Új privát üzeneted érkezett!

Szia Zsóci: Annyit nevettem azon, amit írtál!!!

Nos a képen Zsolti mellett nézzd meg jobban nem Anna van, hanem Bence. hehehhehheehehe :wink:


Amúgy már vágtunk Anna hajából is, de nem rövid, ez a kis Bence és nem te vagy az első, aki össze akarja keverni őket, Bence most nagyon hajas baba lett.

még nem jár egyedül, de állandóan feláll és kapaszkodva lépeget!

Örülök, hogy írsz.

A történetet azért másoltam be, mert igen velünk is hasonlóak szoktak történni és nagyon közel állt hozzám.vicces.:)

Puszillak, mesélj magadról.
van most kismamid?

Kép
sziszike1000
 
 


Szió Mindenkinek!

Sziszi! Látszólag ketten maradtunk, akik írunk is. Az olvasótábor azért nagyobb.

Ez a kép dolog elég ciki. Azóta jobban megnéztem a képet és tényleg láthattam volna, de annyira hasonló pofival rendelkeznek, mint két kis tojás - persze főként a figyelmetlen nézelődőnek, mint én is. Szóval bocsánat a két édes manó összekeveréséért!!!!!!

Mese rólam:
Anyuka, aki a nap nagy részében a munkahelyén nyomja a széket és veri az előtte levő számítógépbe az adatokat. Aztán siet haza (nagy ellensége a blokkoló óra!!!), hogy a második osztályos nagyon szorgalmatlan gyerekét nyúzza matekkal, olvasással, sok lelkiismeret ébresztő dumával (egyszer hátha ráébred, hogy magának tanul ...). Imitt-amott beszorítva egy kis házimunka.

Kismama, kinek dúla kell, na az sehol a környéken. Igazából nem is baj, mert jobbára a csajszival való kemény meccsek foglalnak le.

Fejben már elkezdtem a farsangi előkészületeket is. Fekete garbót és harisnyát hajtok az eltervezett kulcs jelmezhez a Bettinának. És szorgosan gyűjtögetem a normálisabb tombolatárgynak való holmikat, amitől szívesen megszabadulnék a itthon.

Itt a vége, fuss el véle --------------- megyek aludni, mert korán eljőőőőő a 1/2 5!


Pusz:

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Vagyok én is, csak mikor rászánom magamat , hogy elkezdek írni,mindig bejelentkezik valamelyik messengeres ismerős, és egyből írnak vagy hívnak.

Mi is farsangi készületekben vagyunk. Ma végre sikerült Fiona ruhájához az anyagot megvennem. Pedig nem sok esélyt láttam már rá, hogy kapok megfelelő színű anyagot.Vettem arany díszcsikot, de most valahogy nem tetszik,mert túl cigányosnak néz ki.Lehet ezért még megyek egy kört ezügyben.
Már én is kiváncsi vagyok a végreredményre.De erre a kulcsra is, amit te írtál Zsóci!Neten lelted az ötletet, vagy saját kitaláció?
Most tudtuk meg , hogy a farsang 1-én lesz, de a jelmezes dolog szerintem max 1 órás lesz. Én azt hittem talán du-án lesz, de nem jól gondoltam.

Eza tanulás dolog nálunk is hasonlóan megy.
:oops:
Ha ebéd után jön haza Emi a suliból,akkor elöbb Esztit lefektetem mikor hazaérünk . Az elaltatás is nehezen megy, mert a kiscsaj nem mindig akar már aludni. Emese mesét néz addig, ha el nem alszik ő is.
Aztán mikor kicsi alszik, félórás könyörgés után talán nekilátunk tanulni, aztán van vagy félóránk még tanulni. Mikor Eszti felébred akkor már nem nagyon hagy minket. Megvárjuk apát, hogy lekösse vagy legalábbis vigyázzon rá.
Aztán este folytatjuk , újból könyörgés, gyere már tanulni, gyere már gyakorolni. És ő ilyenkor már fáradt, nem tud figyelni, sokat kajlálkozik, engem meg jól lefáraszt.
Ha délutános, mert szeret ott maradnia délutáni foglakozásokon, akkor meg szintén ugyanúgy át kell vele nézni a leckét, és min egy óra gyakorlás kötelező.
Nehéz ez így is, meg úgy is!
Este már alig van idő játékra, sokszor inkább én pakolok be neki éjjelente, hogy azért abarok közt után tudjanak menni aludni, mert korán van a reggel.

Zsolti meg jövőre suliba?Mi van a bal-jobb kezességével?
Anna elnőtte már az epe vagy vese problémáját?Nem is tudom már melyikkel volt gondotok, még kicsi korában ?

Közben meg bosszankodoka házon, mert kiderült aműszaki leírásból, amita neten találtam, hogy festés és burkolás nincsen benne az árban .Akkor meg még több pénz kell, pedig így sem olcsó dolog. Félek előre az óriás hiteltől. Tomi eladta a héten a lakását papíron a szüleinek , hogy tudjunk szocpolt igényeleni. Már az is sokba van nekünk.

Na megyek pályázatot írni, mert addig halogattam, hogy holnapra már tényleg készen kell , hogy legyek vele, mert 20-án van a végső határidő.Nem tudom, miért mindig vasárnapra esik?Holnap majd beviszem személyesen . :roll:

Vigyázztaok magatokra, mert jön az infulenza-. Anyuéknál az oviban kanyarós beteg gyerkőc lett ma egy kisfiú. Pont ma voltunk bent játszani náal. Remélem ezt megússzuk.
Jövő pénteken du-án megyünk Pestre Csodák palotája, Tropikárium körútra az osztállyal.Éppn a napokban mondta WSzti, hogy menjünk el a Tr-ba.N amost teljesül a vágya, ha nem betegszünk addig le.

Timi!
Hogy vagy kismami?

Sziasztok!

Kriszti Kép
bencze
 
 

 
 

Jó reggelt!

Eszti nagyon aranyos a kicsi copfijaival!!!!!!!!
A Ti tanulási módszeretek sem túl jó - elég fárasztó lehet.

Kulcs jelmez elvetve, mert nagyon fekete lenne. Mert akarom beszomorítani a csajt, meg nem is annyira nagy ötlet, hogy lezúznánk vele a többi beöltöző gyereket. Az ötletet valamelyik Praktika újságban láttam.
Az újabb ötlet: pereces lány!!! Ezt az internetről lopkovizáltam. A kiskötényt, fogókesztyűt megvarrom én, apát megkérjük, dobjon össze fából egy nyakba akasztható tálcát, a nagymamit meg megkérjük szépen, hogy süssön egy adag perecet. Ez sem a legnagyobb ötlet, de aranyos lesz benne és ezt fel lehet venni pörgős szoknyával és kopogós cipővel, de mégsem királykisasszony jelmez.

Influenza ellen igyatok sokat, egyetek citromot, meg mézes hagymát (azt olvastam, hogy olyan hatása van, mint az antibiotikumnak) + sok kézmosás.

Kismami, tényleg hogy vagytok?

Kriszti, Nektek meg jó egészséget a kiránduláshoz és a farsanghoz is! Egyikről se maradjatok le!!!!!!

Sziszi, Ti is készültök a farsangra?


Mindenkinek jó hétvégét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


A legfontosabbat meg majdnem elfelejtettem:


KRISZTI!!!!


Nagyon boldog születésnapot kívánok sok szeretettel!!!!

Kép

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Kriszti, nagyon bolsog születésnapot!!!

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Mostcsak gyors bejeletkezésre van időm!

Farsangon sztem Zsolti basa lesz, de még alakul.

Anna pillangó.;)

Veseköve van vagy volt, hát szégyen, de 1éve már megint, hogy nem nézettem meg.:(

Mi jól vagyunk.

Ma páromék disznót vágnak(2 nagyot), így csak késő este jön haza.:(

HIányoztok!

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Előbb irtam - nem túl sokat, és semmi extra fontosat - de elbénáztam az elküldést a lassú internet miatt.

vázlatpontokban újból:

Csajszi este 5-kor ágyban fogadott
este 8-ra már semmi baja
Apája kiizzasztotta belőle egy forró fürdővel a hidegrázást
holnap nem ússza meg a sulit
mert mezitláb állt az asztala mellett és fűzte a gyöngy egeret nekem ----- szóval semmi baja

Holnap megyek anyagot nézni a pereces ruhához!

Puszi mindenkinek, húzok aludni ------ de írjatok Ti is légyszi!!!!!!


Krisz, holnap Tropikárium? Jól emlékszem????

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Sziszi! De eltűntél!Mi Van veletek?
Sok boldog szülinapot utólag is! Kép Kép

Én is még Fiona ügyben rohanok egy kört ma délelött. Hímzett arany organzát keresek, de itt sehol a környéken. Pedig azzal lenne igazán tökéletes az elképzelt ruci. Sietnem kell vele , mindjárt itt van a jövő péntek. :oops:

Ma délben meg megyünk Csodák Palotájába, utánna Tropikáriumba. Estére biztosan jól kidőlünk a csajszikkal.
Remélem Bettina csak megjátszotta a hidegrázást, és nem lesz komolyabb baja .

Elkezdtük az infók begyűjtését a szocpollal, hitellel kapcsolatban . Elég jól ki van ez csinálva, nehogy mindenki igényelhesse. Naponta jönnek elő bosszantó dolgok, de remélem minden úgy sikerül ahogy eltervezzük.
Apám minden nap mondja, hogy milyen hülyék vagyunk ha belevágunk ebbe a nagy adóságba.Ahelyett hogy élnénk az életünket, és utazgatnánk .

Voltam melóhelyemen, már nagyon várnak vissza.Most azon filózom, hogy mikor menjek vissza. Eszti elvileg két hónappal elöbb kezdheti az ovit, mert van egy kis protekciónk. Kiváncsi vagyok , hogy viseli majd el , hogy ott lesz hagyva. Emese nagyon sokáig bőgött, pedig a szomszéd csoportban ott volt a nagyi. Ő is csak addig szeretett oda járni, amíg nem volt kötelező.
Remélem a szitu nem ismétlődik meg, és örömel megyünk az óvodába.
Félek is nagyon a munkás hétköznapoktól, mert nem tudom mire lesz eggyátalán időm a tanulás után a két lurkó melett.MOst se vágyom szinte sehova már délután, mikor hazaér végre mindenki.Most is röpködnek a napok nagyon gyorsan.


Szép hétvégégét mindenkinek!
bencze
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el, de betegek vagyunk.
Zsoltival kezdődött ma hajnalra Anna is, mire Zsolti jobban lett, Anna jön. Láza van: 38,6. nagyon nyügi, így kevés az időm-első a gyerek.:)

Farsang: Zsolti spongya bob vagy tele tubbies szeretne lenni, most ezt próbáljuk megoldani, mert készítjük.:)

Pár kép rólunk...és azért nem írok, mert magamba írogatni nem jó! Gyertek tiis gyakrabban!

Kép

Zsolti a király:
Kép


Kép


Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Sziszi! Kilábaltatok a betegségből??? Jobban vagytok már? Bence meguszta a dolgot, vagy ő is 'benyalta' a vírust?

A megbuherát képek nagyon bulisak!!!!!!!!!!! :lol:
Az első és az utcsó tetszik nekem a legjobbbbbbban.


Bettina csak kicsit taknyos, suliba jár, csak írom neki a felmentéseket tornából és úszásból. A félévi bizonyítvána jó lett, a magyar gyenguszka a többi a jó kategóriába sorolható. Sokat kell gyakorolnunk olvasásból, írásból és nyelvtanból!

Pereceshez megvettem az anyagot (időm még nem volt varrni), maminál megrendeltem a perecet, apa kiválasztotta a tálcához a faanyagot.


Kriszti, milyen volt a Tropi és a Csodák Palotája?


Timiiiii????????????????


Na húzok dolgozni! Szép napot mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Jobbulásta kis betegeknek!
Mi eddig még szerencsére kop kop , nem katuk el a betegséget. Elég volt az év elejei vírus, nem szeretnék újabbakat szerezni.
Nálunk ma még egy utolsó kört megyek arany szegőért,de most már tudom hova kell mennem .TEgnap még arany organza anaygért jártam egy utolsó kört, d ebe kellett érnem zöld szinűvel. Már úgy volt, hogy ma felmegyek a Róbert Károly Király útra, de annyit nem ér az egész. Egy kicsit vonatoztunk volna Esztivel, de inkább letettem róla.Már így is sokba van eza ruha, nemhogy ennyit utazzak még anyagért.
Ma most már tényleg neki kell állnom , mert megint az utolsó pillanatban lesz készen .
A múlt heti kirándulás anygon jó volt, bár jól lefáradtam, mert a suli után ESzti alvásidejében indultunk. A csodák palotája nekem érdekesebbnek tűnt most , mint a Tropi mivel ott már harmadszor voltunk. Meg addigra mire odaértünk Eszti már nagyon fáradt volt, és félt ott mindentőlTavaly még nem volt olyan félős, vagy csak az álmosság hozta ki ezt belőlle. Pedi nem szokotta teknősöktől félni. De lehet hogy olyan tiszta volt az üveg, hogy attól fél, nincsenek elkerítve?
Megkatuk mi is a félévit, jól teljesített a lányzóm, de a gyakorlást persze ezek után sem lehet kihagyni. Most kezdik ela tanulnia vasag vonalalá is kerülő betűket, aztán nézek csak hogy hová ír a gyerekem , emrt ott maradnaka sorok!
:roll:
Zsófi! Neked megvan még az ördög jelmezhez a fekete farkatok?
Emese barátnője fekete cica lesz, de nem talál fekete harisnyát.
A héten még a csajok unokatesója is nálunk alszik, mert anyukájáék síelni vannak. Teljes a nőuraloma házban !
Sziszi!
Nagyon jóka képek!Mivel csináltátok? Már láttam másról is ilyen sorozatot, azért vagyok kivi, hogy mivel készül.
Gyógyulgasatok!
Kriszti
bencze
 
 


Szió!!!!!

Kriszti! A jelmez meg van még, de kölcsön adtam. A fekete harisnya kiscsajoknak igen bajos, majdnem beszerezhetetlen. ezért mondtam le a kulcs jelmezről is.
Remélem, a Fiona ruhával elkészülsz időben - Ti mindjárt farsangoltok!!!!! Én még a dátumot sem tudom, hogy mikor lesz a suliban, de hétvégén nagyon szeretném lekűzdeni a 'problémát', hogy ne legyen hajtás a farsangot megelőző napokban. Szóval beterveztem a varrást szombat-vasárnapra. Talán hétfőre képet is tudok feltenni róla, de jóóóóóóó lenne ....

FionaEmeséről és lesz majd fotó, ugye?
Gratula a bizonyítványhoz!

Mindenkinek szép napot!


Zs., a szorgalmasan irogató Kép

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!
A Fiona jelmez félig sincsen még készen, de Emiben nagyon lapang valami. :oops: Tegnap is fájlalta a fejét, szédült, hőemelkedése is volt, meg ma éjszaka is. Ezek után elgondolkodtató, hogy érdemes e vele még iparkodnom? :roll: Nemsokára elmegyünk dokinénihez, meglátjuk mit mond?Annyira vártuk ezt a farsangot, aztán megint lemaradunk róla. Valaki éppen mondta, mikor az ötletekről beszéltünk, hogy csak nehogy lebetegedjünk mikor eljön a farsang. Hát jól megjósólta. :( Amikor az ember nagyon vár valamit, az sosem jön össze, mert mindig közbejön valami. Tavaly a szülinapi partyt kellett a barihimlő miatt elhalasztani.
Csak nem ez lenne az ingulenza első néhány tünete?É azt hittem, az nátha és egyébb dolgokkal kezdődik. Ma mentünk volna Heniékhez is Velencére,de ennek is lőttek.
:(
Na nem mondhatjátok, hogy én nem vagyok szorgalmas fórumozó! :D
Üdv mindenkinek!Kriszti
bencze
 
 


Sziasztok! Ezer éve nem jártam erre, nézem a képeket, nagyon jók. Mi is jól vagyunk , csak egy kicsit sűrű az élet. Voltam síelni a két naggyal, a kicsik addig a mamámnál voltak. Én 13 éve nem síeltem, képzelhetitek, a fiúk meg most álltak először sílécen. nagyon jól sikerült, havunk is volt. Persze aztán itthon belehúzhattam, vizsgáztattam egy csomót. A második félévi órarendem elég vacaknak ígérkezik. Azért majd megpróbálok jönni néha, hogy lássam mi van veletek: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

1000 x Sorry, hogy így eltűntem, de napközben a géptéma tabu Balázs miatt, este meg mire elalszik, addigra én is kidőlök :evil:
Ráadásul mi is betegen. Szép lassan belemásztunk az influba. Apa egy hétig húzta, Bala szerencsére csak egy napig, másnap már semmi baja nem volt, a legkomplikáltabb eset pedig ugye miért is ne, én lennék. Zsebi miatt nem szedhetek semmit, csak ha már nagyon nem bírom (pl.: magas láz, migrén, no akkor egy pár szem Rubophen). De mivel most zártuk még csak az első trimesztert, így csak tényleg nagyon indokolt esetben. No persze hogy jól belázasodtam, s három napig csak be kellett vennem, mert a hűtőfűrdő nem segített, s ugye a magas hőfok sem jó a Pocaklakónak. Úgyhogy az ideg már akkor bennem volt. Erre plusz: két napig úgy fájt a derekam, hogy majd hülyét kaptam. Sehogy nem volt jó. Harmadnap véres vizelet. Nagyon örültem, irány a doki. Vese. Antibiotikumot nem szívesen adna, próbáljuk kikezelni természetes gyógymódokkal. Vérkép két hét múlva újra (ebből van még egy hét hátra), s ha akkor is fennáll a probléma, akkor nem úszom meg az antibiotikomot. Lelkesen ittam a tőzegáfonyalét, s tiszta is lett a pisim, de sajnos csak láthatólag. Kedden voltam a védőnéninknél, aki csinált egy gyors pisitesztet, s sajna még minidg négykereszets a vér jelenléte. Plusz rám ijesztett, hogy ha ez nem múlik, akkor ebből komoly gondok is lehetnek (koraszülés, vesetranszpantáció). Na kedd óta tényleg ideg vagyok. Jövő héten ismét labor, s ha még mindig gáz van, akkor komolyan utána kell járnunk, hogy most mi van. Mondjuk fájni ezzel kapcsolatosan nem fáj semmim, viszont az influból még visszamaradt egy nagyon ronda köhgésem, amitől néha már öklendeznem kell és két napja igen csak fáj a torkom. Na nem ragozom magam tovább. Ramaty vagyok... Ennek ellenére remélem, hogy Zsebi jól érzi magát odabent, s hogy nem érte/éri semmi káros hatás ezekből.

Bala jól van szerencsére, tündéri nagy dumás, huncut legény.

Tündéri minden gyerkőc!

Remélem, hogy minél előbb tudok gyakrabban is jönni, s akkor reagálni is tudok, mert azt is nagyon szeretnék.

Puszi mindenkinek!
Jobbulást a kis és nagy betegeknek és jó farsangolást!

Timi

Ui.: Zsóci! Nagyon rég fel akarlak már hívni, s ígérem a napokban megteszem. Mely napszak a legmegfelelőbb neked egy trécselésre?

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Na végre sikerült elkészülnöm a Fiona rucival péntek hajnal 1/2 3 kor igazi Pató Pál úr módjára! Mostanában azt hiszem nem állok neki ilyen örültségnek.
A két csajtól napközben alig lehet varrni, mert mindig történik valami.
Betegen igaz, de eljutottunk a farsangra! A tanítónéni azt mondta menjünk be legalább egy órára, mert nekik ez olyan nagy élmény, és nagyon is készütünk rá tényleg.
Dokinéni szerint valami infulenzaszerű tüneteink vannak, bár a fejfájáson , végtagfájdalom és a lázon kívűl más bajunk nem volt.
Tegnap este megijedtem, hogy valami skarlátunk jött elő, de mára eltűntek a pöttyök. Holnap még pihizünk, aztán szerintem kedden már mehetünk sulóba, ha minden jól megy.
Vörös hajat nehéz volt kiviteleznünk inkább rózsaszín lett, mert sehol nem volt a városban piros színű party hajlakk.

De azért így is elment az én Fionám!Egy gond volt a rucival, hogy az arany szegő nagyon irritálta a bőrét, és bő félóra után alá vettük a trikót, aztán meg a polóját, mert majdnem sebesre vakarta a bőrét! :oops:
Na erre az egyre nem gondoltam.

Timi!
Örülök, hogy végre előkerültél, és vigyázz nagyon magatokra!
Nagyon rád járt ez a nyavalya, egyik után jött a másik. Remélem a zsebire nem lesz ez hatással!

Zsófi!
Hétfőn mész dolgozni,a sztrájk miatt?
Ez már túl sok lesz,amit ezeka vasutasok sztrájkolnak az utóbbi félévben !Lassan tényleg nem tudsz elmenni nyáron három hét szabira, hogy legyen tartaléknapod az ilyen napokra is!
Sikerült a jelmezkészítés?
Közben a fekete harisnya dolog megoldódott. Vettek fekete kockás térdzoknit, és nagyon jól mutatott a fekete macskán.
Volt székes játék, tudjátok mikor zenére gyorsan le kell ülni, és akinek nem marad szék az kiesik. Aztán a macsek közben elvesztette a farkát. Ment is az anyukájához, hogy anyu leesett a farkam! Én olyan jót nevettem rajta4 :D

Claire! Kép
Néha látom azért te is bekukkantasz! De jó lehetett síelni, kikapcsolódni a hegyekben. Még sosem próbáltam ki, de szerintem kihagyom még egy jó ideig, ezt a nem veszélytelen sportot. Sógórnőm is jól lesérült a héten .
Kép
Szikóka mindenkinek!
Kriszti
bencze
 
 


Sziasztok!

Olyan jó volt látni a képeket!:)

Most rólunkis pár...

Kép

Kép

Farsangon Zsolti Teletabbies volt, ez a fejdísze és a tabija:)
Kép

Bence:

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!!!!

De jó sok olvasni- és néznivalót termeltetek!!!

Claire!
Szuper lehetett a sielésetek! Gyere másokor is és mesélj még!!!!

Sziszike!
A teletabis jelmez nagyon tuti és nagyon profi. Bár csak a feje látszik a képen, de nagyon ott volt aki megvarrta! Ti varrtátok vagy kaptátok valahonnan?
A képeken elámulok mindig, hogy a Te három manócskád mennyire hasonlít egymásra!!!! Anna nagyon nőcis a fotón.

Kriszti!
A Te kezedet is be kellene aranyozni (bár akkor már nem tudnál vele dolgozni :P ). Fiona jelmez első osztályú lett! Szegény Emi, akinek a szépségért is meg kellett szenvedni - vakarózás és utána a hajmosás. És mindezt kicsit betegen! Jövőre már duplán csinálhatod a farsangot, Eszti is biztos hozza a feladatot.


Timi!

Jobbulást, jobbulást és még egyszer jobbulást! Nem egyszerű a kismamák élete. Az időközben eltelt időben remélem javultál már mindenféle tekintetben és jó lesz az új vérvétel eredménye.
Vigyázz magatokra és bármikor hívhatsz!!!!


Az én problémám a kis megfázás mellett a napi bejárás. Szerencsémre a szomszédaink olyan rendesek, hogy hoznak-visznek reggel este és nem kell várnom az állomásokon, hogy a segg mávosok mikor óhajtanak indítani vonatot a nagy sztrájkjukban. Csak a potyautazás kezd kényelmetlen lenni! Töröm, töröm a fejemet, hogy mivel tudnám meghálálni a jóságukat. A jó megoldás még nem bukkant fel!!!!

Holnap mindenesetre itthon leszek, mert kell apának a segédmunkás a házbelső szépítgetéshez. Veri fel a járólapot az egyik helységben, s én leszek a culáger és takarítónő. Buli lesz :?

Megyek is aludni!


Szép napot mindenkinek!

Cuppp-cupppppp:

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Annyira nem ír senki...:(

Mi jól vagyunk, hiányzik, hogy többet írjatok, így énis egyre kevesebbet jövök....


Zsóci: hogy oldottad meg a hálát?
Milyen segédmunkás voltál? Hogy haladtatok?

Kriszti: A Fiona ruci tök jó lett, a lányod szinezi a haját?:)

Claire: gyere teis gyakrabban, örülnénk neki.

Timi: jó olvasni, hogy minden rendben veletek.
Majd rakj fel magadról is képeket, mekkora a pocid? mennyit híztál?
Mikor lesz a nagy nap?

Puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Nagyon ügyi vagy! Nagyon jó lett a jelmez és nagyon jól nézett ki Fiona királylányotok! :)

Sziszi!
Atya ég! Mekkorák már a gyerkőcök!
Nem rég született Anna, s már mekkora! Bencéről nem is beszélve!
ÉS milyen szépségesek! Anna igazi huncut leányzó!
Nagyon jó a Teletabbies satyi :) Hogy készült?

Zsóci!
Lassan elsüllyedek szégyenemben, hogy még mindig nem hívtalak, de nem egyszerűek a napjaink mostanában.

A családban jelenleg a fosós-hányós vírus tombol, de egyelőre minket elkerült, mert minimálisra csökkentettük az érintkezést az érintettekkel.
A házban jelenleg (végre) tobzódnak ismét a munkások. készül a belső korlátunk, aljzatkiegyenlítették ( :evil: ) a parkettázandó és padlószőnyegezendő szobáinkat.
Ezen emberek koordinálását többé kevésbé nekem kell levezényelnem, így megy a rohangálás.
Elvileg ha minden rendben, akkor pénteken jönnek az önkormányzattól, s szemrevételezik a házat, hogy megadhatják e a lakhatásit.
Reméljük igen, s nem bukunk el semmin, mert lassan égető lesz a megléte a hitel és az illeték miatt is.
Úgyhogy szurkoljatok péntek 10 körül!

Pocak jól van :) Növöget, de mivel eddig is volt rajtam sajnos szépen plusz kiló, s Zsebi azt nyomja előre, lassan úgy nézek ki, ha kinyomom a hasam, hogy simán felvehetnek a szülészetire, hogy lassan szülök. Pedig a kiírt dátumunk aug. 6. Azaz a dokim azt mondta júl.10. és aug.10. közé teszi Zsebi szülinapját.
Sajna a kilók gyorsabban jönnek rám, mint BAlánál, de mondjuk nem is mozgok annyit, mint Balával. Ezellen próbálok holnaptól tenni, s heti 2x eljutni a terhestornára. Holnap próbáljuk ki elszőr, hoyg Bala mit szól a gyermekmegőrzőhöz (milyen hülye szó :roll: ). Az az egy nyugtat, hogy kedden voltunk kipróbálni. Nem mentem még tornázni, csak a játszóba mentünk be egy órára. Bala haza sem akart jönni. De gondolom azért más az hogy Anya ott van vagy eltűnik egy órára. Na majd kiderül.

Puszi nektek, s próbálok képekkel is jönni.

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Timi, örülök, hogy jól vagytok! A kilók meg szülés után gyorsan lemennek, hol tartasz kilóban?
A Teletabbies feje: alufóliás drót, anyaggal, sapi méretre igazítva.

Olvastam egy nagyon aranyos történetet, megosztom veletek:

-Egy férfi megbüntette az 5éves lányát, mert elveszítette egy értékes tárgyat, akkor nagyon szegények voltak.

-Karácsony volt, másnap a kislány egy ajándékot adott át az apjának, ezekkel a szavakkal: "Ez a tied"

-Apja előszőr zavarba jött nagyon, aztán mérgelődött, mikor meglátta a csomagban nincs semmi.

-Kemény hangon megkérdezte "nem tudod, hogyha ajándékot készítesz, vminek kell lennie a csomagban?"

-A kislány könnyes szemmel nézett apjára és ezt mondta:" Nem üres! Tele van a puszijaimmal."

-Az apa elszégyelte magát, térdre ereszkedett és átölelte gyermekét és elnézést kért tőle.
-Ágya alatt őrízte a csomagot, ha vmi rosszul ment, bátorságra volt szüksége kinyította a csomagot és kivett belőle egy puszit.
Mindegyikünknek van egy ilyen szeretettel teli csomagja a gyerekeitől, barátaitól, rokonaitól..

Gondolok rátok! Jöjjetek gyakrabban!


Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, s bújok is az ágyba.

Bala zökkenő nélkül vette míg tornáztam, haza sem akart jönni. :o

Ha minden igaz, sínen van a lakhatásink! :lol: A hivatalos papírra várunk, amit majd még alá kell íratnunk a szomszédokkal (na ezt nem értjük).

Ma reggelre kiújult a bal fülemen a hallójáratgyulladás, így reggel a fül-orr-gégészeten kezdtünk. Meg holnap is ... :evil: :roll: :evil:

Estére teljesen kiborultam idegileg, hogy miért pont most, így pocakosan kell nekem ezeket a dolgokat produkálni. Sírtam Apa vállán egyet, ez jót tett, de még mindig agyalok a dolgokon.

Puszi mindenkinek: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan én is bekukk, így a mh-i munka megkezdése előtt.
Nálunk is történik ez-az, de most hosszú lenne mindent leírni - (szavakban: felfordult lakás, bogaras gyerek, jelmezbáli készülődés, szorzótáblatanulás) - majd bővebben kicsit később!

Sziszike!
Nagyon aranyos a történet! Köszi!
Egy-egy ilyen kiscsomagot én is küldök az itt megszólalóknak úgy barátilag sok szeretettel.

Timi!

Gyors javulást kívánok Neked! Azért ne csüggedj, minden megoldódik. Lehet, hogy most több törödésre van szükséged, vagy éppen pihenésre. Kívánom, hogy minél inkább tudd élvezni ezt az időszakot zavartalanul!!!!!!!

És hívj nyugodtan, ha gondolod!


Mindenkinek szép napot!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Jelentem, a fülem már 90%-os :), bár még be van dugva, de este kivehetem :)

A lakahtási papírt tegnap átvettem, már csak alá kell iratnunk a szomszédokkal, s akkor jogerős is lesz :)

És mivel már nagyon-nagyon rég nem láttátok Balát, íme egy pár kép. Nem egyszerű mostanában lefotózni a lelkem, mert ahogy meglátja a gépet a kezemben elkezd idétlenkedni.

Még karácsonyról:
Kép Kép

"Ha Apa dolgozik, akkor én is!"
Kép

Napokaban:
Kép Kép

Kép Kép

Kép Kép

Puszi mindeninek és jó hétvégét!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!


Előszőr is Timi gartulálok a lakhatásihoz . Nagyon ügyesek vagytok.
A picur már 17 hetes?:) rohan az idő.
Bala tényleg nagyot nőtt. Apja fia...nagyon hasonlítanak.


Írok pár sort rólunk.

Ahogy jött a nap elkezdtem a kertet szépíteni, majd az utca frontot.
Rendeltem 3köb sódert, 1 köb földet és azt terítettem el...a végeredményről, majd rakok fel hamarosan képeket.

Amúgy jól vagyunk, de egész nap pörgök és alig van időm, ezen felül szomorúan tapasztalom, hogy haldoklik a topik.
Mit szólnátok 2hét múlva egy találkozóhoz nálunk, ismételjük meg a nyárit.:) Jó lenne már látni egymást...

Kép

Kép


Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan vagyok jelen és röviden, mert ebben az iszonyú szélben nálunk állandóan áramszünet van.

Sziszi, isteniek a fotók, Te meg istennő vagy ( tényleg képes lennél bevállalni még egy lakásfelfordítós napot velünk?). Nagyon lelkes és önfeláldozó vagy, részemről nagyon köszönöm a meghívást. Sajnos élni mostanában nem igazás tudok vele. Pedig nekem is nagyon bejönne egy kis veletek beszélgetős órácska a gyereksiserehad közepén. Sokszor-sokszor végignézem a nyári képeket is, nagyon tuti volt nálatok az az augusztusi nap!!!!!!
Most mi is lakáspofozgatás közepén vagyunk és mivel nem mesteremberek csinálják sok pénzért, hanem csak mi magunk, főként hétvégén - ezért lassan halad a munka és erre mennek rá a hétvégéink és a pénzünk is. Eddig sem voltunk nagy szórakozós emberek, tele programmal, most aztán meg pláne nem. Szép lassan haladunk a festegetéssel, szépítgetéssel - aztán talán május környékén (vagy inkább nyáron) tutira nem mondok nemet, ha megint felajánlod a házatokat egy találkozó szinhelyéül.
Nagyon kíváncsi vagyok a kertecskédre is!!!!
Ha eljutsz odáig, akkor fotókat majd rakhatnál fel ide!

És még egyszer köszi a meghívást - ugye el lehet egy kicsit tolni ???

Kriszti,
ha erre jársz - szeretnék engedélyt kérni, hogy Bettina írhasson Eminek e-maileket. Levelezőtársakat keresgetek neki, hogy így talán jobb kedvvel gyakorolja az olvasást és az írást. Szerintem a Te nagylányodnak sem fog ártani.

Timi,
gratula a lakhatásihoz!!! Lesz házavató buli???
Pocakra vigyázni, és persze az egész családra, meg tessék sokat pihenni is. Füled már 100%-os?


Képzeljétek, majdnem egy hétig küzdöttem a tetükkel Bettina fején, amiket szépen begyűjtött a suliban. iszonyú volt, állandóan mostam és tetvészkedtem. Persze hajvágás lett a vége és még a farsangot is elbuktuk. Majd teszek fel képet a mh-i gépemről.

Most befejezem, mert félő, hogy megint áramszünet lesz.

Puszi mindenkinek!!!!!!!

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Rendben, akkor tartsunk egy bulit május/JÚNIUS KÖRNYÉKÉN.:)

Elég sok májusi van, lehetne ez az ő bulijuk!
Mit szóltok?

Olyan rossz, hogy egyre ritkábban jön mindenki...

Zsóci, hamarosan rakok fel képeket, ígérem.
A lakást meg nem zavar, ha felforgatjátok, ezt csinálják az enyéim is nap, mint nap.

Tegnap Anna kinyította a fehérítős adagot, kiömlött a sok fehérítő a bekészített színesekre, majd a banánt szétkenték a konyhámban...stb...de nincs olyan gond, amit én ne tudnék megcsinálni.:)

Szép napot: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Sziszike!
Még olvasni is izgi a fehérítő kontra banán dolgot! Jó kis segéderő Anna! De zabálnivalóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!

Gyorsan rakok fel képet az én fiúsított lyánykámról:

Kép

Kép


Majd még jövök bővebben (remélem)!!!


Szép napot mindenkinek!!!!!!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci!

Rendesen megdolgoztatnak, de szeretem csinálni, bár néha nagyon nehéz!

Miért vágtátok le a haját?:(

Bencének is le lett vágva.:(
Mutatok képet!

Kép

Kép


Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Szia Sziszike!

Na, így már nem keverhető össze Bence Annával!!!! Nagyon macsó a kispasi!!!!
Te vágtad le neki, vagy géppel toltátok le?


Nálunk a hajvágás oka a tetvesedés volt. Nem bírtam a hosszú hajából kiírtani a suliban begyűjtött 'arany' lakókat. Muszáj volt ollót fognom a kezembe és nyesni egy új frizurát. Még a rövidből is győztem bogarászni a sörkéket. UUUU, nem kívánom senkinek!
Viszont imádom a csaj új fejét! Bár ő nagyon várja, hogy újra hosszú legyen, de az még odébb lesz! Most bőszen zselézgetik apával reggelente. Nagyon vagi a feje! Meg mondogatom neki, hogy a haja, a hajhagymák, hogy örülnek ennek a kis megkönnyebbülésnek.

Visszavonulok dolgozni - remélem, hétvégén otthonról sikerül bekukkantani.

Szép hétvégét!

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, s egy gyors info.
Olvasni most nem tudtam, pedig látom, végre volt termés :)

Nagyon jók a képek a gyerkőcökről.
Bence és Anna hihetetlen mennyire egyformák a fürtös képeken. Anna meg tisztára Te vagy Sziszi az utolsó képen.
Elhiszem, hogy Bettina sajnálja a haját, nekem is mindig hosszú, derékig érő hajam volt, s sajna én is hoztam haza egyszer-kétszer társlakókat a suliból. De hajlevágásra nem került sor. Nem is tudom, hogy sikerült megküzdeni a tetves tetvekkel anno, ilyen hajkoronával, de arra emlékszem, hogy Anyu egész nap húzogatta a hajamat és kente azzal a förmedvényesen büdös löttyel. Brrrrrrrrrrrr....
De jól áll neki a rövid fiús haj is :)

A hírünk a következő: ma este megyünk 4D-re :) Ha nem szemérmes Zsebi, akkor kiderülhet, hogy pöckös vagy likas tesója lesz e Balának. Már nagyon izgulunk.
Este ha lesz még energy-m, akkor megírom a híreket.

Puszi mindenkinek: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Reggel (vagyis 1/2 7 előtt) még olyan szépen sütött a nap - a felhők alól persze, ahogy kelt fel! Most meg híre hamva sincs, csak a felhők maradtak! Fúj!


Timi!

Szemérmes volt tegnap a babóca? Tudtok már pontosabbat?
Izgalmas dolog ez, és tök jó, hogy van!
Bár, azt hiszem, ha én lennék pocakos, akkor a mai eszemmel már nem mennék ennyire a dolgok mélyére és az izgalmat a végkifejletig húznám. Igyekeznék boldogságosan várni, mindegy, hogy fiú vagy lány lesz-e. Viszont bizti lenne egy magát elszóló orvos és megtudnám időnek előtte, meg az UH-s leletekre is fel szokták írni, ha egyértelműen látják. Bettináéra mindig rákerült.

További szép babavárást kívánok nektek!
Milyen az új házikó? Belaktátok, megszoktátok már teljesen? Vagy automatikusan, zökkenőmentesen és természetes érzésekkel vagytok benne?


Hát igen, ezt a hajvágás dolgot egy aprócskát bánom!!! De visszaragasztani nem lehet már - ja mert raktunk el belőle, hogy ha csinálunk babát, akkor annak jó lesz (persze ebből aztán kizárt, hogy valóság legyen, főként időhiány miatt).
Inkább nekem is húzogatni kellett volna szálanként!!!! Ugyanis kiderült, hogy a csajszi hetedszer is lehet koszorúslány. Április 5-én megyünk lagziba - addig már nem sokat fog nőni a haja. :cry:
Választunk majd egy szép ruhát és rövid hajjal is aranyos koszorúslány lesz. Ezzel nyugtatom a lelkiismeretemet!!!!


Sziszike! Rám nem lehet panaszod, igazán sűrűn jövök és termelek is olvasnivalót!!!

Most mentem dolgozni! Szép napot mindenkinek!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Szóval a nagy hírünk: Zsebi elárulta magát, nem is akarta titkolni még egy kicsikét sem, hogy kicsoda Ő. :) Ha nem lettünk volna rá kiváncsiak, akkor is egyértelmű lett volna, hogy öcsike érkezik augusztus elején :)
Kép Kép
Apa padlón, mert Ő nagyon-nagyon lányra számított, így neki még fel kell dolgozni a a dolgot, de bevallom én is reménykedtem egy kicsikét, hogy puncis lesz.
De a lényeg, hogy minden rendben van vele és legyen is, fő az egészség!
Aztán az, hogy bevállalulnk e majd egy harmadikat annak reményében, hogy lányunk is legyen, na az egy nagy kérdőjel még.
Nevet nem ér kérdezni, mert eddig Apa utasítására eddig csak lányneveket lehetett keresni.

A házikóban még nem lakunk bent. :(
Hiányzik a festés, a korlát, a parketták, a padlószőnyeg, a villanyos dolgok felszerelése, a szaniterek és csapok felszerelése és a konyha is egyenlőre üres.
Úgyhogy van még mit tenni, de szép lassan majd csak haladunk a célunk felé, mert a jövő héten már jönnek a festők. :)

Annak ellenére, hogy én is hosszú haj párti vagyok, nekem is volt rövid hajam, igaz már felnőtt fejjel, de tény, hogy megnő szerencsére. Bettina meg így is nagyon csini koszorúslány lesz!

Puszi mindenkinek!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Timi!

Tuti fotók készültek a kis pocaklakóról! Hamarosan már csak több képből tudjátok összerakni a fiúcskát.

Gratulálok persze a kis kukacos manóhoz!!!!!!!!!!!!!
Apának is fel a fejjel! A hátralevő kb. 140 napban még bőven vvan ideje emésztgetni a gondolatot. Szeretgessétek sokat a manót hármasban, kettesben és mindenki külön külön is.
Tuti, szuper fickócska lesz belőle is!!!!!

Bettinával gyűrjük a szorzótáblát, mostanra már végigértek vele 1-100-ig. Annak a gyakorlása még csak-csak megy, de az olvasás .... :?
Írt a napokban egy 73%-os szövegértés dogát - ami a 3-as osztályzatnak felel meg. Ennek a gyakorlása már kevésbé fekszik neki.

Ennyi rólunk most! És mindjárt itt a húsvét!!!! Ti készültök rá? Nekem valahogy nem megy.

Na puszi, szép napot!

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk Eminek...8-án volt, ha jól emlékszem.

Kép


Timi: szuper hírek, mindegy, a neme-lényeg, hogy egészséges!
További örömteli áldott állapotot. Már nagyon várjuk miis a nagy napot. Mikorra vagy pontosan kiírva?

ZSóci: így érthető a dolog...Bettinának meg üzenem a szép kis pofija, így jobban látható és ne legyen elkenődve, mert ő kopaszon iis szép lenne(ezt nekem mondta mindig anyu).

Húsvét, készülök, persze..gyerekekkel mais a díszeket csináljuk..tegnap gyöngyöt fűztünk.

Képek Annáról!
Kép

Kép

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


OFF: pszichológiai kérdőív-kitöltés

Kedves Anyukák, Apukák!

Szakdolgozatot írok a szülővé válásról, és segítségre lenne szükségem az ehhez kapcsolódó kutatáshoz.

Tartós párkapcsolatban élő (házas vagy élettársi, mindegy) gyermektelen és kisgyermekes (csecsemőtől-óvodáskorig) személyekkel szeretnék kitöltetni egy három részből álló kérdőívet (a demográfiai adatokon kívül 71 kérdés). (Nem baj, ha csak a pár egyik tagja tölti ki és nem baj, ha van már kisebb testvér is.)

Kérem, hogy ha beletartoztok valamelyik kategóriába és van kedvetek, segítsetek a mellékelt kérdőív kitöltésével, vagy ha ismertek valakit, aki hajlandó lenne, továbbítsátok neki a kérésemet.(A kérdőív kitöltése névtelenül történik, az adatokat csak összesítve használom fel.)

A kérdőív letölthető a http://www.box.net/shared/7xrizqwowo tárhelyről (vagy kérésre megküldöm). A kérdőív visszaküldhető az alábbi mailcímre, vagy a kérdőív végén található egyéb anonim módokon. (Bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszolok. Ha valakit érdekel, a kutatás eredményeit is szívesen közlöm.) Segítségetek nagyon sokat jelentene. Ha valaki még esetleg a párját is ráveszi, háát... hálám névtelenül is örökkön üldözni fogja....

Köszönettel és bocs az offért,

Homonnai Moni
h.monika@t-online.hu

ON
moncaberta
 
 


Hol vagytok??????????????

Kellemes Húsvétot!

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Ismét csak egy gyors bekukk...
Egy aktuális kép rólunk:
Ekkorák vagyunk félidősen.
Kép
Mi lesz velünk augusztusig? :shock: :roll:
A végére a pocak fog engem hordani és nem én őt!
Na mindegy majd csak elgurulok valahogy.

Ennyire tellett tőlem most, mert indulunk a nagyihoz.

Puszi mindenkinek és kellemes ünnepeket!

Kép

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Hupsz és még gyorsan megmutizom az idei tojásaimat:
Kép Kép

Kép

Kép
timtom
 
 


Szia Timi!

Nagyon eltűnt mindenki!
A tojások 5letesek, de sokat dolgozhattál vele, gondolom egyesével pakoltad fel.

Szép nagy a pocid, ne tűnj el és még kérünk sok-sok képet, meg írj!

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Én most előbukkantam, de megint olyan fáradt vagyok!
Valahogy ez a hivatali sok futás nagyon lezsibbasztott a múlt héten. Minden nap rohantunk valamit intézni, kinézni, megvenni, hitel papírokat elindítani.
Mindig azt mondták, hogy már csak ez a papír kell és kész, de másnap megcsörrent a telefon, hogy bocsika, még ez meg az kell. De gondolom ezt Sziszinek , Timtomnak nem újdonság.
Nem is tudom mi lenne , ha mi építenénk méga házat is?Beleőszülnék az biztos.
:lol:
Most már szigetelik a lakit, belső vakolás készen van, kezdik csinálni a tetőtéri válaszfalakat, és a padlófűttést.

Aztaán lassan jöhetnek a burkolók és a festők.

Reggelente lánykáim alig bírnak felébredni velem együtt.Kellett eza az óraátállás?

A húsvéti dolgokkal is nagyon el voltam havazva. Nagytakarítás semmi, mert akkor is ajtónéző körúton voltunk. Sütögetés vasárnap éjjel megtörtént, hogy mégis legyen valami a locsolóknak.
Nagyiknál voltunk ebédezni, szerencsére főzögetnem nem kellett.
Hétfőn vártuk a locsolókat, és elmentünk nyuszisimogatóba a HEROSZ-hoz.
A tojáskeresőverseny el lett napolva a mostani hétvégére, remélem most nem fog esni.

Esztike jövő héten kezdi az ovit. Kicsit félek, mert szerintem ő is a mama csoportjába akar majd állandóan menni. Tegnap már voltunk egy kicsit ismerkedni,és tornafoglalkozáson is részt vettünk.
Én májusban megyek vissza dolgozni, addig lesz egy pár hetem egy kicsit feltöltődni energiával. Próbálok azért valami új normális melót is nézni.
Emese is naygon lusti lett mostanában . Ha hazajövünk és nekilát tv-zni , akkor aztán könyöröghetek neki, hogy tanuljunk.
Végre ma megint sikerült 100%-os matek dolgozatot írnia.
Magyar jól megy neki, csak mosta szótagolás ment nehezen , de már fejlődünk.

Várjuk Bettina levelét!

Tegnap voltunk Heniéknél, mert vettek egy spániel kiskutyust, és meglestük. Nagyon cuki!
Dia el akart jönni hozzánk aludni, beült a kocsinkba, aztán mentünk egy nagy kört Velencén a csepp alakú ház felé.Esszembe is voltatok, de 1/2 8 volt már, és Diát is visaz kellett vinnünk. De nem nagyon akart hazamenni, mert ordítva szedték kia kocsinkból.

Ma du-án felszaladtunk az Elektro World-be Budaörsre sütő , kerámia fözőlapért, meg elszívóért.

Zsófi! De jó Bettinának, hogy megint koszorúslány lehet!Mikor lesza lagzi? Emese is állandóan aza akar lenni, de nálunk sajnos nincsen senki a láthatáron, aki megnősülne.A rövid haj is jól áll a lánykának, és egykettőre megint megnő neki. Bár én is fájjó szívvel vágtam volna le az biztos!
Timi!
Jó nagy már mosta pocid! Bár Balánál sem volt olyan kicsi méretű. Akkor mit vársz a másodiktól?
Talán a vége felé már nem növekszik olyan nagy mértékben!
A tojások nagyon mutatósak!A régi időkből való ragasztós flitteres fülivalókat juttaták eszembe!Hobbiboltban vásároltad a kellékeket?

Sziszi!
De más lett Bence rövid hajjal!Most már meg lehet különbözteteni egy kicsit Annától is!Hogy bírsz a három lurkóval, hogy most már a legkisebb sem ücsörög a hintaszékben?
Köszi a szülinapi köszöntést!Jól tudtad , hogy nőnapi Emese.
Megtartottuk az itthoni, iskolai, játszóházas bulit is. Végre nem kérdezi állandóan, hogy mikor lesz a bulija, mert már az agyamra ment vele.Anyagilag jól kikölltekeztük magunkat. Jövőre már az új házban tartjuk a bulikat.
Csinálok pár kicsi képet aztán feldobom őket.
Puszika mindenkinek!
Kriszti
bencze
 
 


Jön a képáradat !

Ablak alatt
Kép

Így alszunk hétköznap 1/2 8kor anyáék ágyában ! Hasunkra süt a nap.Gondolhatjátok, hogy esünk be a suliba! Kép

Emi óriás méretű görkorijában !Mindig korizni szeretnék, csak anya dereka nem bírja!

Kép
Szülinap Kép Kép
Locsolkodás

Kép
bencze
 
 


Sziasztok!

Tojások: hobbyboltból üvegmozaikok, egyenként felragasztva papírtojásra, majd kifugázva.
Macerás volt elkészíteni őket, de kikapcsolta a lelkem :)

Hát igen Balával sem volt kicsi pocakom... De mi lesz így velem augusztusig? :shock: :)

Kriszti!
Hihetetlen tündériek a lányok!
Hitelhez, házhoz kitartás! Ismerős szituk. Néha már az agyunk eldobjuk mi is, hogy milyen nehézkesen megy minden.
De jó hogy Eszti kezdheti az ovit.
Balázs már Szentivánra fog oviba járni., de mivel jön a tesó, valszeg nem veszik fel most, majd csak négy évesen. Mindenesetre megyünk beiratkozni ápr. 14-én. Pedig én már annak is nagyon örülnék, ha fél napra bevennék, hiszen már érzem rajta, hogy hiányzik neki a gyermekközösség és nekem is segítség lenne majd Zsebi mellett.
Emesének gratula a jó dolgozathoz. Nem lehet olyan lusta a leányzó, ha így megy neki :) Csak így tovább!
Fúúúúú nagy változás lesz, hogy visszamész melózni. Nem tartasz tőle?


Rólunk most csak két gyors Bala-szösszenet a napokból:
Bala egyre többször hozza szóba a Tesót, s simizi vagy puszilja a pocakom.

Story1:
Pisiltetem reggel, rajtam még csak egy bugyi:
- Anya innen, a cicidből fog enni a Picibaba?
- Igen Drágám! Te is innen ettél amikor pici voltál.
- És mivel kanállal?
( :lol: :lol: :lol: )

Story2:
- Anya! Ez a köldököd?
- Igen.
- Itt fog fogat mosni a Picibaba?
( :shock: :?: :lol: )

Puszi mindenkinek: Timi

Ui.: Ház: Jelentem kifestve, s holnap már belső korlátunk is lesz :)

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Jól vagyunk.:)
Bár Annának most folyik kicsit az orra.
Bence nagy pakolós lett, eddigis eleven volt, de mostmár egyre több dolgot tud pakolni.

Anna meg kistűz eddig 2* döntötte le a tv-s szekrényről a tv-t. Állandóan a nyomukban kell lennem, de szerencsére ez nekem megy.:)

Ma végre meg lesz a konyám lezárása is, elég sokat harcoltam érte, de rájött a edves férjecském, hogy az nekem kell oda.:)

Timi: arik amiket írtál, kis ártatlan tündérek.

Kriszti: nagyon sokat nőttetek tiis.

Zsóci: merre jársz?

Mindenki: mit szólnátok egy találkozóhoz?

Mondjuk amikor már a suliban is szünet van, mikor azt nem tudom, de junius első hetében, ha van kedvetek, szerettel várunk titeket.
De még persze pontosítsuk!!!

Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Jól elvesztem, bocsánat!

Nem is tudom, hol kezdjem az irományom - persze sok időm nincs.
Túl vagyunk az esküvőn, nagyon jól éreztük magunkat (különösen, hogy ugyanaz a 'fiú' - szóval velünk egyidős pasi - zenélt a lakodalomban, aki a mi lagzinkban is). Jól letapostam apa cipőjét, merthogy táncolni azt nem nagyon tudok, ő meg aztán rángat ide oda, győzzem követni. Jó bénák vagyunk együtt, de sebaj - jó sokat táncoltunk. valamikor hajnali 3 óra után mentünk haza. Bettina is totál jól bírta, mert volt egy másik vele egyidős kislány és nagyon egymásra találtak. Majd kicsinyítgetem a képeket és felrakom, de az idő.

Timi!

Csuda csoda pocid van! Nem kis méret annyi biztos, de kitartás, gyorsan eltelik a hátralévő közel 120 nap. UUUhhhh, kimondani is sok! KITARTÁS! KITARTÁS! KITARTÁS!

A tojkóid nagyon tutik!!!!!! Mesteriek!!!!


Kriszti!

Nálatok is zajlik az élet rendesen. Neked is csak KITARTÁS kívánok!
A feltett fotók nagyon jók. Az a reggeli durmolós meg egy csuda!!!!!!!

Eszti nagyon 'megóvódásodott', de mindkét csajó gyönyörű!

Levelezésből nem tudom mi lesz, mert mostanában mindig kint lofrál a csajócám a kertben, az utcán, a szomszédoknál. Úgy kell besírni és akkor még hátra van a lecke és egyébb javítások - a számítógép nem is tudom mikor volt utoljára bekapcsolva. De azért majd igyekszünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziszike!

Találkozó részünkről rendben, egyeztessünk majd időpontot később.

Remélem, Anna már azóta jobban van és a többieknek nem adott a kórokozóiból.


Most befejezem!


Mindenkinek sok-sok pozitív energiát kívánok és küldök sok szeretettel! Vigyázzatok magatokra!


Zs.

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok! Bocsi a bepofátlankodásért!

5 hetes szuka kiskutyáknak keresek gazdikat! Magyar vizsla apukától és Rotweiler anyukától származnak. Teljesen egészségesek, játékosak, barátságosak. :D Mindkét szülő kisgyerek mellett nőtt fel és soha semmi gond nem volt velük.

Ingyen elvihetők, mert a gazdijuk sajna semmiképp sem tudja megtartani őket! :(

Átvehetők személyesen Nagycsécsen (Borsod megyében), vagy megyén belül akár házhoz is visszük.

Ha valakit érdekel, légyszi privát üziben keressetek! Köszi!


Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Vagyok, de most csak képekkel (de Ti se jártok erre túl sűrűn)!!!!

Kép

Kép

Szép napokat mindenkinek!

Zs.

Kép
zsóci
 
 


Boldog születésnapot nektek!


Kép

Igyekszem ám jönni sűrűbben énis!

Puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Nem jár erre senki?????
:o(((((((

Regélek kicsit, hátha kedvet kaptok!

Lassan vége a sulinak, úgymond normálisan már csak ezen a héten járnak - de már elkezdték felírni a táblára a ! jelet a VAKÁCIÓ-ból. Nem túl fényesen fogjuk megkapni a bizonyítványt, a csajócám nem egy szorgalomgyár. Így nyáron is keményen és fél keményen dolgoztatom majd tanulásilag. Nincs lazsa, mert elfelejti azt a keveset is, amit most tud. Szorzótábla előről hátulról, maradékos osztás és főként az olvasás, mert az nagyon-nagyon harmatos.
Kilövettük múlt héten a fülét Bettinának, mert eddig még nem volt. Babaként nem akartam meggyötörni, úgy voltunk vele, hogy majd ha ő szeretné akkor túlesünk rajta. Na most azért még mindig félt a fájdalomtól, de vettük az akadályt és remélem, később sem fog neki begyulladni (eddig még nincs gond vele). S alig várja már, hogy csereberélhesse a fülbevalókat a fülébe.
Fogalmam sincs mit fogok vele csinálni nyáron. Hogy oldom meg a 3 hónap alatt, hogy nyaraljon is, értelmesen töltse az időt és a tanulásra is jusson idő. Van mindkét részről nagyszülő, aki vigyáz rá - de olyan szájalós a kishölgy, hogy rövid idő alatt kikészíti őket.
Tök jó, hogy jön a nyár - imádom a mostani hajnalokat!!!!! De a mancusom miatt meg várom már a szeptembert is!!!!!!

Van egy gólyapár a tóparton! Sokszor találkozom velük, ahogy tekerek az állomásra! Bocs a kitérőért!

Sziszike! Ti hogy vagytok? Zsolti most ballag az oviból, ugye? Anna meg ovis lesz már? Hogy van a legkisebbetek?

Timi! Jól megkésve, boldog névnapot kívánok! Hogy vagytok? Pocaklakó? KÉszülődik már az olimpia nézésre? Nagyfiú - neki is volt a szülinapja!!!!!!! Hogy van? Rákapott már az evés ízére? Költözésetek?

Kriszti! Az nlc-n se sűrűn tünsz fel. Hogy vagytok? Esztinek is boldog név és szülinapot! Remélem nem kevertem össze semmit szülinapilag. Költözés, új házikó hogy áll? Munkahely, oviba szoktatás? Vakációs elhelyezések?

Claire? Szoktál még bennünket olvasni? Nehéz, mert olyan nagy a forgalom!!!!

Sziszike, nálatok is volt szülinap, ugye????,


Mindenkinek szép napokat kívánok!

Szeretettel:

Zs.

Kép
zsóci
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?