Új privát üzeneted érkezett!

Bocsi rengeteg volt a hiba
Siettem nagyon :oops:
Vendég
 


Nansy:
Először is ne aggódj, szinte mindenki átmegy ezeken a problémákon, mi is... Így Bacsbern-el teljesen egyetértek!

Szóval kajcsi: Marci picinek nem volt nagy evő, mindenki azzal stresszelt, hogy az ő gyereke 2-szer annyit szopizott egy nap, és Marci mégis nagyon vidám, kiegyensúlyozott, egészgéges baba volt. És a mai napig az szerencsére. Most is van olyan nap, néha 1 hét is, hogy alig eszik valamit, utána beindul és semmi nem elég neki. Szerintem ne stresszelj ezen, mert Mártika megérzi, és nem tudja miért kell idegeskedni, ha evésről van szó. A lényeg, hogy vidám legyen és ne vedd észre, hogy legyengülne. Na és persze ha elkezd fogyni, két hónaon keresztül, az már baj. Volt, hogy Marci is fogyott 1 hónapban, de utána szépen behozta. Azt mondta a dokinéni, hogy ők tudják mennyit kíván a szervezetük. Persze ha úgy látod, hogy éhes, akkor lehet csak válogatós, mert a finomságokat legyűri :lol: Marci is ilyen, az uzsonna az egyetlen, amit szívesen eszik, és rengeteget. Ez nem más, mint kukoricapehely vízzel és valamilyen gyümivel, ált. alma vagy körte. Imádja. A főziből van, hogy alig eszik, és mégis bírja uzsiig kajcsi nélkül. Vacsira még kevesebbet szokott enni, de lefekvéskor majd bele fullad a tápiba, annyira issza. Szóval változó.

Bébiszitter: Szerintem Mártika elég nagy már ahhoz, hogy rá merd bízni valakire. Elhiszem, hogy nem könnyű, én sem tudom hol és hogyan találhatnék olyan embert, akire ismeretlenül rá merném bízni, de külföldön ez tök természetes, csak mi vagyunk ilyen földhöz ragadtak :roll: A sulit szerintem ne hagyd abba e miatt, inkább keress valakit, és ha ott leszel velük eleinte, akkor bizti hamar beletanul a csajszi vagy nőci és nem lesz semmi gond.
És igenis szükségetek van már nektek is arra, hogy kimozduljatok kettesben, nagyon jót fog tenni mindkettőtöknek, és meglátod, nem is fogod annyira stresszelni magad minden miatt, mert egy kicsit feltöltődsz.

Félősség: Marcinak is volt és szerintem minden babócának van. Kinövi. Volt olyan, hogy még az apjára sem lehetett itthon hagyni, mert amint kiléptem az ajtón visított utánam. Az pedig, hogy idegen kezében legyen, még most sem mindig megy. Szóval ezért se aggódj, el fog múlni.

Tudom, iszonyatos érzés ez, de ne mondd, hogy csődöt mondtál, nagyon is jó anyuka vagy, pont azért, mert ennyire aggódsz! Néha én is megzuhanok, hogy elrontottam valamit már az elején, de aztán szebb napok jönnek, és minden szép lassan megoldódik.

Bacsbern: Hát épp itt az ideje, hogy Ti is kimozduljatok kettesben. Nekem is nagyon nehezen ment az első éjszakára kiadós este, de most már nagyon rutinosan csináljuk :lol: Marci ugyan úgy viselkedik a mamáknál, nem sír utánunk, szóval nagyon jó. Annyira belejöttünk, hogy most szombaton minden különösebb program nélkül kiadjuk, elmegyünk moziba, vacsizni, na ezer éve nem csináltunk ilyet :lol:

És nálunk a mászás és a felállás szinte egy nap volt, szóval lehet Dorina is hamarosan feláll, és elkezd lépegetni :lol:

És Marci azóta eszik megint rosszabbul, mióta a világ felfedezése ennyire "könnyen" megy neki, szóval mióta mindehová eljut, mindenhol feláll. Mondtam is, hogy ha majd szaladni fog, szaladhatok utána a kanállal. Vicces lesz :lol:

Méret: Nővérem kisebbik lánya holnap lesz 2 éves, és 77 cm :shock: Marci 10 hónaposan 74 cm :roll: Szóval szerintem itt senkinek nem kell aggódnia, hogy törpe lesz a gyerkőc, nekik viszont annál inkább. Most beszéltük, hogy rucit vegyünk neki szülinapjára, és 80-asat. Marci is akkorát hord, sőt már vannak 86-os body-ai is :shock: Szóval szerintem No Para.

Na ezt most elküldöm, mert nem tudom mi volt még a másik oldalon, de ha most visszalapozok, ez elszáll. :twisted:

Kép
Kép
 
 


Ja, kórház téma:

Krisy: sajnálom ami történt, de a lényeg, hogy semmi komoly.

Mi ugye egyszer voltunk kórházban, mikor Marci 3 hónapos volt, hát nem kívánom én sem senkinek azt a 3 (2,5) napot. Természetesen saját felelősségre hoztam haza a gyereket, mert azt mondtam, hogy nem maradunk egy perccel sem tovább.

A végső döfést a hazajövetelünk adta meg, reggel mondtam ugye a dokinak, hogy megyünk haza, és délután 4-kor kaptuk meg a papírokat. Addig sehova... Már azt is mondtuk, hogy hazavisszük a gyereket, és visszajövünk a papírokért, de mintha börtönben lettünk volna, nem mehettünk sehová. Ráadásul a fertőzöre tettek minket, és csak az ablakon keresztül beszélhettünk a párommal is. ISZONYAT! 5-ször jött vissza értünk. Már azt beszéltük, hogy kiszedjük a rácsot és kiadom a gyereket az ablakon. Arról nem is beszélve, hogy az ő ágyát már elvitték, így az enyémen aludt, azt is el akarták vinni, amin ő épp akkor is aludt (ugye 3 hónaposan azért még elég sokat aludtak). Képesek lettek volna azt mondani, hogy reggeltől délutánig fogjam a gyereket, míg ki nem jöhetünk :twisted: csak mert ők elviszik az összes ágyat a kórteremből, mert kell máshol :twisted: :twisted: :twisted:

Na jól kidühöngtem magam... Csak beteg ne legyen senki!!!!!!

Kép
Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Nansy:Én is teljes mértékben egyet értek a többiekkel.Nálunk Gergő baromi rosszul eszik és ráadásul annál is borzalmasabb őt etetni.Konkrétan szőrnyű.Van nálunk is olyan,hogy több,mint egy hétig semmit nem kíván,már ha megyek felé a kajával,rázza a fejét,hogy nem.Van viszont,amikor bever egy tányér kaját,meg egy pohár joghurtot.Szóval szerintem sincs semmi baj.A másik meg az,hogy pl.:amíg Marci egy nap 4x eszik (ha jól emlékszem),addig Gergő 2x,reggel és este,nameg azért egy joghurt délben.

Most rohanok,de jövök amint tudok.

 


Sziasztok!!!

óóóóó mennyi régi ismerős van itt!!! :shock: :D :D :D
És már mekkorák a gyerkőcök!!!
Bocsi a bepofátlankodásért,de most fedeztelek fel csak titeket, bár Akira már írta, hogy vagytok. :) :)
Vendég
 


Na,szóval a bébiszitter dolog:Biztos nagyon nehéz lesz rábíznod valakire,de mivel nincs más megoldás,ezért mindenképpen így döntötök gondolom.Az biztos,hogy ha én lennék ilyen helyzetben,akkor nagyon sok embert kipróbálnék és utána választanék.

Nikole:2 évesen 77cm? :shock: Az nem semmi.De lehet,hogy majd ő is egyszer csak meglódul a növésben.De én azt is hallottam,hogy amelyik baba eleinte nagyon nől,az is megáll egyszer.Vicces is lenne,ha mondjuk pl.:a Marci ugye most is jó hosszú és így nőne tovább,akkor mekkora lenne felnőttnek?3 méter?

Bacsbern:Hát nem tudom,hogy mennyi idő innen az állás,minden baba más ütemben fejlődik.Például ha megnézzük az én fiamat,ő 6 hónaposan felállt és azóta kapaszkodva még fut is,de csak a napokban lépett először egy párat egyedül.4 hónapja áll és mégsem jár még.Van amelyik baba 1-2 hónap ácsorgás után már neki is indul.Szóval nagyon változó.

2 kép arról,mennyire szeret tévézni:
Kép nagyon tévézek Kép

 


Most nézem,szia Bacilivi!

Hogy vagy?Jesszusom,már 22 hetes vagy?Megy az idő...És hogy bírod?Milyn nemű lesz a babó,szégyenlős?Írtam neked egyszer az iwiw-en,de nem küldődött el az üzim,észrevettem,de akkor most itt Gratulálok a kistesóhoz!

 


Gerimamy
Ilyen tévénk van nekünk is :lol:
Geri édes ahogy tv-zik bár nálunk is nagyon bejön a tv :oops:
Vendég
 


Köszi Bacsbern!:)
Bár én nagyon nem szeretm,hogy ilyen közelről nézi!:(De ez van.
Imádja a tv oldalán a rácsozatot kapargatni,az a kedvence.:)

 


Lányok! Ez hihetetlen elmegyek egy napra csavarogni és ti teleírjátok a topikot :lol:

Bacilivi, jajj de jó hogy ránktaláltál :) Nagyon örülök neked! Hogy vagy? Minden ok? Kiderült már, hogy kisfiú vagy kislány lakozik a pociba? :D
Írjál sokat, mi van Dalmival? :)

Azt se tudom ki mit írt már :oops: :oops: :oops:

Nansy, a kaja téma...nálunk teljesen változó! Kiskorába imádott szopizni, nem volt vele gond, aztán a tápitól felfújódott, nyáron a nagy melegbe viszont alig evett valamit! És nem lett baja tőle, csak alig hízott, vagy stagnált a súlya! Most is tök változó! Van, hogy annyit eszik, hogy nem győzöm adni neki, és akkor reggeltől estig állandóan tártja a száját, van, hogy egyáltalán nem akar megenni semmit, ha kaját lát hisztirohamot kap! Szerintem nyugi! Mérjed rendszeresen, és csak akkor van gond ha 2 hónapon át fogy! Ha nem akkor nincs semmi gond! :)

Babysitter! Szerintem ne legyen lelkiismeret furdalásod! Nem vagy te rossz anya azért mert egyetemre akarsz járni, és mert egyedül akarsz kicsit lenni pároddal! Szerintem nagyon fontos egy jó babysitter, és jó lenne olyat találni aki hosszú távon vele lehet, és megszokja már minnél hamarabb! Ismerős nincs aki elvállalná? Mondjuk barátnőd akibe megbízol? Vagy ilyesmi?
Mert én is halál szivesen elvállalnám Mártikát péntekenként ha idehoznátok :) De gondolom jó messze laktok tőlünk!
:roll:

És az idegenektől tartás! Minden babánál ez van! Eljön ez a kor! Kyra is most lett ilyen bújós! Őt mondjuk rengetegen veszik körül, napi szinten itt vannak a nagyszülők, nagynénik, unokatesók, de még így is sokszor visszakívánkozik hozzám, és csak az ölembe jó! Főleg idegen helyen! Minimum egy óra kell hozzá hogy kiszáljon az ölemből! De hidd el ha elhordanád Ringatóra vagy máshova ahol gyerekek közt lehetne simán javulna egy kicsit! Próbáld ki szerintem!

Nekünk is ilyen tévénk van Gerimamy :lol:
Édes nagyon Geribaba :)

Bacsbern, szerintem is babája vállogatja, hogy mikor áll fel! Kyra november közepén állt fel, tehát 8 és fél hónaposan! És most meg már megy...szóval szerintem tök változó!

folyt.köv....

KépKép
KépKép
 
 


Akyra:Nem mondod,hogy a tiétek is ilyen?Itt mindenkinek ilyen van? :lol: :lol: :lol: Jelentkezzen akinek még ilyen és tartunk egy tv találkozót! :lol: :lol: :lol:

Különben nálunk is van ez az ismeretlent látok,akkor sírok téma.Sőt,ugye mi a dédiékhez ritkán megyünk,ritkán látja őket és amikor kézbe veszik,elkezd sírni.Majd elmúlik egy pár perc múlva,ez mindenkinél van,majd kinövi.És lesz majd olyan időszak is,amikor még el is bújik mögéd,szégyenlősen.

Tényleg Akíra,nálatok Kyra mióta beindult,azóta csak magától megy vagy ő is csak még gyakorló üzemmódban nyomja?
Mert nálunk Gergő néha lépeget csak egyedül egy párat és ennyi.

Gergőnek az új szokása,hogy mutogat.Ha valamit akar,ha valahova menni akar,ha valami kell neki,akkor mutatja.Meg tudnám zabálni a kis mutatóujját. :D

 


ma nagyon aktív vagyok :lol:

Dorina új szokása tapsol meg táncizik a kezével mert hát úgye állni nem tud ezért a lábával nem megy neki :oops: de ha zenét hall egyből táncizik,olyan édi
Nah de nem akarom fényezni a gyerekem :D :oops:
Geri is nagyon cuki lehet ahogy mutogat :lol:

Ja és a nekünk is ilyen van témához még annyit a multkor volt 1 kép Kyráról kantáros macis farmerba nah nekünk olyan is vam :lol: :lol: :lol: BI BI BI
Vendég
 


Szia Bacilivi!!!!! Hát engem meglepett a msádoik vonalzó gratulálok a kistesóhoz, és engem is nagyon érdekelne, kiderült-e már, hogy kisfiú vagy kislány??? És írj Dalmiról és képet is tehetnél fel, tuti nem ismerném már meg :wink:

Nekünk nincs olyan tv-nk, de ha lesz tv-s találkozó, akkor veszünk gyorsan egy ilyet, hogy mi is ott lehessünk :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Egyébként Marci is így nézi a TV-t, ilyen közelről, na akkor szoktam kikapcsolni :roll: Tegnap jól átvertem, mert bekapcsoltam a HIFI-t erre állt fel a TV-hez, hogy ő akkor most nézi. Aztán persze mutogatott nagy bőszen, hogy valami nem stimmel :lol: :lol: :lol:

Akíra voltatok már méreckedni??? Mekkora lett Kyra baba?

Mi is voltunk ebben a jó időben sétálni, és képzeljétek, nem adtam oda Marcinak a cumit. Semmivel sem nyűglődöütt többet mint cumival, szóval elég jól sikerült. Mondjuk megcsináltam neki teljesen sportkocsira, szóval leszedtem a lábzsákot, meg feltettem a karfát, és így talán jobban elvan. De szerintem csak akkor ha jó napja van :roll: Na és persze ha jön a hideg, akkor úgyis vissza kell valamennyire téliesíteni, de remélem nem jön már vissza a hideg...

Kép
Kép
 
 


msádoik = második :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
 
 


Na ujra itt pár percre!

Kyra most 9800 és 73,5 cm :D
Végre nőtt a lelkem, talán nem marad törpe :lol: :lol: :lol:

Na fel is kelt, megyek, de majd még jövök reagálni mindenre:D

KépKép
KépKép
 
 


Ja, még annyit gyorsan, hogy Kyra is csak néha veszi elő a tudományát, de szeret még úgy sétálni inkább, hogy az egyik kezemet fogja! És ha meg akarom mutatni valakinek, hogy milyen ügyi a lányom, hogy megy egyedül, akkor tuti nem csinálja :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
 
 


Hát igen,Akíra,ez nálunk is így van.Ha mondjuk megyünk a dédiékhez és ott vagyunk egész nap,akkor sem szólalna meg semmi pénzért.Ahogy beülünk a kocsiba,mindjárt szófosása van! :lol:
Ma délután Gergő megtett egy elég nagy távot egyedül,de csak akkor csinálja ezt is,ha van kedve.

Nikole:Ha még valaki közli,hogy ilyen tv-je van,akkor biztos lesz egy tv tali,úgyhogy akkor gyorsan szólok,hogy szerezzetek be egyet. :lol:

 


Kép Kép Kép :
Vendég
 


Szia Csajok! :D :D :D Arik vagytok!!

KÖszi az érdeklődést a kis pocaklakórol és örülök, hogy van akit megleptem :wink: :wink: Eddig nagyon kis szégyellős volt, de épp pár napja megmutatta, hogy mizu a lába közt és úgy tűnik hogy most pasink lesz :D :D CSajnak is NAGYONAGYON örültem volna, de így meg kihívás :wink:
Dalmi meg zabálnivaló...örület, hogy hogy nőnek a gyerekek...még csak most született, de már önálló akartú kisember...Huhhh de milyen akarata van....10 hónap után lépett először Dalmi, de kellett még 3-4 hét, hogy tényleg igazán járjon és ne csak néha. BEszéd az nem nagyon megy még pár szót mondogat csak.
Rakok képeket :wink
Vendég
 


Köszönöm szépen a hozzászólásokat, bíztatásokat.

Az ebéd ma is siralmas volt, annak ellenére, hogy kihagytuk a tízórait. Lemértem, 60 gramm... Ennyit evett kéthetesen is, de akkor naponta nyolcszor... :cry: Uzsira lecsúszott egy két decis joghurt, ez legalább valami. Ti milyen joghurtot vesztek a babáknak? Úgy értem milyen márkát?

Rákerestem a szeparációs szorongásra (nem tudtam,hogy így hívják - köszi érte Bacsbern). Gondoltam bemásolom, hátha érdekel még valakit:

Szeparációs szorongás


A szeparációs szorongás a kisgyermekek félelme attól, hogy szülei elhagyják.

A szeparációs szorongással küzdő gyermek pánikba esik és sír, ha szülei magára hagyják, még akkor is, ha csak a szomszéd szobába mennek át. Normális esetben 8 hónapos csecsemőkben jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülő-gyermek kapcsolattól függ; hamarabb elmúlik például, ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb.

A szeparációs szorongás akkor jelentkezik, amikor a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes, és nincs időérzékük, attól félnek, hogy szüleik távozása végleges. Akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik, és fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik arra, hogy már máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért.

Nem jó, ha a szülők a szeparációs szorongásra az elválások csökkentésével vagy elkerülésével reagálnak, mert ez veszélyeztetheti a gyermek érését, fejlődését. Ha a szülők elmennek otthonról (vagy a gyermeket bölcsödében hagyják), bíztassák azt, akire a gyermeket rábízzák, hogy terelje el a figyelmét. Ezután a gyermek sírásával nem törődve távozzanak. Ha otthon maradnak, de egy másik szobában, ne térjenek vissza azonnal, ha a gyermek sírni kezd, hanem onnan szólítsák őt. Ez megtanítja a kicsit arra, hogy a szülők akkor is léteznek, ha nem látja őket. A szeparációs szorongás rosszabb, ha a gyermek éhes vagy fáradt, ezért távozás előtt célszerű megetetni és hagyni, hogy szundítson.

A megfelelő életkorban jelentkező szeparációs szorongás nem okoz maradandó károsodást. Ha 2 éves koron túl is fennáll, akkor attól függően vezet problémákhoz, hogy milyen mértékben befolyásolja a fejlődést. Óvodába, iskola-előkészítőbe kerüléskor normálisan is jelentkezhet félelem, ennek azonban idővel csökkennie kell. Ritkán előfordul, hogy az elválástól való szélsőséges félelem meggátolja azt, hogy a gyermek óvodába vagy iskola-előkészítőbe járjon, illetve a vele egykorúakkal játsszon. Az ilyen mértékű szorongás már kóros (szeparációs szorongás betegség ). Ebben az esetben a szülőknek orvoshoz kell vinniük a gyermeket.




Akíra - szívesen rádbíznán a kiscsajt. Nem akartok véletlenül Kispestre költözni? :lol: Cserébe én is vigyáznék Kyrára alkalom adtán, bizti jól kijönne a két lányka.

Apropó mi újság a talival? Én benne lennék.

Gerimami - a mi tv-nk nem ilyen... :cry: Beszerezzünk egyet? :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Bacilivi üdv köztünk. Gyönyörű kislány Dalmi!! Hogy fogják hívni a kisfiút? Mikkora vagy kiirva?

Berzkat: Hát a Te kórházas sztorid sem semmi! Én nem is tudom, mit csináltam volna ha az első gyereknél közli velem ezeket a híreket. :shock: Nem mutattad meg neki mostanában Áront, hogy itt a tolokocsis kisfiú? :?

Nansy: Hát okosabbakat én sem tudok írni neked mint a többiek.
Kajcsi: Nálunk Dávid elég válogatós volt mindenben nem ette meg a zöldséget és még sok ételt sem. De mióta eszik a mi kajánkból, persze csak kóstolokat és darabos ételt adok neki (a 8 hónapos bébiételek már darabosak) azóta mindent megeszik.
Nálunk egy nap étkézése a következő:
reggeli tejpép bár mostanában kezdem rávezetni a vajas kenyérre sonkával, tízorai nincs, ebéd főzelék, majd 2-3 óra elteltével 2,5dl tea a málnás a kedvence, utána alvás ébredéskor gyümölcs és este vacsira tejpép higitva vagy tápi.
Bébiszitter: Hát ez jó kérdés, nincs esetleg a közeletekben egy másik anyuka akinek esetleg van pici gyereke és bevállalná Mártust? Ha közelebb laknátok én szivesen bevállalnám Mártikát márcsak azért is mert egy napon születtek Dáviddal. :lol: (Most nézem Akíra már beelőzőtt :lol: :lol: )
Félelem, sírás a szeparációs szorongás lehet amit Bacsbern is írt bár nálunk hál istennek nincs ilyen. Ezzel kapcsolatban próbáld többször kivonni magad pl olyanra gondolok, hogy mikor apa otthon van te elmész egy kicsit sétálni egyedül vagy a lakás másik végébe mész csak hogy ne lásson egy darabig (ezalatt nem órákat kell érteni, csak mondjuk 10-20 perc), ezzel azt akarom mondani, hogy érzékelje azt, hogy mindig visszajössz hozzá.

TV: Akkor megnyugodtam, hogy csak nem nálunk van a gyerek rákattanva a tévére. Főleg a reklámokra akkor hozzá sem lehet szólni :twisted:

Akíra: Akkor megnyugodtál, hogy Kyra nem lesz törpe? Egyébként Dávid is kisebb az átlagnál dehát nem vagyunk egy magasnővésüek. Egyébként nem jelent semmit, hogy apa mekkora mert általában azt mondják, hogy egy generációt kikerül a genetika és kérdés, hogy a nagyszülők mekkorák? :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


sziasztok,

megkérdezhetem, hogy mikor lehet először hozzátáplálni szerintetek???Huni sokat eszik tápot, nem lehet leállítani és utána már éhes is....200-300 ml tápot eszik és négyóránként.Anyatej nincs...szereti a tápot, de átmegy rajta, akármit próbáltunk...csináltam neki azonban én saját pépet és azt szerette szépen kakil is bár kevesebbet, de legalább tápból már alig eszik...Szerintetek???Mert hát sokan lecsesztek engem hogy korai, igenis adjak tápot, de látom rajta hogy a pépes kajáim jobban tetszenek neki....meg hát ez tovább bent marad a gyomrában....Ja és amúgy 2 hós, de koraszülött volt elsorvadás miatt, inkubátoros volt stb., 2480 grammal született és ma 5500 gram...szóval sokat eszik és hát bepótolta az elmaradását :oops: de nagyon erős baba, már próbál fordulni is! :shock:
Vendég
 


Szia Lafead!

Én azt kérdezném tőled,milyen az a pépes kaja?Amit te csinálsz neki.Mi van benne?Én,mikor ilyen idős volt a fiam,már nagyon kacsintgattam kifelé a tápból.Nálunk sem volt anyatejci sajnos,pedig mindent megpróbáltam.Szépen apránként elkezdtem neki gyümit adni a tápi mellé,aztán 3 hósan a tejpépeket és a tejbegrízt.Nagyon hamar elhagytuk a tápszert,de ezt a dokink is tudta.Úgyhogy mégmielőtt rosszakaró olvasóink lehordanának mindenféle rossza anyának,szólok,hogy a doki javasolta.Tehát nagyon bukott a fiam,plusz én nem akartam tápolni,így 3 hósan pápá volt a tápnak.
Én most a te helyedben azért konzultálnék a dokival,de tuti elkezdenék neki egy kis gyümilevet.Mi anno nagyon sokszor vettünk üveges gyümileveket és azt is kapta.Jelzem,semmi baja a fiamnak,nem lett alergiás!Azt is teheted,amit anno én is,hogy a pépes kajcsiba belekeversz egy kis tápit.Mert azért szerintem valamennyi csak kell még neki!

 


Sziasztok!

Nikole! Most láttam azt a kutya frizbi bajnokságot a tévébe, gondolom azon voltatok ti is! Láthattalak titeket? Csak egy másodpercre láttam egy bordásfal mögött valakit gyerekkel a kezébe, kis kopi gyerek volt, pont mint Marci! De olyan rövid időre, hogy meg nem mondanám, hogy ti voltatok-e! :roll:
Pedig nagyon néztelek ám titeket :lol:

Lafead! Én osztom Gerimamy véleményét! Én elég korán kezdtem el Kyrának gyümilevet adni és aztán gyümölcspépet, és onnan már a többit! Amíg szopizott csak gyümilevet és pépet kapott, de 4 hónaposan sajnos már táppal kellett tömnöm, így elég gyorsan bevezettem nála mindent! Szerintem ha mást megeszik, és az ízlik neki, és azt szereti és nem megy át rajta úgy mint a víz, akkor tök mindegy mit kap, csak tartalmas legyen! Persze ezzel most nem a pacalra akartam célozni :lol: :wink:
De viccet félre téve, tényleg megpróbálhatnád első lépésként a gyümit és pépeket és a tejpépet is adhatnád neki! Vagy tejbegríz tápszerből főzve, vagy valami hasonlót! :roll: Tudom elavult nézet, de régen se volt tápszer és felnőttek a gyerekek akik nem tudtak szopizni! Ugyhogy én azt mondom mindegy mit csak egyen :) Ja, és adhatnál esetleg vitamint neki, hogy amit a tápszerrel nem kap meg azt pótold! Én a vitacolant adom Kyrának! Mi is elhagytuk már a tápszert, de még adom neki egy ideig ezt a vitamint, ártani tuti nem ártok neki :)
Remélem tudtunk segíteni :)

Bacilivi, Dalmi még mindíg a szívem csücske :) Iszonyt édes! És mekkora már! Hihetetlen, hogy tényleg csak most születtek, és most már sorba jönnek a szülinapok! Majdnem olyan izgi, mint amikor vártuk, hogy ki szül következőleg, csak avval a különbséggel, hogy most már tudjuk a dátumokat, akkor még nem tudtuk :lol:

Nikole, a táblába nem lehetne egy olyan rublika is esetleg, hogy van-e testvére? Mert már van itt pár testvérke akit jó lenne megemlíteni, meg hát lassan mindenki babásodni akar, és jó lenne azt is jelölni majd :lol: Vagy elvetélt ötlet? :roll: :oops:

Tv....imádja :oops: Nagyon ritkán nézünk "vele" tévét, leginkább csak este fürcsi után kapcsoljuk be, olyankor ott mászkál a nagyágyon, hálózsákba és mi meg már hullák vagyunk és fetrengünk és megy a tv :lol: :oops:
De a reklám a favorit....a többi az nem köti le, de a reklám, villog meg minden, szóval az tetszik neki :lol:

Törpeség, hát én vagyok 164, párom 194, a párom anyja 175, az apja szintén 180 körüli, én apám 175 körül van, és az anyám a "törpe" egyedül, ő 155 körül van! De a sok "óriás" között remélem nem pont az anyámra üt :shock: :shock: :shock: :shock:

Nansy, én joghurtba a sima naturt szoktam venni és abba keverem a gyümit! Vagy túróval keverem! Vagy ilyesmi! Hogy milyen márkát? Hát épp ami van, én nem nagyon hiszem, hogy az xy márka többet tud a másiknál! Bár én így vagyok evvel sokmindenbe! :oops: :oops:

Hát igen, messze van Páty tőletek, de ha van kocsija árodnak, reggel meló elött erre kanyarodik, és bedobja Mártust hozzám :wink:

Tali, azt hiszem most már tényleg össze kéne hozni! Én nagy tali szervező vagyok, tudjátok :lol: Hát én szerintem mindenki írjon helyszínt ahol jó lenne! Persze most valószínűleg csak a pestiek vagy pest közeliekkel lesz "könnyű" megszervezni, de talán nyáron sikerül egy teljes topik tali is :wink:

Ja, és Bacilivi, gratula a kukacoshoz :lol: Bárcsak nekem is ezt mutatná majd az ultrahang...ha egyáltalán össze tudjuk hozni a kistesót :lol: :lol:

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok Lányok! Üdvözlöm az új topiktársakat...Elvagyok ,,havazva'',jövök-megyek-intézkedek,... csak olvasni tudlak benneteket...(és közben magamban válaszolok,... mosolygok,... bólogatok :-) ...na még jó,hogy közben nem lát senki, tuti hívná a mentőket ) Nagyon aranyosak vagytok,hogy ennyit írtok...tetszik ez az összetartó csapat...Jó éjszakát jöttem kívánni...na megyek is mert mindhárom szerelmem igényel (2 gyermek+apa)... jó éjszakát...puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok, jaj de jó, hogy vagytok!!!Mindenhol le voltam hurrogva, hogy milyen anya vagyok, ha nincs is tejem, igenis adjak tápot a gyereknak 6 hóig stb.!!!A hozzátápit a dokink mondta.
Szóval gyümilevet adok neki, meg gyümit leturmixolva ez általában banán, meggy megfőzve, alma lereszelve levéig lereszelve. Aztán kap pépes kaját, ami főzi kis krumlival összemixelve és a saját levével összerakva, ami így főzi is meg pép is, mert a turmix miatt pép de mégis folyós, mert a leve benne marad és könnyebben csúszik le a torkán.

És szereti ezeket a kajákat, mert cuppog és bár kevésszer kakil, de szépen kakil, meg szoktam nézni és szépen átmegy a gyomrán a kaja és megemészt mindent.

Kap spenótot, sütőtököt, répát, céklát, salátát. Ezeket szereti nagyon....
Vendég
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Lafead - üdv közöttünk. Itt nem fog lehurrogni senki, abban biztos lehetsz. Szerintem nagyon ügyin elkezdtet a hozzátápit, csak így tovább. Te tudot mi a legjobb a babádnak, ehhez kétség sem fér, a sémák csak maximum bizonyos útmutatást szolgálhatnak, de nem szentírások. Mártikának három hósan kezdtem gyümit adni, négy hósan főzit, öt hósan már husit evett. Mit jelent, hogy Hunor baba kevésszer kakil? Inni is adsz neki a főzelék mellé? Teát, vizet, vagy ilyesmit. :)

Rubinita - remélem hamarosan lesz egy kis időd, és tudsz jönni. :)

TV - nálunk is nagy sztár. :? Én általában akkor kapcsolom be neki, ha le akarom vágni a körmét. :oops: Az máshogy sajna nem megy. :oops:

Kinél hogy telt az éjszaka? Mártus többször is ébredt, nem tudom mi lehetett a gond. Hajnali háromkor úgy keltem fel mellé, hogy teljesen meg voltam róla győződve, reggel van. :lol: :lol: :lol: Apa ma egész nap nincs itthon, vidékre ment. :cry:

Kép

Kép
 
 


Lafead, itt tényleg nem fog téged elítélni senki semmiért! Pont ezért ez a topik címe ami! Én nyitottam mert elegem volt abból, hogy mindenki elítélt azért ahogy Kyrát etetem! Pedig szerintem azt kell nézni, hogy a gyereknek mi a jó! és ha a te gyereked nem követi a standard előírást, mint ahogy Kyra se követte akkor úgy kell etetni ahogy neki jó! Szerintem legalábbis! És itt hidd el tényleg senki nem szól be! Nem mindíg ért egyet itt se mindenki mindenkivel, hisz sokan úgy etetik a babókat ahogy az a nagy könyvbe meg van írva, de ők se szólnak, hogy rossz anya az aki ettől eltér :)

Jó kis csapat ez :)

Na felkelt az én kis Visonkám, ugyhogy megyek, majd még jövök :)

KépKép
KépKép
 
 


Jó reggelt!
Nansy
Az éjszaka nálunk is furi volt, mióta kijött a foga felül azóta maximálisan átalussza az éjszakát még a cumit se kell adni neki mert vissza teszi magának :lol: DE ma ő is fél 4-kor felébredt és azt gondolta reggel van dumált magának ezerrel :lol:
Bementem hozzá megnézni van e cumija de volt és ki is jöttem hát kb fél 6-ig elvolt a sötétben magában aztán vissza aludt és még mindig alszik.
Szal nem tudom biztos valami front van.

Lafead
Hát nekem is kb 2 hósan ment el a tejcim SAJNA és el is kezdtem a hozzátápit amit sok mindenki nem is nézett jó szemmel :twisted:
De én is azt vallom mint Akira régen is felnöttek a gyerekek és nem is volt ennyi bajuk mint a mostaniaknak......
elsőnek én gyümiket adtam neki uzsira a többi tápi volt
utána szépen lassan pépet és utána kb 4 hósan már csak reggel este ette a tápit a többi pép gyümi és főzi volt.
Ha láttod hogy szépen megemészti és nem fáj a pocija akkor nyugodtan adjál neki gyümit főzit stb......
Szerintem is nagyon ügyin megoldottad a htápi ügyet :lol:

Bacilivi
Dalmi gyönyörű már kész nagylány :lol: Gratula a kistesóhoz :D

Rubinita
Már pont hiányolni akartalak.....de reméljük nem sokára több időd lesz és akkor tudsz jönni többet is.

HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ tali az tök jó lenne
de szerintem valami zárt hely lenne a jó mert azért még hideg van ,esetleg valami játszóház???

Kislányom még mindig durmol
:lol:

Csajok akartam kérdezni hogy ahogy olvastam majd nem minden baba 3-4 szer eszik 1nap na az enyém is és ebből 1 mikor tejet iszik reggel vagy is így végülis csak 3-szor eszik akkor ez nem gáz???

Meg megkérdem még1-szer
mert senki nem válaszolt :( :oops: bocsi nem akarok rámenös lenni csak tényleg nem tudom ez hogyan müködik :oops:
A kistesót meddig kell "legyártani" hogy ugyan így itthon maradhassak és ezt a pénzt kapjan amit most???? HELP

Na most látom a mi újoncunk :lol: Hunor bébi ma 2 hónapos :lol:
Boldog Hófordulót Hunor babának
Vendég
 


Jó reggelt!

A mi éjszakánk elég jól telt reggel fél hatkor ébredt meg a fiú de csak azért mert fordulni akart és állandóan bevágta a fejét a rácsba. De megigazitottam és aludt tovább még mindig alszik. :lol:
Komolyan néha úgy érzem már kicsi neki a rácsos ágy. :shock:

Szia Lafead! Szerintem is jól csinálod a hozzátápit csak arra kell ügyelni, hogy a baba fehérje mennyisége meglegyen. Ha szépen fejlődik és kaki is van akkor nincs gond. :lol: De arra tényleg ügyelj amit Nansy mondott, hogy a folyadékot pótolni kell akár gyümilé, akár víz, vagy tea formájában. Nekem azt mondta a dokinő annó, hogy a gyümölcsökre vigyázzi kell egy kicsit mert savat csinálhat és ez bukáshoz vezethet, mert marhatja a nyelőcsővét.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Szisztok!!!

Mennyit írtatok,azta!!!!!!!!!!!!!!!

Nansy,szerintem igazuk van a többieknek kaja ügyben(is)ne stresszelj!van,h Dénes egész nap nem eszik szinte semmit,pláne mikor jön a foga,csak szopizik,de az meg már nincs annyi,mint kellene!Amíg szerintem van elég pisis pelus naponta,meg lealább egy kakis,addig engem nem zavar!Aztán meg nálunk is van olyan,h feleszi a házat...
Bébiszitter.Sokak szerint jó megoldás az olyan anyuka,akinek hasonló korú babája van,de én már vigyáztam egyszer a Kristófra,az unokahúgom kisfiára Dénessel együtt.Igaz csak fél órára,de meg voltam lőve,mert a Kristófot fel kellett vennem,akkor az én fiam nézett először csak,h most meg mi van,aztán ordított,akkor letettem mindkettőt a játszószőnyegre,de nem egy idősek,Dénes már aktív...szóval szerintem jobb az osztatlan figyelem!!!Én több órára nem merném így otthagyni!!!
Az meg,h tanulsz,az kifizetődik később és Mártika nagykorában nagyon büszke lesz rád,h mellette még ezt is teljesíteni tudtad!!!

Nekünk is hasonló a tv-nk és Dénes is rá van kattanva...jójó,én is tv imádó vagyok

:oops:

Lafead,én tápi ügyben nem tudok mit mondani,szerencsém van,h még mindig szoptatok,de spenótot,sóskát mindenképpen csak 1x adj egy héten,krumpli,banán minket nagyon fogott.A rizspehely gyümölccsel szerintem jobb.

Livi,édes a kislányod!!!Gratula a kukishoz!!!

Ezeken a kórházas sztorikon nagyon meg vagyok botránkozva!!!!!!!!A nyűvedék szónál az agyam levágta az ékszíjat...én ezt a szót a kutyámra nem használnám.....Nikole története is kihozta belőlem a vadállatot.

Bacsbern,Akíra,nálatok is van már szep.szorongás???Nálunk ez már inkább szep.pánik...céklalila fejjel,hányásig üvölt,ha elmegyek wc-re..frusztráló.

_Nekem is megjött,így másfél év után...fura,de legalább tudom,h működöm :lol:

Lányok,én is szívesen taliznék,ha mehetünk :)

Nikole,leírom az adatokat!!!!Köszi szépen!!!

Gulyás Dénes
2007.05.10.
2660g 49cm
Most kb.9300g 74 cm
6 foga van
névnap április 8.
képességek:mászás,kúszás,feltérdelés,integetés ökölbe szorított kézzel :roll:
Szavak:aja,aba,bababababa,agggggyyyyááááá,hágggííí,tátátá,

Én:szülinap nov.18.
névnap dec.2.

Nem tudom,h mi kell még esteleg???

Az iwiwes kérdésre nem válaszoltatok?Bejelölhetjük egymást???

Ha valamit kihagytam,még jövök,de már nyűgi!!!

Puszi mindenkinek és szép napot!!!

Kép Kép
 


Bacsbern: Állítólag a baba kétéves koráig kell megszületni a kistesónak mert különben csak a gyest fogod kapni ami most valami húszon iksz ezer forint. Vagy visszamész dolgozni és 180 nap után újra indul az egész TGYÁS, GYED, GYES.
Tehát nem ártana nyárig teherbe esni. :lol: :lol:
Nekem is pont ez a bajom, mert én akár már most is teherbe esnék csak még fogynom kéne legalább 20kg-ot :oops: ahoz, hogy újra bevállaljak egy terhességet. :x

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Meli
Nálunk még nincs ilyen szeparációs szorongás és lehet nem is lesz de a babák 80-90%-nál van azt mondják.
Iwiw engem nyugodtan bejelölhetsz Bacsó Bernadett néven vagyok fenn!
Na mennem kell felébredt a kislányom és követeli a kakaóját
Vendég
 


Akíra,olyan szépek ezek a méhecskés vonalzók!!!!!
Tudjátok,ki a rossz anya???aki üti,veri,szavakkal is bántja(szerintem a lelki terror legalább olyan rohadt,mint a testi)a kisgyermekét!!!!Az,h valaki másképpen táplálja,neveli,mint ahogy azt a többség...na nehogy már ettől valaki rossz anya legyen.Tegnap beszélgettem egy jó ismerősömmel,18 hós a kislánya és mikor megtudta,h még szoptatok azt mondta,h ő rossz anya,mert "csak"4 hónapig tudta szoptatni...mondtam,neki,h ne vicceljen és h súlyos önismereti válságban szenved...

Bacsbern,sajna nem tudom én sem,én azért nem reagáltam,bocsi....
szerintem a neten valahol biztosan megtalálod!!

Pusza

Kép Kép
 


Tali - Kőbányán van a Mamavár - játszóház. Lehet baba-mama talit rendezni, de pénzbe kerül, és sajna nem is olcsó. Egyéb ötlet egyenlőre nincs, de majd agyalok. Másnak ötlet?

Bacsbern - akkor nem csak nekünk volt ébredős éjszakánk. :)

Krisy - mekkora a rácsos ágyatok? A miénk 70x140, Mártus simán keresztbefordul benne, és összekucorodik. Éjjelenként bejárja az egész ágyat. :lol:

Bébiszitter - mivel nálunk nincs igazán gyakori nagymamázás, én inkább egy középkorú hölgyre gondoltam. A Kismama újságban találtam több bébiszittyós szolgálatot, a héten fel kellene hívnom őket, mert Apa már szekál, csak még gyűjtöm a lelkierőt. :?

Kép

Kép
 
 


Na sziasztok!

Rengeteget írtok, ez tetszik :lol:

Iwiw- Flaskayné Ihász Orsolya néven futok, és Kyrus is fenn van Flaskay Kyra néven :wink:

Bacsbern, én is úgy tudom ahogy Krisy, hogy 2 éves koráig kell hogy megszülessen! Ha nem születik meg hanem mondjuk már terhes vagy akkor elmehetsz tb-re és akkor utána még ok a dolog, de ha nem vagy terhes se és úgy múlik el 2 Dórci, akkor vannak a gondok! És akkor tényleg én is úgy tudom, hogy vissza kell menni dolgozni 180 napot, hogy kapd megint a gyást meg a gyedet! Én így tudom, de meg ne kövezzetek ha nem így van! :roll: :shock:

Szeparációs problémák...igazából ez nálunk úgy működik, hogyha ott vagyok a szobába én is és más akar vele lenni akkor sokszor inkább jön hozzám vissza! Meg ha idegen helyen vagyunk is! De ha én elmegyek de van ott vele valaki akit ismer akkor nincs gond, max 1 percig nyüsszög utánam, de utána el is felejti, hogy a világon vagyok! :lol:

Tali, igen jó lenne valami zárt helyen szerintem is! Én szívesen ajánlom fel a lakásom, de ez túlmessze van szerintem a többségnek! De ha nem akkor az ajánlat áll :wink:

Viszont én is valami játszóházra gondolnék! :roll: Utána kéne nézni a neten, hogy mik vannak milyen áron! Csak ehhez tényleg tudni kéne, hogy ki hol lakik ki honnan jönne, mi a megközelíthető? Hétvégén vagy hétközbe lenne-e jobb! Szóval értitek :lol: Csak pár kédés :lol:
Én az előző topikba is azt találtam átláthatónak, hogy mindenki mondta, én táblázatba raktam az időpontokat és a helyszíneket, és utána nehezen de összeállt a dolog :lol: Szóval ha így jó, akkor ezt most is vállalom :wink:

KépKép
KépKép
 
 


Bacsbern, az a lényeg, hogy 2 éves korig megszülessen, ha nem, mert terhes vagy, akkor vissza kell menni terhesen, ki kell venni a felgyűlt szabit, majd bejelenteni, és gyűjteni a napokat. A felgyűlt szabi nem sok, attól függ hol dolgozol. Azonban ha pl veszélyeztetett terhes vagy, akkor tudni kéne a fizudat, azalapján kb tusom,mennyit fogsz kapni. Szóval ha nincs meg a 180 nap, akkor átlagot néznek max a minbér 2x.

Kérdezzetek bátran....jogi kérdésekben otthon vagyok :oops: :wink: .

Köszöni Hunika, olyan fura, már 2 hóóóós. Bár még csak 1 hós lenne, de tök fura már....és olyan jó hogy meggyógyult és felépült.

Szóval 1.5 naponta kakil, de akkor sokat, a szilárd kaja visszafogja, máskor is napi 1 volt, szóval nem kakil sokat. De a kakija állaga ahogy láttam, jó, megemészti a kajákat szépen.

És igen, többször is rossz anya voltam mások szerint, mert 1. nem volt tejem,állandóan nyaggadtak, hogy így fejd, úgy fejd meg erőltesd, de könyörgöm, mit ha nincs?ráadásul, Huni korababaként még gyenge volt és nem is tudott volna seíteni,és a fejésnél, kb 20 perc alatt 1 kiskanálnyi jött össze....és feladtam, 2 hét után.
2. hozzátápi miatt....
Amúgy úgy van, hogy 9kor táp, 13kor főzi és ha kell még neki, akkor gyűjtős anyatej (nem kapunk sokat, be kell osztani), 17kor anyatej 21kor meg gyümipép és ha kell még akkor tápi (általában kell, ilyenkor többet szik).És ha reggel 6-7 felé kel, akkor kér egy kis tápit, nem sokat, csak hogy kibírja 9ig.

Meli, a rizspehely gyümölccsel milyen hogyan kell csinálni?

A tejbegrízt tápis vízben gríz?Azt is ehet?Tejet mikortól ehet és hogyan?
Vendég
 


Figyi,Lafi,én anyatejleadó voltam,már nem fejek,de kb. még 6 l van a fagyóban.Fél óra múlva indulunk Kecskemétre.Ha itt vagy és kell,én elviszem neked.Gyorsan!!!

Kép Kép
 


Most látom,h egyforma a vonalzónk...én amúgy "ismerlek"ám!!!!Hajni unokatesója vagyok!!!!Olivéranyuka,tudod!!!!

Kép Kép
 


Mennem kell!!!Sajnálom...nem vagy itt!!!Pusza

Kép Kép
 


Sziasztok!

Nagyon pörögtök,pedig még csak reggel van és már megint mindjárt ugrunk a kövi oldalra! :D

Játszóház:A Camponában van egy nagyon jó! :wink:

Na,hogy ne legyek hosszú,most mennem is kell,mert megyünk méreckedni! :lol:

 


Meli, sajnálom, épp etettem, de amúgy mi nem vagyunk Kecskeméten, hanem Pesten, az azért van megjelölve, mert onnan jöttünk fel!Amúgy ha aktuális, elfogadom, tejcsi jól jön az éhes pocaknak :wink: és amennyiben valahogy Pesten megoldható.
Vendég
 


Sziasztok

Én is átszoknék ebbe a topicba ha nem baj! :)

Hallottam Nikole, hogy már te csinálod a táblit! :) Én is irok akkor egy két adatot! :) Puszika


Bódi Dominik
2007.05.04.
3500g, 53 cm
Most kb.8000 g, 75 cm
4 foga van
névnap augusztus 4.
képességek:mászás,kúszás,séti ha fogják mind a két kezét,
Szavak:aja-ana,baba,bébi,bébibaba,el,még,enyim,nem,vau-vau

Kép


Elizabeth nagyon sokáig vártunk rád!De örülök,hogy már itt vagy!

http://www.panpeterjatszohaz.hu/index2.htm
Ezt nézzétek meg!A Campona játszóház
Na,tényleg mennem kell!

 


ja, képességekhez még annyit, hogy: ha tartjuk a tenyerünket akkor ad "pacsit" :)

Kép


Szia gerimamy! :)

Végre több időm van, és tudok már jönni! :)
Remélem jólvagytok!

Puszi

Kép


Sziasztok!!!

Húh, mennyit írtatok. Most tuti nem tudok mindenre reagálni, mert Marci szerintem perceken belül ébred :roll:

Én is kérdeztem nővérem, hogy hogyan van ez a második baba dolog, mert nála a két gyerkőc között 2 év és 4 hónap van. És ő azt mondta, hogy második babával is ugyanannyit kapott, pedig ő nem ment vissza dolgozni, hanem mikor betöltötte az első gyerkőc a 2 évet, elment táppénzre. Arra a 4 hónapra kapta a táppénzt, és utána újra a jó Gyedet. Szóval nála így volt, persze az is számít, hogy milyen fizuval ment el szülni az ember először.

Na fel is ébredt, majd délután még jövök és reagálok mindenre!

Kép
Kép
 
 


Nikole, bocsi, az msn ledobott! Nem akar felengedni! Azt mondja a partnerlistám nem érhető el :evil:
Mindjárt megőrülök!
Jelentkezek ha a partnerlistám elérhető lesz vagy mi a szösz :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Akyra:Én is pont most akartam msnezni,de nincs bent senki!:(
Indítsd újra a gépet,az nálam segíteni szokott!

Na az új adataink: 76cm és a betegség miatt fogyott,tehát 10,5kg.
Nagyon aranyos védőnéni volt ma bent,mert a miénk a sztrájk miatt nem tudott bemenni dolgozni.Egy zabálni való nőci,tök aranyos.Bárcsak mindíg ő lenne.

Gergő már mászik kifelé a takonyból,most Apa meg én megyünk bele.:(Marha sz@r érzés,fáj a torkom,meg tök gyenge vagyok. Pedig pont tegnap kezdtem el tornázni is,mert úgy mégiscsak hatásosabb a fogyókúra.Tegnap volt is egy kis sikerélményem,este ugyanannyit mutatott a mérleg,mint reggel.Ez nagy szó,mert mindíg majdnem egy kilót hízok estére.:)Ma reggel meg konkrétan nagyon jó volt a mérlegelésem.Szóval mostmár talán beindul a fogyás.
Jut eszembe!Tegnap nézte valaki a nagy fogyást?Nyert a Milán,majdnem 50kg-ot fogyott!És milyen jó pasi lett belőle,teljesen megváltozott én alig ismertem meg.Olyan jó nekik,hogy sikerült az álmuk!Na nem baj,majd egyszer nekem is sikerül!

Később jövök,de most asszem ledőlök,mert elég furán érzem magam!

 


Két kislány a játszótéren tologatja a babakocsiját. Egymás babáját csodálják. Az egyik kérdezi a másiktól:
- Hol vettétek ezt a szép babát és mennyibe került?
- A plázában vettük, 12 ezer forint volt. És a tiéd?
- A játék áruházban vettük, 15 ezerbe került.
Mikor ezt megbeszélik, arra jön egy igazi anyuka egy kisbabával. Megszólítják a kislányok:
- Honnan van a babád, és mennyi volt?
- A Rókus kórházból, 100 ezret fizettünk érte - mondja tréfásan a nő.
A két kislány továbbmegy, és rövid csönd után az egyik megszólal:
- Azt hiszem, ezt a nénit jól átverték!

Csak egy kis vicc,de sajnos komoly is!

 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó