Új privát üzeneted érkezett!

Solya, én például általában nem szeretem, ha nekem segítenek. Nem is tudom, micsoda fizikai nehézségnek kell ahhoz lennie, hogy bárkitől segítséget kérjek. Amikor a gyerekem megszületett, akartak segíteni a szoptatásban, de én köszöntem, nem kértem, valahogy nem kívántam, hogy idegenek a mellemhez nyúlkáljanak. Abból indultam ki, hogy tudatlan, iskolázatlan nők is simán szoptatják a gyerekeiket, én pedig rajzos szakirodalommal fölszerelkezve mentem a kórházba, hát csak sikerül azok alapján helyes szögben összehoznom a babát és a mellemet. Sikerült is, minden gond nélkül simán szoptattam a babát 8 hónapos koráig.

Szóval, ebben se vagyunk egyformák: van, aki igényli a támogatást, segítséget, látványos érzelem-nyilvánításokat, és van, aki nem.
Mindez váltig nincs semmiféle összefüggésben azzal, hogy milyen a kapcsolata a férjével. A lényeg, hogy egyformán, vagy legalábbis hasonlóan gondolkodjanak a sarkalatos kérdésekben.
A "másként" vélekedőknek viszont semmi joguk nincs látatlanban minősítgetni azok kapcsolatát, akik például nem hívei az együttszülésnek.
Igaz, tulajdonképpen semmennyit se számít, mit gondolnak arctalan idegenek a másik arctalan idegenekről Kép

Ezért nem is regisztrálok ide, csak arról a kórházról olvasgattam az infókat, ahol hamarosan szülni fogok, és véletlenül beleakadtam ebbe a topicba.
F. Jutka
 


Azon gondolkodom, hogy nem a legjobb formáját kell-e hoznia a szülés közben egy anyának... Vagy oda jó az amolyan félteljesítmény is? Voltaképpen nem is fontos az egész, még az állatok is képesek megtenni, minek az a cécó?
Szerintem a kilenc hónap felkészülés éppen arra szolgál, hogy ott és akkor a legjobb formánkat hozzuk. Ki így, ki úgy. Azon kívül: szerintem egy még a tévében is közvetített versenyen egy súlylökő a döntő pillanatban furcsa hangokat hallat - a száján át is, de nem lennék meglepve, ha a kevésbé képes felén is. Viszont ez egyáltalán nem számít. Csak a teljesítmény, a végeredmény. A súly, amit kilökött. A baba, akit megszült.
kíváncsi
 
 


Jutka,
amikor szültem, nem kértem segítséget, csak egyszer, amikor már nem bírtam a hirtelen jött fájdalmat, az infúzió miatt. (Egésznap semmi, aztán hirtelen igen-igen erős és összefüggő fájások.) Akkor megkérdeztem, nem lehetne-é vágni. Nem lehetett. Aztán többet nem kértem a segítséget, mégis kaptam. kiszippantották a gyereket, mert nem jött magától. Elpattant egy ér. Nehezen, de megtalálták. 3 napig nem tudtam mozogni. A második napon nem kaptam kanalat az ebédhez, nem ettem. A harmadik napon lecseszett a takarítónő, hogy miért nem pakolom el a zacskókat az ágy alól. A gyerekemet szó szerint mellémb*szták, tisztelet a kivételnek. Szoptatni nem tudtam, mert nem tudtam odafordulni hozzá. Nem kértem segítséget. Ha a nővérke lemosdatott, nem ragadt a gátam. Nem kértem segítséget. Amikor jókora (úgy kb. csecsemőfejnyi) zselés massza távozott belőlem, no akkor kértem segítséget. De csak módjával. Elvitték, megtudták, én is. Kész. Utána jobb lett.
Lehetett volna rosszabb is. És szebb is. A szülés élménye a mai napig szép emlék. Az utána következő szakasz már nem. De a következő szülés után kértem segítséget, akkor is, amikor nemtudtam, hogy kell a köldökcsonkot tisztítani, mert előző gyereknél leesett, mire megláttam a hasát.

kíváncsi,
nem tudod a legjobb formádat hozni. A szöveteidet nem tudod befolyásolni.
solya
 
 

 
 

Az más, ha nem tudod. De azzal a szándékkal mész oda, nem? Akár egy sportversenyen. Ott se mindenki tud nyerni, de igyekszik, megteszi, ami tőle telik. Amit az izmai engednek. Akkor és ott.
Csak arra reagáltam, hogy Jutka szerint a szülés nem teljesítmény, ahhoz nem kell a jó forma. Elméletileg kell. Az más, hogy nem mindenki szupernő Kép.
kíváncsi
 
 


Hát tudjátok, le vagyok döbbenve....

F.Jutka
Nekem életem legnagyobb teljesítménye a három gyermekem ezért igenis tisztelem magamat, nem csak azért mert a világra hoztam őket hanem mert nevelem is őket szeretetben./Ja és tudod ajnározom őket és hisztisek is.../
Őszintén sajnállak amiatt hogy ez neked csak egy mellék vágánya az életednek. Nagy tapsot Juditnak az élsportért és egyéb teljesítményeiért ami bezzeg mindent beleadot.
Na tudod......most tényleg felvagyok háborodva pedig ritkán szoktam így ki kelni magamból, ennyi bosszantó zöldséget még nem olvastam mint amennyit te értelmes független karakán nő /mert hogy annak tartod magad/leírtál.
Te, nálam nem ömlött a vér nem szabdaltak szét, nem sz..tam össze magam és egyebek amiket írtál.
Iszonyú nagyfokú szégyenérzet van benned ha azzal foglakozol hogy mi jön ki belőled a szülés alatt, nem mindegy? Dehogynem.
Normális szülés és szülésznő nem akad fel ilyesmiken, sőt...
A helyedben jobban átrágnám amit leírok mielőtt osztom az észt ország világ előtt, a mai napon jól lejárattad magad.

Adrienn
Szabad kiabálni, én nem érzem hogy ezzel kevesebb lennék annál aki csukott szájjal kínlódta végig nem azt érezte amit én (én sem amit ő) én így tudtam lereagáln hát így csináltam. Nem káromkodtam mert nem láttam rá okot senkire nem voltam mérges csak szenvedtem de ez is egyénfüggő. Az én szülésznőm egyenessen biztatott hogy ha jól esik csak engedjem ki a gőzt.A végén persze koncentrálni kell és nyomni de ez már más lapra tartozik.

Engem eddig sem zavart hogy ki hogyan szül/szült ezután sem fog mindenki szíve joga ahogyan ezt mindannyian leírjuk mégis olyan dolgok jönnek ki.....

Örültem az apukáknak akik elmondták hogyan élték meg , senkit nem akarok meggyőzni arról hogy egyik módszer jobb lenne a másiknál, mért is tenném annyira különbözőek vagyunk.

Én nem gondolom hogy az az apuka kevésbé szereti a feleségét aki nem megy be vele vagy rosszabb lenne a kapcsolatuk de úgy érzem a miénk másmilyen lett volna ha a férjem megtisztel azzal hogy ott van mellettem.

A mai termés fele sárdobálás egymásra olyan :
-Buta vagy!
-Nem te vagy a buta!
stílusban, siralmas egyesek a többieknél magasabbrendűnek érzik magukat ez meg nevetséges. Kár lehetett volna másmilyen is,részemről lelépek legalább értelmetlen dolgokon nem bosszantom magam.

Dzsili
dzsili
 
 


Kíváncsi,
nem azt írtam, hogy a szülés nem teljesítmény.
Azt írtam, hogy az én életemben nem a szülés volt a _legnagyobb_ teljesítmény.
Nem tartom olyasminek, ami miatt körbeünnepeltetném magamat.
Megtörtént, rendben lezajlott, kész. Nem igényeltem hozzá közönséget, pláne nem tapsolókat.
F. Jutka
 


Dzsili,
NEKED az életed legnagyobb teljesítménye a szülés.
NEKEM pedig nem.
Te örülsz a te szemléletednek, én örülök az enyémnek. Nem fenyeget az a veszély, hogy cserélnünk kellene egymással Kép
F. Jutka
 


FJutka, most őszintén, Te nem egy nőgyűlölő férfi vagy véletlenül? Nagyon megdöbbent, hogy egy nő ilyen közönnyel beszél a saját szüléséről.
Én is sportoltam, én is jártam ilyen-olyan iskolába, de életem legemlékezetesebb történése a szülésem volt. És igenis büszke vagyok rá, hogy világra hoztam egy gyereket, aki hónapokig belőlem fejlődött és örömmel tölt el, hogy én indítom el az Életben.
muter
 
 


Látjátok?! Nem az a baj, hogy valaki névtelenül ír! A baj Nektek az, ha valaki névvel, vagy anélkül MÁST ír. Ha azt mondjátok, hogy elfogadjátok mások véleményét, miért kell mindig szemezgetni a hsz-okból és szembeállítani a saját véleményetekkel? Ha én elfogadom valaki véleményét, akkor nem cáfolom meg az ő érzésinek majd minden második betűjét. Hát ennyit a toleranciáról.
beatrix28
 
 


Beatrix28,
elbeszélgthetünk egymás mellett is, de annak mi értelme van?
Alap komm. modell: közlő - csatorna - befogadó. és ez megfordul válaszadásnál az közöl, aki korábban befogadott.
Annak mi a fene értelme van, hogy elmondok valamit, arra valaki elmond valamit és a kettő között nincs összefüggés? Egy beszélgetés egymásra épülő folyamat eredménye. nem?
Hát ennyit a toleranciáról.
solya
 
 


ez a legrémesebb a babaneten: a többség durván próbálja meggyőzni a más véleményen levőket
ha nem sikerül,akkor a legnagyobb baromságokat sütik azokra,akik merészelnek valamit másként gondolni vagy érezni
Névtelen
 


Solya!
Azt nem értem, hogy miért kell megkérdőjelezni más érzéseit, miért kell meggyőzni arról, hogy nem jól gondolja. Lehet azt mondani, hogy "a te dolgod, hogy így gondolod, én pedig így látom...". Pl. F. Jutka nem azt mondta, hogy egy nő életében nem a legnagyobb teljesítmény a szülés, hanem azt, hogy az ő életében nem az. Erre megkapja, hogy márpedig hogy mondhat ilyet! Sőt van aki kinevezi nőgyülölő férfinak...

Összefüggés lehet, kell is, hogy legyen, de nem úgy, hogy csak az egyik hozzáállás lehet az elfogadható. A topicban vki azt kérte, mindenki írja le, aki akarja, mit gondol a témáról. Arról nem volt szó, hogy ha máshogy gondolja, akkor meg is kapja érte a magáét.

Amúgy az elbeszélés egymás mellett nem a topic témájában van, hanem pont abban, hogy tiszteletben kellene tartani más véleményét is.

Ígérem, többet nem okoskodom, hiszen úgyis Nektek van igazatok.

Üdv: Beatrix
beatrix28
 
 


Khm, nem akartam nőgyűlölő férfinak titulálni, ezért elnézést kérek. De itt a Babaneten ez sem lenne újdonság... Kép
Ezzel együtt képtelen vagyok megérteni, hogy beszélhet ilyen idegenül, ilyen hidegen a szüléséről.
Dehát nem vagyunk egyformák, szerencsére. Nekem bent volt a Párom, aki mellesleg rosszul lesz, ha vért lát. Semmi olyan nem történt, ami elriasztotta volna. Mivel a fejemnél állt, nem látta az esetleges nem odaillő végterméket, nem látta a gátmetszést, látta viszont, ahogy kibújik a manónak először a feje, aztán a többi alkatrésze.
Nekem akkor, ott nagyon jól esett, hogy ő éppolyan büszke rám, mint én magamra.

A nőgyűlölő férfiért bocs mégegyszer!
Annamari
muter
 
 


Erre is csak azt tudom mondani, hogy más a tűrőképességünk. Én édeskével iszom a kávét. mert utálom, ha keserű a szám íze. és most az.

Figyu,
vannak temperamentumosabb és hűvösebb emberek. Az egyik így szül, a másik úgy. Az egyik négy kilósat, a másik 16oo grammosat, az egyik lányt, a másik fiút, az egyik diplomás, a másik nem, az egyik barna, a másik fehér.

Ha mindenki leírja az élményeit, az felsorolás. Ha kiragadok egy részletet, amire reagálok, az beszélgetés. Ekkor van összefüggés, kereshetőek okok, okozatok, érzések és ellenérzések.

Szerintem mindenki a saját érzéseit, élményeit írta le. Ha ebbe belefér az a fogalmazás, ami kérdésként merült fel, hogy "nem egy nőgyűlölő férfi vagy véletlenül?" Ami szerintem, csupán csak egy utalás arra, hogy vki ilyen hidegen és racionálisan szemlélje a szülését, akkor miért ne?

Az indulatok, ha jól emlékszem ezen kezdtek elszabadulni: http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/show.cgi?tpc=39890&post=253118#POST25311 8

Asszem ez nem csak túl naturális volt, de nem is ide illő. És akárhogy is nézem, ez pl. vélemény ráerőszakolása a másikra, aki más véleményen van, mégha oda is írta, hogy csak az ő véleménye, hiszen már nem először fogalmazta meg tökugyanazt, csak most éppen vulgárisan.
Innentől kezdve nekem mondhattok, amit akartok.
Alászolgája!
solya
 
 


Annamari! Az együttszülés után záros határidőn belül megcsalt a párod! Te magad panaszkodtál erről! Biztos nincs összefüggés?
ezt most én is névtelenül
 


gyáva vagy. és ez most nyílt minősítés. De akkor is.
solya
 
 


Vulgárisan, mert kihoztátok belőle.


Annamari!

Neked őszintén minden tiszteletem KépKépKép !

Nálam ez jelenti az összefüggést!

Solya!

Amúgy tudom, mondhatok, amit akarok! Ez a lényeg! Nem azért mert tiszteletben tartod, hanem azért, mert nem érdekel. Hát én is mondom: Alászolgája!

Beatrix (itt utoljáraKép)
beatrix28
 
 


Szia 23:48-as!
Nagyon örülök, hogy itt is összefutunk! Látod, mennyivel jobb a Babanet, mint az Index, itt nem kell 36. nevet regisztrálnod, ha az előző 35-öt már kiutálták.
Bár nagyon off, elárulok egy titkot csak neked: nemcsak a szülés után csalt meg. De áruld már el nekem: te nőként azt gondolod, hogy nekem kéne magamat szarul éreznem a Párom hűtlensége miatt? Mert akkor erről is nagyon különbözően gondolkodunk.
A másik: a mai napig ha szóba kerül, lelkesedéssel idézi fel a szülőszobán történteket. Nagyon pozitív élmény volt neki. Ha már ennyire nyomozósdit játszol, keresd vissza azt a hsz-t, amivel a szülés után bejelentkezett! "Baba és anyukája gyönyörűek..." Ilyet nem ír egy kiábrándult ember szülés után 1,5 órával, ugye? Kép

Annamari
muter
 
 


Annamari! A 23.42 hsz-ra értettem mielőtt félreértenéd.
beatrix28
 
 


Beatrix, ne csináld már! Hol van itt az összefüggés? Ez nyilvános megkövetés. Valamit leírt, amiről rájött, hogy máshogy is lehet értelmezni. De hol az az átkozott összefüggés???

És most vulgáris leszek. nem leszek. De mi a fészkes fenéért beszélgetnék veled, ha nem érdekelne, amit mondasz? Elsiklanék felette és nem próbálnám megérteni. érted? Mert Te nem akarod megérteni, amiről én beszélek. és ha visszaolvasol, mondjuk figyelmesen, akkor tisztában leszel azzal, hogy honnan indult a beszélgetés, és hogy tiszteletben tartottam mások véleményét, bár mások csak szajkózták a magukét. És csak elmondtam valamit, reagáltam valamire. De a demagóg szövegekkel, névtelen dobálózásokkal nem tudok én sem mit kezdeni. Csak szerettem volna, ha értelmesen lehet vmiről beszélgetni.

És abban, amit írtam, nem az volt a LÉNYEG, hogy vulgárisan. Az csak az oka volt az elharapózásnak. mert sokan, akiknek fontos eseménye volt az életünknek ez a dolog, azok ezen nemhogy megdöbbentünk, de én pl. kifejezett rosszullétet éreztem a sorok olvasásakor. és azthiszem, ezzel nem voltam egyedül.

És ha beszélgetsz, minden mondatod elé odateszed, hogy én így látom..., én így gondolom..., a keservit! Ha egyszer kimondod, akkor azért mondod, jelen esetben írod, mert így gondolod, nem? Jaj, de hagyjuk, mert tényleg nincs értelme!
solya
 
 


ezt most én is névtelenül (23h 48m)! Ez övön aluli volt...

Szeretném, ha ez a topik betölthetné eredeti funkcióját és kispapák leírhatnák párjuk szülését, gyermekük világra jöttét a saját szempontjukból. Párjaik véleményére továbbra is számítok!

Nyitottam egy topikot az ellenzök részére:
"Apátlanul szülöszobán"

Így hátha béke lesz itt is, ott is.
Vezér papa
 


Annamari! Es azota is csal a ferjed? Kép
Vezér mama
 


Sziasztok!

Elolvastam a topikot és csak Jutkához lenne egy kis hozzáfűzni valóm. Nem bántani akarom, de Jutka, szerintem a sportot nem fogod tudni életed végéig űzni és senki nem fog emlékezni az eredményeidre rajtad és családodon kívűl. Ugyanígy van ez az iskoláddal. Oké, van, ennyi. Ez később senkit nem fog érdekelni. A gyerekeid viszont ott lesznek és büszkék lesznek rád.

A szülésről pedig: érdekes mert én semmiféle recsegést nem hallottam szülés alatt. Sőt, még nem is "ürítettem". Nem éreztem magam kiterítve és örültem, hogy ott volt a párom velem. Ő választotta, hogy ott lesz, nem a nagy modernizáció diktálta nekünk, hogy bent legyen. Nem bánta meg. Semmit nem látott a vérből, mert nem úgy helyezkedett, hogy totálba lásson mindent. Viszont nagyon büszke, mert ő vágta el a köldökzsinórt és a kisfiúnk élete első óráját az ő karjaiban töltötte, mivel nekem -sajnos- műtétre volt szükségem a végén. A férjem nem egy túl lelkizős típus, tehát nem is írná le, hogy mit érzett, nekem is csak nehezen árulta el, hogy mennyire féltett, aggódott és örült, hogy bent lehetett és legalább annyit tudott segíteni, hogy fogta a kezem, törölgette a homlokomat, a számat. Én meg örültem, hogy az idegenek mellett ott van ő velem és különben is, miért ne lehetne ott? Ha már ketten "csináltuk", miért ne láthatnánk mindketten ahogy világra jön?! A mi választásunk volt. Ezzel nem ítélek el senkit aki máshogy dönt. Ha ő akkor azt mondja, hogy nem jön, akkor nem jön. Én sem szerettem volna, ha esetleg rákényszerítem és utána megundorodik tőlem. Mert hallottam ilyet is. Szóval Jutka, nem tudom neked milyen szülésed lehetett, de nekem eddigi életem legnagyobb élménye volt! Én sem várom, hogy megtapsoljanak érte, mert természetes dolog, de azóta még jobban tudom, hogy ha azt a fájdalmat kibírtam egy hangos szó nélkül, akkor bármit kibírok.

Üdv minden anyukának, apukának és gratulálok a topikindító Vezér papáéknak a babához!

zit
zit
 
 


Vezér papa!

Anyaságról /
Apás szülés,ahogy egy apa látta!...
solya
 
 


Solya,
na ezt akartam én is beírni, de lussssta voltam kikeresni a topikot...
Naszóbval Solyával egyetemben csak azt akartam írni, hogy mijafenének kell ugyanarról a témáról kisezer topikot nyitni??? Nem elég egy?

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!
Nem akartam írni, csak kíváncsi voltam, hogy hova fajultak a tegnap előtti dolgok.
Igazán elszomorító, hogy mindenkit aki itt van ugyanaz az élmény köti össze, és ahelyett, hogy megosztanánk egymással, hogy ki hogy élte meg, csak a sárdobálás megy.
Nekem például édesmindegy, hogy vki, akit nem ismerek, nem is fogok találkozni vele soha, beengedte vagy nem engedte, be akart menni vagy nem akart.
Az én férjem ott lesz, még nem tudjuk, hogy ez milyen hatással lesz rá és rám, és a jövőre, de azt hiszem, ha engem irritál közben, vagy őt, akkor nyugodtan kimehet, vagy én kiküldhetem, mert nem lesz lakat az ajtón.
És az meg,hogy kinek mi a legnagyobb élmény az életében az szerintem megint egyéni dolog.
De azért fura dolog, hogy felnőtt emberek így egymásnak tudnak esni.
Tényleg nem értem, hogy az egyik félnek miért nem mindegy, hogy a másik hogy éli az életét, hiszen nem azt mondja, hogy te is éld úgy.

Azt hiszem elzárom a csapot, mert biztos lesz aki kioktatásnak veszi(szerintem én vagyok a legfiatalabb köztetek, így sok jogom nem lenne hozzá), pedig nem volt célomban.
Elnézést, ha vkit megbántottam, szerintem egyik oldal mellett sem kampányoltam.

Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Léna!
A korodnak, korunknak ( én is annyi vagyok) semmi köze ahoz, hogy mit gondolunk a témáról.
Minden mondatoddal egyetértek!

Sajnos ez a topic már nem arról szól, amiért létrejött. Hogy ki kezdte nem számít, de mindenki hibás, aki folytatta.

NEM LEHETNE EGYMÁS SZÚRKÁLÁSÁT ABBAHAGYNI?

Emberi módon beszélgessünk, mintha szemtől-szemben ülnénk! Ugye, akkor nem mondanátok ilyeneket egymásnak?

Dikó

KépKépKép
dikó1
 
 


Sziasztok

Bár megfogadtam, nem írok, pont a "Névtelenek" miatt, de mivel a topic lényege "Papák a szülőszobán", hát mégis "tollat ragadok".

Mivel még nem szültem, igy élményem sincs, de az elképzelésemet - s párom elképzelését szivesen megosztom Veletek.

Kedves Névtelen (azt hiszem 2 is van, egy Úr és egy Hölgy): azzal kezdem, én egy olyan full magára és környezetére igényes nő vagyok, aki még a közértbe is talpig sminkben szalad le, 16 éve tartja formáját, nincsenek csikjai, súlyfeleslegei, stb. Ezt várom el magamtól, ezt kívánja meg a munkám és a környezetem. De tudjátok (s ezt már a jó öreg Charlie is megénekelteKép "Az aki szép, az reggel is szép...". Tudjátok, aki reggel, kócosan és álmos szemekkel is nyugodt szivvel rámosolyog az éppen mellette heverésző férjére, párjára, nem szégyenli az arcát smink nélkül, a testét a legdivatosabb ruhák nélkül, na azt a nőt, akit nagyon szeretnek, azt igy is szeretik. Kép És igy szeretik igazán.

A terhesség - mint egy másik topicban már kifejtettem - a világ legcsodálatosabb élménye, ami velünk nőkkel történhet. El kell fogadni a vele járó változásokat. Én elfogadtam a 12 kiló pluszt, elfogadtam, hogy a kemény edzéseket abba kell hagyni, a szoláriumot elfelejteni egy időre, s kiiktatni magam a munkámból, ahol anyagilag, erkölcsileg a legnagyobb megbecsülésben részesültem s mivel a bőr is változáson megy keresztül, az erős smink is egy időre a szekrénybe kerültKép.

Terhes vagyok. De ettől még Nő. Olyan Nő, aki azért használ "kenceficét" (mégpedig a férje ELŐTT!), olyan Nő, aki odatolja a kerek pocakját a férje elé, mégpedig ugyanazon férje elé, aki az 58 centis derékkal szokta meg! Szülni fogok: ahogy a Névtelen írja, szülni, mégpedig fájdalomban, "bűzben?", recsegő csontokkal, valószinűleg zenei aláfestésekkel is. És szeretném, ha a párom bennt lenne. Nem vonszolom oda 6 lóval, nem zsarolom érzelmileg, nem követelőzöm, nem parancsolom oda. Egyszerűen szeretném, ha mellettem lenne a nehéznek igérkező órákban. Az Ő igénye ugyanez. Abban megegyeztünk, hogy magánál a kitolási szakasznál Ő kimegy, de a köldökzsinórt elvágni bejön. Nem fogom erőltetni, ha mégsem jön be, csak ha a baba már szép tisztán, s bebugyolálva fekszik majd mellettem. S nem fogom kizavarni, ha ad hoc mégis úgy dönt, hogy odaül mellém. Ez ott és akkor eldől. Ettől én nem leszek kevésbé Nő, és Ő nem lesz kevésbé Férfi.

Úgy vélem nem szabad mások felett előre és elhamarkodottan ítélkezni, leszólni véleményüket. Azt a hölgyet UGYANÚGY szereti a férje, párja, akin esetleg megmarad a szülés nyoma, 1-2 csikocska formájában. S ugyanúgy megbámulhatják idegenek az utcán ha légies könnyed léptekkel átvonul a zebrán. Ugyanolyan sikeres Nőként folytathatja majd munkáját, mint az, aki gondosan a fürdőszobába zárkózva sminkeli magát tökéletesre.

No, nem szaporítom tovább a szót. ne haragudjatok Topiclakók, hogy "belekontárkodtam", de hozzá kellett szólnomKép

Sziasztok, és fájdalommentes, gyors szülést a Hölgyeknek és egy igazi Születés-élményt a Papáknak!

Szilvus
szilvus
 
 


Kedves Zsoka, Mindenki!

"Naszóbval Solyával egyetemben csak azt akartam írni, hogy mijafenének kell ugyanarról a témáról kisezer topikot nyitni??? Nem elég egy?"

- Nem.

Ide azok írjanak, akik szeretnék élményeiket egymással megosztani és elcseverészni róla egymás legmesszemenöbb tiszteletben tartásával. Akiknek szent a házasság, a család, a gyermekáldás és a szülés is. Akiknek a pár fogalma nem csak a szülöszoba ajtajáig tart.

Akik pedig nem érzik magukat megszólítva, találnak még elég fórumot a BabaNeten.
( pl. "Apátlanul szülöszobán" )
Vezér papa
 


Kedves Szilvi!

Pontosan ilyen hozzászólásokat várunk! Tetszett!
Vezér papa
 


Vezér papa!

Most már pontozni is fogod talán a hozzászólásokat? Vagy ez a topik arról szól, hogy Te mit vársz? Bocsánat, ezt nem tudtam. Kép Ha valaki olyat ír, amit nem vársz, az fekete pontot kap?
Névnélkül
 


A szemetet eggyel lejjebbi topikba kérem tisztelettel. Kép
Vezér papa
 


Vezér papa!

Igazad van, szégyellem magam. Könnyü mást így névtelenül piszkálni, de mit tegyek, örömömet lelem mások munkájának a tönkretételében, mások bemocskolásában. Most megyek elföldelni magam.
Névnélkül
 


Vezér Papa, ha nem akarod, hogy keverjenek egy hülyével, aki a nevedben írkál, akkor regisztrálj, utána már nem tudják használni a nevedet!
Vezérpapának - az igazina
 


Sziasztok, további jó társalgást, átálltam.
Vezér papa
 


Az ál-családom megszaporodása miatt regisztráltattam magamat.

Az igazi Vezér papa Kép
Vezer
 


Hát így utólag én is azt mondanám a helyedben, hogy nem mind te voltál.
Névtelen
 


Hát így utólag én is egy nagy marha vagyok.
Névtelen
 


Sziasztok!

Vezér!
Előző két hozzászólásod alapján nem Te vagy Vezér papa...

Vezér mama!
Nem, már jó ideje nem... De ez nem ebbe a topicba tartozik.

Névtelenekkel nem kell törődni, gondolom, nincs jobb dolguk, mint itt kötözködni. Ez azt jelenti, hogy elég sivár életük lehet...

Annamari
muter
 
 


Solya
szerintem menekülj, nagyon szomorú de itt már csak veszekedés megy és nem érvek és ellenérvek ütköztetése.
Örömmle olvastam az értelmes és szépen végigvezetett próbálkozásaidat amelyek egyesek meggyőzésére voltak hivatottak, de hidd el reménytelen.
Akinek nem inge ne vegye magára, tudjátok kikről beszélek!!!!

Dzsili
dzsili
 
 


Vezér papa,
akkor holnap majd vki nyisson egy újabb topikot, Apuci a szülőszobában címmel???
Igazad lehet...
Kép

Zsóka
zsóka
 
 


Dzsili,
nem akartam senkit meggyőzni, csak szerettem volna megismerni egy másik döntés mozgatórugóit. nem sikerült. Ez van. Eszem ágában nincs erre járni. Csak miattad és a megszólítás miatt jöttem. Kép
solya
 
 


Solya! Ne menekülj és ne szomorkodjatok. Úgy látom beatrix lelépett. Más nemigen állt le veled vitatkozni.
Névtelen
 


nem menekülök és nem szomorkodok. Csak egyszer-en nincs ehhez felesleges energiámKép Most minden erőmre szükségem van a magánéletemben. Kép
solya
 
 


Maradok tovbábbra is szivesen mindenki lábtörlöje:

az igazi Vezér papa Kép
Vezer
 


Elképesztő, hogy egyeseknek milyen véleményük van a szülésről. Azt még csakcsak megértem, hogy egy ostoba férfi (lsd névtelen), aki mitsem tud a szülésről ilyen rémesnek látja, de hogy egy nő...
Nem is szólok hozzá, inkább maradok az eredeti témánál és leírom nálunk, hogy történt.
Én a terhességem eleje óta úgy képzeltem, hogy a párom is bent lesz velünk, de soha nem erőltettem. Elmondtam neki, hogy én szeretném, de Ő dönt és ha úgy dönt, hogy bejön a szülésre nem haragszom meg, ha menet közben kimegy. Sőt, ha nem bírja inkább menjen ki. Még szüléselőkészítő tanfolyamra is eljött volna, ha nem kerülök be idő elött a kórházba. A vajúdás alatt végig velem volt aztán a kitolásnál kiment a föggöny mögé. Egyszer-egyszer félve belesett Kép Akkor már nekem sem hiányzott, mert teljes erőmből a szülésre koncentráltam. Amikor összevartak visszajött és onnantól végig velem volt. Én nagyon örültem, hogy ott volt velem, mert így biztonságban éreztem magam és neki is jó volt, hogy nem kellett a szülőszoba ajtaja előtt végig izgulnia, hogy vajon mi történik velem. Utána megbeszéltük és kérdeztem, hogy a következőnél is kimenne-e, amikor jön a baba. Azt felelte igen, de nem bánta meg, hogy bejött.
Kriszta
Nyanya
 


Másolat


Tisztelt Incze Gabriella!

Arra szeretném kérni, ha egy mód van rá, legyen szives törölni a történetünket a BabaNet oldaláról.

Bár mi a történetünkkel a köz javát szerettük volna szolgálni, és adni szerettünk volna valamit a BabaNet összes látogatójának, de az eldurvult hosszászólások alapján most már úgy látjuk, hogy történetünknek a BabaNet oldalain nincs helye.

Mivel az Önök oldalain bárki következmények nélkül, névtelenül megteheti, hogy rosszindulatúan kritizál, mások neve alatt bármit összehordhat, kultúrálatlanul véleményt formálhat, ezért úgy látjuk, hogy ott sem nekünk, sem történetünknek semmi helye nincsen.

Nyitottam egy topikot is Apák szülöszobán címmel a Kórházak, szülészetek topic alatt, kérem szépen, amennyiben lehetséges, ezt is törölni.

A BabaNet oldalaiban csalódtunk, vissza oda többé nem térünk.

Tisztelettel:

Vezér család
Vezér család
 


Ki az az Incze Gabriella?????
az oreg Inczenek a lanya? Kép
netuddki
 


Ez marhajó KépKépKép Mégcsak 8 hónapos a lány, de már tudom mire számítsak az oviban Kép
DBarbi
 


Vezér família eztán máshol ájtatoskodik, de kár Kép
Amúgy, a "kulturálatlanul" szóban az összes "u" rövid Kép
Névtelen
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet: