Új privát üzeneted érkezett!

Vikics

Az szuper lesz a Szöcskevárban!!

Mi majd csak szombaton tartjuk a tornatermes bulit. De szerintem nagyon jól ellesznek a gyerekek, imádnak focizni, lesznek mindenféle versenyek, kidobós, ugrálókötelezés stb.
Lesznek asztalok, székek, amin ehetnek-ihatnak a gyerekek.

Torna: hétfőn és szerdán este fél8- fél9ig van a torna, olyankor már otthon van a férjem is és vigyáz a gyerekekre. Tegnap is voltam nagyon jó volt, csak megint lebetegedtem, (mármint nem a tornától :-)))
Karácsony óta harmadjára vagyok beteg, és mindig ugyanaz, torokgyulladás, láz. Már beszedtem két doboz antibiotikumot és semmi. Pár napig beteg vagyok, aztán 4-5napig semmi és aztán újra elölről kezdődik minden.

És az ikrek is betegek, előbb kezdte Zolika, aztán folytatta Ádám és tegnapra már Áron is belázasodott, nekik is ugyanez a vírusos torokgyulladás. Péntek óta minden nap az orvosnál vagyok valamelyik gyerekkel.

Most el is köszönök, mert Áron itt "Anyázik" az ölemben.

Puszi

Éva

Kép

Kép
 
 


sziasztok , Dunaharaszti mellett lakunk. Az ikrek neve: Alberto és Zsanett. rakok majd képeket csak épp valami gond lett az usb-vel ,a képek meg amik itt voltak a gépemen kitörlődtek,mert nem lett telepítésnél elmentve. de igyekszem,aztán hamarosan teszek képeket. az ikrek egy osztályba járnak,a fiú kitűnő,a lány meg 3-as,4-es tanuló. sportolnak is. Éva javulást a gyerekeknek !!!

 
 


Sziasztok!

Éva!
Nálunk is ez volt, csak nem ilyen sűrűn szerencsére. Először Levi kezdte nagyon csúnya torokkal, mandulával lázzal, aztán én és a párom lett lázas de csak esténként pár napig. Aztán jött egy egy éjszakás hányás amiből csak én maradtam ki. Aztán a múlt hét közepétől Nándi kapta meg a torokgyulladásost. kopp...kopp...kopp most minden rendben! :) Hát jobbulást Nektek!!!!
Jó sok lelki erőd van, hogy képes vagy olyan későn is elmenni tornázni! Mert én még a meleg lakásba nekiállok tekerni, de ha el kéne mennem ki a sötét és hidegbe..... ki van csukva!
Majd írd meg milyen volt a tornatermes buli!

Mó!
Én a linkeken megnéztelek titeket! Gyönyörű gyerekeid vennek, büszke lehetsz mindre! :) Azért tegyél majd fel ide is ha helyreáll a rend!
Milyen furcsa, hogy a fiad a jobb tanuló! Általában a lányok szoktak azok lenni nem? Láttam nagy sportolók is vannak a családban! :)

Vikics

KépKép
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönjük, már jobban vagyunk. Amilyen gyorsan jött a betegség olyan gyorsan el is ment (kopp-kopp).
Már lázunk sincs és a torkunk is alig fáj. :lol: :lol:
Készülhetünk a szombati bulira!!!
És tegnap még tornázni is elmentem.
Kb. 2 percre van autóval tőlünk a suli, ahol a tornát tartják és így nem sokat vagyok a hidegben.
Meg én egész nap itthon vagyok általában és nekem kikapcsolódás, ha elmehetek itthonról, akár tornázni. Ha én is dolgoznék, lehet, hogy nekem sem lenne lelkierőm még este tornára menni, de remélem, most már nem hagyom abba....

Mó!
Én is megnéztem a képeiteket, szépek vagytok!


Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Éva!
Szerencse, hogy ilyen gyorsan túl lettetek rajta!
Tuti jól fog sikerülni a szülinapi buli is! :) Jó nagy tér, lehet őrültködni! Mi már a Párommal azon gondolkodtunk, hogy áttesszük tavaszta a születésnapjukat. :)
Ha visszagondolok amikor én otthon voltam a fiúkkal nekem is kikapcsolódás volt akár a boltig elmenni egyedül. :) Tornázni nem voltam,, az megvolt napközben a fiúk utáni rohangálással. Most már viszont rámfér, hisz egész nap punnyadok a gép előtt. :(
Mekkora már Áron? És Lora meg a fiúk?

Vikics

KépKép
 
 


Vikics

Remélem, hogy most már nem is esünk vissza, mert vasárnap az Aquaworldbe szeretnénk menni, ez és a buli a mi ajándékunk a gyerekeknek. Már tavaly voltunk egyszer, szuper volt. Nagyon várják már a gyerekek, már a múlt héten el akartunk menni, csak addigra betegek lettek. Már csak Lora nem kapta még el, de ami késik nem múlik, reggel már fájlalta a torkát.... lehet, hogy most hétvégén se megyünk fürdeni??? Most már Áron is biztosan nagyon élvezné, mert amikor utoljára voltunk 3 hónapos volt. :)

De jó, hogy említettem a fürdést, most gyorsan ki is mosom még a gyerekek köntöseit. Megyek is gyorsan.

Ti nem szoktatok oda járni? Az nektek nagyon közel van.

puszi

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Vikics,

tegnap elkeztem a szirupos kúrát :D
Eddig még birom.. bár volt egy-két alkalom hogy majdnem elcsábultam..
Egy üveget vettem, ez nekem vasárnapig elég, utána majd meglátom hogy folytatom-e, vagy csak átveszem a te ötletedet, hogy minden héten egyszer csinálok egy ilyen napot.

A tegnapi főzés elég rosszul esett.. meg hogy mindenkinek ízlett és én nem ehettem belőle. Ma almás kalácsot csinálok a gyerekeknek:-)

Éva,

nem felejtettem el ám a képeket, csak egyszerűen nincsenek a gépen képek a gyerekekről :cry:
Mostanában nem fényképeztük őket sajnos.
De holnap elvileg megyünk velük a Tropikáriumban, na ott majd csinálok képeket és felrakom igérem.

Ma van a szülinapi buli? Majd írd meg hogy sikerült!
Mikor van Lora szülinapja? Neki is boldog születésnapot kívánok!!!


Jó hétvégét mindenkinek,
Ildikó
 
 


Sziasztok!

Megvolt a szülinapi buli, nagyon sokan voltunk és nagyon jól sikerült!! volt foci, kidobós stb. Mindenki nagyon élvezte:

Kép

Kép

Kép


És tegnap a csúszdaparkban is szuper volt:


Kép

Kép

Kép
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok! :)

Húúúú nagyon jó lehetett az Aquaparkban! Mi is nagyon szeretünk ilyen helyekre járni! Általában nyáron mikor a Balatonon vagyunk szoktunk elmenni Füredre mikor a Balaton hidegebb. Ha Debrecenbe járunk akkor is elmegyünk az ottaniba. Itt még nem voltunk. Úgy emlékszek, hogy horrorabb volt az ára mint általában, de most kaptam üdülési csekket, lehet, hogy abból elmegyünk valamikor.
Kedvest kaptam a képektől! Most a fiúk a szöcskevárat kapták. Nagyon jól érezték magukat! Annyit rohangáltak, hogy még a farmer is vizes lett! :) Majd teszek fel képeket!

Ildikó, hogy telt a hétvége? A barátnőm szerda óta csinálja, már 2,5 kilót fogyott. Nagyon boldog tőle. Mondtam, hogy még eztán fog jönni a többi mínusz, hogy kijött a méreg nagy része. Mondjuk ő esténként mindig éhes. Érdekel, hogy én simán főztem mellette. Sőt! Egyébként nem is nagyon szoktam főzni és kedvem támadt. Csomót főztem tök lelkesen és abszolút nem kívántam még beleharapni sem. De hát mind mások vagyunk.
Írjál, hogy milyen volt!

Vikics

KépKép
 
 


Vikics

Annyira most nem is volt húzós a belépő, gyerekeknek 2500Ft 14éves korig, felnőtteknek 5600Ft, és ezek hétvégi egész napos árak, igaz mi is üdülési csekkből fizettük.
A debreceni nekünk is a kedvencünk az Aquaticum, imádják a gyerekek., és a fürediben is jártunk már egy párszor, az is szuper volt. Imádjuk az ilyen csúszdás helyeket.
Jó lehetett a szöcskeváras buli, raksz fel képeket??

Ildi
várom ám a képeket!!!
Lorának 21-én lesz a születésnapja. Szurkolok a fogyókúrádhoz!!! Én még mindig tornázom, nem tudom, hogy el tudnék -e lenni ezen a szirupon??

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Éva!

Teszek majd fel képeket, csak tegnap elütöttük az időt szánkózással. Aztán meg a szokásos esti rutin, aztán én tekertem egyet és el is fáradtam. :) Letöltöttem őket a gépről... hát.... túl sok jó nem lett. Úgy rohangáltak!
Most én is kaptam üdülési csekket és azt mindig ilyesmire verjük el! :) A barátnőmék voltak az újpestibe nemrég és azt mondták, hogy jó, de ha már 140cm-ek lesznek igazából akkor fogják élvezni, mert afölött lehet lecsúszni a legtöbb csúszdáról. Titeket is méregettek? Vagy vannak már 140cm-ek a fiúk?
A Pufik mindenről lecsúsznának, biztos kiakadnának, ha nem engednék őket mert 5cm-el alacsonyabbak.

Ildi!
Hogy állsz? Hogy sikerült?

Vikics

KépKép
 
 


Vikics
Hát igen, pont ez volt a fiúk baja, hogy a nagyobb csúszdákon nem csúszhattak le, volt is hiszti. :cry: Kint van egy mérce és mellé kell állni, elég komolyan veszik.
De még így is szuper volt!

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Éva!
Nálunk is gond lenne abból, ha nem csúszhatnának le mindenhonnan. Úszni már évek óta tudnak.
Néhány kép a buliról. Sajnos nem lettek valami jók.
Kicsit sem izzadtak meg azt azért látni! :)


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

KépKép
 
 


Jaj és annyira örülök, mert sikerült kitalálniuk normális farsangi témát!!
Nándi kígyó befogó ember akar lenni, Levi is az akart, de aztán kitalálta, hogy pincér lesz. Gőzöm sincs honnan jött az agylövése, de nagyon nem bánom!!!
El is kezdtem gyorsan megvalósítani mielőtt meggondolják magukat. Komolyan rémálmom a farsang!

Vikics

KépKép
 
 


És még valamit kihagytam!
Ma hazahozták a fiúk a szótagolás-elválasztás témazárójukat és csak nekik kettőjüknek lett 100%!! :) Annyira büszke vagyok rájuk! Olyan sokszor volt, hogy 100%-ra írtak valamit, meg olyan is, hogy csak az egyiknek vagy a másiknak az osztályból, de hogy csak kettőjüknek olyan még nem! :)


Vikics

KépKép
 
 


Vikics

Úgy látom mi ketten tartjuk a topikot :lol:

Szerintem nagyon jók lettek a szülinapos képek, biztosan nagyon jól érezték magukat a gyerekek!!!

Gratulálok a fiúknak a jó eredményhez!!! Nálunk is felváltva szokott általában 100%-os lenni a dolgozatuk.

Nálunk még nincs ötlet, hogy mik szeretnének lenni a farsangon.
Lora almafa szeretne lenni, szerintem jó ötlet.

Áronnak fülgyulladása van, két napja semmit sem alszunk éjszaka csak meg a sírás, de majd csak jobban lesz szegénykém.

Éva

Kép

Kép
 
 


Hát igen..., de majd csak észreveszik a többiek és kedvet kapnak írni megint! UGYE??????????(aki csak olvassa..:))
Nagyon kíváncsi vagyok a szöveges félévi értékelésre! AZt hiszem a napokba kell hazahozniuk! :)
Jaaaaaj tavaly 22-én Thaiföld felé repültem.... ott kaptam a hírt a féléviről. De jó volt! Meleg, napsütés, pálmafák...... Hetek óta ezzel álmodok, pedig nem szoktam.
Az almafa tök jó ötlet! Milyen okos és kreatív nagylányod van! AZt gondolnám, hogy minden 9-13 éves kislány Hanna Montana akar lenni.
Szegény kis Áronnak jobbulást! Nekünk használt ilyen esetben a kövirózsa levéből egy csepp a fülbe. Igazi csodaszer volt. A mai napig tartunk otthon cserépbe. Nálunk pont 2-3 napja mondta Levi, hogy fáj a füle, de nem használt rá semmi. Elaludt és másnapra nem fájt.

Vikics

KépKép
 
 


Sziasztok!

Vikics!

Vettem az adást :lol: Jelentkezem, bár tényleg megint csak olvastalak Titeket. És csak irigykedek ezekre a szuper szülinapokra, fücsizésre. Mi sajnos csak álmodozhatunk ilyenekről :cry: :cry: :oops: A képeket meg sem mutatom a gyerekeknek, nehogy eszükbe jusson ilyesmi. :oops: :roll:

Gratula a fiúknak, gondolom a félévi értékelés is ugyanilyen jó lesz. :lol: Azért én is kíváncsi vagyok az enyéimre, még mi sem kaptuk meg. Hétfőn szülői értekezlet lesz, a téma: félévi értékelés, farsang. Előre borsózik a hátam a farsangtól. Utálom, nem tehetek róla, de utálom. Nálunk a kicsik még egyformába öltöznek, ma mondták, hogy a fiúk ördögök lesznek, a kislányok meg angyalok. Fogalmam sincs, hogy egyforma jelmez lesz-e, vagy hogy lesz megoldva, de majd megmondják szülőin.
Utálom, hogy fizetni kell ide, fizetni kell oda, be kell vinni-adni mindent, amit a farsangon majd jó pénzért vissza is veheted :roll: :roll: Belépő lesz, és a gyereknek a saját farsangjára belépőt kell fizetni :twisted: :twisted: Na ez a pofátlanság. :twisted:

Éva!
Áron babának jobbulást kívánok. Szerintem a fülfájás az valami borzasztó dolog. Ettől rosszabb talán csak a fogfájás. :roll:
Volt már nálunk is fülfájás, de szerencsére nem túl gyakori (kopp-kopp-kopp) Legutóbb Gergőnek volt, kapott bele valami gézcsíkot, meg szoktak melegítős sapkát használni. Én csak meleg sót szoktam tenni rá, bár fogalmam sincs, hogy használ-e valamit, vagy csak jólesik. (népi gyógymód)

Hát mára csak ennyi, mert nemrég jöttem haza leltározásból. Csak 12 órát dolgoztam ma, aminek 2/3-a csak utazás volt, de abba is bele lehet fáradni.

Szép estét mindenkinek, és egy kicsit több alvást Áron babával.

Andi

Kép
 
 


Sziasztok!

Gratulálok a gyerekekhez, szuper ennyi 100%-os felmérő, hátmég ha duplán van belőle :)

Én is szoktalak olvasni benneteket mert 2 évesek már jócskán elmúltunk, és hátha ellesek valami jó tippet a mi nyűgjeinkre is a "nagyoktól" :wink: , de írni inkább a kicsikhez szoktam.
Most is csak annyit a fülfájáshoz: ha középfülgyulladás van akkor nagyon jó rá a meleg, ha külső fül akkor meg pont nem.
Jó éjt!


Ditke
 
 


Sziasztok!

Megjöttem én is.
Kicsit elvoltunk veszve, a férjem tegnap repült el Ausztráliába három hónapra:-(

Éva, Vikics!
Látom, jól sikerültek a szülinapok!!!!!
Nagyon jók a képek!


Én még mindig tartozom a képekkel, ígérem készítek a gyerekekről hamarosan. Sajnos a Tropikáriumba elfelejtettük bevinni a gépet, kint maradt a kocsiba....

Vikics!

Nagyon ügyesek a fiaid!!! Nem is értem hogy lehetnek ilyen szorgalmasak, okosak, mit csinálsz velük?:-)))

Kúra:
Három napig csináltam, amíg el nem fogyott az egy kannányi adagom. Az első nap semmit nem ettem, a második nap este nagyon éhes voltam, ettem egy salátát. A harmadik nap is bűnőztem, a Tropikáriumnál a mekiben egy grillcsirkés salátát ettem, és otthon anyukáméknál egy kis madártejet:-((
Egyébként nem olyan nehéz betartani, ha nagyon elszánt vagyok ki is bírtam volna, de a férjem nagyon ellenezte, állandóan azt hajtogatta hogy minek csinálom, meg hogy egyek valamit mert rosszul leszek, és ha nem lesz itthon mi lesz velem stb.
De fogytam tőle, és nem is híztam vissza ( gondolom azért mert eszegettem is) két kilóval könnyebb vagyok! És az édességeket sem kívánom annyira.
Ennek örömére vettem is még egy flakonnal:-)

Nálunk szakad a hó.. Már kétszer voltam kint lapátolni.....

Üdv.
Ildikó
 
 


Sziasztok! :)

Na tudtam én, hogy többen is vagytok itt! :)

Andi!

Én is utálom a farsangokat! Tök jól érzem magam a bőrömbe, senkiébe nem vágyok, pláne nem azt a sok macerát amivel jár. De az, hogy belépőt szedjenek...... az gáz! :( Mondjuk gondolom ez azért tükrözi az iskola anyagi helyzetét is. :(
Gyere máskor is! Hiányoztál!

Ditke!
Üdv itt is! :) Mindig megcsodálom a könyvjelzőidet! Gyönyörű lányaid vannak! Külön öröm lehet, hogy mindkét típusból jutott egy! :)
Én eddig szerintem csak középfül gyulladással találkoztam. Külső füllel még nem. Nem is tudtam, hogy van olyan. Bár nyilván ha van küldő fülrészünk az be is gyulladhat. :(

Ildikó!

Hát igen.. először szerintem agyban kell elhatározni az ilyen kúrákat! Ha ott beprogramoztad és elhatároztads, akkor azt meg is csinálod! Legalább is én úgy vagyok vele. Amit kitaláltam azt tűzön-vízen átviszem! Mondjuk ezt nem is volt nehéz betartani szerencsére. Csinálhatod úgy is, hogy minden héten egy nap csinálod vagy minden nap vacsora helyett. Én azóta is minden hétfőn ezt iszom. :) Mondjuk szerintem az nem olyan hatásos tisztítás szempontjából, de fogyni biztos lehet azzal is.

Éva!

Mi van Áronnal? Jobban van már?

Na megyek haza! Írjatok!
Holnap a barátnőimmel turkabulit tartunk! :) AZ olyan, hogy mindenki kiszanálja a kinőtt cuccait, összeöntjük és mindenki válogathat kedvére és viheti haza amelyik jó rá. A maradék megy a Máltaiba. :) Nagyon jó móka. Mostanában már 10ft-os alappal indulnak a ruhák és lehet licitálni ha többeknek is tetszik. Majd az összegyűlt pénzen lehet akár pizzázni is. :) Már alig várom!

Vikics

KépKép
 
 


Hová tűntetek????
Éva jól vagytok??
Vikics

KépKép
 
 


Sziasztok!
Azt szoktam írni, hogy 1000 éve nem jártam erre, de most ez legalább 2500 :-))) De mostmár olyan kíváncsi voltam, hogy muszáj volt. ráadásul kaptam karácsonyra egy jó kis notbookot, így egyszerűbb is netezni.
Nemtom ki emlékszik még ránk, nekem sok az ismerős, csak bámulom, hogy mekkorák már a gyerekek!
Persze az enyéim is, a legnagyobb most volt 11, a következő9, és az ikrek is 6 évesek lesznek áprilisban!!! Szóval mindenki oviban, isiben és különórákon nyomja, én már egy ideje teljes állásban dolgozom, nyáron átépítettük a lakást, szóval zajlik az élet!Majd igyekszem sűrűbben benézni, nem ígérek semmit, de azt betarom!!
Üdv a sok méltán büszke szülőnek: Claire
 
 


Szia Claire!

Én emlékszek Rád és szerintem a többiek is! :) Írjál még magatokról mi van Veletek? Mikor mennek az ikrek iskolába? Egy vagy külön osztályba mennek majd? Jó sűrűk lehetnek a napjaid ennyi poronttyal! Tegyél fel képeket! Mi is szeretnénk látni mekkorát nőttetek!
Nagyon behalt a topic már egy ideje. Most próbálom kicsit élesztgetni. Nyakunkon a kiskamaszkor (nálunk már kopogtat is) lesz mit megvitatnunk! :)

Vikics

KépKép
 
 


Sziasztok!

Vikics

Ne haragudj, hogy nem írtam, jól vagyunk, Áron is meggyógyult már :-) Mindennap készültem neked írni, de valahogy mindig el is felejtettem, meg bevallom kicsit lusta is voltam, de most már jövök sűrűbben ígérem!!!

Milyen volt a turka buli?

Claire
Én is emlékszem rátok!! Hogyne emlékeznénk! Még személyesen is találkoztunk a máltais játszón!!
Hogy megy a tanítás? Ugye tanítasz, ha jól emlékszem?
Kérünk képeket a gyerekekről!!!

Időm nagy részét egész héten a jelmezek készítése foglalta le, csütörtökön lesz a farsang. Ádám és Zolika jelmezei szerencsére már el is készültek (dobókocka és mobil telefonok lesznek) majd teszek fel képeket is. Lora meg strucc lesz :lol:

Nálatok is nagy a hó? Mi imádjuk!!! Jó nagy hóemberünk is van már a kertben.

Írjatok!!!

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Éva,

nálunk is van hó, bár én nem imádom....
sőt, a hólapátolás részét kifejezetten utálom ( most hogy a férjem nincs itthon, és nem csinálja meg helyettem..)


Farsang:
Nálunk a suliban már megvolt, kínai hercegnő volt a Sugi, majd teszek fel róla képeket. Sikere volt, mert az ötödik helyezést érte el a 30 versenyő közül.

A fiúké holnap lesz, ők egyöntetüen batman-ek lesznek..
majd csinálok róluk is képeket.

Claire,
én is emlékszem rád, írj gyakrabban. ( Bár pont én beszélek...)


Ildikó Kép Kép
 
 


Ildikó

Gyönyörű a lányod :lol: :lol:

Én is hoztam egy pár képet a farsangról:

Ádám dobókocka, Zolika telefon volt:
Kép

Lorena pedig lego ember:
Kép

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Még megvagyok én is. :roll: :lol: Bár hullafáradtan :cry: :roll:
Otthagytam a régi munkahelyemet, és egy másik helyen kezdtem dolgozni. Több meló, picivel több pénz, de legalább már nem gyomorgörccsel megyek be dolgozni. Ugyanis a tesómnál dolgozok :lol: :lol:
Nagyon jók a jelmezek.
Ildikó!
Nagyon szép kis kínai hercegnőd van.

Éva!
A fiúké is nagyon jó. Lora hogy hogy nem valami "csajos" jelmezt akart?

Túléltük mi is a farsangot. A farsangi bulin nem fényképeztem, csak előző nap itthon kaptam le őket, teszek fel róluk képeket. Nagyon találóan Gréti angyal, Gergő pedig ördög. Igaz, az egész első évfolyam így öltözött be, a kislányok angyalok voltak, a kisfiúk ördögök, és így adtak elő körtáncot. Nagyon aranyos és számomra megható volt. Nem tudom, hogy miért, de én tökre elérzékenyültem, nem győztem a könnyemet törölgetni, miközben arra gondoltam, hogy hol vannak a kisbabáim, hol van a bölcsi, az ovi, és most már mekkorák, és mekkora élmény ez nekik. Aztán nézegettem a negyedikes, ötödikes osztályokat, hogy 3-4 év, és az enyéim is ekkora lovak lesznek. Annyira fura. Őszintén szólva, nem várom, azt szeretném, ha ekkorák maradnának. :oops: :roll:

És akkor a képek:
Kép

Kép

Kép

Kép

Mára ennyi, mert még itt egy csomó vasalnivalóm :twisted: :twisted:

Ui.1: Ja! És Claire! Én is emlékszem Rátok!! Jelmezek, farsang? Túlvagytok már rajta? Istenem! Ennyi jelmezt elkészíteni !!
Ui.2: Gergőt csak ilyen oldalról tudtam feltölteni, bocs.

Andi

Kép
 
 


Szia Andi!

Nagyon helyesek a gyerekeid!!

Lora már nem szereti a "kiscsajos" jelmezeket, ő akart lego ember lenni :-)

Gratulálok az új munkádhoz! Nagyon fontos a nyugalom, jó, hogy már nem kell idegeskedned :-)

Megértem az érzéseidet, hogy szomorú vagy, hogy ilyen gyorsan megnőnek a gyerekek (mi ezért vállaltuk be még Áronkát, mert nagyon hiányzott egy baba :-))

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a dicséreteket, majd átadom a Suginak!

Éva,

nagyon ötletesek a jelmezek!
Gondolom, eltartott egy darabig az elkészítése! A gyerekek is segítettek?
Hát igen, szerintem már a sulis farsangon az ötletesebb jelmezeket jobban díjazzák a gyerekek és a zsűri is ( ha van).

Andi,

nagyon kis aranyos angyalkásan néz ki Gréti, Gergő pedig igazi kisördög!

Nálunk megvolt a fiúk farsangja is az oviban, nagyon jó volt, most mi, anyukák is bemehettünk. Jó kis műsort adtak elő a gyerekek, énekeltek, táncoltak.

Az utolsó képen Levi kólázik..
Szabiról valahogy nem készült maszk nélküli kép...

Ildikó

Kép Kép Kép
 
 


Ildikó

Nagyon jók a képek!!!

Édesek a fiúk!!!

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak pár napra kimentünk a Párommal Erdélybe kicsit kikapcsolódni. Nagyon jó volt. Nagyon rég nem éreztem magam ennyire jól! Életembe először még síeltem is és csak egész a pálya alján estem el! Totál büszke vagyok magamra. :)
Rengeteget kirándultunk és szánkóztunk.
A fiúknak is megvolt a farsang, de még nem láttam kpeket róla, mert nem voltunk itthon, de elmondásuk szerint nagyon jól sikerült.
Ha kapok képeket, teszek fel. Nándi kgyóbefogó, Levi pedíg pincér volt.
Nagyon szuperek a Ti jelmezeitek is! Nálam a Legoember vitte a prímet. Nagyon ötletesen és jól meg volt csinálva. Szuper, hogy ilyen kis kreatívak a gyerkőcök!
Én is mindíg azt mondom, hogy bárcsak ekkorák maradnának mindíg. Mondjuk én azt a 3 év körüli kort imádtam a legjobban. Persze a mostanit is mert napról-napra kihúzhatom magam valamiért. :)
A múlt héten Judo diákolimpia volt és Nándi bronzérmes lett. Levi akkor kapott volna érmet, ha Nándi nem, ugyanis összetették őket. Mondjuk a bíró döntött végül, mert annyira nem bírtak egymással, így Nándi győzött 1 ponttal ami a Judoba azt jelenti, hogy egy paraszthajszállal. Levi nagyon szomorú is volt miatta, de megnyugtattam, hogy csak egyetlen ponttal volt ügyesebb Nándi aki ugye bronz érmet kapott.

Andi!
Nagyon sokat számít ha az ember nyugodtan megy minden nap dolgozni! Tök jó, hogy sikerült egy ilyen helyet találnod! Mit csinálsz most?

Ildikó!

Jó nagyon a fiúk! Mikor mennek iskolába?

Vikics

KépKép
 
 


Sziasztok! Igazán megható, hogy ennyire fejben tartotok. Igen, tanítok, mostmár teljes állásban.
Nálunk is volt farsang, szegény Eszteren pont előző éjjel kezdett kitörni a hányós nyavalya, szóval elég bágyadt egérke volt, haza is kellett hoznom. Ádám "müszaki2 volt, szóval ilyen szerelő bácsi, mert imádja az ilyesmit, és Karácsonyra igazi készletet kapott, így most bevihette. A nagyoknál Dávid nyuszi volt, Ábeléknél csúszik a farsang, de már kész a jelmeze, Obi-van Kenobi :-)), gyártottam fénykardot zseblámpából!! :-)))
Ezt elküldöm, és megpróbálok vmi képet idevarázsolni!
Üdv: Claire
 
 


Na, nézzük, hátha sikerül. Én mindig olyan szívesen megnézegetem a gyerkőiteket, így most igyekszem hasonló örömet szerezni. C
Nem megy, mert túl nagyok. mit kell vele csinálni, C
 
 


Sziasztok!

Clarie!
Kicsinyítsd le a képeket valami programmal. Itt találsz egy csomót. Olyat válassz ami teljes verzió és magyar nyelvű. :)

http://www.szoftverbazis.hu/kategoriak/ ... vitok.html

Én már nagyon kíváncsi vagyok a képekre! :)

A héten nálunk is járt a fosós-hányós vírus. :( Nándi 2 1/2 napig hányt aztán fosott. :( Aztán Apa. Levi és én szerencsére nem kaptunk belőle, bár Levi éppen most panaszkodott, hogy fáj a hasa...
Hihetetlen, hogy mindig felüti a fejét valami ilyen 1-2 napos nyavaja.

Andi, Éva, Ildikó!
Ti jól vagytok?

Ilyen gyönyörű helyeken jártunk Erdélyben!


Kép

Vikics

KépKép
 
 


Sziasztok!
A kép lekicsinyítés még nem jött össze, de lebuktam, és föl lettem szólítva :-), hogy osszam meg veletek is, hogy duplán fogok az ikresek közé tartozni, ha igaz, augusztustól. Nem titkolódzni akartam, csak már olyan "öreg" vagyok, hogy el kellett mennem magzatvíz mintavételre, és még nincs eredmény. Addig a gyerekeknek nem is akarjuk mondani. De ha ti is drukkoltok, hogy mindkettővel minden rendben legyen, meg lehetőleg velem is, az biztos használ. Kissé feszült vagyok, ha már így alakult, menjen rendben a dolog. Sajna azt vettem észre, hogy minél többedik terhességem, annál többet parázom!!! hülye vagyok?
Hát ennyi :-) claire
 
 


Claire!
Édes vagy,hogy "szótfogadtál"!!!!! Nagy-nagy gratula a duóhoz!!! Én drukkolok nektek.és tudom,hogy minden rednben lesz.
Az meg teljesen normális,hogy az ember parázik. Azért a józan ész dolgozik !!!!
Tuti a vegyes páros? Neveken már gondolkodtatok? Ha nem indiszkrét,akkor megkérdezhetem,hogy véletlenül lettél terhes?

Vikics!
Erdélyért irigy vagyok!!Bizti szupi lehetett!!! Tegyél még képeket,jó????

Kép

Kép
 
 


Szia!
Nem indiszkrét, tulképpen amikor az ikrek ovis korúak lettek, én pedzettem az apjuknak, hogy úgy tudnék újra babázni, de azt mondta, elég a zajszint így is, meg hát 4 gyerek után a józan ész!
Vissza is mentem dolgozni, meg minden, nem mondom, hogy néha nem merült fel, de lekerült a napirendről. Ősztől meg variált a ciklusom, úgyhogy amikor nem jött meg, azt hittem megint szórakozik, azátn teszt, és meglepi :-)
Elmentem dokihoz, de nem látott petezsákot. a következő alkalommal látott, megkérdeztem 1-e, mondta, hogy igen, majd aki a 12 hetest csinálta, benyögte, hogy ja, szóval ikrek...
néztem, mint a moziban, ő meg hülyének nézett, hogy nem tudtam.
Úgy látszik néha a titkos vágyak minden biológiánál, és józan észnél erősebbek. vagy fenti beavatkozás. Ugyanis akárhogy számolom, nem volt esélye, pláne kettőnek..
Claire
 
 


Sziasztok!

Nahát Claire!!! :lol: :lol: Őszintén gratulálok és drukkolok, hogy minden rendben legyen veletek.
Én ugyanígy jártam. Az első UH-on azt mondták, hogy 1 élő magzatot látnak, a 12 hetesen meg közölték, hogy úgy látják, vagyunk itt sokan. Mi meg csak néztünk a férjemmel, hogy mi van?? És akkor mutatták, hogy "itt is egy fejecske, meg itt is egy fejecske. Na jó, nem számolok tovább"- mondta az UH-os nő. :lol: :lol: És tőlem is kérdezték, hogy nem tudtuk? Mondtuk, hogy hát nem. Elkérték az első UH-os papírt, aztán látták, hogy azon tényleg csak 1 babó volt írva. :roll:
Te pedig ne izgulj, úgyis rendben lesz minden. És képzeld el, a nagyok már mennyit tudnak segíteni a picik körül.
Ja és egy kicsit irigyellek is, mert olyan jó dolog terhesnek lenni :lol: Olyan jó érzés :lol: :lol:

Andi

Kép
 
 


Claire :)

Őszintén gratulálok, és boldog babavárást kívánok! Kicsit irigykedem is, ugye szabad? :oops: :lol:

Hurrá! Hurrá! Ti aztán bevállalósak vagytok!

Cat
Kép
 
 


Sziasztok!

Claire!

De jó ilyen klassz hírre bejönni!
Gratulálok! Biztosan minden rendben lesz! Mi csak pozitív enegriát küldünk felétek!!!!


Vikics!

Azt hiszem te kérdezted mikor mennek a fiúk suliba. Majd csak jövő szeptemberben. Évvesztesek, ebben az évben aug. 26-án lesznek még csak hat évesek.

Tényleg nagyon szép helyen jártatok!
A fiúknak pedig gralula a judo-hoz, nagyon ügyesek!

Mindenkinek napsütésben gazdag kellemes hétvégét kívánok!

Ildikó
 
 


Sziasztok!

Claire!
Ez aztán a jó hír!!!! Szívből gratulálok nektek!!! Szorítok nagyon, de biztosan minden rendben lesz!!!!

Vikics
Szép helyeken jártatok!!!

Nálunk minden rendben, csak Áron mostanában elég sokat beteg, de amúgy megvagyunk.
Ikrek és Lora suliban, mi meg itthon kettesben Áronnal. :-)

Éva

Kép

Kép
 
 


Köszi mindenkinek a gratulációkat, és a pozitív energiákat is.
Igen, azt is lehet mondani, hogy bevállalósak, azt is, hogy hülyék :lol:
Nem hajtottunk rá, de ha így van, a felfogásom nem engedné, hogy ne adjunk nekik szabad utat, csak legyenek olyan egészségesek, mint a többi, az egyebeket majd vhogy megoldjuk.
Claire
 
 


Sziasztok!

Hűűűűha! Nem semmi hírekre tértem be!
Clarie!!
Nagyon gratulálok!!! Két iker egy családban az aztán az öröm! :)
Ne aggódj, biztos minden rendben lesz! A szervezeted rutinos már az ikerterhesség terén is! :) : :) Annyira jó lehet most Neked!
Nálunk is így volt. A 8. héten egy nagyobb babát láttak, a 12. héten meg kettőt. Ott is csodálkozott a nő, hogy nem tudtam és még mókázott is, hogy megkeresi a harmadikat mikor én egyébként is sokkos állapotba kerültem a hírtől...
Én is mostanában imádok babázni, de szerencsére egyik barátnőmnek 2 évese van a másiknak 9 hónaposa a harmadiknak 4 hónaposa. Így ha találkozunk mindig elorzom a kicsiket. :) Ennek az anyukák is módfelett örülnek én meg alkalmilag kibabázom magam. :)

Erdély nagyon gyönyörű volt. Úúúúgy visszamennék még. Évek óta nem éreztem ennyire jól magam. Mondjuk közre játszik, hogy -10 kilóval egyébként is sokkal jobban érzem magam.(már 38-as cuccokba is beleférek! nem is tudom mikor volt ilyen utoljára...)
Keresek még képeket. :)

Ildikó!
Jó, hogy évvesztesek! 7 évesen kezdeni a sulit szerintem inkább több előnnyel jár mint hátránnyal. (már ha van ilyen..)

Vikics

KépKép
 
 


Alíg bírtam szelektálni. :)

Kép Borszék Kép Az van a táblán, hogy Orfű 760km, Pilisvörösvár 630km, Zálányszék 600km, Hollós 870km :) Kép Kép Tanulok síelni.Nagyon jól ment! Kép Parajd sóbarlang/bánya. Gyönyörű! Játszóház is van bent, meg wifi, templom, TV, ping-pong asztalok. Ez a templom. Kép Kép Egy helyi hókotró. :) Kép Egy kis szánkózás.Kép Jégbarlang. Sajnos valami tahó eltörte, mert plafontól földig ért. :( Kép A szálláshely

KépKép
 
 


Claire

Egyáltalán nem vagytok hülyék!!! A helyetekben én sem döntöttem volna másképp :lol: a gyerekeknél nagyobb csoda nem is létezik!!!

Vikics
Hol találtátok ezt a szuper utazást? Irodában vagy magatoktól? Hol voltatok?

Képzeljétek tegnap sztárok lettünk!!! Szerepeltünk a Lora iskolájával a Nagy Vagy című műsorban, ami a TV2-n szokott lenni, de minket majd csak hetek múlva adnak le, addig még írok mindenképpen.

Hoztam egy pár képet a tegnapi napról, ami még elvileg nem publikus, de szuper volt!!!! A helyezésünket sem árulhatom el, de tovább jutottunk, így még több adásban is fogunk szerepelni!! :-)))) Nagyon fárasztó nap volt, reggel 8-tól este10ig tartott a forgatás :-) De nagy élmény volt mindenkinek!!

Ha jobban megnézitek a képeket csupa sztárok között voltunk :-))) ( Vincze Ottó, Katus Attila, Damu Roland, Brózik Klári, Pesut Rita, Szandi stb. ) De a fő sztárok a gyerekek voltak nekünk :-)))

puszi

Éva

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Húúú Éva ez nagy élmény lehetett!! Szóljál mikor lesztek és megnézünk Titeket! És még tovább is jutottatok??!! Nagyon drukkolok Nektek! Nem láttam még ezt a játékot soha. Van valami fődíj is? :) Az egész család szerepelt a versenyben? Persze Áronon kívül. :) Drukkolok Nektek! :)

Erdélyben Borszékon voltunk. Régen iszonyú híres gyógyüdülő volt. Híres a gyógyvizeiről a mai napig is. Itthon is lehet kapni Borsec ásványvizet, ott viszont a csapból is az folyik. :) Sajnos a régi villákat államosították anno. Most már visszaadták a tulajdonosok leszármazottjainak, de sajnos iszonyú állapotban vannak azok a régen gyönyörű villák. :( Nos innen származik egy barátunk és ő szervez nekünk minden februárba egy utat oda. Ott laknak a szülei és rengeteg rokona, ismerőse, így mindig nagyon kedves, baráti fogadtatásban van részünk.

Vikics

KépKép
 
 


Vikics

Csak Lora és én szerepeltünk, Anyu és az ikrek szurkoltak nekünk.

Összesen 5 gyereket választottak ki az egész iskolából /alsó felső együtt/ úgyhogy nagyon örültünk, hogy Lorát is kiválasztották :lol:

Igen, tovább jutottunk!!! 48 iskolából eddig 24 jutott tovább, már csak 23 csapatot kell legyőznünk és miénk a fődíj: 1millió Ft az iskolának és utazunk Tunéziába :lol: Jó is lenne!!!

Éva

Kép

Kép
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó