Új privát üzeneted érkezett!

Ja, és Betlehemet csinálunk apával. Már előkészítette hozzá az anyagot!!!

sofka
 
 


Na,én meg olyat tudok,hogy egy "igényes" család csak azért vásárolt meg egy méregdrága lexinkonsorozatot,ami ráadásul antik jellegű volt,mert ment a nappali szekrényenk a színéhezKépKépKép

Ja,és miért kell a Babanet?...hmmmm...CSAK!

Elég nőies voltam?KépKépKép

Anyapoc

 
 


Hajrá Sofka!!! :-))))
 

 
 

Sofka,
apropó, ha olyan figurákat szeretnél, mint pl. a bazáron is árultak (filcből, gyapjúfejjel), megjelent nemrég egy könyv magyarul, abban nagyon klasszul le van írva.
Csak nem tudom a pontos magyar címét. Talán Évszakok a Lakásban?
A címlapján "virágbabák" vannak, az El Greco adja ki, kb. 2,500-3,000 Ft, A5-ös méretű csak szélesebb, keménykötésű. A némat "Jahreszeitentische" fordítása, amit a Verlag Freies Geistesleben adott ki.
Ja, a könyv tetején van a "sorozat" címe: Alkotóműhely.
 


Sofka!

A decemberi praktikában van betlehem saját kezűleg, és só-liszt figurák vannak benne, nagyon helyesek, meg benne van az is hogy hogyan lehet egyszerűen jászolt csinálni!

Süti
 
 


Mert lehet, hogy még egyszer doktorálni fogunk belőle!!!



Szvetelszky Zsuzsanna: Húsz év aktív pletykálkodás áll mögöttem (kép: Népszabadság – Domaniczky Tivadar)
A pletykáról írt könyvet, és ugyanerről tart szakszemináriumot az ELTE Média tanszékén Szvetelszky Zsuzsanna, ám esetében nem igaz a mondás, hogy aki nem tudja, az tanítja. A harmincnégy éves, egykor magyar–könyvtár szakon végzett asszony mögött saját bevallása szerint mintegy húsz év aktív pletykálkodás áll. /p>

Mindig kalapot hord?

– Így védekezem a kísértések ellen.


Mi ellen?

– Szent Pál azt mondja, hogy a hajunkba kapaszkodva is megkísérthet a Gonosz.


Szóval nem kopasz, nem hullik a haja, vagy ilyesmi.

– Nem.


És ha ezt terjeszteném?

– Az nagyon csúnya dolog lenne.


De nem pletyka?

– Nem, mert a pletyka lényege, hogy mindig van valami igazságmagva. Ez különbözteti meg például a rágalomtól.


Ön pletykás különben?

– Őszintén? Én egy pletykafészek vagyok. Egy barátom korábban már javasolta, írjak könyvet „how to gossip” címmel.


Hát most megírta.

– Azért ez nem volt ilyen egyszerű. A férjem öt évvel ezelőtt állást kapott egy német egyetemen, és én elkísértem. Most képzelje el, hogy ott éltem az én derék német szomszédaim között és nem tudtam egy jót pletykálni velük. Gondoltam, akkor legalább írok egy tanulmányt.


Ez komoly?

– Csak félig. Tényleg esetlen voltam, darabos, hisz nem birtokoltam teljesen a nyelvet. A pletyka viszont ettől függetlenül mindig érdekelt, ezért eleinte a magam szórakoztatására akartam valamit összegyűjteni róla. A témának egyébként nincs túl nagy irodalma: két-három éve kezdtek el igazán foglalkozni vele, az idén pedig kurzust indítottak belőle egy kaliforniai egyetemen.


És az ELTE-n, ahol ön tanítja ezt a tárgyat. Mit mond a hallgatóknak arról, hogy mi a pletyka?

– Kommunikációs hajlam. Ha definiálni akarnám, egy ismerhető szereplőről szóló nem publikus információ, mely állandóan változik, és legfőbb jellemzője a terjedés.


Jó vagy rossz a pletyka?

– Egyik sem. Pusztán értékváltó jelenség, melynek a hatása alól senki nem tudja kivonni magát. Azt meséli például valaki nekem, hogy egy ismerősöm heroinista. Ezt egyrészt fontos tudnom, tehát jó, hogy hallom, másrészt viszont ez az információ alapjaiban változtatja meg az ismerősömhöz fűződő viszonyomat.


Meg a többiekét is, feltéve, hogy terjeszteni kezdi ugyanezt a pletykát.

– Ez már egy kicsit távolabb visz, a hatalomgyakorlás felé. Ha továbbmondom a pletykát, akkor hatalmat gyakorlok afölött, akiről ez szól. Ha viszont elhallgatom azt valaki elől, akit érdekelne, akkor felette, hisz nem osztok meg vele egy számára fontos információt.


Mennyire fontos tudni a pletykát?

– Szinte a legfontosabb. Egy csoport tagjai között napra késznek kell lenni, tudni kell ki kivel házasodik össze, kinek van viszonya a szomszéddal, kit rúgtak ki az állásából. Ez tartja össze tulajdonképpen a közösséget, segít eligazodni abban. Erre utal a szó jelentése is.


Miért, mi lenne az?

– Háló, kapcsolat. A szó megtalálható az ógörögben, a latinban, az indoeurópai nyelvekben, a peletika-plotkaként ott van a szlávoknál, az angolok pedig gossipnek mondják, ami isteni kapcsolatot jelent. Sólem Aléchem szellemesen a természet telefonjának nevezi a pletykát.


Az lehet tudni, mióta pletykálunk?

– Nagyjából tizenötezer éve, mert ez az az időszak, amikor az emberek elkezdtek százötven főnél nagyobb csoportokban élni. Korábban nem kellett elmondani senkiről semmit, mert az egész élet a szemük előtt játszódott. Nemrég egyébként volt egy érdekes felmérés, mely minden emberi közösség jellemzőit vizsgálta. Készítői a pletykát a tagolt beszéd után a második legkarakteresebb dolognak tartották, mely megelőzi például a gyászt is.


Régen pletykáltunk többet vagy most?

– Régen talán sokkal életbevágóbb volt a pletyka. Azt, hogy jön az Aranyhorda, és elviszi a kereskedőket, muszáj volt tudni. Akkoriban ráadásul egy ilyen információt legalább még egy forrásból hallani kellett, különben nem lehetett volna megkülönböztetni a rémhírtől. A nyomtatás megjelenésével aztán ez megváltozott. Nem véletlenül mondta David Solomon társadalomkutató, hogy Gutenberg után a pletyka károgó vénasszonyok fecsegésévé silányult.


A nők pletykálnak többet vagy a férfiak?

– Mindenki pletykál, de mindenki máshogy. A nő az, aki szövi a hálót, kapcsolatokat erősít, ezért rajta szinte öntudatlanul áramlanak át az információk. A nő nem tudja visszafogni magát. A férfi önmegvalósít. A férfiak tudatosan pletykálnak, tisztában vannak a következményekkel és számolnak is azokkal.


Olyan is van, aki nem pletykál?

– Lehet, de valahogy mégis részt vesz abban: ha nem mondja, ha nem hallgatja, akkor szólhat róla a pletyka. Robinson és Péntek ezért nem tudott volna pletykálni.

Beszélhettek volna a kutyájukról.

– Pletykálni csak emberekről lehet. Olyan nincs, hogy hallotta, Óbudán felújítják a játszótereket. Ez hírnek elmegy, de pletykának nem.


Gonosz ember, aki pletykál?

– Ha az lenne, a csoport kiközösítené. A pletykás azonban nem manipulál, nem rágalmaz, csak mesél. A legnagyobb pletykafészkek nem is a saját életüket élik, hanem mindenkiét. Komolyan azt hiszik, hogy amit tudnak, azt a többieknek is tudni kell.


Nagyon otthon van ebben.

– Húsz év aktív pletykálkodás áll mögöttem. Ez azért már egy jelentős korpusz.


Lehet osztályozni a pletykákat?

– Én megpróbáltam, és a telefonpletykától az ágypletykáig, a gyógypletykától a generációs pletykáig, a tudományos pletykától a szadista pletykáig összesen harmincöt fajtáját különböztettem meg.


A szadista, az milyen?

– Hát, amikor direkt fájdalmat akarnak okozni vele. Azt hittem, hogy tudod, teszi hozzá az ember általában az információhoz, és közben azt figyeli, hogy rándul össze a másik arca.

És a generációs?

– Ez az egyívásúak pletykája, az ügyes-ügyetlen témakörében. Ki vett először autót, házat, kapott diplomát, ki maradt le. Előfordul persze, hogy egyetlen pletykában több pletykafajta keveredik. Azt mesélem például, hogy jól tette a lányom, hogy tíz évvel ezelőtt otthagyta azt a rohadék vejemet, mert különben úgy járt volna, mint a Teri, aki azóta is csak a férje büdös zoknijait mossa.


És ez micsoda?

– Késleltetett családi gyógypletyka.


A családit értem.

– Késleltetett, mert el kell telnie tíz évnek ahhoz, hogy mesélhessem, és gyógy-, mert egy rossz dologhoz viszonyítva próbálom feldolgozni, hogy még mindig egyedül él a lányom.


Vannak a történelemben híres pletykások?

– Ilyen volt Montesquieu, Voltaire, madame Pompadour és általában a memoárírók. Justinianus feleségét, Teodórát például a kortársak erényes asszonynak tartották, ám előkerültek Prokopios feljegyzései, melyek Titkos történet címmel jelentek meg. Ezekből kiderül, hogy Teodóra ringyó volt, és azzal szórakozott, hogy magokat szórt a testére, ahonnan libák csipegették azokat fel.


Ma ilyen dolgokat bármelyik bulvárlapban olvasni.

– Még szép. Egyrészt az embereket tényleg érdekli az ismert személyiségek magánélete, másrészt viszont vigyázni kell ezzel: ha valaki egész nap csak a tévé előtt ül, vagy ilyen újságcikkeket olvas, annak átkonstruálódik az élete. Tudja, hogy Julia Roberts arckrémet váltott vagy elhagyta a barátját, viszont már fogalma sincs arról, hogy a szomszédja mit csinált.

Biztos ő is arckrémet váltott.

– De ezt nem elég sejteni, ezt tudni kell. Az ember nem Julia Robertssel, hanem a szüleivel, barátaival, ismerőseivel él együtt. Nem véletlen a könyvem egyik fejezetcíme: kapcsolódom, tehát vagyok.


Saját magáról hallott már vissza pletykát?

– Persze, de nem mondom el, mit. Illetve, egyszer azt mesélték, valaki nagy-nagy tisztelettel beszélt rólam. Ez jólesett. Később kiderült, másról volt szó, a mesélő csak elértette a nevemet.

Kellemetlen.

– Megesett az is, hogy én értettem félre valamit. Volt egy ismerősöm, akiről egyszer azt hallom, hogy na, már megint megy a pszichiáteréhez. Nem értettem a dolgot, hisz ez az ismerősöm nem volt egy olyan bonyolult lélek. Figyeltem, ha találkoztunk, mereng-e, busong-e, de semmi. Aztán újból hallom róla, hogy megy a pszichiáteréhez.

És? Tényleg oda ment?

– Persze. Takarítani.
 
 


Kicsit hosszú lett, csak szerettem volna, ha Ti is látjátok.

off: Szilvi, nem ismered azt a hölgyet, akitől szombaton csipkíz feliratú lekvárkát vettem? Mennyei!!!

sofka
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

XTeakiadó