Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok,
Ismerősöm vállal a Rákospalota környékén és a belvárosban babamegőrzést, vagyis annál kicsit többet, mivel szakképzett dada és óvónő 30 éves tapasztalattal. Kb. 50 éves, kedves, nyílt szívű és tényleg jól ért a kicsik nyelvén.
Ha több információra és elérhetőségre lenne szükséged írj a privimre. (Az internet nem az erőssége, ezért írok én)

Beusa
Kép
beusa
 
 


Móni, elolvastam a történeteteket. Hát, valami csodálatos!!!!!
Hihetetlen, hogy ilyen emberek is léteznek, mint ti!!!
Mégegyszer szeretnék neked gratulálni ehhez a gyönyörü kisfiúhoz.

Tudod, én Hollandiában élek és itt teljesen hétköznapi, hogy hallasz örökbefogadott gyerekekröl. A világ minden részéröl.
Itt ugyanúgy kiveheted a gyest az örökbefogadott babákra.
Nálatok, hogy volt ez? Csak kíváncsi vagyok, hogy otthon, hogy zajlik ez.

Kép
gabcsi76
 
 


Klauszka, Csilla, Helga, mi újság? Jól vagytok?

Kép
gabcsi76
 
 

 
 

Gabcsi: Magyarországon is minden ugyanúgy jár, mintha én szültem volna. Mivel a gyermek anyakönyvi kivonatában az én nevem szerepel, a gyermek a vérszerinti gyermek képébe lép. ( én most jelenleg gyeden vagyok.)

Egyetlen szál köti a családhoz, ahonnan származik: az öröklési jog. ( Bár arra az esély kicsi, hogy örököljön onnan, ám vannak olyan családok is, ahol nem anyagi akadályok miatt került a baba örökbeadásra.

Mióta élsz Hollandiában? Én anno Ausztriában töltöttem hosszabb időt és mai fejjel már nagyon megbántam, hogy vissza jöttem Magyarországra.

KépKép
KépKép
kelimoni
 
 


Jó, ezt hallani, hogy gyed neked is jár. :lol:

Négy éve élek itt a párommal, aki Holland. Még anno 8 éve ismerkedtünk meg Miskolcon, ahol akkor tanult.
Tavaly volt az esküvönk nagy szerencsénkre összejött a trónörökös. is. :lol: :lol:
Mindenki nagy örömére, ugyanis mindkét családban a legelsö unoka. Szóval lesz kényeztetés...... már elöre félek töle.

Kép
gabcsi76
 
 


Sziasztok Lányok!

Örülők, hogy itt mennek a beszélgetések. Már kezdtem elkeseredni, mert egy másik fórumon már egy hete senki sem ír semmit.

Móni2: Elolvastam a történeteteket. Mire a végére értem potyogtak a könnyeim. Szerintem Ti jobban vártátok és sokkal nagyobb szeretetet tudtok adni Gerginek mint a saját édesannya. De úgy gondolom,hogy egy örökbefogadó szülő egésszen másképpen szereti a gyermekét és ezt értsd. a jobbik verzióban. Talán még jobban is szeretitek mint ha te szűlted volna. Én is nagyon vártam a kisfiam és minden alkalommal mikor megkell szídnom vagy a popsira ütök szinte összeroskadok, mert úgy érzem hogy nem bánthatom azt akit ennyire vártam még ha mind ez nevelés céljából is történik.
Azóta találkoztatók már az Életet Adóval vagy így megszünt ezzel köztetek minden kapcsolat?

Gabcsi: hogy vagy? Minden rendben? Babaszoba és baba kelengye megvan már? Gondolom egyre többet gondolsz a szülésre és a NAGY TALÁLKOZÁSRA . Pihenj sokat és főleg aludj ha tudsz mert utánna más lesz minden. Tényleg a pici különszobában lesz? Azért kérdezem, mert nálunk külön szobát kapott ahogy hazavittük és nem tudtam éjszakákon át rendessen pihenni mert mindig ott járt a gondolatom, hogy kitakarózik vagy sír és én nem hallom. A párom felszerelt egy mini kamerát a babaágy fölé és rákötötte a TV-re így már bármikor láthattam és hallottam ha sírt, de ha csak nyöszörgött és aludt tovább nem zavartam meg azzal, hogy bemegyek hozzá. Én mindenkinek tanácsolom ezt a mini kamerás dolgot aki külön szobát ad a picinek.
Ja! tudod meséltem hogy két doberrmanunk van akik imádják Levit. Sajnos karácsony elött az egyik meghalt, de idáig nem tudtam se beszélni róla se írni. Nagyon közelállt hozzám. 9 éves volt és tüdőgyulladást kapott amiből nem tudott kilábalni. Sajnos szörnyü volt mert én találtam rá holtan. A másik kutyus pedig tiszta lelkibeteg, talán most kezd kilábalni ő is.

Hát, ennyi.

Tényleg hol vannak a többiek?????? :roll:

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Vagyok, csak kissé betegesen. Toncsinak mandulagyulladása volt 40 fokos lázzal, kap még antibiotikumot, de szerencsére csak egy éjszaka volt lázas, és a kedélye is jó. Most én vagyok náthás, torokfájós, most attól félek, nehogy átragasszam Manócskára :( .

Üdv közöttünk Móni2 :wink: ! Gyönyörű a történetetek és csodaszép a kisfiatok! Olyan jó, hogy milyen nagy szeretet várja a kis tesót is!

Móni, sajnálom a kutyusotokat :cry: . Levi baba hogy viselte?

Gabcsi, te jó ég, már a 28. hétben :shock: :D . Hogy repül az idő!

Jó éjt mindenkinek, már megint fél 1 :roll: .

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Gabcsi: Te borsodi vagy? Én is... ( kazincbarcikai :) )

Bedmona: Mi picit másképpen vártuk a gyermekünket, mint azok, akik saját maguk szülnek. Itt óriási a tét. Lemond az életet adó, vagy sem.

Az biztos, hogy az örökbeanyukák türelme picit több és a következetességük a nevelés terén picit kevesebb. ( remélem, ezzel nem bántok meg senkit. )
Nekünk minden nap egy csoda. Hónapokig el sem hittem, hogy Gergi van. Volt olyan, hogy éjjel megnéztem a kiságyban, ott van-e még. :oops:

A kacsolatunk az éa-val megszűnt. Kérték is, hogy sose keressük őket, ezt tiszteletben kell tartanunk. De amikor mesélek a kisfiamnak arról, milyen volt, amikor Őt vártuk, elmondom azt is, hogy a néni, akinek a pocakjában volt..... :)

Sajnálom a kutyus elvesztését, szomorú, hogy így alakult. :(

Csillala: jobbulást Nektek. Tudsz rendszeresen adni vmit a kislányodnak? ( Nálunk a béres csepp és a cebion együttt nagyon hatásos. )
Igaz, csak 10 kg fölött lehet adni.

És egy mai fotó :)
Kép

KépKép
KépKép
kelimoni
 
 


Csilla, de jó, hogy írsz. Annak már kevésbé örülök, hogy betegek vagytok. Pihenjetek sokat.

Móni 1, igen borsodi vagyok. Miskolci. A szüleim még a mai napig ott élnek.


Móni 2, sajnálom a kutyudat. Nagy veszeteség ez. Levit megviselte? Bár lehet, hogy ilyen korban még jobban felejtenek.

Kép
gabcsi76
 
 


Sziasztok!


Megvagyunk mi is nem vesztünk el.Csak kevesebb időt töltök a gép előtt mert sok más olyan dolog is van amit érdekesebbnek tartok.fontosabbnak vagy egészségesebbnek mint hogy ott üljek a gép előtt: :wink: / nagy séták,kisfiammal játszani,párommal beszélgetni esténként vagy olvasni..../

Mindenkinek nagyon jó hétvégét !

Sziasztok Helga

Kép
helguci
 
 


Sziasztok!

Igazad van Helga amig lehet kikell használni, hogy a családdal közössen töltsétek az időt. Én is csak hetente 2x esetleg 3x netezek és ez bőven elég. A munkahelyemre be-be járok és mikor nincsenek akkor vagyok a gép elött. Otthon nálunk nincs is net éppen azért hogy ne a gép elött üljünk. Nekem már csak fél évem van a gyesből de szeretném kihasználni minden adott pillanatát. Amikor bekell jönnöm a céghez akkor mamáék vigyáznak Levire, d e őszintén ezt az időt is sajnálom.
Hát a kutyusunk elvesztése igazából engem viselt meg jobban. Levinek azt mondtuk, hogy elment. Párszor kereste de mindig elütöttük a témát valamivel. Most a papától kérdezte, hogy hol van az ő másik kutyája? Hát, még ő olyan kicsi hogy nem is tudnám hogy mondjam el neki azt hogy meghalt. Fiu létére még a lelkivilága is olyan mint egy kislánynak, persze ez nem baj.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Móni

Sajnálom,hogy meghalt a kutyusotok.. :cry:
Én áprilistól leszek gyesen / Szabi akkor tölti be 2évet/valami munkát is néznék igazán...mellék állás...mert hát csak nem akar az a kis tesó összejönni... :cry:
Ma is nagyot sétáltunk kisfiammal annyira jó idő volt kint..jól el is fáradtunk :wink:

Sziasztok szép napot! Helga

Kép
helguci
 
 


Sziasztok!

Hahó, merre vagytok? Tán tavaszi nagytakarítás :shock: ? Én csak módjával :wink: .

Toncsi végre elkezdett mászni, azóta le se lehet lőni. Mint a villám, mindenhol ott van, ha vécére megyek is koslat utánam :D .

Volt régebben szó, erről az OkosBaba programról. Én még csak most néztem meg, de szerintem érdekes. Kipróbáljuk. Amíg nem érzi tehernek a foglalkozást és játéknak fogja fel, csak a javára válhat. Olyan cuki, ahogy mutatom neki az anya és az apa szót, integet a monitornak :lol: .

Mi már szerencsére meggyógyultunk. Most már elkerülhetne minket idén :roll: .
Nem tudtok valami finom első szülinapos tortát, amit majd az ünnepelt is majszolhat? Lassan időszerű lesz :D

Remélem mindenki jól van, babák mamák egyaránt!

Hali
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok !!!


Nem tudom jo helyen járok -e??

30 feletti anyukák?
33 éves anyuka vagyok holnap lesz 7 hetes
az én drága lányom aki nagyon hisztis
és egyáltalán nem akar a kiságyba aludni.
Ha volna Valakinek ötlete szivesen fogadnám !!!

Hagytam sirni de 15 perc után megsajnáltam
és felvettem.

Előre is köszönöm , sziasztok !!!

Mindenkinek ÜDV : Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Sziasztok!

Nem nagyon pörög a topik :(
Nálunk nagyon hideg van, így sokat vagyunk itthon, bár gép előtt ülni egy normális hsz erejéig.... Nem egyszerű.

A kisfiam most van aban a korszakában, hogy hiszi, ha óriási krokodilkönnyeket produkál, minden úgy történik majd, ahogyan Ő szeretné. Így a napunk nagyrésze "harc", anya magyaráz, hogy mit miért és miért nem, Gergő pedig zokog. Estére rendesen zsong a fejem, de bízom benne, hogy ezen is túl esünk.

Lányok! Írnátok nekem a szobatisztaságra való szoktatásról? Suttogót olvasok, aztán keletkezett bennem némi zavar. :oops:

Közben volt a tv2-n szombaton a babázó, amiben egy nefrológus azt mondta, hogy fiúknál 6, lányoknál 5 éves korra kell legkésőbb elérni a teljes szobatisztaságot. Tuti tippet a hogyanról nem adtak sajna.

Egy másik infó szerint a gyerekek a teljes szobatisztaságot az elindulásuk után 10 hónapal érik el.

Elmondanátok a véleményeiteket és a tapasztalataitokat? :)
Köszi :)

Móni

KépKép
KépKép
kelimoni
 
 


Sziasztok!

Tényleg mintha kevesebben irnánk,mindenki ugy látszik igen elfoglalt... :wink:
Móni

A szobatisztasággal kapcsolatban:nekem is mindenki mondott mindenfélét,hogy mikor kellene elkezdenem kisfiamat a szobatisztaságra nevelni,mikor ültessem rá a bilire....meghallgattam a véleményeket aztán mentem a saját "fejem" után.:kb.először Szabikát14-15hónaposan ültettem rá a bilire.Persze ,hogy le akart menni róla s orditott.Majd megint megpróbáltam pár nap mulva ugy,hogy ráültettem mondtam neki ,hogy ide kell pisilni s én is oda ültem elé skb.15-20 percig ott ültünk s vártam az eredményt./közbe játékot tettem a kezébe..beszéltem hozzá...../Ismét eltelt pár nap mikor megint ráültettem a bilire kisfiamat s most már megült egyedül is persze játékkal a kezében.Volt amikor sikerült a pisi volt amikor nem. :wink: Majd elkezdtem rendszert bevezetni,hogy a nap melyik szakába ültetem rá a bilire.Reggeli után,délelőtt egyszer /ez séta után van..kb.10-11között/majd ebéd után,s délután is egyszer...Most már ott tartunk,hogy mindig belepisil sőt minden reggel kakil is bele...Jó azért még nem szárazak a pelusok ..de legalább már nem fél a bilitől tudja ,hogy oda kell pisilni s van ha mondom hogy pisi lesz?akkor már megy s ő maga hozza a bilit.
Egyébként én ugy hallottam,hogy olyan 2-3év között alakul ki a kisgyereknél tudatosan a pisilés.

Nyuszó

Jó helyen jársz..bár mostanában keveset irunk mindenki elfoglalt...
A kisfiamat 32évesen szültem..hál istennek egészséges.
Szabi sem szerette a kis ágyat s sokat sirt..akkor mi betettük a kedvenc játékait mellé vagy egyszerüen odafeküdtünk mi is a kiságy mellé s bizony addig ott voltunk amig el nem aludt.. :wink:

Csilla

Mi rendeltünk csoki tortát Szabinak...igen finom volt.Szerintem mint minden kigyerek ő is valószinü minden édességet,tortát szeretni fogja igy bármi süti szóba jöhet.

Sziasztok Helga

Kép
helguci
 
 


Szia Helguci !!! Sziasztok !!!


Köszi a választ , sajnos egyáltalán nem marad a kis ágyban
már kiprobáltam ott üllhetek akár meddig csak sir és sir.
Ezért a mi ágyunkban alszik ami tudom nem jo

DE MIT CSINÁLJAK??? másképp nem hajlandó aludni.



Üdv: Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Sziasztok!
Bilisválaszt köszi, mi is így haladunk. :)

Nyuszó: Ne legyen lelkiismeretfurdalásod, ha a a pici lányod a közeldben akar lenni. Hisz még olyan pici, számára ez nem tudatos, hidd el. Legyél boldog és elégedett, hogy egymáshoz bújhattok és ha elmúlik a feszültséged, csökkenni fog a sírás. Mond neki, hogy mennyire örülsz, hogy melletted van. :)

Az én kisfiam volt, hogy 7 hósan is a mellkasomon aludt jót. Én élveztem minden percet. :)

Egyébként sokat számít az is, mennyire meleg a kiságy. Ha fázik a baba, nem érzi túl jól magát benne. Egy vastagabb pléd a lepedő alá segíthet :)

KépKép
KépKép
kelimoni
 
 


Sziasztok!

Üdv itt Nyuszó! 7 hetes :D . Írj Róla! De kis mazsola lehet még!
Márciusban megyünk hosszú hétvégézni barátokkal a Mátrába és lesz ott egy 3 hónapos kisfiú, már alig várom, egy picit kisbabázni az én nagy :lol: 11 hónaposom után!

Nálunk - tudom, nagyon elrontottuk, (vagy mégsem) - általában úgy megy az altatás, hogy fürdés után kapja a vacsit és az utolsó cseppnél elalszik :D .
Ha esetleg mégsem, akkor apuci vagy anyuci mellkasára fekve alszik el 5 perc után.
Lehet, következetesebbnek vagy rendszeretőbbnek kellene lennünk, de Toncsi akkor alszik el, amikor álmos :roll: . Így ált. este 9.30-10.00 körül és alszik reggel 8-9 ig. Nekünk ez bevált.
Szóval mi egyáltalán nem hagyjuk sírni, hogy majd csak elfárad és belealszik :? . Én ezt nem bírnám. Az igazat megvallva alapból egy tündér gyermekem van. Nem hisztis (eddig :wink: ), önállóan is eljátszik sokáig és egyáltalán nincs sokat ölben.
Előfordul ritkán, hogy a mi ágyunkban alszik el, de ha elaludt átviszem a helyére és kész.
Szóval úgy gondolom ha sír, szüksége van ránk. Ez az én véleményem, sokan vannak a sírni hagyni pártiak, én nem. Mindkettőnek megvan bizonyára az előnye-hátránya, bár én még hátránnyal nem igazán találkokztam.

Helga, arra gondoltam torta ügyben, hogy még nem eszik mindent. Nem kapott még joghurtot, tejet, piskótát pl. és nem akarom egyszerre rázúdítani. Talán inkább én készíteném, mert abban tudom, mi van, bár nem vagyok egy konyhatündér :roll: .

Huncutka :wink:
Kép

Csak azért is szép napot mindenkinek, mit nekünk eső :?

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Kép

Sziasztok!

Hát itt vagyok és elég mozgalmas volt a múlt hetem. Levi elkapott valami virust. Kedden kezdett köhögni és miután már elvittem az orvoshoz utánna lázasodott be 39 C volt a láza. Szegényt még ilyennek nem láttam. Egésznap feküdt, aludt és csak az anya volt a jó. Még WC-re se mehettem ki úgy, hogy ne sírt volna utánnam. Éjszakánként félórákat aludt és este 9-től hajnali fél négyig csak sétáltam vele mert az volt a jó neki. Már 5.napja alszom melette. Hát nem valami kényelmes,de csak gyógyuljon meg. Mára már azért a játszó kedve is visszatért és láza sincs. Talán már én is alhatok a helyemen.

Kedves NYUSZÓ!
Üdvözöllek itt köztünk és gratulálok a picikédhez. Tudom fárasztó, de én is így voltam, hogy Levi nem maradt meg az ágyában. Annak idején úgy aludt el, hogy szopizott és miután levettem a ciciről betettem a kiságyba hát még letusolni sem tudtam mert már sírt.
Ismét szopi ismét kiságy. Megszokta. Igaz volt hogy éjjelente 2 óránként mentem hozzá, de túléltük. Ja, és csak én mert apa nem tudott vele mit kezdeni. Tanács: Ha nem marad meg sehogy az ágyában vedd inkább magadhoz és próbáld kicsit később napközben szoktatni a kiságyhoz esetleg áthelyezni az ágyikóját máshova. Van még idelye megszokni a helyét.
Külön szobában aludna??? Mert erre is lenne tippem.
Nálunk is volt olyan este hogy a hasamon aludt el és a mi ágyunkban. Hiszen ő még olyan pici és 9 hónapig veled volt így nem véletlen hogy még téged kíván. Hiányzol neki, hiányzik a melegséged és a szívdobbanásod. Még valami, esetleg "polyázd be" egy takaróba. Az is segített nekünk.

CSILLA: Holnapra hozok torta receptet, de a kismama magazinban is szokott lenni szülinapi torta és egészséges alapanyagokból. Szerintem az első éves tortáját te készítsed el és rendeljetek egy olyan tortát is amit ti esztek meg. Én Levi első szülinapjára egy gyümölcsös tortát készítettem amit meg is foghatott. A vendégek pedig kaptak igazi tortát. Van esetleg túrótorta receptem is amit nem kell sütni és formába töltve igen mutatós és finom.

Móni: Én Levit a nyáron szoktattam szobatisztaságra igazából, de már pár hónappal elötte megvettem a bincit és a szoba egyik sarkába tettem, mikor kérdezte mi ez akkor megmutattam neki. Pár nappal később már minden esti fürdetés elött ráültettem és ha ment bele akkor az jó volt és együtt örültünk. Majd mikor láttam rajta, hogy fogja a pelust mert ment bele valami akkor próbálkoztunk napközben is a bilivel. Mára már nappal nem kell pelus csak alváshoz, de úgy látom rajta hogy az sem fog sokáig maradni, mert reggel mikor van benne pisi már szól hogy anya vedd le.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Kedves Moni!
Kedves Csilla !
Kedves Bedmona!


Köszönöm a tanácsokat!
Az alvás eddig is a mellemen volt ,néha letudtam tenni magam
mellett a párnára és ugy kicsit aludt.
Tegnap este szopizás után leraktam a párnára ami mellettem van.
és elaludt de nem sokat. 2 óránként felkel szopizni.
Mikor fogja végig aludni az éjszakát?
Különben Én sem vagyok a sírás mellett.
A csöpségnek ugy van szobája hogy bent van a számitógép,
sajnos kicsi a hely.
Sziasztok : Nyuszó

Ja igen!! Ha valaki tud egyszerü és gyors süti receptet ami már bevált szivesen fogadnám!!!
nyuszo 73
 
 


Szia Nyuszó!

Kérdés: véletlenül nem hasfájós a kicsid?

Sütire van egy jó túrótorta receptem amit nem kell sütni. Ha szeretitek a túrót leírom. :!:

Kép



móni
bedmona
 
 


Szia Bedmona!!



De hasfájos vettem is rá 2 féle dolgot,
elöször INFACOLT és most az ESPUMISANT
ez talán jobb neki.
Nem akarom elkiabálni!!!!! De tegnap csak 2 szer
kellett felkelni az Én drágámhoz.
Lehet hogy mulik neki a hasfájos időszaka??

A turós süti receptet várom mert szeretjük!!!

Köszi Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Sziasztok Lányok!!!



Nagyon rég nem voltatok.
Hogy telt a hétvégétek???
Képzeljétek az én kicsi gyémántos virágom
kezd gögicsélni, annyira édes megtudnám enni!!
Ja a másik jo hir ..lehet hogy elmult a hasfájós időszakunk,
ennek is annyira örülök,azt hittem soha nem lesz vége.
Szoval most azzal telik az időm hogy nézem az Én kicsi Laurámat
ahogy kinyilvánitja a véleményét és beszélek hozzá!!
Azt olvastam sokat kell beszélni hozzájuk,ezt teszem!!

Most megyek, VÁRLAK TITEKET !

Ezen a héten csodálatos idő lesz ! tök szupi


Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Sziasztok!

Nyuszó: Bocsi, egy kicsit megkésve de írom a túros süti receptjét.

Hv: 2 cs túró/250gr/, 2 dob tejszin /2dl/, 1 cs.zselatin vagy 2 kicsi csomag, 3dl tej

A túrót áttörjük vagy villával szétnyomkodjuk. A tejszint felverjük a cukorral /1dl tejszinhez 2 evk.porcukrot számítunk/ és óvatossan a túróval összekeverjük.
A zselatint 3 dl tejben felfőzzük és az előzőekhez adjuk, majd tortaformát kifolpackozunk / ha van tupperware formád- kuglóf alakú-az is jó, de azt csak vízzel kell kiöblíteni/. Idénygyümölcsöt összedarabolunk és a túróhoz adjuk. Az egészet a formába öntjük, az aljára kekszet v. babapiskótát is rakhatsz. Hütőben jól lehűtjük.
NAGYON FINOM!!!!!!!! AJÁNLOM MINDENKINEK általában a gyerekek kedvence.

Más, örülök,hogy a kicsi Laurának végre elmúlik a hasfájása. Sajna ezzel én is megbírkoztam és nálunk is úgy kb.6-7 hétig tartott. Azért az étrendedet is nézd át nem iszol véletlen kávét? Ez is tudja okozni még ha csak 3 az 1 bent iszol. Nálunk az aranyeremre kapott rossz kenőcs okozta a hasfájást.

Nem tudjátok mi van GABCSIval? Már régen jelentkezett, nem sokára jön a baba náluk is. :D

Szép napot mindenkinek: Majd még jövök!!!!!

Kép



móni
bedmona
 
 


Szia Bedmona!!


Köszi a receptet.

Nem is tudtam hogy a kávé is okozhatja a hasfájást,
két fajta kávét iszom az egyik a Ricoré mérsékelt
koffeintartalommal a másik a Jacobs Night and Day
koffeinmentes.

Nem tudom akkor ezek nem jok??



ÜDV: Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Szia Nyuszó!

Hát ha lehet inkább kerüld ezeket a kávékat is. Tudom nehéz mert aki megszokta az nehezen tudja elhagyni, de nem sokáig kell nélkülöznöd. Én azt tanácsolom, hogy kb.:3-4 hónapos koráig ne igyad ezeket a kávékat és utánna is inkább a ricorét.

Szia:

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Mi is jól vagyunk!nem volt jó a gép azért is nem tudtam irni többek között... :) Szabi már szinte fut néha s persze nagyokat esik :wink: Szépen nődögél,jövőre már oviba megy..hm.---megy az idő!!
Az új nevem agleh azt hiszem ezt tette be a gép...
Kis tesó ügyben még semmi :( már kezdek aggódni..
Várjuk már a nyarat,Balatonon van nyaralónk oda megyünk kb.2hétre.Remélem jó időnk lesz....de először még ugye jön a húsvét!Szabi már majd megy az apjával s a nagyapjával ki a kertbe s össze szedi a piros tojásokat....

Most röviden ennyit remélem mindenki jól van!sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!

Próbálok ujból vonalzót,mert nem volt jó a gépünk.. :cry:

Sziasztok Helga
Vendég
 


Talán most sikerült! :)
Vendég
 


Sziasztok!

Mi újság van? NYUSZÓ: hogy van a kicsi Lau?

HELGA: agleh, de jó!

Gondolom mindenki élvezi a jó időt.

Sajna én nem jó híreket tudok írni. Hol is kezdjem. Tudjátok kérdeztem nem rég mi van GABCSIval. Valamelyik nap bejelentkezett nálam msn-en és rögtön írtunk pár sort. Hogy miért nem jelentkezik.
Elmesélte, hogy egyik este elkezdett könnyezni a szeme és másnap reggelre lebénult a fél arca. :( :( :( Volt orvosnál akitől kapott szemkenöcsöt és azt mondták neki hogy pár hét múlva elfog múlani ez a részleges bénulás. BORZASZTÓ!!!! A babája jól van. Hál' Istennek. Sajnos ezért nem tud itt lenni velünk csak a postafiókját szokta elolvasni mert nagyon elfárad a szeme. Írjatok majd Gabcsinak pár sort. Úgy sajnálom szegényt.

Levikém is beteg volt. Valami vírust kapott el. Hát 3 hét kellett mire teljesen rendbe jött. Most éppen ovi választás elött vagyunk. Április 3-4.-én beiratás. Bár a fix helye már meg van, de azért a többi ovit is megnézem. Már tavaly előfelvételiben volt az oviban, mert olyan nehéz bekerülni. Kiváncs leszek milyen lesz a beszoktatás, mert idáig nagyon el volt. A másfélóra alatt míg az oviban voltunk nem keresett. :?

Sajnos ilyen gyorsan elment a 3 év. :( :(

Azt tanácsolom mindenkinek, hogy amíg lehet használja ki.

Kép



móni
bedmona
 
 


Kép

Kicsit betegen, de akedvenc kukásautóval.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Gabcsi
Hallom mi történt Veled..jó bulást kivánok!s ne izgulj biztos nem lesz semmi baj a babucival s veled sem. :wink:
Móni

Kisfiadnak is mielőbbi gyógyulást kivánok!hát igen hamar megy az idő...kisfiam jövőre megy oviba..pedig mintha most született volna

Mi jól vagyunk.Szabi igen rosszcsont s főleg akaratos olyan hisztit csap,hogy az csak na! :evil: már nem engedi,hogy megfogjam a kezét ha sétálunk hanem egyedül akar mennis alig tudom utolérni..

Jó hétvégét mindenkinek!sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!

Remélem mindenki jól van s nincs sehol semmi baj!
Szabika megint náthás :evil: s ilyenkor igen csak nyügi szegényke.

Igen hüss lett az idő keveset tudunk kint lenni a levegőn.


Minden jót!Sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!

Hol vagytok?Remélem sehol sincs semmi baj?...

Jó hétvégét Mindenkinek'! :)

Sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!

Remélem nem hal ki ez a topik :cry: sehol senki?????


Helga
Vendég
 


Sziasztok,

már nagyon régen voltam. Remélem ti jól vagytok.
Velem szerencsére minden jól alakult. Elkezdtem 3 hete egy akupunktúrás kezelést, és mára teljesen rendbe jöttem.
A héten már nem is kell mennem. Azt ugye nem kell mondanom, hogy az orvosok tátott szájjal állnak, hogy 3 hónap helyett, hogy jöhettem ilyen hamar rendbe.

Mi újság veletek? Látom eltünt mindenki!

Móni, tegnap nem tudtam neked válaszolni, mert lefagyott a gép. Láttam, hogy írtál, de mire megint sikerült a gépet müködöképesség tenni, már nem voltál.

Puszi mindekinek

Kép
gabcsi76
 
 


Sziasztok!

Mi megvagyunk. Jönni akartam már korábban, csak képekkel, de olyan nyügi képet eszkábálni. No persze, még most sincsenek képek, de hamarosan hozok a nagy 1 éves lányomról :D .

Különben minden rendben, már nem kell kontrollra menni, végre a 8 kilót is elértük :roll: .

Mi is sokat sétálunk ebben a jó időben.

Gabcsi, nagyon ijesztőnek hangzott, de akkor hála az égnek, minden rendben. Már 35. hét :shock: . De jó, én nem is tudom, milyen az :? !

Legközelebb már képekkel jövök!

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Szia GABCSI!!!!!!!!! :P :P :P :P :P :P :P

ÉLjen meggyógyultál!!!!!

Nagyon örülök, kisbabád hogy van ? Mikor kell befeküdnöd a kórházba?

Igen én akartam komunikálni veled msn-en de nálunk is gond volt a nettel.


CSILLA: Bocsánat, hogy ilyen későn de NAGYON SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK A KISLÁNYODNAK ELSŐ SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL! :D :D

Volt kisbuli, torta meg minden? Tegyél fel képeket ha készültek.

AGLEH: Hát már én is úgy voltam vele, hogy kihal ez a topic is, de talán azért vissza térnek a többiek is. Fogjuk rá a jóidőre, tavasz, munka, stb. Csak ne felejtsük el egymást.

Kép



móni
bedmona
 
 


Hát Móni, remélem nem kell befeküdnöm a kórházba. Itt Hollandiában lehetöség van rá a 37. hét után, ha nincs komplikáció, hogy itthon szülj. Tudom, hogy ezt a magyar viszonylatokban nagyon nehéz megérteni, mert nekem is az volt. De utánna jártam, hogy hogy is müködik ez a rendszer és úgy döntöttem, hogy ha minden oké és a szülésznö is úgy látja, akkor itthon szÜlök. Egyébként itt ez egyáltalán nem furi, a nök 80% otthon szül. Persze e köre egy tökéletesen müködö rendszer és egészségügy épül fel. Illetve, szigorú szabályoknak kell megfelelni. MIvel mi minden feltételt teljesítünk, az egyedüli probléma az lehet, hogy a szülésznö nem adja rá áldását. Ez pedig ugye csak akkor derül ki. :roll:
Kapok 40 óra gyermekágyi gondozást is, ami azt jelenti, hogy egy ápoló nö naponta jön, hogy rólam és a babáról gondoskodjon.
Az, hogy én hogyan osztom be ezt a 40 órát vele, az rajtam múlik.
Csináltunk képeket, teszek fel egy párat.

:lol: Kép

Kép

Kép
gabcsi76
 
 


Sziasztok!

Örülök én is Gabcsi,hogy meggyógyultál!hát bizony én sem tudom,hogy milyen a 35.hét ....vigyázz magadra s pihenj nagyon sokat.
Ma megyek dokihoz ...nem jön össze a kistesó..lassan egy éve próbálkozunk. :cry: ezért megyek el..kiváncsi vagyok mit mond majd?....
Nem tudok feltenni képet :evil: az iwiw-en láthattok rólam pár képet:Nagy Miklósné néven
Móni igen aranyos a kisfiad!jövöre gondolom már oviba megy...beszél már?mikor kezdte el,?
A párom Szabival megy majd locsolni húsvétkor...kisfiam biztos élvezni fogja..legalább is a csokinyuszikat.

Sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!

GABCSI: azért irigyellek, otthon szülés azért mégis más mint a kórházi napok és ellátások, meg a jövés menés. Kiváncsi leszek hogy zajlik. Majd ugye megírod?? Szépen gömbölyödsz látom.. :D

HELGA: Hát igen, nem hogy jövőre már az idén szeptembertől kezdi az ovit. és hogy beszél-e?? El sem tudod képzelni, hogy mennyit és milyen választékossan. Verseket, történeteket mesél. Énekel. Fel áll a székre az a szinpad és ott énkli amit a mama tanított neki. Pl: Zöldrevan a, zöldre van a rácsos kapu festve. vagy hogy ha nékem sok pénzem lesz felülök a repülőre. Akkorákat nevetünk. Élvezi. Kár hogy videót nem tudok felrakni róla mert érdemes lenne megnézni.

nagyon sajnálom hogy nem jön össze a második baba. Talán ha nem aggódsz rajta annyit akkor fog beugrani. Egy ismerösömnek lombik ikrei születtek 6 év próbálkozás után, most 8 hónapossak és jön a kistesó spontán. Nem semmi...

Nálunk a húsvét még nem tudom hogy lesz. Hogy a fiuk hogyan mennek locsolni??? Ez még kérdés? Egyáltalán elindulnak-e, mert mire összeszedelözködnek már nálunk vannak a barátok locsolkodni.

Na, mindenkinek jó hétvégét. Teszek fel pár képet Kép
imádjuk egymást.

Kép
kapok mindig virágot.
Kép Kép Kép
ilyen volt a tegnapi étkezésünk.

Kép



móni
bedmona
 
 


Minden kismama figyelmében ajálom,nálam kaphato minőséges és olcso pelus,minitől-juniorig,valamint biopelus is kaphato mini-midi méretben.A pelusok nagyon jok,tapasztalatbol állitom mert én is a kisfiamnál ezt használom:Légáteresztősek,nagyon jo nedvszivo képességük van,gumirozottak,és többször visszazárhato tépőzárra van.A mini csak 34ft,és 75db-os,a midi 38ft és 66db-os,a maxi 63db-os és 39ft,a junior pedig 60db-os és 40ft.Probacsomagot is lehet kérni ami 30db-os.A biopelus az nem vegykezelt,és teafa levéllel bélelt,ami nyugtatja a baba popsiját,és bőrbarát mind a két pelus.Nálam még nem fordult elő,hogy a "trutyi"kifojt volna.Minden kedves anyuka érdeklődését várom,e-mail cimem:macko1983@gmail.com. :D :

nekem van egy aranyos 14-honapos pici fiam:-)
macko1983
 
 


Halihó Anyukák!

Mi újság? hol vagytok?

Befagyunk vagy mi lesz? Már csak hirdetési oldal leszünk?

Én mindig ide nézek és sehol senki. Szomorú.

Agleh: Miújság tesó ügyben, mondott valami bíztatót az orvos?

Gabcsi: Hogy vagy? Babóca?

Csilla: Hogy van a kis Toncsika?

MINDENKINEK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Már csak jövőhéten leszek gépközelben. Addig írjatok!!!!!!!!!

SOK LOCSOLÓT IS KÍVÁNOK MINDENKINEK.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Remélem nem hal ki ez a topik!én is be-be nézek de sehol senki! :cry:
Móni

Megvagyunk,minden rendben!Szabi sokat rosszalkodiks hisztizik nehéz vele néha..... :wink:
Voltam dokinál kistesó ügyben...hm...kikérdezett először is hogy hogyan miként hányszor vagyunk együtta párommal...stb. majd javasolt egy módszert.... :) s mondta hogy igy próbálkozzunk s ha nem jön össze kb.2-3hónap mulva sem a kistesó akkor mennyünk vissza hozzá s majd kivizsgálásra küld..Persze megvizsgált s el is küldött ultrahangra/hüvelyi uh.hogy a petevezeték átjárható-e /minden rendben volt nálam.Páromnál sincs semmi gond remélem...ugyhogy most aktivan bevetjük magunkat" s várunk megint hogy mi lesz...

Mackó1983

Köszönjük az ajánlatod de ez nem egy hirdetési topik van másik hely ahol kimondottan hirdetni-eladni lehet!

Sziasztok mindenkinek további szép napot!

:D
KELLEMES HUSVÉTI ÜNNEPEKET KIVÁNOK!


Helga
Vendég
 


Sziasztok!

Hát tényleg sehol senki :( remélem mindenki jól van.

Vigyázzatok magatokra!

Sziasztok Helga
Vendég
 


Sziasztok!!!!!

Figyelem.... Megszületett Gabcsi kisbabája Daniella.
Gyönyörű baba. Aki szeretné megnézni az iwiw-en vannak róla képek.

SOK-SOK BOLDOGSÁGOT GABCSI ÉS DANIELLE!!!!
:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!


Köszönjük az értesitést! :D :D gratulálok Gabcsinak!

Szia Helga
Vendég
 


:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK SZABIKÁNAK!!!!!!!



Kép



Üdv: Mónika és Levente

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!!!!

Vagyok most már!!! Hát a picurka kicsit hamarabb érkezett 5 héttel. De szerencsére jól van. Ha minden igaz, akkor jövö héten haza jöhet. Még a szopika esik nehezére, ez az egyetlen indok, hogy nem jöhet. De egészséges!!!!
Rakok fel egy pár képet: Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
gabcsi76
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?