Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Én is be szoktam nézni, de sokáig az enyém volt az utolsó, azt hittem végleg eltűnt mindenki!
Én sem tudok semmit a meddőségi központról, sőt eddig azt sem tudtam, hogy van ott ilyen.
Lent voltunk Badacsonyban, de pont a felvonulást nem láttuk. Előtte nap lagziban voltunk, így későn is keltünk, de nem emiatt csúsztunk le. Éppen odaértünk volna, de elterletek minket a 71-esről. Fogalmam sincs hogy miért, megkérdezhették volna hová megyünk. Így a Hegyi úton(azt hiszem így híják a fenti tördemici utat), ahol marha nagy forgalom volt. Lépésben lehetett menni, aztán meguntuk, kiszálltunk és gyalogoltunk. Ez egyszerűen borzasztó, hogy ennyire nem bírják a közlekedést megszervezni! A nővéremék mondták, hogy a felvonulásra mennek, tovább is hajtottak, bár tőlük sem kérdezték. Ők csinálták jól, mert kiderült, hogy a benzinkút melletti parkoló tele volt üres hellyel. Miért? Mert mindenkit eltereltek onnan, aztán a felső úton meg nem lehetett haladni. Mindegy, végülis már kidühöngtem magam, az egészen, meghogy lemaradtunk. A vásár is régen sokkal jobb volt. Most néhány pofátlanul drága sátor volt. Kitty voltatok? Nektek hogy tetszett?
Be is fejezem, írjatok!!!!
Andisz
 
 


Tehát a hibák!:-))
eltereltek,hívják
Bocsi,de siettem!
 
 


Andisz!

Nem voltunk lent Badacsonyban, de most,hogy írod mi volt, nem is bánom. Babakocsival biztos nagy élmény lett volna.
De a lagziban legalább jól éreztétek magatokat?
Jövök még, de most már nagyon fáradt vagyok.

Kitty
 

 
 

Sziasztok! Vagy már csak szia Kitty?
A lagzi jó volt, úgyhogy azzal nem volt gond! Mi újság nálatok? Bálint már szinte minden nap meglep valami újjal, olyan jó! Pár napja elkezdett puszit adni, ezt már nagyon vártuk!
Üdv!
ÍRJATOK!
Andisz
 
 


Sziasztok!

Mi utazunk le Gulácsra a hétvégén, ki mit csinál? Estleg találkozhatnánk a Vulkánok Városában...Kép

Éváék
 
 


Sziasztok!

Én sajna biztos, hogy itthon leszek. Jövő héten szüretelnek anyuék, de idén ezt is kihagyjuk. Férjem holnap kiképzésre megy 27.-ig, úgyhogy kettesben leszünk a Bálinttal.
Amúgy mizujs Tapolcán? Jó lenne már hazalátogatni, de jó ég tudja mikor jutunk haza.
Kitty, veletek mi újság? Ti egyébként merre laktok?

üdv!
Andisz
 
 


Sziasztok!Tapolcai (is) voltam,9 éve Vonyarcon élek.2 gyermekem van:Martina(9év) és Máté(7év).Fazekas utcában laktam.
 


Sziasztok!

Andi vagyok. Nem tapolcai, de annyit járunk már oda, hogy szinte tapolcainak érzem magam. Sajna nehezen jön össze a baba, így uticélunk a PRI.
 
 


Andianya!

Én meg a Dózsa György út és a Fazekas u. sarkán laktam gyerekkeént. Lehet,hogy ismerjük egymást?

Andi71!
Üdv itt, gyere gyakran. Párszor én is voltam a PRI-ben. Remélem hamar segítenek és babával is visszajársz Tapolcára.

Andisz!
Fent írtam,hol laktam, mostanság az Y-ok mellett a Bányász utcában. Ismerős vagy arra?

Majd még jövök, de ölemben Réka,és Ő is írni akarna. Így nem tudok hosszabbat most!

Kitty
 


Sziasztok!

Andik írjatok ti is, mert kihal a topik!
Kitty, sejtem merre laksz, bár a Bányász utcát nem ismerem. A barátnőm az Y-ok mellett lakik, a négy kis 4emeletes egyikében. Amúgy Tapolca majdnem teljes egészét ismerem, mert a gimi alatt rengeteget csavarogtunk!Kép))
Mi az a PRI? Most baromi tudatlannak érzem magam!
Egyébként voltam otthon a 16.-i hétvégén, mert szüret volt. Illetve lett volna, csak esett az eső. Engem hazaszállítottak, mert férjem akkor volt kiképzésen. Jártunk egyet Anyuékkal Tapolcán, hát ahányszor hazajutok, mindig tapasztalok valami újat! Most pl., hogy a Bútorbolt helyén kínai áruház van. Meg a tóparttal szemközt a bölcsi mellett milyen nagy ház épül.
Ilyenkor veszem észre milyen ritkán vagyok otthon...Kép(
Küldök egy képet a drágámról!
Kép
 
 


Szia Tapolca, Boldog Újévet!KépKépKép
 
 


Sziasztok megint!

Remélem, azért jön még erre valaki. Lenne egy kérdésem: tudnátok valamit mondani a tapolcai bölcsődéről? Felmerült bennünk, mi lenne, ha egy időre leköltöznénk, a jobb levegő miatt.

Éva
 
 


Hahó Lányok!
Már senki sem látogatja ezt a topikot!?

Mokusmama
 


Sziasztok!

Ezen a fórumon keresztül kérem a segítségeteket. Tárnokon angol tanárt keresek középfokú nyelvvizsgára történő felkészítésre.
Magamról röviden: 3 éven élek Tárnokon a Petőfi utcában és most 6 hónapos kislányom gondoskodik arról, hogy ne unatkozzam. :-)

Üdvözlettel, Ildi
 


Sziasztok!

Van még Tapolcáról vki, aki hozzá tudna szólni a szülészet helyzetéhez? Vajon két hónap múlva lesz még itt szülészet?
Ha vki érintett a témában és tud vmi infót jelentkezzen!


Backy :(
 
 


Sziasztok tapolcai kismamák!

Nem akarjuk feléleszteni ezt a topikot :?: :?:
 


engem is érdekel, hogy lesz-e szülészet Tapolcán? van terhesrendelés? a tapolcai nőgyógyászok szűlészkednek valahol? Ajka, Keszthely, Veszprém annyira messze van. Most, hogy van ez a jóhírű reprodukciós központ, hogy lehet az, hogy nincs szülészet?

Járt valaki Körmöndy dokinál? Szült valaki nála?
 
 


Sziasztok!
Noémi vagyok, tapolcai, de jelenleg a hűség városában, Sopronban lakom a párommal és a pici lánykánkkal!:-) Sajnos csak 2 havonta egyszer megyünk haza, de örülnék, ha hallanék valamit az otthonomról...
Ja a Tóparton laktam, a szüleim még mindig, a legjobb hely a városban...:-)

noémi
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó