Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!Nagyon szívesen vennék minden tapasztalatot,információt a doktor úrról,elsősorban azoktól akik már szültek nála!Előre is köszönöm mindenkinek!

Kép

Kép
mezsó
 
 


2007 decemberében szültem nála. Addig is maradéktalanul meg voltam vele elégedve, mert a terhességem alatt végig nagyon kedves volt, és barátságos, meg jó fej, de a szülés után is csak pozitívan tudok róla nyilatkozni.
Szerintem jelenleg a legnormálisabb nőgyógyász Kecskeméten, a sok "kivénhedt", pénzsóvár őskövület után egy felüdülés volt hozzá járni! A szabadsága alatt is bejött a kórházba, csak hogy megnézze a CTG-met, erre többször is volt példa. Rá sosem kellett várnom, mert mindigi ő jött le a CTG-re, míg tudom, hogy a legtöbb kismama ilyenkor megpróbálja valahogy "levadászni" a dokiját, hogy ugyan vessen már egy pillantást az eredményre. Szülés után minden reggel bejött hozzám, megkérdezte hogy vagyok, ha aggódtam, megvizsgált. A védőnőktől kikérte nekem az igazolást a 4 alkalomról is, pedig ezért mindig mindenkinek még ott kell sorban állnia.
Engem nem zavart, hogy fiatal, és talán nincs akkora tapasztalata, mint egy ötven éves dokinak, de legalább lelkes, és nem egy mogorva bunkó. MIndig mosolyog, mindig kedves, jó a humora, amit én külön nagyra értékeltem. Több ilyen orvos kellene! Szrintem életem végéig hozzá fogok járni! :)
gravida
 
 


Én is hozzá járok.
Tényleg nagyon jo doki. És nem durva, mint mások. Én most voltam nála, mert egy éve szeretnénk babát a parommal. Elküldött vérvételre, és HSG vizsgálatra. Mindig mindent elmond érthetöen, ettöl anyira megnyugszom. Nem váltok dokit az biztos. Régen még féltem nögyogyászhoz járni, mostmár nem.
skodacsaj
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszi a reagálást,hát azóta már megszültem!Nos a doktor úr nálam is abszolút a favorit!!!És gravida én is osztom a róla alkotott véleményed,minden egyes szavát!!Szóval csúcs doki,és én sem fogok orvost váltani!!!!Bármi ilyen jellegű problémám lesz az életben ami az ő orvoslási körébe tartozik 100% hogy hozzá fogok fordulni... :D sőt még tervezünk másik babát is,és el sem tudnám képzelni hogy másik orvosnál szüljek! :wink:

Kép

Kép
mezsó
 
 


Sziasztok!Ahogy az írásaitokból leszűröm érdemes lenne megpróbálnom megkeresni Bakó doktort.Ha valaki tud segíteni:van-e magánrendelése és kb mennyi a díja?Köszi.
kiszti78
 
 


Én ismerem őt, hozzá járnék, ha Kecskeméten laknék! 30/903-2498 a száma.
vegelerzsi
 
 


Csak hogy legyen ellenpélda is: Nekem is ajánlották sokan, többek közt kollégái is, ezért 2 éve elmentem hozzá. Az első találkozásunkkor kedves volt, utána egyre kevésbé... Meddőségi problémával jártam hozzá, a kötelező vizsgálatokat elvégezte, adott gyógyszereket, úgy hogy nem is mondta el mi az. Azt éreztem, hogy teher vagyok számára, és nagyon nincs kedve a problémámmal foglalkozni. Többször tűrtem, hátha csak fáradt, vagy sok a betege, de aztán meguntam a nemtörődöm stílusát és váltottam.
emese88
 
 


Sziasztok! Esetleg tudnátok segíteni benne, hogy most hol rendel Dr. Bakó Ferenc Kecskeméten,illetve mi a telefonszáma? Régen jártam nála és a net nem ad pontos infót... Köszönöm a segítségeteket!
doroka363
Kecskemét
 
 


Szia! Az Atilla utcán rendel a Máriavárosban, A telefonszáma a régi. 
mariann19810529
Helvécia
 
 
 
 
 


Sziasztok!


Én érdeklődnék,hogy Dr.Bakó Ferenc most mennyiért rendel,hol,illetve,hogy jelenleg mi az elérhetősége?!


hivtam ezen a számon: 06-30-903-2498,felvették,de csak halk ricsaj hallatszódott,pedig szükségem lenne az elérhetőségére.


 


Előre is köszönöm.

saba33
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?