Új privát üzeneted érkezett!

Helló!

Krisszie,
igen, ott volt velem a húgom végig, aztán a szülésznőm, aki a barátnőm, az ép dolgozó kolléganőim is, a II. számú doktorom, akinél megszültem, de egyben nagyon jóban is vagyunk, az anyukám és apukám is benéztek, de apu 10 percig bírta nézni, anyu is elment egy óra múlva, de a legfontosabb, hogy bár a férjem míg még dolgoztam a szülőszoba ajtajáig sem nagyon jött el, most ott volt velem, csak kétszer ment el, amikor már a barátnőm szerint sírni akart, annyira aggódott értem. Aztán még ott volt az osztályvezetőm, aki megcsinálta az EDAt, a docens is benézett párszor, ill. az osztályos doki is sokat volt benn. Magára a szülésre megérkezett az anyósom,+ a csecsemős kolléganőm,+ a neonatológus a gyerekhez. A férjem ekkor kiment, mert megíjesztette a feltett láb, de abban a pillanatban, amikor meglett a baba be is jött, így mire a hasamra tették, már ott volt mellettem. Nekem ez volt igazából a legfontosabb, mert eddig mindent együtt csináltunk, és fájt volna, ha "egyedül"vagyok ebben a fontos pillanatban. Szóval, elég nagy volt a nyüzsgés, én csak csendben hallgattam őket, de jó volt, hogy ott voltak velem.
Nekem teljesen konkrét elképzeléseim voltak minden dologról a szüléssel kapcsolatban, és a legfontosabbak meg is valósultak. Nagyon szerettem volna, hogy amíg a gátat összevarják ne vigyék el a gyermekemet( bár a mindennapi rutin szerint ekkor mérjük meg, és kap végleges köldökcsattot)és ez is összejött, köszönet ezért Kovács adjunktusnőnek, aki nem engedte, és miután megszületett a garatot sem szívta le, rögtön ideadták nekem. És ami a legfontosabb, hogy az én vesetágulatom miatti antibiotikumszedésem következtében automatikusan kapott volna a gyermek is, de ezt is sikerült megakadályozni. Szóval, azt mondhatom, hogy minden úgy ment, ahogy szerettem volna, és ahogy annak lennie kellene minden normál szülés esetén. Nagyon jó visszaemlékezni rá. Ha egyszer lesz arra lehetőségem, akkor mindenki így fog szülni a klinikán. Azért, én azt hiszem, hogy eddig is sok mindent megengedtem az anyukáknak a vajúdás alatt ( barátnőm- kolléganőmmel ezen sokat " vitatkoztunk" is), de ha még egyszer ott leszek ( remélem) akkor még inkább ... Bár, nem minden vajúdónak van erre igénye.
Mivel ide nem tudok képet tenni( nem tudom,miért nem sikerül) az albumomba tettem ideiglenesen két vajúdós képet, nézzétek meg, ilyen volt.
WWW.babanet.hu/album/main.php?own=1&album=1451&page=1

Lányok, a gyermek jól vagy, délután már sokat fenn van, bár néha kinlódgat, pl, tegnap előtt azért, mert az okos anyukája belakmározott bablevesből.

Krisztina, gratula a sikeres félévhez, Gergőre vigyázz, mikor jösztök majd haza?

bocsi, hogy regényt írtam, remélem azért el bírjátok olvasni.
manóka

manóka
manóka
 
 


Manóka!

Megsirattál a képekkel, nagyon aranyosak vagytok.
Én még nagyon szeretném egyszer átélni ezt az egész csodát.
Hol feküftél a földön a vajudás alatt?
Nagyon örülök, hogy úgy szültél ahogy te szeretted volna, csak az a baj, hogy ez nem általános.Te csak azért tehettél meg különböző dolgokat, mert Téged ismertek. Biztos, ha én ismeretlnül kértem volna akkor ez nem így lett volna. Sajnos.

26-án megyünk a korházba és 28-án fogják műteni Gergőt. Ha minden jól fog menni(remélem), akkor 2-án vagy 3-án jövönk haza.

