Új privát üzeneted érkezett!

Szia, Tűzmanó!

Én amikor még a gyerekek apukájával éltem együtt, és az elsőt vártam, úgy gondoltam, viselje csak az én nevemet a kisfiam. Apukánál ugyanis sok fiú volt már a családban, nálunk viszont egy sem, és nem akartam, hogy a szép és ritka családi nevünk csak úgy felszívódjon. Igen ám, de sokan mondták, hogy megbélyegzés a gyereknek, ha az anyja nevét viseli. Belegondoltam, és átéreztem, hogy ez tényleg így lehet. Mert ugyan mit gondolnak az emberek, miért nem az apa nevét viseli a gyerek? Mert nem kötöttek házasságot azok a züllött szülők! Mert "nincs" apa. Vagy nem ismeri el a gyereket, mert olyan romlott az anya. Vagy az apa maga egy felelőtlen senki! Én nem szeretném, ha ezt a véleményüket közvetítenék a gyerek felé. Nálunk végül is mindkettőnk vezetéknevét megkapta mindkét gyerek (külön engedéllyel, 10 000 Ft illetéket leróva, kötőjellel). Ezzel nagyjából meg vagyunk elégedve.

Ugyanakkor olyat is hallottam, hogy a fiú később magától vette fel az anya nevét, mert nem akart a hülye apjával ilyen szinten sem azonosulni.

De ha a kislányod már olyan nagy, hogy tudja, hogy hogy hívják (a vezetéknevével együtt), akkor "csak úgy" szerintem ne változtasd meg a nevét, mert összezavarhatja. Tudod, a nevünk az identitásunk szerves része. Ha egy pár éves gyereknek kicserélik a nevét, azt úgy élheti meg, mintha egy darabot elvettek volna belőle, és lecserélték volna egy másikra, egy idegenre. Nagy korában úgyis megváltoztathatja majd ő maga, ha azt szeretné.

Üdv:
Kisanya
kisanyácska
 
 


Sziasztok!

OLvasgatlak titeket, remélem nem baj, ha írok :oops:
Nekem féléves lánykáim vannak. A papájuk a terhesség kb.8.hetében elhagyott. Kígyót-békát kiabált rám hetekig, majd egy ilyen mocskolódás végén benyögte: Nem csináljuk vissza?
Hát nem csináltam vissza.
A kapcsolatunk sosem volt jó, de a babák fogantatása előtt úgy éreztem adok magunknak még egy esélyt. Nem jött be.
Jogos lehet a kérdés, hogy akkor miért kellettek a gyerekek, vagy miért nem vetettem el őket...stb, de fölösleges is, mert itt vannak, és imádom őket, és ez már nem fog változni.

A jelen kapcsolatom vele: MINŐSÍTHETELEN.

Tűzmanó, Kisanyácska: Én is azt akartam, hogy a gyerekek az én nevemet viseljék. Nekem is mondták, hogy milyen dolog ez, de nem a középkorban élünk. Nekem nem egy olyan osztálytársam, ismerősöm volt a 27 évem alatt, aki az anyja nevét kapta, de soha senki nem szólta meg őket!
A volt páromnak sem volt kifogása. Hiszen az apaságit sem akarta aláírni. Aztán küldettem levelet neki az ügyvédemmel, le se bagózta. Aztán beidéztettem a gyámhivatallal, na akkor megjelent. Hozzá teszem, hogy ekkor már 6 hós terhes voltam. Addig húzta.
Aztán mikor kérdezték a nevet, közölte, hogy azt akarja az övét viseljék. Azt hittem lehidalok!
Ezek után van pofája követelőzni!!!!!
Végül, mivel elegem volt már az egész vacakolásból, mert nekem nem volt egyszerű tök egyedül a terhesség, és nem volt kedvem problémázni, mind a kettőnk nevét kepták, az enyém van elöl :D
Utóbb kiderült az apja akarta. Ez még dühítőbb! Mi a túró köze van hozzá az apjának!
Mert a volt párom szerint sok köze van hozzá.
Nekem viszont tök ingyen beírták és kész. Nem kérdeztek semmit se a gyámhivatalnál, se az anyakönyvnél.
anny27
 
 


Szia Tűzmanó!

Mi van veled/tek?
Most épp a megcsalásról topik pörög sajna.
Gyere kukk át, aztán mesélj, ha van mit és van kedved.

Milyen röhejes, jó helyre hívlak, mi? :lol: :twisted: :shock:
szépjövõ
 
 

 
 

Sziasztok!

Remélem nem haragszik meg érte senki, hogy itt próbálok segítséget kérni. Most regisztráltam magam, mivel a problémám rendkívül friss.
27 hetes terhes vagyok, nem vagyok férjnél, viszont a párommal novemberben lesz 4 éve, hogy ismerjük egymást, egy éve élünk együtt.
A terhességem folyamán eddig minden rendben volt. Ő felelősségteljesen állt a dologhoz, vizsgálatokra járt velem, vigyázott rám, folyton hivogatott hogy vagyok, bevettem-e a vitaminomat, nem fázok-e, stb. Állandóan csókolgatott, simogatta a hasam, arról beszélt, milyen lesz majd ha megszületik a fia, hogy fogja szeretni. Aztán múlt héten egyszerre minden megváltozott.
Egyik nap azzal jött haza, hogy mi lesz velünk, ha nem maradunk együtt? Kezdetben csak viccelődtünk, aztán mindennaposak lettek ezek a kérdések. Egészen odáig belemélyült, hogy ki mennyi pénz tett a közösbe, kinem mi járna, stb.
Ma ott tartunk, hogy alig beszélünk, rám fél óránként rám jön a sírhatnék, nem hív, ha igen, nem tudunk mit mondani egymásnak.
Azt mondja elbizonytalanodott, hogy helyesen döntöttünk. Szeret, a gyereket is szeretni fogja, csak nem biztos magában.
Azt mondja amíg meg nem születik a gyerek, nem hagy el, utána meg ki tudja mi lesz?
Hogy történhetett mindez? Mi a baj? Csak bepánikolt, vagy tényleg elmúlt minden? Olyan csodaszép volt, annyira szerettük egymást, most tényleg minden elromlott????

Annyira szeretem, de lehet így élni? Mi a fenéhez kezdjek most????

Nincs a világon senkim rajta kívül, feladtam érte(értünk) mindent! Úgy érzem, nincs semmim, már a babának sem tudok így örülni, féltem őt is!

Nagyon kétségbe vagyok esve, kérlek titieket, ha van valaki akinek ismerős ez a helyzet, írjon!

mmm01
mmm01
 
 


Szia mmm01!

Párkapcsolati témában nem tudok segíteni, a babával kapcsolatban talán igen.
Kell egy kis idő, mire a picurinak örülni fogsz. Ez tök normális, átéltem, tudom miről beszélek. Nekem kb 5 hónapra volt szükségem, mire eljutottam odáig, hogy már tudjak vele játszani és ne csak a napi rutin feladatokat, muszáj dolgokat kapja meg tőlem. Szormorú, de ez van, beszélgettem a házi gyermekorvosommal, és ez egy kicsit megnyugtatta a lelkiismeretemet.

Nincs nő a dologban?? Elég nehéz elgondolni, hogy nő nélkül megzakkant. Már most tudja, hogy szülésig nem hagy el utána meglátja. :shock: Úgy gondolja, a szülés sokkal nehezebb mint az utánalévő időszak, vagy felnevelni egy gyereket egyedül?


Üdv
szépjövõ
 
 


Szia!

Nő? Már kérdezetem, azt mondja megmondaná, ha az lenne.
Tegnap megint összevesztünk. Én bőgtem, ő meg úgy csinált, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és nem értette mi a bajom?!

Nagyon nehéz ezt a döntést meghozni, de azt hiszem nem fog ez így menni. Viszont nagyon nehéz lesz. Ugyan már nincs spórolt pénzem, de nem tudok itt maradni, ha vége lesz. Helyben dolgozom, itt laknak a szüleim és az övé is, de én nem akarok vele állandóan találkozni, róla hallani, az emberek sajnálkozó tekintetét nézni, vagy szemrehányásokkal szembesülni.
El kell innen mennem, de akkor meg tényleg mihez kezdjek???? Meg ott a gyerek. Joga van az apjával találkozni, vele lenni.

Bármit megadnék érte, hogy visszakapjam azt az embert, aki volt, de egyre távolodunk, és lassan úgy érzem, nincs mire vágynom.

Feladom.

mmm01
mmm01
 
 


mmm01: Azt szokták mondani, hogy aki igazán szeret, elenged,s aki igazán szeret, az úgyis visszatér.
boróka1973
 
 


Csak az a baj, hogy ha én elengedem, hozzám hiába jönne vissza. Nekem már többé nem kell. Tapasztalatból tudom. Gyerek ide vagy oda, én nem kezdek mindent előről újra. Ahhoz nekem már nem lenne energiám.
Milyen is lenne az, elmegy egy-két-három hónapra, jól kiéli magát ezzel meg azzal, aztán jönne hozzám vissza, hogy meggondolta??
Na nem, azért annyi tartás még bennem is van.

mmm01
mmm01
 
 


mmm01

Sztem ezt már a konkrét távozás nélkül is újra kell kezdenetek. :( :idea:
Ne ki kell, hogy tartása legyen, ha egyszer elmegy.
Azzal nem értek egyet, h csak büszkeségből ne fogadd vissza. Ha nem érzel semmit iránta, akkor nem kell visszafogadni, de akkor ennyi erővel el is küldhetnéd már.
De ki tudja, lehet jó tenne egy kis külön élés. Neked is, mert látnád, megy nélküle is az élet..... Aztán majd alakul.
De ezek csak kósza gondolatok.


Üdv
szépjövõ
 
 


Sziasztok!

30. hétben lévő kismama vagyok, egyelőre még a párommal élek az anyósom lakásában. Sajnos nem úgy alakultak az elmúlt időben a dolgaink, ahogy kellett volna. Főleg a baba fogantatása óta romlott meg minden. Párommal a vitáink 70% anyós miatt van, aki gyerekként kezeli a fiát és nem tetszik neki, hogy már nem az "övé". Párom pedig jól érzi magát ebbena szerepben és lassan rá kell jönnöm, hogy ő beleragadt az örök gyerek szerepébe.

Gondolkodom rajta, hogy elmegyek és szétválunk... Nem bírom már. De én még főiskolás vagyok, rendes állásom nincs és nem is volt (TGYÁS, GYED kiesett), saját lakásom nincs, szüleim nem élnek jó módban. Nem tudom felelősségteljes döntés lenne-e így elmenni. Le szeretnék menni a szülővárosomba vidékre (jelenleg Pesten vagyok) és ott esetleg albiba menni a fiammal. Úgy hogy a mostani párom megegyezés alapján még 1 évig segít anyagilag.

Mit tudnék kezdeni egyedülállóként 23 évesen, főiskolásan egy kisbabával? Lenne esélyem, hogy a sorsom ne forduljon ellenem?

Kép
Kép
Kép
aida
 
 


Szia Aida!

Az biztos, hogy nem vagy könnyű helyzetben. De ha úgy érzed, hogy semmi értelme így élni, akkor jobb ha lépsz.
Lehet, hogy a szüleid nem élnek jómódban, de ott lesznek veled, és ha sikerül elhelyezkedned, legalább abban tudnak segíteni, hogy vigyáznak a picire, ha nem érsz rá. Gondolom, az állam azért ad valami támogatást és a volt pároddal, nem azt kellene megbeszélned, hog y1 évig segítsen, hanem ameddig kell, a baba kettőtöké és gyermektartást utána is kell(ene) fizetnie, ha te már egyenesbe jöttél.
Tudom, sovány vígasz, de sokan vannak ilyen helyzetben, van aki a saját döntése alapján, van akitől a férje lépett le.Teljesen mindegy, hogy Te mondod-e ki a végszót, vagy más. Azt mondom, ha már nem szereted és nem megy tovább vele a kakpcsolat, akkor az a jó döntés amit éppen meghozol, olyan nincs, hogy a sorsod ezmiatt ellened fordul, mert ha jobban belegondolsz, így sem érzed jól magad. Ha meg segít is önszántából, akkor biztos támaszkodhatsz rá addig amíg erre szükséged van. De azt szokták ugye mondani, hogy olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
Biztos, hogy a szülővárosodban is van családsegítő szolgálat, keresd meg őket, akár előzetesen telefonon is és beszélj velük, és akkor még többet fogsz megtudni, ők segítenek neked, bizonyos papírok kitöltésében és akkor anyagi támogatást fogysz kapni. Van egyszeri és van havi is. Beszélj velük. A neten keress rájuk és a telefonálást már akár Pestről is elkezdheted. Sztem arra vigyázz, hogy mivel már a végén vagy a terhességednek az időbe beleférjél, mert egy kicsivel még nehezebb a cuccolás és az ügyek intézése.
Üdv
szépjövõ
 
 


aida,
ha egyéjszakás kalandból lenne a gyerek, akkor is a nagykorúságáig, ill. az első diploma megszerzéséig (23é) kell tartásdíjat fizetnie. szóval eszedbe se jusson "jófejkedni", hogy amíg egyenesbe kerülsz, majd segít. nem segít, hanem a kötelességét teszi. ez pedig az, h a születés körüli kiadások felét ő állja, és utána is fizet rendesen. persze jogai is vannak. ha igényt tart rá, jöhet látogatni és 3 éves kora után el is viheti láthatásokra, nyaralni, ünnepek felére.
túl azon, h ez a minimum, arra is gondolnod kell, h mi van,ha egyenesbe jössz, aztán 5 év múlva szorulsz meg, akkor újra kérni kényszerülsz. ez nem gesztus az ő részéről, nem opció.
az albérlez elég húzós dolog, lendületből 2-3 havi kauciót kérnek, úgyhogy jól meg kell fontolnod.
felmerült már, h esetleg a pároddal költözzetek albérletbe, kipróbálni, hogy alakul a viszonyotok, ha nincs ott "anyu"?
párterápia?
olyan fura ez. én igazán nem vagyok egy válásellenes valaki, ha nem működik, nem kell erőltetni, de az, h az a bizonyos 3. ne egy szerető, hanem egy anyuci legyen, számomra felfoghatatlan. ha megcsalnak, nincs miért küzdeni, de, ha egy (b)anya van a háttérben, talán még érdemes valamit lépni, mielőtt kalap-kabát.
rjuli
 
 


Szia Aida!

Gondoltam megkérdezem jársz-e még erre? Hogy alakulnak a dolgaitok?
Párod nem akarna a te szülővárosodba menni veletek? Bár ha anyuci mellett érzi jól magát, akkor már tudom is a választ. Beszélgettetek azóta vele a jövőről?

Üdv
szépjövõ
 
 


Sziasztok...

Aida, én is kiváncsi lennék rá, mi a helyzet veletek!!!!!

Olvastalak a másik (anyósos) topikban is, követtem a történéseket.
Komolyan, hihetetlen, hogy képes egy nő arra, hogy a saját fia életét tönkretegye. :evil: Ezzel együtt pedig egy másik emberét és egy pici gyerekét is! Biztos vagyok benne, hogy az a nő beteg és nem kicsit!!!! :twisted:
Viszont az is hihetetlen, hogy a férfi, aki téged szeret és veled akar élni, sőt, gyereket vártok, nem melléd áll és nem áll ki érted, hanem az anyja neki az első.... felfoghatatlan!

És ahogy a többiek már irták, nem csak egy évig kell segitsen, amig ti rendbejöttök, hanem havonta gyerektartást fizetnie! Ha nem vagytok házasok, akkoris! Övé is a kicsi, kötelessége fizetni, ez nem adomány, hanem kötelesség!

Irj légyszives, mi van veletek!!!! :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok a zavarásért, én a Kistarcsa – Flór Ferenc Kórház topikba írogatok, van egy 20 hónapos kisfiam, Márk, és szeretném a segítségeteket kérni!
A szakdolgozatomat egyedülálló anyák nevelési stílusának vizsgálatából írom, és ehhez szeretném a segítségeteket kérni. 3 kérdőív kitöltéséről lenne szó, ami tudom, nem kevés, de nagyon hálás lennék érte. Aki kitölti a kérdőívet, és érdekli a téma, szívesen elküldöm a kutatásom eredményeit, amint elkészülök a szakdolgozattal.

A kérdéscsomag innen letölthető:
http://www.sendspace.com/file/cejrie

A válaszokat a szantre@index.hu email címre várom.


Segítségeteket hálásan köszönöm!
Üdv: Szántai Réka

Réka [szantre]

Kép
Kép
szantre
 
 


Sziasztok!

Látom ez a topik itt nem pörög. Szóval tavaly december 20-án született meg a fiunk és én egész sokáig tűrtem mindent. 1 hete váltunk el, amikor már végleg kiborultam anyósom miatt és a babával itt vagyok szüleimnél. Egyelőre nem esett szó anyagikról, egyelőre semmit nem tudok. Most még ott tartunk, hogy mindenért engem okol, én "loptam el" a gyerekét, én akartam őt és a családját tönkretenni (no igen-még véletlenül sem fordítva) és nekem ott hullajó volt ezért nem érti miért hagytam magára (én őt!?). Egyelőre még kilátástalannak érzem az életem és tudom hogy a volt párom mindenért engem okol, pedig azt is tudom h legbelül tudja hogy nem én vagyok a hibás. Nagy trutyi amibe kerültem és nem látom belőle a kiutat. Most még.

Kép
Kép
Kép
aida
 
 


aida!
Most az a legfontosabb, hogy nyugodt legyél és a két szép csemetédre koncentrálj.
Ez általában így szokott lenni, hogy a férj mindig a feleséget okolja, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok és szét megy a család.
De fel a fejjel.
Én is két a két fiammal maradtam egyedül akiket sokáig évekig egyedül neveltem.
Most a két fiam 14 éves lesz a nagyobbik, a másik 11 éves múlt.
De most van egy harmadik fiam aki most lesz holnap 2 hónapos, ő a jelenlegi páromtól van.
Nagyon sokáig volt ő is egyedül de nem mindennapi ahogy mi találkoztunk.
De mondanom sem kell, hogy nagyon boldogok vagyunk és a két fiam is úgy szereti a páromat mintha az édesapjuk lenne.
Én kívánom neked, hogy hamar legyél túl a dolgokon, ha valami nem megy azt nem kell erőltetni.
De azért remélem, bár nem ismerlek, hogy a férjeddel megoldódik a problémád.
Külön laktatok vagy anyósodéknál?
Mert, ha az utóbbi akkor lehet, hogy meg kéne próbálni, ha külön lakásba mennétek (te a gyerekek és a párod)
Az anyóst pedig nem beengedni egy darabig.
Bár én amondó vagyok tudni kell megbocsátani.

manocskak
 
 



Valóban 1 pici baba van. Nem anyóssal, de anyós lakásában éltünk. Ez pont elég volt. Csupán kétszer akart onnan engem/minket kirakni. Én is mindig azért könyörögtem a páromnak, hogy költözzünk el onnan, de nem volt hajlandó. Mind1 ez már így alakult.

Kép
Kép
Kép
aida
 
 


Aida!
Mar irtam az anyososban is Neked, csak annyit szeretnek hozzatenni, hogy a pasik nagy resze rettento jol tud lelkiismeretfurdalast ebreszteni a noben. NE DOLJ BE NEKI! Te nem tehetsz semmirol, ezt en is ateltem, hogy mindenert en voltam a hibas... Szoval ez nem igaz! Csak magadra es a kisfiadra gondolj es drukkolok hogy hamar rendezodjon az eleted!
Vendég
 



Nagyon nem pörög ez a topik. :( Egyszerűen mindenkinek van társa, nincsenek egyedülálló anyák rajtam kívül?? :roll: :? :(

Kép
Kép
Kép
aida
 
 


aida
Nem vagy te sem egyedül, van valahol egy olyan társad akit neked szán az élet csak még nem találtatok egymásra, ne legyél elkeseredve, én is azt hittem, hogy egyedül maradok a fiaimmal, de nem így lett. Fiatal vagy még ne add föl a reményt. :wink:

manocskak
 
 


Manocskak, egyedül maradsz a fiaddal? Le vagyok maradva.. Te voltál egyedül a fiaddal? Mikor? Hiszen a fiad még nagyon csepp... :roll: :?

Kép
Kép
Kép
aida
 
 


Szia Aida!
Ha ez megvígasztal nem vagy egyedül...
EGyébként meg a házasság/család->a megcsalásról című topikban vannak többen akik egyedül maradtak.
Én is ilyen vagyok, csak olvasó üzemmódban.
Minden jót!

Sz.
szépjövõ
 
 



Egy kérdésem volna,ha valaki tudna segíteni.Én minden hónapban megkaptam a tartásdíjat 6 éven keresztül.De a volt párom most 6 évre visszamenőleg egy hónapot,/tehát összesen 6-ot/ visszakér,mivel a nyári szünetben ő nála voltak a gyerekek,és így ő tartotta el őket.Lehetséges,hogy megitélik neki a pénzt?
tamara71
 
 


Tamara, hű, nem vagyok jártas ebben, de szerintem nem. Ügyvédet kérdeztél már?
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok.
Sajnos én is egyedül nevelem a lányomat a "kedves"apuka 2,5 hónapja lelépett.
Azóta bulizik és csajozik :?
Rettenetesen nehéz így egyedül,sokan írtátok hogy anyagilag legalább ti jól álltok na én a béka feneke alatt vagyok.
Apuka fizetget,de.......semmit nem ér a 15.000ft-ja.
Adhatnátok pár tippet hogy hogyan felejtsem el,és hogy hogy kell pasizni gyerekkel?!!!
Eddig akiknek elmondtam hogy van egy 1,5 éves lányom mind elmenekült,vagy benyögte hogy más gyerekét nem nevelik :?
Sziasztok
rea1986
 
 


Rea
Én a 2 fiammal találtam meg a mostani páromat, akivel tegnap voltunk 4 hónapos házasok (polgárilag, 2 éve már egyházilag házasok vagyunk).
Én a páromat, ha hiszed, ha nem telefonos társkeresőn keresztül ismertem meg. Nekem is volt olyan "társam' aki a fiaimmal nem foglalkozott, ő velem jól érezte magát és kész. Ezért is mentünk szét.
A mostani páromnak is van az előző házasságából olyan idős gyerekei mint az enyémek.
Tudod azt mondják, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Én vagyis mi a párommal egymást csakis Istennek köszönhetjük, a párom 10 éve leírta imájában, hogy milyen feleséget szeretne, és íme 10 év után megtalált engem és megtalálta bennem mindazt amit kért Istentől.
Ne add fel a reményt, mindenkinek meg van a hozzá illő társa csak türelmesen ki kell várni, az imák meghallgatásra találnak, ha nekem sikerült a fiammal új társat, szerető és hűséges férjet találnom akkor neked is sikerülni fog.
nagyon remélem, hogy sikerülni fog, én hiszem, hogy neked is van valahol egy társad akivel te és a lányod boldogok lesztek.
Móni
manocskak
 
 


Gratulálok neked hogy megtaláltad a boldogságod!!!

Velem azóta csak rossz történik :( az ex forgatja bennem a kést ráadásul a 20 éves barátnőjét lehozta szegedre hogy megismerje a lányunkat. :(
Megszakad a szívem :(
Sose lesz ennek vége :(
rea1986
 
 


Rea
Gyerek elhelyezési peretek volt már? Vagy házasok voltatok? Igazából szerintem a lakásba nem vagy köteles beengedni a párod új barátnőjét, hiszen semmi köze a gyereketekhez.
Elvinni nem is viheti még el az apja, majd csak 3 éves korában, ezt jó ha tudod, de azért nem ártana, ha egy ügyvéddel is beszélnél.
Annyit még tudsz csinálni, hogy az Államkincstárnál bejelented, hogy egyedülállóként neveled a lányod, nem sokkal de több lesz a családid így, és kérhetsz az önkormányzattól is segélyt szerintem.

manocskak
 
 


Sziasztok!

Látom nem nagyon van itt élet.
Sajnos,én is sors társ vagyok,bár hozzánk az élet talán még kegyetlenebb volt,párom pár hete,kislányunk 3. szülinapját követő napon meghalt,nagyon beteg volt.Nagyon nehéz lelkileg,főleg most ünnepek elött.
Ha valaki még szokott erre járni..szívesen beszélgetnék,egyedüli anyukákkal.
blubell
 
 


Blubell!

Remélem, hamarosan jelentkeznek a többiek.

Rettenetes, ami Veletek történt, sok-sok erőt kívánok Neked, hogy mielőbb kicsit kevésbé legyen elviselhetetlen... A kislányod léte talán ad hozzá elég töltetet...

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!

Igen nagyon sok erőt ad a kislányom,és a család is segít amiben tud,és persze vannak barátok is...de nem tudok mit kezdeni velük...hiszen ezek közös barátok,a párom társasága volt.És ugye párba vannak ők is,csak én nem már...nem igazán tudok azonosulni az ő élettükkel(esküvő előtt állnak többen,és én ebbe nem tudok partner lenni).
Tényleg,úgy érzem egyedül vagyok a problémámmal...jó lenne beszélgetni,sorstársakkal,hogy másnak mi ad erőt (a családot leszámítva),így közel az ünnepekhez még nehezebb.
blubell
 
 


Szia blubell!

Megértelek, és hidd el, normális, amit érzel. A te helyzetedben abszolút az.

Nekem az öcsém halt meg, emlékszem, hasonlóképp éreztem azok iránt, akiknek élt és virult a testvérük. Harag volt bennem, düh, a mérhetetlen tehetetlenség érzése, és úgy éreztem, majd megbolondulok. Konkrétan minden pillanatban az volt az érzésem, hogy az az utolsó józan pillanat.

Aztán nem tudom, mi változott meg - talán semmi sem. Talán csak telt az idő, ami alatt persze kiderült, kik azok, akik valóban mellettem állnak, kik azok, akiket végleg elveszítek. Mindenesetre változtam, sokat, és belül is csitultak a dolgok. Az első mosolygásom után konkrétan fizikailag lettem rosszul, árulásnak éreztem: hogy tehetem én ezt, mikor ő meghalt. Aztán később az jutott eszembe, hogy bár ő meghalt, ha itt lenne, azt akarná, hogy legyek mosolygós és boldog, még ha nehezemre is esik. Azt akarná, hogy olyan teljességben éljem le az életem, amennyire csak tőlem - no meg az élettől - telik.

Akkor már tudtam, éreztem, hogy számára az lenne a legrosszabb, ha látná, micsoda fájdalmat okozott az elvesztése. Ezért megpróbáltam erőből talpra állni, megpróbáltam azért, hogy több fájdalom ne érje őt a halálon kívül. (Kicsit hülyén hangzik, belátom, akkor tök logikusnak tűnt.) Úgy éreztem, hogy az ő életének az adhat értelmet - hiszen 19 éves volt csak -, hogy ha hatással van az őt haláláig körbevevők életére, köztük az enyémre is. A hatás pedig csak akkor az igazi, ha előrevisz, nem hátrahúz. Hát, megindultam előre.

Először nagyon nehezen ment, kínkeservvel. Megpróbálni érezni mást is a fájdalmon és a dühön kívül. Minden döntésem vagy kérdésem esetén megálltam, és megkérdeztem magamtól: ismertem, amilyennek ismertem, vajon most hogyan döntene, mi lenne a véleménye. Magamba projektáltam, talán így akartam, hogy tovább éljen, ha másban nem is, hát bennem.

Később már mindig kicsit könnyebb volt. Mindig csak egy icipicivel, de könnyebb. És tudod, mit vettem észre? Hogy ellentétben a sok rohanó emberrel, ismét megfogtak a világ apró dolgai. Az első rügy a fákon, mikor mindenki körülöttem a földre szegezte a tekintetét. És ez jó volt. Kezdtem újra azt érezni, élek.

Már 13 éve lassan, hogy nincs velünk. A hiánya néha belémhasít, de már nincs folyamatos fájdalom. Ha eszembe jut, valahogy még az akkor idegesítő dolgai is kellemes emlékként jönnek elő, amiken lehet mosolyogni és nevetni. És ez jó, tudom, hogy azt akarná, így gondoljak rá.

Tudom, hogy a testvér és a társ elvesztése nem ugyanaz. De annyira mégsem különböző. És nem vagy egyedül. Nagyon is sokan élnek együtt hasonló veszteséggel, mint Te, csak lehet, hogy már nem ennyire friss. Vagy könnyebben kapaszkodnak. De Neked is menni fog. A magad tempójában. Légy nagyon türelmes magaddal, és merj dühös, haragos lenni, add ki magadból, hogy ne fertőzzön tovább. Ha kell, törj össze pár tányért, ha kell üvölts és sírj. Eleinte úgy érzed, annyi a fájdalom, hogy sosem fogy el, de el fog fogyni, egyszercsak sokkal kevesebb lesz belőle.

Az első karácsonnyal nekünk szerencsénk volt, az öcsém januárban halt meg, volt majdnem egy évünk. Borzalmasan féltem tőle, de végül mégis valami egészen csodálatos módon harmonikus lett. Fájdalmas, de összekapaszkodó. Először, igazán őszintén. A második pedig könnyebben volt szép.

Az elsőt, a te esetedben, valószínűleg túl kell élni. Mint most még minden egyes napot. De túl fogod. És ha még most idegesít is, hogy a barátaitok párkapcsolatban élnek, csak ezért ne hagyd ellaposodni a kapcsolataidat. Ők azok, akikkel a párod köt össze téged, örökre. Ők azok, akik egy másik szeletét ismerték annak az embernek, akit annyira szerettél. És akiket ő is annyira szeretett. Ők azok, akikből igenis erőt fogsz tudni meríteni, és akiknek hidd el, szintén fájdalom - ha nem is a tiédhez mérhető - a párod halála.

Tarts ki, minden reggellel vége az előző napnak, minden új nappal erősebb lettél egy picikét.

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!

Köszönöm!És nagyon jól megfogalmaztad,ezeket az érzéseket.
Sajnos,már én is vesztettem el tesót,én a bátyámat(24-éves volt),2000-ben.
Azt hittük,hogy ott vége az életünknek,aztán,rá fél évre a nővérem párját,szintén 24-éves volt.Őket balesetben...
Nagyon fájt amikor a bátyám meghalt,de akkor az tartotta bennem a lelket,hogy,majd egyszer lesz családom,és az kárpótol majd,és valóban kárpótolt az élet,csak hát elég rövid ideig tartott...
Most tudom a kislányom kell,hogy erőt adjon,és ad is.
Tényleg más egy társat elveszteni,nem fáj egyik se jobban vagy kevésbé,de még is más.
Egyébként,én is úgy gondolom,hogy nem akarja,hogy szenvedjek,hiszek abba,hogy velünk van,vigyáz ránk.

Amikor a tesóm meghalt akkor annyival volt nehezebb,hogy a barátok nem voltak mellettem,azokkal megszakatt a kapcsolatom.
Most van sok közös barát,és a párom családja,az én családom.
És valaki azt mondta nekem,hogy én legalább átélhettem ezt az érzést,más egy életet le él,és nem találkozik az igazival.Mi legalább átélhettük.
Tudom,hogy minden elmúlt nappal kicsit könnyebb lesz majd valamikor,csak félek attól ,nehéz lesz elengedni ezeket a szép emlékeket.

Köszi,hogy írtál....úgy látom erre rajtunk kívül nem jár senki.

Niki

Kép
blubell
 
 


Niki!

A szép emlékeket nem kell, sőt, nem is szabad elengedni. Azokat tedd el szépen. Most még okozhatnak fájdalmat, de később jó lesz visszaemlékezni rájuk.

És igen, van abban valami, hogy legalább átélhettétek. Megadatott ez az érzés, ráadásul gyümölcse is van, hiszen a kislányodban tovább éltek mindketten.

És írj még, ha van kedved, az se baj, ha csak mi írunk ide.:)

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!


Igazad van,az emlékeket nem szabad elengedni...

Akkor írjunk ide,hátha más is kedvet kap...

Írj egy kicsit magadról,egy kislányod van?Milyen idős?

Nekem mostanába fenekestül felfordult az életem,még két hónapja ápoltam a páromat,hetente két alkalommal vittük Pestre a Vargha Intézetbe,jártam Kreszre,terveztük az esküvőnket jövő tavaszra...a karácsonyt,televoltunk tervekkel....Egy éve azt terveztem hol is tanuljak tovább,milyen főiskolára menjek,hogy még jobb életet biztosítsunk a kislányunknak...mindenünk meg volt,amit szerettünk volna.Aztán egy pillanat alatt romba dőlt minden...tavaly december 19.-én,megtudtuk,hogy a páromnak agydaganata van,a legsúlyosabb fajta....

Hát azóta nem tervezek,ennyire messze menőleg.
Van egy okos,gyönyörű kislányom,akit életem legnagyobb ajándékának tekintek,neki muszály,hogy szép gyerekkora legyen,ennyivel tartozok magamnak,és az apukájának.
Már megtanultam egyszer felkelni a padlóról,most is tudom,hogy kell,csak olyan szörnyű ez az egész amin keresztül kellett mennünk,hogy ezt lesz nehéz feldolgozni.Annyira jó pasi volt a párom,szinte nem is volt hibája,és ezt nem azért írom,mert már nincs.Ő az a férfi volt,akit minden nő kinézett magának,már aki családra vágyott,apa tipus volt.
Majd folytatom...
Lassan befejezem,kell menni a Zsófikáér az oviba.
Egyébként az se baj,ha senki nem olvassa el,nekem megkönnyebbülés,ha leírhatom.

Niki

Kép
blubell
 
 


Niki
Olvastam amit írtál és megmondom őszintén a könnyem patakokban folyik.
Tudod nekem édesapám halt meg (most lesz 6 éve márciusban), sokáig beszélni sem tudtam róla, hogy mi volt a baja.
Diának igaza van, az emlékeket nem szabad elfelejteni és csak a szépre emlékezni. Én tudom, hogy apukám most már jó helyen van, és onnan figyel és vigyáz rám/ránk.
Azt is tudom, hogy fogok vele találkozni majd valamikor.
Nagyon sok erőt kívánok neked.
Móni.

manocskak
 
 


Szia Niki!

Igen, egy büdösbanya egyelőre az utánpótlás, Bori névre hallgat - ja, hallgatni azt nem szokott, se a nevére, se amúgy - és kilenc éves múlt.:) Már nagylány.

Úgyhogy én már elég régóta a munka-gyerek-párkapcsolat-házimunka négyszögében élek, s bár szervezést igényel, meg elég sok energiát, azért elég jól megyeget. Időnként ugyan egyik-másik szöge kevesebb energiát kap a négyszögnek átmenetileg, de azért összességében jobban el tudom osztani az energiáimat, mint gondoltam volna.

Az én emberem nem tökéletes, nagyon is nagy szarvashibái vannak - de nekem is, így két tökéletlenként egészítjük ki egymást egy tökéletesre. 14 éve vagyunk együtt, az öcsém halálát is kibírta mellettem, én meg sok minden mást mellette. Nem mondom, hogy nem voltak hullámvölgyeink - sőt, hullámszakadékaink -, nagyon is voltak, de szerencsére megoldottuk. De hidd el, erről is tudnék mesélni.:) Csak ez az a sztori, amit nem szívesen mesélek nyilvánosan.:) (Nem is vagyok idevaló, az egyedülálló szülők közé, csak láttam, milyen hozzászólást írtál, és nem bírtam szó nélkül hagyni... Pontosabban arról tudok mesélni, milyen párkapcsolatban egyedül nevelni a gyereket - de szerencsére ma már ez is a múltté.:))

A rák istenverte egy dolog. Nálunk most anyu rákos, de esküszöm, hogy az öcsém miatt kreálta magának. 10 évre öcsém halála után jött elő, mellrák volt az elsődleges daganat. Műtötték, kemo, sugár, kemo, kemo, kemo, kemo, és mégis lett a máján is hat daganat. Szerencsére ettől függetlenül jól van, a hatból három daganat eltűnt, a másik három is jelentősen kisebb (a legnagyobb 5,5 centis volt, legutóbb pedig már csak 2,5 centis). Egyelőre stagnál az állapota, reménykedünk benne, hogy a következő kemo ismét alaposan helyben hagyja a dögöket. Addig pedig szedi a Culevitet és issza a deutériummentes vizet.

Egyébként az elején, mikor megtudtuk, iszonyatosan megijedtem. Sosem volt jó a kapcsolatunk - és már bocsánat, de azt sem mondhatnám őszintén, hogy mi szeretnénk egymást -, és azzal, hogy elveszíteném, a normális kapcsolat esélyét is elveszíteném vele. No meg, nekem is kicsit sok már a jóból, bakker, nem szeretek gyászolni, egyáltalán nem vágyom ilyen dolgokra. Én arra vágyom, hogy éljen, hogy egészséges legyen. De ennél is jobban vágyom arra, hogy végre élvezze az életét. Mert ugyan él, de csak vegetál. Semminek nem örül, semmit sem élvez. Semmi sem érdekli, semmi sem izgatja fel. Néha olyan érzésem van - már bocsánat -, hogy fotoszintetizál. És nem, ez nem a betegségtudat miatt van, már előtte is ilyen volt.

Na, abbahagyom. Kicsit sok is lesz belőlem. Mesélj egy kicsit a kislányodról. Nincs róla fotód? Ő hogy viseli a dolgot? Mit fog fel belőle? Hogyan fogalmazza meg?

Vigyázz magadra, és csak erősen. Párod is ezt akarná!

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Manocskak!

Köszönöm az együttérzésedet,és az őszinte soraidat,és én is hiszek abba hogy, nem örökre búcsúztam el a páromtól.

Dia!

Esküszöm mosolyogtam,amikor anyukádról írtál,kezet foghatna az enyémmel.Viszont szomorúan olvastam,hogy anyukád beteg,viszont az nagyon pozitív,hogy megy össze.Mi is mindent kipróbáltunk,párom közel egy évig csinálta a B17-kúrát,erről ódákat zengtek,bár az élet minőségén sokat javitott.Ő is kapott sugarat,volt kemo is.Átmentünk vele Pécsre,még a szobájába is felváltva alhattunk,nagyon sajnálták az orvosok is,hogy ilyen fiatalon ilyen kegyetlen betegsége lett.
Neki soha nem mondtuk el,hogy milyen beteg,végig reménykedett,sőt hitte,hogy meggyógyul,ezért is maradt velünk még ennyi ideig,az orvosok azt mondták,orvosi csoda hogy eddig is élt.

A kislányom egy kis energia bomba,megpróbálok képet feltenni,hátha sikerül.

Szóval,ő a boldogság,és az erőm.Amikor még együtt voltunk a párommal(a betegsége alatt) akkor is a kislányunkból merítettem erőt,nélküle nem ment volna.
Zsófikám,olyan mint egy duracel nyuszi,aki reggeltől estig,megállás nélkül,beszél,énekel,beszél,énekel...mi a párommal sokkal gátlásosabbak voltunk,ő meg imád szerepelni.
Két hónapja ovis,igaz egyenlőre csak 3 órát van délelött,amíg még nem dolgozok.Szereti a határait súrolni,én persze nem vagyok túl következetes,ami nem jó,egyszer valamit ráhagyok,aztán tiltom,bár szerintem az anyák már csak ilyenek.
Azt mondta egy nagyon jó szakember(Dr.Ransbug Jenő)hogy tapasztalata szerint sokkal jobban sérülnek azok a gyerekek akinek a szülei elválnak.Nekem elváltak,én pont 3-éves voltam hát az biztos,hogy mindenféle komplekszusokkal küzdöttünk a testvéreimmel,jártunk is pszichológushoz.
A kislányomnak elmondtuk,hogy apa,meghalt,beteg volt(bár tudta-látta)elfogadta.Bár szokott telefonálni neki,elmeséli,hogy mit csinált az nap,megkérdezi,hogy vagy apa?Fönn vagy az égbe?Jól vagy?Jól van,puszi ,szia.Néha eszébe jut,és mondja,hogy apa azért van kórházba mert beteg,de utána magyünk biciklizni,sétálni. Felfogni nem tudja még,hogy apa tényleg nem jön vissza soha.


Kép Zsófika

Kép
blubell
 
 


Sziasztok!
Én egy gyermekét egyedül nevelő apuka vagyok. Olvasom, hogy miket írogattok, és egyszerűen nem értem az életet. A női magazinokban is állandóan azt lehet olvasni, hogy a nők besokalltak, mert nem találnak értelmes,családra vágyó pasikat, ehhez képest én is a linkek botlom, csak a másik oldalon! Na most akkor, hogy is van ez?! Kiakadni nem kell azon, hogy az ember "egyedül" maradt, mert valójában már soha többé nem leszel egyedül, hiszen mindig ott lesz melletted az kinek ölelésével, és puszijával, nem ér fel egyetlen pasi (nő) csábítási technikájának teljes tárháza sem! Ha sz@rul érzed magad, padlón vagy, akkor csak öleld meg egy pillanatra, és ennyi..... a gond elszállt! :D
Majd nyitok nektek egy topikot: Amit tudni akarsz a pasikról címmel
és ott kérdezhettek, őszintén és komolyan válaszolok megígérem, de nem tudok minden nap jönni, mivel ugye, meló,Dani,főzni,stb.....
Angolosan azt mondhatnám a munkám: W.I.F.E. wash,iron,fu*k,etc.
:D

atrask
 
 
 
 


Sziasztok!

Mióta nem jöttem nem volt nagy forgalom.

Nálunk egész éjjel esett a hó,így reggel szánkóval mentünk oviba.


Dia!

Nem is rossz ötleteid vannak,mi lenne ha csatlakozna az is esetleg hozzánk aki párkapcsolatban neveli egyedül a gyerekét,legalábbis úgy érzi.
Talán abban a helyzetben,többen vannak.

És az a lényeg,hogy kiegészítitek egymást a pároddal,és amikor igazán szükséged volt rá melletted volt.

Atrask!

Húúú,többször átolvastam amit írtál,de esküszöm nem értem,boccs.

Már csak azért sem,mert azt írod olvasol minket,de nekem mégsem úgy tűnik,tudod nekem a párom meghalt,és én igazán tudtam róla mindent,tehát én nem magányos vagyok hanem szomorú.
Viszont ha van kedved meséld el te miért maradtál egyedül,a kisfiaddal?Ő mennyi idős?

Niki

Kép
blubell
 
 


Blubell!

Csodaszép a lányod.:) Igazi mosolygós kis csitri, látszik, hogy jó dolga van és jó helyre született.:) Erre a mosolyra vigyázz, ezt próbáld meg megőrizni.:)

Ranschburgot nagyon szeretem, és nyilván arra gondolt, hogy míg a halál okozta elválást az élet hozza-adja, kényszeríti ránk, addig a válás a két ember döntése. A halál okozta veszteség fájdalma mögött ott a tudat, hogy azért az a két ember szerette egymást, összetartoztak, ami egy gyereknek nagyon fontos. A válás mögött viszont pont az ellenkezője érhető tetten - már csak azért is, mert kulturáltan elválni szinte egyetlen ember sem képes. Ott a felek a válásig már meggyűlölik egymást, harcolnak, esetenként a gyereket is eszközként használják egymás ellen.

De pl. a te esetedben a kislányod biztos lehet benne, hogy szereted az apukáját, és ez sosem fog már megváltozni - még akkor se, ha ne adj isten egyszer találsz még egy olyan férfit, aki majdnem olyan tökéletes lesz, mint ő volt -, és az is sokat segít neki, hogy benne az apukáját is látod, ezért még jobban érezteted majd a szereteted felé. Hogy kicsit sem lesz benned harag, mert olyan, mint az apja. Te ezt sosem fogod a fejéhez vágni, mert a papája neked úgy volt jó, ahogy élt.

Hidd el, szerintem felfogja. A maga módján és szintjén, de felfogja. Bori kb. ekkora volt - kicsit talán fiatalabb -, mikor először kérdezett a halálról és az öcsémről. Nagyon sok mindent megértett már akkor belőle. Erről belinkelek neked egy cikket: http://www.koloknet.hu/414-a-hall-s-a-gyermek

Emberrel mi kőkeményen megküzdöttünk egymásért, saját erőből és szaksegítségből táplálkozva, de sikerült. És azért nem mindig állt mellettem, sok-sok csalódást és fájdalmat okozott, de ez most egy másik történet. No meg szerencsére, azóta folyton azon fáradozik, hogy bebizonyítsa, jól döntöttem, amikor mellette maradtam.

Atrask!

Én értem, tetszik a WIFE meghatározásod, jót röhögtem rajta. Azt gondolom, hogy a problémák mindkét nemre jellemzőek - mondjuk úgy, hogy az emberekre általában jellemzőek - és nem specifikusak feltétlenül.

Viszont ettől függetlenül, ha alaposabban megnézed, a családok esetében valóban a passik azok, akik általában megbolondulnak, sokkal ritkább, hogy a nő agya szállna el.

Nyilván a nők között is akadnak linkek, érdekszukák és egyéb állatfajták, és sajnálom, ha pont egy ilyen társunkat sikerült kifogni. De abban viszont biztos vagyok, hogy igenis léteznek a világban normális értékrenddel és gondolkodással bíró emberek, akikre érdemes felfigyelni és akikben érdemes bízni.

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Blubell!
Te voltál az egyetlen aki így vesztette el, én a többségről beszéltem,
és általánosan, nem címezve. :)
Hát Dani október 20.-án volt 3 éves, mióta megszületett egyedül nevelem, boldog, és büszke vagyok rá. Anyukája mire megszülte, (talán) meggondolta magát, nem tudom, de nem is érdekel, elment, mert menni akart, most játszana (alkalmanként, hétvégi) anyukát, de a gyerek inkább hozzám húz.... Vajon miért?! :roll:
Én megmondom őszintén, mikor találkozunk, és Oscar-esélyesen elbőgi magát, hogy mennyire szereti Őt, szívem szerint a képébe röhögnék, de az nem oldana meg semmit, és a gyereket sem akarom a "rossz, léha anyáról szóló mesékkel mérgezni" , ha eljön az ideje, úgy is rájön magától. Mikor találkozunk vigyorgok, mint menyét a tyúkólban, csak begörcsöl a találka végére az arcom. :oops:
Nem szeretem az "üzemi jópofizást"! Teszem a dolgomat, és boldog vagyok mert van kiért, de neki ezért nem tartozom semmivel. Csak a Daninak, hogy van nekem! Sok nehéz dolgot csináltunk végig a fiammal, és még biztos van előttünk még egy pár, de ahogy eddig is, együtt megoldjuk. Soha nem volt normális családom (állami gondozott voltam)
és hiába igyekeztem a fiamnak sem tudtam megadni, és ez nem ujjal mutogatás, de tényleg nem miattam nem sikerült. Így hát vagyunk ketten, mert egymásban még nem csalódtunk (és szerintem ez így is marad, mert egy gyerek mellé, már nem visz akárkit az ember), és így minden siker a MIÉNK, a CSALÁDUNK-é!
:D

atrask
 
 
 
 


Atrask
Szia, hogy őszinte legyek minden elismerésem, hogy te neveled a fiadat.
Én már Hála Istennek nem vagyok társ nélkül, de voltam én is egyedüli anyuka 2 fiú gyerekkel.
A nagyobb fiamnak volt egy osztálytársa akinek szintén az apukája nevelte a fiát, mert az anyuka szülés után lelépett a kórházból és a gyereket ott hagyta. Nem értem, hogy hogyan képes egy anya ilyet tenni.
Neked a fiad, hogy viseli, hogy egyedül neveled?

manocskak
 
 


Sziasztok!

Zsófikám mamázik,most van egy kis időm írni.Itt szakad a hó.

Dia!

Igen jó helyre érkezett,adottak voltak a körülményeink,és a nagyszülők kivoltak éhezve már az unokára,de hát a sors közbeszólt. Pont akkor amikor kezdte az apukáját fölfedezni magának,akkor megszakadt valami(a párom betegsége miatt)kettőjük között.
Tavaly amikor kiderült,pont napra pontosan egy éve,és kórházról kórházra jártunk,akkor nagyon kivolt bukva a kislányunk,és volt,hogy zokogva sírta magát este álomba rajtam,hogy hol van apa,ő azt hiszem akkor vesztette el az apukáját,igazán,mert a kezelések után,mikor tavasszal hazajöttünk,akkor már nem volt olyan szoros a kapcsolatuk,sajnos. Az apukája mindig azt mondta amikor a Zsófika megpuszilta,hogy ettől fog meggyógyulni.A párom mindig is hitte,hogy meggyógyul,és mi is úgy bántunk vele,és mi is hittünk benne.

Tegnap felvoltam háborodva!Soha nem szoktam nézni a Josi barát showt,hát tegnap a második részét néztem,beteg gyerekek voltak benne,ott a szülők,nagyon gázok voltak,az egyik anyukának még a beteg gyereke volt a támasza!Pedig ilyen helyzetben nagyon fontos,hogy az embert bíztassák,segítsék....

Köszi a linket elolvastam.
Sok kapcsolatban vannak holtpontok,mi nem voltunk csak 6-évig együtt,és a betegsége mellett minden más nem számított problémának.Nekem azt mondta valaki nem is olyan régen,ha már meghozol egy döntést nem szabad megkérdőjelezni,ne is gondolkodj rajta többet.

Atrask!

Talán neked is az a könnyebbség legalább,hogy azonos nemű,a gyerkőcöd,egy kislánnyal nehezebb lenne.Nekem meg nehezebb egy kisfiúval.Egy fiúnak kell egy apa kép!Nekem a szüleim elváltak,van egy nővérem,és volt egy bátyám,hát neki nagyon hiányzott az apa minta.Nekem nem hiányzott az apám,3-éves voltam amikor elment,nem kötődtem hozzá-egyáltalán!Viszont mostanában nagy segítségem,és a kislányom is imádja.Meg a másik papát is,így ők a férfi minták a családban.Neked az anyósod segít legalább?Húú nekem ez olyan furcs,hogy mire megszülte meggondolta magát!Közösen vártátok a babát?Vagy fiatal volt,vagy inkább bulizott?Bár erre nincs mentség,és a kisfiad nem keresi?Bár hülye kérdés,hisz kicsi még,neki az a természetes,hogy apa van.Valószínű,majd amikor nagyobb lesz,akkor fog kérdezni.Nekem legalábbis azt mondták,hogy majd 5-6 éves kora körül fognak jönni a kérdések.Hogy néz ki egy napotok?Ha van kedved meséld el,nagyon kíváncsi lennék!

Tesztek fel ti is képet?

Kép
blubell
 
 


Ezt mindenkinek küldöm.

A szeretet ünnepe

Meghitt, szép Karácsony, titoktól csillogó szemek,
Vajon a szeretteimnek mit is vegyek?
Lehet nagy ajándék, vagy csak szerényebb,
A család együttléte mégis a legszebb.
Együtt díszíteni a karácsonyfát,
sütni-főzni a finom vacsorát,
fenyőillattal teli a szoba,
megterített asztalon tányérok vannak sorba.

Örül a család apraja-nagyja,
ajándékát mindenki megkapja,
talán egy percre elkalandozunk,
olyan jó, hogy mi így együtt vagyunk.

Becsüljük meg hát, hogy együtt lehetünk,
ne múljon el soha a szeretetünk,
nem kell ide drága ajándék,
hisz a család, béke, nyugalom a legnagyobb érték.

manocskak
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, de bezárt a kedvenc (és occsó') netkávézóm, a többi pedig (nekem) drága.
Szóval egyben válaszolok mindenkinek.
Szerintem jól viseli, (számára így természetes) mivel más
"életformát", családmodellt nem szokott meg,nem élt benne.
Tudja ki az anyja, ismeri, anyának is hívja, de az a kötődés amit
felé kéne éreznie, az nekem jut. Ha találkozunk, és hárman vagyunk,
mindig hozzám jön, mögém bújik, gondolom "hagyományos"
esetekben ez anyukákkal történik.
Nem tudom, írtam-e már, de én nem haragszom (illetve más miatt
haragszom) az anyjára. Mostanság, ha egy nő nem akarja a gyereket, de már nem tud ellene tenni, akkor megszüli, aztán megöli.
Szinte naponta ilyenekkel van kitömve a sajtó. Ez a LEGJOBB megoldás volt. Tudta, hogy akarom, szeretni fogom, és vigyázok rá.
Nem került rossz helyre (legalább is szerintem). :D
Az tényleg mázli, hogy Dániel lett és nem Daniella :D , több
okból is.
1: így ténylegesen "minta" vagyok, és könnyebb dolgokra megtanítani (pl egy anya lehet gondoskodó, és VALÓSZÍNÜLEG nem egyszer húzott hátra "kukin" bőrt, de hogy IGAZIBÓL, hogy kell a cerkát megmosni, azt csak egy férfi tudja igazán megtanítani neki, ugyanez visszafelé is, nőidolgok anyától...)
2: ha lányom lenne, és 1x hazaállítana, egy ilyen fazonnal, mint én vagyok, tuti kilógatnám mindkettőt az ablakon. :D
Anyai mama segített egy darabig, de aztán meglépte azt aminél
rondábbat (nálam) nem lehet. Sz@rban voltunk, segítség kellett volna, kimentünk hozzá, ő meg lehordott mindennek, és mikor besokalltam, és mondtam, hogy ilyen áron nem kell, hogy segítsen, indulunk haza, akkor részegen kiakarta szedni a Danit a kezemből, hogy hagyjam ott én meg menjek el. Amikor elindultunk akkor meg kiállt a lépcsőházba és üvöltve fenyegetőzött, hogy rám uszítja a gyámügyet. Na azóta, valahogy nem vagyok rá kíváncsi.
Nagyvonalakban leírom egy napunkat (de a weboldalunkon vezetek 1 /nagyjából/ naprakész naplót).
Reggel fél7kor kelünk, iszunk,mosdunk,öltözünk,irány az ovi,délután érte megyek, (ha az időjárás engedi) hazafelé menet játszótér,bevásárlás,főzünk, vagy együtt :D , vagy én főzök, Ő pedig néha oda jön, lenyúl némi "nyerset" (főleg krumplit, és vöröshagymát!!!! :shock: ) aztán visszaül mesét nézni, aztán együtt eszünk,játszunk,pancsi,csucsu.
Na, most benézek a chat-be! :D
Ja, a weboldalunkon, kategórizálva (0-1,1-2,2-3 év, vannak képek, de majd ide is töltök fel.
Az avatar képünk nem jó? Az az egyik kedvencem, ott 10 napos volt! :D

atrask
 
 
 
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet: