Új privát üzeneted érkezett!

A fiam 5 lesz, a lányom 1 múlt... Dilemma, hogy legyen-e majd egyszer még egy harmadik gyerkőc is... Anyagilag nem állunk a helyzet magaslatán, GYED lejárta után nem ártana dolgozni. Most 2-3 éven belül biztos nem lesz szándékosan kistesó, de azért még olyan jó lenne egyszer átélni!

Érvek, ellenérvek? Vagy csak úgy beszélgessünk, jó itt ismerkedni!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
 
 


Igen, igen, igen!!!! Hajrá kistesó! :) Ha úgy érzitek, hogy szeretnétek és úgy lesz teljes a család, akkor ne hagyjátok ki. :wink:

Anyagiak: régebben sokan mondogatták, hogy 3 gyerek költségtakarékosabb megoldás, mert akkor lényegesen több szociális juttatásban részesül a család. Nem tudom, hogy most mi ezzel a helyzet, érdemes utánaérdeklődni. :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Gabi

Nálunk is 1 fiú,1 lány,nagyjából hasonló korúak :).Mi mindenképpen szeretnénk harmadik gyerkőcöt is,legalább csalódni nem fogunk már a nemét illetően :D!
Mi egyenlőre azért nem vállaljuk,mert a férjem külföldön dolgozik,így egyedül vagyok a két gyerkőccel,félállásban dolgozok és tanulok is.Másrészt úgy tervezzük,hogy ha tudunk építkezni,akkor amint elkészül a ház,addigra lesz helye az újabb jövevénynek.Addig nem látjuk értelmét.

Pár kolléganőm elég furán nézett rám,hogy szeretnénk harmadik gyermeket is,mert hogy az összességében milyen költségekkel jár,hiszen taníttatni kell őket,ráadásul -gondoljak bele-lakás,autó :shock: :shock: .
Na itt leszakadt a cérna és közöltem,hogy nem "halat akarok adni nekik,hanem megtanítani őket halászni".Nyilván segíteni fogjuk őket,ahogy tudjuk,de a seggük alá rakni mindent...ez a mi gondolkodásmódunkba nem fér bele :roll:.

Egyébként mi is kb 2-3 év múlvára tervezzük a kistesót,vagy még egy kicsit későbbre :).

Üdv :)

 
 

 
 

Sziasztok!

Én azt mondom aki teheti vállalja be a harmadikat!
Mi így tettünk! :D
Mindíg 3 gyereket szerettünk volna.Az első kettő "tök simán" jött össze!Aztán amikor úgy döntöttünk,hogy jöhet a harmadik egy nagyon nehéz és hosszú út vezetett odáíg,hogy sikerüljön is!
3 évig próbálkoztunk!!Ez alatt 3× vetéltem el! :cry: Végül kiderült,hogy a progeszteronom alacsony.Erre gyógyszereket kaptam és végül SIKERÜLT!!
Nekem a nagyok mellett már marad időm babázni főleg amíg Ők suliban vannak!Olyan jó!
Ha nem császárral szültem volna mind a hármat (Bár a prof akinél szültem azt mondja még egy belefér!) és valaki garantálná nekem,hogy simán jön össze a baba akkor még egyet vállalnék!De így azt hiszem itt megállunk mert mégegyszer ezt nem tudnám végig csinálni!
Tehát én azt mondom HAJRÁ!

Bocsi,hogy hosszú voltam!

Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!!!!

Én is csak drukkolni szeretnék............mi is három manót képzeltünk mindíg.Anyagilag mi sem villoghatunk, én már a családi pótléknak utána jártam :oops: , a 2 gyerkőcre fejenként 12700, tehát 25400, 3 gyerek után fejenként 14900 tehát 44700.A 3 gyermekes család már nagycsaládnak számít......tehát így anyagilag kicsit kedvezőbb a helyzet.

Tudom, hogy furcsán fognak ránk nézni( a rokonok:MINEK NEKÜNK 3 GYEREK ebben a mai világban????), de én így tudom elképzelni így lesz teljes az életünk, remélem érthető vagyok!!!! :oops: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti!

Rám is furán néztek (a saját anyám is) főleg,hogy ugye csak komoly küzdelmek árán jött össze a baba!Azt mondta mindenki nem vagyok normális!Miért nem hagyom abba,már úgyis van két szép gyerekem!A sokadik ilyen beszólásnál már ölni tudtam volna!! :evil:

Sziasztok
Vendég
 


Alziza!!!!!!

Azt elhiszem :lol: :lol: :lol: , én már edzem magam előre, hogy felkészült legyek arra a sok okosságra amivel kábítani fognak!!!!!! :shock:
Az én helyzetem azért is "más" , mert mind2 szülés után gyermekágyidepresszióm volt ...nos elhiszem , hogy aggódnak miattam, de NEM KELL!!!!!
Na mindegy szóval ez bonyolult, de tudom , ha sima eset lennék, akkor is sokkolna a hír mindenkit, hogy még egy babót szeretnénk!!!!! :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti!
Erre a gyermekágyi depresszióra kineziológust nem próbáltál?
Állítólag csodákra képes!Gyerekkorig képesek vissza menni!
Valami biztosan kiváltja ezt,szerintem mielőtt terhes leszel látogass el egyhez!
Nekem akkor ajánlották amikor már idegbeteg voltam attól,hogy nem jön össze a baba!De mire elmentem volna pont terhes lettem!!
Egy nagyon jó ismerősőm járt ilyen kezelésre és azt mondja olyan dolgokat oldott fel benne amiről nem is gondolta,hogy annyira idegesíti!Végig zokogta az egészet és azt mondja utána mintha kicserélték volna!

Na, megyek főzni amíg Zalán alszik!

Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Mi is dilemmában vagyunk a 3.-at illetően. Első feilndultságunkban 4-et szerettünk volna, de aztán összeházasodtunk, és semmi nem úgy jött össze, ahogy gondoltuk. Az első gyerek egyből jött házassásgkötés után, most ő 7 éves (lány), rá pont 2 évre a második (fiú). a másodiknál egy pillanatig nem haboztunk, tudtuk, hogy kell a tesó a gyereknek, de a harmadiknál már bizonytalanok vagyunk :oops: . Előbb nem tudtuk vállalni (20 m2-es szobában laktunk 4-en....), most, hogy átköltöztünk a 3/4-ig kész házunkba, nagyon kell az én fizetésem is, hogy be tudjuk fejezni a házat. 1-2 éven belül tuti nem lesz kistesó.
De később nem lesz-e már túl nagy a korkülönbség, és nem fog-e gyakorlatilag egykeként felnőni a pici??? Most nyáron leszünk 31 évesek a férjemmel, nem leszünk-e túl idősek a gyerekvállaláshoz??? Arról nem is beszélve, hogy a környezetünkben szinte mindenki ellene van (leginkább a saját anyukám :cry: ), hogy mégegy gyereket vállaljunk, mondván, MIBŐL????

Mindenesetre szeretnénk mégegyet, aztán majd meglátjuk...

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Panda!

Mint a vonalzóimon láthatod nálunk is nagy a korkülönbség!
Bár nem így terveztük,de mivel nehezen jött össze a harmadik, így lett! :lol:
De egyáltalán nem baj!Sőt!!
Nem fog "egykeként" felnőni mert a nagyok tök jól elbabáznak vele!Ő pedig megy utánuk mindenhova!
Aról nem beszélve,hogy az én dolgom is sokkal könnyebb!A nagyokat már nem kell kiszolgálni és szeretnek segíteni is!
Egyébként én 33 éves múltam és nagyon-nagyon erősen gondolkodunk egy negyediken is!Nagyon jó lenne,de félek is,mert mégegyszer ezt nem tudnám végig csinálni amit Zalánnál!Sok volt az a három küzdelmekkel teli év! :(
De ha valaki garantálná nekem,hogy azonnal összejön egy percig sem gondolkoznék!

Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Érdekes,hogy az ember szűkebb környezete milyen furán tud reagálni erre.Mondjuk nálunk a családban ebből nem volt gond,senki nem ellenezte,most pedig már egyértelműnek látják :).
Szt én is kiakadnék,ha macerálnának ezzel :?...

Panda

Én is 31 vagyok és kb 35 leszek,mire elindul a kistesó projekt.Én 3. babához ezt a kort nem érzem soknak.Van olyan kolléganőm (nem is egy,kapásból 3 is eszembe jut :roll:),aki 35 évesen vállalta az elsőt....
A korkülönbséggel kapcsolatban:én a kicsinek sem vagyok híve,hiszen akkor sokkal kesevebb ideje és energiája marad a szülőknek mindkét(három-négy -öt) gyerekre.Nálunk az első kettő közötti idő is tudatos tervezés volt(na nem a pont 1 év :D),hogy ne legyen se túl sok,se túl kevés.ennél többet terveztünk,de nem bírtam magammal :D!És én azt mondom,ez így lett jó :).


Alziza

Azért,gondolom,nem védekeztek :wink:?

BMO

Nálatok mikor indul a projekt? :)

 
 


Anyapoc!

Végülis én sem érzem magam öregnek, sőt, ha a gimis osztálytársnőimet veszem alapul, 14-ünk közül csak 4-en vagyunk anyukák (az én lányom a legidősebb :wink: ), és a többség egyelőre nem is akar gyereket.
Érdekes, mi mindenképpen kis korkülönbséget akartunk (1,5 év-2,5 év között). Csak az első év volt nagyon kimerítő, azóta egyre könnyebb.
Viszont a barátnőmnek most született a 8 éves kislánya mellé a kisfia, és látom, hogy milyen nyugalommal és élvezettel babázik. Pont, mint első alkalommal. Hát, ez nekem másodszorra kimaradt, mert olyan voltam, mint a mosogatórongy, mégsem bánom, hogy így döntöttünk. A tesóm és köztem is 2 év van, és nagyon jó így, a férjem és a bátyja között viszont 7 év, és ő mindig panaszkodott, hogy hiába van testvére, mégis olyan, mintha egyedül lenne. Sosem játszottak együtt (kivéve persze az első 1-2 évet, mikor elbabázott vele a sógorom, de arra már nem emlékszik), nem szeretett otthon lenni, mert nem volt társasága. Nálunk ez az élmény meghatározó volt abban, hogy viszonylag hamar jött a 2 gyerek egymás után.

Az viszont érdekes, hogy a munkahelyemen természetesnek veszik, hogy lesz mégegy gyerekünk, állandóan kapacitálnak, hogy szüljek már végre :lol: . Ott mindenki kétgyerekes, én lennék az első "nagycsaládos".

panda
Halásztelek
 
 


Alziza!!!!

Járok természetgyógyászhoz, ő segített kigyógyulnom, mert a pszihiátereknek meg sem tudtam fogalmazni, hogy mi a gondom...nekem az előző életeimben történtek dolgok, csináltunk oldást rá így nagyon remélem, hogy most minden rendben lesz!!!! :lol:

Panda:szerintem nem lesztek idősek, ha mind a ketten szeretnétek az nagyon jó, és tudod a gyerekek megfiatalítanak!!!! :wink:

Anyapoc:már a project közepén vagy végén :lol: vagyunk 2 hét múlva megyek dokihoz addig titkoljuk erősen!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

És hogy hány darab gyerek a jó nem tudom, de mikor mi hármasban voltunk, nagyon boldogok voltunk, de most, hogy négyen vagyunk ez sokkal de sokkal jobb, mert ők is szeretik (na jó néha gyepálják :wink: ) egymást, igaz , hogy több energia kell hozzájuk, de sokkal több szeretetet is kapunk tőlük!!!!!!!!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Még a korkülömbségről pár szót:nővérem 10 évvel idősebb , a bátyám pedig 2 és fél évvel.A nővéremmel nagyon jól kijövök már a kezdetektől, bátyámmal nem vagyunk 1 hullámhosszon.Nővéremnek 3 gyereke van(lehet hogy ezért szeretnék annyira 3 manót) már nagyok 2 év és 5 hónap van közöttük, tehát 29 havonta szülte őket :lol: , és ők is nagyon jó tesók, a legnagyobb fiú utána két lány következett.Az én gyerekeimet, már pici koruk óta pesztrálják és a keresztfiam is simán eljátszik velük, nagyon édesek...konklúzió:nekem a kis korkülömbség nagyon bejött(enyéim között 2év és 17 nap van :lol: ), de nem hinném, hogy gond lenne a sok év sem, mert akkor a picinek sok-sok kényeztetésben lesz része!!!!!!
De mi úgy szeretnénk, hogy legyen meg a gyereklétszám, aztán megyek vissza melózni...ez így egyszerűbbnek tűnik.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Anyapoc!
De most védekezünk!Mégegyszer nem esek abba a hibába,hogy viszgálatok nélkül legyek terhes!De mondom én ezt most még csak fontolgatom!Szeretném, jó lenne,de félek is!Azt pedig elfelejtettem,hogy én mind a hármat császárral szültem!Tehát sok mindentől függ,hogy lehet e!

Márti!
Ha jól tudom a kineziológusnál nem kell megfogalmaznod,hogy mi a baj!Ő megtalálja!

Ezt e-mailben kaptam!Olvasátok el!Szerintem jó!! :lol:



Ugye milyen igaz?
Miért imádom az Anyákat..

Anya és Apa Tv-t néznek mikor Anyu mondja : későre jár fáradt vagyok megyek, lefekszem.
Bement a konyhába megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a pop cornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tényért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.
Néhány nedves ruhát betett a szárítóba egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy polót. Felvarrta a lelogó gombot. Felvett néhány ottfelejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a rtöltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest és felakasztotta a törülközőt száradni. Ásítózva és nyújtózva egyenesen bement a hálóba. Megállt az asztalnál írt néhány sort a tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára előhúzta a
Szék alá rejtett munkafüzetet.. Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot és írt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette. Aztán Anyu megmosta az arcát 3:1 lemosóvalmajd éjszakai krémet tett rá, megmosta a fogát, lereszelte a körmeit. Apa kikiált: Azt hittem, hogy lefekszel! Már megyek- feleli. Vizet öntött a kutya táljába kiengedte a macskát, majd meggyőzödött róla hogy az ajtók zárva vannak és az udvari lámpa ég.
Mindegyik gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjeli lámpát és a Tv-t , felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyestartóba majd volt egy rövid beszélgetése a még fönnt lévővel, aki még mindig a háziját csinálta. A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe. Még 3 dolgot adott a 6 legfontosabb megteendő dolog listájához.
Elmondta az imáját és elképzelte a befejezését a jövőbéli terveinek. Ezalatt az idő alatt Apa lekapcsolta a Tv-t kihírdette hogy nincs semmi különös tennivaló. Megyek aludni. És ment.. minden egyéb gondolat nélkül. Van itt bármi különleges? Tudod már a nők miért élnek tovább...?
MERT MI HOSSZABB HASZNÁLATRA LETTÜNK CSINÁLVA..... és az egyetlen ok, amiért nem halunk meg hamarabb az az, hogy túl sok tennivalónk van!!!
Vendég
 


Alziza!
A sejtmemóriából megmondja, hogy hol-mikor történt valami gond.
Beszélgetni azért kell, hogy rám hangolódjon!!!!
Utánad jártam a Vetélés topikban, és nagyon sajnálom, amin keresztül mentél :cry: , elhiszem, hogy mégegyszer ezt nem vállalnád!!!!Szörnyű lehetett.
Nekem is volt egy vetélésem a 2 manó között, de valószínű azért , mert spirál mellett estem teherbe!!!! :shock: :(

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ezt a szöveget én is megkaptam mailben............jót derültem rajta , mert tényleg annyira találó!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Panda

A gimis osztályban nálunk is hasonló az arány.Amikor volt a 10 éves érettségi találkozó, a lányok közül csak nekem volt gyerekem :shock: ,egy másik lány pedig éppen várandós volt...A fiúk jobban alakítottak ezen a téren :wink:!
Szl nem vagyunk öregek,sőt :D!
Érdekes ez a korkülönbség dolog :).A bátyám és köztem 6 év van...nem emlékszem nagy együttjátszásokra,bár nálunk mindig volt "banda" a grundon :D!De most imádjuk,segítjük egymást,és ez nagyon jó :).
Jó fejek a munkahelyeden :wink:!Vajon miért szekíroznak vele? :lol: :lol:

Bmo

Akkor titkolva és egyenlőre nagy zárójelben gratulálok :lol: !
Szt is mindig az aktuális családfelépítés a tökéletes,ahhoz tud alkalmazkodni az ember és így érzi teljesnek :).Ezért nem értem azokat az ismerőseimet,akik azt hajtogatják,hogy még nem ideálisak a körülmények a gyerekvállaláshoz :,...én meg hiába mondom,hogy olyan nem is lesz... :roll:.

Alziza

Jó a szöveg :)!És mennyire találó :D!Nem olvastam,hogy mi történt veled,de majd utánaolvasok,nem akarok régi sebeket felszakítani.Biztosan nem volt egyszerű és így okosan döntötök,ha tervezetten csináltok mindent :).


Kokülönbség:ez tényleg egy érdekes kérdés,ki mire esküszik :).Valahogy talán nme is az a lényeges,hogy melyik a jó,hanem kinek melyik jó.Ki így bírja,ki úgy.Én pl. biztosan megzöldültem volna két kismanóval,igaz nekünk az elején problémás volt az alvás(na meg sokat vagyok velük egyedül),nem is kicsit.Másrészt így utólag sem bánom,hogy az első 3 évet teljesen a fiamnak tudtam szentelni.Persze a lányom ennyit már nem kap belőlem,de azt pótolja a testvére.Legalább is én szeretném így hinni :).
És úgy tűnik,nem csak a korkülönbségen múlnak a dolgok,hanem a gyerekek személyiségén is...persze ezzel sikerült felfedeznem a spanyolviaszt :D!
Egyébként szt az sem rossz,hogy ha a testvérek nem játszanak el egymással,hiszen szerezhetnek külön barátokat is,legalább is ez az ideális,más korcsoport más baráti társasággal....


Na inkább megyek tanulni,meg aludni :?...

Jó éjt :)!

 
 


Anyapoc:köszi :wink:
Látom majdnem napra pontosan 3 év van a 2 gyerkőc között!!!!Micsoda precizitás!!!!! 8)
Én különben ezt a 3-4 év korkülömbséget is tökéletesen megértem, hiszen valakinek így a jobb.Épp az egyik barátnőm mondta 2 kislányuk született kevesebb, mint 2 év külömbséggel, hogy ha lesz kistesó akkor csak későbbi időpontban, mert őt ez kicsit megviseli és a következő manót már szeretné kiélvezni!!!! :lol:

Nekünk a gyerekeink mag nagyon jól megvannak, de ehhez szerintem nagyban hozzájárul, hogy a "nagy" a kislány :nagyon anyáskodó, gondoskodó...na jó néha őt is elkapja a gépszíj és bevadul 8) , de imádják egymást.Furcsa is lesz szeptembertől, ha megy az oviba majd szoknunk kell a helyzetet, mert a fiam kicsit "zizi" tud lenni, ha a tesókája nincs a közelben!!!! :shock: :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Anyapoc!
Hát, a gimiből a fiúk még ennyire sem aktívak gyerek téren, mint a lányok. Viszont az ált. isk.-ban nagyon le vagyok maradva a 2 gyerekemmel, az ottainak között sok 3 gyerekes van. Bár, az is igaz, hogy abban az osztályban a felsőfokú végzettségűek aránya elég alacsony, míg a gimiből 1 kivétellel mindenkinek van diplomája.
A muknahelyemen (9 éve dolgozom ott) kezdettől tudják, hogy több gyereket terveztünk. Csodálkoztak is, hogy mikor Ádám után visszamentem, nem lettem rögtön terhes (én a két gyerek között is visszamentem dolgozni, a férjem volt gyed-en Noémivel, szept. 1-én mentem vissza, és a hónap közepén már ott volt Ádám :lol: ). Na, azóta is várják, hogy mikor jelentem be a harmadik babát :P .

Ideális körülmények
Na, nekünk aztán nem voltak ideális körülményeink, de gyereket akartunk és kész. A nagyimnál laktunk egy 20 m2-s szobában, először kettem, majd hárman és az utosó 4,5 évben 4-en. Autót (egy 11 éves Wartburgot :D ) is csak akkor vettünk, mikor Ádám megszületett, mert 2 pici gyerekkel, babakocsival nehézkes volt a tömegközlekedés.
Szerintem ez a legjobb kifogás, amit csak ki lehet találni arra, hogy miért nem szül az ember gyereket. És ezt meg is érti mindenki, mert ebben a mai világban ugye...

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Azt gondolom a többség aki a megfelelő körülményekre hivatkozik nem is nagyon akar gyereket!
De talán job is,hogy inkább erre hivatkozik minthogy szüljön aztán szegény gyerekkel nem foglalkozik!
Egészen közeli ismerőseim közül is van olyan aki szült pl.azért,hogy a pasi mellette maradjon de a gyereket szinte az anyja neveli!
Vagy van olyan ismerősöm is akinek két gyereke van és már az első születése után is rosszul éltek (nem anyagilag) de mégis jött a második!Együtt élnek de marják egymást a gyerekek pedig ennek fültanúi! :evil:
Nagyon keveset vannak a gyerekekkel!Az iskolából,óvódából 5-kor hozzák el őket,utána pedig a lány anyja vagy nagynénje vigyáz rájuk!Hétvégeken a lány bulizni jár álltalában,a srác meg ki tudja?!

Hát ez a szomorú!
Az unokahúgom szintén nem" mintaanya"!Mondjuk a fent említetteknél sokkal jobb!De Ő belátta,hogy Neki ez nem való és nem szül többet!

Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Nem vesztem el, jövök majd, csak mindig ezer a dolog!

Nálunk tavaly lett volna aktuális a 10 éves osztálytalálkozó. Ami érdekes, hogy az 5 évesen összesen 6 babát számoltunk az oszályból, mostanra ez a szám több mint 20!!!!!!!!!!!!! Bár 34 fős osztály volt, és sokunknak már 2 gyerek van, így sok a gyerektelen is...

Igen, juttatásokban jelentősen jobb helyzetben vannak a 3 gyerekesek, de mégis várunk még, mert a mostani helyzetünk elég elkeserítő. Mármint az anyagi. Majd olyan 34-35 évesen vesszük elő a témát, és akkor (talán) belevágunk a kistesózásba.

Korkülönbség. Én legalább 3 évet szerettem volna, 3 és fél lett, és néha még ezt is kevésnek érzem, mikor Lackó féltékeny, mikor utánozza a kicsit, mikor összevesznek, mikor mindketten hisztiznek... Na akkor azt mondom, soha többet, és szabadságra akarok menni, máskor meg olyan édesen játszanak együtt, nevetgélnek, a nagy vigyáz a kicsire, szóval szétvet olyankor a büszkeség!

Most viszont a konyhámat veti szét a rengeteg mosogatni való, úgyhgoy megyek is!

Örülök, hogy ilyen sokat írtatok!!!!!!!!!!!!!

Pusz mindenkinek! Gabi

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
 
 


Sziasztok!

Bmo

Remélem,azért a konrét hírrel majd megörvendeztetsz minket :wink:!
Óóóó,igen a precizitíás...A dologhoz az is hozzátertozik,hogy mindkét gyermek 38. hétre született,szl nagyon tudták,mi a pálya :D!
A felállás egyébként a következő a szülinapok tekintetében a családban: anya aug 15, apa aug 21, csaj aug 23, pasi aug 24....Na erre mondta aztán anyósom,hogy nálunk kétszer lesz karácsony 8) ...egyszer augusztusban,egyszer decemberben :D!.Na meg apa szt még 22-ére is kéne egy esélyes :shock: ...én meg mondtam,hogy a téli első hónapokból elég volt :?...
egyébként most azon filózgattam,hogy ezek szt nagyon nem korkülönbség függő,hogy mennyire vannak meg a tesók egymással.Nálatok kicsi és jól megvannak,nálunk nagyobb és le sem másznak egymásról...hát ezek szt ez is egy többtényezős dolog :).Ezek szt tényleg nincs ideális korkülönbség :D!Illetve az,ami a család minden tagjának nagyjából megfelelő :D...csak ezt előre ki tudja :?...
Majd drukkolunk a szeptemberi ovikezdéshez :)...na de sokat nem kell várnia :wink:!

Panda

Gondolom,nálunk is az lehetett az alacsony gyerekszámnak az oka,hogy sok a diplomás.Ráadásul az osztály fele orvosnak ment(speces osztály voltunk,adott volt...),ott a képzési idő még hosszabb...
Én is visszamentem a két gyerek között dolgozni,nálunk anyós volt GYes-en :).Most meg anyum van a kicsivel itthon,de a GYes-t én igánylem,mert a tanuláshoz is kell :).Akkor nálatok is érdekes volt a felállás :D!El is hiszem,hogy várják,mikor jelented be :wink:!
Hát nálatok tényleg nem lehetett kifogás az anyagi kérdés :wink:! Nem semmi,hogy így is belevágtatok :).De gratulálok hozzá :)!Ügyesek vagytok!


Alziza

Szomorú,amiket leírtál,de jó tudni,hogy vannak még olyanok,akik képesek önkritikát gyakorolni :?....
Az oviban nem egy példát látok arra,ahol a gyereke csak egy pipa.Szl csak azért van,mert KELL lennie,így család a család...na de milyen.És mjit kap az iylen gyerek???
Már nem emlékszem,hogy Vekerdynél,Ranschburgnál vagy Popper Péternél olvastam,vmelyik írt pont erről,hogy a "miért kell gyerek" kérdésre a legtökéletesebb válasz,hogy CSAK! :) És ez így van.Ezt az ember nem tudja ész érvekkel megmagyarázni... :roll:


Gabi

Örülök,hogy jelentkeztél :?)!Nálunk is vannak nagy hisztik,bár a fiamra nem jellemző,ő inkább sértődik.De néha én is szabadságra mennék... :?
20 gyerek :D!Ez így jól hangzik!Még ha nagy is az osztálylétszám :D!


Pusz,

 
 


Sziasztok!

Valóban több a családipótlék és kedvezményes a tankönyv meg az étkezés,de azért legyünk őszínték!A 3. gyerek is pénzbe kerül!
Ő sem járhat mindíg a másik kettő levetett ruháiban,cipőiben!
Pelenkázni kell stb.!Ő is fog egyszer iskolába járni és neki is meg kell adni ugyanazt mint a másik kettőnek!Aztán még ott van a két nagy!
Ezeket most azért írom mert ma találkoztam egy ismerőssel aki a szoc.pol miatt vállalná a harmadikat! :roll: ????????
És utána?
Azért szül még egy gyereket,hogy kész legyen ház?

Sziasztok!
Vendég
 


Alziza! Igazad van, ez így hülyeség! Mi is csak azért gondolkozunk harmadikon, mert vágyunk rá. Még mondjuk Mesi kicsi, annyira nem erős a késztetés.

De valamelyikőtök írta, hogy ezt nem lehet megmagyarázni, mért kell gyerek, tényleg az a legjobb válasz, hogy csak.

Mellesleg mi még azt sem tudjuk, egyet hogy fogunk taníttatni, kocsit, lakást tuti nem kapnak. Hacsak nem nyerünk a lottón.

De mi is el tudtunk indulni nagy anyagi támogatás nélkül meg más is...

Életbiztosítást úgy kötöttünk, hogy Lackó a kedvezményezett, 18 éves korában jár le. GYES lejárta után rám is kötünk egyet, aminek ugyanígy Mesi lesz a kedvezményezettje. Többet ér, mint a bébikötvény...

Meg ebben a mostani bizonytalan világban azt se tudjuk, jövő héten mi lesz, nemhogy előre 18-20 évre...

Szió! Gabi

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
 
 


Alziza!!
Szerintem azt senki nem állította, hogy emiatt a rahedli kedvezmény miatt szeretne harmadik gyereket............de ha már bővül a család azért nem mindegy, hogy 12.700 Ft-tal lesz több a családi pótlék vagy majdnem 20000-rel!!!!
Vagyis nekünk nem mindegy, és naná, hogy nem a mani miatt, mert akkor sporolós okokból inkább nem lenne még egy manó, bár én ezt nem így gondolom, nem a pénzen múlik nagyon sok dolog.
És amikor már én is visszamegyek melózni akkor remélhetőleg jobban állunk majd.........de ha most elkezdenék gondolkozni, hogy mi lesz HA, meg mi lett volna HA a másodikat sem vállaljuk.........abba bele lehet őszülni!!!!


Anyapoc:persze majd beszámolok, akkor majd változik a vonalzóim száma!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti!
Kicsit úgy éreztem felháborodtál!Ezért gondoltam visszaolvasok mert hátha elkerülte valami a figyelmemet!Aztán látom,hogy írtál a családi pótlékról,amit valószínűleg el is olvastam de nem emlékeztem rá!NEHOGY MAGADRA VEDD AMIT ÍRTAM!Légyszi!
Ezt mind csak azért írtam le (mint már említettem),mert kicsit felháborított az a tény(amit az említett ismerősöm mondott),hogy vannak akik valóban azért döntenek a 3.gyerek mellett,hogy felvegyék mondjuk a szoc.polt!
Ez az ismerősöm konkrétan azt mondta,hogy Ő nem hagyja bent az államnak azt a pénzt!De egyszer az a pénz el fog fogyni!!!Lesz egy háza egyel több szobával,de lesz még egy gyereke is!

Egyébként én sem gondolom,hogy mindent a fenekük alá kell tenni!
Azt sem gondolom,hogy a pénzen múlik egy gyerek boldogsága!
Van ismerősőm (egy időben úgy gondoltam a barátnőm) akinek a gyerekei mindent,de tényleg mindent megkapnak,viszont a kutya nem törődik velük!Tényleg a szerencsén múlik,hogy nem történt velük még nagyobb baleset!

Sziasztok
Vendég
 


Alziza!!!!
Igen kicsit magamra vettem, de nem annyira :wink: , mert mi nem a manók után járó pénzből megyünk ide-oda ...sőt!!!!
Én ezt nem értem, hogy csak a szocpol miatt!!!! :shock: :roll:
Mert egy gyereket nem lehet kikapcsolni, vagy nem törődni vele, és az elem sem merül le bennük, szóval foglalkozni kell velük és egy nagyobb kéróért...nos én ezt nem értem!!!!
Szerintem is a legjobb érv a CSAK, azért , hogy leygen még 1 csoda az életünkben, hogy többen szeressük egymást...és talán ha jól neveljük őket akkor öreg korunkban lesz aki ránk nyitja az ajtót!!!!! :wink:
Önző érdekekből nem lehet szerintem gyereket vállalni. :roll:
Mert az egész családdá válás arról szól, hogy tudj lemondani , a gyerek kerül az elős helyre és csak utána jönnek a te dolgaid(persze ésszerű keretek között)!!!
Na jó befejezem a litániát...nem orroltam meg rád egyáltalán, csak én ezt nem fogom fel!!!! :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti
Na!Most már akkor értjük egymást! :lol:
Hát erről beszélek én is!A pénz elfogy a gyerek marad!
És ezekkel a gyerekekkel mi lesz?Hogy nőnek fel?
Igazi szeretet nélkül?Majd el lesz valahogy? :x

Az pedig valóban úgy van ahogy mondod!Első a gyerek,aztán jövünk mi!Amikor pedig mi jövünk az ember akkor is sajnálja rá a pénzt! :? Ez van!
Vendég
 


Sziasztok!

Márti

OK,majd lesem,mikor változik a csíkod :wink:!
Tetszik,ahogy megfogalmaztad a csodát az életünkben :).Ez így is van...ennél nagyobb önmegvalósítás szt nincs is az életben :).

Alziza

Tényleg érdekes dolog ez az anyagi háttér...
Ez a szocpol dolog elég csúnyűn hangzott :?.... bár tény,hogy vannak,akik a segélyek,egyebek miatt hajtanak rá :(.
De tényleg felfoghatatlan... :(


Gabi

Nálatok nem erős a késztetés? :wink: Én ugyan néha kivagyok a kettőtől,amikor egyedül vagyunk,de ANNYIRA tudok irigykedni minden pocakra,hogy borzasztó :oops: ...néha úgy érzem, a 3 sem lesz elég... :roll: De azért igyekszem kordában tartani magam :D!(ráadásul megszenvedtem a terhességeket,de AKKOR IS :D)



Elég furi ez a dolog,ahol pénz van,ott sokszor a szeretet hibádzik,ahol meg nincs pénz,ott a gyerek csak eszköz... :? Na jó,nem általánosítok,mert ez így nem igaz,csak az ember elképed,amikor ilyeneket hall-lát...Nem is volt régen hülyeség a családtervezési tanácsadó :?.... Vagy hogy hívták????

 
 


Sziasztok csajok!

Hármaska? Igen, igen igen!!!

Én nagyon élvezem a babázást. A nagylányom 11, a fiam 8 éves. Imádják a kicsit és rengeteg elönyt tudnék mesélni.Most sajnos mennem kell, de figyelni és irni fogok.
Addig is hajrá a "hármaskáknak"!!
Kép

Flocika

Kép
 
 


Kép

Flocika!
Látom Te is újpesti vagy!

Anyapoc!
Ezzel a pocak dologgal én is így vagyok!Nagyon tudok irigykedni mindenkire aki pocakos vagy épp most szült!
Olyan jó amikor picikék és olyan gyorsan elmegy az idő!Nagyon hamar felnőnek!Az lenne a jó ha mindíg lenne itthon egy ilyen pici!Dehát vannak határok!
Egyébként néha tényleg fárasztó,főleg,hogy én is sokat vagyok velük egyedül!Most azért a nyár valamivel könnyebb mert nem kell állandóan suliba vinni és hozni Őket!
Viszont most meg padlásteret építünk!Hát,nemtudom!?
Látom Te meg veszprémi vagy.Lakik ott rokonom!

Na sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Alziza

Örülök,hogy a pocak dologgal nem csak én vagyok így... :oops:
Tiszta ciki,de én élvezném(minden kínjával együtt :D),ha állandóan terhes lehetnék :shock: .Legalább is egy darabig :lol: .
Gondolom,nálatok is a szervezés a legfárasztóbb.Nekem nem is az egész fizikai része a rossz(sőt,abban van valami jó,hogy apa ilyenkor tk nincs is itthon,mert így nem hárítgatunk egymásra :D),de hogy mindig mindenre ott legyen az agyam... :shock: .Hát attól néha kifekszek.És bizony van,hogy dolgokat elfelejtek,vagy igen csak utolsó pillanatban jutnak eszembe...És milyen jó,hogy a nagyszülők ilyen közel laknak... :roll:
Jaj,én is bírnám,ha mindig lenne egy ilyen egyévesforma itthon :D!
Padlástér,de jó,bővültök? :)
Veszprémi rokonok :).Hátha ismerem őket :wink:...


Flocika

Na sorold csak az előnyöket :D:D:D!hátha többeknek megjön a kedve :D!



Hmmm...én anno mondtam apánknak,ha esetleg ikrek is becsúsznának(amire tk 0 esély van),akkor bizony 4 gyerekünk lesz,mert én legalább 3szor akarok terhes lenni :lol: !Na azért ettől már kiakadt :D!

 
 


Azt hittem mindenki elment nyaralni!!!!! :shock: :D

Flocika:az előnyöket én is szívesen "hallgatnám"!!!! :wink:

Anyapoc:
Ikrek:nálunk a topikban 2 ikerpár is van, ők nagyon örülnének, ha a pocakomban 2 manó lenne :lol: , de nálunk szerintem esélytelen,vagyis nem hinném, hogy összetudunk hozni 1 babónál többet egyszerre!!!!! :D
Pénteken megyek dokihoz :roll: , én már tűkön ülök, főleg, hogy szerintem ott nem tud UH-ot csinálni, tehát lesz még 1 futásom!!!!

Alziz:most így visszaolvasva értem ám amit írtál....csak akkor nem esett le, hogy nem engem kóstolgatsz!!!!!!!!!!!!! :oops: :oops: :shock: Bocsi!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Azt hittem mindenki elment nyaralni!!!!! :shock: :D

Flocika:az előnyöket én is szívesen "hallgatnám"!!!! :wink:

Anyapoc:
Ikrek:nálunk a topikban 2 ikerpár is van, ők nagyon örülnének, ha a pocakomban 2 manó lenne :lol: , de nálunk szerintem esélytelen,vagyis nem hinném, hogy összetudunk hozni 1 babónál többet egyszerre!!!!! :D
Pénteken megyek dokihoz :roll: , én már tűkön ülök, főleg, hogy szerintem ott nem tud UH-ot csinálni, tehát lesz még 1 futásom!!!!

Alziza:most így visszaolvasva értem ám amit írtál....csak akkor nem esett le, hogy nem engem kóstolgatsz!!!!!!!!!!!!! :oops: :oops: :shock: Bocsi!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Alziza: :lol: :lol: :lol: ez a hsz miattad ment 2x, mert lehagytam az a-!!!!! :oops: 8) Hiába no öregszem!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Kép

Márti!
Semmi baj!

Anyapoc!
A férjem imádja a gyerekeket,ha itthon van nagyon sokat segít!A jó múltkor (még Zalán kissebb volt) mondtam neki,hogy milyen jó lenne ha lenne itthon mindíg egy ilyen pici!Mondta,hogy jó jó de azért" jó",hogy mind a három császárral szültem mert különben lenne vagy tíz gyerekünk! :lol:
A rokonomat (akit én az unokahúgomnak hívok,de valójában Apukám unokatesójának a lánya)Nikinek hívják,fodrász a kislánya pedig Liza,aki márciusban volt 1 éves!


Képzeljétek beköltözött a kertünkbe egy 3 gyerekes süncsalád!
Olyan édesek!

Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!
Csak röviden! Nekem kicsit az is visszatartóerő, hogy nálunk esélyes az iker kérdés. És állítólag 30 fölött növekszik az előfordulás aránya... Anyósom is úgy volt, hogy egy fiú, egy lány, majd egy ikerpár csajszi. Első unokatesóim ikrek, nagyapám testvérei között is voltak ikrek. Anyu unokatesói ikrek. Másodunokatesóim között is vannak ikrek...
Szóval én ettől nagyon parázok!
Majd még jövök, de vége az ovinak, és még annyi időm sincs, mint eddig volt. Vagy ezt már írtam?
Puszi mindenkinek!
Gab

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
 
 


Pocak kérdés
Hát, most, hogy a környezetemben sorra születnek a babák, én is nagyon szeretnék. De mostanában tuti nem lesz, mi csak vágyakozó állásponton vagyunk egyelőre... De ha rajtam múlna, már lenne vagy 6 gyerek :wink: . Én nagyon szeretek terhes lenni, nem volt semmi gond egyikkel sem. Viszont "szülni nem tudok", egy vákuum, egy császár...

Ikrek
Én mindkettőnél "féltem" az első vizsgálat után, hogy esetleg ikrek, de aztán kiderült, hogy alkatilag egy picit nagyobb a méhem, és ezért az elején 2-3 héttel nagyobbnak tűntek a terhességek manuális vizsgálatnál.

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek,Zalán tegnap rájött hogy tud felmászni a kanapéra!
Egy ideje Zina ágyára már felmászik!De az alacsony!
A kanapé mellett van egy tengerifű kosár,ez kb 30cm magas,arra felmászik,onnan pedig a kanapéra! :lol:
A baj csak az,hogy simán elindul fejjel lefelé,mert lemászni még nem tud! :roll:

Hát ma jó meleg volt és holnap még melegebb lesz! Kép

Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Mi van Veletek?

Tegnap újabb esemény történt!
Zalán kb. 1 métert ment egyedül!
Játszott a hűtőnél a mágnesekkel,egyszer csak látom,hogy egyedül megy és ez annyira tetszett Neki,hogy hangosan nevetett!
Aztán a nevetéstől fenékre esett!
Azóta is gyakorol!

Panda!
Szoktam írogatni a II-es női klinikás topicba!Kerestem valamit és vissza olvastam!Látom,hogy Te is ott szültél!

Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!!!

Alziza:lassan rohanhatsz a pici fiad után!!!!!
Nálunk a fiam elég gyorsan megtanulta, hogyan kell letolatni az ágyról, persze a tesókája gyakorolt vele, így könnyű!!!!!! :wink:

Tegnap voltunk dokinál a nagy hír:tényleg pocakban van a kistesó!!!!9 mm a drágánk és a kisszívdobbanását is hallottam!!!!! :lol: Meg is könnyeztem!!! :wink:
Szonjának elmeséltük, kb. 5 percig vigyorgott mint a tejbetök, hagytuk, hogy elmesélje anyósoméknak, szegények kicsit sokkot kaptak!!!! :shock:
Mindenki azt mondja, hogy persze gratulálnak, de úristen nem lesz sok nem lesz nehéz!!!!!!!!!!!!!!!!! :x :shock:
Még én érzem hülyén magam, itt a nagy boldogság közepén olyan frusztráló érzés!!!!! :shock:
Persze tudtam, hogy ez lesz!!!!
De MI nagyon örülönk, szerintem ez a lényeg!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti!
GRATULÁLOK! Kép

Valóban nehéz lesz!De kit érdekel!
Nem lesz akkora nehézség mint amekkora BOLDOGSÁG! :lol:
Akkor mikor szülsz?Február?
Tök jó!Örülök! Kép
Vendég
 


Márti! Én is gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ne érdekeljenek a az olyanok, mint én, mert én is azt gondolom, fú, merészség egy kicsi egy pici meg egy mini! :)

Sok boldogságot nektek!

Gab

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
 
 


Csajok!!!Köszi köszi köszi :lol:

Gabi:jó akkor nem érdekelsz!!!!! :wink:
:mrgreen:
Alziza:igen február 8 körül.A doki 12-ét számolt, kérdezte mit csinálok akkor, mondom pont ráérek!!!!!! :wink: 8)
Lánykámnak mikor elmondtuk kb. 5 percig vigyorgott mint a tejbetök és mindenkinek nagy büszkén meséli!!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti

Óriási gratula mostmár :):):)!
Ne is türődj a huhogásokkal,szt is fő,hogy Ti így vagytok boldogok :wink:!

Alziza

Gratula Zalánnak a produkciókhoz,nagyon ügyeske :)!

Gabella

Jó sok iker van a családban :shock: !Így valóban nagy az esélyetek,szinte "szerencse",hogy eddig nem sikeredett be :wink:!

Panda

Van konkrét visszatartó erő nálatok?Lehet,hogy már írtad,akkor bocs... :oops:

Pusz

 
 


Alziza!
Igen, ott szültem. Régebben írogattam is oda, de (amint látod), nem vagyok valami nagy író, és mikor itthon voltam a 2 picivel, nem is volt sok időm, csak 1 topikba írtam állandóan. Te kinél szültél?
(Anyapocra is emlékszem a szalvétatechnikás topikból, de onnan is elmaradtam :oops: ).

Márti!
Juhééééé! Gratulálok Nektek!

Anyapoc!
Az egyetlen komoly visszatartó erő, hogy jelenleg anyagilag nem bírnánk. Így is csak nyögvenyelősen megy a dolog, hogy dolgozom, de ha itthon lennék és mégegy plusz gyerek is lenne mellé, hááááát.... A házat se ártana befejezni, mert lehet ugyan lakni benne, de azért még nincs kész. De legalább helyünk már van hová tenni a következő gyereket :lol: . Ha a második gyerekről lenne szó, gondolkodás nélkül maradnék itthon, de mivel már megvan a "minimálprogram", így picit nehezebben vállaljuk be. De majdnem biztos, hogy lesz, csak kb. 2 év múlva :lol: .

panda
Halásztelek
 
 


Márti, veletek örülök a kisbabának! :) Nagyon sok gratula! :)
Vendég
 


Sziasztok!

Panda!
Hát,ugye nekem nehezen jött össze Zalán!Egy barátnőm ajánlotta Siklósi professzort mert Neki is Ő segített a babát összehozni!
Tehát én a profhoz jártam,ill. járok most is!(Ovastam már Róla rosszakat,de én imádom! :lol: )
De!Zalán 3 héttel előbb jött!(szept 8.lett volna a kiírt idő)Aug 10-én megvizsgált minden jó volt,mondta,hogy elutazik de 28.-án bent találkozunk,be kell feküdnöm mert programozott császár lesz!
Elutazott én meg 15.-én mentem szülni! :lol:
Akkor felhívták és Ő azt mondta,hogy Valent doktor műtsön!Úgyhogy én Dr.Valent Sándornál szültem aki nagyon rendes volt!
HÚ!Kicsit hosszú voltam!

Bemásolnék Nektek valamit!Nekem tetszett! :lol:

Az anyuka ruhái

Első gyermek esetén (1.): Azonnal kismamaruhákat kezdesz hordani, amint megállapítják a terhességet.
Második gyermek esetén (2.): Ameddig csak lehet, a rendes ruháidat hordod.
Harmadik gyermek esetén (3.): A kismamaruháid a rendes ruháid.

Felkészülés a szülésre
1.: Vallásos áhítattal gyakorlod a légzéstechnikát.
2.: Nem gyakorolsz, mert emlékszel, hogy a múltkor sem segített.
3.: A 8. hónapban előjegyzed magad epidurálra.

Babakelengye
1.: Előre kimosod, színek szerint rendezed, és precízen összehajtogatod a babaruhákat.
2.: Ellenőrzöd, hogy még tiszták-e, és csak a legsötétebb foltokat tartalmazóktól válsz meg.
3.: Miért NE viselhetnének a fiúk is rózsaszínűt?!

Aggódás
1.: Az első nyugtalan nyösszenésnél vagy fintornál felkapod.
2.: Akkor veszed föl, ha üvöltése felzavarná az elsőszülöttet.
3.: Megtanítod a hároméves elsőszülöttet, hogyan tologassa a babakocsit.

Cumi
1.: Ha a cumi leesik a földre, elteszed, majd otthon elmosod és kifőzöd.
2.: Ha a cumi leesik a földre, a cumisüvegből vett folyadékkal leöblíted.
3.: Megtörlöd a pólódban és visszadugod a szájába.

Pelenkázás
1.: Óránként bugyrot cserélsz, akár kell, akár nem.
2.: 2-3 óránként pucolod a dedet, ahogy szükség van rá.
3.: Igyekszel még azelőtt kicserélni a bugyrot, hogy a többiek a szag miatt panaszkodni kezdenének vagy kifolyna.

Pelenka tisztítás
1.: Mosás, szárítás, vasalás.
2.: Mosás, szárítás.
3.: Szárítás.

Babaprogramok
1.: Eljártok babatornára, babaúszásra, babazenére és babamese-klubba.
2.: Eljártok babatornára.
3.: Eljártok a közértbe. Mert, kell a kimozdulás!

Kimozdulás
1.: Első alkalommal óránként rácsörögsz a bébiszitterre.
2.: Mielőtt elmennél otthonról, még meghagyod a számodat, ahol elérhetnek.
3.: Meghagyod a bébiszitternek, hogy csak akkor hívjon, ha vér folyik.

Otthonlét
1.: Hosszú órákat töltesz el naponta csupán azzal, hogy a gyermekben gyönyörködsz.
2.: Naponta többször rájuk nézel, nehogy az idősebb összenyomja, böködje vagy megüsse a kicsit.
3.: Minden nap igyekszel némi időt eltölteni a gyerekek látókörén kívül.

Lenyelt pénzérmék
1.: Ha elsőszülötted lenyel egy pénzérmét, rohantok az ügyeletre és vered az asztalt röntgenért.
2.: Ha másodszülötted lenyel egy pénzérmét, gondosan figyeled a pelenka tartamát, hogy távozott-e. (És csak akkor aggódsz, ha a lenyelt 2 Ft-os helyett két 1 Ft-ost találsz.)
3.: Ha harmadszülötted lenyel egy pénzérmét, levonod a zsebpénzéből

Sok igazság van benne!

Sziasztok
Vendég
 


Köszi köszi még egyszer!!!!! :lol:

Anyapoc:milyen gyakran látjátok a férjedet???Messze dolgozik?????

Most olvasgatok vissza és látom, hogy én vagyok a kakukktojás!!!!! :shock: :roll: Hogy mi így kis korkülönbséggel terveztük a manókat!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Persze nem lesz könnyű, de most úgy benne vagyok a sűrűjében, és ahogy cseperednek a gyerekek egyszerűbbek lesznek a dolgok, NEM KÖNNYEBBEK :lol: és talán nehéz lenne visszaszokni.Vagyis én ettől tartanék, de az is igaz, hogy ha a nagyobb oviban vagy suliban van, akkor több ideje van az anyucinak a kicsire.
Mi ezt az utat választottuk!!!!! 8)

Alziza:ezt már olvastam régen, de még mindíg nagyon vicces!!!!! :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó