Új privát üzeneted érkezett!

Norcsi!

Hát ha nem irigyelsz az számomra azt jelenti, hogy szerinted fertőzőKép Pech.

Erdélybe a Csabi unokatesjójának az esküvőjére megyünk. Félig, vagy csak negyed részt Erdélyi magyar, nem tuodm. Az esküvő Augusztus 9-én lesz. Elvbe csak jövünk-megyünk. Nincs olyan hű de messze, mert rögtön a határnál van, az meg olyan 300 km, tehát 3 óra alatt jobb esetben ott vagyunk, csak nem akarunk kutyástúl beállítani. Ki tudja, hogy szeretik-e a kutyát, nincs e másik kutya ott, és egyébként is hova teszem amíg a templomban, meg a vacsorán leszünk?
Remélem nem kapja el.

na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!

Én nem vagyok olyan tapasztalt mint Norcsi, ezért ez csak magánvélemény:
Az arcüreg-gyulladás (szerintem) valaminek a szövődménye. Tehát mondjuk a megfázásnak, ami már ugye egy hónapja tart a csajnál. Nomármost. Egy hónap alatt többször is puszilgatta Gabit, ugye? Na. Ha azt nem kapta el, szerintem a szövődményt "csak úgy" nem lehet elkapni.
Nyugi!!!!!

A paráért én sem irigyellek, hiszemn ismertek, én is milyen vagyokKép

Mi jól vagyunk, Peti sajnos (vagy sem) visszaszokott a cumira, de legalább nem üvölt lefekvéskor. Ahogy hazajöttünk a nyaralásból minden altatáskor (pedig nem kellett benn maradnia az ágyban, kijöhetett volna) potyogó könnyekkel torka szakadtából üvöltött. Amikor az 5. 6. napon már zengett a játszótér is tőlünk, szájába dugtam a cumit, befordult, ésaludt.
A kicsi is jól van, de olyan fura, nem érzem, hogy terhes lennék.....bár ma már klassz kis émelygéssel ébredtem......
Jövő hét végén megyünk UH-ra, remélem, minden ok.

Na megyek, bert betojt valaki.

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

Sasha, Katának tökéletesen igaza van. Az arcüreggyulladás szövődmény, úgyhogy az a lényeg hogy az alapnyavalyát ne szedje össze Gabó! Reméljük hogy nem szedte össze!KépEsküvő biztos nagyon klassz lesz! Van Gabinak is útlevele? Mi már mióta halogatjuk, a végére kéne már járni végre! Kata, biztos nagyon jó érzés lesz hamarosan ha már tudatosul benned hogy újra babát vársz! Émelygésért viszont nem irigyellek!Kép

Puszi és írjatok!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 

 
 

Kata!

Köszi! Most már világosan látom a dolgokatKép Szövődményt valóban nem lehet elkapniKép Mos már nyugodt lettemKép
ÉmelygésKép Én mondjuk örültem neki a GAbival, hiszen tudtam, hogy van, de a 2-al már húzósabb lehet. Drukk az uh-ra

Norcsi!
Útlevele még nincs, de már rajta vagyunk. Elég körülményes, mert míg kiskorú addig mindkét szülőnek ott kell lennie aláírni. De mi ismerettség révén megpróbálunk "csalni"Kép Én bemegyek reggel sorszámot húzni, intézkedni, aztán majd este együtt beugrunk aláírni. Bár gondolom ezt egyébként is meg lehetne oldani.

na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Örülök Sasha, hogy meg tudtalak nyugtatniKép Érdekes nem, én magam me rémeket látok mindentőlKép Majd emlékeztessetek erre, ha hülyeségeket beszélek/írokKép
Olyan lelkiismeret-furdalásom van a kissebel kapcsolatban....Nem is érzem, hogy várandós vagyok, Petivel ilyenkor már "mozgásokat" éreztem, meg láttamKép, meg kitoltam a hasamKép Most meg ha akarom sincs pocim, azért eszem rendesen, vitamin + magnézium, de már olyan butaság jár az eszemben, hogy mi van ha az uh-n azt mondják, nem is vagyok állapotos???
Aludni sajnos mégnem tudok egész éjszakát (Peti ugye) de mesélek, van egy pici előrelépés alvásilag Sasha, figyelj!!!
Szóval. A nyaralás alatt mivel ugye nappal semmit nem aludt szinte, csak a kocsiban 1-1,5 órát max, de össze vissza, meg jól elfáradt, jól aludt egész héten, pedig féltem, hogy a helyváltoztatás kiakasztja. Hazajöttünk, itthon valahogy úgy állt be, ha láttuk, fárad, akkor vittük fürödni, és fürdcsi után (amit régen sosem bírtam elképzelni) az ágyába raktuk a tejcsivel. Egy héten át hisztizett, de úgy, hogy zengett a ház. Potyogtak a könnyei, és torka szakadtából bömbölt. Pedig nem kényszerítettük ottmaradásra, nem hagytuk ott....nem tudtuk mi baja lehet. Aztán ráfogtam, hogy rendes tejet kap. (az a babatej amit ittunk megszünt). Aztán a citromfű teára gyanakodtunk. Mindkettőt kiiktattu, 3-as babatejet kap, és vizet szigorúan. Az elmúlt két éjszaka (a mait majd külön) úgy fektettem, hogy ágyba, tejci, és meséltem. Ez régen nem jött be, mert felolvastam, és mindi becsukta a könyvet. Most én találtam ki az álommanóról egy történetet. Ez bejött. Első éjjel 35 percet meséletem, már mindent kitaláltam, mert mihelyt észrevette, nemszívből mesélek, csak darálok, felnyitotta a szemét, és rugdosódott. Hát az álommanó bejött. Csöndben, egyetlen nyaf nélkül elaludt. Másnap már 20 perc kellett csak, de próbáltam más kitalált mesét, de csak az álommanó jött be. Röviden, az a lényege a mesének, hogy minden este azzal kezdem, hogy hol laknak az álommanók (a csillagokon, a tejúton túl a szivárványban a la szives bocsok). Aztán onnan mennek minden este más más kisgyerekhez. Aki ma Petinél van, az holnap Angliába megy. Tegnap Afrikában volt. És elmeséli Petinek, mit álmodott az Afrikai kisfiú múlt éjjel (zebrát kergetett, babánfára mászott, úszott a tengerben). Aztán ha Peti elaludt, ráül Bari Bárány pocijára, és ott őrködik egész éjjel, és ha peti felriad, rögtön szór a szemébe álompot, hogy tovább szépet álmodjon. Éjjel ismindkétszer egyszer kellt csak, és visszaaludt 7-ig, akkor tejci, és 9-ig aludt.
Na, ma itt volt barátnő, Dóri, egy percet se aludt. Ráadásul Csabi ma későn jön (vagy korán?), már 5-kor elment, itthagyott a vendégekkel. Petivel lekisértük 7-kor őket, aztán lenn maradtunk, fárasztani egy kicsit. 8-kor fürödtünk, de akkor még azt hittem, ebből nem lesz alvás. De amikor törölgttem, már csukódott a szeme. Ágyba be, és egy pici mese (5 perc) és aludt is.

Úgyhogy kihasználva a szabad estét megyek is filmet nézniKép

Puszi jó éjszakát

Kata
LadányiKata
 


Kata!

Úgy látom alakul az alvászat! Gratula hozzá! Figyeld meg, hogy mire megjön a kicsike a kicsi már bőven átalussza az éjszakátKép Már most jó úton haladsz felé. Gabinak próbáltam mesélni már! Aztán feladtam, mert változó eredményt hozott. Egyszer álomba merült, másnap meg felélénkült attól, hogy beszélek... aztán másnap is felélénkült tőle, aztán megint elaludt. Ha meg felélénkült akkor még vagy 1 órát nem lehetett lelőni. Érteni nagyon akkor még nem érthette, de lehet, hogy már igen. Majd ha mindent megért mesélek újra. Álommanó nagyon aranyos storiKép

Már 2x voltunk nagyobb gyerekes családnál látogatóba. Nem sokat, max fél órát, mert csak beugrottunk, de Gabi mindkét helyen totál jól elvolt. Nagyfiús játékokKép Dupló legó, tűzoltó autó, pókember... csupa-csupa izgis dolog és mind bejött a kisfiamnak, csakhát van annyi "neki való" játéka amikkel nem játszik. Most még mi a fenének vegyek neki tűzoltó autót, vagy legót? Csak megrágja és mire oda kerülne, hogy a "rendeltetésének" megfelelően tudna vele játszani addigra az a játék elveszítené a varázsát. Szóval tanácstalan vagyok, de most, ha megjön a gyes lehet melepem valamivelKép Majd még kitalálom mi is legyen az!Kép

Na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Szia Sasha!

Peti se játszott sose a korának megfelelő játékokkal. Pici kora óta tele vagyunk autóval, nagyon szereti. Most már nem tudunk úgy elmenni itthonról, hogy ne hozzon egy autót. Tegnap kettő jó nagyot ölelt magához, mondtuk, csak egyet. Na, erre lerakta, és a neki hasi érő dömpert hoztaKép végülis egy nem???Kép
Van a lego expolernek egy zenélő gépe, azt is nagyon szereti. Bele kell dugdosni különböző kütyüket (madár, kacsa, boci, cimbalom, harmonika, gitár, bagoly, zongora) és akkor azon a hangon zenél, a másik lukba dugott hangon meg efekteket csinál. Van rajta egy kar (azt kell huzigálni) meg egy gomb.
De ebben a korban a mino piano (álathangokon lehetett zongorázni) jött be.

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

Kata, gratula ahhoz hogy így haladtok az alvással!Kép Csak így tovább!

Nálunk nincs sok újság, hacsak az nem hogy tegnap meg ma gyerek-mentességet élvezek, éjszakára azért Bánk hazajött aludni, de attól eltekintve most nincsenek itthon a gyerekek. Muszáj, mert készülnöm kell(ene) az Anna holnap tartandó szülinapi bulijára. Szerencsére gyerekek most nem jönnek, majd jövőre, viszont rokonokból lesz bőven, úgyhogy van rámolni meg főznivaló.

Játékok. Zenélő meg egyéb játékok nálunk is bejöttek, viszont van vagy ötféle zenélő mindenfélénk (pianínó, stb.) ezek közül egy-kettő ha nyögdécsel még, mert kissé tönkrevágták őket a dobálgatásokkal, hiába nem ilyen gyerekekre tervezték. Pedig szívesen lennék a játékgyártóknál teszt-alany, amelyik játék a gyerekeimet túléli, na arról már tényleg el lehet mondani hogy valóban jóminőségű. De ezt még egyelőre nem találtuk meg!Kép

Na megyek is, puszi, mindenkinek jó hétvégét!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Kata,
most olvastam valamelyik masik topicban a nagy hirt. GratulalokKép Kivanok gondtalan terhesseget, konnyu szulest es jo egeszseget az egesz csaladodnakKépKép

-Afonya
Névtelen
 


Áfonya!

Nagyon szépen köszönömKép Nagyon nagyon aranyos vagyKép

Puszi: Katáék
LadányiKata
 


A profilomban új kép: Peti Kitty babát (keresztlányunk) pesztráljaKép

Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

Vasárnap voltunk állatkertezni! Képek:http://babanet.hu/album/main.php?album=347&page=2

Hát Gabi még mindig alig eszik, de szerencsére éjjel alszik. Tegnap előtt este elmentünk a párommal 2 órára kikapcsolódni és addig anyósnál volt a 4. emeleten a pici. (mi a 7-en lakunk). A karomban hoztam fel liften és nem ébredt fel rá Pedig felemelni, felhozni a jól kivilágított liftben, zajos, aztán letenni...
Tegnap meg állatkertben voltunk tekintettel arra, hogy a Csabának a névnapja és egyben Liberó nap volt, amit ott tartottak. Így csak 1 jegyet kellett venni, mert postán küldtek egy tiszteletbeli jegyet. Azért nem olyan rossz dolog, hogy beleegyeztem, a szülés után a propaganda küldözgetésbe. Kaptunk egy jópofa sapkát, bár kissé lányos, de rá lehet, fogni, hogy unisex. Pelusok ezer számra és olcsó is volt. 2800 az óriáscsomag. Rengeteg baba, babakocsi dugó hegyek, meg sok-sok nyüzsgő gyerkőc. De semmi probléma nem volt, mert azért annyira tömve nem volt a Zoo, legalábbis én nem érzékeltem, hiszen végre valami közös családi program és az új autó is szuper. Gabi odafelé kialudta magát a kocsiban, így egész állatkertezés alatt ébren volt és meg se nyikkant végig! Sőőőt nagyon jó kedve volt. Nem is hittem volna soha hogy egy 9 hónapos így élvezheti az állatkertet, meg a nyüzsit. Így mi is felszabadultan lófráltunk apával, meg a nagynénivel aki a Csabi nővére. Szóval szuper volt. Utána még felugrottunk egy haverhez 1 órácskára (meló Csabinak) amit a Gabi végigaludt. Már az autó elringatta. És egyre többször alszik el a kocsiban cumi nélkül. Ha fáradt nagyon és jókedvü simán elalszik nélküle, de azért az esti cicit nem engedi. Szóval szuper nap volt és szuper fáradt vagyok. A lakás persze szalad, merthogy szombaton meg anyukáméknál voltunk, így a pénteki rumli még fokozódott, de nem baj. Erre találták ki a hétfőt, de még mindig itt ülök... na megyek is!Kép