Krisszi!
Lehet, hogy csak az orvosomban csalódtam és ezért van rossz véleményem a klinikáról. Nem tudom.Nekem ha lesz esetleg harmadik babócám akkor biztos, hogy pontos elképzeléseim lesznek. biztos, hogy lesz fogadott szülésznőm akivel már a terhessegem elejétől konzultálni fogok. stb... tudnék még sok mindent írni, majd egyszer kifejtem a véleményem. Talán majd szóba egy tali alkalmával, amit remélem, hogy össze fogunk tudni hozzni.
Igen ott leszek Gergővel, van olyan lehetőség, hogy napi 4000 Ft-ért van gyönyörű szobánk ahol van Tv, hűtő, zuhanyzó. Gergő műtét előtt és a kritikus idő után a műtét után fennt lehet velem. Ez nagyon nagy segítség, este fel tudunk menni és a magunk csendességénen tudunk aludni. Ez nagyon jó dolog. Nehéz időszak az maga a műtét napja és az utáni való nap. Ekkor még kis kába szegény, de utána már megint könnyebb egy kicsit.

Én is fogok majd fel tenni képeket csak még a párocskám nem mutatta meg, hogy hogy kell a kameráról képeket feltenni.

puszi mindenkinek!

Krisztaa
krisztaa
 
 


Sziasztok lányokKép
Nálunk minden rendeben van, még egyelöre nem vagyunk betegekKép
Kérdeztétek hol dolgozom én egy takaritó cégnél vagyok 4 órában és a TBnél dolgozom most,nem vagyok büsszke rá de csak gyes mellet ez vanKép

Krisztina KépKép
Gratula a sikeres vizsgádhozKép
és vigyázz magadtokra Kép

ManokaKépKép
Megnézztem a képeket nagyon arik vagytok Kép
Na hirtelen ennyi mindenkinek további szép napot sziasztokKép Kép
IldikóKép
ildikó_4
 
 

 
 

Krisztina,
nagyon igazad van, szerintem is csoda érzés, egyetértek veled. Valamelyik nap olvastam Prokop Dórával egy cikket, aki azt írta, hogy " az a bluggy, az mindent megér"- hát igaza van.
Igen, vajúdtam a földön is. Én amúgy pont azért ajánlom mindenkinek, hogy a szülés felkészítő tanfolyamra is menjen el, hogy osmerje meg, hol, mi fog vele történni. Ezt a tanfolyamot én is vezettem egy ideig, akkor is mindig arra bíztattam az anyukákat, hogy mindent kérdezzenek, minden kérésüket adják elő.
De, amikor a terhesgondozáson azt hallom, hogy a védőnő azt mondja a kismamának, hogy ne menjen, mert úgyis van joga a férjének bemenni vele, akkor az emberi butaság nagyon elszomorít. Gondoltam is, hogy megmondom neki, nem azért kell az.
Szülésznőt választani,vagy ha valakit szimpatikusnak találunk szüléskor hozzá ragaszkodni mindezek miatt érdemes. Erről a témáról még órákat tudnék írni, de inkább abba hagyom...

Ildikó,
szerintem igen is büszkének kellene lenned!

manóka
manóka
 
 


Sziasztok,

Manóka nem semmi lehetett a szülésed, egyetértek Krisztaaval. Igaz csodálatos volt az én szülésem is föleg a nagy bluggy (én is így hívom), de ha belegondolok, hogy milyen is lehetett volna... Irigyellek naKép
Mikor mész vissza dolgozni?Kép

Krisztaa szorítok nektek és ha túl lesztek rajta, csak összehozunk egy talit.

Ildikó szerintem is nagyon ügyes vagy. Valszeg én csak álmodhatok arról, hogy TB-nél dolgozhassak. Pedig titkon ezt tervezemKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Eszembejutott, hogy felteszek ide ilyen volt, ilyen lett képeket:
Dorka 3 percesen
Kép


Krisz

Krisz
krisszie
 
 


A másik képet nem hagyja felrakni.
Még próbálkozok.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Dorka 2 hós
Kép

Krisz
krisszie
 
 


KrisszieKépKépKép
Nagyon de nagyon aranyos gratula hozzáKép
Az én szülésem elég érdekes volt ugyanis Május 29-re voltam kiirva ,azon a napon menni kelet magzatviz vételre nem találtak semmir igy haza engedtek,de történ akkor még kint laktunk anyukáméknál a bayk andrás kertben és mentünk haza a vidéki buszal de mikor ki értünk a megálloba akkor jött egy erös gyomor görcsöm meg hányás és kihivták a mentöket ők bevitek vissza korházba a szülőszobába megfigyelésre egy éjszakát rávoltam kötve a babaszivhang figyelöre de semmi ez volt csütörtökön pénteken reggel le vittek a szobába hogy maradjak ot mert semmi sem történik ,de közzben végig hasmenésem volt ,szombat hajnalban elkezdötek afájások vittek visza szülőszobába megin rákapcsoltak a gépre de semmi itaták velem a teát annyit életemben semm ittam meg mint akkor azóta semm szeretemKép nem akartam tágulni de a tolofájások már jöttek ezért én ahogy éreztem elfolyaták a vizzet meg kaptam valamit amitöl tágulni kezdtem,és nagy nehezzen és egy kiss segitségel megszületet 16:38perckor a kislányom de sajna nekem nem adták ide mert egy kicsit szürke volt azt mondták az orvosok azért mert fázik ,meg hogy nekem ment a hasam meg hánytam elötte igy vettek vért töle a fejéböl de utána ide adták hát azt az érzést sehogy nem lehet elmondani .
Na bocsánat hogy ilyen hosszu voltam KépKépKép

IldikóKép
ildikó_4
 
 


Manóka
Mail ment

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Ó Krisszie,
nagyon tetszik mindkép kép, de az első gyönyörű! Legszivesebben bemennék, és szétcsókolgatnám a kis Mozsaramat, olyan csókolnivaló Dorka azon a képen. Megismerem ám a lábtartót, de a doki kezét csak tippelem.
Hogy mikor megyek vissza dolgozni, az nehéz kérdés. Szeretnék még egy babát, aztán majd utánna, legalábbis én így szeretném. Bár, mennék már holnap is segíteni két szoptatás között.

manóka
manóka
 
 


Manóka

Nekem jövő tavasszal szükségem lesz szülésznőre Kép, ha minden jól megy. Tényleg Csecsődi Anna ott van még igaz? És Fehér Andival mi van? Mikorra van kiírva? Ő kinél fog szülni?

Na megyek mert a lány még mindg fent van, és az apjával se akar aludni. Valami front van ma?

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Manóka
Mail ment, 2* is ugyanaz. Bocsi, de vacakolt a freemail én meg kattintottam Kép

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok

tudnátok ajánlani nekem a debreceni Klinikán jó szülész-nőgyógyászt és szülésznőt? Dr. Csorba Rolandról hallotatok vmi véleményt? Még csak kicsit vagyok ismerős a városba, mert nem rég költöztünk ide. Köszi a segítséget!
nyusz
 
 


Sziasztok!

Nyuszi,
nézd meg a szülészetek/kórházak alatt van DOTE-s topic.

Ildikó,
nagyon kalandos szülésed lehetett. Akartok hamarosan kistesót?

Manóka,
kíváncsi vagyok kire tippelnél? Elég csak a monogram.

Nadine,
meggyógyultatok már? Hogy tetszik Zsaninak a nagy hó?

Krisszie

Krisz
krisszie
 
 


KrisszieKép
Igen elégé kalandos volt Kép rajta vagyunk most már a kistesó ügyönKép
IldikóKép
ildikó_4
 
 


sziasztok!

Nyuszi!

Én nem ismerem a dokit, de hallottam róla és nagyon dicsérték. Én ennyit tudtam segíteni.

Ildikó!
Drukk a babócához! Irigyellek titeket!

Mindenkinek a legjobbakat kívánom, Nekünk meg nagyon drukkoljatok, holnap indulunk a nagy útra és szerdán fognak bennünket műteni.

Puszika
Krisztaa

Remélem nekünk is nemsokára kakis lesz a pelenkánk!Kép
krisztaa
 
 


Krisztina,
én is ezt kívánom nektek tiszta szívböl.

manóka
manóka
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek Dorka átaludta az éjszakát 9-6-igKép
Annyira örülök nekiKép Mondjuk reggel iszonyú tecitócsában ébredtem és robbanni készülö cicikkelKép

Krisztaa,
drukk a kakis pelushoz!!!!!!!!!!!

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


KrissztaKépKép
Nagy nagy dukk nektekKépés nagyon sok kakis pelustKép
KrisszieKépKép
Csak igy tovább a kis tücsöknek alvás terénKép

IldikóKép
ildikó_4
 
 


Sziasztok!

Nem jöttem tegnap ennek az oka hogy Zsaninak tüdőgyuszija lett. És mellé rettentő anyás mostanában. Ami érthető is, de nagyon fárasztó. Egész nap rajtam lógna, ha tehetné. És éjszaka is felébred, amit már kb 4 hónapja nem csinált. Na most kipanaszkodtam magam. De ma már jobban volt, hat az új antibigyó, nem köhög annyit. És kitaláltam, hogyha konyhát és az ebédlőt rakom tee habtapival, a szobába meg be se ágyazok (ne jöjjön most senki hozzánk, kórház vanKép) csak aludni megyünk be egész jól lehet melette főzni, mosogatni stb. Igaz kirámolta a konyhaszekrényt, meg mindig azt néztem, hogy hol a keze rá ne lépjek, de nem kapaszkodott a lábamba, mint szokta, hanem eljátszott (ez Zsaninál nagy szó, hogy nem kell társaság a játékhoz)

Krisszie
Zsani csak ablakon keresztül látta a havat, meg mikor a dokinénihez mentünk. Sajnos szigorú szobafogság van. PEdig van szánkónk (még az enyém volt) megszánkóztattuk volna. Na majd ha meggyógyul. Az abalkban meg inkább a varjakat nézi a lány. Tudod a 13-on már pont szembe repülnek, így elég érdes a sok fekete madár.

Krisszie
Tejci majd alkalmazkodik Dorkához. Ha este ne kel fel, akkor ne termelődik annyi, de reggelre arad elég. Tudom én is paráztam rajta, hogy mi lesz, ha nem szpi hajnalban. Semmi, szopik este 10 körül, majd reggel 8 körül és kész kialakította magának. A cici meg nem tehetett mást alkalmazkodott hozzá. Nekem is feszült eleinte a mellem, de nem nagyon így nem foglalkoztam vele. De ha fájdalmasan feszl és felébredsz rá fejj ki belőle egy picit, mert egyébként csúnyán begyulladhat. Ne teljesen, mert akr a cici úgy veszi, hogy termelni kell. csak anyira, hogy ne fájjon. (szopi topikban mondták nekem is)

Krisztaa
Igaz nem olvasod most, de szurkolunk a holnapi műtéthez!!!

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Helló!

Csatlakozom Nadinehoz, én is csak most tudtam erre járni, mert az én kis Mozsaram megtaknyosodott. Szegény, olyan kicsi még, és úgy fáj érte a szivem. Tele van a kis torka, köhönget,de nem tudja kiköhögni, így kihányja. De aztán mint az őrült követeli a cicit, ebből is gondoltam, hogy nem lehet nagyon nagy baj. Már vasárnap éjszaka elég nyugtalanul aludt, de ma már egy kicsit jobban van. Szívkálom az orrocskáját, de jól tűri, nem sír, csak utánna olyan szemekkel néz rám, hogy már tegnap sírtam én helyette.
Ráadásul tegnap a férjecskémet várom haza, krisztusi kórba lépésének estéjén csinálok neki finom kaját, erre hív, hogy megcsúszott a kocsival, és nagyon összetört. Fél 12-re érkezett haza, én már teljesen szétaggódtam magam.
Na, de rossz dolgokból elég ennyi.

Nadine, nézegessétek továbbra is a varjakat, az onnan tényleg látványosabb, mint a hóesés. Merre is néz az ablakotok? és bejött nekteka habtapi, már én is nézegettem, hogy úgyis gyorsan telik az idő...
Fehér Andi valamikor tavaszra van kiírva, a pontos időt nem tudom, ő is a mi orvosunknál fog szülni.Panni még nem akar gyereket, szerintem még pár évig dolgozni fog.

Krisszie,
az én kicsikém még szépen szopizik éjszaka, de a tejtócsák nálunk is rendszeresek. Tejben fürdünk reggelre mindketten.

manóka
manóka
 
 


NadineKépManókaKép
Nagyon de nagyon hamar gyógyuljatok megKép
Manóka Kép
Azt nem irtad hogy a férjedel mi lett remélem ő jólvanKép
IldikóKép
ildikó_4
 
 


Sziasztok!

MEGVAN A FÉLÉVEM!Kép
Nem is hittem volna, hogy így is megtudom csinálni.

Nekem a kedvesem fázott meg, olyan mint minden pasi iszonyú nyügös beteg.
Dorka még mindig csodásan átalussza az éjszakátKép

De amit írtál Nadine, kezd begyulladni a mellem Kép Hiába fejem nem jön le belöle semmi.
Megyek meleg vízzel lezuhanyozni, vagy tudtok rá valami trükköt?

Manóka, mivel szívjátok le a pici fiad orrát?
Próbáltatok már fülhöméröt? Érdemes venni?

Gyógyulást minden picurnak!!!!!!!!!!

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Ildikó,
a férjemnek szerencsére, nem lett semmi baja. Azt mondta, hogy amikor már látta, hogy nem kerülheti el az ütközést, első gondolata volt, hogy neki nem lehet baja. És szerencsére bejött. Elvégre születésnapja volt.

Krisszie,

Először is, gratulálok a sikeres félévhez.
nekem hagyományos higanyos hőmérőm van. Mi használtuk a klinikán a fülhőmérőt, de sokszor hülyeségeket mutatott. Szóval, szerintem pénzkidobás, de ez az én véleményem.
Porszívós orrszívót hozott a férjem a gyógyszertárból, azt használjuk, nekem úgy tűnik, hogy jó. Előtte Sterimar orrsprayt fújok az orrába- ez egy kicsit kellemetlen, de jól jön a takony.
A cicidet nézd meg alaposan, ha van rajta piros terület, akkor azt, ha nincs, akkor az egészet borogasd hideggel. Amikor szoptatsz, próbálj meg több pozíciót is választani, így minden rész kiürül. A meleg vizes zuhany is lazítja.
Keresd meg a szoptatásért magyar egyesület honlapját, vagy a www.lll.hu oldalt, ott sok okos tanácsot olvashatsz. és ügyeskedj!

manóka
manóka
 
 


Manóka,
Gratula a férjednek a krisztusi korhoz!!!!!
Az enyém férj már majdnem két éve betöltötte, de kb akkorra nött be a fejelágyaKép

Na a zuhanyzás és a pozicióváltás megtörtént, egy kicsit megkönnyebbültKép Most attól fáj, hogy lilára massziroztam.

A porszívós orrszívón én is gondolkoztam, de nem túl brutális? Nem fog félni a porszívótól?
Nálunk eddig úgy müködött, hogy fiziológiás sóoldatot cseppentettem az orrába és vagy kifolyt, vagy kihapcizta a tartalmat. Mondjuk még nem volt megfázva.
Tényleg még a párásításon gondolkozom, olyan száraz és poros a levegö a panelban.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisszie
Nekem nem volt mellgyuszim, elkerült messziről. De azt tudom, hogy ha másként nem megy meleg fürdőben ülni, hogy ellepje a cicit és masszírozni. Vagy elég öszvér módszer (valaki mesélte az egyik topikon és megragadt) Nagyon meleg vizes lavórba lógatod a cicit és úgy masszírozod. Na ha ezt négykzláb csinálod, hogy 2 szabad kezed legyen akkor a fejed van lent, meg a térdeid, a feneked az égnek és közben masszírozod a csomókat. Elég vicces, de nagyon hatásos. A másik még, hogy Dorkát úgy tedd mellre, hogy a csomó fele legyen a pici álla, úgy üríti a legjobban a csomót.

most hirtelen ennyi jutott eszembe, pontosabban van még valami káposztalevél borogatás is, de azt nem tom hogy kell használni, de a szopitopikban bizti tudják

Zsanka egyre jobban van, már alig köhög. Jól aludt (most is alszik) És ugyanaz a rosszcsont mint volt. És az orrát se kell szívni már, azt úgy utálta.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Nadine,

Elképzeltem a lavóros módszert, igen mulatságos. Célszerü ha a gyakorlat végzése közben nem lát senkiKép

Én is vicces pozicióban szoptattam Dorkát mivel a csomó felül van... az egyikünknek fejen kellett állniKép

Ti is porszívóztok?
Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisz
Most már nem szívom neki, mert nincs mit. De ami érdekes nem fél a porszívótól, ha takarítok odajön paskolja, a csövét fogja, csak akkor ordít ha meglátja az orrszívót. De egyedül már kész művészet orrot szívni neki, mert lefogom a kezeit a lábammal, meg fogom a fejét az egyik kezemmel, a másikkal ugye az orrszívót, de a lábaival nem tudok mit kezdeni, ha plédbe csavarom akkor is kirúgja magát azalatt az 1 perc alatt olyan erő van benne.

Vicces pozíció: ki állt fejen, csak nem Dorka Kép ???

Manóka
Nektek milyen orrszívótok van? Csöpi?

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Hát igen, mivel a Dorka nem....Kép

Tényleg csajok ti mi módon interneteztek?
Nekünk tvnetwork-ös van és a sok fórumozástól jelentösen átestünk a határon. Így hát kitoljukKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisz
Nekünk korlátlan üzleti ADSL-ünk van. Most várom hogy küldjenek új szerződést mert lejárt a régi. Meg majd ezt tudjuk vinni Böszörménybe is.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


ManókaKép
Örülök hogy nem lett semibaja a férjednek végül is szülinapja voltKépegyébként Boldog szülinapot nekkiKép

KrisszKép
Nekkünk is ADSL vanKép
És gratula a vizsgádhozzKép
egyébként milyen volt az a fejen állási pozKép

NadineKép
Olvastam ezt a lavóros modszertKéphát nem mondom elég érdekes ezt igy elképzelni Képde biztos hatásos lehettKép

ILdikóKép
ildikó_4
 
 


Sziasztok!

A fejenállásos póz érdekes volt, de mindenképpen hatásos. Azt hiszem sikerült megelözni a mellgyuszitKép

Láttam tegnap a szülöszobát. El vagyok képedve. Ilyen hatásvadász szemetet csinálni erröl a csodás témáról.
Az Adrienn szülése megdöbbentö volt. Egyszerüen nem hiszem el, hogy odamegy a tv stáb és nem keltik fel a dokit, a szülésznö viselkedése is hihetetlen volt. KA meg ahelyett, hogy simogatta a karját talán elmondhatott volna egysmást a csajnak. Látszott, hogy lövése sincs az egészröl.
Kezdem azt hinni, hogy a férjemnek igaza van. Ez egy megrendezett, manipulált müsor, szokásos kereskedelmitv-szemét.
A másik csajnál meg hogy tarthatott 2 órán át a kitolás?

Kihözöngtem magam.

Ti hogy vagytok?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok lányok KépjóreggeltKép
Én is nézztem a szülőszobát és teljesen levagyok döbbneve.
1.Mikor bejött az anyuka magátol szülni, se egy rokon se egy férj ,sennki csak a stáb ,és ahogy viselkedet ,bemegy és ahogy előadta hogy szerinte az a jó ,hogy sity-suty szüljön meg hogy szeretne 8 órára meszülni,miért azt hitte hogy ez igy müködik.Na meg amikor elkezdet szülni .és a rágó a szájában hát az nem volt semmi.

2.Szerintem az meg nemigaz hogy nem volt valaki hogy felvilágositsa azt a lány, hogy mit várhat a szüléstöl ,és az az ügyeletes orvos ,odament nyomjon kettöt és kész, semmi más ,elhiszem micsoda lelki trauma volt szegény kislányanak és nemkérte a kisbabát hogy tegyék a hasára.Na igen a szülésznő se volt semmi amilyen lekezelő volt, és ahogy beszélt vele.
Na hirtelen ennyi ,csak gyorsan leirtam mit gondolok erröl az egészröl.

KrissziKép
Én is egyetértek a férjedel, teljes mértékben azért erröl a csodálatos, és szép élményröl egy ilyen müsort csinálni,azért elképesztö és felháboritóKépKép
További szép napot mindenkinekKépésKépmindenkit
IldikóKép
ildikó_4
 
 


Sziaztok!

Látom, tetszett a tegnapi műsor. Véletlenűl én is láttam. És tudjátok, nekem az a véleményem, hogy mindkettő tipikus szülés volt. Minden 14-18 éves így szül. Ha valamit próbálsz segíteni, azt nem fogadjék el, aztán meg jön a segítsen már valaki, mert nem bírom tovább. És az ügyeletes dokinak, csak jelen kell lennie agy patológiamentes szülésnél, minden mást a szülésznő csinál, mint ahogy a filmben is volt. És szerintem, ha egy 17 éves lánynak van ahoz egye, hogy egy nálánál 23 évvel idősebb férfival éljen, szüljön neki- végig dohányozva a terhességet- akkor ahoz is lehetett volna, hogy a védőnőtől ingyen kapott várandós kismama könyvből tájékozódjon a szülésről. Szerintem, a felvilágosítás nem az ép dolgozók feladata. Arra, hogy a gyereket pedig nem fogja kérni, a nyakamat mertem volna tenni. A másik meg egy tipikus van pénzem-magabiztos pedagógus vagyok- ismert orvosom, és férjem van szülés volt. A kitolás a magzat hátsó koponyaforgása miatt volt 2 óra, ez teljesen norm. Láttszott is a puklin a kicsi fején. Szóval, nem egyezik a véleményünk.

Más
Krisszie,
a feje az én férjemnek sem nőtt még be, két gyermekről kell itthon gondoskodnom...
Az orrszívás látványnak lehet, hogy brutál- a húgom tegnap végig is bőgte, de nagyon hatásos, nagyon jól kiszívja a taknyot. természetesen előtte megnéztem, nem szív nagyon erőssen. olcsó is volt, könnyű tisztítani is. még az elektromosat ajánlotta a védőnő, atz nem tudom, hogy milyen lehet, de én ezzel is elégedett vagyok.
Én chellóval internetezek.
Remélem, a cicid már jobban van- jobban is kell már lennie.

Nadine,
örülök, hogy a gyermek újra a régi, én is várom már, hogy egy reggelre már ne szörcsögjön.
az orrszívó Arianna márkanevű, de gondolom, mind azonosan működik.

Ildikó,
a férjem nevében is köszi a gratulát.
manóka

manóka
manóka
 
 


Szia Manóka,

Szülöszoba témában asszem félreértettél. Nem gondolom azt, hogy a szülésznö feladata a felvilágosítás. Valszeg tökéletesen végezte a munkáját. Bár emberileg szvsz igen kifogásolható volt. Talán egy kis kedvességgel, empátiával kellett volna a lányhoz viszonyulni. És nem igaz, hogy nem lehet mindenkihez kedvesnek lenni, tudom hogy lehet (én is eü-ben dolgoztam) és tudom mennyit számít. Azt is tudom, hogy nem lehet mindenkin segíteni. Nekem alapvetöen KA-val van problémám aki kihasználta a lány butaságát.
De amúgy teljesen felesleges kielemezni egy ilyen összevágott hatásvadász müsort, mert pont úgy lett megcsinálva, hogy kihangsúlyozzák a csaj kiszolgáltatottságát. Függetlenül a kórházi körülményektöl. Na ennyi voltam.

A férjemen teljesen eluralkodott a kórság, és Dorka is nyügiKép Remélem nem kapja el.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Látom felkavaró téma a szülőszoba című műsor. Én már csak azért is megnézem, utána meg köpködök. Kép

Krissz
Hurrá, nincs mellgyuszid. De azért leírom, hogy milyen homeopátiás szerek segítenek, ha mégis előjönne:
Belladonna 9 CH: A melbimbó sötétpiros, fájdalmas, duzzadt, meleg tapintatú, nagyon érzékeny, a meleg borogatás enyhíti. napi 3*5 golyócska
Nitricum acidum 9 CH: Igen fájdalmas, szálkaszúrásszerű, hajszálberepedések vannak a mellbimbón, alapja vérzékeny lehet. napi 2*5 golyócska.
Bryonia 9 CH: Elnehezült, kemény tapintású emlők gyulladásával, a leggyengébb érintés is fájdalmas. napi 3-4*5 golyócska

És nagy újsg van csajok! Zsani megtanult tapsolni! Olyan ügyesen csinálja. Egész nap gyakorolja, előszerettel az etetőszékben, így aztán mindehova jut a kajcsi csak a szájába nem.

Na megyek rendet teszek a lány után, mert csatatér van Kép

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Nadine,
köszi a homeos cuccokat kimásoltam, jól jöhet még.
Nagyon ügyes Zsanka. Gratula!Kép
De fényképezöért kiált.
Kérünk egy tapsolós-kajcsis képet. Szerintem a többiek is egyetértenekKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


NadineKép
Gratula a kiscsajnak nagyon ügyesKépKép

KrisszieKép
Egyetértek veled szerintem is fényképező után kiabálKépegyébként meg jobbulást a kiscsaládnak de remélem nem betegekKépKép

IldikóKépKép
ildikó_4
 
 


Kép
Helló!

Végre, sikerült fotot tennem ide! ugye, milyen fejlődőképes kislány vagyok?

Krisszie,
vigyázz magadra, egyél sok C vitamint, az majd jól átmegy a tejbe, és akkor Dorka nem betegszik!

Nadine,
tényleg, képet! Szerinted lehet akárhányszor porszívózni a kicsi orrát? Én ma kb 4-5x csináltam, de az az igazi boldogság, hogy már nem hányta a taknyot szegényke. Gondolom, a szomszédok örülnek a hajnali porszívónak.

Ildikó,
neked mennyi idős a babád?

manóka
manóka
 
 


Manóka!

Nagyon éédes!!!!!!! Tök jó lett a kép.
Így szoktatok fürdeni?Kép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sajnos, nem minden nap fürdünk így, mert a férjecském a héten délutános, így ketten csak a kiskádban.
Szerintetek hány nap alatt kell ennek a takonynak elmúlnia? hétfőn kezdtük a dolgot.

manóka
manóka
 
 


ManókaKép
Drága kis csöppség nagyon aranyos.Kép Szereti a vizzet,szeret fürdeni?Kép
Az én kislányom Junius 2án lesz 3éves és Anitának hivjákKép
IldikóKép
ildikó_4
 
 


Manóka
Hát a takony nagyon sokáig is kitartó lehet. Adsz neki Cebiont meg esetleg Calcimusc injekciót? Napi 3*1 ml mehet. Ha ez nem használ akkor megmutatni dokinéninek, mert ezek a picik könnyen fertőződhetnek tovább. Látod Zsaninál is mindent betartottunk és mégis tüdűgyszi lett a vége. Nekünk mikor egyszer csak szimpla takony volt az tartott 5 napig, de az utolsó 2 nap már alig volt valami. Na megyek dógozni. puszi

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!

Nadine,
az úszópelus olyasmi mint a rendes pelus és venni kell rá fürdögatyát? (biztos hülye kérdés, de nem tudom)
Lassan aktuális lesz az úszás. Jövö hét hétfön 3 hós lesz Dorka, szerdán szuri, aztán mehetünk úszni. Alig váromKép

Tegnap este nálunk voltak a barátaim, egyböl mindenki összegyömöszölte a kiscsajt, játszottak vele majd a szopcsi után Dorka meg volt bolondulva. Végig üvöltötte az egészet. Amint letettem ment a hiszti (tudom, hogy az volt mert ölben kisédes).
Ilyenkor általában hagyjuk nyüfögni és megnyugszik magától. De ha ott van valaki, miért van lelkiismeretfurdalásom ha hagyom sírni?
Ja és amint elmentek Dorka 2 percen belül elaludt.
Ez csak úgy kijött.
Ti ezt hogy oldjátok meg?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Krisszie!
Az úszópelus inkább a Libero Up&Go-ra, vagy a Pampers Frst Stpes-re hasonlít. Tehát olyan mintha gatya lenne, úszás után meg egyszerűen szét lehet téni az oldalánál. De csak a Huggies gyártja (valami Swimmer van ráírva és a csomagban 11 db van 1800 Ft körüli áron) És van belőle kék, zöld és rózsaszín. És úszáson vettünk 3000 Ft-ért hozzá kisgatyót, ami biciklinadrág szerű anyagból van, és ezt kell még ráhúzni (az ÁNTSZ nézi, hogy miben vannak a babák) A szülőknek egyszerű fürdőruci és kész.

A lány alszik nekem dógoznom kéne, de nincs kedvem, megye Kismamát olvasni Kép

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Nadine,

Mit dolgozol?
Ma próbáltuk fürcsinél, hogy vizet locsoltunk az arcára. Annyira meglepödött, hogy nem is sírt. Ja és írtad, hogy valami vezényszóval müködik a locsolás?

Manóka,
meggyógyultatok már?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Képime egy kép a kislányomrol nem valami jó minőség de sajna csak ez vanKép
Ildikó
ildikó_4
 
 


Sziasztok!

Végre, itt vagyok, tegnap is akartam már, de elaludtam. Nem is tudom, a gyerek hogy feküdt le...

Szerencsére sokkal jobban vagyunk, már nem kell szívkálni, csak éjszaka szörcsög még. Már azt gondolom, hogy nagyon száraz a levegő, és amiatt. Úgyhogy törölköző radiátoron, ill. kamillát gőzölök bent. Hajnalban is felkeltem, mert már idegesített, hogy szegény gyermek milyen hangokat ad ki ( ő mindezt jobban tűri, alszik, csak nyugtalanabbul), melegítettem a kamillát, be a szobába, új törölköző a radiátorra...
Gondoltam, veszek valami tuti elektromos párásítót. Van tippetek?

Nadine,
nem adtam neki semmit,a Cebiont nem ismerem- kérek infot, calcimusc meg nincs itthon, de holnap úgyis megyek a klinkára. Lehet, hogy a gyereket is megmutatom. Adhatok neki egy egész ampullát? Gondoltam, hogy a bizt. kedvéért nézze meg a doktornő, de félek levinni a sok beteg gyerek közzé. Bezzeg, most nem jön a védőnő. Mióta beteg nem is láttam.
Örülök, hogy Zsani is a gyógyulás útjára lépett. Jövő hétre jó időt ígértek, akkor már megnézhetitek a havat közelről is.

Krisszie,
olyan jó nektek, hogy már nemsoká mehettek úszni. Az a jó,ha nem sír Dorka. Próbáltátok már a nagy kádat?

Ildikó,
Anita nagyon aranyos, igazi nagylány. Nem szeretnétek másik babát?

Vajon, Krisztáék hogy vannak, drokkolok nekik, remélem, hamarosan jelentkezik Gergő fiúval.

manóka

manóka
manóka
 
 


ManókaKép
Kösszönöm.
Igen szeretnék másikat de sajna nem akkar sikerülniKép

Ildikó

Kép
ildikó_4
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: