Új privát üzeneted érkezett!

Yoan! Most látom csak ti elkezdtétekKép Sikerült végülis, vagy most megint előről kezditek? Számolj be légyszíKép Hátha én is merítek belőle erőtKép Egyébként melyik könyvet olvastad?

Pá, Ria
Ria
 


Sziasztok!

Ria, és két könyvet olvastam el, az egyik az "Aludj jól gyeremekem", a másik a "Végre elaludt a gyerek". Az esti lefektetést oldottam csak meg a könyvekkel, mert korábban olyankor is csak a cicin volt hajlandó elaludni, és a lefektetés így legalább 1 óra volt mindig, mert amikor kilopóztam mellőle, akkor azonnal felriadt, és követelt vissza. A napközbeni lefekvést és magától elalvást nem tudtam elérni, mert nappal sokkal tovább bírja sírással, nem elég álmos, és addig képes sírni, amíg eljön a következő evés ideje, amikor már azért is sír, mert éhes. Ilyenkor ha cicire veszem, akkor szopi közben alszik 10 percet, és ezzel megint bírja egy ideig, és újult erővel nyűglődik. :-/ Azért adtam be a derekam, és olvasok délutánonként mellette, amíg ő a cicin alszik.

Az éjszakai etetéseket nem hagytam el, amikor a könyvet kipróbáltuk, úgyhogy éjjel kb. 3x felébreszt. Ha lenne lelkierőm, akkor egyet ebből tutira elhagyhatnánk, mert egyik nap, amikor apa nem volt itthon, akkor a középső ébresztésnél csak odamentem hozzá, megsimiztem, aztán még egyszer kellett 5 perc múlva újra megnyugtatni, és utána aludt még 2 órát, de ez 10 perc sírást jelentett, és mivel egy szobában alszunk hárman, az apja meg megy reggel dolgozni, így aztán az éjszaka közepén 10 perc sírás sem igazán nyerő. Ha viszont megszoptatom, akkor persze csönd van. De azért majd lehet, hogy megpróbáljuk mégis egyik héten.

Puszi!

Yoan
 
 


Sziasztok!
Nekem egy 6 hónapos kisifam van, és az éjszakákkal sok problémánk.
eddig csak enni kelt fel a kincsem enni, de az utobbi 6-7 éjszaka félóránként sír, és nem kér enni. Szomjasnak se szomjas, mert probáltam. Igazábol halvány lila gőzőm sincs hogy milrt sír, nincs valami tippetek?
Előre is köszi:
Musi Móni
musi
 

 
 

Sziasztok!

Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, ötletem nulla. A 8 hónapos lányom 6 hete kb. 8x kel cicizni. Nem éhes, ez egyértelmű, és nem elég neki a simi, bújás. (Egy ágyban alszunk) Tegnap teljesen kiborultam, miután már félóránként követelte a cicit, nem voltam hajlandó megszoptatni. Elborulhatott az agyam a fáradságtól, mert utána még a kiságyba is átraktam, erre még jobban üvöltött. A vége az lett, hogy 30 perc után kivettem az ágyából, és cici nélkül aludt 3 órát egyhuzamban.

Igazából tépelődöm itt magamban, egyrészt nem akarom megvonni tőle a cicit éjjel, majd megszakad a szívem, ha sír, másrészt viszont annyira hulla vagyok nappal, hogy ezt így már nem bírom sokáig ép ésszel.

Biztos nagyon elrontottam valamit! 6 hónapos koráig szinte átaludta az éjszakákat, ill. max. 1x kelt fel hajnalban.

Veronika
Veronika
 


Ja, elfelejtettem leírni az előbb, hogy én is próbáltam a sírni hagyom, 5 percenként bemegyek,...módszert, mert az elalvással is problémáink vannak, de én nem tudtam véghez vinni. A gyerek addig ordított, míg ki nem hányt mindent, és mikor kivettem az ágyból, még 45 perc múlva is hüppögött. Amúgy is borzasztóan anyás mostanában...
Veronika
 


Sziasztok!

Jottem kitartast adni:
Ujabban minden 2-3. ejszakat atalussza a 15 honapos lanyom, hurraKép Az esti elalvasok szepen mentek eddig is, de az ejfeli es a hajnali ebredesek tuti befutok voltak. Ezenkivul voltak napok, mikor ejszaka is feloras musor volt, en ezt a fogaknak tudtam be akkor.Aztan elmult a nagy meleg, epp nem jon a foga, a halozsak nem engedi annyira forogni, hogy allandoan beverje kezet-labat-fejet, kedvezo a csillagok allasa, nem tudom az okotKép, de eloszor csak az ejfeli felebredesek maradtak el, aztan most mar a hajnali is kimarad, eleg sokszor. Remelem, nem kiabalom elKép
 
 


Sziasztok!

En is jottem kitartast adni. Emma szept 3-an volt 8 honapos. Akkor kezdtem az Aludj jol-t.
Olyannyira ki voltam mar, hogy az leirhatatlan.
Soha nem aludtam tobbet 3-4 oranal egyhuzamban, de inkabb 1-2 volt az altalanos. Volt, hogy fel ejszaka fel orankent ugrottam hozza.
Etettem, itattam, ringattam, magamhoz vettem, es semmi nem valtozott.
Tehat szept elejen radikalis valtas. Egy kis ponton nem tartottam be a konyvet, mert en visszafektettem mindig. Acsorgott az agyban es feltem, hogy meguti magat.
Mar 3. nap 7 orat aludt egyfolytaban.
Azota eltelt 2 het, es ma eloszor 8 tol hang nelkul aludt fel7 ig.

Ne adjatok fel! Szerintem megeri radikalisan valtani! Ha a babatok nagyobb mint az enyem, vagy akkora, nincs szuksege ejszaka 6 szor enni, inni.
Mar eleg nagy, meg kell tanulnia, hogy ejszaka alszunk. Az o erdekeben. Mert ha ti zombiztok, nappal nem lesztek eleg turelmesek vele.

Sok kitartast
Kakukkfu
 


SZia Kakukkfű!

Nagyon ügyesek vagytok, nagy gratula!

Az én Emmám meg szept 10-én volt 8 hónapos, nem tudom mennyit nyom, de biztos van már 7.5 kg, és abban is biztos vagyok, hogy nincs szüksége éjszaka kajára.

Egy kérdésem lenne: mennyit sírt eleinte, mikor beraktad az ágyába? Szerinted az egyedül alvás/elalvás összefügg az éjszaka átalvásával?
Veronika
 


Szia Veronika!

Elso este fel orat sirt, eleg borzasztoan. Ejszaka egyszer kelt, de akkor 1,5 oran at sirogatott, visszaalvasokkal, es nem olyan intenziven, mint este.
Kovetkezo nap este mar semmi, es ejszaka is jobb volt.
Ettol kezdve, ha fel is sirt, eleg volt egyszer, max. ketszer bemennem hozza.
Szerintem annyiban fugg ossze az elalvas es az ejszaka atalvasa, hogy ha felebred is, az ot korulvevo megnyugtatast jelento targyak ott vannak mellette es egyedul alszik vissza, mint ahogy ugyanilyen korulmenyek kozott elaludt este is.
Nalatok mi ujsag?
Udv
Kakukk
 


Veronika!

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a kicsit a foga bántja. Mikor a fiamnak jött 6 hónaposan az első 2 foga akkor voltak ilyen éjszakáink. És utána még majd 2 hónapon keresztül pár nap szünettel. Igen 2 hónapig jöttek sorban a fogai, szám szerint 6. Aztán 2 hónapig egy db foga sem jött és most alig 3 hete megindult. Kijött még 2 foga és jönnek a rágófogai, illetve az egyik biztos, mert az egyik csücsök a 4-ből már kint van. Most múlt 11 hónapos a gyermek.
Én is hagytam sírni, eredmény dettó ugyanaz, mint nálatok. 45 perc hüppögés legalább. De volt olyan is, hogy zokogva ébredt és 20 percig semmi sem vígasztalta. Se cici, se ringatás, se semmi, csak zokogott. Lehet a babádnak is jön a foga, csak még nem bújt ki? Gáborom 4 hónapos kora óta ilyen, neki valószínű akkor kezdtek ficeregni az ínyében a kis dögökKép

Kitartás, mást nem tudok írni. Talán javíthat a helyzeten a Dentinox Gél. Ez egy fogzásra való ecsetelő. Egy próbát megér, nekünk a metszőknél bevált, a rágónál sz*rt se ér.
Én sem aludtam ám át még 3 éjszakánál többet. De milyen meglepi volt a saját ágyamban ébredi baba nélkülKépKépKép (matracon alszik, így mellé tudok feküdni és általában ott is ragadok)

Kakukk!
Hiába ugyanaz a környezet, ha egyszer fáj valamije a babának nem fog visszaaludni.

sasha

Kép
 
 


Sasha!

Tényleg, ez még nem jutott az eszembe! Azóta csinálja ezt ugyanis amikor az első 2 fogacska megindult. Lehet, hogy most a felsők indultak meg.
Na, akkor van remény, hogy majd magától visszatér a régi kerékvágásba.

Most jut eszembe az is, hogy régen, ha hajnalban felkelt enni, sohasem sírva tette azt, hanem csak cuppogott.

Kakukk!

Nálunk jó esetben elalszik 15 perc alatt cicin, velem, és "csak" 3x kel éjszaka. Így kezdődött 2 hónapja. Rossz esetben (ami sokkal gyakoribb) még velem se akar elaludni, pedig látom rajta, hogy hulla, fetreng, forgolódik,... aztán van, hogy egy órát is kínlódok vele, ki a nappaliba játszani, mert megunom...+ éjszaka 5-6x sírva ébred, és csak a cici jó neki.


Most olvasgattam ezt a topikot, és jó tudni, hogy nem vagyok egyedül a problémával. A tágabb családban mindenki megjegyézeseket tesz, hogy én rontottam el a gyereket, többekközt azzal, hogy az első 2 hónapban hárman aludtunk, meg hogy éjszaka is szopizhatott. Ezek akkora barmok, már elnézést a kifejezésért. Persze tanácsot egyik se ad!

Na, most jól kisírtam magam.

Jó éjszakát mindenkinek!
Veronika
Veronika
 


Elnézést, mindig elfelejtem megadni a jelszavamat!
Így már meg lehet tekinteni a csemetét is.
Vendég
 


Veronika!

En is egyutt aludtam Emmaval, de nem 2, hanem 5 honapig, es utana is mindig magam melle vettem, legalabb fel ejszakara.

Sasha!
Ez termeszetes. Emmanak viszont semmije sem faj, meg nincs foga sem. Ha viszont fajni fog neki, en sem fogom ott hagyni sirni. Amig viszont lehet, addig legalabb aludjunk!

Udv
Kaukkfu
 


Veronika!

En is egyutt aludtam Emmaval, de nem 2 hanem 5 honapig, es utana is mindig magam melle vettem legalabb fel ejszakara.

Sasha!
Ez termeszetes. Viszont Emmanak semmije sem faj, meg foga sincs. Ha viszont fajni fog neki, en sem fogom otthagyni sirni. Addig is azert legalabb aludjunk, nem? Kép
Udv
Kakukk
 


Bocs
 


Lehet, hogy most nagyon lehurrogtok, de én mikor a fiam fetrengett és nem tudott aludni mert fájt a foga, én bizony adtam neki egy kis fájdalomcsillapítót. Attól aztán simán el tudott aludni és reggelre kint is volt a fogacska. Ha nekem fáj a fogam én sem kínzom magam, bizony beveszek egy bogyót. Miért kell nekik akkor kínlódni? Természetesen odafigyeltem, hogy tényleg csak akkor kapjon bogyót, mikor a foga fájt és nem csak szimplán hisztizett. Egyébként az elmúlt 20 hónap alatt talán ha 4szer kapott fájdalomcsillapítót.

Sok türelmet és szeretetet kívánok

Csenge
 


Sziasztok!

Én azért nem vagyok benne biztos, hogy a fogzás miatt alakultak így az éjszakáink, mert nappal nem nyűgös, szóval látszólag semmi baja. Csak épp tökéletesen egybeesik, azóta csinálja Emma ezt, amióta jön a foga.

Üdv
Veronika
Vendég
 


Veronika!
A dokinőnk azt mondja, a FOGAK ÉJSZAKA JÖNNEK. Szóval lehet, hogy mégis erről van szó.
Névtelen
 


Veronika!

Gabim is nagyon jókedvű nappal, aztán este meg kinlódunk reggelig... Ez van, ilyenek a fogak. Talán azért mert estére a szervezet megpinen nem kell annyi mindenre figyelnie az agyának és tud koncentrálni a növesztésreKép Más magyarázatot én se tudok.
Én is adok néha a fiamnak fájdalom csillapítót. Általában fél adagnyi panadol bébi szirupot. Ha nagyon gáz akkor 3/4 adagnyit. Mint ahogy tegnap este tettem.
Tegnap előtt ugyanis alig aludtunk, így ma este mikor először ébredt sírva és nem kellett se cici, se cumi beadtam neki egy kis szirupot, lekentem az ínyét és hajnalig kuss volt.Kép Végülis a leírásában az van,hogy a FOGZÁS okozta panaszok enyhítésére... (nem biztos, hogy ugyanígy van megfogalmazva, de a lényeg az ez)

sasha

Kép
 
 


Szia Sasha!

Végre megvagy! Kép
Régebben láttam fényképeket rólad és a családodról, rajtuk gondolom, további büszkeségként cicát, kutymutyt, miegymás négylábút.
Szeretném megtudni, hogy laktak ők nálatok, míg várandós voltál, most mi a helyzet, el voltak/vannak különítve?? Stb. Nekünk otthon papagájunk van (Jákó Kép Kép ), ez gond lehet, nem tudod?, de anyumnál (ahol sok időt tervezek eltölteni) ott meg 3 eb két macsekkel vállvetve!!!
Toxoplazma? Stb.

Köszi előre is.

Pusszancs,

Fruzsi
 


Ja!!!!!!!!!!!!!
Bocsi az ennyire offért, ha gondolod a friss kismamákban válaszolj.

Puszi
 


Ja, anyu kertes házban lakik!

Ígérem, eltűntem!! Kép Kép
 


Szia Fruzsi!

Na szóval. A tosoplasma elvileg egy egysejtű élősködő ami a végtermékben található (kakában). De nem csak macskáknál, hanem elvileg bármi más állatnál, csak a macskákra jobban jellemző. A macska almot tehát kerülni kell, vagy ha nem lehetséges körültekintéssel, kell tisztítani. A kertesháznál élő macskák többnyire a földbe ássák az ürüléküket, akár a veteményes közé is. Ergo minden zöldséget, gyümölcsöt alaposan meg kell mosni ami a föld közelében, alatt, felett, terem. Vagy kérhetsz a dokidtól toxoplasma vizsgálatot ami kimutatná, hogy átestél e már egy ilyen fertőzésen... Sok ember észre se veszi, mert egy enyhe náthás tünettel jelentkezik, pár nap alatt lezajlik. Szóval lehet cicát simogatni, kutyát simogatni, de nem kell elfelejteni kezetmosniKép Nálunk nem voltak elkerítve meg semmi ilyen, csak az alomhoz nem nyultam és a higiéniára ügyeltem.
A papagály ürülékében nem vagyok biztos. Mármint hogy van benne toxo, de bizti ami bizti tisztitsa a párod.
sasha

Kép
 
 


Sziasztok!
A kislányom 16 hónapos és szeretném leszoktatni az éjszakai szopásról, mert a kialvatlanság már testi tüneteket okoz nálam.
Gyakorlati tanácsokat kérnék a mikéntre, főként olyanoktól, akinek már sikerült.
Köszönettel: Jamina
 
 


Jamina,
less be az Alvás - Alvászavaros gyerek topikba, én akkoriban ott írtam le folyamatosan, hogy mit műveltünk. Cicó is kb. 16 hónapos volt, talán még nem is egészen, és nálam is hasonló tünetek jelentkeznek. Igaz, hogy azóta is ébred éjszaka, de nem három-öt alkalommal, hanem átlag egyszer (van, hogy egyszer sem). Nálunk két napig volt nyűglődés. De hozzá kell tennem, most is ott vagyunk mellette éjszaka, egy szobában, egymás mellé tolt ágyakon alszunk, csak most már nem cicit kap, ha véletlenül felébred. Néha iszik vizet, de legtöbbször visszaalszik, ha megnézte, megvagyunk-e még, illetve ha kicsit megsimizem a hátát, vagy csak ráteszem a kezem. Viszont néha én ébredek arra, hogy álmában beszél Kép

Na ha már eddig jutottam, ne kelljen keresgélned Kép
Szóval nálunk úgy kezdődött, hogy azt gondoltam, nekem minimum öt óra alvás kell egyben, hogy másnap működni tudjak. Tehát
1. Cicó Apával aludt, azaz éjjel csak Apa volt mellette.
2. Mivel cicin alszik el (azóta is), esti szopi előtt, meg napközben is milliószor elmagyaráztuk neki, hogy mi hogyan lesz éjjel, l. éjszaka csak egyszer van cici, éjjel kettő után (ezt biztosan nagyon értette szegényke) Anya a másik szobában alszik, viszont vele itt lesz Apa, és vigyáz rá, itt lesz a kutyusa, macija, kacsái, lesz víz, tud inni stb. És reggel átmehet Anyához szopizni. Esti szopizás közben is még mondtam neki, mondta is rá, hogy "apa". Első éjjel felébredt kettő előtt egy picivel, bömbizett kettőig, akkor kapott cicit, aztán aludt reggelig (ez is óriási haladás volt a korábbiakhoz képest). Második éjjel fél tizenkettőkor rendezett egy nagy bömbit Apának (ja azt nem mondtam, hogy mi szivacsmatracon alszunk a leszedett rácsú kiságy mellett, és a kölkec maga kijöhet, ha akar, és el is fér mellettünk szépen) olyan fél tizenkettő körül (nem tartott hosszú ideig, csak nagyon hangos volt), de közben már bújt oda a páromhoz, aztán sértődötten elaludt, és nem ébredt fel, csak reggel. Én közben borogattam magam a másik szobában, mert kezdett felgyűlni a tej az éjszaka folyamán. A harmadik éjszakát átaludta, reggel én ébredtem először. Ma másfél éves éppen, most is vannak időszakok, amikor többet ébred, nehezebben alszik vissza (fogzás, front, nehezebb vacsi, esetleg nem olyan jó hangulatú este), de átlagban csak egy ébredés van, az esetek többségében gyakorlatilag magától visszaalvással. (Na ma éjjel éppen volt egy hosszabb forgolódás, vedelés, de nem ez az általános).

Sok sikert,
üdv
Kriszi
 
 


Kriszi,
nagyon-nagyon köszi, éppen ilyen gyakorlati tanácsokra van szükségemKép, sürgősen, még a héten ki is próbálom!!!
JAmina
 
 


Hahó,
Jamina, mi zujs? Hogy haladtok? Mi pocsékul Kép Cicó a július közeledtével és a meleg eljöttével újra kezdte az éjjeli ciriburit. Megint háromszor kelünk, megint ott alszom mellette, megint az éjszaka nagy részét félig lelógva a matracról, mert álmában kitúrt... minden ua, csak szopi nincs. Hát nem mindig ezen múlik... Remélem, nektek jobban bejön. Nekem már kezd elegem lenni, de egyelőre nincs ötletem.

Üdv
Kriszi
 
 


Szia Kriszi!
Köszi az érdeklődést, de egyelőre még nem vágtam beleKép; múlt héten foci eb miatt nem lett volna illdomos, a héten meg a férjem elég rendszertelenül jár este haza (na nem kell rosszra gondolniKép), és így még nem volt megfelelő időpont. Viszont mintha a lány érezné, hogy ki akarok vele tolni: kevesebbszer van fenn éjjel!Kép
Jamina
 
 


Hahó,
Jamina, ilyeneket tudnak. Aztán, amikor megnyugszanak a kedélyek, mondván, helyrejön ez magától, kezdik elölről Kép

Nálunk megint apaalvás van, és ez elég jól látszik működni két napja: első éjjel fel sem kelt hajnali ötig, most meg felkelt ugyan egyszer, reklamálta is anyát ("apucika, hóannya, ittaannya apucika", majd megszakadt a szívem, ahogy magyarázott), de nem volt vészes, és apa vissza tudta altatni. Most meg még mind a ketten alszanak, csak én kukorékolok itt hajnalban Kép

Üdv
Kriszi
 
 


sziasztok,
kislányom 23 hónapos. 2 hetes korától végigalussza az éjszakákat, rögtön 9-10 órával kezdte, majd 11-12 órát aludt egyhuzamban. Ebben semmi nem zavarta meg (betegség, fogzás, idegen hely). Mióta megtalálta z ujját (7-8 hetesen), gond nélkül alszik el, csak be kell tenni az ágyába, amit amúgy is nagyon szeret. /délutáni alvásai mindig rövidek voltak és régebben problémásabbak, sokszor felriadt 20-30 perc után. /
10 hónaposan kezdett el kicsit korábban ébredni, ilyenkor átvettük magunk közé, s sokszor visszaaludt ott, néha csak 1 óra múlva. 16 hónapos korában viszont egy hónap alatt hetente lefaragott 20 percet az alvásából egyre korábbi reggeli ébredésekkel, nyűgös volt ilyenkor, sírva ébredt, de a 9-10 órát így is megaludta többnyire, s köztünk néha visszaaludt még.
De! 21 hónaposan elkezdődött egy újabb folyamat: eleinte csak egy héten 2X-3X ébredt éjjel, különböző időpontokban, ilyenkor rövid magyarázat után vissza lehetett rakni, bár ő egyértelműen a mi szobánkba akart átjönni. Aztán az ébredések lassan mindennapossá váltak, majd már minden éjjel kétszer is felébredt, de gond nélkül vissza lehet rakni. Ezt még betudtuk életkori sajátosságnak, félelem, álmok stb. Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy egyre több ébredéséből nem tud visszaaludni. bemegyünk, már szinte fekszik vissza maga, de 1-2-3 perc múlva szól újra, megint bemegyünk stb. Ezt képes másfél-két óráig csinálni, de volt eset már 4-5 órás menetre is, olyankor persze megint többször mondja, hogy át szeretne jönni az ágyunkba (ott csak úgy aludhatna, ha egyikünk kiköltözne onan, azt meg nem szeretnénk hosszú távon.) Visszaalvással együtt is sokszor alig 9 óra jön ki éjjeli alvásra.
Szerintetek normális-e az ilyen mértékben romló alvásprobléma egy eddig jól alvó gyereknél? Ill. az ilyen hosszú éjjeli ébrenlétek? Változás nem történ ez időben. Bár kb. 2-3 hónapja jön az utolsó négy foga, ez időben többször esett át felsőlégúti fertőzésen (de a rosszabb éjjelek nem köthetők a betegség csúcspontjához, sőt inkább nem akkor jellemző) ill. a beszédfejlődése is most ugrott meg nagyon.
 
 


Szia Sepia!

Sajnos nem vagyok egy szakértő én sem, inkább tanácsért néztem be ide is, mert éppen a kisebbik gyerkőm ébreszt minden hajnalban fél 6-kor.

Viszont a nagyobbikkal, aki már 5 éves elmúlt, volt nagyon hasonló szitu 2 éves kora körül, mint nektek. Igaz, ő SOHA nem volt jó alvó, szóval nem a romlás volt hasonló, hanem az éjszakai műsorozás.
Nálunk is mindig köztünk szeretett volna aludni, de úgy nem fértünk el kényelmesen. Soksor át is szökött az ágyunkba, amikor azt hitte, hogy alszunk, ill. aludtunk is, csak én az első parketta recsegésre már fent voltam, így nem tolt ki velem a kisasszony!
Nekem az vált be, hogy tettem az ágya mellé egy szivacsot, magamnak.
Amikor hallottam hogy jön, vagy felébredt és hívott, bementem és visszafektettem. (Nem aludt rácsos ágyban már ekkor.)
Odafeküdtem a szivacsra, és ha fel akart kelni, vagy valami illegálisat csinálni, nem engedtem.
Pár hét kellett csak és a egyre kevesebbet kellett ott aludjak, aztán meg is szüntettem a szivacsot.

Szóval ez csak egy megoldás féle, hogy miért ébred nincs ötletem.
Talán valamit nem tud rendesen feldolgozni, lelkiekre gondolok, vagy csak egy ilyen hullámban van.

Remélem segítettem valamit!

Üdv.
Andi
 
 


Sizasztok!

Bár már régen nem írt ide senki, talán fel lehet éleszteni ezt a témát.
A kisfiam lassan fél éves és nagy problémánk, hogy csak cicin tud elaludni. ha hagyom sírni akkor sem sírja álomba magát, csak bebelovallja magát és a végén fulladozik. Viszont ha cicire teszem akkor olyankor is szopizik amikor nem is éhes, ha meg elalszik akkor nem mindig böfizik, amitől utána fáj a hasa.
Éjjel csak 5 órát tud kb aludni, utána felébred, szopizik, elalszik (szopás végén), kb másfél-két óra múlva fáj a hasa, sír és csak cicin tud megvígasztalódni, amikoris a fájós hasára "rákajál", ami még rontja a helyzetet. Ez megy reggelig.
Azt hiszem, hogy emiatt túl sokat eszik, és már nem tudom mit csináljak, így is hatalmas baba, 8 és fél kiló.
Arról nem is beszélve, hogy az totál kivagyok.
Szóval hogyan lehetne rászoktatni a "magától" elalvásra?

Orsi
 


Sziasztok!
Még nem olvastam vissza, annyira megörültem, hogy találtam ilyen témát. A egítségeteket szeretném kérni.
Nekünk is alvásproblémáink vannak.
Anna 9 hónapos. 2 hónapos korától átaludta az éjszakát: este 8-tól reggel 7-ig. Sosem ringattuk, a mai napig ugyanaz a rituálé: Vacsi után megpusziljuk, betakarjuk, integetünk neki, és otthagyjuk. Rögtön elalszik ,ezzel nincs is gond. 6 hónapos kora körül kezdte az éjszakai ébredéseket. 2-3 óránként ébred. Megvigasztalni simogatással nem lehet, nem éhes, kizárólag pár korty teától nyugszik meg. Az ágyból azóta sem vesszük ki. Vannak olyan éjszakák, amikor 20 percenként kel, van, amikor "csak " 3 óránként. Nem tudom mit csináljak, én már hulla vagyok. Próbáltam magunk közé tenni, imkor már nagyon nem bírtam, de az sem nyugtatja meg, csak a tea..
Ha van valami ötletetek, vagy csak hasonló cipőben jártok, írjatok.

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 


Ági,
én megvettem a "Minden gyerek megtanul aludni" című remekművet és abban le van írva, hogy milyen időközönként hogyan kell bemenni a gyerekhez ha nem akar elaludni vagy visszaaludni, hát sajnos ez nálunk egyelőre nem működik. Csak még jobban ordított szegényke és miután egy óra hosszat ordított és nem aludt el, egy időre ezt feladtam.
Talán megpróbálkozhatsz ezzel, de az első pár nap akkor is szörnyű lesz mire megszokja az új rendet.
Ha érdekel röviden leírom a lényegét.
És ha nem teszel a cumisüvegbe teát? Vagy odatennéd mellé, hogy magától is megtalálja? Lehet a tea irritálja a hasát és utána azért ébred megint fel.
kitartást,
Orsi
 


Orsi:
Jaj de jó, hogy válaszoltál, azt hittem már senki sem olvas itt..
próbáltam, hogy vizet teszek a cumisüvegbe, de nem vált be. Kiköpte 2 korty után, és rákezdett sírni. Mellé nem tudom tenni, mert nem fogja magától az üveget. meg tul. képpen nem is azt mondanám, hogy éber állapotban van. Inkább álmában kezd el nyöszörögni, és addig csinálja ezt, amíg nem kap teát.
A módszer lényegét szavesen venném, hátha bejön, bár sírni nem tudom hagyni.

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 


sziasztok!!nagyon jo ez az oldal és ki használnám ha segitenétek!!kisfiam tegnap volt 8honapos és egyre kevesebbet alszik,kiskorában se aludt sokat.eddig este 9 fél 10 körül kezdett aludni de mostanában 11 ig fent kukorékol. a párommal már nemigen birjuk se lelkileg se fizikailag!! éjjel söbbször felkel és csak mellettem alszik el nehezen.már nemigen szopik szerintem kezd apadni a tejem/nappal már nem szopik/sajnos semilyen tejet nemiszik meg igy probálom minnél késöbb vacsoráztatni,de ez se segit mindig. probáltam a fogára fogni mert még nincs neki,de tul régota van ez..tehetetlen vagyok már és az energiám is kezd apadni!!! egymagam vagyok sajna a szo-szoros értelmében!!!kélrlek segitsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! köszi

sziasztok!Törpém most 7és fél honapos foga nincs,nem is készül,nappal 3szor fél orát,este pedig csak 9-10 ora közt hajlando elaludni azt is altatással,kiságyaba ordit,éjjel magamhoz kell venni másképp nemnyugszik.tehetetlen vagyok
 
 


Ági,
A módszer lényege, hogy meg kell tanítani magától el/vissza aludni. Végülis hagyni kell sírni, de úgy hogy először 3 perc után bemész hozzá, megnyugtatod, hogy nincs egyedül stb. utána 5 perc múlva u.ez, majd 7 percenként attól kezdve, aztán egyszer majdcsak elalszik, Utána nap ezeket az időket nyújtani kell. Állítólag a gyerekek nagyon hamar megszokják az új rendet, de keménynek kell lenni, hogy megszokja.
nekem tegnap úgy aludt el, hogy odaültem a kiságy mellé és énekeltem neki, persze ez sem jó megoldás.

Manokam,
Lehet, hogy a picúr egyszerűen nem fáradt még 8 órakor. Szerintem próbáld meg a délutáni altatást előbbre hozni, vagy ha nem alszik el időben du, akkor hagyd ki, hogy kifáradjon estére. Napközben elég lenne kétszer aludnia, nem? Lehet minél később vacsorázik azáltal azt hiszi akkor jön el az este? És fürdeted-e minden nap, mert abban is ki tud fáradni. Éjjel ha megnyugszik utána visszateszed? ha mindig egy kicsit hamarabb teszed vissza az ágyába, talán az hatna rá. Reggel mikor ébred? Külön szobábában alszik?

kitartást,
Orsi
 


borsika!köszi a választ!ö egész nap aktivan mozog,délelött 11körül és du 3-4-5körül alszik max fél orát,és este alig akaraludni még 9-fél 10kor.minden nap fürdik,odaveszem magamhoz az ágyba de akkor is nehezen alszik el,még sötétbe is világit a pici szeme ugy leskelödik,rugkapál,forgolodik.én hulla vagyok ö meg éber mintha átaludta volna a napot.nemtudjuk miért,mitöl.azért adok neki minnélkésöbb vacsit mert már nemigen szopik inkább csak cicizik, hogy hátha tovább alszik,mert van hogy éhes még azért nemalszik.semmilyen tejet nemiszik meg csak teát szoktam neki adni éjjel,hajnalban kel visszaalszik fél8 az átlag,éjjel is többször felkel,most pl minden félorában fentvolt.de már 2x átaludta az éjszakát a 8honap alatt.én 2oránal többet nemaludtam miota megszületett...kivagyok...sajna..probálok változtatni de nemigen megy,amugy külön szobában van és a izszintes helyzet ö nemviseli el visit ahogy letszem csak ha már nagyon mélyen alszik akkor tudom a kiságyba tenni.nemtudom mit csináljak tényleg..

sziasztok!Törpém most 7és fél honapos foga nincs,nem is készül,nappal 3szor fél orát,este pedig csak 9-10 ora közt hajlando elaludni azt is altatással,kiságyaba ordit,éjjel magamhoz kell venni másképp nemnyugszik.tehetetlen vagyok
 
 


Orsi:
Hát ezt meg fogom próbálni, bár eddig esélyem sem volt erre, mert egy szbában alszik velünk. Jövő hónapban viszont költözünk, lesz saját szoba, így talán sikerülni fog. Ma megint brutál éjjel volt, 20 perces ébredésekkel...

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 


Manokam:
Ha a vízszintes helyzetet nem szereti, nem próbáltad kicsit megemelni az ágyában a matracot? Nekünk ez bevált egy időben.

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 


mágnes!öt már ha probálom letenni is ordit.még ha a pelenkázo komodra teszem akkor is.mintha nyuznák,se a babakocsiban sehol.mindenre kiváncsi,minden érdekli.de csak 2percig mert megunja hamar.6embert kitesz.amugy a babakocsiban probáltam a párnát mert nembirt maradni de most már az ülö része van használva,persze abban sem marad...egyszerüen nembirja a bezártságot,nem az a bujos fajta baba...

sziasztok!Törpém most 7és fél honapos foga nincs,nem is készül,nappal 3szor fél orát,este pedig csak 9-10 ora közt hajlando elaludni azt is altatással,kiságyaba ordit,éjjel magamhoz kell venni másképp nemnyugszik.tehetetlen vagyok
 
 


Manokam,
Sokat gondolkoztam rajtatok. Elvileg képes végigaludni az éjszakát, hiszen írtad, hogy már kétszer sikerült. Viszont érdekes, hogy nem bírja, ha leteszed. Nem éri valami olyan hatás, amitől ilyen nyugtalan? Pl tévé. Lehet érdemes lenne beszélned a gyermekorvossal vagy a védőnővel. Próbáld meg megmaszírozni, vagy tornáztatni fürdés előtt, hátha attól jobban kifárad, bár el tudom képzelni, hogyha már annyira kivagy akkor nincs igazán hangulatod még ilyesmire is. Nagymama nincs aki segítsen?

Mágnes,
mi is egy szobában alszunk, igaz van egy másik szobánk ahol tudunk lenni ha alszik a gyerek. Az is érdekes, hogy pl nálunk ha nyöszörög a gyerek és én megyek oda akkor jobban rákezdni, hogy ugye vegyem ki, míg ha a férjem megy oda hozzá, akkor simán visszaalszik. Szóval nagyon jól tudják már ezek a picik is kinek hogy kell "válaszolni".
 


szia borsika!már probálkoztam sokmindennel,de csak ideig oráig jo neki minden.csak néhány percig lehet lekötni a figyelmét mert mindent megun.magátol ö nem alszik el,ez születésétöl igy van.akkor volt segitségem 2hétre,most sajna senkim,mert én angliában élek mindenkitöl távol.ez gond azért is mert itt az orvosok felületesek nem figyelnek ilyen "aproságokra"..a szobájában nincs tv,semmi ami a figyelmét elvenné,egyszerüen nemakar egyedül lenni,kapaszkodik ha teszem le.már ahogy kezdem eltartani magamtol már akkor nyöszörögni kezd.a szobája az emeleten van a mienk mellett,igy probálom altatni és utána viszem az ágyába.nekem a párom nembirja a sirást ugyhogy ez plussz gond.öszintén szolva nemigen merem rábizni a gyereket,sajna..dolgozik,fáradt,ingerlékeny.azthiszem addig csinálom amig birom,de remélem változik majd a Törpe és nemroppanok össze.ha bárkinek van valami ötlete azt szivesen venném,söt barát is joljönne mert sajna nekem itt a távolban az sincs.ugyhogy tényleg t.kre egymagam vagyok!!!!!!! elöre is köszi

sziasztok!Törpém most 7és fél honapos foga nincs,nem is készül,nappal 3szor fél orát,este pedig csak 9-10 ora közt hajlando elaludni azt is altatással,kiságyaba ordit,éjjel magamhoz kell venni másképp nemnyugszik.tehetetlen vagyok
 
 


Manokam!

Hú, nagyon át tudom érezni a helyzeted, mert mi nem sokkal a fiam születése előtt költöztünk új helyre, ahol senkit nem ismertem. Nagyon nehéz időszak volt. Most már 32 hónapos nagy fiú, de 1 éves koráig éjjel nekem is sűrűn ébredt és nappal sem tudtam nagyon letenni. A mozgásfejlődése is is lassú volt, csak 10 hónaposan kezdett mászni, akkor tudtam kicsit hosszabb időre letenni játszani. Nekünk sokat segített a hordozókendő.

Most már szépen egyedül alszik el, este is délután is. Úgy, hogy kb.: egy hónapja megbeszéltük és elfogadta. :lol:

20 hónapos koráig cicin aludt el, akkor már terhes voltam a lányommal (most 5 és fél hónapos) és nagyon érzékeny lett a mellbimbóm, ezért leszoktattam.
Ezt úgy csináltam, hogy összebújtunk és mondtam neki, hogy anyunak fáj a cicije, már nagy fiú vagy finomakat tudsz enni, inni stb... Egy hét után már nem is kérdezte.
Az éjszakairól kicsit korábban szoktattam le, amikor 16 hós volt, mert nagyon belefáradtam. Ezt úgyanígy csináltam. Simogattam, összebújtunk és mondogattam, hogy anya nagyon fáradt, majd reggel lesz cici. Ezt is elfogadta pár nap alatt.
Persze nagyon eltökéltnek kell lenni, mert megérzik a bizonytalanságot.

Természetesen ehhez 7,5 hónaposan még kicsi, de nagyon hamar elrepül az idő és a fáradság is!!! Csak kitartás!!! Megéri!!! Ne hagyd soha sírni! Ez az időszak amíg a karjainkban szeretnek lenni nagyon rövid! Örülni kelle neki! :roll:

A lányom is többször ébred éjszaka, ráadásul a fiam legkésőbb fél hétkor fent van, kellni kell. Néha nagyon nehéz és nekem sincs segítségem. Aztán szinte egész nap kendőben lóg rajtam a kiscsaj. Most mégis könnyebb a másodikkal, mert tudom, hogy nemsokára ő is ilyen nagy lány lesz és örülni fogok hogy a lehető legtöbb érintést, simogatást és szeretet kapta, ami nagyon fontos az érzelmi fejlődéséhez. Kicsit hosszú lett, bocsi...

Még annyi, hogy egy-két alapszabályt azért én is betartottam. Lefekvés után, nem lehet felkelni még ha nehezen is akar elaludni, akkor sem. (Volt 2 óra is!!!)Kitartottam. Éjszaka nincs beszélgetés játék, csak szopi, összebújás, simogatás. (Meg alvás!!!) :shock:

Szilvi
 


sziasztok! kibujt a picifiam elsö pici fogacskája!!! végre!! nekem ez is hatalmas bldogsáG és gondoltam megosztom mással is...aludni még mindig alig akar.nemtudom mit csináljak...

sziasztok!Törpém most 7és fél honapos foga nincs,nem is készül,nappal 3szor fél orát,este pedig csak 9-10 ora közt hajlando elaludni azt is altatással,kiságyaba ordit,éjjel magamhoz kell venni másképp nemnyugszik.tehetetlen vagyok
 
 


Sziasztok!

Nálunk annyit javult a helyzet, hogy már néha sikerül egyedül elaludnia, de persze jó adag sírás után. De éjjel még mindig nagyon gyakran kel és csak cicivel lehet megvígasztalni.

Manokam,
még arra gondoltam, hogy az is lehet a baj, hogy (ha jól értettem) mikor elalszik akkor átviszed a szobájába és leteszed. Ő pedig felébred, nem érti, hogy miért van egyedül és hol vagy, mikor elalváskor melletted volt ugyebár, erre megijed és sír. Nem próbáltad, hogy mellette alszol, vagy legalábbis ugyabban a szobában? Így a párodat sem zavarná annyir a sírás. Nappal sem alszik még mindig többet? Hányszor viszed ki a levegőre? Babakocsiban nem aludna többet ha kirakod erkélyre, terszra, stb.
Ezek csak ötletek, biztos már végigpróbáltál mindent.
Mindenesetre gratulálok a kis fogacskához! Ez akkor most különösen nehéz időszak, nálunk is ez van, igaz a kisfiamnak már az 5. foga is kibújt, most lesz 7 hónapos csak.
kitartást,
Orsi
 


Kedves Édesanyák, Édesapák!

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Négy éves ikergyermekeim egyike súlyos fejlődési rendellenességgel született, az ő fokozott ápolása, gondozása miatt munkámat itthonról végzem. Így elmondhatom, hogy elméleti tudásomat ugyan az egyetemen szereztem, de ikergyerekeim és a betegséggel járó teendők sok mindenre megtanítottak a gyakorlatban.

Gyerekneveléssel, családi gondokkal, párkapcsolati nehézségekkel, személyes jellegű problémákkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), oktatóprogramok, könyvek, zene minden kornak... A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

üdvözlettel, Nisreen
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
X
EZT MÁR OLVASTAD?