Ja azt még hozzátenném, hogy ma a fiam még semmit sem evett az anyatejen kívül. Nem kéri! Akármivel kínálom kiköpi. Van amiből az első falatnál köp, de mást meg csak a 2-3. falatnálKép Hát legyen, elvégre ő tudja mire van szüksége! Remélem nem lesz beteg... bár jókedvü, sokat nevet, rengeteget mozog, sokat pisil-kakil és hát van is miből energiát előállítani. Ugye a majdnem 11 kg 9 hónaposan azért nem épp egy gebére utalKép Igyekszem nem most elkezdeni a kajálások miatt aggódni, csak egy kicsitKép Márcsak azért is, mert az addig ok, hogy csak szopik, de az utóbbi két hónapban (másfélben) 3x evett napközben mást is. rendes mennyiségeket. Általában másfél-2 dl és ugye az annyival kevesebb tejci alkalmanként. Vagyis a cici átállt hogy nem kell annyit termelnie... és most meg hirtelen megint. Azért néha megtömöm, mert a ciciből szinte semmi sem jön, a kicsi meg éhes és álmos is... Ez már este történik és akkor most várjam ki míg termelődik megint annyi? Mert hát annak is kell egy kis idő nem két perc. Meg ha már a ciciből nem úgy folyik ahogy ő szeretné akkor meg cirkusz van mert éhes és alig csepeg... ehh. Valami mindig van...

na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Na az van, hogy Gabi nem eszik semmit, de most benyomott egy fél szelet májkrémes kenyeret... Majorannás májkrémeset. Nem is értem. Csináltam neki fincsi gyümit, aztán gyümölcsrizst, aztán zöldséget husival.... de nem ette. ez akkor miért?

sasha

Kép
sasha
 
 


Hali!

Ma a gyerek negyed 11-ig aludt! De már megint alszik. És elég sürün köhécsel... Éjjel is inkább egy vastag plüss rugiban altattam takaróval. Hát nem tudom. Egyébként jókedéjű mozgékony és rengetegek rosszalkodik. Pl ma is. Anyóséknál magára borította a diszperzites vödröt. Tele volt a 10 l festékkel! Nem tudom hogy csinálta. De egy hangja sem volt. Ki gondolta, hogy hangtalanul le tud pakolni a tetejéről és magára borítja. Kint voltunk a konyhában ez meg az előszobában történt alig 1 méterrel mellettünk, csak épp takarásban. Aztán jön ki a konyhába, kapaszkodik a gatyámba és akkor látom, hogy a gyerek egész ruhája, keze csupa festék, na meg az előszoba is úszik. Szép sárga volt minden. Na uzsgyi a fürdőbe gyereket mosdatni. Érdekes, hogy ezt nem kóstólta meg, de micsoda szerencse!!! Az arca volt egyedül tiszta!Kép Ennek nagyon megörültem azért!Kép Aztán az erkélyen a sógornőm elejtett egy cigit. Kiesett a dobozból ahogy húzta ki a cigijét. Mi nem vettük észre. Hát a gyerek az bizony észrevette! Újabb pofamosás. Most megint alszik. Dél óta. Remélem nem beteg, mert mostanában sokat alszik, meg ez a köhécselés se tetszik.

na pusz
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Sasha, azért Gabó is megéri ám a pénzét!Kép Ez a festékes sztori nem lehetett semmi! Kajálás miatt ne aggódj, Bánk sem sokat eszik mióta ezek a melegek vannak, iszik, meg nasizik ezt-azt (mint Gabó tegnap a májkrémes kenyeret) és egyáltalán nem lett szakadtabb az elmúlt időszakban!Kép Cigivel vigyázni, az jó kis gyomormosással járhat ha eszik belőle!!! Drukkolok hogy ne legyen beteg! Bánk is több mint 3 órát aludt délután!Kép Besötétítettem a szobát, ment a ventillátor, és olyan jól aludt hogy csak na! Állatkert biztos klassz lehetett. Mi is voltunk egyszer, de nem emlékszem hogy még csak Anna volt-e, de úgy rémlik hogy igen, és még ő is csak babakocsis volt. Jó volt, csak elég változékony idő volt, úgyhogy hol esett hol meg tűzött a nap (mikre nem emlékszik az ember hosszú évek távlatából?Kép)

Kata, jól vagytok? Émelygés? És most már kezded felfogni hogy nemsokára egy újabb kis baba költözik majd be hozzátok? Ez azért olyan jó érzés...

Na megyek, puszi mindenkinek!

Norcsi

u.i.: Ma megvettük Anna iskolatáskáját (Sasha, magyar táskát vettem végülis, amit mondtál azt nem láttam sehol), nagyon helyes, sokkal olcsóbb mint a Budmill volt (ami ugye made in China volt)és szerintem jól is néz ki, nagy, minden belefér, szóval nagy büszkén masírozott haza a lány hátán a táskával! Olyan aranyos volt!Kép Egy nő meg is szólított minket, és minden jót kívánt a kis iskolásnak!Kép Ez tök jó érzés volt!Kép Tegnap a tolltartót is beszereztük, szóval készülünk a sulira! Puszi mégegyszer!!! Írjatok!
norcsi
Lenti
 
 


Állatkertben sokszor voltunk, de ilyen libero-napon csak egyszer!KépKépKép Csak a teljesség kedvéért!Kép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi!

Élljen a magyar termék! Meg a hasonszőrü topikKép

Jópofa ima, Csabi találta...


IMA
Internet ki vagy a networkben,
regisztraltassek a te domainneved,
jojjon el a te oprendszered,
fussanak a te akarataid,
amint a szervereken, ugy a klienseinken is.
Minden napi url-unket add meg nekunk ma, es bocsasd meg a pingjeinket,
ahogyan mi is megbocsajtunk a minket pingelonknek, es ne vigy minket
firewall moge, de szabadits meg a virusoktol, mert a tied a rootjelszo, a
tapkabel es a rendszergazdai fizetes.
Enter.

sasha

Kép
sasha
 
 


Hali!

Tegnapi sztori is vanKép Főzőcskézek a konyhában. Gabi általában egy szekrényt szokott kirámolni. Tea, meg egyebeket. Hát tegnap... totál kinyitotta az ajtót és nem láttam mit csinál. Hát tea, kakaó és pirospaprika... szépen nézett ki a gyerekKép Mindent jól kiborogatott és ott simizte a kövön. Ez csak akkor tünt fel, mikor apa hazaért és nézi, hogy valami furcsa a gyerekenKép Elhajtom a szekrény ajtaját, hogy tudjak köszönni apának és lássam mi olyan furcsa... Hát láttamKép Azt se tudtam most mit csináljak, röhögjek, vagy csak nevessekKép Inkább nevettem a szitun, hát mi mást is tudnékKép A legszebb az egészben, az az, hogy nem volt csendben, hanem ott gagyarászott...

na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

IsmerősKép tavaly a Peti csinálta ezt. Emlékeztek a lisztes képre???
Peti tegnap kapott egy csecsemő babát. Nagyon édesen törölgeti a popsiját popsitörlővel, itatja, pisiltetiKép Amikor reggel felébredt, az volt az első, megkereste, hozta, itassuk megKép
Gyakorol, gyakorol....

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!
Kicsit eltüntem, de azért olvasgatlak benenteket...
Hát mi is gyakorlunk ezerrel, annyi szent. Szerencsére túl vagyunk a kórházon, Julcsi is jobban van és van étvágya! Bár még mindig az etetés körül forog szinte az egész nap, azért mostmár szépen nézelődik, mosolyog meg minden. És ilyenkor majdnem elolvadunk. Szóval nem lehet haragudni erre a csöppségre na!
van az ágya felett egy amolyan forgó (csak kézi meghajtású), copfoslányok ülnek színes lovacskákon. Hát a Julcsi megveszik ezért. Olyan hosszú ideig képes nézegetni és nevet is nekik. Olyan édes!! (Bocsi hogy itt ömlengek, de egy elsőgyerekesnél talán ez még megbocsájtható ugye?)
Sasha, aranyosak a sztorijaitok és a képeitek (ha látlak az utcán, mostmár legalább megismerlek)
Kata, aranyos a Peti, hogy már ennyire készül a kistesóra. Nem csoda, nagy változás lesz ez neki is!
Puszi mindenkinek, indul a fürdetés.
BéOrsi
béorsi
 
 


Hali!

Ma a májkrémes kenyér végezte az ágyneműn....
hehe

Orsi!
Örülök, hogy minden rendben van a kicsivel. Nagyon aranyos lehet ahogy nevetgél annak a játéknakKép Hogy is lehetne rájuk haragudni? Megmondom én... sehogyKép

ja kicsi fiam halál álmos, néha már összeesik és nem akar elaludni. Ma még csak 3x estünk neki. MÁr evett, meg minden egyéb, de amint elaludna inkább hasra fordul és felkel és megy és vigyorog... ki érti ezt. most meg itt reklamál!!!

sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!!!!

Lemaradtam valamiről????????????
Gabi megy????????

Puszi: Kata

ui: Lányok, kérek drukkot a holnapi uh-értKép
LadányiKata
 


Kata!

A menésről én is lemaradtamKép Nem, csak négykézkábon megy, megyKépKépKép Egyébként, ha így halad lehet elindul hamarosan. Már simán megtartja az egyensúlyát akkor is, ha csak az egyik kezét fogom! Sőt sétálunk is így, igaz csak pár lépést. Már nincs az, hogy ha elengedem az egyik kezét akkor bepördül és elesne.Kép Meg már feláll és akár elengedi azt amibe kapaszkodik, igaz a pocakjával még támaszkodik, de nagyon ügyeskedik, hogy megmaradjon az egyensúlya.

Drukk holnapra!!!!!
sasha

Kép
sasha
 
 


naaa

Nem, csak négykézlábon megy, de megyKépKépKép

Kép
sasha
 
 


hali!

Jesszus, már 10 óra és holnap fél 5-kor kelek...
Na de azért még az albumomba felraktam a paprikás Gabiról képetKép)
http://babanet.hu/album/main.php?own=1&album=347
puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Nem rossz, nem rossz, de azért még van mit tanulnia!Kép

Bocs, de rohanóban vagyok, részletesebben majd később jelentkezem!

Mindenkinek jó hétvégét, puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Hali!

Megjöttünk sikeresen tegnapelőtt estére. Majd mesélek, de 2 napja isznyat fejfájással küzdök, hányingerrel, hasmenéssel... és fáj a torkom. MOstanra már "csak" a fejem jajj és a torkom is jajj


Na elvileg most elvan a gyerkőc, írhatok!
Szóval jól viselte az odafelé utat, bár félúton felébredt és többször meg kellett állni, mert nem bírt a fenekén megülni Nagymamim kis tökmag, még kisebb lett. A háza cseréptető, rosszul emlékeztem De egyébként a többire jól. Vályogház jó kis dohos, amit ugyanaz az illat lengett be mint gyerekkoromban Utánaszámoltunk és 6 éve nem voltam ott! Sok idő nagyon Úgy örült, de hát már nagyon öreg 84 éves. Minden baja van.
Aztán ott összefutottunk Irma nénikémmel, meg a férjével, Gabit persze körülajnározták, hiszen egyik kicsi sincs ilyen jó húsban mit a fiam. Meg lehet gyömöszölni, van mit fogni rajta. Aztán mentünk a keresztszüleimhez. Megbeszéltük, hogy akkor ott alszunk. Közben átmentünk az utca másik oldalára Emma nénikémékhez. Ott van egy becsúszott 3 éves kisfiú. A 18 éves Andi, meg az Annamariék (ők sajnos nem voltak ott) a Sárival. Jót dumáltunk, utána mentünk 5-re vacsorázni Irmáékhoz. Ott volt az unokatesóm a férjével, meg a másfél éves Attilával. Ettünk-ittunk, utána a gyerek bébikompozott egy olyan hatalmasat, hogy ki se lehetett szedni belőle. Kaptam egy 5000-est, hogy vegyek a gyereknek valamit. Aztán mentünk vissza Mamámhoz. Mondtuk, hogy már nem jövünk vissza, mert holnap megyünk már haza. Előkerült egy boríték Nem akartam elfogadnő pont tőle a kis nyugdíjára gondolva, meg tényleg egy áldott jó lélek. 5ezer... Sírva jöttünk el, még apukám is sírt, most láttam életében először könnyezni. Vissza a Keresztanyámékhoz, ott mégegy vacsi volt, mert addig tukmálják rád amig el nem fogadod. Utána beszélgettünk, készültünk lefeküdni, hiszen már majdnem 9 óra volt. Került hely mindenkinek. Mi a Csabival meg a Gabival egy nagy ágyon aludtunk 3-an liba toll párnákkal, és paplanokkal. Hát lányok! 1 perc múlva aludtam és csak reggel 9-kor keltem fel. A gyerek is úgy aludt, mint akit agyoncsaptak Mosólysan ébredt. Én meg legalább 1 éve nem aludtam ilyen jót! Kipihenten ébredtem, nem aludtam el semmimet. A libatoll, meg nem jön ki a párnahuzatból, meg a paplanból sem és így nem is szúrt. Itt egy 20-as került elő.
Aztán mentünk Újfaluba a másik utokatesómékhoz bográcsozni. Jót dumáltunk de fél 3-kor már indultunk haza, de még előtte a Maresz dugdosta a 10-est és én megint nem akartam elfogadni, de úgy rámripakodott, hogy a gyereknek adja, hogy mit volt mit tenni. 42000 forinttal jöttem el.
Ma meg elmentünk és vettünk egy Brevi autósülést, egy esernyőkocsit BébéGo-t, meg egy bébikompot. Gabi persze nem benne játszik, hanem mellette, de a komppal. Mellette áll és úgy megy De abban etettem meg és érdekes módon így megevett 230-at.

Gabiról az első benyomásuk az volt, hogy milyen jó gyerek. Aztán amint hozzászokott a szituhoz, kimutatta a foga fehérjét Ment mindig, egy percre sem állt meg, és állandóan a NEM SZABAD dolgok érdekelték Aztán a vélemény megváltozott Ő is kitesz 3 kisördögöt A kereszanyám megjegyezte, hogy egy kétemberes kismanó, pedig ilyet nem is mondtam neki előtte...
Van ez így.

Na puszi
sasha

Ezt tegnap írtam

Kép
sasha
 
 


Voltunk tanácsadáson. Gabi 11 kg 4 dkg. Cm nem tudom, de tuti van 74 cm.

Kép
sasha
 
 


Sasha, nagyon klassz lehetett az elmesélésed alapján a hétvégétek. Hát igen, a vidéki rokonok azért egészen mások mint az itteniek!Kép Alvásért nagy irigylet, fejfájásért viszontKép
Nem semmi méretekkel büszkélkedhet a fiad!Kép

Puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Kata

[url=http://www.harmonet.hu/cikk.php3?rovat=50&alrovat=56&cikkid=3932&dire=kornyezet-harmonia&rovatnev=Környezet%2B-%2Bharmónia&PHPSESSID=d1f32bd155929cd57cfc4d107874a5a1]---Harmonet---Kullancs---[/url]

Napocska
napocska
 
 


Norcsi!

Köszi, tényleg kellemes volt az a hétvége. Nagyon mások a vidéki emberek és levegő. Viszont a csapvíz pocsékKép Kínálnak üdítőkkel, minden lótúróval, én meg a nagy melegben a vizet kívántam. Nagyban kinyitom a csapot, jó hideg víz folyt és én jót húztam belőle. Micsoda csalódás... úgy köptem ki ahogy kellettKép Agyon van klórozva, de úgy, hogy még főzésre sem alkalmas, mert megérződik a kaján. Ezért kannás viz van erre a célra... hurrá újabb pénzkidobásKép A csapvizet csak mosásra, mosogatásra használják...

mennem kell, mert közben a fiatalúr felébredt

Kép
sasha
 
 


Kata!

A Toronyhír Médiába már nem írsz? Az Újpalotaiba? Most valami Edit konyhája van. Sajnálnám, ha megszűnne, de meg tudom érteni, ha nincs idődKép

Egyébként kivel mi újság van? Egy-két sornál többre nem méltattok... irgum burgumKépKépKép

sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Most is sajnos csak egy két sor lesz, mert megdöglök, olyan meleg van, meg odaég a pitém. Képzeljétek, hétvégén lepasszoltuk a Petit anyósékhoz!
Szombatom du 3 körül alvás után vittük, ma mentünk 4 körül érte. Jól érezte magát, voltk ma az állatkertben isKép

Írok a toronyhírbe, most rágtam be, mert nem jelent meg, véletlenül, de már fenn van. Írok még, írokKép

Jól vagyunk, a pocakom MÁRA tök nagy lett, még jó, hogy anyu mára lett kész a kismama gatyómmalKép

Peti nagyon érdekes: Van ugye egy csecsemő babája, azt hívjuk babának. Mégis, ha nincs rajtam póló, csak egy bugyi, kérdezem, hol a baba, rámutat a hasam aljára és MINDIG a bal oldalra.....érdekes. Kérdeztem, hogy van kukija? Rázta a fejét. Van puncija? Arra is rázta....persze mert még nem is látszhat....

Na, ennyit hagyott, már ránggat.

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

Akkor gyors leszek én is... Velünk sincs semmi különös....Anna mától megy sakk-táborba, ez olyan mint mondjuk az ovi, reggeltől délutánig van, nem ottalvós. Hogy ez az egész utazgatás hogy lesz, még rejtély, Lőrincen van a Park uszoda mellett, így fogalmam sincs hol van, most reggel elvisznek egy csoporttársáék! De jó lenne ha szállítgatnák Annát a sajátjukkal együtt! Azért a másik kettővel odabumlizni nem lesz piskóta! Megyek mert készülődnünk kell! Puszi!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Hali!

Kata!
Oké, már tényleg megjelentKép Mára? (tegnapra) Hirtelen nagyot nőtt a babóca? Biztos, vagy csak kissé felpuffadtálKép Na jó neeem, biztos a baba az, hiszen olyan kis vékonyka vagy, hamar meglátszik, pláne, hogy másodikKép

Norcsi!
Annának jó szórakozást, Neked meg kitartás!!!!KépKépKép

Velünk semmi különös. Gabi tegnap estig nem volt hajlandó gyümölcsöt enni. Se őszi, se sárga, se dinnyék, se banán semmilyen gyümi nem csúszottKép Tegnap fintorogva, de megkóstolta ésss hát nem igaziKép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Hát, ez a sakk tábor nem semmiKép Én most kezdtem el gondolkodni, hogy te jó ég, Peti jövőre ovis lesz!!! Nem tudom, hogy ha nem ebe az oviba akarjuk iratni, akkor mikor kell elkezdeni intézkedni. Norcsi????KépA Wekerlén lévő Dobó Katica oviba szeretném járatni.
Bár bár a kicsivel elég bajos lesz mondjuk minúsz 20 fokban menni érte....

Na, hát nem egyszerű...

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Hali!
Most regényt fogok írni, mert sokminden történt 3 nap alatt.
Úgy kezdődött, hogy vasárnap az anyai nagymamám közölte anyukámmal, hogy eladják a lakásukat. )Itt laknak ugyanebben a kapuban.) 8,3 adták el és vesznek lőrincen 7 milláért egy másikat. Hétfőn menni kell az ügyvédhez aláírni a papírokat. Hát jó. Mi aznap este az eget is megmozgattuk, mert a nagypapám már meghalt vagy 10 éve és anyukám örökölt utána. Az a gyanúja volt, hogy a testvérei és a saját anyja ki akarja semmizni, úgy, hogy a két öccse nevére íratják az új lakást. A hagyatéki tárgyaláson annó meg is állapították, hogy a felének a harmada az az övé. Hétfőn úgy ment oda anyukám, hogy tudta, nagy küzdelem lesz és igaza is volt. Az idősebbik öccse halálosan megfenyegette...Kép Eddig sem szívleltem őket, de hát a családját nem válogathatja meg az ember. Amíg régen kg 15 éve a nagyanyámnak kulcsa volt hozzánk addig rendszeresen járt fel kutakodni és amit ért és nem volt feltünő azt vitte. Állandóan hazudozik és persze anyám nem is létezik számára mint gyerek, csak a két fia akik már több mint 40 évesek és még mindig az anyjukkal élnek saját család nélkül.
A végén persze muszály volt beleegyezniük, hogy odaadják a részét, hiszen az ügyvéd előtt nem volt mit tenni, hiszen jogilag járt neki. Aztán kedden nem történt semmi. Ma délelőtt 11-re kellett menni a pénzért, meg aláírni újra. Persze addig húzták itthon az időt, míg késtek 15 percet és addig nagyanyám sírt, hogy jajj nem fogja tudni kifizetni az új lakást így és hogy milyen szemetek a lányáék, meg hogy az apámat akarja gazdaggá tenni anyám... Jah! Apárm még kedd este is azt mondta anyukámnak, hogy hagyja a fenébe ne cigányoskodjon már ennyi pénzért, de anyukám a fenyegetés hallatán már csak azért se futamodott meg. Viszont a nyaganyám sírása nem lelt süket fülekre és az ügyvéddel kiokoskodták, hogy jár neki még abból a pénzből is a haszonélvezeti jog ami kb a fele. Itt jegyezném meg, hogy a nagymamám özvegyi és rendes nyugdíja már 10 éve a bankba megy. Most 50 ezer pár éve. De ha csak 30 erzérvel számolom akkor is 3 millió forint és mégis mindig sipákol, hogy nincs pénze. Utána persze mindenkinek összevissza hazudott. Már amikor anyukámék ott voltak. Kapott foglalót és ott a vevő és az ügyvéd előtt letagadta!!! Több kétes kijelentést is tett... Anyukám akart íratni papírt, hogy a haszonélvezeti pénzt később viszont látja, de a nagyanyám nem írt alá semmit ellenben visszakérdezett, hogy -Mi van, nem bízol bennem?
A nagybátyámat nagyon jól jellemzi (aki halálosan megfenyegette anyukámékat), hogy a többedik agyvérzés után magatehetetlen nagypapámat úgy rugdosta mint egy vadállat és mikor apukám rászólt, majdnem nekiugrott.
Na ugrojunk vissza fél 12-re. Anyukámék már bent voltak az ügyvédnél, apukám telefonál, hogy munkahelyi baleset érte, és most mennek a Délpestibe. Belevágódott egy kő a szemébe. Később hívott, hogy a Mária utcaiba vannak és műteni kell. Anyuék meg nem vették fel. Szóval jó kis nap volt ez a a mai meg a hétfői, senki sem nyugodt, csak én próbálok az maradni, hiszen a Gabi miatt muszály, nem kell, hogy még ő is nyűgös legyen.
A balesetről:
Apu a kollégájával füvet nyírt a reptéren hatalmas hodály gépekkel Rendes üveges kabinnal meg mindennel. Pont egymással szemben haladtak, de vagy jó 10 méterre egymástól széltében hosszában. A fűről a szembejövő gép felkapott egy öklömnyi (férfi ökölnyi) követ ami berepült az ablakon és eltalálta apukám bal oldali szemét és persze akörülötte lévő dolgokat. Az ablakon egy hatalmas lukat hagyva maga után. Egyből ömlött a vér és érezte ahogy folyik ki a szeme. Azt mondta olyan érzése volt, mintha könnye folyna. Nagyon fájt neki. Mobilját elő se tudta venni, hanem a CB-n szólt a toronynak, hogy mi történt. Egyből sok ember került elő és a főnöke szálította az üzemorvoshoz aki csak annyit tudott tenni, hogy lekötötte és utalta a Délpestibe, ahol átirányítoták a Mária utcaiba, mert nekik nem volt megfelelő felszerelésük ehhez a műtéthez. A műtéten nem altatásban végezték, de nagyon rendesek votak a dokik. Kapott lidokainos szemcseppet az érzéstelenítő inekciók előtt. Ezektől még a feje búbja is elzsibbat. A szemét V alakban varrták több mint 15 öltéssel. Nagyon nagy szerencséje volt, hogy nem a homlokán vagy valahol máshol taláta el a fején, mert akkor fel se kelt vona többet! Az, hogy rendesen fog e látni az még kérdéses és az elkövetkezendő naptól függ. Egyelőre nem fáj neki és ez jót jelent, hiszen ezek szerint nincs gyulladásban ergo nem lesz szövődményKép Látni lát, csak pl a betüs tábla fent van a falon, de ő lent látja a padlóhoz közel. Gondolom a varratok miatt, illetve remélem.

puszi mindenkinek és jobb napokat.
sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha

Jezusom , jo szornyen hangzik egesz sztoritok.
Jobbulast apukadnak, mamad csaladjahoz meg kitartast...

Napocska
a kukkolo
napocska
 
 


Napocska!
Hát nem voltak kellmes napok. Apukám meg javulgat, elég jó tempóban. Ennek ellenére a doki azt mondta, hogy 1-2 hónapon belül, de max 6 hónap és ki fog alakulni egy szürke hályog és így egy újabb műtét. Hát dolgozni még nem dolgozhat egy jó darabig, legalább pihen. Úgyis 100%-os táppénz jár neki, mivel munkahelyi baleset volt.

Norcsi!
Mi újság? Hogy tetszik Annának a sakktábor? Sikerült megoldani, hogy a csoporttárs szülei fuvarozzák Annát? Hogy haladtok építkezés ügyileg? Gondolom minden pillanatotokban ott vagytok és dolgoztok. Mi meg itt tűkön ülönk és még ülhetünk is, hiszen csak novemberben kapjuk meg a lóvét. A bank a szokásos 1 hónapos utalás helyett 3!!! hónap múlva utal! Letörtünk mint a bili füle! Hogy idén milyen nehezen jön össze minden tervünk és mindig mások miatt!Kép

Kata!
Mi újság? Hogy vagytok? Peti mond már mást is a Mi ez?-en kívül? Hogy van a kis 8 hetes 3 napos? Néha írogatsz ide-oda azt látom, de ezt a topikot kihagyod... Nem szép dologKép

Velünk annyi van, hogy Gabi iszonyúan rosszul alszik 2 napja. Most vagy a feszültséget érzi, bár próbálok nyugi maradni, vagy újra jön valamilyen fog. Már másfél hónapja híre-hamva sincs újabbnak, gondolom itt az ideje az alsó két 2-es metszőknek is kibújni. Pedig már úgy megszoktam, hogy aránylag nyugisak az éjjelek.
Párszor át is aludta az éjszakát...

na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok, bocs, hogy zavarok, nem lakom Kispesten. Viszont, ha van közöttetek 1 L. Andrea, vagy L. Rita (lanykori csaladnevük kezdödik L-lel), irjon az e-mail cimemre!!! Köszi!
Vendég
 


Sziasztok!
Hát elég régen jártam erre. Naggyából beleolvastam mindenki irományába, tehát képben vagyok.
Kata! Nagy-nagy gratula a pocaklakóhoz!!!!! Nem tudom, hogy írtad, vagy csak elkerűlte a figyelmemet, hogy mikorra várható? Mennyi idő lessz a két gyerkőc között? Te jól vagy? Petiről vannak újabb képek?
Sasha! Neked elég mozgalmasak a napjaid. Nálatok mindíg történik valami. Gabó tényleg nagy baba (nem láttam, csak olvastam a méreteit).
Norcsi! Hol tart az építkezés? Szeptemberben találkozunk még az oviban?
Velünk nem történt semmi különös. Mindenki jól van (lekopogom!). Hol azért nem tudok jelentkezni, mert nincs időm, hol azért mert nem működik a masina. Most éppen gyerkőcök nélküli a lakás, anyósoméknál vannak.
Nagyon afelé halad a dolog, hogy tavasszal elkezdünk építkezni. Anyuék a jövő héten mennek ügyvédhez, mert vesznek egy házat. Hatalmas a kert, jó a közlekedés. Egy 70m2-es ház van rajta és még bőven van hely nekünk is egy ház építésére. Szóval tavasszal eladjuk a lakásunkat és belevágunk. Norcsi az ötleteid jól jönnek (tervező, engedélyek stb.).
Mindenkinek puszi.
TÁgi
tÁgi
 
 


Sziasztok!

Kérek felmentés, nagyon nagyon szarul vagyokKép
Egész éjjel hánytam, a hasam még mindig megy, és hőemelkedésem vanKép
Bevettem egy algopyrint (asszem azt szabad) és semmit nem használtKép
Remélem, már megmaradok, és nem vírus. Ugyanis a strandon tegnap megettem egy csokis goffrit full dupla tejszínnel.......
Hogy miért eszek ennyi édeset??????
Ági: március 3-ra vagyok kiirva.

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Kata!

Húha, ez nagyon gyomorrontás gyanús. Remélem holnapra kutya bajod, ha nem akkor irány az orvos! Mostanra már jobban vagy egyébként? Csak-csak, ha felmerészkedtél a netreKép Felmentést megadomKépű

Ági!
Remélem mi is el tudunk kezdeni építkezni tavasszal! És persze őszre legkésőbb ősz végére be is tudunk költözniKép Szép álom, remélem valóra válik! Ha a páromon múlik akkor igen, mert ha valami "határidős" terve van akkor addig hajt amíg úgy nem történik minden ahogy szertné.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok, remek kezdhetem elölről.KépElöljáróban annyit hogy vasárnap nagyon "klasszul" indult a nap, mert a gépünk tojt beindulni... valamilyen jelszókat követelt (gyanús) aztán valahogy irtózatosan nagy méretben jelentek meg az ikonok, meg nagyon rossz volt a felbontás, aztán az egeret sem látta a gép, és nagyon hamar lefagyott néhány program futott csak néhány percig... Na szóval valszeg a windows szart be,a lényeg újra kell telepíteni minden szart... Úgyhogy most a laptoppal gépezek, de ezt rohadtul utálom, az előbb is majdnem leesett, akkor szállt el az irományom, szóval nem tudom mikor lesz majd rendben a másik gép...

Akkor most ismétlés onnan, hogy Sasha nagyon sajnálom ami veletek mostanában történik!Kép Apukádnak gyors gyógyulást kívánok.. és tényleg nagy mázli az hogy nem odébb találta el a kő, belegondolni is rossz... Anyukád családjához no comment, ne hagyja magát, főleg ne ha az ellenfél ügyvédje próbálja meg átverni... Végső esetben jogi útra kéne terelni a dolgot, de ez hosszú hercehurca, sajnos tudom...

Kata! Remélem azóta már jobban vagy és hogy ez tényleg egy gyomorrontás volt... Fel a fejjel, lesz ez még ígyse!!! Kitartást, és gyors gyógyulást!

tÁgi! Klassz hogy előkerültél!Kép Gyerek-mentességért nagyon irigyellek, bár a lányok nincsenek itthon nálunk sem, de ez a kis ördögpalánta már egyedül is gondoskodik arról hogy ne unatkozzak! Oda fogunk még járni oviba ősszel is, mert csak jövő tavasz-nyáron költözünk át... Most jön majd a második szint födémje, aztán a tetőtér és a tető... Ezzel akarunk tél előtt végezni, télen meg azok a belső munkák jönnek amik mondjuk fagyban is elvégezhetők, vésés, csövezés, stb...
Kölcsönt most veszünk majd fel, csak fél kilónyi papírt néztem át hozzá tegnap, azután már "csak" ki kell tölteni és beszerezni a szükséges csatolmányokat!Kép Tervezőnk nagyon jó, nem túl drága, ötletes, kedves, és tudja mi a dörgés az önkormányzatoknál... Persze attól függ az ember melyik önkormányzathoz tartozik ugye, minket szívattak rendesen, az érdiek ritka hülyék... HOl fogtok építkezni?

Sasha... Szóval az építkezéshez, hát akkor ti is felköthetitek ha ennyi idő alatt be is akarjátok fejezni, látod mi is csúszunk csekélyke majd 3/4 évet... Anna jól érezte magát,köszi, és a barátnő apukája nagy mázlimra minden nap tudta vinni, majd minden nap hozta is, kétszer nem akkor 10 évet öregedtem a villamosozás után, ritka primitív férfipéldányok utazgatnak ezek a "kiváló" hannoveri villamoson hogy törne le a kezük, meg azé is aki ezeket a villamosokat megrendelte!Kép

Na velünk "csak" ennyi van... MOst rohanok szokás szerint majd valamelyik nap igyekszem benézni hogy kivel mi van!

Napocska, veletek minden oké?

Sok puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Na vagyokKép

Tegnap elmentem a dokihoz kaptam egy ásványianyag port (blöööeee). Nameg 38 volt már a lázam este 1/2 6-ra. 4-8-ig volt rendelés, 1/26-ra mentünk, oda, még nem ment be az első aki 3-ra jöttKép Na, ott ültünk 1/4 7-ig, akkor (mivel volt vagy 35 fok, majd meghaltam) látta az aszisztens, hogy hogyan vagyok, behívott....na, szegény lány (meg a többiek is) örültek, pláne, hogy 3/4 órát benn voltam...mondjuk, minenkivel ennyi ideig tart..Nem is tudom, mi lett volna, ha nem hívnak be elsőnek, akkor mikor jutok be???? 7 után jöttem ki akkor ment be az első, aki 3-ra jött!!!
Amúgy már tegnap du óta nem voltam wc-n, tegnap reggel óta nem taccsoltam, éjjel sem volt már lázam, mosz is épp csak hogy 37.
Peti nagyszülőknél, még tiszta szerencse, hogy két hete kipróbáltuk, hogy hogyan bírja. Állítólag jól érzi magát, vidám, nem hiányzunk neki. Még filózom, hogy ma vagy holnap este jöjjön haza, hogy tuti jól legyek. Bár ezek után nem hinném, hogy fertőző, de job a békesség...

Na megyek, mert azért még gyenge vagyok, húz az ágy...

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Helóbeló!

Norcsi!

Az nagyon jóKép A laptopokat én sem szeretem. Kicsi, meg mobil, de akkor sem a szívem csücskeKép Remélem hamar megoldódik a pc gondotok.
Jó, hogy az az apuka tudta szállítani az Annát.
Sajnálom, hogy nem tudjátok idén befejezni a házat, de nézd a jó oldalát, így még sokszor összefuthatunkKépKépKép És tuti láthatod Katát nagypocival, na meg a kistesót is élőben, nem csak fotóról.

Kata!
Örülök, hogy már jobban vagy. A közel 37-es hő ilyenkor lehet akár alaphő is kb a 10-12. terhességi hétig. Jó, hogy a Petit, már így le lehet passzolni anyósodékhoz. Úgyis erre vártak már mióta...

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!
Kata! jobbúlást kívánok! Ha Peti ennyire jól érzi magát, lehet hogy mindkettőtöknak jobb, ha még marad egy kicsit.
Sasha! Ti végül hol építkeztek? Mekkora házra gondoltatok?
Norcsi! Gyál és Pestimre határán van a ház amit anyuék vettek. Szeptemberben költöznek. Hát azon is van még mit csinálni, mert 6 éve épült és még nincs teljesen befejezve. Konkrét tervem még nincs a házunkkal kapcsolatban, mert az önkormányzaton múlik, hogy mit enged (különálló ház is lehet, v. csak rá ill. hozzáépítést engednek). Csak elképzelésem van: alúl-konyha, étkező, nappali, és egy akkora helység amibe egy wc, kézmosó és a mosógép elfér, ja és a lépcső. Felűl- 3 háló és egy fürdő wc-vel.
A tervezőtöknél mit jelent a nem "túl drága"? Egyenlőre még hasonlítási alapom sincs.
Szóval tényleg bármi eszedbe jut, csak írd le nyugottan, minden tanácsnak, ötletnek nagyon örülök és gondolom Sasha is így van ezzel.
Puszi
TÁgi
tÁgi
 
 


Norcsi!
Nem voltam valami eggyértelmű. Az a bizonyos helység, amit a földszintre tervezek(wc, kézmosó és a mosógép helye)a lépcső nem ott lesz. Egybe írtam az egészet és úgy értelmezhető, hogy a lépcsőt is oda álmottam meg.
TÁgi
tÁgi
 
 


Sziasztok!

Kata további gyógyulgatást, szerintem is passzold le Petit ha tudod...Az én anyósom eddig mindig azt hangoztatta teli szájjal hogy bezzeg én nem bízom rá a gyerekeket, bezzeg ő hogy elvállalná őket több hétre is... Na most rábíztam a lányokat, két nap után már kérdezte nem jöhetnének-e haza?Kép Ja, és ordibált velük, amit ugye mindig hangoztat hogy én miért nem vagyok velük mindig türelmes! Na szóval erről ennyit..

Sasha... Ja ez már igaz, látod!Kép Szóval fogunk mi még találkozni jópárszor!Kép

tÁgi.Ilyesmi a mi házunk is csak nagyobb... Lent van egy nagy amerikaikonyhás nappali, itt lesz az étkező is, meg a konyhából leválasztva egy kis speiz, aztán egy nagyobb szoba, ez majdan "DÜHÖNGŐ" lesz a gyerekeknek, de egyelőre lakószoba, viszont kertkapcsolatos kijárata van, lent van még a kisebb fürdőszoba, egy wc, a lépcső, a kispince meg a mosókonyha ami egyben kazánház is. Fent három szoba, a lépcsőház, egy gardrobszoba, a nagyobb fürdőszoba és egy wc. Aztán majd a tetőteret is beépítjük de az még a jövő zenéje...
Tervező... Átlagban már egy akkora ház tervezése is mint a tietek 1 millió vagy afölötti, mert nm-árban számol a tervező... Nekünk a mienk (mondjuk baráti alapon) 250.000.- körül tervezte a mienket, már régi ismerős, több házat is tervezett anyósomék családjának, és nekünk csak egy vázlatos terv kellett, kivitelezési terv meg egyebek nem.. Az megdobja azért az árakat...

Most ismét "remek" időnk van, az internet szerint tegnap reggel 17 fok volt Budapesten és 96%-os páratartalom!!! Na ez utóbbit kicsit kétkedve fogadtam, mondjuk párás volt az biztos, de hogy ennyire....

Tegnap csak délután mentünk le, az Intersparba indultunk, naná hogy félúton megeredt az eső... Szerencsére visszafelé már nem esett, viszont pára az volt szépen...

Na most mennem kell, puszi és szép napot! Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Hali!

Ági!

Mi Gyömrőtől 5 percre lévő Rózsahegyen fogunk építeni. Ezek a telkelk még 15 éve a régi TSZ tulajdonában voltak. Még mindig van szántóföld, de már egyre jobban épül, igaz inkább üdülő övezet, de valamikor a jövőben a nagy szántó területére egy lakópark fog épülni... Szóval most ott a nagy semmi van, így nevezhetjük hosszú távú befektetésnek, hiszen ki tudja mi lesz még ott. Kép Mivel zárt kertnek minősül ezért max 45 nm-es alapterületű házat lehet építeni rá. Csalni lehet, kb 5 nmKép Lesz egy pince mosókonyhával, és a Csabi klubbszobájával, mivel én fent a lakásban semmilyen számítógépet és kütyüt nem vagyok hajlandó elviselni, kerülgetni. Lesz a földszint ami egy hatalmas tér lesz. WC-zuhanyzókabin lesz csak elválasztva. A konyha-étkező-nappali totál egybe fog nyílni és csak stílusában különül majd el, de ez már csak a lakberendezésen múlik. A tetőtéren meg 3 db 3x3-as szobák lesznek. Bár ez csak egy terv, amit a tervező és a szabályok meghiúsíthatnak. Hallottam, hogy nem engedélyezik pl a konyhából nyíló mellékhelyiséget. Ha ez tényleg így van, akkor elképzelhető, hogy az eredetileg tervezett pulttal elválasztott konyhát fallal kell majd leválasztani. Hiába 45 nm az alapterület, ha a 3 szint 135 nm leszKép

NorcsiKép

REmlem már jobb a kedved.

Kata!
Mi újság? Hogy vagy? Remélem messze elkerül a hányingerKép

Velünk semmi... Illetve annyi, hogy Gabi megtanult tapsolni, egyre többször veszem észre, hogy csak ímmel-ámmal kapaszkodik, ha áll, inkább csak támaszkodik, de ha olyan akkor fél pillanatra elengedi. Leülni nagyon sokszor úgy ül le, hogy leguggol és lehuppan finoman a fenekére egyensúlyozva. Ja és kibújt a 7. foga.Kép

Találtam egy drótszőrü foxi kiskutyust. Kistermetű tricolor. Sok feketével, kevés fehérrel és imitt-amott barna foltokkal esztétikus elrendezésben. Kb 4-5 hónapos lehet, nagyon hálás kiskutyus. Ramaty állapotban volt, de anyukámék helyrehozták. Kifésülték a bundiját, átestt (valószinű az első) fürdetésen és kiirtották belőle a bolhákat. Kép

Van róla kép, ha valaki kíváncsi rá szivesen elküldöm neki, így nem kap senki zsákbakutyát. Temészetesen ingyen adnám, de csakis szerető, gondoskodó gazdinak aki nem dobja ki az első rosszalkodása miatt.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: