Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok !!!
SZIA Claire amugy te mit tapasztaltál kisfiadnál hogyan vetted észre hogy kell neki szemüveg?hová jártok orvoshoz? ----PUSZI LIA
lia1
 
 


Sziasztok!
Bocs, hogy megint csak most írok, de egész nap lefoglal a "kisördög".
Doris!Nagyon megköszönném, ha elmesélnéd, hogy vetted rá a pici fiad, hogy hagyja fenn a tapaszt.Nekünk a Gabinál 4 hónaposan derült ki, hogy kétoldali szürkehályogja van, szörnyü volt.Mielöbb müteni kellett, hogy megtanuljon látni.A jobb oldali szemét 5, a balt 6 hón.-an mqtötte a Túri adj.nQ, de elQször a Sényinél voltunk mi is, sztem egy tündéri nö.Mivel a jobb szemét mütötték elöször, így az lett a vezér szem, a ballal kancsal, azt kellene tornáztatni, amíg kisebb volt nem is volt semmi gond, de hamar rájött, hogyan kell ügyesen letépni, mivel már az elején próbálja levenni sikerül is, mert kb fél óra múlva már nem megy olyan könnyen, rászívja a bQr a test melegétöl.Nagyon soket szenvedtünk a tapaszolással, de az az érdekes, ha megyünk fejlesztésre ott már nem is próbálja levenni, alig várja, hogy bemenjünk a Zsuzsihoz játszani, a múlt héten is rajta volt a fejl.után 3 órát, aludt is közben, egész jól türte, nekem kellett segíteni levenni, mert Ö már nem bírta.
Csak már a fejlesztésre is dec.-ig mehetünk, sajnos.szóval várom az ötleteket.A Gabi most volt 20-án, 20 hónapos és nagyon eleven.
Enikö!Türi már a kisfiad a szemüveget?Téged sem irigyellek, késQbb majd nekünk is kell.
Doris!Neked sem lehet könnyq, két kis manóval, annak idején a lányom is szerette volna, ha iker tesói lesznek, de mostmár azt mondja böven elég a Gabi, kitesz kettöt, néha hármat is.
Lia!Mi van Veletek?Hogy vagytok?
Claire!Üdvözöllek kiscsapatunkban.Hogy viseli a kisfiad a szemüveget?Neki miért kell szemüveg, eddig nem volt gond a látásával?
Írjatok, ha idötök engedi.
Üdv mindenkinek: Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Sziasztok!
A profilba sikerült egy nyári képet feltenni Gabiról, sajnos jól látszik a kancsalság.Itt esik a hó, de olvad is, már voltunk sétálni, de nem fáradtki ez a kis manó.
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 

 
 

SziasztokKép
ClaireKép
Üdvözöllek itt isKép
KeraKép
Nekünk úgy sikerült, hogy a tapasztást és a szemüveg viselését ézonos időben kezdtük mivel ha tapasztottuk volna szemcsi nélkül a jó szemet a rosszal sajna alig látott volna az orráig.
Én az első heteket teljes egészében a dolognak szenteltem. Ez azt jelenti, hogy előre beszereztünk sok filléres játékot ami nem volt drága de érdekes, újdonság és ölbe vettem minden ragasztás és szemüvegfeltétel idejére. Bontogattuk az új játékot, nézegettük és természetesen odakapott a szeméhez, fejéhez de nem engedtem letépni. Cumit és csücsikét is mindig kapott vigasztalás képpen szóval félretettem az egyéb elveimet - pl.cumi csak alváshoz...stb. - és arra koncentráltam, hogy a figyelmét eltereljem a tapaszról meg a szemcsiről. Nálunk Lilcsike nehezitette picit a dolgot, mert annyira furi volt Neki Gergő szemcsiben, hogy gyakran letépkedte Geri fejéről a dolgot és ilyenkor jó esetben a földön landolt rossz esetben csavargattak rajta néhányat....Kép
Apránként emelgettem a ragasztásos órák számát bár az egész hihetetlenül jól sikerült, magam sem hittem volna. Lényeg, hogy egyetlen percig sem hagytam Õket egyedül az első hetekben.

Puszi és drukkolok, hogy sikerüljön Nektek isKép Mi Orthopad tapaszt használunk és az nagyon jó, nem kezdi ki a bőrtKépTündéri a gyerkőc a fotón, látom segit a mosásnál isKép

Puszi:Doris
doris
 
 


Sziasztok!
Most felraktam a tapaszt és csodák-csodája 1óra 20percig bírta.Nem is gondoltam, hát azért próbálkozott, de olyankor elvontam vmivel a figyelmét.Meg mondtam Neki, hogy majd elmondjuk a Zsuzsinak milyen ügyesen hagyta a tapaszt és már olyan kis értelmes, megértette.Úgy örülök.
Doris!Adtál egy kis erőt ám, hogy nem csak mi vagyunk ilyen helyzetben, de nap mint nap küzdeni nem semmi, igaz?A te kisfiad mennyi időt viseli el a tapaszt?együtt veszitek le vagy Õ szedi le magának?
Mi is használtuk az Orthopad tapasz, vki azt mondta az erősebb mint az Elastopad, na a Gabinak az sem okozott gondot ügyesen letépte.
Hát a GAbi egy kis örökmozgó és állandóan pakol, amitb lehet leteker, bekapcsol.Lefárasztja az egész családot, egy kis örökmozgó, a lányom nagyon kis nyugis volt, régi szép idők.
A gergőnek mitől van ez a látásromlás?
Mi van a többiekkel vajon, remélem mindenki jól van.
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Szia Claire!
Mi újság, hogy megy a szemüveg szoktatás, biztos nem könnyű Nektek sem.Neked is ikreid vannak?Akkor még nehezebb lehet, de hátha jobban lát vele és úgy jobban elviseli majd.
Üdv.Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Sziasztok!
Tegnap kapta meg a szemcsit, és egész délután rajta volt. ersze megmutattuk a tesóknak, hogy milyen szép, meg ilyenek. De igazából nem nagyon vacakolta. Majd ma meglátjuk.
Igen , nekünk is vannak ikreink (meg még két nagyobb fiúnk). Szóval Eszter néha babrálni próbálta Ádi szemüvegét, de egész jól le lehetett beszélni róla.
Nem tudom, hogy fog tovább menni, de szerintetek nem gyanús, ha szemcsi nélkül is jól elvabn, meg ilyen erős (+5, +6) szemcsiben is?
Egyébként én minden évben viszem őket szemészetre, és ott derült ki. A gyereken semmi nem látszik, ügyes, jól lát, jól mozog, stb. Ezért is hitetlenkedik néhány ismerős, kellhet-e ilyen erős szemüveg neki! De hogy győződjek meg róla? Vigyem el egy másik dokihoz is? Szerintetek?
Computeresen nem mérik ilyen kicsinek, ahol kérdeztem!
Csak azon aggódom, nehogy rosszat csináljak, vagy feleslegesen gyötörjem!
Claire
claire
 
 


sziasztok hogy vagytok?mi ujság nállatok?Claire most mekkora a gyereked aki a szemüveget kapta nekünk is mondták hogy computeresen nem lehet még de megprobálták´es nem is volt sikeres mert az én kis örökmozgom nem maradt mozdulatlan én manom most 2 éves 9 ho ,Claire neked mondtak-e olyat hogy ezt a + dioptriát ki is nöheti.....üdv lia várom hogy még jelentkez ,,,,.....nagyon hasonlo helyzetben járunk hol voltál orvosnál vele?----- mindenkinek puszi sziasztok
----
lia1
 
 


Szia! Ádám, aki szemüveget kapott 1,5 éves. Azt mondták, ez túl sok ahhoz, hogy kinője, de azóta többektől hallottam, hogy ekkorát még kinőtt a gyerekük vagy ők. Mindenképp sokat fog még változni.
Lehet, hogy nyugton tudna maradni, de nekünk azt mondták, hogy csak tágított pupillával lehetne, de nem is vállalnak ekkorát.
A Budai Gyerekkórház szemészetére járunk, a Logodi utcába, Zárug dr nőhöz.
claire
 
 


SziasztokKép
Most csak röviden tudok reagálni mert rohanok...
KeraKép
Geri szemét picit több mint fél napig kell ragasztani vagyis reggeltől elalvásik (fél1-1-ig)tapasztom és a szemcsit én veszem le de a matricát Õ tépi le magának nevetveKépNekem koraszülött ikerbabáim vannak és vagy a koraszülöttség következménye, vagy az utána elkövetkezett lélegeztetőgép hozadéka lehet a dolog de Õ igy tökéletesKép
ClaireKép
Ilyen korban még hihetetlenül alkalmazkodik az agy az "hibákhoz" ezért van az, hogy a világon semmit sem vettünk észre a szemproblémából. Nálunk sem volt nyoma semmilyen szempontból. Viszont ha ismered a mi kálváriánkat akkor azt mondom a magam példájából kiindulva, hogy több szem többet lát vagyis mindenképp megmutatnám a gyerkőcöt másnak is. (Tudod, nálunk decemberben a Mária u-ban azt modnták tökéletes mindkét szeme, január 20.-án pedig Svájcban azt mondták -7-es a bal és ha nem igyekszünk rövid idő alatt elvesziti a 10 cm-es látását is...Kép)Februárban elvittem a Tömő u-ban is mert nem akartam elhinni, hogy ekkora különbség van vizsgálatok között és bizony a Tömő u-ban ugyanaz az eredmény jött ki mint Svájcban úgyhogy most már elhiszem. Azóta kint is és itthon is voltunk össz.3 kontrolon és mind egybehangzó eredményt hozott. A +-os szem kinőhető tényleg!!!!! Sajna a mienk csak a testi növekedés befejeződése után (kb.22 éves korban)operálható de nem gondKép A Tömő u-ban Sényi dr-nő egy Tündér, bátran ajánlom de a többiekről is csupa jót hallottamKép

Puszi:Doris
doris
 
 


sziasztok mi ujság nállatok ß készülödés az ünnepre megvan-e már a nagy bevásárlás?



mi ma voltunk ellenörzésen a manoval semmi nagy változás minden maradt a régi kell hordania szemcsit amit nem mindig szeret ha fön van de probálkozunk ...adjatok valmi tanácsot mtcsináljak mindig mikor elmegyünk a szemorvoshoz a manom olyan hisztiroham kapja el nem akar semmire se vállaszolni nem figyel vagyis nemhallgat a kérdésekre (ennek a viselkedésnek a kiválto oka mikor legelöször cseppenteni kellett pupillatágitáskor le kellett fogni )de azota is telt idö és már picit nagyobb és mégse hajlando nem tudom mit tegyek hogy kicsit legyen szelidebb.....puszi mindenkinek sziasztok----- Claire nállatok hoy megy a szemüveg viselés voltál már máshol is azota ?
lia1
 
 


Sziasztok! Köszi Doris, lehet, hogy megpróbálom. Olyan jó téged hallani, mindig merít az ember egy adag energiát, meg látom, nem csak én vagyok ilyen lökött anyuka, aki mindennek 6x a végére jár! Kép
Lia! A szemcsi hordás jól megy, egyelőre vagy de vagy du adom rá, de nem tágítom a pupilláját. A gond annyi, hogy tegnap kiesett az egyik lencse, és sajna az unokatesónek is ez volt az ui szemcsijével, ami uott készült, így egy kissé besokalltam rájuk. Amúgy változatlanul nem tudom, jó-e neki, mert abban is jól el van, jól mozog, könyvet néz, stb, meg anélkül is.
Ja, és közben más szemorvos véleményeként azt halottam, hogy ilyen kicsinek csak akkor érdemes foglalkozni a szemhibájával, ha kancsal, vagy nagyon nagy a különbség, vagy vmi extrém, az, hogy simán +-os, még ha sok is, nem "ér meg" egy szemüveget! Na, most legyek okos, hogy kinek van igaza!
Claire
claire
 
 


Ja, még nem voltam másnál, most gyűjtöm az infót, hogy kihez is! C
claire
 
 


ugyan ebben dilémázok amugy én is én már voltam több helyen is és volt hogy különbözö dioptriát állapitottak....én is etöl vagyok be ...... hogy melyik amivel kevesebbet ártok ha hord szemüveget vagy ha nem
..nálunk is amugy igy van szemüvegben is és nélküle is jol el van amit én észleltem mikor valmit rajzolgat akkor talán közelebb hajol de nem tudom....hogy sz´zszázalékig nem vagyok nyugott az biztos de probálkozunk....---
lia1
 
 


LiaKépClaireKép
A bizonytalanságotokat megértem... én is igy jártam de mostanra megfogadtam, hogy egy orvos véleményére adok - Õ Sényi dr-nő - és a javaslatai alapján igazodom a dolgokhoz. Nálunk is tökéletesen "működik" Geri szemcsi nélkül is mert még fiatal és az agya jól alkalmazkodik. Nehéz okosnak lenni...nem tudok jobb tanácsot adni csak azt, hogy nézessétek meg több helyen és akiben biztok, aki szimpi arra hallgassatok a későbbiekbenKép
ClaireKép
Sajnálom a lencse dolgot...nekünk drága szemcsink van, de megérte az árát mert idén januártól hordjuk és ez az egy szemüvegünk van és túlélet Lilcsike meg Geri közös rohamait is úgyhogy nagyon klasszKép
LiaKép
Szelidséget illetően nincs ötletem. Hozzánk a gyermekorvosnőnk szinte hetente kijár mert mindig van valami gondunk és Mindketten olyan sirást csapnak, hogy a saját hangunkat sem halljuk a Dr-nővel pedig kedves, türelmes velük...

Puszi:Doris
doris
 
 


Sziasztok!
Bocsi, csak bekukk.

Doris
Téged mindig máshol kell összehalászni? Hozzánk már nem is "jössz" Margit kh.

Nikcsi Kép
nikcsi
 
 


Sziasztok Lányok!
Ma voltunk ellenőrzésen és nagxon ügyes volt a Kismanóm, mert nem sírt, úgy vizsgálták meg, mint a nagyokat, ülve.Olyan értelmes már.Szóval úgy néz ki a bal szeme tiszta, de a jobb szemén még lehet, hogy előjön az utólagos szürkehályog.A kancsalság miatt kap szemüveget, hátha eltűri majd és javít a szemén, hogy ne kelljen műteni.
Abban kérném a segítségeteket, hogy hol érdemes ilyen kicsinek szemüveget csináltatni, és milyet, mennyibe kerül?
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hagyja-e majd, de hátha jobban lát majd vele, azt hiszem +3-ast írt fel a dr-nő.
Olyan jó, hogy tűri a tapaszt is, ezt se hittem volna, hogy egyszer eljutunk idáig.
Lia!
Eddig nálunk is legtöbb esetben sírás volt vizsgálatnál, bár most nem volt cseppentve a szemébe.
Claire! Én is csak ajánlani tudom a Sényi és a Túri adjunktusnőket.Bár nemtudom Te hol laksz, lehet hogy Te is külföldön?
Doris!
Nagyon drága volt a szemüveg és Ti itt Bp-en csináltattátok?
jó készülődést az ünnepekre mindenkinek!Én még sehol se tartok, bár egy-két ajándék meg van már.
Puszi
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Sziasztok!
Köszi!
Ahol mi szemcsit csináltattunk, azt nem ajánlom, bár helyes vele, de Ádámé és az unokatesóé is hipp-hopp szétesett Kép. Amúgy persze ez sem volt olcsó.
Én budai vagyok. Valószínüleg még egy vizsgálat lesz belöle.
Claire
claire
 
 


ErikaKép
Gratulálok a vizsgálathoz, ügyesek vagytokKép Sajnos itthon még nem csináltattam szemüveget igy egyenlőre nem tudok segiteni de a receptem már megven, hamarosan nekikezdek az intézésnek. Nekünk Titan-flex anyagú szem.keretünk van és ez volt elég drága de kibirt egy évet és két gyerkőcötKép
ClaireKép
Sajnálom...de több szem többet lát és reméljük ezúttal a szemcsivel is szerencsésebbek lesztekKép
NikcsiKép
BekuksizomKép

Puszi:Doris
doris
 
 


Doris
Még nem történt meg, vagyis én nem vettem észre Kép
nikcsi
 
 


Sziasztok!Claire!Doris!
Egy helyen néztünk keretet, hát nem voltam elájulva tőlük és csak egyet engedet, hogy felpróbáljunk, nem volt méret rá való, keddre ígérték.5-6000ftért volt itt keret, szerintetek az sok?A lencsét nem is kérdeztem, de Gabinak van közgyógyigazolványa és arra van kiírva, gondolom így az ingyen lesz.Széles volt az orrnyereg, gumis a fülnél vagy milyen.Szerintetek milyen a jó szemüveg?Nemtudnátok fényképet küldeni?Nagyon megköszönném.
Remélem mindenki jól van.
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


haho lanyok! sziasztok mi ujság megjött már a mikulás?örültek a manok ?----erika sajnos nem tudok képet fölrakni pedig mind probálkozom ...puszi mindenkinek
lia1
 
 


SziasztokKép
KeraKép
Ha felül az archivnál megnézed a 2005 márc.15-i sort akkor azon belül 2005.03.09.-én ill.03.10.én általam iródott hozzászólásoknál fényképet, ill.egy internetcimet is találsz. Ez egy remek szemüveg (egy éve hordjuk és két gyerkőc strapáját kibirta, semmi baja csak nagyon elkopott és a papucsait kellett épp ma cseréltetnem.) Most már csináltatok egy új szemcsit - az is ilyen lesz. Ez elég drága volt -Svájcban készült mert ott derült ki, hogy gond van - de ha meglesz az új szemüveg leirom majd mennyit fizettem érteKép Lényeg, hogy szilikonos legyen az orrnyerge ill.rákanyarodjon a fülecskéjére a szemcsi szára, mert úgy nem tud leesniKép Ezen kivül fontos hogy könnyű és kényelmes legyen, ne húzza a fülecskéjét.

LiaKép
SziaKépIgen, öröm volt az ajándékozás miatt de kedvenc most a kukásautó ill. villamos lettKép És nálatok?

Puszi:Doris
doris
 
 


Szia Doris!
Visszaolvastam, nagyon édes a kisfiad a szemüveggel és így megtudtam az előzményeket is.Ma én is megrendeltem a szemüveget, holnapra kész, majd teszek fel képet, ha hagyja magát a Gabi, mert a próba is nagy küzdelem volt.Úgy sajnáltam szegényt.Ez nem Titan-Flex, sajnos nincs rá keret, meg az se biztos, hogy hagyni fogja.A keret 7200ft volt, a lencséért nem kell fezetni, mert van közgyógyigazolvány.Szilikonpapucsos lesz, könnyű a keret, műanyag a lencse.Kicsit félek a hsználattól, de itthon is mutatta a Gabi, hogy próbáltunk szemüveget, meg van a Nővérének is, nekem is, majd Apára is adunk.Remélem megérti majd, meg hátha jobban lát majd és úgy eltűri.
Doris a következő szemüveget is Svájcban csináltatjátok, most is ott vagytok?
Kb 1 hónapja kellett a lányomnak is új szemüveget csináltatni és mutattak a T.-F-et, gyönyörű volt, de 70000ft csak a keret, pillekönnyű volt.Amit kapott szemüveget 30000ft volt, ha jól emlékszem, de Õ már 12 éves és nagy nehezen találtunk Neki tetszőt.
Kíváncsi vagyok arra is méretileg meddig lesz jó a szemüveg.
Köszönöm az információkat.
Legyetek jók.Puszi mindenkinek.
Lia! Rakjál Te is a profilodba képet,oda biztos sikerül majd Neked is.Hát a gabit a Mikulás nem hatotta meg, de örült a sok csomagnak.És Nálatok nagy volt az öröm?
Vajon mi van Enikővel és Clairrel?!!
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


KeraKép
Nem mertem leirni a TF. keret árát, de átszámitva 60.000,-Ft volt. Mondjuk Svájcban más árkategóriák vannak... Nem, augusztusban hazajöttünk, úgyhogy ezt a szemcsit már itthon rendelem meg Gerinek. TF keretet veszek újra, mert ennek a szemüvegnek két gyerkőc rohamait kell kibirnia és ez a mostnai egy évig állta a sarat. Még most is használható, de már kicsi a fejére és tovább nem lehet engedni a szárán meg picit talán széltében is keskeny már. Szombaton megyünk az optikushoz, majd leirom mennyiért és milyet rendeltünkKép
Ne ijedj meg, az első szemcsipróbánk nekünk is ilyen küzdelmes és nehéz volt és még a második ill.harmadik alkalom is orditással telt mert picit igazgatni kellett a szárán de most már profi szemüvegviselő Gergő és szépen szól ha a hancúrozás során véletlenül leakad a fülecskéjérőlKép Örülök, hogy holnapra meglesz a szemcsiKép Ird majd meg hogy viseli, drukkolok, hogy jól megszokjaKép

Puszi:Doris
doris
 
 


Sziasztok!
na en is itt vagyok vegre, mer parszor nekiultem, de nehez egy ket eves mellet, gondolom ezt ti is tapasztaljatokKép.
Kozben vegre beszereztuk az uj szemuveget, nekunk ez a harmadik. Sajnos hiaba kerestem nem kaptam olyat, mint a Dorisnak van, sajnos sehol nem volt az o merete es olyan ami rakanyarodik a fulre, pedig interneten akartam rendelni, mivel boltban meg veletlenul se volt sehol (csak nemet oldalon talaltam, de az nem jo nekem). Na mindegy a dokim adott egy cimet, ugyhogy rendeltunk is, mar meg is kaptuk. Hat lehet, hogy nem a legszebb a vilagon, de nekunk a biztonsag a legfontosabb mostmar (mivel a regi szemuveg parszor megkarcolta az arcat mikor elesett). Ez egy flexibilis muanyag, akar tansition lencset(olyat amelyik fenyre besotetul, az nyaron jo lenne) is tettek volna bele, de egyenlore csak normal van benne. Nekunk igy volt kb. 35e ft, ettol olcsobbat nemigen lehet talalni itt, viszont ezt a fajtat nem fedezte a biztosito (a regit reszben igen). Ez az oldal: http://solobambini.com/ pont olyan a mienk, mint a kislanyon az oldalon.
Hat remelem ezzel nagyobb szerencsenk lesz, de biztos, mert a regivel az is baj volt, hogy a vegen mar en feltem raadni, mert attol feltem, hogy komolyan megsebezi vele magat elobb utobb. Na ebbe ugralhat. Majd teszek fel kepet is ha lesz.
Veletek mi van?
Eniko

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Szia EnikőKép
Mondjuk a mi szemcsink még Svájcban 120.000,-Ft volt átszámitva és ennek a külön biztositásunk fedezte a 80%-át. Itthon nem tudom mennyi lesz de TitanFlexe-t akrtam és siekrült is majdnem ugyanolyan formát találnunk, picit most nyujtottabb, ovál lesz de ugyanúgy a legjobb lencsével rendeltük, ezt Ausztriából hozzák majd. Ha elkészül megirom milyen és mennyi voltKép Nekünk ez teljesen biztonságos volt és hihetetlen sok esést, letépést, ledobást kibirt Kép
Hogy vagytok?

Puszi:Doris
doris
 
 


sziasztok mi ujság jol vannak az aproságok?hogy haladtok a karácsonyi készülödéssel?meg vannak már az ajándékok? doris melyik optikában rendeltétek? nem tudtok semmit Claireröl rég nem jelentkezik ....
lia1
 
 


Szia Doris,
hat igen, tudom, hogy a tietek jo, ezert is szerettem volna olyat, es itt is van egyebkent Flexon neven boven, de egyszeruen nem gyartjak olyannal aminek hajlitottak a szarai, ugyhogy a szemere valot meg talaltam is volna, de a szarat nem lehetett meg rendelni se kulon olyat (persze biztos van valahol itt is, csak en nem talaltam, erdekes, hogy a dokim se tudott semmi mas helyet kisgyereknek). Marpedig az nagyon fontos, kulonben leesik ebben a korban. A lencse az nekunk is jo, a regiben is ilyen volt, es ezerszer elesett vele, a lencse nem karcolodott meg, nem nagyon volt baja (csak a fogaitol egy kicsit). Ehhez lehetett volna fenymembranost rendelni (nem tudom tudod e melyikre gondolok, folyamatosan sotetul ahogy a napra mesz, tehat napon napszemuveg sotetsegu, szobaban meg normal atlatszo, esetleg nektek ilyen van?), gondoltam kis vagany lenne,es nyaron zavarja is a nap, de haromszor ennyibe kerulne, es egyenlore nem hordja ugyse a szemuveget, na de majd a kovetkezo. Egyebkent nekunk is egyben van a regi, pedig hanyszor kitekerte a szaratKép, viszont nem volt biztonsagos, mert a szaranal, ahol osszecsukodik, esekor elmozdult, az karcolta meg ketszer az arcat. De amit neztem Flexonokat azzal ez nemigen tortenhetett volna meg, mindemesetre az ujjal meg ennyire sem, mivel semmi fem, vagy illesztes nincs benne, az egesz egy darab puha, de valahogy megis eros muanyag. Nekem tetszik.
Majd kulon ird az arat a tieteknek, marmint lencse es keret. Kivancsi vagyok ra.
Egyebkent jol vagyunk, a mutet utan egy honappal, mintha rosszabodott volna a szeme (marmint a kancsalsag neha visszajott), viszont mostanaban mar nem latom. Valoszinu nem is kell tobb, a doki azt mondta ot az egyhez, hogy esetleg kell, de szerintem ha ez a szemuveghordas rendbejon, akkor el fogjuk kerulni. Marpedig rendbe kell jonnie, meg egy ev aztan talan megerti. Sajnos meg nem beszel. Neked beszelnek mar az ikrek?
puszi

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Szia LiaKép
Majd hajkurászom Claire-t az ikres fórumon, akkor talán benéz ide isKép
Köszi, én még mindig ezerrel üvegmatricázom és Anyósomékkal fogunk Karácsonyozni igy túl nagy előkészületeket részemről nem igényel a dolog. A takaritást apránként csinálom az ajándékvásárlással meg nagyon jól állok. És Te?
EnikőKép
Értem a szemüveg mizériátokat. Szerintem is klassz amit rendeltél, megnéztem a linken és nagyon jópofa. Ahogy nézem nincs is külön papucs az orránál? Kiváncsi leszek hogy fog Neki tetszeniKép Egyébként Svájcban lehetett kapni szemüveg szár helyett gumipántot. Spéci volt a keret is és a keret széléhez lehetett befűzni a péntot, nagyon jópofa volt (mint az úszoszemcsik)Kép
Drukkolok, hogy ne kelljen többet műteni a gyerkőcöt és remélem jól megszokjátok az új szemcsitKép
Igen, az enyémek hihetetlenül édesen beszélnekKép Mindent ismételnek, és most már két-háromszavas mondatokat is használnakKép Persze ragozni nem tudnak de zabálnivaló a kis karattyolójukKép Azt megfigyelmtem, ha kettesben játszanak és nevetgélnek, akkor sokat halandzsáznak vagyis érthetetlen szövegeket motyorognak és nevetgélnek egymáson viszont velem szerintem nagyon szépen kommunikálnakKép

Puszi:doris
doris
 
 


haho...Doris
kis aranyosak lehetnek :-)mekkorák most pontosan?én kis mnaom febr.-ban tölti a 3 ´vet de ö szája aztán be nem áll folyton csak kérdez most van a miért korszak:-)nem unalmas mondhatom az egész napot ki tudja tölteni:-)nap végére rendesen ki tud fárasztani:-)na de ez is egy mulo dolog mindjárt kezdjük majd az ovit -----puszi puszi
lia1
 
 


Sziasztok! Aranyosak vagytok, hogy hiányoltatok! Tulképpen benéztem, olvastalak, de vhogy úgy volt lefagyva, hogy nem hagyta, hogy beírjak! Nálunk még nem "javíttatódott" meg a szemcsi. viszont elkészüétek az első szemcsis képek (sajna nem digitális), a csúcs az, aho, tök pucér Ádi, de rajta van a szemcsi. A cím: "a szemüveg öltöztet" Kép
Tök fura volt, múltkor a sógoroméknál Eszter lemart a komódról egy gyerekszemcsit, és hozta, hogy "Ádi, Ádi". Kép Pedig alig hordta még a szemüveget Ádi, és most meg szét van esve, szóval nem hordja.
Doris! Az enyémek is így karattyolnak egymással, állati helyes. Mostmár ők is kezdenek összefűzni szavakat. Nekem fura, hogy még csak ennyit beszélnek, mert a nagyobbak ennyi idősen, szó szerint választékosan, mondtokban beszéltek. Persze tudom, hogy nem az a "normális", meg hogy nem lóverseny, csak furi, mert láthatóan legalább uolyan jól értik a dolgokat. És jobban mozognak, nagyon bátrak és kreatívak! Van a lakásunkban egy bordásfal, ne tudjátik meg... amikor két gyerek egyszerre áll a tetején...
Lia! Nálunk a legnagyobb a fő dumagép, kb 13 hósan elkezdett beszélni, és szerintem csak alvás alatt hagyja abba! Kép
Hát én nem állok ilyen jól a Karácsonnyal, nem is tudom mivel ütöm el az időt??? Haha
Üdv: Claire
claire
 
 


Békés , boldog karácsonyt mindenkinek!
Erika és családja

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


B.U.É.K!mindenkinek Haho mi ujság az uj évben?
lia
 
 


Sziasztok,
minenkinek Boldog Uj Evet!
Doris,
igen nincs papucs az orranal a szemuvegnek, az egesz egy darab muanyag, tonkretehetetlen. Egyre jobban szeretem, nem kell azon aggodnom, hogy mikor tekeri darabokka, max azon, hogy en ra nem lepjek. Ennek a szara nem megy a fule moge hanem csak egyenesen vegzodik es egy gumival korbe a fejen. Altalaban fel szokta tolni, mint egy napszemuveget, es nem esik le ugy se. Eleg jol hordja mar, igaz csak tevenezeskor, mert kikapcsolom ha nincs rajta, es a nullahoz ami ezelott volt, majd az azonnal leveszem idoszakhoz kepest, mert egy-ket orat rajta van naponta. En mar ennek is nagyon orulok, sajnos meg mas idotolteshez nem nagyon tudtam ravenni, hogy ne vegye le, de azert neha megfeledkezik rola. A terv, hogy idovel kiteljesitjuk mas dolgokhoz is, ugy mint olvasas meg ilyenek, de meg nem nagyon van olyan dolog, amit hosszan, szivesen csinalna.

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Sziasztok!!
Mindenkinek BUÉK!
Nem nagyon jár erre senki.
Szia Enikő!
Majd tegyél fel képet az új szemüveggel, kíváncsi vagyok rá.Biztosan klassz és azért viseli el a kisfiad, mert könnyű is.
Sajnos a Gabi dec.-er óta nem engedi a tapaszt megint, a szemüveget sem nagyon viseli el.Azt sem tudjuk, hogy jó-e ez a +3-as szemüveg, vagy nem is jó a dioptria és azért nem szereti.Még nem igen beszél, néha mintha kimondana egy-egy szót.
Írjon aki ráér.
Minden jót!
Erika

HTML kód:
babafalva.hu vonalzó
Erika,Gabi
kera68
 
 


Szia Erika,
nem hinnem, hogy a dioptriaval van a gond, az en fiam is utalja igazabol a szemuveget, es en is mindig felteszem ezt a kerdest, hogy esetleg nem is lat vele (mert ugy tunik). Szerintem csak azert veszi le, mert meg kell szoknia, ami egy jo par het folyamatos hordas...csak hat azon kell valahogy tulesni. Sajnos a tapasz nem segit a szemuvegnek, szerintem nalunk nem is lett volna gond a szemuveggel annyira, ha nem ment volna a tapasz fel evet elotte (amit egyertelmuen nem szeretett), tehat mar jo be volt tanulva, hogyha barmi a szemenel van azt probalja leszedni (bar ez neki nem sikerult). Ugyhogy mire a szemuveghez jutottunk semmit nem turt el a fejen (pl. sapkat mai napig nem lehet raadni, hacsak nem tudom lecsatolni a fejere). Nalunk a szemet mar haromszor bemertek, ugyhogy kenytelen vagyok elhinni, hogy jo a meres, neki +4 van. Masreszt a +os szemuveget nehezebben viselik a gyerekek, mivel annelkul is jol tud tajekozodni (en azt olvastam ilyen korban siman tavollatasra nem is kell alacsony dioprianal, mint a mienk, csak ha massal is kombinalodik a problema, mint nalunk a kancsalsag).
Teszek majd fel kepet csak le kell csokkenetenem a meretet, a szemuveg egyebkent nem egy csodaszep, kis muanyag vacaknak nez ki, es hat az is lenyegeben, de praktikus, es ez mar nalunk a harmadik, szoval tudom mi az ami nem jo egy ketevesnek. Ha te nem erzed a gyereket biztonsagban benne, vagy felted, hogy tonkreteszi, akkor nem fog mukodni a dolog, ha fontos, hogy hordja, muszaly egy jot talalnod, es nem feltetlenul a dragabb a jobb (bar altalaban sajnos igen).A mienket lathatod a weboldalon, amit korabban irtam, itt van: http://solobambini.com/products.php
Eniko

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Sziasztok! Mostanában Ádám is leszedegeti időnként a szemcsit, de ah elfelejtkezik róla, akkor tök jól elvan vele. Meg néha úgy érzem, csak azért veszi le, hogy megpróbálja vissza tenni, meg csukopgatni, mert amúgy is egy műszaki gyerek Kép. Viszont azon én is mindig filózom, jól van-e bemérve. A gyerekorvos szerint biztos segít neki, különben helyből röpülne a szemcsi, és szerinte várjam meg az áprilisi kontrollt, és ha még mindig bizonytalan vagyok, ad másik címet.
Enikő! Hol olvastad, hogy a +-os, ha csak az kell, akkor kicsiknek nem érdemes? Claire
claire
 
 


„Muzsikával az újszülöttekért!”


Különleges eseménynek, a Gólyahír Egyesület javára szervezett gálakoncertnek ad helyszínt hamarosan a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme!
Valóban különleges koncert ígérkezik ez estére, ami így is van rendjén: a segítendő cél sem hétköznapi!

A Magyar Állami Operaház művészei - jelenlegi és volt énekkari művészek, korrepetitorok - a Gólyahír Egyesület nemes és önzetlen tevékenységének segítésére muzsikálnak majd ez alkalommal!
A koncert fővédnöke Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház karmestere.

A Gólyahír Egyesület a nem kívántként születendő újszülöttek életben maradásához és családba kerüléséhez nyújt segítséget.
Válsághelyzetbe került várandós anyák fordulnak hozzájuk, ezért egy ingyen hívható krízisvonalat működtetnek, mely Magyarország területéről az év minden napján reggel 6-tól este 22 óráig ingyen hívható.
Megyénként egy mobiltelefonos karitatív munkatárs végez szolgálatot, mely önfeláldozó munka nélkül megannyi sorsára hagyott várandós anya és születendő gyermek sorsa maradna továbbra is kilátástalan.
Fennállásuk óta végzet munkájuk eredményességéről legékesebben a tények beszélnek…

Az elmúlt öt év alatt:
- 234 anyát sikerült elhelyezniük anyaotthonban, hogy fedél legyen a fejük felett
- 311 esetben gondoskodtak kelengyéről a rászoruló újszülöttek számára

A Gólyahír Egyesület által gondoskodásba vett terhességek közül:

- 112 gyermeket előzetes örökbeadási szándékának megváltoztatásával végül
saját családja vállalt
- 220 újszülött alig egy hetesen örökbefogadó családokhoz kerülhetett
- 620 házaspárt világosítottak fel az örökbefogadással kapcsolatban.
- 39 családi találkozót szerveztek örökbefogadó családoknak Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Százhalombattán és Székesfehérváron
- 3 konferenciát is tartottak a nyílt örökbefogadásról szakemberek számára
- folyamatosan biztosítanak ellátást és szállást a krízishelyzetbe került várandósoknak
- 2004-ben könyvük jelent meg GÓLYAMESÉK címmel
- Az újságokban, rádiókban, televíziókban, 5 év alatt 145-ször esett szó munkájukról
Sajnos azonban az állami támogatás megvonása miatt mostanában igen nehéz anyagi körülmények között kénytelenek küzdeni pártfogásukba vett várandósaik és aprócska újszülöttjeik sorsáért…
A 2006. február 6-án, 17 órától tartandó jótékonysági operagála teljes bevétele ezen nemes tevékenység támogatására kerül majd felajánlásra!
Az este műsoráról Töreky Katalin, a koncert szervezője mesélt nekünk:

„A gálakoncert műsorának összeállításakor fontosnak tartottuk, hogy minden kedves megjelent számára emlékezetes pillanatokat jelentsen majd ez a korafebruári hétfő este!
Választásunk végül az operairodalom négy remekművére:
- Mozart: A varázsfuvola,
- Rossini: A sevillai borbély,
- Bizet: Carmen és
- J. Strauss: A denevér című művére esett.

Az opera műfaját jól ismerők bizonyára örömmel hallgatják majd e méltán népszerű művek felejthetetlen pillanatait, az operai dallamokkal ismerkedők pedig olyan ízelítőt kaphatnak, mely reményeink szerint kedvcsináló lehet az opera műfajának mélyebb megismeréséhez!
A koncert sikere a népszerű dallamokon túl természetesen az előadóművészeken is múlik.
Személyes érintettségem okán külön figyelemmel igyekeztem az operakórus olyan tehetséges művészeit - énekeseket, korrepetitorokat - megnyerni ez estére, akik személye már önmagában is garancia, hogy színvonalas és szórakoztató koncertnek lehessünk majd részesei!”


A Jótékonysági operagála időpontja tehát: 2006. február 6. (hétfő) - 17 óra.
Helyszíne a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme - Bp. VI. ker., Jókai u. 4. (az Oktogontól 1 percre!)
Jegyek 2006. január 9-től kezdve válthatók a Magyar Állami Operaház jegypénztáraiban és szervezési osztályán (Bp. VI. ker., Andrássy út 22.), valamint beszerezhetők a Gólyahír Egyesület segítségével (tel. 06-30-529-8329, bankszámlaszám: 64800073-10705005).

Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokak döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni a remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával - melyek ára 1400 Ft - segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!

Kép
rayo
 
 


Szia Claire,
kerestem, de nem talalom hol, de az biztos, hogy az interneten valahol, bar ezt te is irtad, hogy valaki mondta neked ezt. Vissza is neztem milyen eros a tietek, azert az eros. Mindenesetre szerintem se art, az hogy nem er meg egy szemuveget a dolog ilyen idos korban szerintem csak annyit jelent, hogy talan nagyobb a veszelye (megsertheti vele magat), mint a haszna - legalabbis egy hagyomanyos szemuvegnek. De ha hordja, es nem tordeli hetente szet, akkor miert ne?
Ha egyszer raakadok az oldalra felteszem...
szia

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Köszi! A szárát már sikerült elgörbíteni, most csinálták meg. Pedig nem bánik nagyon durván vele.
Ez a solobambini-s mennyibe kerül? És Magyarországon hol lehet kapni? Claire
claire
 
 


Nem hinnem, hogy aruljak MO-n, de en is internetrol rendeltem. A keret $70 volt az kb. 14e ft, a lencse kicsit tobb, de azt otthon is tudnak bele tenni. Szerintem otthon is kell erre szakosodott boltnak lennie valahol, dokit kerdezted hatha van otlete? Marcsak mert nekem a dokim adta a cimet.
E.

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
enikonyc
 
 


Sziasztok!
Nekem még csak készükőben van a gyerkőc, de véletlenül ráakadtam erre a topikra és beleolvasgatva azt gondoltam, talán tudok nektek segíteni az ezidáig felszedett tudásommal és tapasztalataimmal. 3 és fél éve dolgozom optikában, az egyik legnagyobb hálózatnál Mo.-n boltvezető-helyettesként.Nem mondom, hogy mindent tudok amit tudni lehet, de talán tudok nektek segíteni. Ha valamivel kapcsolatban kérdésetek van(orvos, recept,dioptria,lencse, gyártás, keret,stb.) írjatok nyugodtan.Bár úgy látom nem jöttök mindennap én azért be-be nézek, hátha..

Kép
Kép
zuzmó
 
 


SZIASZTOK MINDENKNEK!!!!MOSTANÁBAN RITKÁBAN JÁR MINDENKI ERRE JOL VAGYTOK MITCSINÁLNAK A MANOKß:-)
Zuzmo tölled azt szeretném megkérdezni a +6 +7 dioptriána´l melyik a legesleg vékonyabb lencse és estleg ha tudnál mutatni fotot vagy a cimet megadni hogy hol van ez az optika ahol dolgozol?
lia
 
 


Szia Lia!
Jelenleg nem dolgozom, lombikbébi program miatt itthon vagyok tp.-n, egyébként a Vision Expressnél vagyok a Duna Plazaban.
Ha megírod merre laksz, esetleg tudok ajánlani optikát. A dioptria amit kérdeztél, hát nem lesz olcsó arra készülj fel, több mindenből meg lehet csinálni.
Ami a legvékonyabb lenne az üveg lencse, de azt gyerekenek nem szabad, úgyhogy 1 műanyagot ajánlok. A Buchmann-nak van egy extravékonyított lencséje a neve BU N16A, ezen már van felületkeményítés, UV-szűrő és antireflex(tükröződéscsökkentő) bevonat, és fel lehet íratni(legalább is tavaly még fel lehetett)TB-re.Alapára a Vision-nél 29.900Ft/pár, nagyon jó lencse.Jobb mint a Zeiss.
A támogatás kb.1000-2000 Ft lencsénként, de fontos, hogy az orvos megjelölje pontosan a lencsetípust. Ha két éven belül ez a d. már fel volt írva, akkor nem vehető igénybe a támogatás.
A másik opció amit ajánlani tudok, arra az esetre, ha gyakran cseréltek lencsét dioptria változás miatt, a Vision helyben gyárt lencsét, 1 óra alatt készen van és a sima vékonyított lencsét (9900Ft-/pár)le tudják gyártani úgy, hogy a lehető legkisebb átmérőből, ezáltal közel olyan vékony lesz, mint amit fent leírtam.Ez a szolgáltatás 10 éves kor alatt ingyenes, de kérni kell, ha nem ajánlják fel. A gyártási tartomány felső határa a 7.00, ha cylindere is van(ha ismeretlen a szó, valszeg nincs)akkor mindenképp a BU N16A.Ez ugy todom 8.00-ig rendelhető.A 9900 alapár, ha szeretnél még kérni rá valamilyen felületkezelést, az + költség.
Fontos az is, hogy meglévő keretbe vagy ott vásároltba kéred, olcsóbban kijön ha a keretet is ott veszed.Ha valami esetleg nem világos vagy van még kérdésed szívesen válaszolok, a profilomban ott a számom is. Hétvégén csak azon leszek elérhető, mert elutazom.

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Szia Lia!
Jelenleg nem dolgozom, lombikbébi program miatt itthon vagyok tp.-n, egyébként a Vision Expressnél vagyok a Duna Plazaban.
Ha megírod merre laksz, esetleg tudok ajánlani optikát. A dioptria amit kérdeztél, hát nem lesz olcsó arra készülj fel, több mindenből meg lehet csinálni.
Ami a legvékonyabb lenne az üveg lencse, de azt gyerekenek nem szabad, úgyhogy 1 műanyagot ajánlok. A Buchmann-nak van egy extravékonyított lencséje a neve BU N16A, ezen már van felületkeményítés, UV-szűrő és antireflex(tükröződéscsökkentő) bevonat, és fel lehet íratni(legalább is tavaly még fel lehetett)TB-re.Alapára a Vision-nél 29.900Ft/pár, nagyon jó lencse.Jobb mint a Zeiss.
A támogatás kb.1000-2000 Ft lencsénként, de fontos, hogy az orvos megjelölje pontosan a lencsetípust. Ha két éven belül ez a d. már fel volt írva, akkor nem vehető igénybe a támogatás.
A másik opció amit ajánlani tudok, arra az esetre, ha gyakran cseréltek lencsét dioptria változás miatt, a Vision helyben gyárt lencsét, 1 óra alatt készen van és a sima vékonyított lencsét (9900Ft-/pár)le tudják gyártani úgy, hogy a lehető legkisebb átmérőből, ezáltal közel olyan vékony lesz, mint amit fent leírtam.Ez a szolgáltatás 10 éves kor alatt ingyenes, de kérni kell, ha nem ajánlják fel. A gyártási tartomány felső határa a 7.00, ha cylindere is van(ha ismeretlen a szó, valszeg nincs)akkor mindenképp a BU N16A.Ez ugy todom 8.00-ig rendelhető.A 9900 alapár, ha szeretnél még kérni rá valamilyen felületkezelést, az + költség.
Fontos az is, hogy meglévő keretbe vagy ott vásároltba kéred, olcsóbban kijön ha a keretet is ott veszed.Ha valami esetleg nem világos vagy van még kérdésed szívesen válaszolok, a profilomban ott a számom is. Hétvégén csak azon leszek elérhető, mert elutazom.

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Szia Zuzmó4 tök jó, hogy jöttél, lesz még kérdésünk. és drukkolunk neked bébiügyben! Claire
claire
 
 


haho olyan ritkán jártok erre mi történt ??jol vagytok?.....-----
zuzmo még azt szeretném kérdezni töled ezeket a lencséket miröl irtál csak magyaeországon lehet megkapni vagy külföldön is pl.ausztriában?német?köszi..... puszi mindenkinek:-)
lia
 
 


Szia Lia!

A nagyon drága extravékonyított lencsét szerintem lehet kapni bárhol, német nyelvterületen biztos, mert a gyártó cég is német.(Buchmann)Árban nem tudom mi az eltérés.
A másik lencse az kifejezetten Vision lencse, de valószínűnek tartom, hogy más is tud gyártani ilyet v. hasonlót, csak fontosak a paraméterek - a lehető legkisebb átmérő legyen. Aki csak rendelni tudja, annak alegkisebb átmérő 55mm, mi a Visionban tudunk akár 50-es átmérőt is. Úgy tudom Ausztriában egyenlőre nincs Vision Express, csak Angliában, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban.
Remélem tudtam segíteni!

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Sziasztok!
Vagyunk, csak zajlik az élet! Nekem Ádámot kb 1 hónap múlva kell kontrollra vinni, csak mostanában leszedegeti a szemüvegét, régebben jobban tűrte. Lehet, hogy változott a szeme?
Claire
claire
 
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: