Új privát üzeneted érkezett!

Szia!

Köszönjük jól vagyunk, senki nem komoly beteg, csak egy kis köhögés van.
De jelentéktelen tényleg, és inkább annak tudható be, hogy a múltheti jóidőben lekapták idő előtt a sapit a lánykáim.
Zília is jól van, szépen szopizik, változatlanul jó kislány, és nagyon cuki.
Vigyorog, gagyarászik, meg kell zabálni.
Nem fogod elhinni de jön a foga!!!
Nekem ez nem olyan nagy újdonság, mert Bogikámnak is volt 3 hósan alul két foga, úgytűnik Zília tőle örökölte a korai fogzást.
Liliánám 5 hósan kezdte "csak".
Remélem Te jól vagy a pociddal.
Tehetnél fel pocis képet, kiváncsi lennék mekkora a pocó.
Pihenj sokat, és ha van időd írj.
Vigyázzatok magatokra.
Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Sziasztok!

Remélem, szépen kezdődött a napotok. Nekem igen, hisz gyönyörűen süt a nap. Az utóbbi napokban nem volt időm jönni. Hétfőn csavarogni voltunk Attilával, amíg a gyerekek oviban voltak. Na, persze volt oka a csavinak. Délután, mire az oviban kellett menni, haza is értünk. Még vásároltunk egy-két dolgot. Kedden dokinál voltam, de már a végén a sírás kerülgetett. Elmentem reggel itthonról 8-kor. Mire a laborba értem, sikerült a 65-ös számot kihúznom, de ekkor még csak a 22-es ment be. Képzelhetitek. Én fél 9-től 10-ig vártam, hogy bekerüljek. Aztán mentem nst-re, ahol ott felejtettek kétszer annyi ideig, mint normálisan. A 20 perc helyett nekem 45 percet kellett feküdnöm, és még szólni sem tudtam senkinek. Aztán mire visszaértem a dokihoz, ő pont el kellett menjen. Legközelebb 3/4 1-kor láttam viszont. Megvizsgált, azt mondta, minden rendben, de furán megkérdezte, mikorra is vagyok kiírva, mire én azt mondtam, papír szerint 5 hét van vissza. Uh-ra nem került sor, mert megint el kellett mennie. Kicsit csalódott voltam, de jövő héten az is meg lesz. Kedden este anyum volt nála vizsgálaton, és azt mondta neki, hogy szerinte nem visszük végig, mert a méhszáj, bár zárt, fel van készülve. Na, anyumnak sem kellett több. Tiszta ideg, én meg csak nevetek rajta. Nekiálltunk kimosni a pici ruháit, és összepakoltatta velem a csomagom is. Jó nem? Értem, hogy aggódik, de én tök nyugodt vagyok.
Tegnap aztán ablakot pucoltam és függönyt mostam mindenhol. Plusz takarítottam is. Szóval tökre elfáradtam. Ma vasalnom kellene. Van mit.

Most megyek.


Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk:


Dani, Gergő, Attila, Brigi és Pocaklakó Bence

Kép
Kép
Kép
britta
 
 

 
 

Sziasztok! :)

Visszaolvasás nélkül csak a lényeg :wink:

KELLEMES HÚSVÉTOT ÉS SOK/KEVÉS (AHOGY TETSZIK :lol: ) LOCSOLÓT!!!

Kép


(Rólunk csak annyit, hogy március elején Marci 2 hetet itthon volt fül-torokgyulladással abkúrán. A héten ment már oviba, de pénteken és húsvét hétfő utáni kedden itthon van, tavaszi szünet "ürügyén" :arrow: én pedig vegetálok a Srácokkal. Naggggyon gázok együtt :roll: :( )

Brigi!
Neked kitartást az utolsó hetekhez! Nagyon klassz tavaszi Bencétek lesz :D

Saxi!
Csajok? Zília még mindig tündérbaba?
Gondolom, gőzerővel várjátok a locsolkodók hadát :lol:

Györesz!
Hogy van a Pocak?

Puszi Mindenkinek!
Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


ajánlom figyelmetekbe!

próbáljátok ki a új textilpelusokat, nem csak a baba de a környezet érdekében is !
egyéb szoptatási kellékek és bio bébitakarók, kifogók stb.

www.babamosoly.hu

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok!

Nagyon meghalt ez a topik!!!! Többször is benézek egy nap, hátha ír valaki, de nagyon ritka!!!

Mi jól vagyunk, bár már egyre kevésbé van kedvem dolgozni, nem is a munkával van bajom, hanem az utazással, a buszon már megint keményedik a hasam, persze ez még távol van attól ami Norbval volt! Szeretnék júniusig dolgozni, mert a hitelünk miatt kell a pénz, de nem tudom, hogy hogyan fogm bírni! Amúgy szépen kerekedek és a picur is mozog ezerrel! Jövőhéten megyek uh-ra, majd beszámolok!

Melinda!
Hát már én is félek, hogy hogy fogom bírni két gyerkőccel, még jó, hogy Norbi ovis! Na majd ez is megoldódik!
Tudsz valamit Gigiékről????? Ezer éve nem írt semmit! Jól vannak!

Brigi!
Hű Te már nagyon a végét taposod! Mik a kilátások doki szerint?

Saxi!
Tehetnél föl képeket a legifjabb lányotokról, na persze a nagyobbakat is elnézegetem! :D

Puszi Mindenkinek
Györesz

Kép
Kép
györesz
 
 


Sziasztok!

Az az igazság, hogy elkedvetlenedtem, mert nem ír már szinte senki ide.
Ha végre van időm és le tudok ülni a gép elé eltelnek napos, sőt hetek mire valaki reagál.
Így már nem az igazi sajna.
Melinda kérdésére válaszolva, Zília változatlanul tündéri kisbaba, már átalussza az éjszakát, este 8-kor szopizik utoljára, és reggel 6-7 között kér legközelebb.
Persze, én felkelek fejni és a lecsurgott tejet kiönteni, mert hála Istennek van tejcsi bőven, és éjszaka is megtelik a cici 3-4 óránként úgy, hogy felébredek arra, hogy csurog a tejem.
De nem bánom mert minden percét élvezem a szoptatásnak.
Élmény amikor a hosszú alvás után "ráharap" a cicikóra, és olyan mohón szívja, hogy meg kell zabálni.
Nagyobbak is jól vannak, ezen a héten még itthon tartottam őket, meghosszabítottuk a tavaszi szünetet egy kicsit.
Szeretem ha mind itt vannak, mert így nincs annyi stressz és rohangálás reggelente, hanem nyugissan tudunk együtt reggelizni, sütünk friss zsömlét és egy csomó olyan dolgot csinálunk amire különben nics idő, persze apa hiányzik, mert Ő hajnalban elmegy dolgozni.
Egész nap elvannak játszanak és veszekszenek, mint az igazi tesók, és rengeteget dumálnak Zliának, kis csipetem, meg tágra nyílt szemekkel nézi, hallgatja a körülötte lévő nyüzsgést.
Már Ő is bekapcsolódik, sikongat, vigyorog, jár keze, lába, mintha velük akarna szaladni.
Szóval minden oké, élem a háromgyerekes anyák, fárasztó, és nagyon boldog napjait.
Estére kidőlök, és nincs szükségem altatóra az biztos, de akkor is élvezem nagyon.
Már várom az igazi jóidőd, hogy többet lehessünk a szabadban, mert ez a hóesés élég elkeserítő.
Most mennem kell főzni, mert utána lányokkal muffint sütünk, úgyhogy előre megcsinálom az ebédet.
Mindenki sokszor puszilok, a pocisoknak kitartást.
Saxi
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép Kép
Egy a húsvétra készített finomságaim közül.
Kép
saxi
 
 


Sziasztok, mindenkinek.

Magamról annyit, hogy 36 éves kismama vagyok, van egy 8 hónapos kislányom, akit Csengének hívnak és egy 15 éves nagyfiam, őt meg Ákosnak hívják.
Hát az én kiscsajom , egy nagyon eleven kis ördőgfióka, este 11, vagy éjfélig nem hajlandó aludni, ráadásul elég rossz evő, most 7 kg, amit nem lehet mondani, hogy túlzásba viszi a hízást, de hát tömni nem tudom, mert nem lehet. És nem tudom, hogy mit lehet azzal is csinálni, hogy nem tudja lefoglalni magát, mert állandóan hisztizik, ill csak kézben akar lenni, úgy nagyon jól elvan, de hát más dolgom is van azért, amit meg kell csinálnom... amúgy ügyes kislány, mert már feláll, felül és kúszik-mászik mindenfele, csak hamar elunja magát...szóval nálunk ez a nagy helyzet.
Néztem , viszont a képeket, a gyerköcőkről és meg kell mondanom, hogy nagyon édesek mindenkinek a csemetéje....
Britta: Nagyon ügyes kismama vagy, tényleg.... és mennyi idő múlva érkezik a kis pocaklakó...?
Saxi. Neked, nagyon édesek a lánykáid. És milyen név, a Zíilia? Hozzáteszem, hogy nagyon szép és érdekes név, nem túl gyakori, de gondolom ez is hozzájátszott, hogy ezt választottátok.. és mennyi idős a kis drágád..olvasom, hogy már végigalussza az éjszakát, nagyon ügyi..
Györesz. Olvasom,hogy még dolgozol? Mikor fogsz szülni? Én is végig dolgoztam a terhességem, 2 nappal előtte fejeztem be, pedig vízesedtem, a lábaim fájtak, a kezeim zsibbadtak, de hát nekem is muszály volt, meg úgy voltam vele, hogy otthon sem jobb...viszont ténylleg jó,hogy a Norbika ovis, bár nyáron nem tudom,hogy menniyire van ovi, azért nem lesz olyan könnyú, de bele fogsz jönni.... én is belejöttem 15 év után, bár néha kikészülők...
Bujka: Remélem a fiúk meggyógyultak, bár most valamilyen járványféle van...
tóthné ildi
 
 


Szia Ildi!

Üdv. köztünk, bár a forgalom nem a régi.
Kérdésedre válaszolva, Zília most 3 és1/2 hónapos, a neve latin eredetű, de nem elsősorban nem azért választottuk mert ritka, hanem azért mert a csengése nagyon megtetszett, és apával mindketten rögtön rávágtuk, hogy ez nagyon szép.
Nagyon sokat válogattunk, és a szülés előtt egy nappal találtunk rá.

Nem lehetett könnyű ennyi év után megint hozzászokni egy kicsikéhez, főleg, hogy ilyen kis eleven.
De hát az anyák "mindent" kibírnak.

Most rohannom kell, ha tudok jelentkezem.
Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Sziasztok!

Velünk minden rendben. Pénteken volt egy kis vaklárma. Napközben többször is görcsöltem, és keményedett a hasam. Már kb 30 percenként voltak ezek. Mindenesetre bevitettem magam a dokihoz. Azt mondta, minde ok. Méhszáj nem tágult, ha van valami, menjek vissza este. De nem lett. A család tiszta para volt a hétvégén, én meg nyugodtan aludtam éjszakánként. Tegnap voltam a saját dokimnál. Azt mondta, lejjebb szállt a baba koponyája, attól voltak a görcsök, de a méhszáj nem tágult tovább. Meg vagyok nyugodva. Már nincs 2 hét. Megúsztuk ápr. 1-et is, aminek örül néhány családtagom nagyon. Ennyit rólam.

Gergő ma megkezdte az ovit, miután a múlt héten vérbő torkot állapított meg neki a doki. Danit nem érte el szerencsére. Így még nyugodtabb vagyok.



Bocsi, hogy nem írok külön mindenkinek.


Szép estét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!

Csak jöttem elujságolni a nagy hírt!!!! Úgy néz ki HUGIT kap Norbi, legalább is 3 doki is egymástól függetlenül úgy látta, hogy puncis lakik a pocakomba! Mindenki nagyon örül, persze azért nem élem bele magamat 100%-osan!

Brigi!
Már nagyon a cél felé haladsz, kitartás!!!!!!!

Puszi Mindenkinek

Kép
Kép
györesz
 
 


Györesz!

Ez szuper. Nálad bejön a két különböző nemű gyerek. Nagyon örülök.


Pussz!

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok,

Szeretném a segítségeteket kérni.
ŐRANGYALOK kerestetnek május 4.-re, a születés Hete nyitónapjára.
Hogy kik az őrangyalok?

Azok a kedves nők és férfiak, akik segítenek a tájékozódásban, akik teljes figyelmüket egy-egy előadóra tudják fordítani, akik mindent tudnak a rendezvényről (kit és mit, mikor és hol lehet megtalálni stb.), akik várják a vendégeket, akik egy mosollyal otthonossá teszik a házat…

Önkénteseket keresünk, akik szívesen vállalnák ezt a feladatot, ezzel is segítve a Születés Hete ügyét (azt, hogy a várandósok és családjaik minél informáltabbakká, tájékozottabbakká válhassanak a szülés-születés, gyermeknevelés kérdéseiben), és hogy látogatóink és előadóink maradéktalanul jól érezhessék magukat ezen a napon, hogy igazán vendégnek érezhessék magukat.

Nagyon izgalmas feladat, ráadásul belülről átélve a programok szervezését egészen más érzés és ismeret beülni az általunk kísért előadó programjára.

Ha úgy érzed, hogy szívesen csatlakoznál az őrangyalok csapatához, ha örömmel segítesz, küldj egy mailt a kurti.juditkukacszuleteshete.hu e-mail címre.Ha te magad most nem tudsz bekapcsolódni, de ismersz olyan embert, akiről úgy gondolod, hogy szívesen csatlakozna, ismertesd meg minél előbb ezzel a lehetőséggel.

Jó, ha tudjátok, hogy akkor tudjuk kapkodás nélkül, kényelmesen ellátni az őrangyali feladatokat, ha ötvenen leszünk. Most még nem vagyunk ennyien, kérlek, ha tudsz még olyan embert, aki szívesen vállalná ezt a feladatot, szólj neki is.

Néhány tudnivaló, közeli teendő

• Őrangyal-képzés mindenkinek, aki május 4-ére őrangyalnak jelentkezik!

• Április 18-án, pénteken 11-15 óráig (illetve akinek ez munka vagy egyebek miatt nem jó, annak 19-én, szombaton 11-15 óráig) az Aranytízben. Kérem, hogy minél hamarabb jelezzétek a kurti.juditkukacszuleteshete.hu e-mail címre, hogy melyikre jöttök. (A képzésen való részvétel azért kötelező, mert másképp nem tudjuk nyugiban, kapkodás nélkül ellátni mindazt a feladatot, ami ezen a napon ránk vár.)

Ha további információkat szeretnél, küldj nekem privit!

köszönöm, hogy elolvastátok,
további szép napot kívánok,
kata
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Na, ma voltam a dokinál. Számomra nem túl kecsegtető híreket mondott. Megvizsgált. A külső máhszáj nyitva, a belső kicsit nyitva, és a méhnyak enyhén megrövidülve. Ha keddig nem történik semmi, akkor megyek ismét. Ha azután sem, akkor minden másnap, és ha keddhez egy hétre sincs semmi, akkor megindítják. Hát , nem vagyok feldobva. Most otthagytuk a fiúkat anyósoméknál hétfőig. Akkor majd ő viszi oviba mindkettőt. Aztán talán addig alakulunk.

Röviden ennyi.


Szebb napot. Ugyanis nálunk eseget az eső.


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia Britta!

Szorítok ezerrel, és minden jót kívánok.
Valahogy tudasd ha megszültél.
Sok puszi, Saxi

Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Saxi!

Ha nem gond, küldd el priviben a telószámod, hogy tudjak sms-t küldeni.
Remélem, jól vagytok.


Puszi:

Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Saxi!

Köszi a privit. Örülök, hogy jól vagytok. Ha megszülök, küldöm az sms-t.

Puszi:


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!


Egyben vagyunk. Most értünk haza. Ma már kétszer voltam a dokinál. Délelőtt végigaludta Bence az nst-t. A doki megijedt, és délutánra visszarendelt ismételt nst-re. Most azonban nagyon élénk volt. Nyugodtak vagyunk. Csütörtökön kell délután megint menni, így biztos ébren lesz manó.


Szép estét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia!

Örölök, hogy még minden oké, bár már nagyon várom az sms.-t.
Gondolom te is szeretnéd már látni kicsi babócádat.
Fiúk izgatottak, várják már az öcsikét?
Szorítok!!

Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Saxi!

Még mindig semmi jele Bencének, hogy elindulna erre a világra. Fiúk mamáznak, de nem tudom, hogy Dani meddig bírja hiányunkat. Pedig amíg haza nem jövünk, ott maradnak a mamáknál. Így mindenki nyugodtabb.

Jó éjt!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia!

Ez a legnehezebb dolgok egyike, várni a kis jövevényt.
Hiába éltük már át kétszer, harmadjára sem könnyű a várakozás.
Teljesen igazat adok abban, hogy jobb ha a mamáknál vannak ilyenkor a nagyobbak.
Neked is kell most a felkészülés, mert ha megszületik Bence nálatok is beindul a nagyüzem.
Danika reméljük megérti, hogy neki jobb most a maminál.
Nekem is nehéz volt "leadni" őket, és nálunk is Liliána volt, aki jobban vágyott haza, de végül nem volt semmi gond.
Örültek mikor látogatni jöttek a kórházba, és tényleg nem láttam nyomát, hogy "haragudna" Zíliára, mert miatta kellett a mamánál maradnia.(Nekem volt ilyen félelmem, hogy esetleg ilyesmit vált ki belőle a dolog.)
Most rohanok mert vasalás hegyek várnak.
Pihengess sokat, bár magamról tudom, hogy egy percet nem tudtam ülni a seggemen.:lol: :lol: :lol: :lol:
Azért próbáld meg, hátha neked sikerül.
Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Saxi!

Jó, hogy ilyen bíztató szavakat kapok. Nagyon nehéz ez az időszak. Fiúk is nagyon hiányoznak. Tegnap sem tudtam este, hogy mit csináljak. Hisz teljesen más, amikor itthon vannak, és lefoglalnak. Mamák szerencsére örülnek, hogy ott vannak az unokák, de nekünk már hosszú az idő nélkülük.
Igyekszem pihenni. Úgysem lesz mostanában lehetőségem rá.

Jó munkát és szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia!

Bocsi, hogy csak most írok, de rengeteg intézni valóm van.
Vasárnap lesz Zília keresztelője, és egy csomó mindent meg kell szerveznem még addig.
Remélem jól vagy, és bírod idegekkel a várakozás nehéz napjait.
Meddig várnak az orosok, mert nálunk a 41.-ik héten indítják a szülést ha addig nem indulna be magától.
Nálatok nincs ilyesmi? Mert nem mindenhol csinálják az tudom.
Bogikámat Pesten szültem és ott nem volt ez "divat".
Kivártak volna még akkor is amikor kiderült, hogy a gyerek elkezdett sorvadni a méhlepényemmel együtt, már a 43.-ik hétben voltunk.
Súlyos toxémiával, 200/100-as vérnyomással, foltos látással stb..,és nem törődött vele a dokim.
Pedig fogadott orvos volt akinek nem keveset fizettünk minden vizsgálatnál.
Úgy kellett könyörögni utolsó pillanatban egy másik orvosnak, hogy csináljon velünk valamit, mert ott maradunk mind a ketten.
Szóval, én már parázok ha túllépi valaki a 40.-ik hetet.
De nálatok biztosan minden oké, nem akarlak idegesíteni, csak már nagyon várom a híreket.
Tisztára izgalomban vagyok, lehet, hogy azért is mert nemrég estem át ezen az élményen és még nagyon friss az emlék. :) :) :)
Most rohannom kell.
Sok puszi, pihenj sokat.
Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Sziasztok!

Legelőször is annyit, hogy a vonalzóm nem jó. Kiderült, hogy el van számolva a kiírt időpont 5 nappal. Tehát hivatalosan 20-án járt le. Jelenleg eltávon vagyok itthon. Bár ettől függetlenül ma is kell mennem nst-re. Aztán holnap este vissza kell vonulnom a kórházba. A jelek szerint Bence nem óhajt előbújni. Nálunk a 42. betöltött hétig várnak, addig, ha minden ok, nem csinálnak semmit. Nálunk azonban semmi gond nincs. Hála Istennek!
Tegnap, mielőtt hazajöttem volna, a doki megvizsgált, és azt mondta, semmi változás a méhszáj állapotában. Akart egy érzékenységi tesztet csinálni, hátha beindul, de én visszakérdeztem, mi értelme lenne, ha amúgy sincs előrelépés. Azt mondta, van benne igazság. Tehát itthon vagyok. Csinálgatom dolgaim, hisz a héten minden elmaradt.
Fiúk változatlanul mamáznak. Tegnapelőtt telóztak anyunak, hogy menjen Gergőért, mert lázas és hányt. Érdekes, azóta semmi baja sincs. Szerencsére. Viszont tegnap reggelre Dani is összehányta a takaróját. Azóta neki is kutya baja. Mondtam, jövő héten nem mennek, majd visznek igazolást, úgyis csak 3 nap lenne ovi.

Hát ennyit rólunk. Ma még írok majd, meg holnap is. Aztán megint eltűnök.

Szép hétvégét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia!

De jó, akkor meg vagyok nyugodva.
Ez az eltáv viszont nem hangzik túl jól.
Ezek szerint a kórázban kell feküdnöd míg meg nem születik Bence?
Reméljük hamarosan megjön a kedve, és kiváncsi lesz a külvilágra.
A fiúk lehet, hogy így jelzik az anyahiányt?
Vagy csak tényleg átszaladt rajtuk valami baci.
A lényeg, hogy nincs komolyabb bajuk.
Vigyázz magatokra, és változatlanul szorítok nektek.
Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Brigi!

Mégegyszer, sok szeretettel grtuláunk!
Minden jót és sok tejcsit kívánunk nektek!

Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Saxi!

Köszönjük a jókívánságokat. Már itthon vagyunk. Van tejecske is. Írok majd bővebben is.


Puszi:


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!

Szüléstörténetem



Bence 2008. 04. 26-án látta meg a napvilágot. Leírom, hogy is történt.
Ezen a napon délelőtt kellett mennem a dokihoz nst-re. Amikor készen lett, dokim azt mondta, minden rendben van. Ha hétfőig nem történik semmi, akkor reggel találkozunk, és visszafekszem az osztályra, ahonnan pénteken délelőtt kaptam eltávot. Páromnak azért annyit mondott, szerinte még aznap találkozunk. Ezt nem értettem, mivel semmi jele sem volt a szülésnek, a méhszáj előtte nap 1 ujjnyi volt csak. Akkor szombaton pedig meg sem nézte.
Ezután Attilával elmentünk egy kertészetbe, ahol megvettük idei balkonnövényeinket, mondván, délután el is tudjuk ültetni. Amikor a virágok ültetésével végeztünk, még nekiálltam a kertemet kigazolni, hogy rendben legyen. Nem sokkal később furcsán kezdett fájni a hasam, de nem gondoltam semmire. Aztán egyre nehezebb lett minden tevékenység, így abbahagytam és bejöttem a házba pihenni. Ekkor még írtam néhány hozzászólást, és ledőltem pihenni. Ám sem fekve, sem labdán ülve nem volt jobb a helyzet. Úgy véltem, kényelmesebb lesz sétálni. Az időt nem mértem a fájások közt, mivel abban sem voltam biztos, hogy ezek már azok. Attila megkérdezte, nem kell-e bemennünk a kórházba. Elbizonytalanodtam. Mondtam neki, lezuhanyzom és indulhatunk. Amikor beértünk, éppen a nővérpultnál jött a következő fájás. Elküldtek átöltözni hálóingre, majd mentünk nst-re. Körülbelül 50 percig tartott, hogy jól látszódjanak a fájások. Elég sűrűn jöttek, és 60%-ig ugrottak ki. A szülésznő közben értesítette a dokit, így lassan ő is odaért. Ez este ¾ 7 körül volt. Megvizsgált, 2 ujjnyira ki voltam tágulva. Kaptam beöntést. Közben megbeszéltem a dokival, hogy ne kelljen feküdnöm. Azt mondta, nyugodtan mászkáljak, ha jól esik, 1 óra múlva burkot repeszt. Viszont egyre csak gyengültem, mert minden 3-dik lépésnél ott volt az újabb fájás. Aztán végül egy helyben álltunk Attilával, aki végig velem volt, és rengeteg erőt adott. Infúziót nem kaptam, mert szépen haladt minden a maga útján.
S bár a fájások roppant erősek voltak, egy hang nélkül tűrtem, amit a szülésznő, csak így jegyzett meg Attilának: „ Nem értem, miért nem jajgat, vagy kiabál. Hogy tudja ilyen csendben elviselni?” Azért nem szóltam semmit, mert ahhoz sem volt már erőm.
Eddigre már megvolt a burokrepesztés. Szerencsére a magzatvíz tiszta volt. Amikor jöttek a tolófájások, felfeküdtem nagy nehezen az ágyra. Sajna azonban nem úgy mentek innen a dolgok, ahogy szerettük volna. Pici fiam nem tudott átjutni a szülőcsatornán. Mint utólag kiderült, a keze a feje mellett volt szorosan, ezért szűk volt neki a hely. Mivel a víz elkezdett zöldülni, a dokim kézzel segített Bencének, nehogy baj legyen. Na, ezt nem kívánom senkinek, ami ekkor volt. Egyik kézzel alulról próbálta húzni Bencét, másikkal finoman nyomást gyakorolt a hasamra, így született meg az én fiam este 21 óra 5 perckor. Ezek után megkönnyebbültem, és amikor a mellemre tették, sírva fakadtam a boldogságtól. De nem csak én, hanem az én Édes férjem is. Elvitték néhány méterrel arrébb megfürdetni és megmérni Bencét, majd betették a melegedőbe, ami ott volt nem messze tőlem, így még gyönyörködhettem benne egy ideig. Méretei szépek voltak, senki sem számított ekkora babára: 3800 gramm, és 60 cm. Amikor bevitték az osztályra, engem összevarrtak, mert kicsit repedtem. Ám a repedés szerencsére csak külső volt. Aztán a 2 óra leteltével Attila bekísérhetett a szobámba. Előtte még anyummal is beszéltem, aki szintén végigizgulta Bence érkezését a szülőszobán kívül. Nagyon boldogok voltunk. Annyira, hogy nem tudtunk azon az éjszakán elaludni.
Másnap reggel megkaptam Bencét, aki ekkor még aludt, hisz nagyon elfáradt. Ezután pedig együtt voltunk éjjel-nappal.

Kép

Kép

Kép


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia Brigi!

Olvasva a szüléstörténetet, látom, neked sem adták ingyen a babádat.
De az a lényeg, hogy mindketten jól vagytok, és Bence tündéri kis pufók babus.
Nagyon cuki.

Nálunk minden oké, zajlik az élet.
Múlt vasárnap megvolt a keresztelő, nagyon szép volt.
Most a négy napban pedig kiélveztük, hogy együtt lehetett a család.

Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Saxi!

Nem volt könnyű a szülés, de az eredmény azt hiszem, magáért beszél. :)

Puszi:


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!

Nagyon nagyon gratulálok a kis Bencéhez, aki nem is olyan kicsi! Egészen megkönnyeztem a szüléstörténetedet! Olyan hihetetlen, hogy pár hónap múlva én is átélhetem újra ezt a csodát!!!

Sok-sok egészséget és tejecskét Nektek!!!!

Kép
Kép
györesz
 
 


Sziasztok!

Brigi!
Gratulálok gyönyörű Bencétekhez! Nagyon helyes, méretes baba :)
Legyetek nagyon boldogok!

Kép

Saxi és Györesz!

Nagyon boldog névnapot kívánok Nektek!!!

Kép

Györesz!
Klassz, hogy Kishugit kap Norbi :)

Puszi: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Kedves Kismamák!

Elkészült pár darab a tavaszi kollekcióból, illetve akciós árakon készítek nacikat szoknyákat a tavalyi megmaradt szép anyagaimból.
Képeket az alábbi helyen találhattok:

http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=284041

Várom az észrevételeket, érdeklődéseket, egyedi ötleteket!
Jó böngészést kívánok!

Üdv:
melinda
Kép pamutvászon rövidgatya

Melinda
npmelinda@freemail.hu
06-30/369-1535
Érdeklődni nem kerül semmibe!;)
melimami26
 
 


Sziasztok!

Remélem, nem haragszotok, amiért nem írtam már egy ideje. Jártam itt, de csak olvasni, mi van veletek.
Mi jól vagyunk, bár volt egy kisebb gyomorrontása az egész családnak. Vasárnap grilleztünk, és nem vettük észre, hogy a kajához használt citromlé nem jó. Nekem fájdult meg először a gyomrom, aztán egy éjjelen át a wc-re járkáltam. Majd következett hajnalban a hányás. Sajnos, másnap kevés volt a tejecske is, mert nem tudtam enni-inni. Attilának csak enyhébb hasmenése volt, Dani 1-szer hányt, Gergőnek 2-szer volt hasmenése. Ezután mindenki helyre jött. A tejtermelés is visszaállt.
Tegnap és ma itthon voltak a fiúk, mert Attila korán ment dolgozni, és nem volt, ki elvigye őket oviba. Nem mondom, nem volt sétagalopp ez a két nap. Most épp apáznak, így van néhány szabasd órám, csak Bence nem akar elnyugodni. Pedig evett is.
Teszek fel pár képet, ha nem bánjátok.


Kép
Kép
Kép
Kép


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Szia Brigi!

Ez természetes, hogy egy három gyerekes anyuka nem ér rá minden nap írogatni.
van úgy, hogy én is csak azt veszem észre, hogy eltelt egy hét és még arra sem volt időm, hogy a leveleimet elolvassam.
Ez a gyomorrontás nem hangzik túl jól, de a lényeg, hogy hamar rendbejöttetek.
Tündéri ez a kilegény, és nagyon hasonlít a bátyóra.
Tegnap nálunk is nehezebb nap volt, sokat sírdogált Zília is.
De felkészültem már előre mert nem bírja a szeles időt, akkor mindíg nagyon nyugtalan.
Amúgy minden megy a rendes kerékvágásban, ovi, haza, rendrakás, főzés, mosás, teregetés, vasalás, takarítás, délután megint ovi, kaja, fürcsi, alvás, és másnap minden kezdődik újból.
De gondolom ezt a forgatókönyvet te is ismered. :) :)
Vigyázzatok magatokra.
Puszi, Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, amiért ily sokáig nem jelentkeztem. Még nem állt be a rend nálunk. Persze azért zajlik az élet.
Bencuska jó gyerek. Ideje nagy részét ébren tölti. Éjszaka csak 2 alkalommal ébred fel, aminek nagyon örülök, mert én is tudok aludni. Már el van kapatva. Ha jön valamelyik családtag, rögtön dajkálják, és automatikusan elvárná ezt akkor is, ha ketten vagyunk. Így hát elég keservesen sír hétközben, mert nem tehetem meg, hogy egész nap hurcoljam a fenekét. Hétfőn voltunk tanácsadáson, már 4 kg 60 dkg, és csak szopizik.
Nekem egyre-másra jönnek elő mindenféle kényelmetlen dolgok. Múlt péneteken este csalánkiütések keletkeztek rajtam, szerte a testemen. Ezek aztán a következő napokban csak fokozódtak. E mellé még gyomorsav túltengés is társult, úgyhogy nem voltam a helyzet magaslatán. Mostanra elmúlt minden. Csak a savam miatt oda kell figyelnem, mit eszem és iszom.
Gyerkőcök el vannak. Ma megint itthon, mert Attila céges napra ment, és korán lett volna elvinni őket oviba. Amúgy Dani táppénzen van, mert tegnapelőtt este elesett az udvaron, és fájlalta a vállát. Aztán tegnap anyum elvitte a sebészetre, ahol is kimutatták, hogy zöldgallytörése van, aminek kb 3 hét a gyógyulási ideje. Most be van kötözve. 1 hét múlva leveszik neki, és kendőt kap helyette, amiből néha már ki lehet venni a kezét. Most a héten Gergő még jár oviba, mert ők búcsúztatják szombaton a nagycsoportosokat, de aztán marad ő is velünk. Ha Daninak végleg levesznek mindent a válláról, akkor meg eldöntön, hogy mennek-e oviba, vagy sem. Nincsenek útban nekem, félre ne értsetek, de nem tudom, hogy fogom bírni 3 gyerkőccel végig a nyarat. Ez nem nyafogás volt.

Most ennyit írtam, képeket is teszek majd a napokban, de még kellene frisseket csinálnom a lurkókról.

Szép napot!

Legyetek jók!


Brigi

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni.
2008.04.22-én szültem 3900gr súlyú egészséges kisfiút.58 cm-rel született,természetes úton.Kedden voltunk az 5 hetes vizsgálaton,és 6200gr.Nem sok egy kicsit??Nem kövér,inkább olyan "kis" kemény húsú gyerek.Ja,azt mondták a kórházba,hogy igény szerint szoptassam.Na arra van is igény 1,5 max 2 óránként....Mit csináljak?????Mert az egész napom szoptatásból áll,ami gyönyörű dolog ugyan,de lehetne kicsit ritkábban is.....
Vendég
 


Szia Melinda!

Nem vagyok orvos sem védőnő, de három kislányom van, így már némiképp tapasztalt vagyok. Kicsit meglepődtem, hogy ilyen súlya van egy 5 hetes babának.
Kislányony Zília most 5 hónapos, 3000gr.-al született, és a múlt heti mérésen volt 6220gr.
Pedig mi is szopizunk rendesen, és a dokinéni szerint szépen fejlődik.
Van egy hivatalos minimum amit elvileg híznia kell a babának egy hónap alatt, és az 450gr.
A fiúk ugyan gyorsabban híznak, és többet is esznek általában mint a lányok.
Szerintem próbáld meg beállítani a három óránkénti szopásra, mert ez így neked sem jó, teljesen ki fogsz készülni, ha ehez az ütemhez fog hozzászokni a kicsi.
Először is próbálkozz azzal, hogy ha sír nem rögtön cicit adsz, hanem üvegből, vagy ha nem akarod üveghez szoktatni akkor kanállal sima forralt vizet adsz neki.
Lehet, hogy csak szomjas, és ha már ott a cici csontra kiszívja 1,5-óránként, és ezért hízik olyan sokat.
Vagy lassacskán minden nap egy kicsit később adod neki oda és így kb. egy hét alatt ráállítod a három óránkénti szopásra.
Tudom, hogy nehéz dolog, de hidd el meg lehet csinálni.
Remélem sikerül, és te is tudsz a két szoptatás között egy kicsit regenerálódni.
Ne értsd félre, én is imádom szoptatni a babámat, és tényleg pótolhatatlan dolog, de ha te "elhasználódsz" akkor nem tudod megadni a maximumot neki.
Sok sikert, üdv.
Saxi
Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Köszi a tanácsot,igen,szerintem is az lesz a jó,ha hagyom kicsit nyekeregni,és húzom majd az időt.A havi 450 gr nekünk megvan egy hét alatt,de volt olyan is,hogy 700 gr....a védőnő meg se tud olyankor szólalni,csak azt mondogatja,hogy erős a tejem....
A tegnapi mérés kimaradt mert csípővizsgálaton voltunk,de mintha most nem hízott volna annyit,mint eddig.
Majd rakok fel képet,megmutatom a kis díjbírkózómat,csak amik eddig vannak túl nagyok,és nem engedi feltenni.
Jó egészséget nektek Saxi!!!
Vendég
 


Köszi, Nektek is minden jót és várom a képeket.
Én is úgy teszek fel mindíg, hogy az eredetiből átmásolom egy külön könyvtárba amit fel akarok tenni és azt lekicsinyítem.
Üdv, Saxi

Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Szia Saxi! Na,ilyenek volnánk! Kép Pistike Kép Pistike
Vendég
 


:D
Vendég
 


Szia!

Tündéri kis sumo birkózód van! :lol: :lol: :lol: :lol:
Én is teszek fel képeket a lányokról.
Hogy állsz a szopival, haladtok a háromóránkénti etetéssel??
Üdv, Saxi

Boglárka
Kép

Liliána
Kép

Zília
Kép

A három grácia.
Kép

Kép

Kép

Kép
saxi
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jöttem pár napja. Mostanában nem sok időm van a gépnél üldögélni. Azt hiszem, kissé ki vagyok merülve. Sajna, nem igazán van segítségem. Remélhetőleg, júni végén jön az unokahúgom, és akkor könnyebb lesz egy kicsit.
Bencusnak szörnyű napjai vannak. Ez az idő teljesen kikészíti. Alig alszik valamit nappal, és mára virradóra még éjjel is szinte végig fent volt. Már alig látok, de azért jöttem jelentkezni.
Daninak levették a kötést, igaz, még fájlalja néha a vállát.
Oviban megvolt az évzáró, így már Gergő is itthon van. Úgy néz ki, pár napra elviszik őket anyósomék, akkor pedig pihizek ezerrel.

Örülök, hogy tettetek képeket. Aranyosak a gyerekek.

Vigyázzatok magatokra!


Szép napot!

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
britta
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, hogy így ismeretlenül "betörök" hozzátok! Csak olvasgattam és véletlenül olvastam Melinda Pistikéjéről is.
Szerintem ne aggódj a súlya miatt. Nekem több kizárólag szoptatott baba-ismerősöm is van, akik bizony az első hónapban 2 kiló körül gyarapodtak. Anyatejjel nem lehet túletetni a babákat és nagyon sokat számít az is, hogy mit örökölt a baba. Ez a köv. hónapokban úgyis jelentősen le fog csökkenni és hamarosan a "normál" súlytartományba fog tartozni a kisszumósod. :lol: Az én csajszim is ilyen fajta baba és még mindig van legalább 15 szopi egy nap, mégse lett belőle kisfelnőtt, :wink: pedig az első időben közel másfél kilóval lett több egy hónap alatt.
Még egyszer bocsi a betolakodásért, csak gondoltam, elmondom, nem egyedi eset a kis Pisti.
Boldog babázást mindenkinek! :wink: :D

KM

Kép
Kép
kismok
 
 


Sziasztok!
Saxi nagyon szép kislányaid vannak, 3 grácia :lol:
Britta kisfiai is azok,szerintem nekem is fiaim lesznek még.
Tegnap voltam gyereknapon,olyan sok nagypocakos kismamát láttam(meg nagypocakos sörhasú apukát) és bizony írigykedtem,olyan jó volt állapotosnak lenni,még úgy is,hogy 17 kg-ot szedtem fel,a lábam meg olyan vizes volt,hogy Gergényi elvitt volna vízágyúnak Pestre.... :D
Minél több ilyet hallok,mint a Pistikém,annál jobban meg vagyok róla győződve,hogy nem mutáns a tejem... :D
úgyhogy megnyugodtam Kismok,köszi!
Sziasztok!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Teljes "véletlenül" keveredtem ide, de Te Saxi talán még emlékszel rám!
Én sem pazaroltam ám az időt azóta (2004. ), mert ugye novemberben megszületett Maja, most januárban meg Robika. Meg ugye ott van a 16 éves csöpségem, Dorina is. Szóval mi is nagycsaládosok lettünk. Látom Neked is van 3 gyönyörű lányod!
Gratulálok!!!
Nem ígérem, hogy jövök, de olyan jó volt ismerős nevet-arcot látni!
Marica
marica69
 
 


Ha sikerül, azért bökök ide egy fotót a gyerkőcökről.
Ha nem sikerül, akkor meg jó éjt mindenkinek! Kép Maja és RObika
marica69
 
 


Sziasztok!
Most jöttünk a mázsálásról,7,16 kg,ma vagyunk 7 hetesek.
Megyek is,mert jelentkeztem tejadónak,elég sok vizsgálattal jár...
SZIASZTOK,SZÉP NAPOT!!!
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?