Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Alma !

Én gyerekkorom óta asztmás vagyok és sajnos a kisfiam is asztmás lett, pár hónapos volt, amikor köhögni kezdett, ekkor kezdtem aggódni, de a doktornő csak antibiotikumot adott én meg hittem Neki, aztán egyre többet lett beteg és megállás nélkül köhögött, a doktornőnk elintézte egy kis torokgyulladással. Aztán 2 éves lett, mire kiharcoltam egy beutalót egy kórházba kivizsgálásra, ahol szakemberek vették végre kezelésbe. Ott csináltak allergia tesztet, sok mindenre allergiás sajnos.
Én is azt tanácsolnám Neked, hogy fordulj szakemberhez, nem szeretnélek ijesztgetni, de szerintem egy gyerek nem köhög úgy játékból, hogy közben nehezen veszi a levegőt. Szoktak játékból, de nem köhögni, hanem inkább köhécselni.
Asztma sokféle képpen jelentkezik, van akinél egyből súlyos formában jelentkezik és van akinek köhögéssel kezdődik csak, aztán mivel nem kezdik meg a megfelelő kezelést így súlyosbodik.
Az asztma tünete lehet a ekcéma is, lehet allergiás jellegű is, de lehet lelki eredetű is.
De szívből kívánom Nektek, hogy a orvosotoktól megnyugtató választ kapjatok !!! Írd meg, hogy a orvosotok mit mondott vizsgálat után. Szia Szilvy ( Különben a asztmások nem nehezen veszik a levegőt, hanem a kilégzés nehezített, sipoló hangot lehet hallani. )
Szilvy
 


Szia Alma!
Az én kisebbik lányom néhány hónapos korában tejallergiás lett. Úgy kezdődött, hogy nem akart szopni, bár rengeteg tejem volt, de Ő csak aludt a cicin. Jött a tápszer, kb. 6 hetes korától, de állandóan úgy húzta össze magát, mintha a pocija fájna. Emellett állandóan hurutosat kakilt, és a popsiján makacs kiüté volt, csak egyfajta kenőcs használt, amit a Heim Pél kórházban készítettek, oda kellett bejárni érte. A füle mögött is volt kiütése, ezt ecstelni kellett. A háziorvosunk a hurutos székletre antibiotikumot adott, majd egy idő után azt tanácsolta, próbáljuk meg a tehéntejet. Hát a dolog ettől sem lett jobb. Dóri 5 hónapos korában elmentem egy másik orvoshoz, aki a tünetek elmondása után megállapította, Dórinak tejallergiája van. Azt tanácsolta, se tejet, se tápszert ne adjak Neki. étsébgeestem, mit adhatnék egy 5 hónapos babának, mire megnyugtatott, nyugodtan adjak főzeléket, gyümölcsöt, zöldség-, és gyümölcsleveket. A tej elhagyása után napokig zselészerű darabokat kakilt, így tisztult a szervezete. Elmúlt valamennyi kiütése!!! Kb. 1 1/2 éves korára kinőtte a tejallergiát.
Tavaly nyáron először volt asztmatikus hörghurutja, amikor nehezen vette e levegőt, és ha a hátára tettem a fülem, éreztem, ahogy sípol. Elmentünk a pulmonológiára, ahol megerősítették az asztmatikus hörhurutot, s elmondta a doktornő, hogy tejallergiás múltja miatt Dórinál nagyobb az asztma veszélye, s ha még egyszer előfordul, vigyük vissza, megcsinálja a tesztet. A hörghurut megismétlődött, így a tesztet is megcsinálták: Dóri penészgombára és fűre allergiás, utóbbira elenyésző mértékben. Kaptunk megfelelő gyógyszert és különböző hasznos tanácsokat. Azt tanácsolom Neked, addig menj orvoshoz, amíg nem találod meg a megoldást, az asztmával kapcsolatban pedig a pulmonológián kaphatsz tanácsot. Ha gondolod, szívesen ajánlok orvost is!

Szia Szilvy! (Érd)
Örülök, hogy megtaláltuk egymást! Nem veszett el a leveled, csak egyszerűen nem volt időm írni! A klub egyre több időmet igényli, de nagyon szépen haladunk. Igazság szerint a Babanettel is együtt-működünk,s mikor böngésztem az oldalakat, nem bírtam megállni, hogy ne kapcsolódjak be a beszélgetésbe.
Köszönöm a gratulációdat! A Te harmadik babád is megszületett már. Ő mekkora? Milyen baba? Írj magatokról - akár itt is, így akár naponta levelet válthatunk, de küldhetsz e-mailt is: birilaszlo@matavnet.hu címre.
Várom a leveled!!!

Szia Evelyn!
Jó volt találkozni Veletek! A Lacus délután háromig aludt aznap - emlékszel, 9 - 1/2 10 körül etettem!!!
Bálint nem volt nyűgös délután?
A képeslapot még nem tudtam megnézni, de így is köszönöm! Pár napig nem volt Internetem, mert elfelejtettem, hogy lejár a csomagunk, s nem hosszabbítottam meg időben. Most már folyamatosan leszek!
Írj!!

Lenne egy kérdésem szoptatással kapcsolatban, ha valakinek van egy jó tanácsa, előre is köszönöm.
Lacus fiam lassan három hónapos. Az éjszakákat 2-3 hete átalussza este 8-tól reggel 5-6-ig. Napközben 4-szer, maximum 5-ször eszik, előfordul, hogy 5-6 órákat is alszik egyfolytában. Ha ébren van, mosolygós, vidám kisfiú, aki időnként nagyokat kacarászik. 3600 gr-mal és 54 centivel született, most 6,5 kg, 59 centi. Gondunk csak a szoptatással van. Úgy tűnik, ez teljesen hangulat kérdése Nála. Addig nem tudom Őt letenni, míg jól nem lakik, így hiába szoptatnám sűrűbben, Ő ezt nem igényli. Amíg a pocit üresnek érzi, üvölt, ha leteszem, s elringatni is lehetetlen. Mindig szoptatással kezdjük, de sokszor előfordul, hogy egyáltalán nem hajlandó szopni, vagy csak egy-két szívásnyit, aztán kiköpi a cicit, a tej meg csak folyik. Máskor elég szépen szopik, de akkor is pótlást kell adni, nem szopik elegendő mennyiséget. Időnként mosolyog rám, miközben nem hajlandó szopni, máskor pár percig türelmes, majd üvölt, s nem fogadja el a mellet. Szóval, ha valaki tud tanácsolni valami hasznosat, azt megköszönöm.
Sziazstok! Dóra
B.H.Dóra
 


Sziasztok Mindenki!

Tímea vagyok, most írok először, bár már egy ideje olvasom a levelezéseket.
Sajnos nekünk -a férjemmel-még nincs bébink, bár már egy éve nagyon szeretnénk. Jelenleg is hormontablettákat kell szednem, mert egy kicsit túltermelődtek a petesejtjeim. Már az utolsó havi adagot szedem, és nagyon bízok benne, hogy még a nyáron össze tudjuk hozni a mi kis pocaklakónkat.
Szorítsatok!!
Magánba is szívesen írnék. Az én címem: kovrobi@matavnet.hu
Sziasztok!
Kovács Róbertné
 

 
 

Szia Timi!
Írtam Neked magánba is, olvasd majd el.
Nagyon drukkolok Neked!
Szia: Dóra
B.H.Dóra
 


Kedves Szilvy es Dora!

Koszonom a segitsegeteket! El fogunk menni az orvoshoz! Sajnos a lanyomnak is kb. ilyen elozmenyei vannak, mint a Te lanyodnak,Dora ( amugy a lanyomat is Doranak hivjak). Bar az orvos nem allapitotta meg, hogy mire allergias, mitol kapta egy honapos koraban a sok kiutest, mitol fajt a hasa. Azt mondta, kicsi meg a kiserletezgetesekhes. Ugy hogy egyenlore mi HA tapszert adunk neki es sok gyumolcsot, zoldseget.
A kiutes javult, de mindig egy-ket hetenkent kijon valami rajta.
Remelem, nem lesz semmi gond! Majd megirom, hogy mi volt a dokinal.

Alma.

UI. Dora, nem Magyarorszagon lakunk, ezert nem kertem ( egyenlore ), hogy ajanlj dokit a pulmonologian.
Alma
 


Sziasztok!
Nekem is nagyon megtetszett ez a honlap, es nagyon szivesen olvasom, csak az idom keves. De most jon a nyari szunet, es akkor majd minden lemaradast bepotolok!

Moni
Kovacsne O. Monika
 


Sziasztok!


Nos, a mennyiség a cicimben nem tudom, mennyi lenne, de olyan sűrű persze, mint az előtej volt. nos, felhúzza Bálint a pólóm, gyengéden simogatja, de nem kapja be...közben halkan "heherészik".
Maradt elaltatáskor az, hogy turcikálja a hajamat. Ettől nyugszik meg. Ő 1 éves kora óta nem kiságyban van, hanem fotelágyban, így mellé férek.
Este igényli csak a tejet, ekkor 3 decit kiszív az üvegből. Mi 1,5 % -os tejet forralunk, semmi negatívat nem tapasztaltunk, tehát nem tápszert kap. Reggelente újabban nem kíván tejes italt, hanem egy doboz (2dl) ivólét. /Pacific/ Ezzel nyitja a napot. örülök neki, mert az első peluscsere alkalmával szörnyen bogyós volt. Mióta ezt issza, hát nem!
Asztmás gyógyszereim a Teospirex tabletta, a Duotec spray. Most változtatásként kapom az Aldecin sprayt. Valamelyikre írva vagyon a szoptatás mellőzés...

DÓRI!

Gratulálok a neten való bővítményedhez!!!! Szupi!!!
Izgin várom, mikor hívsz, hogy komolyan dolgozzunk. Igyekszem a karácsonnyal, ígérem!!!
Jobban aggódtam azon, hogy Barni napirendjét felborítottuk! Legközelebb tegyük le őket egyszerre aludni?

Minden kisdednek és szüléinek jó egészséget!!!

Evelyn
Pap Éva
 


Szia EVELYN!
Örülök, hogy tetszik a bvővítmény, készülnek a következők. Éppen azzal vagyok gondban, hogyan fogom időre összeállítani a Hírlevelet, de meg-oldom valahogy.
A Barnival semmi gond nem volt. Délután fél háromig aludt. Legközelebb Bálintot a mi ágyunkba tesszük, és akkor a Barnit is lefektethetjük, nem zavarják egymást. Erre előbb is gondolhattam volna, na mindegy!
A június 19-i összejövetelen kezdhetjük a munkát, ha gondolod. A fejlesztő játékok anyagát még nem kaptam meg, de gondolkodhatunk másban is, vagy ha úgy gondolod, kezdhetjük július 9-én, a bogrács-partin is, addig még kitalálhatsz valamit, amit majd a meghívókra is ráírhatunk.
Küldök e-mailt is Neked, de majd holnap, mert most nem lesz energiém megírni.

ALMA!
Örülök, hogy tudtam segíteni! Hamarosan bővebb anyagot olvashatsz a témáról rovatunkban (Baba-Mama Centrum és Családi Klub Hálózat rovata) itt, a Babaneten. Egyelőre az én történetem bővebb változatban, de folyamatosan bővítjük.
Írj, ha már tudsz valamit!
Sziasztok:
Dóra
Biriné Hadházy Dóra
 


Dóri!


Tudok valamiben segíteni? nyugodtan kérhetsz, ha tudok, teljesítem.
Össze kell dugni fejünket a nyílt színi teendők előtt!!!
Éppen ma jutott eszembe, hogy valóban Lacus mellett lehetne altatnom...lehet, hogy a telepatia is működik?

Timi!
Nagyon szurkolok Nektek, de NE akarjátok görcsösen a bébit! Erre ugyanis van előttem számos negatív példa! Minél jobban akarták, annál nehezebben ment.
"Mindennek eljön az ideje"
Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de mennyi idős vagy? Nem titok?
Még egy ember, aki lekesen várja a jó hírt!!!

Evelyn
Pap Éva
 


Kedves Dóra !

Néhány napja nem jártam erre felé, de már ideje válaszolnom Neked.
Harmadik babám aki kislány lett 1999. decemberében született, a testvérei ímádják, főleg a nagyfiam, Ő állandóan dajkálja, cipeli, a pici is ímádja a fiamat, ahogy meglátja egyből hangosan sikongat, repes. A középső lányom is szereti a picit, de szerintem kissé féltékeny, rosszul viseli a trónfosztást. Na nem vészes, semmi negatív dolog, csak én arra számítottam hogy nagyobb lesz a érdeklődése a pici felé.

Na és Nálatok hogy mennek a dolgok ? Hogy vagytok ?

Tényleg egyszer láttalak a Delelő c. műsorban.

De most befejezem, kissé fáradt vagyok már.

Várom leveled, akár itt, akár boritékos levél formájába. Szia Jó egészséget ! Szilvy
Szilvy
 


Tisztelt CíM!

Az oldal nagyon jó(lenne), csak az a baj a kismamák nem nagyon érnek rá semmire, nemhogy intternetezni vagy ha még is ÍRJATOK, mert szükség van a véleményetekre.
Üdv: egy gyönyörű kislány bár fáradt még is legboldogabb édesanyja
mary
 


Sziasztok!

A babanetre most találtam rá, idáig idő hiányába a párom internetezett, de mostmár megppróbálok szakítani rá egy kis időt, mert jó olvasni más kismama problémáját is, hátha tanul belőle valamit az ember.
Azt mondja meg nekem valaki, hogy a 15 hónapos kislányomat hogy tudom arról leszoktatni hogy "nyalja" a vizet. Amióta mászni tud, ha egy csepp vizet meglát a földön azonnal felnyalja, ha fürdik megiszik a vízből 1-2 dl vizet és mostmár belefáradtam, hogy folyton veszekedjek vele, mert sajnálom szegényt. Gondoltam, hogy biztos szomjas azzal is próbálkoztam, hogy előtte megitattam jó, de az eredmény ugyan az volt. A kádba belebukik és majd megfullad de akkor is iszik egy csomót.
Ha valakinek volt ilyen problémája és sikerült megoldani kérem írja meg, vagy egyszerűen várjam meg amíg kinövi?
Sziasztok Renáta
A
 


Most néztem meg először és
nagyon tetszik a honlap.
Sok sikert kívánok atovábbi munkátokhoz.
Üdvözlettel Nagy Ildikó
Nagy Ildikó
 


Üdvözlet Mindenkinek! Szia kedves Barátosném, Dóra!
Úgy látszik most már nem elég az otthoni telefonszámla, terhelem egy kicsit a cégét is. /Hi-hi/
Milyen volt a kalocsai találkozó? Minden reményünket beváltotta?
Segíséget kérnék a kedves Anyukáktól...
Marcell fiam most 2 év 9 hónapos,határozott egyéniség.A legújabb dolga az, hogy semmiben nem ad nekem igazat. Tipikus "a fekete az fehér" probléma. S az még hagyján, hogy nem ad igazat, de nagyon jól tudja a helyes választ, és mosolyog rajtam, ahogy magyarázok.
S nem tudom mi a jobb.Ha ráhafógyom, vagy ha órákig "vitatkozom" Vele, vagyis próbálom meggyőzni.
Kedves A. a 15 hónapos "vízkostolós" kislánnyal!

Szerintem próbáld meg azt, hogy próbáld meg elmondani/megmutatni/ lányodnak mi is az a
víz.Próbálja megfogni, öntögessétek, játsszatok vele, hátha ez a vízivás csak azért van, mert nagyon érdekli a VÍZ, mint "tárgy". Bár lehet, hogy ezen már túlvagytok?

Sziasztok,
Kriszta
kriszta
 


Szia Kriszta!
Ismerős a helyzet. Az én fiam 2 és 1/2 éves, nagyon tudja, hogy mit akar. Sokszor ponrosan tudja, hogy mit nem szabadna mégis csinálja. Nálunk hetek óta megy, hogy a magnóból kiveszi a kazettát. Ez még nem lenne baj, de ha olyan kedve van kihúzza a szalagot. Kb. 36-szor szépen megbeszéltük, hogy ne vegye ki, ő mosolyogva bólogat és megígéri, aztán 1 óra múlva kezdi előlről. Ma is kiabált nekem, hogy -Mama nagyon ügyes voltam!
Bementem a szobájába megnézni, hogy mi is az az ügyeskedés. Ő közben már az ágya mögé elbújt. Aztán láttam, hogy kivette a kazettát megint, de nem bántota, hanem szépen lerakta az asztalra. Meg is dícsértem, de azért 37-szer is elmondtam, hogy inkább hagyja ezt a feladatot nekem.

Egyébként mindig az adott szituáció dönti el, hogy magyarázkódj órákig, vagy hagyd rá. (Na meg az adott idegállapot.)

Üdv. Timea
Timea
 


Sziasztok!!!

Nagyon jónak találom ezt a weboldalt!Mint leendő védőnő nagyon hasznosnak tartom,hiszen még minekünk is tanulni kell.Talán ezzel is közelebb jutunk a leendő vagy már gyakorlott mamák problémáihoz.
Jó,hogy vagytok!Sok-sok sikert kívánok még ehhez a weboldalhoz!
Sziasztok:

Edit
Kerekes Edit
 


Kedves Kriszta, Timi!
"Kazetta"-ügyben: ez nálunk is megy. Én is sokszor magyarázok a gyerekeimnek, és van, amikor megértik és betartják,... és van, amikor nem. Elég dühítõ... Pedig nagyobbacskák.

Az a saját tapasztalatom, hogy valahogy meg kell tanulnunk adott esetben nemet mondani a gyerekeinknek.

A mamának is lehetnek fontos kazettái, amiket szeret, és a pici gyerekeknek is meg kell érteniük, hogy néha van olyan, hogy egy dolog TILOS és kész. Hogy miért? CSAK. Mert a mama azt mondta, és szereti a kazettáit, és irtó dühös, ha tönkreteszik neki.
Még egy Kriszta
 


Véletlenül találtam a Babanetre (valahol olvastam róla, de már nem tudom, hogy hol). Nagyon tetszik!!! A kinézete, a frissessége. Bár azt a témát, amihez december óta nem szólt hozzá senki, szerintem meg lehetne szüntetni.
Nagyon jó a Próbaterület, a Súgó: ott sikerült eloször a lányom képét feltenni. Jó a Chat, bár néha bele sem lehet szólni a beszlgetésbe, pl amikor csupa ismeros van fenn.
Szóval, csak így tovább!!
Üdv: tmóni
tmóni (tmón
 


Szia Móni!
Szerintem nem kell azokat a topicokat megszüntetni , mert van olyan amikor fél év elteltével írt be valaki egy ilyen helyre.
Üdv
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Szia Kinga!
Lehet, hogy igazad van. De a "nemhasznált" topicok helyett jönnének újak, aktuálisabbak.
Nem tudom, mennyi helyet foglalnak el ezek, igaz, hogy ha valaki ez után lesz szülo, annak minden "vicc" új lesz, minden infót el fog olvasni.
Üdv: tmóni
tmóni (tmón
 


Sziasztok!!!

Kedvencem a BABANET!!!!!! Akinek tudom, ajánlgatom.
Bogi
Névtelen
 


kedves bogi!!! csatlakozom hozzád!!!!!!!!!!!!!!!üdvnévtelen2
Névtelen
 


Én is mindenkinek ajánlgatom!!
Névtelen
 


Sziasztok én teljesen "rákattantam" a Babanetre. Már nem olvasok, nem TV-zek. Csak ti vagytok...
Sziasztok, ja és ajánlgatom én is.
Andi2
andrea (andrea)
 


Milleneumi Országjáró 2001. május-júniusi szám, 6. oldal "Behálozott mamák" c. cikk.
Szerző: Andronyi Gabriella
Olvassátok el!
Zsolt
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó