Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A mai nap szántam rá magam, hogy felregisztráljak. Talán ez lesz az a hely, ahol olyan segítséget kaphatok, ami megment attól, hogy …nem is részletezem, de sok mindentől. A problémám ez lenne (nagyon röviden):
2006 –ban megszületetett a kisfiam, akinek „szülőapjával” nem volt túl jó a kapcsolatunk, és szerencsére nem voltunk házasok. Rengeteg gondolkozás után a baba 4 hónapos korában megkértem költözzön el (szüleimnél laktunk). Néhány hétbe beletelt mire mindenét elvitte, akkor azt mondtam jöhet látogatni a kicsit, amikor tud, csak szóljon előtte. És annak ellenére, hogy minden egyes találkozáskor elmondott mindennek aminek csak tudott, nem tiltottam meg neki, hogy jöjjön, és próbáltam normálisan és megértően viselkedni vele (gondoltam, azért biztos rossz lehet). Aztán egy nyári napon a kedves anyukájával jött, szó szót követett :pl : a bíróságon rám bizonyítják, hogy k..va vagyok, és alkoholista…bármit ,amivel elérhetik, hogy vegyék el tőlem a fiamat. Azt mondták, szüljek másnak másikat, EZT pedig adjam nekik. Édesapa belém rúgott, meg is látszott, amiiről látleletet vetettem- bár később a „jó” ügyvédemre hallgatva, „arra” a tárgyalásra nem mentem el, mondván ne feszítsem tovább a dolgokat. Eltelt legalább 2 hónap, ami alatt nem jelentkezett, sorban jöttek a tárgyalások.
Jelenleg is a következőt várjuk, és nagyon félek. Félek, hogy mi lesz a kicsi 3 éves lesz, mi lesz ha majd elviszi, ha majd ott kell, hogy aludjon (ráadásul egy másik városban).
Most a láthatás úgy alakult a bírónőnek köszönhetően, hogy hetente egyszer jöhet 2 órára. De havonta csak 3szor jön, a két órát nem tölti. A bíróságtól kapott levelekben hazudik, mint a vízfolyás, pl., hogy megakadályozom a láthatást, eldugom a játékot, amit hoz, nem adom rá, amit hoz –persze nem hoz neki soha semmit…, nem mondok neki semmit a kisgyerekkel kapcsolatban…szerencsére ezt egy levelében azért leírta, hogy ő nem kérdezni, hanem látni akarja. Minősíthetetlen hangnem szól hozzám, ha szól: pl : látom sikerült megint felcsináltatnod magad ( közben ugyanis férjhez mentem, és kisbabát várok, mai meglátszik…).Így beszél rólam a pici előtt, aki lassan két éves, mindent utánoz, mindent mondd ,a mit hall…..Mi lesz, ha nem leszek ott?? Akkor, hogy beszél majd rólam????
Időközben megkaptuk a pszichológiai szakvéleményt- mert azt is kellett csináltatni- amiben ugyan most az van, hogy nem viheti el a láthatás helyéről, és, hogy az alapvető gyermekgondozási ismeretei sincsenek meg…de mi lesz később???? Hogyan fogom túlélni, az első alkalmat, az első éjszakát, amit nem hozzám bújva alszik át???
vrgbea
 
 


Bea!

Jó családjogi ügyvéd? Kiváncsi lennék, ő mit mond. Sajna, amúgy nem tudom, milyen lehetőségeid lennének, nyilván egy mediátor nem lenne rossz a láthatások során...

Amúgy azt, hogy te k.rva, alkoholista lennél, bizonyítaniuk kell. Amit nyilván nem fognak tudni véghezvinni. Ezzel viszont csak a saját helyzetüket rontják a bíróság előtt is.

Egyébként lehet, hogy érdemes lenne a gyerek kizárólagos felügyeletét kérni, és bírósággal eltiltatni a láthatásoktól. De nem tudom, hogy ezt milyen indokkal hajlandó megtenni egy hatóság...
dia
Budapest
 
 
 


Bea! ez szörnyű! azóta történt valami változás?

Csilla
kiscsillag1
 
 

 
 

Ez nagyon rosszul hangzik. :( Mi lett Veled azóta?

Amúgy nálunk is volt olyan, hogy az apa a gyereket akarja (az én fiam fél éves és egyedül nevelem) és ő is mondott olyanokat, hogy ajaj és féltem/félek tőle mi lesz ha később elviszi és ott is lehord előtte majd mindennek. Mit fog szólni a pici, ha az anyukáját szidják? Igaz én abban bízok, hogy megjön az esze és ha már elviheti inkább hasznosan együtt töltik az időt, mintsem, hogy engem szidalmazzon a gyereknek. Idő kérdése minden.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?