Új privát üzeneted érkezett!

@karmen80:
Szia.
Nekem is volt 3 napja vérzésem, elég erős de hál isten nincs baja a babának. Másnap voltam uh-n dobog a szivecskéje mozgott is ☺

Nálad minden rendben azóta?
andreacsilla
Sárvár
 
 


@pphajni:


Első babam úgyhogy nagyon izgulok :) Nem is akartam még orvoshoz menni, csak amikor már minden látszik, hogy ne izuljak addig, de nem jött össze, mert barnáztam, úgyhogy muszáj volt 

Lilypie Pregnancy tickers
mrsbig
 
 


Nálatok mikor kezdődött a hányinger?
Hadd mondjam el nektek, hogy jártam a háziorvosnál, mert teljesen kiakadtam. Magánrendelőbe járok, imádom az orvosomat. Pecsételő vérzés és görcsök miatt ágynyugalomra intett, úgyhogy elmentem a háziorvoshoz, hogy legyen szíves kiírni betegre. Az orvos megkérdezte, hogy én mennyit keresek, majd mikor válaszoltam (bár nem tudtam hova tenni), közölte, hogy szerinte nem vagyok én akkora krőzus, hogy magánrendelésre járjak és amúgy is szar az a lelet, amit onnan hoztam. Menjek szépen a kerületileg illetékes nőgyógyászatra és majd ő választ nekem egy orvost!!! Majd azt is hozzátette, hogy ne menjek "ezekhez" a fizetős orvosokhoz, mert csak a pénz érdekli őket. Most jövő héten el kell mennem a tb-s nőgyógyhoz is és onnan bevinni a papírt neki. Hát sokkot kaptam  Most mit csináljak, cseréljem le a háziorvost? El kéne fogadnia a magánrendeléses papírokat is, nem?

Lilypie Pregnancy tickers
mrsbig
 
 

 
 

@mrsbig:


szerintem el kéne, hogy fogadja. És Te döntöd el kihez jársz és már bocsánat, de nem igazán van köze ahhoz, hogy mennyit keresel, nem volt túl etikus tőle...

én most vagyok a 6dik hétben, nekem az 5-ik héttől vannak hányingerek, amik erősödnek.

Pihenj sokat! :)
zorbi
 
 


Sziasztok, en is csatlakoznek hozzatok.
Mi a masodik kisfiunkat varjuk, most vagyunk a 12-ik hetben :) Onnan tudjuk hogy fiu, hogy a 10 -ik heten megcsinaltattam az NIPT tesztet es kertem azt is, hogy mondjak meg a nemet. :) Nekem szerencsere sem most, sem pedig az elso terhessegemnel nem nagyon voltak tuneteim, azt hiszem szerencsesnek mondhatom magam :)

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
littlefish
 
 


@littlefish:


Megnyugtató ezt olvasni, hogy nincs tüneted. Mi az első babánkat várjuk. A környezetemben minden kismamától azt hallom hogy nagyon rosszul van, fájnak a melleik, hánynak egyfolytában, nem tudnak semmit megenni... stb stb. Ehhez képest nekem a fáradtságon és az érzékenyebb (nem fájó!) melleken kívül semmi tünetem nincs. Próbálok örülni ennek, de néha aggódom :D


Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mrsbig:


Felháborító, én tuti orvost váltanék. Mi köze van hozzá hogy mennyit keresel?? Pláne ahhoz hogy magán úton jársz orvshoz? Jól meg kellett volna mondani neki, hogy ha TB alapon emberszámba vennék az embert akkor senki nem járna magán dokihoz. Pláne egy kismama, aki egyébként is érzékenyebb lelkileg, pont az hiányzik hogy úgy beszéljenek vele mint a kutyával. Persze tisztelet a kivételnek, de az sajnos nagyon kevés. 
Lehet hogy az a baja a dokidnak hogy pályáttévesztett, és irigy a magánrendeléssel rendelkező orvosokra a bevételük miatt. :D

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mrsbig:
Az a háziorvos hülye! Szabad orvos választás van... Szóval én helyette keresnék valakit gyorsan, mert ő nem fog neked segíteni, pedig majd jól jöhet még egy megértő háziorvosi, aki akar azért is kiír par napra, mert nem bírod az iramot pocakosan... nem hogy még kötözködik... Én tb-s nőgyógyásznál voltal az első vizsgálatnál, hat a közelébe nem megyek többet :roll:
szono
 
 


@mano900:
Nekem is csak az érzékeny melleim meg a nagy fáradság van... Aminek örülök, csak valóban aggasztó... Még 3 hét az ultrahangig... Addig megorulok.... :lol: De reméltük tenyleg csak szerencsesek vagyunk, és minden úgy megy, ahogy kell! ;-)


Amúgy szerintetek általában mikortól latszik a pocakon, hogy van odabent valaki? :-)
szono
 
 


@szono:
Állítólag akinek első baba, annak később látszik. Meg persze testalkattól is függ. Egyik ismerősöm 190 cm magas es csontsovany, rajta a 3. Honap utan még csak picit latszott. Szerintem ez is mindenkinel mas.

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


Sziasztok !
Szeretnek én is csatlakozni hozzatok! Szerdán teszteltem pozitívat , dec 2-an megyek orvoshoz. Sajnos volt már 1 vetelesemes egy kémiai terhességem, emiatt a pozi teszt óta progeszteront kell szednem.
Semmi tünetem sincs a mellfajdalom(de az sem vészes) és a fáradtságon kívül :(
chaste
Budapest
 
 


Sziasztok, azt hiszem nálam nagy a baj :cry: Hétfőn 13. Dpo-n még szép pozi volt a tesztem, szerdán 15.dpon sem lett viszont erősebb... Nem hagyott nyugodni, folyton olyan hátsó gondolataim (megérzéseim?) voltak h nehogy baj legyen meg h vmi nem oké. Tegnap este csináltam egy xepil tesztcsikot és teljesen negativ lett esti pisiböl :shock: Most megcsináltam a másikat 18.dpo-n és a legészrevehetetlenebb halvány csikom lett csak... Sajnos ez valszeg csak kémiai terhesség volt :cry: Most már csak abban reménykedek h a természet elvégzi a dolgát és nem kell kórházba mennem, nem akarom Jázmint napokra itthon hagyni :cry: Azt hiszem én elbúcsúzom, mindenkinek komplikációmentes és boldog babavárást kivánok, vigyázzatok magatokra ❤

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


@pphajni:

Nagyon sajnálom!
Kitartást neked, térj vissza közénk gyorsan.
andreacsilla
Sárvár
 
 


@chaste:
Szia.
Nekem is volt egy cetélésem Apr. 2-án (iker terhesség) 7 héten mentek el a babák utrogestan és rutascorbin mellett.

Most már 9 het 5 nap , de félek semmi baj nem volt egy héttel ezelőttig. Vérzés de csak sötét, sok. UH a baba jol volt szerencsére. Utrot kaptam 2*1 et de tegnap megint vissza tert most 2*2 +1 délben. Remélem meg marad.
Te tablettát szedsz?
andreacsilla
Sárvár
 
 


@andreacsilla:
Köszönöm, neked kitartás, minden rendben lesz, szurkolok ❤

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


@andreacsilla vetélés előtt (7-ik héten ment el) én is 2x2 utrot, rutascorbint szedtem. Most progesterone exeltist kell szednem. Pillanatnyilag napi 1-et (200mg), szerencsére (koppkopp) nincs barnazasom. Nyugi minden rendben lesz :)

@pphajni: nagyon-nagyon sajnálom! Áprilisban volt kémiai terhességem, 12-ik dpo-tol 20-ig erősödtek a tesztek (bár sosem volt nagyon erős) , aztán elkezdtem barnazni és onnantól halvanyodtak :(
chaste
Budapest
 
 


Jajj nagyon sajnálom :((( szeretnék kérdeznj valamit: olvastam utána de ti hitelesebb forrás vagytok számomra. Vetéléstől akkor kell félni csak, ha van vérzés? Köszi nagyon!
zorbi
 
 


@pphajni:
Nagyon sajnálom! :-( Kívánok neked minden jót, és gyere vissza mihamarabb! ;-)
szono
 
 


@zorbi:
Szerintem vetélés lehet az is ha elhal a magzat de nem alakul ki spontán vetélés, vagyis nem kezdesz el vérezni, vagy nem annyira erösen hogy a méh kitisztuljon. Én ettöl félek h elhal az embrio de magátol nem tisztul ki és akkor korházba kell mennem. De ugye minden rendben nálad?

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


@pphajni:


Igen, minden rendben. Nagyon aranyos vagy, hogy válaszoltál. Erősnek érezlek a soraid alapján, remélem, hogy jól vagy és a helyzethez képest minden rendben lesz.
zorbi
 
 


@pphajni:


Csináltál azóta tesztet? Mikor mész orvoshoz? Ha az esti pisiből volt negatív az nem biztos hogy annyira megbízható, pláne hogy elég korai a terhesség.

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@zorbi:
Köszönöm, sajnos erősnek kell lennem, Jázminnak szüksége van az anyukájára ugyh tartanom kell magam :-)

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


@mano900:
Folyamatosan tesztelek azota random időpontokban, kezdek beleőrülni... Sajnos 5 nap alatt semmit nem erősödtek a vonalak reggeliből, a későbbiek, nap közben vagy este negativ vagy alig látható. Múlt vasárnap uilyen halvány volt mint ma, csak azóta eltelt egy hét :cry: A tüneteim is teljesen elmúltak, se puffadás, se hányinger, se beágyazódásos görcsölgetés... A jövő hetet még mindenképp megvárom, ha adig nem jön meg a mensim akkor elmegyek dokihoz, mensi után meg mindenképp hogy minden kitisztult e :cry:

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


Sziasztok :) csatlakoznék hozzátok :) 26.án volt a nemvártam és bizony 2 nappal előtte már teszteltem egy halvány pozit :) februárban elvesztettük a kislányunkat a 26.héten így most úgy néz ki hogy 6 hónap sikertelen próbálkozás után végre jön a mi vigaszbabánk :) ha minden igaz augusztus elején érkezne :) imádkozom hogy ezúttal minden rendben legyen :)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Sziasztok, hát tényleg ennyi volt... Tegnap este, pontosan a 4. betöltött héten elkezdtem görcsölni meg barnázni, mára pedig már rendesen vérzek. Bevallom őszintén kicsit rásegítettem tegnap az aviva tornával, ha már igy alakult minél elöbb tul akartam lenni rajta. Még1x puszi mindenkinek és köszönöm a sok-sok támogatást :oops:

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


Véletlenül elküldtem... Szóval vigyázzatok magatokra és a babákra, remélem őszi topicot már én indithatok majd :-)

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
pphajni
 
 
 
 


@pphajni:


Nagyon sajnálom! Remélem szépen kitisztulsz, és kész is a hely a következő babának :)

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


Lányok, ti mennyire figyeltek arra, hogy a szépségápolási illetve tisztálkodó termékeitek ne tartalmazzanak káros anyagokat? Én egyébként is natúr szappannal fürdök, így azzal nincs bajom. Viszont nem tudom, hogy pl. a sampont, balzsamot, arcpakolást, alapozót le kell-e a cserélni?


Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mano900:


én mindenből naturt hazsnálok, de a várandósság előtt is azt használtam :)

Képzeljétek ma voltunk a második ultrahangon és hallottuk a szivverését :) annyira hihetetlen! 

@pphajni : nagyon vigyázz magadra és biztos jönni fog az a baba, aki veletek fog maradni!
zorbi
 
 


@pphajni:
Kitartást, és hamarosan újabb babát kívánok! :-D
szono
 
 


@devilstimi:
Szia! Gondtalan babavárást! :-P
szono
 
 


@mano900:
Nem hiszek abba, hogy a széltől is óvni kéne magunkat! :lol: Amúgy ezek nem jutnak el a babához. De magadnak jobbat tennél ha natur kozmetikumokat használnál, szóval magad miatt mindenképp! :lol: Amúgy én azokban hiszek, és sajat keverésű krémeket is használok, a babát is csak ilyenekkel fogom ápolni! :-)
szono
 
 


Igen, ezzel én is így vagyok, hogy nem kell mindentől óvni magunkat, csak gondoltam megkérdezem, hogy ti mennyire adtok ezekre a hiedelmekre :D A stria elleni krémet én is magamnak csináltam, azt használom. Te miből készíted a krémeidet?

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mano900:


miből készíted a stria krémet? tökjó, hogy magadnak készíted :) 
ha a hányingerre tudtok gyógyírt....nekem nagyon erős sajnos :(
zorbi
 
 


@zorbi:


Nagyon egyszerű! :) Bárki meg tudja csinálni.  Shea vaj+Kakaó vaj+kókuszolaj+napraforgóolaj+glicerin

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@pphajni:
Nagyon sajnálom. Kitartást neked.
andreacsilla
Sárvár
 
 


Kedves Várandós Anyuka! 


Férjemmel szeretnénk örökbe fogadni egy kisbabát. A jogerős bírósági végzéssel az alkalmasságról természetesen rendelkezünk, tehát a dokumentációs részen már 1 éve túl vagyunk. A gyermek szerető családba, harmonikus-kiegyensúlyozott kapcsolatba kerül, biztos egzisztenciális körülmények közé. Ha babát vársz és nem tudod vállalni a pici jövevény felnevelését, valószínű életed egyik legnehezebb döntése előtt állsz, de a mi helyzetünk sem könnyű.... Ha segítenél: szamibabi@hotmail.com címre várom. Köszönöm..

momo743
Budapest
 
 



Ez most komoly?????? Ezt itt kell????

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@momo743:
Na ez azért sztem durva. Aki nem szeretné a babáját,nem hinném hogy ide jön fórumozni.

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


@momo743:
Ne haragudj, de szerintem ezt nem ide kellene. Gondolom nagyon szeretnél babát ha már fórumokon keresgetsz. De a témát rosszul választottad. Mi itt mind alig vártuk a kis babócáinkat. Köztünk sztem nem találod akit keresel.
De remélem neked is sikerül.
andreacsilla
Sárvár
 
 


@devilstimi:
Szia.
Gratulálok nektek.
Boldog gondatlan szép baba várást neked.
andreacsilla
Sárvár
 
 


Sziasztok!
Holnap megyek ultrahangra 5+5-nél, nagyon izgulok! :) nálatok volt ilyentájban uh? Mit lehetett látni? :)

Lilypie Pregnancy tickers
mrsbig
 
 


@mrsbig:


Petezsák van ilyenkor, ami igazából egy paca :D Képem nincs abból az időből csak amire emlékszem, de tudom, hogy a nagy űr (méhem) közepén volt egy kisebb paca (a petezsák), amiből később lett gyerkőc. Szóval látsazni azért látszik már valami. 9 hetesen éppen versenyautó formájú gyerkőcünk volt 
lhekszi
 
 


@andreacsilla:
Nekem is van pecsételésem :( voltunk ügyeleten, szerencsére minden rendben. Reggel is voltunk uh-n mert ma kellett menni, hallottuk a szívét. :) most fekudnom kell egey hétig, meg kúpot feltenni. Azt mondta a doktornő nem kell megijedni, csak most pihenjek. Te hogy vagy azóta?
zorbi
 
 


@mano900:
Kipróbálom, köszi :) Te màr most is használod?
zorbi
 
 


@zorbi:


Igen, én kb azóta használom amióta megtudtuk, hogy jön a babó. Hátha így jobban meg tudom előzni. :) Az unokatestvérem is shea-vajas krémet használt a terhessége alatt, egyetlen csíkja se lett. :) Úgyhogy hátha....

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mano900:


Arányokat megírnád? Köszönöm :)
zorbi
 
 


Őszintén foggalmam sincs. Én így "szem-mértékkel" szoktam összerakni. :) De a http://lukreciakencei.hu oldalon találsz pontos recepteket.

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 


@mano900:


köszönöm szépen! most a pecsétélesen legyek túl, aztan nekiallok kotyvasztani :)
zorbi
 
 


@zorbi:


Ráérsz még kotyvasztani, most fontosabb a pihenés!! :)

Lilypie Pregnancy tickers
mano900
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: