Új privát üzeneted érkezett!

Zizien, gratulálok a 12. héthez! :)

Nálunk érdekes a helyzet, mert Nórával minden egyszerű volt, amíg rácsos ágyban aludt csak simán letettem aludni és elköszöntem tőle. Aztán megkapta a nagylányos ágyat és az első hetekben volt, hogy kétszer-háromszor is vissza kellett vinnem mire elaludt. Éjjel néha egyszer átjön, akkor kéri, hogy apa vigye vissza és takargassa be. Most ott tartunk, hogy apa szokta altatni és kicsit rontott a helyzeten, mert rászoktatta Nórát, hogy mellé fekszik és összebújva alszanak el. Nappal sokszor magától megy az ágyába és alszik egyet. De van, hogy kéri, hogy feküdjek mellé egy kicsit.
Flóra már sokkal nehezebb eset. Vele például a férjem nem bír. Ő sírósabb, sokáig hasfájós volt, ezért egy ideig inkább közöttünk aludt, mert egyszerűbb volt. Aztán amikor jobb napja van, akkor apa kezében elalszik ( ő szokta büfiztetni, amikor itthon van) és akkor simán be lehet tenni az ágyába. Ma este is egy darabig közöttünk aludt, mert csak cicin lógva aludt el, én meg nem akartam felébreszteni a férjemet a mászkálásommal, úgyhogy maradt közöttünk kb. 3-ig, akkor evett éjjel, aztán utána már az ágyában aludt.
Ha egyedül vagyunk, akkor először Flóra eszik, addig Nóri vacsizik és közben megnézhet egy mesét, aztán fogmosás, majd lefekszünk, én kicsit énekelek neki, közben simizzük egymást és elég hamar elalszik ilyenkor. Apának tovább tart az altatás, de szerintem ebben benne van az öröm is, hogy végre apával lehet.
Áronnál kialakult már a sötétségtől való félelem? Mert Nórin néha észreveszem, hogy mintha nem szeretné a sötétséget, de van kislámpája, amit felkapcsolhat, azt hiszem ez ad neki némi biztonság érzetet.
Egyébként nálatok apa be tud szállni altatásba, fürdetésbe? Gondolom ő azért más beosztás szerint dolgozik, mint az átlag.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Köszönöm :)

Hát igen, nálunk rendszeres, hogy egyedül vagyok este Áronnal, az a leggyakoribb, hogy mire Apa hazaér, Ő már alszik ... Így, hogy kettesben vagyunk, már megszoktuk, hatalmas könnyebbség, amikor Apa kivételesen itthon van és segít fürdetni. Emiatt is fontos lesz nekem, hogy "rendet" teremtsek, egyszerűen meg kell majd szokni mindenkinek (Áronnak és a Picinek is), hogy várni kell, amíg mondjuk fürdetem vagy etetem a másikat. Amitől félek, az az ordítás :(
Áron nagyon ordítós volt, Őt nem lehetett várakoztatni, ha sírt, addig tette, amíg meg nem oldottuk a baját, sosem hagyta abba csak úgy. A baja meg általában az volt, hogy kézben akart lenni, egyszerűen utált ágyban, szőnyegen, pihenőszékben, bárhol lenni, csakis valakinek a karjaiban érezte jól magát. Ha a Pici is ilyen lesz, várnak rám idegőrlő helyzetek, az tuti ...
Ráadásul Áron nem aludt el egyedül, mindig csak cicin. A mai napig az a szertartás, hogy fürdés után beülünk a szobába, cici, és bár már ébren, de cici után megy az ágyba. Szépen elalszik, ezzel nincs gond, teljesen sötétben van, eddig nem tapasztaltam, hogy félne.
Lehet, hogy ha kezdettől tartom magam, és a kicsinél "könyörtelen" leszek, akkor sikerül rászokatni az önálló elalvásra? Fogalmam sincs ...
De valahogy biztos lesz.

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Minden gyerek más. Szerintem erre nincs általános recept, vagy jó módszer. Majd kitapasztaljátok, összeszoktok és menni fog! Lehet, hogy a kicsi igazi mintababa lesz, akinek soha semmi nyűgje nem lesz. Egyébként neked az nagyon nagy előny lesz, hogy tudod, hogy milyen egy nyűgösebb babával az élet, és megtanultad kezelni. Szerintem az nem probléma, ha cicin alszik el, amíg ez neked nem kényelmetlen. A lényeg, hogy elaludjon és jól aludjon.
Az állandó karban tartás problémára barátnőmék a hordozókendőt alkalmazzák, illetve annak különböző fajtáit. Most mi is vettünk egyet, amit könnyű megkötni, így szombaton délután Flóra apára kötve aludt, amíg garázsvásáron voltunk. Én mondjuk itthon nem szeretném magamra kötve hordozni, de ha csak kézben lenne el, akkor biztos meggondolnám a dolgot.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 

 
 

Igen, én is reménykedem, hogy a "többemberes" Áron után egy igazán nyugis második babám lesz! Mert ha nem ... Hát akkor is lesz valahogy! :D

Hordozókendőn én is erősen gondolkozom, sok jót hallok róla. Mondjuk elképzelni nem tudom, hogy tudnak vele takarítani, mosni, főzni, benne a babával, és nem is szeretném, ha egész nap rajtam lenne a bébi. De fel kell készülnöm rá, hogy Ő is annyira igényli majd a dajkálást, mint Áron, és akkor muszáj leszek alkalmazni!

Nektek milyen kendőtök van? Annyi félét lehet látni, fogalmam sincs, melyik jó ...

Én Áronnal rengeteget voltam/vagyok egyedül, tulajdonképpen ehhez vagyok szokva. Nekem az óriási könnyebbség, ha este apa veszi ki a kádból Áront, vagy reggel Ő hozza át a szobánkba! Biztos belerázódok majd a két babás létbe is, csak félek az olyan helyzetektől, amikor mindkettőt fürdetni, etetni kéne, és egyedül vagyok ...

Nálatok Flóra elvan a kiságyban, hordozóban, stb, amikor ébren van? Lehet várakoztatni, ha mondjuk pont Nórival van dolgod?

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Én egy karikás hordozókendőt vettem, miután kipróbáltam a barátnőm kendőit.Ezt egyszerű használni, de rövidebb ideig kényelmes, mert féloldalasan terhel.
Ez ilyen:
http://batyuklan.blogspot.hu/2010/12/el ... dovel.html

Sajnos Flóra nincs túl sokáig el egyedül, viszont még sokat alszik, olyankor ugye nincs gond. Ha egyedül vagyunk, akkor meg az a szerencsém, hogy Nóri ügyeskedik és sokat segít, viszonylag jól kezelhető olyankor. Általában akkor hisztisebb, ha van velünk valaki és jobban tudunk figyelni a hisztire.
Remélem, hogy ahogy egyre több dolgot tud csinálni, úgy Flóra is lefoglalja majd magát. Az elektromos hintájában van el legtovább, arról lóg egy piros kutya, azt negyedóráig is elnézegeti. Később rájön majd, hogy ha meghúzza, akkor zenél. :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Altatás kapcsán annyit, hogy Dórim elvárta, hogy addig bent maradjunk, amíg el nem alszik... De tudtuk, ez a kicsi születésével vállalhatatlan.... Így mikor megszületett, rászántuk magunkat és leszoktattuk erről a rossz szokásáról. Mivel már nagy, így 3 hét kellett míg megtanult elaludni egyedül, pápával elköszönünk, utána meg játszik még az ágyában kicsit és alszik. Nincs sírás, hiszti. Ha okosabbak lettünk volna, hamarabb megtesszük, neki is jót tettünk volna. De mindegy, jobb később, mint soha.

Dórim aktív volt, így utálta a hordozást, de Lacusom szerette, most már nem hordozom, mert nehéz, de majd kap egy normális kengurut és így is közlekedünk majd. Mondjuk mihamarabb kell lépni, nehogy leszokjon erről a jó dologról :)
Én Close kendőt használtam, nagyon jól tart és nem kellett sem tanfolyam, sem semmi, hogy megtanuljam megkötni. Kék színű és éppen árulom.... Ha érdekel...

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika, tájékozódom kendő-ügyben, egyelőre nagy zavarban vagyok, fogalmam sincs, melyik lenne a jó ... És ugye ezt előre nem is lehet tudni, hogy egyáltalán mit szól majd a bébim a dologhoz :)
Tetszik a Close-kendő ... De meddig lehet ezt használni?
Mennyiért adnád? :oops:

Altatás: És Dori, amíg megtanult elaludni egyedül,abban a 3 hétben nem tiltakozott, sírt? Ez nálunk is nagy menet lesz :D

Még egy körkérdés, Ti a babák ruháit, holmiait valami spéci mosószerrel, öblítővel mossátok?

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


A Close kendőt elvileg 3-4 hónapos korig mondják, a súly miatt. Mondjuk ez minden kendőre igaz. Maga a kendő jó, erős, a felkötése fent van a neten, ott is egy nagy babán mutatják. Szóval csak azért javasolják eddig, mert ha nehéz lesz a gyerek, akkor a derekad nem úgy bírja. De ez márkától független. Ha érdekel valóban, beszéljünk az árról priviben, de nem hinném, hogy nem állapodunk meg..

Én Silan sensitive öblítőt használok, ennyi. A mosópor Tomi baby. De nem mosom külön a ruhákat, együtt a mienkkel. Persze az első nagy mosás külön volt, de utána nem.

Altatás.... Hmmm.... Az a 3 hét kemény ordítás volt. Na jó, az első napok, de utána csökkent és végül így tanulta meg. De nem lettünk frusztráltak, mert világ életében sírós elalvó/felkelő volt. Megszoktuk. Ha ott ültünk vele, és megpróbáltunk osonni, akkor is. Ha visszajárkáltunk, simi, puszi, kimegyünk, akkor is ordított. Mindig.... Ő ilyen. De mondom, az első napok a nehezek, akkor kell erősnek lenni, hiszen a gyerek tudja, valami más és így tiltakozik. A sírást mi felnőttek borzalmasnak éljük meg, közben Ő nem tud csendben lenni és elmondani, hogy nem szeretném így, beszéljük meg.....De talán az első 2 nap volt hosszabb sírás, úgy 15-20 perc, utána már csak 5-10 perc és végül csend lett és játszott. Nehéz, de ha már mi toltuk el, akkor így isszuk a levét. Most Lacusom más tészta... Most is leraktuk, elaludt, de felkelt, mert éhes maradt (beteg az egész család, Ő is keveset eszik). Nem rinyál, csak hevesen ujjat szop és nagy szemekkel néz a sötétben (babyőr világít). Bemegyek, kaja, megeszik még 100-at, majd lerakom és cuppog, dumál tovább, a sötétben. Majd csend lesz. Szóval Ő már más dologra lett szoktatva. Van, amikor nem megy, de az esetek többségében igen. És akkor örülök, mert tanultunk a saját hibánkból. :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Szerintem nem feltétlenül szoktatás kérdése az alvás. Nekem a nagyobbal sosem volt gondom, a kisebbel pedig hiába tettünk ugyanúgy mindent - nem jött be. Most már nagyobb Fló, nem fáj a pocakja sem, nem bukik annyit és általában gond nélkül alszik az ágyában. De pl. tegnap nyűgös volt, hiába próbáltunk bármit. Letettem közénk és már aludt is, mint a tej és 5 órát aludt egyben. Ő konkrétan a közelségünkre vágyott. Szóval minden baba más, erre nincs tuti recept sajnos...

Mosás: én külön mosom a gyerekek ruháit, és öblítőt nem használok, csak a Dreft baby mosóport. Nóci ekcémája a DM-es babamosószerre nem reagált jól. Volt még egy mosópor, ami bejött de azt nem láttam már egy ideje. Ja és magas hőfokon vasalom a ruháikat.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Nyuszika, nem tudom, írtál-e privátot, ha még nem, akkor várom az árajánlatot :) És persze főleg jobbulást Nektek, remélem, már jobban vagytok!

Én is Dreft Babyt használtam kezdettől, csak itt sajnos nem lehet kapni. Pedig az nagyon bejött nekünk is, öblítő nem is kell hozzá, mert olyan jó illata van, meg puhák is a cuccok tőle. Áron is érzékeny bőrű, ha nem vigyázok, ekcémás is szokott lenni. A mai napig fürdetőkrémmel tudom csak fürdetni ...

Alvás, szoktatás ... Hát, tényleg nem tudom. Az biztos, hogy amikor én eltökéltem, hogy mától "rend" van, onnantól napokon belül drasztikusan változott a helyzet. Hozzáteszem, az első nap úgy nézett ki, hogy déli alvás=40 perc ordítás és 15 perc alvás ... Ekkor én is meginogtam, hogy ez így nem biztos, hogy megéri ... De 9,5 hónaposan nekem már nyűg volt éjjelente 4x szoptatni :( Érdekes, hogy este sokkal hatékonyabban kezdett működni a "cici-jó éjszakát-leteszlek-kimegyek" rendszer, kb. 2 hét alatt tanult meg elaludni és ezzel együtt az éjszakát is többé-kevésbé átaludni.
De a nappali alvás még mindig mumus ... Vagy a babakocsiban rázom el, vagy mellé fekszem a nagyágyra és be a cici, azon elalszik. Egyik sem ideális ... A napokban próbáltam délben is az ágyba rakni és kijönni tőle, de egyrészt önkívületi állapotban ordított, másrészt majdnem kimászott a kiságyból ... Hogy ebből így hogy lesz önálló alvás, momentán fogalmam sincs.

De az is biztos, hogy nincs két egyforma gyerek. Anyám is mindig ezt mondja, hogy a három gyereke ugyanazt a nevelést kapta, mégis teljesen mások lettünk.
És emiatt is reménykedem, hogy majd a kicsinél simábban mennek a dolgok, remélem, hogy rosszabb nem lesz :)

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Most már írtam Privit :)
Amúgy korábban nekem Nandum volt, de az nagyon nem jött be, megkötni sem ment, rövid is volt, hiába a paramétereknek megfelelően vettem....

Altatás kapcsán igen, sajnos önkívületi állapotban fog ordítani. De ha kibírod, Te nyersz és hidd el, másnap már pár perccel rövidebb lesz.... Muszáj kitartani, másképpen nem megy. Vagy visszajárkálsz, simi, puszi és kijössz, így magányosnak sem érzi magát. A kimászásra nem tudok mit mondani, el sem tudom képzelni, hogyan mászhatnak ki....

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Köszönjük, javulunk. Mindenki. Látom a fényt az alagút végén :) A tejem sajnos minimálisan megcsappant, remélem, ha meggyógyultam visszajön. Most jó, ha 400 ml-t tudok biztosítani. Mivel meg már lassan 4,5 hónapos, a fagyasztott tejeket is odaadom, minek tároljam, amúgy is csak fél évig lehet.
Most csend van, imádom :) Mindketten alszanak, persze Lacus mindjárt kel. Olyan kis ügyes, mindjárt átfordul hátról is hasra, na meg a hétvégén kúszogatni kezdett...... Mondta a férjem, hogy nézzem meg... Magamban persze hülyének tituláltam, de nem.... Tényleg. Befúrja a fejét, has alá a láb és uccu. Persze nagyon kezdetleges, de halad előre elég sokat. Most megint nem gyakorolja, gondolom semmi nem érdekes :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Írtam én is privit :)

Nagyon ügyes Lacika! Úr Isten, már 4,5 hónapos :shock: Hát ez az, hogy olyan gyorsan megnőnek ... Mindig azt mondom, maradhatnának egy jó pár hónapig újszülöttek, aztán pár évig csecsemők ... Én úgy imádom a babakort, pedig sok szempontból nagyon nehéz ...

Lacikánál már elkezdted a hozzátáplálást? És az, hogy fejéssel még mindig van tejed, szerintem tök nagy dolog!!!

Ja,és azt a fogigátló injekciót, amiről beszélgettetek, végül beadattad?
Mert aztán nekem is gondoskodnom kell valami módszerről :)

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Orulok, hogy szepen mennek a dolgok mindenkinel.
Nalunk is minden rendben, Noi mar elmult 3 hos, 14 hetes lesz holnap. Egesz nyugis baba, azert vannak kirohanasai, tud sirni rendesen, ha epp kiakad valamin. Mar fordul oldalra, fog, mindent a szajaba tom, kezd nagyon edes hangokat kiadni, es mar kacagott is egyszer egy hete, de azota meg nem, igy csak Eszti meg en hallottuk. O az a gyerek, akit leteszel, es alomba hummogi magat, most mar a szundi kendot a fejere boritja, ugy kell leszedni rola, miutan elaludt. Cumis o is, de nem kell neki visszadugdosni, ha kiesett, nem gond. Sot, csak oklendezik, ha ejjel azzal probalom visszaaltatni. Mosolyogva ebred reggel, es fel orat is elnezelodik. Viszont ejjel 3 orankent szopik, lehet, hogy keves a tej, de lehet, hogy csak cici kell neki. Nappal meg 3,5 - 4 orankent eszik.
Eszti is sokat segit, egyre jobban elvezi a kicsit, hogy latja, csak lesz belole valami. :) Na nalunk o volt az altatas problemas, mi rontottuk el. Tudtam nem fog menni az altatas a kicsi mellett, igy kapott egy uj agyat, kiveheto racsosat, es amikor mar akkora volt a hasam, hogy nem tudtam betenni, akkor megbeszeltem vele, hogy o fog bemaszni, es ugy alszik el, hogy anya ott ul mellette. Persze azt mondta, hogy nem, de en nagyon hatarozottan azt mondtam, hogy igen, es tenyleg ereznie is kell, hogy nem inog meg az ember. Szoval ott ultem egy hetig az agy mellett, aztan mindig kicsit kijjebb jottem, ezt mindig meg is beszeltem vele. Most mar teljesen egyedul alszik el, oleli a macit, tudja, hogy a nappaliban ulunk. Amikor elaludt, akkor becsukjuk az ajtajat. Hosszu hetek alatt jutottunk idaig, de megerte, a nappali alvasa is most mar 2-3 ora, amig altattam, egy masfel volt csak. Ejjelt pedig altalaban nyikk nelkul alussza vegig. Tehat neki is jobb.
Tenyleg nincs ket egyforma gyerek, Esztinel is igy probaltam, hogy lerakom, mint Noit, de vele nem ment, Noinal megy. Eszti mindig sirva ebredt kicsinek, Noi tok jol elvan, egyelore.

Zizien, meg korabban kerdezted a testverkocsit, mi vettunk, Graco quattro tour duo, jo nagyon, de kicsi a tarolo a hazban, es a tobbi szomszed nem hajlando helyet csinalni nekunk. konnyu tolni, nekem Eszti elszaladgalos, szoval jol jott az elejen, amig nem tudtam cipelni a konok csajszit. Most mar nem hasznalom, fel is tettem hirdetni, mert ha nem akar jonni Eszti, akkor felkapom, es tolom a kicsit. De ez ugyben is rendre akarom nevelni, muszaj megtanulnia, hogy nem szabad elszaladni.
verus81
 
 


Nyuszika, most már ide is írok ...
Nem kapod meg a privát üzeneteket? Mert nekem úgy tűnik, nem küldi el :evil: Mi a fenét csinálok rosszul???

Sziasztok Többiek, majd jövök, írok normálisan is ...

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok! Csatlakozhatom hozzátok? Júliusra vagyok kiírva és nem találtam más élő Bajcsy-s topicot!

Kép
segreta
 
 


Gyere, persze, dobd fel a topikot. Mesélj magatokról, ki a dokid, szülésznőd lesz-e, hányadik gyermek stb. Üdv itt :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Szép napot! Na szóval.... 35 éves vagyok a XV. kerületben lakom. November óta táppénzen vagyok, mert 1,5 éve sajnos elment egy babám, meg a munkahelyem is olyan, hogy ott terhesen nem lehet dolgozni. Első baba, kisfiú (ha minden igaz László lesz) most vagyok a 24. héten. A Bajcsyban fogok szülni dr. Nagy Lászlónál és Garáné P. Magdi lesz a szülésznőm ha elvállal.

Közületek mindenki megszült már vagy van aki épp várandós?

Kép
segreta
 
 


Vannak még itt várandósok, pl. Zizi :) Szép név a László, az én kisfiam is Laci lett :) Apa után persze :) Amikor anno megkérdezték egy Bajcsys UH-n, hogy fogják hívni, félig örömtáncot jártak, hogy értelmes neve lesz a gyereknek.... :)
Sajnálom a kis angyalkádat. Kiderült, hogy miért ment el?
A legjobb a nyári gyerek... Dórim is így született, Lacus téli baba, de sokkal nehezebb a levegőztetés stb.
Mesélj, milyen a terhességed, rosszullétek stb.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nálunk is apa után lesz elnevezve, mert a párom "kicsit" macerás a névválasztás terén, semmi nem jó neki :wink: Kiváncsi vagyok, ha a második is fiú lesz akkor mi lesz a neve. Elviekben 3 babát terveztünk, de meglátjuk mennyi fér bele az időnkbe, de tesót mindenképpen szeretnék. Az első babánál sajnos nem tudni mi volt a gond, de utána kiderült, hogy PCO-s vagyok és IR-em is van, a pajzsmirigyem is alulműködik (bár erről tudtunk), gyógyszerrel csak utána lett minden beállítva, de így is 1,5 kellett, hogy újra babás legyek, remélem a tesó azért gyorsabban akar majd jönni. Szerencsére nem nagyon voltam rosszul, inkább a gyomrom égett (eléggé gyomorsavas voltam előtte is). jelenleg is ez a problémám, ha kicsit jobb ízűen eszem :lol: Más gondom szerencsére nincs.

Kép
segreta
 
 


Segreta, üdv közöttünk! :)

Képzeljétek ma apa elaludt, mert Flóra nem ébresztett minket... 1/2 10-kor aludt el és csak apa készülődésére ébredt 1/4 8-kor. Aztán jól megreggelizett és most megint alszik a kincsem.

Mi újság veletek? Zizien jobban vagy már?

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Jó reggelt :D A kereszt nevem Erika (Era), azon is szólíthattok. elkezdtem tegnap vissza olvasni a topikot, de még csak a 3. oldalon járok :oops: , azért igyekszem. Szép napot Nektek.

Kép
segreta
 
 


Na végre végig olvastalak Benneteket :D Gratula a többszörös anyukáknak és persze az újra kismami Ziziennek is. Öröm olvasni, hogy általánosságban mindenkinél jól alakult a szülés és a baba körüli dolog.

Nyuszika! Kis Laciddal mi újság? A neve jelentése alapján (hatalom + dicsőség) hiszek benne, hogy rendbe lesznek a dolgai.

Kép
segreta
 
 


Na ma felhívtam a Magdit és két hét múlva találkozunk, hogy megbeszéljük a dolgokat. Végre szülésznő téma is letudva :D

Kép
segreta
 
 


Segreta, köszi a kérdést. Jövő szerdán megyünk megint kórházba, lesz UH, nézik a veséit. Ha szerencsénk van, akkor már csak 1 éves kora körül lesz katéteres vizsgálat. Amúgy így antibiotikummal elvan, sok baja nincs, max. ekcéma, de annak meg nincsen köze a vesékhez... :( Én most ezzel szenvedek..... Nem tudom kordában tartani.....
Voltál már cukorterhelésen? Most aktuális, nem?
Sajnálom az első babát, de ezen már rágódni ugye nem érdemes, örülni kell a kis Lacikának, aki hamarosan megszületik.
Én szerettem a Bajcsyban szülni, max. azt nem csipáztam, amikor stresszeltek az anyatej miatt...... De ez nem a szülészet kérdése, ez a csecsemősöké... Én mindkétszer a sárga szülőszobában voltam, olyan jóóóó volt.... :) Láttad már a szülészetet?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Szia Nyuszika! Igen, nem volt egyszerű túllépni az első babán, főleg, hogy annyira szerettem már volna :( , de mostanában már nem vagyok szomorú emiatt, mert itt van az én pici fiam. Ugyan nem tudom Ő mi lett volna, de szerintem fiú (most is így éreztem és be is jött, bár apa lányt szeretett volna, na de majd legközelebb :wink: ). A cukorterhelésem megvolt, szerencsére minden OK. Tartottam picit tőle, mert nem mindig tudom 100 %-ig betartani a diétát, de szerencsére nincs gond.
A szülőszobákat még csak képen láttam, de majd akarok menni az előkészítőre és akkor megnézem Őket magamnak.
Kiderült miért van ekcémája a kisfiadnak? Azt olvastam ilyen pici korban legtöbbször ezek miatt van:

Az ekcéma leggyakoribb kiváltó okai:
- tehéntej, tojás, tejtermékek
- citrusfélék, olajos magvak
- házi por, pollen, penész, állatszőr
- hideg idő és száraz levegő
- erős verítékezés
- dohányfüst, vegyszerek

A kaja szinten még gondolom nem mindent eszik ezek közül.
Remélem minden rendben lesz az UH-on. Hová jártok?

Kép
segreta
 
 


Sziasztok!

Andi, ez nagyon jó! Reméljük, megtartja Flóra ezt a szokását :wink: Valami trükk???
Segreta, én is gratulálok!
Nyuszika, hamarosan jelentkezem!
Most rohanok, ma van a kicsikém születésnapja :) 13.13-kor született a sárga szülőszobában :) Igen, Nyuszika, olyan jó volt ...

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


ÓÓÓÓ, Zizi, nagyon sok boldog születésnapot kívánok Áronnak! :) Milyen ajándékot kapott? Milyen volt az ünneplés? Nosztalgiáztál ezerrel ugye??? :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Köszönjük szépen! :)
Ó, nosztalgia ... Az nálam amúgy is megy, talán túlzottan is! Rengeteget gondolok a pocakos napokra, mennyire jó volt, amikor itt ugrált a hasamban (pedig lassan a Kistesó is ugrálni fog :D ), a születésére, olyan, mintha tegnap lett volna. Szinte nincs is olyan nap, hogy ne jutna eszembe a születése, egy-egy pillanat ... Hihetetlen élmény volt, azt hiszem, soha nem felejtem el egyetlen pillanatát sem.
Csak reménykedem, hogy a következő szülés is hasonló lesz, és hasonlóan fergeteges élmény!

Nem volt nagy ünneplés, csak hármasban voltunk, pontosabban négyesben :) (ugye mindenki otthon, itt olyan közeli barátok sincsenek), de nem is bántam, jó volt ez így ... Legalább tudtam nyugodtan nosztalgiázni :D
Persze, megvolt a szép torta, és a jelenlegi nagy kedvencek: Hatalmas kukásautó és tűzoltóautó :D
Alig tudtam letenni aludni, olyan izgalomban volt a Drágám :)

Lányok, akik már többször szültetek, a második baba születése is akkora élmény, mint az elsőé???
(Mondjuk, ha belegondolok, hogy a másodikat is ugyanabban a szülőszobában hozhatnám világra ... Tökéletes lenne!)

Segreta, neked milyen a várandósságod, nem vagy - voltál rosszul?

Andi, köszi kérdésed, még mindig fojtogat a hányinger és baromi fáradékony, gyenge vagyok ... Ez néha lelkileg is nagyon nehéz, mert úgy érzem, már most nem tudok úgy foglalkozni Áronnal, ahogy szeretnék ... De remélem, lassan eljön a babavárás könnyebbik fele is!

Ja, és Nyuszika, milyen lett a vérképed? (Jut eszembe a fáradékonyságról.) Jól vagy azóta?

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Gratulálok, így utólag is a kis Áronnak :D
Szerencsére jól viseltem/viselem a terhességem. Eleinte volt émelygés és gyomorsav. Mostanában ha "sokat" eszem, akkor szoktam érezni, hogy baj van és marja a sav a torkom. Ettől a hülye időtől sokat keményedik a hasam, de szedem a Magnéziumot, remélem beköszönt már végre a jó idő, mert a kilók is ragadnak rám :( Nem szerettem volna sokat hízni, mivel így is volt rajtam jócskán felesleg, eddig kb. 7 kg jött fel. Szerencsére sikerült beszélnem a Magdikával, aki a szülésznőm lesz. Remélem nem pont akkor lesz ügyeletes.

Zizien: Neked lesz fogadott szülésznőd vagy dokid?

Kinek hogyan telnek az ünnepek?

Szép napot Mindenkinek :)

Kép
segreta
 
 


Sziasztok!

Segreta, de jó neked, hogy jól vagy! Bár a gyomorsav sem túl jó ...
Én Szécsényi doktorhoz járok, nála szültem az elsőt is, nagyon szeretem. Szülésznőm nem volt. Akit beosztottak hozzánk, azóta már az uh-kat csinálja, Ő a szonogáfus :) (Évi). Őt szívesen felfogadnám, de így szülést már nem vezet le sajnos. Szerintem megint rábízzuk a véletlenre, a Bajcsys szülésznőket mindenki dícséri.
Nekem az első terhességnél a 13. héttől szinte folyamatosan keményedett a hasam, de a szélre, hóra én is extrém módon reagáltam :( A Kisfiam is nagyon rosszul viselte újszülöttként a szeles napokat, és most ismét felerősödik a hányingerem, ha ilyen ocsmány az idő, mint mostanában ... Úgyhogy én is nagyon várom a tavaszt!
Szép napot Mindenkinek!

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Zizien, először is boldog születésnapot kívánok Áronnak!
Hihetetlen, hogy Nórám is hét múlva éves nagylány lesz! Bennem is élénken él az elmúlt két év minden pillanata. Kezdve azzal, amikor a mellkasomra tették és ő mélyen a szemembe nézett, aztán abbahagyta a sírást, és az is ahogy pár perc múlva hangosan cuppogva szopizott. :) Bár Flóra születése nem úgy alakult, ahogy vártam, de nagyon nagy élmény volt teljesen. Amikor végre a karomban tarthattam pityeregtem a boldogságtól, annyira kis csoda (volt) ő is.
Sajnálom, hogy rosszul vagy még, de el fog múlni hamarosan! Emlékszem engem is nagyon megviselt, hogy nem tudtam Nócival rendesen foglalkozni, de aztán bepótoltunk mindent, egyáltalán nem viselte meg a dolog, és nagyon szereti Flórát.
Alvás: Nagyrészt Flóra szabályozta be magát, én teljesen hozzá alkalmazkodtam. Elmúlt a pocakfájás, nem bukik már olyan gyakran, puha az ágya, úgyhogy a körülmények adottak. Ja és annyi, hogy nem nézünk már mellette este tévét a hálóban. Akármilyen halkan is nézte a férjem, szerintem az is zavarta.
Egyébként már nagyon aktív a kisasszony, nappal is többet van ébren, nézelődik, hintázik, dumál. :)

Nyuszika, remélem most már minden rendben lesz Lacikával!

Nálunk annyi probléma adódott, hogy valószínűleg kicsit hipoton Flóra nyaka. Legalábbis amikor ülésbe húzom, akkor kb fele-fele arányban tartja meg csak a fejét. Ezért kértem beutalót és pénteken viszem neurológiára jobb félni, mint megijedni alapon.

Era, nekem is volt gondom a savammal. Nórinál segített a tej, Flóránál terhességi diabéteszes lettem, ezért nem ihattam. De a Salvus víz is jó rá, ha le tudja gyűrni az ember.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Köszi Andi :) Az elején ittam a salvust. Most egyelőre elég a szódabikarbóna is, meg van Gaviscon gélem is.

Kép
segreta
 
 


Köszönöm a kérdést, a fáradékonyságom elmúlt, szerintem azóta, amióta a pajzsmirigyemre kis adag gyógyszert szedek. De már csak alap fáradtság van, semmi extra.

Nekem a második szülésem is annyira csodás volt mint az első. Fájdalomban más volt, de az élmény.... És mivel volt választásom, ugyanabban a szülőszobába mentem, ez még erőt is adott. Mintha haza mentem volna :) Jó volt tudni, mi mikor és hogyan következik, ez segítség volt a 2. szüléskor. De mindkétszer jött a gyerek a pocakra, majd cicire, csodás volt :)

Andi, honnan veszed, hogy hipoton? Mondta is valaki, vagy Te hiszed így? Mondjuk egyet értek, inkább legyen egy felesleges kör.... Mi lesz addig Nórival?

Segreta, tudod, semmit nem jelent a súly. Én mindkétszer 14-15 kg-val mentem szülni, első körben 3 kg maradt rajtam, most leírni sem merem..... Míg azt hittük, vizes vagyok, nem. Mostani szülésnél alig veszítettem vért is, szóval tényleg sokat ettem.... :) Én most is azt mondom, tudod, sokat ettem, lehetett volna vigyázni, de jó volt enni és élvezni, majd most leadom.

Nálunk az ünnep családdal telt, jó volt, csak fárasztó, főleg, hogy holnap is rohanom, na meg szerdán is. De a másik, hogy nem annyira csipázom a húsvétot, így jó túl lenni rajta....

Többiek?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika, a gyerekorvosunk mondta már az elején is és én is alaposan utánanéztem (hátha csak eltúlozza), de sajnos erős a gyanúm már nekem is. De nem esem kétségbe, inkább most kelljen kicsit tornáztatni, minthogy későn derüljön ki, amikor már lemaradna a nagy mozgásokban.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Na sziasztok!
Ismét itt vagyok :)
Ne haragudjatok, teljesen megfeledkeztem rólatok, pedig nagyon élveztem a beszélgetéseket!
Hát mi január közepén vissza költöztünk anyumékhoz. Sokat segítenek nekem is és a gyerekkel kapcsolatban is!
A helyzet sajnos változatlan! :cry: De még nem adtam be a válópert, mert mindent kihúzott, módosított a megállapodásból, amikben pedig már korábban szóban megállapodtunk! De még reménykedem, hogy a gytartással kapcsolatban rá bírom venni, hogy a fix összeg mellett a százalékba is bele menjen...
Sajnos azután, hogy haza jöttem, amolyan pánikbetegség féle jött ki rajtam. Olykor alig bírok enni, mély levegőt venni, főként esténként és olykor éjszaka is felkelek! De, lekopogom, az elmúlt 3 estét -igaz éjféltől, mert a M2-n megy egy kóreai sorozat, a Pasta és nagyon jóóó :D - végig aludtam. Úgy hogy talán már mondhatom, hogy alakulok szépen lassan!

Zizien! Gratulálok! Nagyon örülök nektek!

Annyira szeretnék én is újra terhes lenni!!!! Nem fogok a férjemre várni,de azért valahol reménykedek, hogy Isten átformálja és megváltozik!! Ha nem, akkor remélem -miattam és a gyerek miatt is- hamar megérkezik a másik igazi!!!
Annyira jó volt a babavárás, a Bajcsy is nagyon hiányzik :) és Patrik drágám tényleg nagyon jó gyerek!!! Tényleg csak akkor sír,ha valami baja van! Bár mostanában szokott érdekesen "sírni". Már több mint 1 hónapja nagyon nyáladzik, de egyenlőre még jelét sem látom a fogacskának! Ma is olyan keserves volt, de előtte evett és büfizett is, úgy hogy marad a fog/íny fájás! Sokat foglalkozunk vele! Nagyon mosolygós! A kék pólósat pár napja csináltuk!
Igérem most már sűrűbben felnézek hozzátok!

Kellemes estét!

Kép 3 hós
Kép 4 hós

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Kvinna, de jó, hogy jelentkeztél! Gondoltam rátok! Nagyon szép baba Patrik! Sajnálom, hogy a férjednek nem jött meg az esze, de szívből kívánom, hogy találd meg az igazit!

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Köszi :)
Én is reménykedek!!!!!

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Kvinna! Gyönyörű a kisfiad :D Csak a férjed veszít azzal, hogy titeket bárkiért is feláldoz. Remélem megtalálod a boldogságod valakivel hamarosan :wink:

Kép
segreta
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a köszöntéseket még egyszer!

Kvinna, jó, hogy újra itt vagy, gyere sűrűbben! Sajnálom, hogy a férjeddel így alakult ... De tudod, ami nem megy, nem érdemes erőltetni. Koncentrálj most a gyönyörű kisfiadra, aztán az Élet elrendez mindent ... Jó, hogy a szüleidre számíthatsz, ez nagy könnyebbség. (Én messze vagyok Tőlük, és bár a párom itt van, nagyon hiányoznak :( Mit meg nem adnék azért, hogy elérhető közelségben legyenek, jajj, mekkora segítség lenne nekem ...)
Azt mondjuk megértem, hogy hiányzik a terhesség, én is így voltam vele már rögtön a szülés után. De így, hogy a Fiam itt van, már egészen más, nem egészen úgy élem meg, mint amikor Őt vártam és egész nap Rá tudtam figyelni. Pihenni sem tudok, csak azon kapom magam, hogy száguldanak a hetek, a hasam meg lassan kezd nőni. És kicsit elszomorít, hogy ez talán az utolsó "lehetőségem", mert többet nemigen leszek terhes :(

Andi, remélem, minden rendben lesz Flórával, de valóban, inkább most kelljen egy kicsit tornáztatni, mint hogy később okozzon gondot. Amúgy, ahogy hallom, ez a hipotónia nagyon gyakori ...

Segreta, Te milyen sűrűn jársz dokihoz? A Bajcsyba vagy magánrendelőbe?

Nyuszika, örülök, hogy elmúlt a fáradékonyság, bár nyilván két baba mellett sosem kipihent az ember :) De azért nem mindegy, hogy milyen szinten vagy fáradt! Lacika továbbra is átalussza az éjszakát?

Lányok, Ti tudtok főzni a két kicsi mellett? Vagy ilyesmire ne is apelláljak??? :D

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Reggel voltunk a neurológián, a doktornő rendes volt nagyon. Azt mondta, hogy alkatilag kissé hipotón Flóra, de nem lát komolyabb problémát, elég szépen is tartotta a fejét a vizsgálat alatt. Hason kell fektetnünk továbbra is és május végén kontrollra kell vinnünk.

Főzés: én minden nap főzök, amíg a két gyerkőc alszik dél körül. Igaz, nekem a takarításba besegít a húgom. Egyedül a főzést nem szeretném másra bízni.

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
andi1982
 
 
 
 
 


Sziasztok :D Szép napot!

Zizien: Havonta szoktam járni és a kórházba. Azt mondta amíg megtudjuk ott oldani fölösleges a magánjába mennem. Szerencsém van vele, mert nagyon rendes (és nem gondolom, hogy csak azért mert kollégák vagyunk),mástól is ezt hallottam róla. Te milyen sűrűn jársz? Jól vagy egyébként?

Ma voltam börzén árulni, nem sok mindent sikerült sajna, egyszer még májusban talán megpróbálom még egyszer, de utána hagyom. Kaptam egy csomó lányruhát anno, már nem tudom hova tenni gondoltam elpasszolom és veszek helyette a tökinek cuccokat :lol:

Jól vagytok? Gyerkőcök?

Kép
segreta
 
 


Főzni én is főzök, elvileg minden nap, de ha van maradék, akkor azt esszük. Amúgy nálunk a szokás, hogy délelőtt van házimunka,így Dóri eljátszik, amíg pl. főzök. De bevett szokás, hogy hétfőn takarítunk délelőtt, és mosunk, csütörtökön mosunk, valamelyik szabad nap vasalok délelőtt. És a főzés. Szóval nálunk minden úgy megy, mintha nem lenne gyerek, ehhez szoktattuk Őket.

Lacusom igen, még mindig durva mennyiségeket alszik, néha már ezen is aggódok.... Most is este 8-kor aludt, reggel 1/2 10-kor úgy szedtük ki az ágyból. Majd 1/2 12-kor aludt fél órát és végül 2 óta alszik még mindig.... 5 felé fog kelni és este 7-kor fürdés, kaja, alvás..... Szóval rengeteget alszik, közben persze fejlődik, mozgásilag megint gyorsabban, de hogy mikor gyakorolja... Passz..... Inkább Dórim most a szűk keresztmetszet... Este alig bír elaludni, este 8-kor már alvásra ott hagytuk, de 1/2 9-ig biztos szenved. Majd reggel 6 felé már kel.....

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!

Nyuszika, a privimet megkaptad? (ha nem, küldöm még egyszer, 3-án írtam ...)
De jó, hogy Lacus ennyit alszik ... Szerintem semmi gond nincs ezzel, Ő ilyen típus. A lényeg, hogy szépen fejlődik mozgásban, értelmileg, testileg :) Áron sem volt soha egy nagy alvó, én mostanában összeteszem a kezem, mert este 9-től reggel 7-ig alszik, délben átlagosan 1-2 órát, ez változó. De kicsinek ... Erősen reménykedem, hogy a Picim nyugisabb alkat lesz! Bár, épp tegnap kukkoltuk Uh-val, hát semmivel sem mozog kevesebbet, mint anno Áron :D Olyan jó volt látni, ahogy játszik a pici kezeivel, a szájába veszi, az arca előtt matat ... Hihetetlen élmény!

Andi, örülök, hogy minden rendben!

Többiek, jól vagytok?

zizien1111
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy (aki írt) jól vagytok :) Ma megyek a szülésznővel (Magdika) találkozni. A telefonban nagyon szimpatikus volt.
Az ebéd sül a sütőben (rakott zöldség), így még lesz időm enni belőle mielőtt elmegyek (15:00-kor), mert a látogatás után benézek még a melóhelyemre, ha már úgyis ott vagyok :lol: 18:00-ra meg megyek hastáncra, gondoltam áprilisban még járok, aztán úgyis a gálára készülnek (amin most nem lépek fel), így utána kihagyom.
Az elmúlt 2-3 napban amikor jönnek-mennek a frontok estére mindig megfájdul, be keményszik a hasam :cry: Más is tapasztalt ilyet?

Szép napot anyucik :lol:

Kép
segreta
 
 


Nekem egy sima ülésből állástól is kő kemény volt a hasam az utolsó 3-4 hónapban.

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Segreta, normális. Várj, amíg lecsillapodik, ha nem akar, inkább feküdj le!

Kvinna, sajnálom a házassági gondokat... Szörnyű..... Remélem úgy lesz, ahogy a szíved legmélyén szeretnéd. Amúgy Patrikkal mennyit törődik? Jaaaa és mondanom sem kell, szuper drága kicsi Fiad van :) Paraméterek ? :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


2 hete 7200 g es 68 cm volt! Most 4,5 honapos! Elotte egy honappal 6500 g volt!
Ma kezdett el egy masik uj hangot adni! Olyan,mint egy cica ;)

Ja 2 hetente jon! Eleg is,mert csak felzaklat meg a jelenlete is! :( Amugy sem vagyok meg valami jol!

Lilypie First Birthday tickers
kvinna
 
 


Kvinna! Nem irigyellek :( Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kis Patrik nem fogja még fel a dolgokat. Elhiszem, hogy rossz és nem kevés időnek kell eltelnie, hogy enyhüljön, de hiszem azt, hogy mindenkinek megvan az a párja akit megérdemel és aki értékeli is Őt. Kitartást és sok erőt nektek.

Kép
segreta
 
 


Lányok, de nagy a csend!!!!

Segreta, mi újság? Cukrod milyen lett? Pocakod keményedik még?

Ziziiii, hogy vagytok? Hányinger? Szarul lét? Áron jól van? Lelked alakul?

Andi? Csajok? Mi van Veletek?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: