Új privát üzeneted érkezett!

Benianyu

Még azt akartam írni, hogy Nagymarosról megy fel a Királyrétre kisvonat. Azon voltatok már? Az is nagyon jó és fent pedig lehet nagyot játszani, labdázni, kirándulni.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Ja, és még egy kis "terhességi tünet", hogy még a szokásosnál is házsártosabb vagyok. Mondta is apa, ha ezt igy folytatom, az új ház kapujára csináltat egy táblát: Sárkánnyal őrzött terület :)

KépKép

KépKép
majola
 
 


Majola, én meg szerencsére most nem vagyok annyira dilinyós, mint amikor Zita volt a pocakban. Apát nagyon becsülöm, hogy viszonylag kevés kiakadással kibírta akkor velem.
Vendég
 

 
 

Sildike, Tünde
Még pénteken voltunk a strandon, a Rómain. Nagyon jó! A gyerekmedencét mind a két fiú imádta. Van csúszda, Beninek való, ami a kismedencében landol. Sőt, a nagyobbaknak valón is lecsúszott, csak ott el kellett kapni, mert ott 90 centis a víz. :)

Tünde,
Duopack! :) :) :) De még nem látszik semmi! :)

Zsuzsa,
Megy ám Daninak szépen a pocakjába is! :) :) :) Ha van kedve enni, akkor 250 grammokat simán bevág főzelékből. :)
Sajnálom, hogy még mindig hánysz néha! Már abbamaradhatna igazán! Sárkánykodás :( :)

Sildike,
Juciék a Balatonnál vannak, de a holnap nem lesz jó neki, úgy tudom. Mi részünkről még nem tudom a holnapot, mert lehet, hogy jön az Anyu.
A kisvasutat nem ismerem, de nagyon jól hangzik, Beni odalenne tőle. Nagymaros elég közel is van. Tegnap a Kenguru üzletben vonatozott, amíg válogattam, alig bírtam elcipelni onnan. :)
A bkv-zást kiskora óta imádja. A troli nálunk is nagy menő, de a Gellért-hegyre felbuszozni is!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu, látszik ám, csak ezeken a képeken takarásban van.
Most van az, hogy bámulnak az emberek, mert nem lehet eldönteni, hogy azért nagy-e a hasam, mert az előttem lévő kisbaba a babakocsiban otthagyta a nyomát, vagy esetleg már egy újabbról van szó??? Ha őszinte vagyok, mindkettő. :cry: :lol: :lol:
Vendég
 


Sildike!

Nagyon aranyos vagy, óriási kedvem lenne is menni, csak sajnos az autót most a férjem használja.
Napközis tábrban kell dolgoznia ezen a héten, a XV. kerületben a Szántóföldi úton.
Hétre kell ott lennie, így ha mondjuk vele mennénk, kb egy hét órakor induló buszra tudnánk felszállni Dunakeszi felé.
Gondolom ez azért túl korán lenne.

Már úgy szégyellem magam, hogy egy csomó talit negligálok ilyen hülye indokok miatt.
És még Thomasannéhoz sem találtam el tavasz óta, pedig nagyon megmozgatta ám a lehetőség a lelkemet! :D

ayse
 
 


Tünde!

Nálam egyértelmű a dolog az idegenek szemében: máris ott az új pocaklakó! Nem is tudom, hagy :lol: vagy :( .
Asszem :( :( :( .
(Bár mostmár egy ideje futok és tornázom, a kilókon még nem látszik, de a teherbírásomon igen!)

ayse
 
 


Sziasztok!

Sildike,
Lacika-Bazsika-Keresztanyu-Dédimama mind csodásak, együtt, és külön is :)
Köszönjük a meghívást, de holnap Apa nagyon korán megy melózni, és gondolom, nem akartok 6-ra kijönni az Árpád-hídhoz :D Még meglátom, milyen lesz a reggelünk, attól függ, egyedül el tudok-e jutni odáig, mert hát másfél óra bkv azért csak másfél óra bkv. :P
De ha nem is jönne össze, legközelebb úgy intézzük. :)

És most olvastam, IGENIGENIGEN, mehetnénk egyszer strandra is együtt! A Dagály nekem is a kedvencem, oda jártam pocakosan is úszni!
Balaton viszont nekünk csak hétvégén játszik esetleg.

Majola,
showmester Julcsit megnéztem volna :)

Benianyu,
Dani kanállal, kézzel, lábbal, és killerként is rendkívül bájos :) És egyre huncutabb, ha jól látom a szemén... :P
Immunerősítés?... Végül is annak sem rossz. :) Ma ránk szólt egy néni, míg az ismerősömmel beszélgettünk az utcán, és letettem Mátét a fűbe, hogy jaaaaj, nehogy elkapjon valamit! Inkább mondtam, hogy jó, majd vigyázunk... :)

Tünde,
pocakra ránézés alapján én sem moshatnám le magamról a kistesót, mint ezt a képeken is látni... De legalább nem kell úszógumi :P

Ayse,
ne aggódj, én is mindig lemaradok :( Játszhatunk Kihánytalinnemvettrészt-versenyt! :D

Benianyu, Sildi, Tünde,
mi a Csepeli-strandon voltunk anyukámmal múlt hétvégén, hát, kicsit elkeseredtem gyerekkorom kedvenc strandján... Felújították ugyanis és a strandmedencében mindenhol nyakig ér a víz :( Esélyük sincs a babásoknak így, hiszen az úszó még mélyebb, a gyerekbe meg nem mehet felnőtt...

Pusztok!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Ayse, az is valami, és majdcsak elindulnak lefelé azok a kilók! A volt főnököm mindig azt mondta a betegeknek, hogy elég havi 1 kg mínusz, az egy évben már 12kg.
Vendég
 


Ayse, Tünde,
én is úgy tudom, hogy a lassú fogyás a biztos, mert az nem jön könnyen vissza.

Én most 49 kg vagyok, csak épp nem látszik :( El kéne kezdeni tornázni. Főleg, mert a könyököm is xaraxik Máté súlyától, lassan nem is bírom teljesen kinyújtani.

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Ayse, Sis, bulizzatok együtt az Árpád hídnál 9-ig. :lol:

Sis, nekem már labda, nem úszógumi... :lol: :lol: :lol: bocs, ezt nem hagyhattam ki! :wink: :lol: :lol:
Vendég
 


Csajszik

Nálunk Laci 6 körül kezdi a napot, úgyhogy jöhettek nyugodtan. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Tünde,
És senki sem meri megkérdezni, hogy mi a helyzet, csak bámulják a pocakodat, igaz? :?

Sis,
Köszi :)
Én is hasonlóan válaszoltam volna, mint te. Nem állok le vitatkozni az utcán, ha szól valamit, csak ha bánt/megbánt.

Sildike
Ma földalattizni fogunk Benivel. :) Kell mennem szemészetre, kötelező kontaktlencse-vizsgálat, félévente. Benit is viszem, nem baj, ha megnézik a szemét, mind a ketten szemüvegesek vagyunk Apával. Az Andrássy útra megyünk, a Mexikói útnál hagyjuk a kocsit és irány a földalatti. :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Tünde
Köszi, már minden rendben, bár a mellgyulladást szívesen kihagytam volna! :shock:
Zita milyen sokat nőtt, őrület! Tomi már 11 kg , de csak képen látom őt hatalmasnak. Élőben még mindig csak dundiégó kiscsákó!

Benianyu
Ez valami új diéta? Nem valami sikeres, ahogy Danit elnézem…

Sildike
Kopibanda, nagyon édes!
Kicsit felületesen olvastam, majd visszaugrottam, jól láttam Lacika 12kg? Azt hittem Bazsi annyi. Persze így belegondolva, Tomi 11kg, akkor mit csodálkozom………… :roll:

Ayse
A lehetőség még mindig adott, írsz, jössz, szoptatsz, eszel, zuhanyozni is tudsz, bár mire eljutsz hozzánk a fiúk önállóan esznek, Lilinek meg randija lesz.
A lelkedet?A gyomrodat inkább nem? :lol:

Sis
Az én könyököm eleve furcsa, családi degeneráció, Apa imádkozik, hogy Tomi ne örökölje, még nem látszik.
Dagály, hurrá, mikor?

Zsuzsa
Julcsi csuda édes lehet! Azért a puskát én is bekészíteném Apa helyében!

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Thomasanne

Bazsi 16 kg. :lol: :lol: :lol: :lol:

Felőlem a jövő héten lehet egy Dagály.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Lányok, tekintettel lehetnétek a vidékiekre, és megbeszélhetnétek a jobbnál jobb közös programokat priviben. :lol: :lol: :lol:
De ugye vessek magamra, miért nem akarok én Bp-en vezetni... :cry: :lol:

Thomasanne
, de jó, hogy rendeződtek a dolgok. Én a mellgyuszit szerencsére csak hírből ismerem.
Zita nem olyan nagy ám, talán már elérte a 9kg-ot, de nem biztos.
Kis mázlista, most januárig havonta együtt mázsáltatjuk magunkat, és azt hiszem, csak az Ő gyarapodásának örül majd a védőnő. :wink:

Benianyu, a munkahelyemen voltam vérvételen, és mondtam, hogy mi a helyzet. Akkor mondta az egyik kolleganőm, hogy ahogy rámnézett, nem tudta eldönteni, mi a pálya, de már érti. Más mindenki csak bámul, de legalább vmiért megnéznek. :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Thomasanne! Nem lehettek könnyű napjaid. Örülök, hogy már jobb a helyzet.

Apának, azt hiszem, nem kell majd puska az udvarlók elriasztásához. Ő az a tipus, aki gyengébb idegzetűeket reggelizik. Elég rápillantania valakire, vagy szólnia pár keresetlen szót :roll:

KépKép

KépKép
majola
 
 


Zsuzsa

Igazad van. Ha belegondolunk, hogy Sist hogy fogadta... :lol: :lol: :lol: :lol:

Tünde
Írtam már az előbb, hogy majd köréd szervezünk programot. :lol:

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Miért, hogy fogadta Sist??? :? :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Csak épp benéztem, majd este bővebben, de:

Tünde,
megkérdezte, hogy ilyen névvel ki vett feleségül :D:D:D:D:D

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Drága Lányok, drága mindenki!

Nekünk ma nagyon szupi kis napunk volt. Én ügyi-mügyin kitakarítottam a lakást. Betettem minden jó kis rucit a mosógépbe.

A fiúk cukik voltak. Szinte egész nap aludtak, amúgy meg édin játszottak egymással. Most meg pincsi pancsiznak a kádban.

Nem tudom este tudok-e még jönni. Benézni tuti benézek, hogy lássam kinek lesz kedve jönni holnap.

Dóri mondta, hogy jön.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Lányok, jó talizást holnapra!

Kép
Vendég
 


Sziasztok! :D :D

Voltunk a szemészeten, Beni még a pilótasort is elolvasta, aminek nagyon örültem. Én kontaktlencsével, zoom-olva nagyjából, de Beni súgott nekem, hogy milyen betű következik, mikor kicsit megtorpantam. És nagyon jót földalattiztunk és még az ellenőr is jött, aminek örültem mert legalább volt értelme a lyukasztásnak és Beni látott ellenőrt is.

Thomasanne,
Igen, ez a lábevő diéta. Meghagyja az úszógumikat, viszont E-mentes, csak immunerősítő piszok van benne. Dani csak 8 és fél kiló, bár ő picur is, 69 centi.

Zsuzsa,
Nem ismered véletlen a "Bátor tintanyúl" című mesét a Pom Pom-ból? Az megeszik minden nap egy kutyát, egy macskát, egy kéményseprőt stb, mint nálatok Apa a gyengébb idegzetűeket.

Két Beniszáj: (amíg el nem felejtem, mert a hétvégén volt több is, de kimentek a fejemből)
*Anya, veszünk SÁRGA selyemsonkát?
*Szerdán nem lesz délelőtt áram a házban, mondom neki, hogy korán elmegyünk itthonról, mert nem lesz áram, semmi nem lesz, lift sem. Erre Beni: lépcső sem lesz?

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu, Te milyen rendes vagy, hogy eljársz szemészetre. Én direkt olyan helyen veszem a lencsét, ahol csak bemondom a lencse adatait, és megrendelik. Elég felelőtlen vagyok, pláne, hogy 1x már sérült a szaruhártyám a lencseviseléstől.
Beni már tudja a betűket?

Majola, ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de Apa hogy kezdett el Neked udvarolni? :lol: :lol: Én Téged legalábbis ha választani kell, akkor a gyengék közé sorolnálak, már amennyire itt megismertelek. Csak nehogy félreérts, az én szememben Te nagyon szelíd természetű vagy, ugye?
Vendég
 


Vendég
 


Sziasztok!

Megjöttünk a telekről, nagyon szuper hétvégénk volt! :D
Szombaton délelőtt elmentünk vásárolni, délután gyerekes kerti partyra mentünk. Volt vagy 10-12 gyerek, fiúk nagyon jól érezték magukat. Este 1/2 11-kor feküdtek le, de szerencsére másnap 9-ig alvás volt. Ez nagy szó a telken, mert ott 7 kötül szokott ébresztő lenni. :(
Erre rácáfoltak ma, amikor is 1/2 9-ig aludtak mind a ketten és tegnap 8-kor már ágyban voltak. Olyan jót aludtunk mi is.
Tegnap kint voltak Gabi szülei, tesói, egész nap ment a kényeztetés, nagyon élvezték. Meg mi is, hogy kicsit lazíthattunk. :lol:
Ma meg Gabival kontrollra mentünk vissza a László kórházba, de szerencsére minden rendben van, máj értékei még mindig rosszak, de valami egyszerűbb vírusfertőzés az oka csak. Két hét múlva azért kell még egy kontroll vérvétel.
A fülem is nagyjából rendben van. :)
Délután meg játszottunk, napoztunk, pancsiztunk.
Mindjárt rakok fel képeket is.

Ja, péntek délután mi is strandoltunk egyet, a csillaghegyin voltunk, tök szuper volt. Szinte senki nem volt, a medence nagyon jó, még Leon is ülve pacsázott benne.
Nolcsi meg beült Leonka úszógumijába (olyan, mint Vikié :lol: ) és minden kislány őt tologatta köre-körbe. Apával majd be pisiltünk a nevetéstől, úgy élvezte.

Na megyek képeket kicsinyíteni.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Jó reggelt mindenkinek! :D

Lányok, bocsibocsibocsiii, de nem megyünk ma talira!

Fáj a szívem értetek, de Apa négy nap távollét után ma csodák-csodájára itthon maraaaad, úgyhogy ma hármasban romantikázunk. Persze ő javarészt alszik. :)

Jó talizást nektek, később még fárasztalak ám titeket, de most Máté tolja a babakocsit, hogy menjünk már boltba :D

Pusztok!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Sildike!

Bár feltett szándékom volt, hogy megszerencséltetelek magunkkal Titeket hajnalok hajnalán, de a férjem azzal a jó hírrel tért haza tegnap este, hogy ma délutánra bejelentette a kocsit a szervízbe. :( :( :( :( :(
De ha jól olvastam a sorok között, nem ez az utolsó alkalom, amikor valamilyen hülye indokot kell keresnem :lol: (hülye vicc volt, bocsi). Tényleg bánom, mert nagyon szívesen találkoztam volna Veletek és az ugrálóvár különösen csábítóan hangzott. :( :( :( :(

Benianyu!
De aranyos lehetett Beni, ahogy segített az olvasásnál!
Ugye milyen nagyok már?

Barbapapa!
Az is édi lehetett, ahogy Leont tologatták a lányok!

ayse
 
 


Jó reggelt Lányok!

Sis megértelek, hogy ma inkább apával maradtok. Jövő héten is jönnek Barbiék.
Általában szerdán szoktak, de ma Apa keresztmamája temetésre megy, úgyhogy megcseréltük a két napot.

Tünde
Tök jó az a strand. Felőlem oda is mehetünk.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Ayse

Jövő szerdán már nem fogadunk el, csak igen választ. (Na persze ha nem akkor nyaraltok).

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Sildike, Barbi, Dóri, és aki még benevez: szép napot nektek a gyerekparadicsomban!

Benianyu, én is kontaktlencsét hordok, és elég ritkán megyek vizsgálatra. Szerencsére kábé 10 éve semmit nem romlott a szemem. Jó, hogy Benié ilyen éles.
Pompom :D

Tünde, Apa valójában az egyik legjobb ember ám a világon! de van egy stilusa... Én már 6 éve ismertem, amikor elkezdett udvarolni :) Volt alkalmam kiismerni. Amúgy rendkivül szórakoztató számomra a stilusa, csak néha kicsit ciki. A gyerekek imádják, pedig semmit nem csinál, sőt morcosan néz és furcsa kérdéseket tesz fel. Én bukfencet hányok nekik, akkor is őrá emlékeznek. :?

Naaaaaaaa, Barbi, mi ez a sztori Nolcsival és a lányokkal? Mindjárt felkerekedünk a katicás bugyiban!

KépKép

KépKép
majola
 
 


Sziasztok!

Tünde,
én is akarok olyan laszit :) Mellesleg én nagyon örültem neki, mikor gyanakodva nézték a járókelők a hasamat, főleg, amikor még nem látszott hátulról (kb. a hetedik hónapig volt derekam is :D), és a mellettem elhúzó-visszanéző pasiknak kerekedett a szemük :D
Majola-férj fogadtatására visszatérve: azóta beugrott a pontos szöveg is: És ilyen névvel férjhez tudtál menni?? :D:D Mellesleg nekem nagyon szimpatikus volt, hallod, Majola?? :)

Thomasanne,
csak nem Deákbill-könyököd van? Neki ilyen Popeye-forma, kiugró bütyök van a könyökén. Biztos már sokminden kijött rajta :P

Sildike,
veled meg mi történt? Elkapott a nyálgép? :wink::D:D
Temetés :(

Benianyu,
akkor most már Beni is tudja, melyik állatfajt kell messziről kikerülni :D
De ez így nem ér ám, hogy súg, aztán megspóroljuk az új, erősebb lencsét, hallod-e! :D
Bátor tintanyúl :D Mátét én Festéktüsszentő-hapcibenőnek szoktam hívni :)
Beni-száj :D:D:D

Barbi,
vuduztam ám, biztos az hatott! :D
Fiaid olyanok lesznek akkor, mint én :) Ha idegen helyen alszunk, vagy készülünk valahová, én sem bírok sokáig aludni, most sem aludtam vissza Mátéval, amíg Gyönkön voltunk, pedig hatkor keltünk reggelente :)
Óóó, én mennyit vacilláltam anno, hogy menjek-e a csillaghegyire! Ezek szerint kár volt :)

Ayse,
a mi kocsink ma lesz kész (remélem). Már kéne egy nagybevásárlás.
De jövő héten nem menekülsz, jönnöd kell, és kegyetlenül megszadizunk :D

Pusztok!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Jó reggelt!

Szívesen mentem volna talira, de bejelentkezett Tomi nagymamája, már 3 napja nem látta unokáját, jövő héten szintén nem láthatja, nyaralunk, úgyhogy itthon maradtunk.
Jó talizást!!

Én is kontaktlencsét hordok, de nagyon rendesen félévente eljárok kontrollra, már 10 éve! Ez nálam nagy szó, mert általában hanyagolom az ilyen és ehhez hasonló fontos dolgokat. A fogorvosomat is megörvendeztetem félévente, de ő levelet küld, hogy már eltelt egy újabb félév, nézzek be hozzá egy ÁÁÁÁ-ra.

Sis
Nem tudom milyen könyököm van, a lényeg, hogy ha kinyújtom kezem és forgatom a csuklóm, a könyököm nem forog. Így biztos nem érthető, de kicsit bizarr. Apa egyszer beszélgetés közben megemlítette anyukámnak, hogy milyen hülye könyököm van, mire anyukám kinyújtotta a kezét és megkérdezte, mi a baj vele? Dettó olyan mint az enyém, ill. fordítva.

Sildike
Temetés :cry:
Az ügyi-mügyi-ről jutott eszembe, a kozmetikusom fazon és egyéb gyanta alatt mondogatja: szupi-mupi!!! Hát nem szoktam röhögni!


Barbi
De jó, hogy már minden rendben van.
A csillaghegyi strandon nem iszonyat hideg a víz?

Lányok, segítsetek légyszi!
Nem tudok főzni, de szeretnék megtanulni, Apa nem nagy segítség, nem bírja nézni a bénázást inkább megcsinálja.
Írjatok nekem egyszerű, kezdő recepteket, ha időtök engedi, privibe is, vagy bárhová, kérlek! Köszönöm!!!
Kérhetem szájbarágósan, nagyon béna vagyok?!

Thomasanne

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Lányok!

Ne tegyétek ezt velem!
Csütörtökön indulunk nyaralni!
Ha nagyon-nagyon ügyi leszek (ami kizárt) és előre tudok csomagolni...

Thomasanne!

Én olyan szívesen osztom az észt főzés témában!!!
Mire gondoltál?
Sós, édes?

Itt két recept ráhangolódásnak, tekintettel a nagy melegre főzés nélkül:

Két kocka mackósajtot összekeversz tejföllel, hogy krémes legyen, beleteszel sót, borsot, fokhagymát és egy kis enyhén megpirított durvára tört diót.
Pirítóson , paradicsommal király!!!

Túrókrém:
tejföl, túró, kapor, só, bors, fokhagyma, félbevágott olívabogyó.
Kenyérre, kenyér mellé, sárgadinnye mellé, magában...

ayse
 
 


Egy pár kép Balatoni kirándulásunkról:

Akkor adsz egy kekszet, vagy rádfekszem? Kép
Kép Ebben is kaja van?
Kép Adj egy puszát!

Kép
Kép
thomasanne
 
 


üdv kockafejűek...
rohadtul nincs kedvem visszaolvasni a vitát, de majd szakítok rá időt. tudomásul vettem, hogy két helyre kell figyelnem.

AYse! és mindenki más, aki reagál Thomasanne felhívására (amit köszönök)!
ide kérjük a recepteket, aki nem akarja elolvasni átugorja. én mindegyiket szépen átkopizom (nyelvújítás :) ) és elmentem. olyan furcsa, mert még az előző vőlegényemmel, amikor együtt éltünk, szinte minden nap főztem (azért akkor sem voltam egy szakácsnő, mert az igényeit a rántott csirke teljesen kimerítette), most meg ... anyuák közel laknak, és hétvégén mindig kapunk tőlük egy halom kaját :)

taliképeket csináljatok!!!!!!!!

KépKép
KépKép
and
 
 


Ayse

Köszönöm! Mindenre, ugyanis a tészta már a fülemen jön ki!
Husi sütőben, halacska, leves, sütés nélküli süti, bármi!

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Sziasztok!

Majola,
kell is a humorérzék, szerencsére enyémférjnek is van, különben nem is lennék vele. :D

Thomasanne, szupi-mupi :lol: :lol: :lol:
Mit nem adnék, ha nálunk apa főzne, csak egyszer legalább! Huh, Tomi milyen nagyfiú lett, ezer éve nem láttam.

Sis, laszti ügyben Apa (a Tiétek) az illetékes! :D:D

husi sütőben
:
én általában csirkemellből, vagy pulykamellből csinálom:
Kis csíkokra felszeletelem a husit, és megszórom sült csirke fűszersóval. Krumplit megpucolom felkockázom, vöröshagymát félbevágom, felszeletelem. Jénaiba teszem a krumplit, rá a husit, hagymát szétmorzsolva, és megint krumpli. A krumplit még megsózom. Olivaolajjal meglocsolom, és mehet a sütőbe. 180 fokon kb 1 óra alatt kész. Egyszerű, és nagyon finom!
Én ilyenkor összedobálos salátát kínálok hozzá: jégsaláta, paradicsom, hagyma, paprika, olívaolajba keverek kis sót, borsot, és ráöntöm, kicsit hagyom állni. Persze mehet bele kígyóubi, és néha mozzarella sajtot is teszek hozzá.
Vendég
 


Bubb :)

Thomasanne,
ez tényleg brutálul hangzik. Az enyémet hajdanán 180°-nál jobban ki lehetett nyújtani, most meg már annyira sem :(
Jövő héten nyaraltok? Akkor Dagály is ugrott :( De majd lesz még neked eleged is belőlünk szerintem :D
Szumós-gengszter-csókos Tomi milyen jól bírja a kalapot :)

Ugye hagyományos receptek is mehetnek?
Ma épp paprikás krumplit csináltam, ilyen jó kis nyáriasan:
Egy nagy fej hagymát apróra vágva olajon megpirongatsz, belevágsz két zöldpaprikát, meg egy jó érett paradicsomot. Mikor már ők is fonnyadoznak, megszórod két-három kiskanál pirospaprikával, elkevered, és hozzáteszel két kiló kockára (vagy hasábra) vágott krumplit, kb 10 dkg karikára vágott füstölt kolbászt, meg pár szál zeller- és petrezselyemzöldet, sóval, borssal ízesíted, és felöntöd annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor a krumpli megpuhult, belekarikázol 3-5 szál virslit (nagyságtól függően), elkevered, és elzárod a gázt, mert az már magától is megpuhul.
Kovászos ubit, vagy tejfölös uborkasalit egyetek hozzá.
Ubisali: Vékonyra szeletelt ubit lesózva állni hagyod, amíg megcsinálod a levet: 1 dl vízben elkeversz 2 kiskanál cukrot, 3-4 gerezd összezúzott fokhagymát, 2 dl tejfölt, és az uborkára öntöd, amiről leöntötted a sós levet, amit engedett. A tetejére szeletelhetsz paradicsomot, így is nagyon szép :)

Áhh, most jut eszembe erről a sültpaprika-saláta, ami szintén nagyon finom!
3-4 tv paprikát gázlángon meg kell perzselni (nem baj, ha fekete!), majd forrón hideg vízbe tenni, így ledörzsölhető a héja. Karikákra vágod, szeletelsz bele paradicsomot, meg akár ubit is. Az előbbi lé mehet rá, csak 1 kk sóval, és tejföl nélkül. Na meg kétszer annyi.

Ayse,
gyorspakolás-vudu már most indul!! :D

And,
üdv itt :)
Osztom a véleményed, IDE kérjük a recepteket! Én főzök ugyan, de szívesen veszek minden újdonságot :)

Tünde,
be is izzítom Apát azt hiszem :P

Pusztok!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


mindenki szigorú véleményére kíváncsi lennék:
hogyan kell bevezetni a lisztes cuccokat? búza és társaik.
ugye eddig köles és rizs ment, mert abban nincs glutén. most anyu erőltetésére, és mivel Eszti végre békésen végigült egy étkezést..., kiflivéget is kap.
most beszéltem egy barátnőmmel, és azt monta, hogy búzás dolgokat neki nem javasoltak 1 éves korig. ugye lehet már adni nekik??
és a lisztes rántást? anyu holnap zöldbab főzelékkel szeretné megetetni Esztit. vélemény???

KépKép
KépKép
and
 
 


And,

én egyre több helyen olvasom, hogy a lisztes cuccok késleltetéséből nem származik előny, viszont osztom Jucc hozzáállását is, hogy minél később derül ki, annál kevesebb kellemetlenséget okozunk vele a babának. Én is vacillálok mostanság ezen, de még nem mertem neki pár csipet zsömlénél többet adni, azt is kb egy hete kapott először.
A zöldbabot, és a hasonló "vizes" főzelékeket én bio kukoricapehellyel szoktam sűríteni, amit a forró főzővízzel öntök le, és mire összeturmixolom a zöldséget, az is szépen puhára ázik. Ezt belekeverem, és kész a kissé darabos, rágásra késztető kaja :)
Adhatsz neki hajdinát is, vagy esetleg kukoricalisztből készített rántást. Jut eszembe, a kukoricalisztet szárazon is megpiríthatod teflonban, bár nem tudom, az olajjal mi a baj a rántásban, mikor a főzibe is teszünk :)

Pusz!

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Bocsánat, a múltkoriból egy kép lemaradt :D

Kép

Sisotris&Máté

Kép
sisotris
 
 


Sziasztok!

Én egy hős vagyok! Sütöttem Beninek meggyes piskótát és meg sem kóstoltam! :) :)
Amúgy olvasom a jobbnál jobb recepteket is. Nyamnyam :)
Sis, imádom a paprikás krumplit, az norbis 3-ig, fogok főzni én is.

Tünde, Zsuzsa, Thomasanne
A Fotexnél veszem a kontaktlencsét, már legalább 6-7 éve, ott félévente kötelező a szemvizsgálat, vagyis akkor ingyenes, különben meg fizetős. A doktornő pedig annyira kedves, hogy szeretek hozzá járni. Szerencsére nekem sem romlott a szemem nagyon régóta.

Thomasanne,
Más orvoshoz én sem járok. Nekem a fogorvos sem ír, hogy menni kéne. Pedig aktuális, mert tavaly nyáron voltam utoljára, pocakosan.
Tomi milyen nagy fiú már!!!! :) :) Nagyon vagány a kis kalapjában!!! Nem cibálja le?
A Csillaghegyi strandon tényleg nagyon hideg a víz. :?

Tünde, Ayse
Beni ismeri a nagybetűket, a kocsik rendszámát szoktuk olvasni. Nem 100%-osan tudja, nem is erőltetem, ő kérdezi. :)

Barbi,
Mi is járunk a Csillaghegyre, pénteken a Rómait választottuk. Kár.... Jó lett volna találkozni. Én azért szeretem a csillaghegyit, mert a gyerekmedencés részhez csak kisgyerekes családok mennek fel, így ott nagyon kultúrált a közönség.
Gabinak további jobbulást, meg persze a fülednek is.

Sis,
Napszemüveges Máté nagyon jó fej! :) :)
Festéktüsszentő Hapci Benő Beni első számú kedvence. Tudja kívülről.

And,
Hello :) Jó hogy feltetted a kérdést liszt ügyben, nekem is jól jön majd az info.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu!
Egy praktikus kérdés? Hogy sikerül Daninak megmosnod a fogát? És fogkrémmel, vagy csak úgy kefével kicsit megdörzsized? Én még nem mostam Bendegúz 4 fogát, de akkor lehet hogy elkezdjük lassan.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Lányok


Tali közben sem bírjuk ki nélkületek.

Este majd még jövünk, DE nagyon szuper receptek vannak a 2003 telén született első babások receptjei (vagy valami ilyesmi) topikban. A legtöbb a babóknak is adható.

Liszt

Nálunk Laci már eszi a lesztes dolgokat 8 hónapos kora óta, de aki nem meri adni, az vehet gluténmentes lisztet, és vannak nagyon jó gluténmentes receptek az etelallergia.lap.hu oldalon.


Viszlát estig.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Márti,
Fogkrémet nem javasolnak 1 éves kor alatt. A kis pici fogkeféjével simán (na, jó. nem mindig simán :)) megsikálgatom a kis fogait.

Sildike és a talisok,
Kérünk fényképeket! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu

Kérésed számomra parancs. Megnyírtuk Noelt és Leont is, úgyhogy íme:

Bazsi tigrisugrása:
Kép

Bazsika puszilgatja Noelt a vízben
Kép

Kopaszok riadó
Kép

Az éhenkórász banda (Barbi közelít egy tál őszibarackkal)
Kép Kép

Kopi Leon, Kopi Bazsi

Kép

Kopi Noel
Kép

Dóri és Viki, akinek megmaradt a haja
Kép

Barbi és Leonka
Kép

Bazsika kacsint

Kép

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Sziasztok LÁnyok!

Először is a tali jól sikerült. A gyerekek szuper jól érezték magukat, bár szerintem egy kicsit mindenki dinka volt, de ezt fogjuk a frontokra.

Megnyírtuk a két Karácsony fiút is, úgyhogy néha hátulról nem tudtuk, hogy ki kinek a kölköce.

Megbeszéltük Barbival, hogy pénteken is találkozunk és kimegyünk a Csillaghegyi Strandra. Korán lefektetjük a fiúkat és ébredés után (kb. 2 körül megyünk).

Benianyu, Ti pénteken szoktatok strandolni, nem csatlakoztok hozzánk?

Majola
Ha gondolod szívesen kiviszlek téged magunkkal. Vagy ha Zsuzsa nem ér rá mást is. Azért ajánlom fel elsősorban neki, mert ő ugye pocakos. De ha Zsuzsának véletlenül nem jó a péntek, akkor természetesen bárki mást is szívesen elviszek. Annyi, hogy én kb. 11 körül szeretnék a Barbiéknál lenni, hogy a fiúkat le tudjam tenni aludni.


Szóval lényeg a lényeg, hogy PÉNTEKEN STRANDOLUNK.

Még jövő szerdára is megbeszéltük Dórival és Barbival, hogy reggel 1/2 10 körül kimegyünk a Dagályba, ott vagyunk 1-2 órát, utána pedig kijövünk megint hozzánk, letesszük a kőcöket szunyálni (na nem úgy mint ma, mert valaki mindig ébren volt) mi meg dumcsizunk meg kajálunk egy nagyot.

Akinek van kedve, az ehhez a programhoz is csatlakozhat.

Ayse
Ha nektek jobb lenne a kedd szerintem az is mehet. Én totál ráérek jövő héten, mert anyuék elutaznak, úgyhogy tuti a gyerekekkel leszek.

Kép
Kép Kép
sildike
 
 


Sziasztok!

Sildike utólag is köszönöm szépen a meghívást! Az, hogy akár tudtunk volna csatlakozni utólag derült ki ma.Kicsit átrendeződött a napom akaratomon kívül :roll:


Mi hétvégén voltunk a balcsin. De olyan rossz volt az idő, hgoy már vasárnap du haza jöttünk. De olyan szempontból nem volt gond, hogy vettünk kettő szekrényt és egy TV állványt és így beüzemeltük.Szépek lettek. Marci csak úgy kapkodta a fejét, hogy micsoda változások vannak.
A kettő szekrénynek egy-egy ajtaja tükrös. Nagyon örül neki :lol:
Reggel jól megdédelgette magát :lol:

Mászás alakul, igazából csütörtökön ugrik a majom a vízbe, megyek egy Dévény Anna féle módszerrel dolgozó hölgyhöz. Nagy reményeket fűzök hozzá..
Annyit javult a dolog, hogy feltérdel egyedül és úgy áll fel. Nem pedig olyan furán, ahogy kezdte. Ez már rendszeres. Csak ez a mászás.....

Azt látom, hogy van itt egy rakás kopasz kölök :lol: akik nagyon édesek.
Meg Sis Mátéja is vagánykodott zabálnivaló módon.
Meg Zita mászkált a földön nagyon ügyesen :wink:
De sajnos a többivel nem vagyok képben.

Kicsit fáradt vagyok...

Bab merre jársz?

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Juci

Nyugaodtan kijöhettél volna. Megvan a mobilszámom nem? Legközelebb csak csörögj, hogy elindultál, vagy hogy itt vagy. :lol: :lol:

Kép
Kép Kép
sildike
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?