűgjük-bajuk ellen cicit használni, ha sír, az nem mindig azt jelenti, hogy éhes. Ezt viszont neked kell kitapasztalni, hogy adott esetben a gyereknek mi a gondja: fázik, álmos, melege van, csípi a kaki, pisi, unatkozik, anyahiánya van, fáj valami, stb. és esetleg éhes-e.
Tehát, ha mellre tetted, megszoptattad, leveszed és még visít, az nem feltétlenül azért van, mert még éhes.
És ha sír, és megnézted, hogy pelus rendben van-e, nincs melege-hidege, stb. és mégis bőg, akkor lehet, hogy éhes, és érdemes mellre tenni.
De a gyereksírásnak nem alfája-omegája az éhség.

"Aztán pár napja elég lett a tejem, de ezen a héten megint kevesebbnek érzem."

Csak jelzem: pont 12 hetesek vagytok, fejlődési urgásnál tarthattok. Ilyenkor átmenetileg valóban úgymond "nem elég a tej", mert a kicsi étvágya egyik napról a másikra megnő, a tejtermelésed viszont még az előző szinthez van beállva. Kell néhány nap, míg szépen alkalmazkodik a melled, de ehhez az is kell, hogy ne órára, hanem a gyerek igényeinek megfelelően szoptass!

Órára szoptatásnál ez sajnos sokkal nehezebb, sokszor pedig kivitelezhetetlen, csak gondolj bele: anyáink, akik szigorúan óra szerint szoptattak, legtöbbször a 3 hónap táján már végleg felhagytak az anyatejes táplálással, jött a tápszer, meg a gyümölcs, főzelék... A fejlődési ugrásokkal nem bírt a tudomány...

"Reggel nincs is gond csak a du-i és az esti szopival, szoktam mérni is, de ha full cicinek érzem akkor sincs több benne 100-110-nél.
De du-ra már a két cicibe össz vissz 90 szokott lenni."

Fontos: ne mérd a gyereket! Felesleges stresszforrás. Egyrészt ő is hol többet, hol kevesebbet eszik, mivel az étvágya neki sem mindig ugyanolyan, ráadásul van, hogy csak inni akar. Nyilván te sem eszel minden egyes étkezésnél két fogást, illetve nyilván nem lepődsz meg rajta, hogy a reggeli-ebéd-vacsi mennyisége bőséggel eltérő.

A 100-110 ml nem kevés. Ahogy az esti 90 sem az. Ráadásul du-estefelé a tej kevesebb mindenkinél, ÁM zsírosabb, kalóriadúsabb, mint reggel. Így ugyan a gyerek látszólag kevesebbet eszik, de több energiát nyer belőle.

"Az esti evéseknél mindkét cicit egy idő után elkezdi tépni, ha leveszm sír, ilyenkor szoktam adni neki pótlásnak lefejt fagyasztott tejcsit. még kezdetekről maradt, de előbb utóbb ez el fog fogyni."

Estére is igaz, amit az első bekezdésnél írtam. Az, hogy, amikor leveszed, sír, nem biztos, hogy az éhség miatt van. A cici ráadásul nemcsak kaja forrás, hanem remek feszültségoldó tevékenységet is nyújt, így sok baba szeret addig cuclizni rajta, míg el nem alszik.

A tépésnél lécci legközelebb nézd meg, hogy olyankor látsz-e a szájában tejet vagy sem? A nyelvével is lökdösi a mellbimbót a szájából kifelé előtte?

"Amúgy 6x eszik, jól fejlődik de mégis úgy érzem nem lakik jól, elég hasfájósak vagyunk ha nap egy kakis pelusunk van akkor már szerencsésnek mondható."

A 6-szor evés rendben van, ha ettől fejlődik rendesen (heti egyszeri mérés bőséggel elég, ezt szerintem bízd a védőnénire!). És ha jól fejlődik, akkor elég neki a tej - hiszen nem tudna fejlődni, ha éhezne. A hasfájás sajnos élettani jelenség, tudsz tenni ellene, de nagyrészt ki kell bekkelni, nálatok már nem tarthat sokáig. A napi egy kakis pelus, ha csak anyatejet kap, akkor remek eredmény, ilyentájt a legtöbb, csak anyatejes gyerek már csak 3-4 naponta tojik egyet...

"Úgy érzem, hogy az első éhségét elnyomja, de sosem lakik jól, úgy igazán."

Ha így lenne, nem hízna. De ha aggódsz emiatt, akkor addig ne tedd át a másik mellre, míg az elsőt alaposan le nem ürítette.

"Homeopathia már túl vagyunk,(urtica, ricinus) nem hatnak már, most épp mást szedek, homeopathias orvos javaslatára.
Napi 3, 5 litert megiszom."

Szerintem nincs is szükség nálad homeos bogyókra.

"mit csinálok rosszul?
már félve tezsem rá a mérlegre, hogy már megint nem elég a tej...."

Semmit! Csupán nem bízol eléggé az ösztöneidben, és a gyerekben.:) Pedig meg lenne rá az okod: fejlődik, szoptatod. Lehet, hogy sírós baba, lehet, hogy többemberes, aki sok-sok energiát és figyelmet követel ki magának, de ha hízik, centikben is nő, hidd el, NEM ÉHEZIK!

Egyébként az én lányom is borzasztó idegmegviselős kicsi volt, nálunk a kendő, a sok testközelség, a séták sokat segítettek a sírósságon. No meg az, hogy elhittem, nem én vagyok alkalmatlan a gyereknevelésre, csak kikaptam egy nehezebben kezelhető darabot, aki másoknak is legalább ennyi fejtörést okozna.
Volt olyan, hogy úgy bőgtem azért, mert a gyerek bőg nálam, és biztos nem szeret engem, hogy anyám vette ki a kezemből. Nála bezzeg megnyugodott, amitől csak még jobban bőgtem, anyám meg sajnálva-röhögve próbálta elmagyarázni, hogy istenkém, a kisbaba ilyen...
Aztán összeszoktunk, belejöttem, elkezdtem érteni, mit akar, és már nem hittem azt állandóan, hogy szarul csinálom. Sőt, rájöttem, hogy egész jól boldogulunk. Most meg már 8 éves múlt, és nosztalgiával gondolok azokra az időkre (bár nem szívesen csinálnám végig megint).:)

Na, ezzel a litániával csak azt akarom mondani, hogy vsz. a te Rékád is egy nehezebben kezelhető darab, és hidd el, nem te csinálod rosszul! Még az összeszokás fázisában vagytok. Idegileg kimerítő, de kitartás, még hibázni is szabad, komoly problémáitok - abból, amit leírtál - a szopival kapcsolatban nincsenek. Bízz a gyerekben, ha éhes, tedd mellre, ha úgy érzed, már kiürítette a melled, vedd le, ha sír, nézd meg, nincs-e más, ami okot adhat erre. És ha nincs, és másképp sem tudod lekötni (ringatás, tánc, séta), akkor szoptasd meg megint.

A fejlődési ugrásnál, ha minden blikkre mellre teszed, kb. 4-5 nap, de legkésőbb egy hét alatt a tejtermelésed is követi a gyerek igényeit.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Dia,
Most csak annyit, hogy ma megmértem a védőnőnél. 3 hét alatt 37 dekát gyarapodott. A védőnő szerint kicsit kevés, de nem annyira gond. Talán hetente kellett volna mérni, és akkor látszana, hogy mely időszakban hogyan hízott?
Csütörtökön még elég volt, pénteken már este pótoltam, szombat-vasárnap napközben is, este már 60 ml tápszert bevágott jó étvággyal.
Miért van az, hogy 4-5 napot küzdünk azért, hogy 2 napig elég legyen neki a tej???

Én magam eléggé ki vagyok készülve, totál elfáradtam. 2 napja rengeteget bőgök. Nem tudom mennyire fogom bírni a 3 hós növekedési ugrást. Köszönöm a bizalmat, de szerintem, ott fogom feladni. Persze, nem a szoptatás, hanem azt, hogy ismét

Orsimorsi,
az állandó mérlegelés elhagyása nálam tényleg sokat számított. Csak a babára figyeltem, és 1 hét alatt szépen be is álltunk.

Amit Rékáról írtál, az én Kornélomra is ráillik. Cici állandóan. Mondjuk én nem mérek, és cumit sem adok, hanem inkább megőrülök.... :roll: Ez se jobb.

Kép
Kép
 
 


köszönöm szépen,valószínűleg ez a gond, hogy nem bízom magamba, és nem a gyerekem reakcióit figyelem hanem a mérleg állását....

tegnap mértem neki csupasz súlyt és hát hízott 250gr-t az elmúlt héten, szóval van elég tejem.
tudod én azt várom, hogy újra legyen elég neki egy cici,mert a kezdeteknél elég volt egy, most már kettő kell és ebből gondolom azt, hogy nem elég a tej.
várhatom én azt egyáltalán, hogy elég lesz valaha is újra egy cici? vagy ne támasszak irreális elvárást magammal szemben?
pl várhatom azt, hogy egy cicibe lesz mondjuk 150?


ha két ciciből eszik akkor evés után mindkettőt fejjem le?(a védőnő mondta, hogy azt fejjem csak amiből kezdtük az evést)
lesz elég akkor a következő etetésre?

a tépés az úgy zajlik, hogy szívja elég rendesen, aztán elfordul cicivel a szájában(ez nem túl kellemes)kifelé és húzza magával, de a mellem nyúlási képessége is véges:) így egyszer csak úgymond "elengedi" de inkább kicsúszik, mellbimbóm ilyenkor teljesen lapos aztán újra rákap szívja, fordul és cuppan, természetesen ez fáj, pár ilyen után,már nem bírja a mellem és ilyenkor teszem a cumit a szájába.
tejet nem látok a szájába.
úgy érzem a mellem nem teljesen üres mert van, hogy fejek és fejés közben kb az 5 perc elteltével megindul a tej, nem sok pár ml csak, és ha mellre teszem ugyanezt csinálja. (szívja szívja tépés.)
létezik olyan,hogy a végére csak fejésre indul be a tejleadó reflex?


ha befelé fordul a cicivel a szájába akkor már rájöttem, hogy görcsöl a hasa és azért tépi.
nálunk a hasfájás elég komolyan zajlik(lott) 2 hetes korába napra pontosan kezdődött és 4 hetes koráig, minden etetés után fél óra szendergés majd sikítva ébredés a következő etetésig, szopi közben is görcsölt a hasa,ezt csinálta éjfélig majd elájult a fáradtságtól(én is)se pukizni nem tudott se kakilni,aztán enyhült a helyzet 6 hetes kora környékén, de még mindig tart de most a du-i evés után kezdődik és kitart az esti fürdetésig, bár akkor már annyira fáradt, hogy azért sír mert kimerült, ilyenkor betesszük a hordozóba, mert a karomba még jobban sír és ott cumival megnyugszik egy időre.
már belenyugodtam, hogy ez eltarthat 15 hetes koráig is,eleinte nagyon sírtam, hogy nem tudom megnyugtatni, és csak üvölt.most már jobban kezelem.

KépKép

Kép
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó