Új privát üzeneted érkezett!

Boldog Karácsonyt Csajok!

A gitár elsöprő sikert aratott tegnap, ma felzárkózott mellé egy zenélő vagon a thomasból. Meg kell nyomni a tetejét, és eljátssza a thomas indulót...hogy hányszor hallgattuk meg (az egész család be volt zárva egy nappaliba)?...kb. 14 h-kor bonthatta ki, és 19:30-kor feküdt le...az ugye 5 és fél óra, ezt kell elosztani a zene hosszával, mondjuk 15mp+a gomb megnyomásának ideje...a végén már egy emberként dúdoltuk, és volt aki táncolt is. :twisted:

Lorca,
az egyetlen dolog, ami megingat a korai nyelvtanulással kapcsolatban:
megbeszéltem az óvónővel, hogy nem szeretném még, hogy a Sebi részt vegyen az angol foglalkozásokon.
Aztán egyszer találtam apáéknál egy doboz színes ceruzát, és odaadtam neki, hogy rajzoljon vele. Egyszer csak mondja, hogy "grín", és mutatja a zöldet, és meséli, hogy ez volt a Barnusnál.
Mondtam az óvónőnek, és szabadkozik, hogy elfelejtette, hogy a Sebi nem jár, ezért bent maradt egy foglalkozáson. De totál boldog volt, hogy van eredménye a dolognak.
Szóval szerintem nagyon fogékony a nyelvi dolgokra, magyarul is.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

Tudom picit elvesztem,de most:

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Kép


Mi jól vagyunk,
Most tényleg ígérem bővebben az ünnepek után jövök.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


A Karácsonyról már lekéstem, ezért mindenkinek ez úton kívánok Boldog Új Esztendőt!

nanica
 
 

 
 

Kép

BUÉK MINDEN ANYUKÁNAK ÉS BABÓNAK !!!

Kép
kditke
 
 


BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK!

KépKépKépKép
thelga
 
 


Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Kész lettek a bölcsis képek:
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!!!!!!

Utólag is mindenkinek Boldog Békés Karácsonyt Kívánunk és Boldog Új Évet!!!!! És reméljük ismét sok-sok baba születik ebben az évben!!!!

Elmaradt: Gratulálok Helgának És Melinek a kis csöppségekhez, Sok-sok egészséget!!!

Történések a 2,5 hónap alatt:

Iskola ismét ezerrel mindkettőnknek, egyre nehezebben.
Még a rosszból nem volt elég az évben. Anyósom beteg lett. Folyamatosan hasmenése volt, nem is sokat evet, a házi dokija nem nagyon foglalkozott vele. Diéta, diéta, majd végül bementek Zsoltival a kórházba, teljesen kiszáradt és a beleinek 60 %-án fekély van és akkor éppen aktív volt az egész. Töménytelen gyógyszer (szteroid). Most már alakul, egészen jó színben van, csak arra kell vigyázni, hogy mit eszik.
Másik kb olyan két hétre rá sógorom begörcsölt, neki meg vakbélgyulladása lett, de szerencsére nem perforált, megműtötték.
November az talán eseménytelenül telt.
December első hetén Gréta beteg lett, mandula- és torokgyulladása lett két hétig itthon volt. Egy hétig mentünk oviba, majd ismét hétvégén már nem volt hangja. 21-én mentek papival a doktor nénihez, tüdőgyulladás gyanús, két nap múlva ismét doki, már biztos tüdő gyulladása van. 23-án este hűtőfürdő, szörnyű volt. Alig akarja bevenni a gyógyszereket. Nehéz volt a karácsony így. Két ünnep között röntgen, arc üreg és tüdő. Szerencsére mind kettő negatív. Talán ma már úgy látom jól van, de azért egy hetet még itthon marad a papival erősödni.
Közben a mikulás elvitte a cuminkat, ő tette bele a csizmába és reggel hozott helyette ajándékot. Viszont a sok itthonlét, így egy kicsit tovább alvás illetve szerintem a cumi hiánya, nem hajlandó aludni sokszor délben és vagy kibírja estig vagy öt körül összeesik. Nem tudom már mit csináljak vele?
Nekünk tanulás folyamatosan, szakdolgozat készítés, államvizsga tételek kidolgozása, vizsgázás.
Teljesen szobatiszták lettünk, éjszaka se pisilünk be, illetve nálunk a kakilással gond volt, most már az is a wc-be történik.

Visszaolvasni nem nagyon tudok, így reagálni se. Remélem a nyáron már többet tudok írni és a témákhoz is hozzá tudok szólni, de addig is többször életjelet adni magamról.

Pusz mindenkinek!!!

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Lin

De jó hallani rólatok, még ha nem is mindig jók a hírek !
Jobbulást mindenkinek !!!

Pann

Azt hiszem nektek van Leksvik kiságyatok, szakmai kérdés : nem mászott még le róla Gergő ? Tesztek valamit középre, vagy tettek eleinte ???
1 hete alszik benne Tomika eddig semmi gond most meg ma hajnalra a földön találtuk meg !! :twisted: :shock: :evil:
Nem hiszem, hogy leesett, inkább lemászhatott. Reggel mikor rákérdeztem akkor azt mondta, hogy jó a kiságy , de jobb a földön ! :shock:

Traktor fronton mi újság ? Nálunk nagyon nagy favorit lett !!! :lol:
Még a Legós kamion és a távirányítós autót is kenterbe verte !! :lol:

Helga

Hogy telt így 4-ben a karácsony ? :wink:
Voltatok Szegeden ??
Mi 1 napra hazamentünk, nagyon jó volt , de a legjobb idehaza !! :lol:


Rólunk: Karácsony nagyon jól tel szilveszter is.Sokat mozogtunk nem voltak nagy evések hál istennek. :wink: 2 naponta úszni jártunk.Tomika 2,5 métert úszik a víz alatt.Jövő héttől edző fog vele foglalkozni úszás téren ! :wink: :lol: Legutóbbi úszásunk során senior világbajnok úszok buliján is ott volt és mindegyik elájult tőle, nagyon ügyesnek tartják, mindenféleképp javasolják az edzőt neki !!! :wink:

Sno

A te kedvedért: Kép :lol: :P :wink:

Kép
kditke
 
 


Bújék!

Lin,
jó, hogy lejelentkeztél! Sok energiát az új évhez, a sulihoz, az új családi fejleményekhez, és Grétához!

Ditke,
hálás köszönet! Kár lett volna kihagyni! (én miért nem láttam az előzőt?)
Tomika milyen laza, nem tűnik megszeppentnek.
Úszóedző,
az mit jelent, csak Tomikával foglalkozik, vagy van ilyen piciknek úszó csoport?
2,5 m :shock: Bravó!

Mi élményfürdőben voltunk, tök jó volt egy kis nyár a télben, és pláne, hogy itt van a városban. Remélem időnként el tudunk menni pancsolni.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Orsi
Igen sajna az életben is ilyen vagány, lehetne kicsit komolyabb is !!! :oops: :lol: :P :) :lol:

Azt jelenti az edző, hogy őt egyedül tanítja úszni. :wink:
Nem 10 gyerek egy csoportban és vagy odafigyel vagy nem a tanár vagy észreveszi, hogy elsűllyedt vagy nem !!!! :oops: Ilyen pici korban azért még több odafigyelést igényel az úszásoktatás !!!!
Nem világbajnok lesz belőle, csak most könnyebben meg tud tanulni úszni ilyen vízbiztonságban !!!!! :wink:

Teszek fel egy vízalatti képet róla, ezen is látszik mennyire élvezte !!

Kép Kép

Jó lehetett az élményfürdő, mi így hogy 2 naponta mentünk úszni nagyon kellemes kikapcsolódás volt pláne, hogy a karácsonyi nagyevésektől nem híztunk 1 kg-ot sem !!! :wink: :oops:

Kép
kditke
 
 


Hali!!!

Ditke,fantasztikus képek,különösen az úszós,nagyon irigy is vagyok érte.Meg az élményfüdőért is,Orsi!!!!Alig várom,hogy mi is ilyen helyekre is eljussunk!!!

Panka,Emili milyen gyönyörű lány!!!!!A haja szenzációs...

Ági,igen,Gergő igencsak sárga volt még azokon a fotókon!!!!Szerencsére túl vagyunk régen rajta.

Jól teltek az ünnepek,szerencsére nagyon kevés vendéggel :oops: nem kívántam most nagy látogató-özönt.
A fiúk szeretik egymást,de Dénesnél felfedezzük a féltékenység jeleit is már...egyszer idegesen eltaszigált(volna)a pelenkázó mellől,h ne a Gergő kakijával törődjek,hanem vele játszak.Meg egyszer szopi közben közölte,h tegyem le és ne rakjam a cicim a szájába,majd apa megszoptatja :lol: :lol: hát ennyit még azért kibírunk.

Egyébként Dénes meglepően jól kezeli,egyenlőre.Csak annyi a gáz,h mindent csak veelm akar csinálni.Apja kedvenc mondata lett.-majd anya.....ő meg szegény úgy igyekezne,mondtam is neki,h fölösleges így tepernie,majd visszakerül ő még a kedvencek listájára.Hát nem mondom,h könnyű szétszakadnom.Apa sokszor büfiztet és járkál a G-vel,amíg én intézem a D-t,holott fordítva lenne logikus,de hát ez van...


Ditke,nekünk is leksvik ágyunk van,brendonos leeségátlóval 8) 8) mivel a D a nyáron volt,h 5-kor megébredt és nem aludt vissza,mert le tudott mászni,hanem előjött nagy vígan,h már reggel van...aztán az egész nap merő nyígás volt.Így a 3.napon felmentünk Pestre és vettünk egy leeségátlót,mert 20 hetes terhesen készültem nagyon kiborulni....

Nanica,jól vagytok?????

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli

Megkérdezhetem, hogy mi a neve a Brendonos leesésgátlónak ?
Ha jövök haza akkor beugrok a Brendonba úgyis útbaesik és veszek !!(Ikeában azt mondta a csaj, hogy nincs hozzá leesésgátló mivel túl széles az oldala !!! :oops: )

Apai szoptatás :wink: :lol: :P :)
Nálunk tegnap Tomika közölte, hogy ő tudja, hogy Ő az apukája hasában volt, majd felvágták a hasát és kivették !!! :oops: :oops:
(Tény és való, hogy volt valamilyen formában az apukája hasában :oops: :wink: de talán mégsem ebben a formában igaz a történet) Régebben próbáltam neki elmesélni, hogy Ő hogyan született, mivel az utóbbi időben állandóan kisbabát akar !!!
Mosdtam ráér még várjuk meg azt a
25-30 évet amikor majd neki lesz sajátja, hogy miért nem érti ????????????????????????????????????????????????????????

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést! Jól vagyunk, hatalmas a pocakom már nagyon nehezen bírom...

Linus rafkós, minden reggel nyüszög, hogy nem akar bölcsibe menni, de ott semmi baj nincs. Hálistennek mehet a kistesó születése után is bölcsibe, igaz még nem tudom, hogy oldjuk meg...
A férjem nem késhet egy percet sem, a melóhelyéről, így a reggeli bizonytalan indulás - bölcsibe leadás elég necces... Mondjuk ez csak pár hét, később már tudom én is újra vinni.

Ditke: Nagyon jó Tomika úszós és bölcsis képe. Jó, hogy folyamatosan tudjátok vinni úszni.

Nem tudom, a többiek hogy állnak az úszással, de mi kb tavasz óta nem voltunk. Nyáron szünet volt, ősszel folyamatosan náthás, mostmeg elég nehezen tudok már kimozdulni. Nem tudom a tanultakból mennyi maradt meg, mennyit felejtett el. Tapszatalatok?

Szeretném kikérni a véleményeteket:
Kellene vennünk
a, egy hordozót/0-9 v. 0-18 kg Leventének,
b, 18-36 kg-os ülést a Linusnak.

Olyan rég volt már, mikor ilyenekről beszéltünk... kinek hogy vált be, az amit használt? Melyiket ajánlanátok, vagy melyiket nem?

nanica
 
 


http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... e&store=43

Ditke,mi ezt vettünk és tökéletesen passzol,csak akkor még 8000ft volt :shock: de nekünk megérte,még mindig használjuk és így nem lanol a gyerök minden nap az ágyunkban.....

Nanica,miért kell Linusnak új ülés????Nagyobb már,mint 15 kg????Nálunk úgy lesz,h G megörökli majd a D concordját,ha tud már stabilan ülni és D akkor kap nagyobbat.Én még azt sem hiszem,h nem sajátöves ülésben megülne.Nem olyan fegyelmezett még,szerintem kibújna az öv alól.

Kép Kép
meli1118
 
 


Halihó!

Áron szavaival élve: Boldog Jóévet Mindenkinek! :)

Boldi, Boldog Névnapot!

Jól vagyunk, Áron is egyre aranyosabb Adéllal :) A féltékenység nálunk is megmutatkozik, főleg éjszaka. Továbbra is együtt alszunk Áronnal, Adél egyedül alszik a gyerekszobában. És, ha Áron meghallja, hogy átmentem Adélhoz szoptatni, akkor elkezd sírni meg utánam jön :(
A légzésfigyelő keseríti meg az életünket mostanság. Szinte minden nap többször is jelez, nekem már a hátamon a szőr. Tegnap betettünk a kiságy és a légzésfigyelő közé egy merev funér lemezt, és láss csodát, most nem volt jelzés! Hurrá.
A kakát elkiabáltam, egyik napról a másikra átalakult és előbb kétnaponta volt, majd volt, hogy 6 napig nem volt :shock: Jó ideges lettem, Adél is szenvedett. Mostanában 2 naponta van.

Karácsony: szuper volt!!!!!!!!!!!

Meli,
Az orvosom szerint Ti csináljátok jól, Gergővel apa foglalkozik, amiben csak tud felvált Téged, és Te Dénessel játszol. Nálunk ez nem kivitelezhető, mert ha apa itthon van, akkor Áron az Ő árnyékává válik :)

Nanica,
Adélna vettünk hordozót (Ároné kölcsönbe volt), majd kb egy éves korában megkapja Áron ülését (9-18kg), míg Áron kap újat. Azt nem tudom, sajátöves lesz e. Majd meglátjuk.
Gondolom, ha Levente megszületik, pár hetet szünetelteitek a bölcsit?

Ditke,
Nem voltunk Szegeden. Még december elején jártunk ott, több napot ott töltöttünk. Most Karácsonyra anyáék jöttek hozzánk. Nem semmi most Szegeden közlekedni, mindenütt útépítés, felújítás. Tomi olyan nagyfiú a képeken! Gratula a 2,5 méterhez az úszáshoz meg az edzőhöz :) Gondolom, nem volna nagy baj, ha Tomi világbajnok úszó lenne :lol:


Lin,
Szuper, hogy jelentkeztél! Úgy látom, zajlanak továbbra is otthon az események! :shock:

Dana,
Ne felejts el jelentkezni :)

Sno,
De jó lehetett az élményfürdő! Miket próbáltatok ki? Sebi élvezte?

Csak tátom a szám, hogy Sebi meg Boldi miket ki nem talál :lol: Ezt a csonkításos szerepjátékot ugyan honnan vehették? Csak nem a bölcsi/oviból?

Ágiboldi, Május,
Hogy álltok a szobatisztasággal? Mi még sehol.... :roll:
Meli, Nálatok nem volt visszalépés Gergő születése után?

KépKépKépKép
thelga
 
 


Meli,
Most olvastam a napirendeteket a másik fórumodon. Szinte hihetetlen, de mi is így csináljuk és működik :) Adél ideális partner és próbáljuk nem elkapatni Őt :) Nappal abszolút nincs csönd, Áron elég hangosan játszik, és Adél simán alszik.
Kíváncsi vagyok Áron mikor kerül majd át a saját ágyacskájába. Most azon szopiztatom Adélt, tehát ki van használva :lol:

KépKépKépKép
thelga
 
 


Boldog új évet! Egész sok összegyűlt itt, mit is akartam írni?

Kditke, Tomi nagyon hasonlít az apukájára a vizes képeken.

Sno, ne inogj meg, nem kell angol! :lol: (pl. milyen a kiejtése vajon annak aki tanítja? sztem ilyen idős korban csak az anyanyelvi tanár elfogadható, mer az nem okoz kárt csak felesleges)

Helga, Boldi köszöni a névnapit. Én úgy döntöttem (ide a köveket), h az idén még nem kap semmit, mert úgy sincs vele tisztában, h névnapja van, és karácsonyra annyi ajándékot kap, h három gyereknek is sok.. :wink:
Légzésfigyelős mizéria rémálmaimban se jöjjön elő, emlékeztek mennyire ki voltam készülve?

Szobatisztaság sehol semmilyen mértékben nincs, egyszer valahogy véletlenül bilibe került egy kaki és ezzel Boldi kvázi letudta a dolgot egy életre, ha kérdezzük, h nem akar-e bilibe/wc-be, akkor felháborodva közli, h de hát hiszen ő már kakilt oda egyszer és ezzel téma lezárva.
Május? Vagy van még valaki? :lol:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Hali!!!!

Helga,igen a napirend működik,kivéve most éjjel.Visszaköltöztem apa mellé,mert már nem tudtam aludni a hangoskodásaitól(röfög,mekeg,krákog,tekeredik,pukizik,sóhajtozik...)erre első szopi fél egykor,utána 2 légzésfigyi-téves-riasztás :roll: majd még reggelig 3 szopi :shock: :shock: eddig sosem evett 2-nél többször....
a légzésfigyelőt kikapcsoltam :oops: mert elég volt,h 2x megállt a szívem egy éjjel.Én tegnap lepedőt cseréltem,lehet,h elmozdítottam....majd most napközben kifigyelem.

Szobatisztaság nem esett vissza,sőt.Éjjel sincs a pelusban semmi hónapok óta.Nyárra leveszem éjjelre is,addig nem merem.Félek,ha balesetezik felfázik....

Angol oktatással abszolút egyetértek.Ráér,kicsik még,D még magyarul sem ragoz mindig helyesen....

Kép Kép
meli1118
 
 


Ágiboldi, igen, Itt van még Peti is a pelusosok táborában! :) És Helga én nem tudom senki születésére fogni :), csak a saját lustaságomra.:oops:

Meli, azt hiszem, nem gratuláltam még :oops: :oops: :oops: :oops: , ne haragudj!
Most megteszem, szívből gratulálok Gergőhöz, és nagyon lazán csináljátok, ti is, Helgáék is, ehhez is elismerésem!

Vissza a szobatisztasághoz: Hétfőn a férjem megígérte, h vesz pelenkát, de rengeteg dolga volt, elfelejtette. Én meg abban a biztos tudatban, h ő hoz, elvittem a böcsibe a maradékot. Este a férjem megint nem volt itthon, amikor szembesültem vele, h nincs itthon pelenka egy szál sem. Végigkutattam mindent, táskáimat.. de persze sehol semmi. Fél 9-kor már nem akartam kimenni a gyerekekkel, mondenki pizsamában volt. Adtam Petire egy gatyát és beleragasztottam egy betétet :). 11-ig bírta (ennyit a betétekről), úh ekkor a férjem felkerekedett és szerzett pelenkát a közelben lakó ismerősöktől.
Most feltankoltam szobatisztaságig elegendő pelussal. :)

Karácsony szuper volt, téli szünet szintén, most nagyon-nagyon értékelem az itthon levést. De tkp ez a hét is jó volt, csak nehezen szoktam vissza 2 hét pauza után.

Ági, nincsenek kövek, tökigazad van!

Ágy: P még mindig a rácsosban alszik, de már fontolgatjuk, h megkapja a nagyfiús ágyat. Az, h alszik, nem is teljesen igaz, mert du a mi ágyunkon alszik, este a sajátjában fekszik le, de legtöbbször nálunk köt ki.

Ülés: P már jó ideje nem sajátövesben utazik, és egy-két esettől eltekintve nem csatolta ki magát.

Orsi, a vonatos sztori :D

Ditke, Pankaa, jók a képek nagyon, szépek a gyerekek! :)

Lin... Sokkal szebb évet kívánok, mint a tavalyi! Nekünk is volt egy ilyen nagyon beteg karácsonyunk, tudom, hogy milyen rossz... Jövőre (vagyis idén :)) szebb lesz, meglátod!

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


rita
és mennyi a szobatisztaságig elég pelus? :twisted:
én mindig úgy megyek a dmbe, h na ez lesz az utolsó doboz... de vlh mégse látszik a vége. nálunk semmi előremozdulás nincs ezügyben, totál nem érdekli a kérdés. én úgy vagyok ezzel is, h nekem kérem, elveim vannak, :lol: én nem erőltetem a gyerekre a szobatisztaságot, de lassan kezdem elveszteni a hitemet/türelmemet. arról nem is beszélve, h mit állok ki a családtól, állandóan ezzel khm, piszkálnak, h de miért pelenkás még mindig?? úgyh most azon az állásponton vagyok, h továbbra is várok, és ha nyárig nincs elmozdulás, akkor egyszerűen nadrágot kap pelenka helyett és akkor csak lesz vlmi. a jelenlegi téli zimában nem látom értelmét keménykedni, ráadásul téli cuccunk sokkal kevesebb van, úgyh ezt a csatát tutira elveszteném.

snorsi
kelének már másfél éve van elektromos gitárja, engem már alig zavar. bár az tény, h használatbavétel előtt leragasztottuk a hangszóróját, így nem olyan durván hangos :lol:. játszik még továbbá akusztikus gitár, dob, csörgő, szinti és a karácsonyi meglepi, triangulum (na ez tud egy kicsit durva lenni, főleg fürdőszobában és ráadásul le se lehet ragasztani :lol: )

nanica
úszás nálunk abbamaradt, egy szezont jártunk csak, aztán már ősszel nem volt kedvem újra belekezdeni. messze is volt, meg az a sok macera az öltözéssel, ááá. meg az igazat megvallva kele nem is szerette igazán.

gyerekülés
én úgy tudom, h jobb minél kisebb súlyintervallumban megvenni, tehát jobb egy 0-9 és aztán egy 9-18, mint egy 0-18 kg-os. nálunk nem volt kérdés, mert a bkocsi része volt egy 0-9 kg hordozó (ég áldja ezt a konstrukciót, sose vennék másmilyet). aztán a babaszobán vettem egy 9-18kg-os brevit használtan (asszem van a közösben ülésmappa is, sztm ott is rajta van), ami annyira bevált, h vettem mégegyugyanolyat, h a vidéki nagypapinál is legyen egy :lol:

dana
gyere, ah időd engedi!

angol
én továbbra se tartom szükségesnek (az elveim, ugye hehehe), de azt gondolom, sebi talán egy picivel más kategória, mert ő n n korán beszélt, mondókázott, stb. ártani sztm nem árt, szvl ha van kedve, v csak simán hülyén jön ki, h az összes gyerek megy, ő meg nem akkor nem izgatnám magam. kivételt képez a még nem beszélő/erősen beszédhibás gyerek, ott sztm tovább ronthatja a dolgot (dr. rita?!)

majus3
 
 


Május, optimista vagyok, 20 db :D. (neeeem...)

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Még kettő:

dr rita :) khmmm, de köszönöm... Szóval csak magánemberként abszolút nyelvtanítás-ellenes vagyok ebben a korban. Nyelvtanár ismerős több is azon az állásponton van, hogy 2-3. oszt előtt semmi értelme, a későbbi tudásnak nincs köze a korai nyelvtanulsához. És én ezt elhiszem. Bármi nyelvi vagy beszédzavarral nyeltanítást kombinálni meg tényleg nagy hiba.

szobatisztaság: nálunk a két nagy télen ill. ősz végén lett szobatiszta, két-két hónappal a születésnapjuk előtt. Ők kezdeményezték, egy hét alatt éjjelre-nappalra bugyistává váltak. Szóval ennek a nyárhoz nem is feltétlen van köze, és nem is biztos, h több áldozattal jár. (az utcai közlekedés..., érzem már a kérdést... :) Igen, jogos.. nem emlékszem. Talán akkor nem mentünk ki annyit - nem voltak intézményesültek - , vagy futottunk, vagy hámoztam az anorákot??? nem tudom. De így volt, és utólag nagyon könnyű volt.)
Tény, hogy a megjegyzéseket el kell viselni, ,meg az ember néha megkérdezi magától, hogy akkor most ez mindig így lesz-e... Anyukám erre is azt mondta, meg a cumira, meg a szoptatásra, meg a hisztire, meg a nembeszélésre... hogy senki nem érettségizik úgy, hogy pelenkás/cumis/szopik/nem beszél. :)
((Nálam a hiszti megmaradt, úh erre nem igaz... :))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Rita, igen, pont ezt akartam írni, h te legalább már láttál 3 gyereket aki valóban szobatiszta lett a családodban. Én Májushoz hasonlóan gyakorlatilag erre semmi reményt nem látok, de a terveim a Májuséval megegyeznek, ha nyárig sincs semmi akkor véget vetünk neki. És mi is minden adag pelenkát úgy veszünk, h na ez az utsó, ráadásul :oops: egyre olcsóbb és rosszabb fajtát, ne érezze már olyan jól magát benne :lol: (de amúgy nem erőltetem, sőt)

Sztem egy rossz kiejtésű alap/középfokú nyelvvizsgás bölcsisnéni igenis rettenetesen ártalmas, kiejtés, szemléletmód stb miatt (később dupla erőfeszítés helyrehozni a rosszul rögzült hangokat). Egy anyanyelvű már nem ártalmas, csak az meg ne pocsékolja a gyerekem magyar mondókázással tölthető idejét. Én csak akkor engedném, ha az van, h minden gyerek jár, őt meg kizárják belőle az valóban rosszabb mintha ő is velük bohóckodhat.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Angol again.Dénes minden nap nézi a youtube-on a supersimplesongokat.Five little monkeys és társai.És látom,hogy érti a történetét is a képek alapján és mondogatja is aszövegét,énekelgeti.De ez még semmilyen formában nem fog megmaradni a tudatában 8 éves korára,mert ha pl.egy nap múlva végleg lekattan róla és nem nézi többé,akkor fél év múlva már semmire nem fog emklékezni belőle.Ez tuti,mert megdöbbenve tapasztalom,h a régi kedvenceket,amiket valamiért én sem énekeltem mág ideje és most visszakanyarodok rá,nos,semmire nem emlékszik belőle.Pedig előtte nap,mint nap énekelte,mondókázta.Pl.hej,Gyula,Gyula.....Szóval már csak ezért sincs értelme.Amit ágiboldi ír az meg jogos.

Ha D nem dönt úgy két évesen,h ő bilit akar használni,én télen tuti nem forszíroznám,már csak za én kénylemem miatt sem.Meg azért vannak balesetek az elején és séta közben ez igencsak necces télen.

Kép Kép
meli1118
 
 


De jó, hogy ilyen sokan bejelentkeztetek!

angol,
köszi a véleményeket.
Igen, magával az érintett óvónénivel egyeztünk meg abban, hogy az ő angoltudása nincs azon a szinten, hogy érdemes legyen eröltetni. Úgyhogy az ovis nyelvoktatást tényleg hanyagoljuk, addig a pontig, amíg nem a Sebi az egyetlen részt nem vevő.
Viszont a thomasban olyan szépen beszélnek, úgyhogy azt angolul nézi, de ott is a csapásszám csökkentése a cél (most de, du nézhet meg egy kb. 10 perces összeállítást).

szobatisztaság,
csökken a balesetek száma, de nem lelkes a pisilésért, mindig szólni kell neki, a kakilástól meg továbbra is fél, hogy fájni fog. Éjszaka akkor pisil be, ha meg van fázva.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

Talán még nincs túl késő, úgyhogy Nagyon Boldog, Békés, Egészséges és Sikeres Új Évet kívánok minden kedves babának, kisgyereknek, anyukának és apukának is! Szóval Nektek! :D

Én is örömmel látom, hogy sokan bejelentkeztetek és sokat írtatok mostanság, sok témát is érintve, szóval belekezdek, a teljesség igénye nélkül:

Kditke
Nagyon jók az uszis képek! Én is kicsit irigykedve nézem őket. Mi elég rövid ideig jártunk úszni, aztán abbahagytuk, mert Brigi ugyan szerette a vizet, de az uszodát nem szerettük. Kicsi volt és az oktató nő is többet foglalkozott a parton nézelődő apukákkal és nagyikkal mint a vízben lévő gyerekkel. Erre akkor döbbentem rá, mikor Nanicáék felvételét láttam az ő úszásoktatásukról. Aztán nem volt kedvem normális oktatás után kajtatni, főleg, hogy én nem is szeretem az uszodákat. Természetes vízpárti vagyok. :)
Szerencsére Brigi azóta is szereti a vizet, bár közel sincs olyan vízbiztonsága mint Tominak.

Nyelvoktatás
Nálunk ez szóba sem jött még. Bár vannak angolnyelvű kis nóták, amiket még én tanultam talán oviban, azokat szoktam énekelni és Brigi is már megtanulta őket, de ennyi. Ezzel talán nem ártok. Egyetértek veletek, hogy ez ráér még.

Gyerekülés
Döbbenettel láttam, hogy már ezen gondolkodtok. A mienk 18 kg-ig jó, még a biztonsági övét is tudjuk egyel feljebb állítani. Egyébként is 4 éves korig írták. Brigi most kb 13 kg, kb. 1m magas és még szerintem bőven jó neki, így még egy darabig marad. Az hogy milyet veszünk utána, még fogalmam sincs. :)

Szobatisztaság
Január 7-e óta éjszakára sincs már pelus. Ezt is ő akarta így, mert ugyan nem volt száraz pelusa, de már szinte minden éjjel felkelt és szólt, hogy pisilni kell és vegyük le róla. Aztán levettem... Azóta nem volt baleset.
Ill. mégis volt, de az nappal. Valamiért péntek óta 4-ből 3 szor bekakilt a bugyiba. És kb. 2 hete visszatért, hogy fognom kell mindig az utcán a kezét, nem mer beszállni a liftbe és hasonló dolgok. Először azt gondoltam, hogy a bekakilás az ágytisztasággal függhet össze, de a "gyávasága" már előbb kezdődött. A bölcsibe is kérdeztem, hátha ott történt valami amiről nem tudok, de állítólag ott sem volt semmi. Azt mondták, hogy ez lehet életkori sajátosság is. Vélemény? Remélem hamar elmúlik a bekakilás, mert szegény keservesen sír miatta minden alkalommal. Hiába mondom neki, hogy semmi baj nem történt...

Egyébként Brigiből kiindulva, lehet, hogy lustaságból, kényelemből nem szobatiszták az érintettek. Nálunk éjszaka már ezerszer volt előtte, hogy megkérdezte, hogy "Anya, van rajtam pelus?" Mikor mondtam, hogy igen, de tartsa, megyek, mire beértem már késő volt és durmolt tovább. Aztán vettem egy másik fajta pelust, ami úgy látszik nem volt olyan kényelmes és már nem is kell a pelus! :wink:

Rólunk
Ünnepek jól teltek, leszámítva, hogy 2x is orvosnál voltunk. Szerencsére nem volt nagy baja, csak az ünnepek miatt inkább elvittük. Karácsony előtt kötőhártyagyulladás, aztán fülgyulladás miatt, aztán szilveszter előtt meg úgy ébredt, hogy az egész teste vörös kiütéses volt. Ez elég ijesztően nézett ki. Elvittük a gyerekorvoshoz, azt mondta, hogy vagy a vírusbetegség így zárul (az előző betegségek miatt) vagy az Augmentinre allergiás. Végülis az első verzió jött be, ugyanis ennek tipikus tünete, hogy a felső testtel kezdődik, aztán szépen közlekedik a pirosság a lábai fele. A végén már csak az alsó lábszára és a talpa volt vörös. Csak azért írtam le, hogy tudjatok róla, hogy ne ijedjetek meg ha véletlen nálatok is előfordul ilyesmi. Egyébként nem viszketett, meg semmi egyéb tünet nem volt már ekkor.
lora7
 
 


Most látom, hogy jó hosszúra sikeredett a hsz-em, de azért még a bölcsis képpel még lógok. Nálunk is készült sok kép, de ez a kedvencem:

Kép
lora7
 
 


Sziasztok!

Buék, meg hasonlók, bár már kevéssé aktuális...

Réka most épp alszik, Gergő meg Dörmögőéket néz, úh talán van esélyem egy hsz-re. Még év végén írtam egy hosszabbat, de elszállt, és n nehezen viseltem, úh remélem most nem fogok így járni. :?

Jó régen nem írtam, úh megpróbálom összefoglalni, hogy is állunk: Réka valahol 5.5 hónapos körül elkezdett tápit is kapni az anyatej mellé, mert nem volt már elég tejem, és azóta is főleg tápis, kicsit anyatejes, kicsit zöldség-gyümölcsös. :roll: Nem örülök neki, h így alakult, de nem nagyon tudok változtatni rajta, sajnos ez a hozadéka annak, h Réka második gyerek, ui. egyértelmű, h a pihenés hiánya miatt nem tudom fedezni Réka anyatej igényét. Annak idején Gergővel nappal legalább tudtam pihenni, amikor éjjel sokat voltunk fent, de most ez nincs, úh végülis nem meglepő, h ez történt. :? Így jár az, aki nulla segítséggel vállal két gyereket...
Orvosokhoz is járogatunk, Gergőt és Rékát is vittem szemészetre: Gergő rendben van, bár az egyik szeme 0.25-ös, a másik meg 0.5-ös, úh háromnegyed év múlva kontroll, h romlik-e. Réka egy kicsit zűrösebb, ő már úgy született, h az egyik szemrése kisebb, mint a másik, úh emiatt még vissza kell mennünk, h elvégezzenek nála egy szemfenék vizsgálatot is, h minden rendben van-e. A sima szűrővizsgálat szerint rendben van, sőt, még jobb a szeme, mint Gergőé. :o
Aztán még orvosos: tegnap voltunk 6 hónapos státuszon, ahol gyógytornát helyeztek kilátásba, ha nem kezd el Réka hátról hasra forogni. :roll: Fura, mert mondjuk egy hónapja már megvolt a hátról hasra fordulás, de vmiért leállt vele, sőt, ha hasra fektetem, kb egy perc múlva hanyatt fordul, és eszébe sem jut visszafordulni. :( Persze az is hozzá tartozik az igazsághoz, h Réka leginkább kézben van, mert ha lerakom sír (tudom, tudom, most már megkeményítem a szívemet, és le fogom erről szoktatni) úh így elég nehéz új mozgásformákat elsajátítani. :oops:

Gergő: egyre tisztábban beszél, egyre viccesebbeket mond, úh jól szórakozom rajta, viszont egyre szófogadatlanabb, úh most nehezebb vele, mint mondjuk egy hónapja. Ahogy én látom, tudatosan hágja át azokat a szabályokat, amiket felállítottunk (olyan teljesen alapvetőeket, mint pl. wc után kézmosás), és próbálgatja, h mi történik, ha egyáltalán nem csinálja meg amire kérjük, vagy nem úgy csinálja meg, ahogy kéne. :? Plusz probléma, h folyamatos kontrollt igényel a Rékával való viszonya, mert MINDEN játékot elvesz Rékától, amit Réka kézbe mert venni, akkor is, ha az Rékáé, és egy sarokba összehordja egy kupacba a játékokat, nehogy véletlenül Réka hozzáférjen. :? Tulképp megértem a magatartását, de nem lehet hagyni, úh ált.-ban mindkét gyerek sír a végén, Réka azért, mert Gergő elvette a játékát, Gergő meg azért, mert megszidtam, és visszaadattam vele a játékot (ami addigra Rékát persze már nem is érdekli, mert ekkorra már szimpátia sírásban van gergő sírása miatt), szóval nem könnyű.

Ovi: elvileg jövő hónapban kezdjük, Gergő n várja, úh kénytelen leszek elvinni, pedig nekem jobb lenne, ha csak szept-ben kezdene, mert Réka addigra már járna, de mindegy, ha menni akar menjen, csak attól tartok, h a negy lelkesedés le fog lohadni egy hét alatt, aztán az lesz a vége, h úgy járunk oviba, h egyikünk sem akar. :? Persze megtehetném, h viszem amíg tetszik neki, aztán majd szept-ben újra, de sztem ez pedagógiai öngól, úh ha menni akar, akkor menjen és járjon rendesen. Vagy ez hülyeség? Áááá nem tudom, majd meglátjuk, ha ott leszünk.

Szobatisztaság: emlékeztek, nálunk hirtelen kellett, Réka születése előtt, úh nem volt idő megvárni, h jelezze, h már nincs szüksége pelusra, egyszerűen el lett véve tőle. Ha jól emlészem, ez még áprilisban volt, de az biztos, h fütés szezonban, mert minden radiátor tele volt száradó alsógyatyókkal, meg nadrágokkal, de 3. napra tökéletesen ment a wc-be pisilés, hét végére pedig a kakilás is. Ja, nálunk pl. Gergő egyáltalán nem volt hajlandó a bilit használni, csak a wc-t, úh egy ideig két malomban őröltünk, mert én arra próbáltam rászoktatni, de aztán kinyögte, h "szűkítő" és onnantól ment a dolog. :roll:
Viszont mi a cumival ragadtunk be n durván, MINIMUM két db. kell, és sokszor - pl. most is - napközben is a szájában lóg. Én néha n felhúzom magam rajta, és megfenyegetem, h kidobom az egész kollekciót, de persze nem merem megtenni, mert nincs kapacitásom a cumi-hisztik kezelésére is, pedig tudom, h kb három napot kéne csak kibírni....és akkor nekem jobb lenne. De neki??? Ha vmilye fáj, vagy megszidjuk, akkor egyértelműen ez a vígasza. Van jogom ettől megfosztani???

Autósülés: nálunk Graco-ban ül Réka és Römer-ben Gergő. Én a Graco-t azért szeretem, mert elég nagy, úh sokáig lehet használni. Ha Réka kinövi, csak akkor veszünk új ülést Gergőnek, addig bőven jó neki a Römer.

Ágy: mi derekt úgy oldottuk meg, h ki tudjon jönni belőle Gergő, de ő visszamegy az ágyába, ha mondjuk neki, h még korán van ahhoz, h átjöjjön hozzánk.
Réka más tészta, őt pl. a hajnali 4-es szopizás után nem lehet visszarakni a kiságyába, mert akkor felébred és nem lehet visszaaltatni 6-ig, úh ő állandó vendégünk. :?

Most ennyit elküldök, aztán remélem még tudom folytatni vmikor.
Vendég
 


Nanica

Már a 37. hét, de gyorsan eltelt ez az idő, vagy csak nekem ????????????????????????????????????????

Pann

De jó, hogy jöttél, mekkora sikere volt a traktornak ????
Nálunk Tomi leszivesebben azon is aludna !!!

Cumi: már most adagolom Tomikának , hogy húsvétra jön a nyuszika és el fogja vinni a pici babáknak a cumit és neki cserébe hoz érte valamit amit nagyon szeretne !!!!CSak az a zűr, hogy minden nap mást talál ki, hogy mi legyen helyette (legóstüzoltóautó, stb) de húsvétkor legkésőbb vége a cuminak !!!!!

Lora

Nagyon aranyos és gyönyörű kislány Brigi !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Melyik az a nem kénylmes pelus ????

13 kg ? Tomika 16 kg így ülés nemsoká nálunk is aktuális lesz !!!

SNO

Tomi szeptemberben kezdi az ovit így még a nyelvi kérdések szóba sem jönnek, de szerintem is majd csak az iskolában !!!


Pelus: nappal teljesen szobatiszta már kb. 2
hónapja Tomika, de mivel félek az éjszakától és igen változó az éjszakai pelusok szárazsága így még éjszakára használunk.Nem akkor kell éjszakára levenni ha már minden pelus száraz éjjel ????????????????????????????????????????????????????
Hogy szárítom meg a szivacsot meg paplant ?????????????

Kép Kép

Kép
kditke
 
 


Boldog új évet mindenkinek! :)
Nálunk jól teltek az ünnepek, egy kicsit magáért beszél persze, hogy most jutottam el eddig. A gyerekek kb 2-3 nap különbséggel rotációs jelleggel betegedtek meg. A szokásos lázas-taknyos-köhögős körök. 23-án még felhívtam a dokinkat, hogy ha nem változik a helyzet, akkor ugy a Heim Pál az ügyeletes? A persze nem lesz semmi baj szöveg után megynyugtatott, hogy jól tudom. Szerencsére igaza lett, Daninak csak az oltás miatt volt láza, minden rendben volt.

Kditke,
A lepedő alá érdems tenni valamit, hogy ne ázzon el éjszaka. Nálunk csak egy vastagabb Ikea ágytakaró van, ami felfogja az esetlegesen oda csorgó dolgokat, de nemigen volt probléma. Nálunk minkét gyerek szinte azonnal éjszaka is ok volt onnantól kezdve, hogy nappal rendben volt, így nagy tapasztalat nincs. Amint rájöttek a wc értelmére, az átázott reggeli pelusok elég gyorsan elmaradtak.

Pann,
Szimpátia sírás... ez egy jó kifejezés, nálunk is van, főleg Egyeske és Ketteske között. Hármaska nem sír. :roll:

Nekem nem lenne azzal bajom, hogy most jár egy kicsit és ha nem működik, akkor hagyjátok. Mi is így indultunk neki a bölcsinek, nincs vele gond. A helyzet itt egy kicsit más, mivel Nati megy oviba és inkább ő a partner, nem Nati. Amikor vmelyik nem megy - betegség - akkor a másikkal valószínűbb, hogy probléma van. Inkább akkor tiltakoznak. Nálatok pedig Réka marad, így lehet, hogy nem lesz túl egyszerű. Pedagógiailag sztem mindegy, ilyen alapon a nyári szünet is törést okozna, két hónap vagy nyolc, mindegy, egyiket sem igazán tudják értelmezni. Az ovi véget ér, majd random módon újrakezdődik. Ha nem veszed be a döntéshozatalba, akkor neki nem olyan lesz, mintha ő döntött volna, talán egyszerűbb. Ha nagyon nem működik, akkor 'most nincs ovi'.

Cumi kérdésben se rossz dolog a struccpolitika. Nálunk ujjszopi van. Nehogy azt gondold, hogy ti előrébb vagytok, mert csak úgy el lehet venni. Nem lehet. Egyszerűen váltana. A cumit előbb utóbb el fog hagyni, de ha esetleg emiatt átszokik a körömrágásra, az akár középsuliban is probléma marad. Le fog szokni. Én is ezt mondogatom magamnak. :D

Lora,
Nálunk sem voltak jellemzőek a balesetek. Voltak rövidebb szakaszok, amikor több is követte egymást. Én arra gondoltam, hogy valami enyhébb lefolyású betegség lehetett, ami másként nem jelzett. Nem foglalkoztunk vele, elmúlt.

Angol:
Szabi még egy csomó hangot nem tud még a magyar szerint sem ejteni. Eszembe nem jutna.

Rácsos ágy: Az micsoda :D

Majd egyszer befejezem...

Kép KépKép
lorca
 
 


Á-Á-Á-Á-Á!!!!
Segítség!!!
Ezt már nem hiszem el!!!

Múlt héten még egy kicsit erősödtünk itthon a több heti betegség miatt. Tegnap mentünk először oviba, ma már nem!

Bárányhimlős!!!!!!!!!!!!!!!!

Valószínű a sok orvoshoz járáskor kaptuk el valamikor, mert kb 14-20 napos a lappangás.

Szegénykém egyre pöttyösebb, talán még viszketni nem nagyon viszket, egészen jól tűri.

Két hét itthon.

Majd jövök, én is teszek ovis képet

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Lin, hogy vagytok? Rád is kérdezem, szerintem lehet, hogy ez téged jobban megvisel, nem?

Nálunk minden gyerek volt bárányhimlős, és egész könnyedén átvészelték. Azt mondják, és én is ezt tapasztaltam, hogy aki a családban elsőként kapja meg, annak viszonylag gyorsan, egyszerűen lebonyolódik a bárányhimlő.

Remélem nálatok is így lesz! :)

Most csak ennyi, sok a dolog..

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Na megtöröm már ezt a nagy csöndet. Szobatisztaságban jártas anyukák: ilyen fázis volt???
Sehol semmi szobatisztaság, de fürdés előtt ráül a bilire/áll, és 40 percig ott ül/áll, h ő pisilni fog. De semmi nem történik! Én türelmetlen vagyok, félek, h megfázik (hiányos öltözékben teszi ezt)/kihűl a fürdővíz, és különben is, fene fog ott állni egy órát. Nem hajlandó feladni, mert pisilni akar, "h örüljünk". Nem győzöm hangsúlyozni, h én így is örülök, én pisi nélkül is örülök mindennek amit csinál, de legfőképpen annak örülnék, ha beleülne már a k. kádba, h haladjunk! Mit kell csinálni? :roll:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi!
Nálunk nem volt ilyen "fázis", így nagyon 5letem sincs hogy mi tévő légy. :roll: De talán ha megengednéd a csapot, és kimennél a fürdőből, hogy szóljon ha már végzett?(bár gondolom ezen már túl vagytok).Talán ha nincs közösség, akkor nem olyan poénos neki ott trónolni órákig. :? :roll:
Csak fürdés előtt van ez a matiné?Ha beleáll a kádba, és megengeded a vizet, olyankor szokott pisilni?Mert akkor oda tarthatnád a bilit, és hamar megtelne tartalommal :lol:
Bocsi, ha már ezeket próbáltad, nincs több ötletem.
pankaa
 
 


Panka, köszi. Az otthagyást még nem próbáltam, de nem rossz, ma este! Az már megvolt, h inkább álljon a kádban, és odatartom, meg lefröcsköltem meleg vízzel és egyszer sikerült, ezen felbuzdulva így még tovább képes bohóckodni, és várunk reggelig :lol:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi,nekünk ilyen fázis kakával volt,minden este(ő este kakál)
és minden este min.egy órán keresztül.De ő azért,mert nem tudott ülve kakilni,ezért ott toporgott,szaladgált,közben szegény fejhangon óbégatott,h jön a kaki,jön a kaki,de jött a fenét,csak érezte az ingert.Aztán idővel rövidült,de sajnos ezt végig kell játszani.Mi is próbáltunk sok mindent,otthagytuk,hátha frusztrálja a jelenlét(én sem tudok pisilni ha néznek,igaz Ria????)de nem segített.Aztán megtanulta kezelni az ügyet és ment midnen,mint a karikacsapás.De ki kell várni és szerintem ez haladás,jó úton...

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok

Írtam egy mailt a közösre. Remélem meg is érkezett, nem ellenőriztem.

Most mennem kell!
lora7
 
 


Sziasztok!

Rita: Köszönöm most már jól vagyunk.
Gréta egészen jól tűrte, szerencsére olyan nagyon nem is viszketett neki. Kapatunk rá mentolos hintőport és csak zuhanyozhattunk. A rázós fehér löttyit már nem ajánlják.
Én is jól vagyok már, nagyon rossz volt nézni ahogy szenved, nagyon csúnya hólyagok voltak rajt, a másik az hogy szerintem már teljesen elege van már a betegségekből, már mindent un. Nem szabad ezt , nem szabad azt, be kell venni, be kell kenni, szegénykém már teljesen ki van, ráadásul egy szál bél, lógnak rajta a nadrágjai. Alig várta már, hogy fürödhessen, hajat nem moshattunk, mert ott is tele volt hólyaggal, ráadásul a hintőportól egyfolytában összecsomósodott, nehéz volt kifésülni stb.
De már túl vagyunk rajta, holnap ovi. Na az lesz még nehéz. Két hete hétfőn is sírt, nem akart menni, ennyi itthon lét után nem csodálom.
Ja igen, ami még nehéz volt az az hogy nem lehettem itthon vele, mert van egy iszonyatosan h..lye főnököm, inkább nem részletezném, mert akkor nagyon csúnyákat tudnék róla írni. Papával volt. (Nem baj hátha nem sokára itthon lehetek vele sokat)

Ágiboldi: Nálunk se volt ilyen fürdésnél, meg egyáltalán nem. Azóta mi újság?

Nanica: Kérünk szépen helyzetjelentést!

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


A 2010 es júliusiaknál van egy ismerős, nézzetek be!

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Sziasztok!

Helyzetjelentés:
Még mindig egyben... tegnap volt az első igazi jóslófájásom. Kb. du. fél 4 től éjjel 11ig -míg el nem aludtam kb 20-15-10 perces fájásaim voltak - gondoltam, ha ez szülés úgysem tudok majd aludni, ... reggel pihenten ébredtem, úgyhogy még csak jósló volt :roll:
Egyébként hatalmas a hasam, már többet híztam, mint a Linussal, a hasam teljesen szétrepedt (Linussal csak az utolsó - pluszban ráhordott két hétben repedt meg a hasam, az is csak kicsit...
A baba elvileg korának megfelelő - 10 héttel ez előtt még sokkal nagyobbnak mérték, mint a kora.
A baba méretétől függ, hogy újra császár lesz-e (lélekben készülök rá, hogy igen, de azért jó lenne normál úton szülni egyet)
Forródrót van, ti is értesültök, ha valami történik!

Pocak 37 hetesen (mostmár még nagyobb)

Kép

Lin: Köszi, hogy hiányoltál! Örülök, hogy Gréta jobban van! A főnök meg monnyon le :lol:

Tényleg csak rövid voltam, mert Linus itt nyaggat!

Ölelés mindenkinek!

nanica
 
 


Ótejóég mekkora pocak! :shock: :lol: Nekem nem volt ekkora még második nekifutásra sem...legalábbis fentről nézve biztos nem tűnt ekkorának. :lol: Viszont másodszorra én is kicsit többet szedtem fel, és az én hasam is csúnyán berepedt, úh úgy tűnik a 2. babó ezzel jár. :(
Szurkolok nektek, h öszzejöjjön a term. szülés, de leginkább azért, h minden rendben menjen! :wink:

Ági! Bevált a magára hagyás?

Ditke! Nálunk a traktor - méretei miatt - száműzve lett a lakásból, úh a biciklik közt várja a tavaszt. Egyszer voltunk kint vele az utcán, de azt hittem megőszülök, mire hazaértünk, úh egyelőre nem vagyok motivált a traktorral való közlekedésben. A kertben is próbálkoztunk vele - az okos anyja kitalálta, h milyen jó lehet hóban traktorozni, de kiderült, h nem "hóra termett" a járgány, úh a harmadik elakadás miatti dühroham után elpakoltam a traktort. Eddig ennyi traktoros élményünk van. :?

Nálunk elég nehéz volt az utóbbi néhány hét, ui Réka felhagyott a sokszor ébredéssel, helytte csak egyszer ébredt (éjfél és hat között), de akkor átlag 2 órát fent volt....senkinek nem kívánom. Az utóbbi időben csak arra vágytam, h 3 órát alhassak egyben. :( Most azóta már jobb a helyzet, már 3. éjszakarendesen alszunk, de még nem egyértelmű, h miért ui. egyszerre három dolgon változtattunk, és még nem tudjuk, melyik hatott (egész napos tömés, bugyola, ágy áthelyezés). Az lehet, h együtt hatnak (együtthatók :lol: ), úh egyiken sem változtatunk. :)

Na még gyorsan két dolog, mielőtt elindulunk oltásra (3. nekifutás :? ).

Tegnap voltunk szánkózni, és szegény Gergőnek úgy nekiment egy b@rom a szánkójával, hogy lila a szeme alul, a szemöldöke felett pedig sebes. :( Pedig a pálya szélén jöttek fel, apája húzta szánkón, amikor egy überbéna kisodródott és pont elcsapta a mi szánkónkat. Hja, és persze egy szó nélkül elhúzott. Tipikus. :evil: :evil: :evil: Szegény Gergőnek ez volt az első szánkózása...és gondolom idén az utolsó is. :(

És a másik dolog: közeledik a farsang, akinek - szintén - nincs ötlete, két használható link:

http://www.buycostumes.com/browse/Infan ... lts17.aspx


http://farsangolunk.gportal.hu/gindex.php?logout=1
Vendég
 


Nanica,aztaaaaa,mintha magamat látnám,csak én a 38.héten megkönnyebbültem :lol: :lol: tegnap voltunk dokinál,minden rendben,szerencsére.Drukk,hogy sikerüljön természetes úton szülnöd.

Pann,hát megértelek,hogy kész vagy!!!!Én még csak 2x kelek éjjel szoptatni,ami cseppet sem megterhelő,mert tényleg olyan ügyes már,hogy 10 perc alatt beeszik és alszik is tovább.De ha jön a fogzás....az nálunk betette anno a kaput.Dénes volt,h egy éjjel 14x kelt(!!!)de minden nap min.5x,6 hós korától 9-ig...nem voltam nagyon zombi...ha G is így viselkedik majd,kidőlök,mert akkor legalább nappal nyugi volt,amikor elaludt.

Lin,örülök,h túlvagytok a bárányon.Oviban jól ment minden ennyi kihagyás után?

Mi betegen.Egyedül G egészséges,ami remélem így is marad,mert semmi kedvem egy 7 hetes orrát szívni.De hát ha kell,hát kell.D már kifelé megy,K hozta haza és ő már egy hete taknyos,én tegnap óta,de ma már készülök elpatkolni.Hajrá maszkos szopi!!!

G majdnem 6 kiló...doki és Ria kicsit elcsodálkoztak tegnap.6-7 hós korára 'illik' megduplázni a súlyát,de ő ezt megteszi 3 héten belül
:roll: Pedig annyit nem is fogyaszt,mint D,most is alszik 3 órája....

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli! Jobban vagytok? Nálunk egy hányós-hasmenéses volt, amit csak Réka úszott meg, úh reméljük Gergőtök is átvészeli a rázós napokat!

Alvás: Nálunk az a gond, h ált.-ban nem derül ki, h Réka miért ébred. Nem fájdalmas sírás (ált.-ban nem is sír), enni nem kér, "csak" fönt van. :? Most egyébként 4 éjszakánk volt normális, aztán ma éjjel megint 2-6-ig ment a móka. Gergő meg 7-kor kel, szóval volt időm kipihenni magam. :x Most persze mindkét gyerek húzza a lóbőrt, és ha lenne egy kis eszem, én is ezt tenném. :lol:

Ma megvolt a szemfenék vizsgálat is (Rékának), szerencsére minden rendben, nincs semmiféle fejl.-i rendellenesség, úh megkönnyebbültem, viszont 4 havonta kell vinnem kontrollra, ami nem igazán dob fel, de hát ezzel nem szórakozik az ember, ha a szakember szerint kell, akkor kell. :?

Szép az a 6 kg-os súly :o ....Réka alulról veri a 7-et. :roll: :lol:

Tényleg! Ti nézegetitek a gyerkőcök súlyát? Gergő már 100 éve kb. 14 kg....többiek?

Ébredésről jut még eszembe: nálunk a negatív rekordot Réka állította fel két hete szombatról vasárnapra virradó éjjel: 3x40 percet aludtunk. Még szerencse, h hétvége volt....

Haj-haj. Gergőm meg megy oviba...ha minden igaz, márc. 8-án kezdünk, mert febr. végén még síelgetünk pár napot, így inkább eltoltuk egy kicsit a kezdést. Sztem én jobban izgulok, mint ő :oops: , bár ő minden alkalmat megragad, h kijelenthesse, h ő már óvodás nagyfiú, úh benne is rendesen dolgozik ez az ovi-ügy. Februárban még be kell szereznünk olyan komoly óvodás dolgokat, mint tornacipő, meg ágynemű, stb., úh remélem teljesen rá fogunk hangolódni a dologra. Én mondjuk már dörzsölöm a kezemet, h végre Rékára is lesz egy kis időm és délelőttönként majd vele is végigpróbálgathatjuk a babás programokak, mint pl. babaúszás (nem Pólus), Ringató, de azért n nehezemre esik elengedni a Gergőt magam mellől. :(

Bárányhimlőről jut eszembe: Gergőt februárban kell vinnem oltásra, és a bárányhimlő elleni mellé kap majd egy kullancs ellenit is, ami nem lenne gond, ha bírná. De nem bírja, Réka oltásairól is kimenekül, úh fogalmam sincs, mi lesz...remélem nem kell majd lefogni vagy ilyesmi, mert az elég szörnyű lenne. :shock: A vicc kedvéért persze Réka is kap majd egy oltást (BCG ismétlő :cry: ), úh három oltást kell majd a két gyerekbe bejuttatni. Jó lesz. :?

Más: kaptunk egy szuper könyvet Karácsonyra, Gergő legalábbis imádja, szinte minden nap előveszi, és legalább a felét végig kell vele játszani:

http://www.csaladinet.hu/hirek/szabadid ... _ismerteto
Vendég
 


Lillus blogja a ti gépeteket is lefagyasztja, vagy csak a mi Linuxunk vacakol?
Vendég
 


Tegnap este azért eljutattam a gmail-ig.....szégyenlem, hogy csak most. :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Sziasztok!

Pann
Ne szégyeld magad, nem tudhattad, meg egyébként is!!! :)

Írtam megint a gmailre, igyekszem majd rendszeresen hírt adni, mindenképp megírom azokat a sorokat, mert szeretnék egy napló szerűséget vezetni, és akkor már nektek is elküldöm, ha nem bánjátok.

És mégegyszer nagyon köszi nektek a sok kedves és segítőkész sort, egyelőre még nem tudom, de elképzelhető, hogy lesz amiben segítségeteket fogjuk kérni. Szóval köszönjük.

Ide írni ugyan nem valószínű, hogy fogok, de azért persze érdekel kivel mi van, úgyhogy ti írjatok továbbra is!
lora7
 
 


Sziasztok!

Én még mindig egyben.

Lora, csak írj, és kérj, ha valamire szükség van! Puszi.

Itt az előbb ónos-eső esett, most meg szakad a hó. Nagyon nehezen vagyok hajlandó kimozdulni. Pedig nem ártana.

Tegnap kb 4 től este 9ig kb 15 perces fájásaim voltak, aztán elaludtam és elmúltak.
Kiváncsi vagyok meddig húzzuk ki.

nanica
 
 


Elnézést a zavarásért, de hátha ha valakit érint, vagy érdeklődne a munkám iránt.
Szakvizsgázott gyermekpszichológus vagyok. Segítséget tudok nyújtani az alábbi gyermekekkel kapcsolatos nehézségek megoldásában (Budapesten):
- nevelési nehézségek
- szobatisztasági gondok
- alvási nehézségek
- evési problémák
- testvérféltékenység
- beilleszkedései nehézségek óvodába, bölcsődébe
- lelki problémák gyermekeknél, de akár a szülőknél is.
Lehetőség van baba-mama konzultációra, valamint a kismamák szorongásainak (várandósággal, gyermekszüléssel, ápolással, szoptatással stb. kapcsolatos) feloldására is.
Elérhetőségem: gyerekpszicho@yahoo.com
gyerekpszicho
 
 


Sziasztok!

Nanica, mi a helyzet? Mekkora pocak :shock:

Nálunk remekül áll a helyzet, most jöttünk ki a Heim Pálból. Dönci nagyon hörgött, uh a gyerekorvos kontroll után küldött minket röntgenre, onnan meg elkapott a belgyógyászat és csak harmadnap sikerült kijönni, 'szülő kifejezett kérésére'. Más se kellene, minthogy valami jó kis vírust összeszedjünk. Kicsit kevésbé hörög, orra csorog, kedve nem túl rossz. Csak a tegnapi éjjel volt húzós, alapból egy nagyon vidám, békés baba.

Ágiboldi,
Szobatisztaság nálunk túl gyors volt ahhoz, hogy bmi érdemleges szakasz legyen. Ha elteszed a bilit, nincs előtte, nem fog rajta fagyoskodni. Nem megoldás, tudom, de ott ácsingózni se a legjobb.

Nektek nincs olyan érzésetek, mintha a törp elfelejtene levegőtvenni beszéd közben és tulajdonképpen ébredéstől alvásig mondja-mondja-mondja?? Már zsong a fejem néha. Szabi ehhez még úgy tud gesztikulálni, hogy óriási akaraterő kell hozzá, hogy ne vonyítsunk hangosan a röhögéstől.

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca,mi iszony nehezen álljuk meg,bevallom,sokszor elröhögöm magam,de olyanokat tud mondani....már ezer éve nem jegyeztem fel,pedig kellene,de naponta olyan sok van,hogy képtelenség.Csak így sajna nem emlékszünk vissza sokra.

Nanica???

Kép Kép
meli1118
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: