Új privát üzeneted érkezett!

Ilon,
én abszolút elhiszem az oltások minden esetleges mellékhatását, sőt azt is, hogy kémiai anyag szellemi betegséget tud okozni. (Lelki probléma is tud fizikai betegséget okozni, ezt ma már senki nem vitatja.) Nem hiszem, hogy túlbonyolítod a dolgot.
Viszont én a következőket gondoltam végig. Nincs pénzem a büntetések kifizetésére (első kör 30.000, második 100.000,-, stb.). Szerezhetnék, "vásárolhatnék", pecséteket, mint sokan, akik ma nem oltatnak, de akkor tanítsam a gyerekeimet hazudni?!
Egyébként Sík Ildikó az orvosunk, akinek a cikke itt van fent, és tényleg csak MAKKegészséges gyereket olt (minket hazaküldött többször), és bizony a legkisebbünk minden oltást sokkal később kap meg.
Speciel a BCG-re azt mondta, hogy azzal várjunk egy éves koráig. Megtettük. Abigélnek így is hatalmas gennyes duzzanata lett, aminek a doktornő nagyon nem örült. Aztán kifakadt-begyógyult-kifakadt-begyógyult, vagy ötször. Mi lett volna, ha megkapja 5 naposan?! És kivezető szer nélkül?! (A heg élete végéig ott lesz, ez persze csak külsőség, de akkor is...)
DPT, illetve Pertussis. Mi (legálisan és nyíltan) csak DiTe-ket kapunk, mivel a legidősebb kruppos lett, és állítólag volt az oltásnak köze hozzá.
A tetanusról tájékozódj: doki nénink szerint a Mo.-n adott anyag bivalyerős, szükségtelenül, ráadásul nem is kellene ilyen gyakran újraoltani, mert hosszabb védettséget nyújt, mint mondják.
Tehát, ha kikerülni nem is tudod, azért kicsit "tompítani az ütést" lehetséges, érdemes.
Sok sikert a "küzdéshez"!
szilvi (néhai "magányos", ha Te az az Ilon vagy)
h_szilvi
 
 


Kedves Ilon!

Miért nem akarod beoltatni a harmadik lurkót?
A csirke izé miatt? Én nem is tudtam, hogy abban van. Szerintem sok dologról nem tudjuk igazából hogyan készül...
Te már rutinos anya lehetsz, hallgass az ösztöneidreKép
Nekem egy fiam van, be van oltva, még az agyhártyagyull. ellenit is plusszban megkapta. Inkább, mint esetleg belehaljon súlyos esetben. Régen volt egy csomó borzalmas kórság és az oltások azért elég szépen vissza szorították őket.
Szóval én oltatom, mert féltem és Te nem oltatod mert félted...Kép

És egy kis adalék, hogy a statisztika segítségével mekkora marhaságokat is ki lehet mutatni:

"1. A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartott elítéltek több, mint
98%-a kenyérfogyasztó.
2. A kenyérfogyasztó családokban felnövekvő gyermekek 50%-a a nemzetközi
szabványoknak megfelelő teszteket átlag alatti eredménnyel teljesíti.
3. A XVIII. században, amikor gyakorlatilag minden kenyér otthon,
háztartásban készűlt, az átlagéletkor nem érte el az 50 évet, a
csecsemőhalandóság elfogadhatatlanul magas volt, sok nő belehalt a
szülésbe, és a lakosságot olyan járványok tizedelték, mint a tífusz, a
sárgaláz és a kolera.
4. Az erőszakos bűncselekmények több mint 90%-át kenyérfogyasztást követő
24 órán belül követik el.
5. A kenyér alapanyagáról, a tésztáról kisérletek során bebizonyosodott:
néhány dekagramm elég ahhoz, hogy egy egér megfulladjon. Az átlag magyar
ennek sokszorosát fogyasztja el egy hónap alatt!
6. A primitív törzsi társadalmakban, ahol a kenyérfogyasztás ismeretlen,
évszázadok óta feltűnöen kevés rákos megbetegedést, Alzheimer-,
Parkinson-kóros, csontritkulásos esetet jegyeztek fel.
7. A kenyér bizonyítottan addiktív: kisérlet alanyok, akiktől egy időre
megvonták, és csak vízzel táplálták őket, alig 2 nap elteltével már
kenyérért könyörögtek.
8. A kenyérfogyasztás sok esetben csak előkészítője a "keményebb"
élelmiszerek, mint pl a vaj, párizsi, lekvár fogyasztásának.
9. A kenyérről bebizonyosodott, hogy magába szívja a vizet. Mivel az emberi
test javarészét víz alkotja, a huzamos kenyérfogyasztás beláthatatlan
következményekkel járhat a szervezet molekuláris összetétel e
szempontjából.
10. Klinikai tesztek bizonyítják, hogy az újszülöttek köhögnek a kenyértől.

11. a kenyeret 200 clsius fok körüli hőmérséketen sütik; ez a hőmérséklet
nem egészen egy perc alatt elpusztít egy felnőtt embert.
12. A legtöbb kenyérfogyasztó képtelen megkülömböztetni a tudományos
tényeket a statisztika álruhájába burkolt értelmetlen locsogástól.

E riasztó adatok értelmében a következő korlátozó intézkedések
foganatosítását javasoljuk:
I. A fiatalkorúak kenyérvásárlását be kell tiltani.
II. Azonnal felvilágosító kampányt kell indítani az összes médiában "Mondj
nemet a veknire" címszóval.
III. Minden kenyérféleséget 300%-os büntető adóval kell megterhelni, a
kenyér által okozott ártalmak költségeinek fedezésére.
IV. A kenyérfogyasztás reklámozásának gátat kell szabni.
V. Az iskolák környékén kenyérmentes zónákat kell kialakítani.

Kérünk, ezt a felhívást juttasd el mindenkihez, akiről tudod, hogy szívén
viseli embertársai érdekeit. Mindig lebegjen szemed előtt jelszavunk:

Gondolkodj hülyén, cselekedj izomból! "

Sziasztok:

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat, egy rakás kérdésem van. Kép

Szia Bellana!
Azért ez a jelmondat kicsit szíven ütött! Kép
Igyekszem hülyén gondolkodni, de asszem nem izomból cselekedek. Inkább próbálok én is mérlegelni... Ilyenkor derül ki, h minden olyan összetett.
Pl.: amikor az a csomó kórság volt egész más volt az emberek élete. Higénia, munkakörülmények, egészséges táplálkozás, gyermekmunka, munkahelyi egészségvédelem, környezetvédelem - csak hogy párat említsek, amire 100 éve még egyáltalán nem figyeltek, legtöbbjük fel sem merült problémaként. (ld.: angolkór) Lehet, hogy ezek is befolyásolják a statisztikát, nem?

Szia Szilvi!
(Igen, biztos az az Ilon vagyok, Magányosra emlékszem, csak a történetedre nem.)
Sík Ildikó neve tudom mit jelent.
Milyen cikke? Hol van?
A mi dokinénink abszolút oltáspárti (és antibiotikum-ellenes Kép ), ígyhát ő is mindig próbál meggyőzni az oltások hasznosságáról.
A BCG-t különösen fontosnak tartotta (bár hozzátette: nyugaton nem is ez ellen a fajta ellen oltanak már, mert nem ez okoz manapság megbetegedést, hanem másik fajtája a betegségnek.)
Szóval a BCG-t 6 hetesen kapta meg a mostani (harmadik) babám is, mint a második. Mindkettejüknél nagy gennyes duzzanat volt/van. A nagyobbiknak kb. 1 év alatt múlt el teljesen. Kivezető szere a BCG-nek tudtommal nincs, a többi oltásnál használtuk.
Nem gondoltam, h probléma lehet a duzzanat -oltási reakciónak véltem. (Az első gyerekem ezt 5 naposan kapta meg és nem volt különösebb gond ekörül.)
Adjak neki belladonnát szerinted?

Én is végiggondoltam a lehetőségeket. A pecsét-vásárlást nem tartom jó dolognak, különben sem olyan egyszerű. stb. Most csak az időt tudom húzni, aztán utánajárok az egyéni oltási rendnek, mert hivatalos helyeken mintha nem tudnának erről. Nálam legalábbis már kétszer vendégeskedett az ANTSz, felhomályosítottak, h mi a szabály. Kedvesen próbáltak meggyőzni.

A vicc az, h van olyan ismerősöm, aki a 3 gyerekének még 1 oltást sem adatott be, és a kutya se járt a nyakára. Nálunk tudom, hogy túlbuzgó a 7. kerületi fővédőnő, ha az ajánlott levelet nem vettem fel, akkor saját kezűleg dobta a postaládánkba. Kép

Még egy: a makkegészségről: ősszel, a vírusos időszakban pl. ki garantálhatja, hogy ha a gyerek tünetmentes is, 3 napon belül nem kap el valamit?

Sziasztok!
Ilon
Kép
Névtelen
 

 
 

Ilon,
Sík Ildikó cikke: itt, okt 3, Zsuszsi74 levele
Ő is bead minden kötelező oltást, mi is csak az időt húzzuk :-))))
Általában kivezető szerként nem a nozódáját, hanem Silicea D200-at kapunk (ami képes a protézist is "kivezetni" a szervezetből, olyan emberek nem is szedhetik), de hogy most utólag érdemes-e neked, nem tudom.
Igen, ilyenkor a makkegészséges kétséges... Egyszer úgy küldött minket el S.I., hogy észrevett a legnagyobb fiamon valami olyan incifinci halvány kiütést, amit én addig nem!! Viszont ő hajlandó is "harcolni" az ÁNTSZ-szel, hogy azért nem kapta meg a gyerek időben, mert beteg volt. (Az ÁNTSZ csak láz esetén nem oltat, egyébként igen, ez azért félelmetes!)
Most éppen a DPT vagy az ActHib aktuális nektek?
Én most az MMR-től félek, sőt S.I. is, Abigél egy hét múlva lesz 2 1/2, és még S.I. sem sürgeti, azt mondja, várjuk meg a felszólítást. A fiúkkal megúsztuk mellékhatások nélkül. (Meg akkor még boldog tudatlan voltam...)
sziasztok,
szilvi
h_szilvi
 
 


Ilon!

Nem akartalak megbántani!!! Ez egy idézet volt, példázva, hogy a statisztikával mindenféle hülyeséget igazolni lehet!!
Nem a te anyaságodat volt hivatva bírálni!!!!
Utólag is elnézést, amiért félre érthető voltam.
A mostani Kismamában is van valami erről a témáról az együtt írjuk rovatban és állítólag a következő számban ez az oltatni-nem oltatni lesz a kérdés.
Remélem nincs harag:
Bellana
bellana
 
 


Ilon, az előbb nem kérdeztem, miért félsz az oltásoktól? Volt valami rossz tapasztalatod?
A BCG. helye az én fiamon is látszik még. És neki a születés utáni szuri nem ért semmit, fél évesen újra kellett oltatni...
Egyébként én úgy tudom, hogy sajnos megint felütötte fejét a TBC, főleg a hajléktalanok körében és velük azért elég sokszor lehet találkozni, főleg pesten...
Szóval van valami konkrét példád amiért félsz??

Bellana
bellana
 
 


Bellana,

az újraoltásról annyit, hogy anno a középső fiamat is újraoltották, az sem látszik.
Sík Ildikó nem olt újra, azt mondja, hogy a gyerek szervezete "másképp reagál".
Most már nem engedném újraoltani, a hajléktalanok ellenére sem.
Ami engem kiábrándít, az az, hogy mennyire nem egységes még az orvosok véleménye sem ezekről a dolgokról. És, akárcsak a szüléseknél, itt is a "rég bevett jó gyakorlat" dönt, és nem a józan ész, vagy az azóta előjött észérvek.
szilvi
h_szilvi
 
 


"Az Egyesült Államokban az utóbbi időben heves vita folyik arról, hogy az autizmust okozhatják korábbi védőoltások is. Ezzel kapcsolatban sokszor hangzik el a feltételezés, hogy egy korábban a védőoltások konzerválására használt, higany alapú vegyület, a timerosol idézheti elő ezt a súlyos állapotot. Ezt a vegyületet ma már nem használják erre a célra, nem azért, mert veszélyesnek bizonyult, hanem mert a lakosság körében elterjedt a fenti feltételezés, és az embereket meg akarták nyugtatni a vakcinagyártók. Az elmúlt időben két tekintélyes orvosi lapban, a Lancetben és a New England Journal of Medicine-ben is jelent meg cikk ezzel kapcsolatos vizsgálatokról, és mindkettő arra a következtetésre jutott, hogy nincs kapcsolat az autizmus és a védőoltások között. A Lancet vizsgálatában meghatározták azoknak a gyerekeknek a vérében a higanyszintet, akik ilyen védőoltásokat kaptak, és azt az eredményt kapták, hogy nem található veszélyes szintű higany az ilyen gyerekek vérében. Egy Houstoni neurológus-sebész ezzel szemben azt állítja, hogy kétségei vannak a vizsgálatokkal kapcsolatban, és szerinte előfordulhatott, hogy a vakcinákban lévő timerosol agykárosodást okozott."
Kép Kép Kép
Névtelen
 


Szia Szilvi!

Igen az tényleg kiábrándító, hogy ha már az orvosok sem értenek egyet ilyen fontos dolgokban.
Egyébként ugyan ilyen ellentétek vannak a fiúk esetében a fitymahuzogtás terén is sajnos. Én a mai napig nem tudom az árt e a húzom, vagy az ha nem... Tudom van ilyen topic is, de ezt csak példának említettem. Hát, valahova állni kell.
Bellana
bellana
 
 


Szia Bellana!
Nincs harag, rájöttem, hogy humor volt. Kép - ha nem is elsőre Kép (nekem különben a 9-es és 10-es tetszett a legjobban Kép))) )

Még nincs konkrét rossz tapasztalatom - említettem, h nem a szövődményektől tartok, sőt azt is elfogadom, h ezek kisebb bajt okoznak, mint maga a betegség okozna, ha átesne rajta a gyerek - vagy ami jellemzőbb: a betegség fel nem ismerése vagy a szövődményei okoznak gondot.

Erre hivatkoznak pl. az MMR esetén, amikor azt mondják, h igaz, h a mumpsz nem egy komoly betegség (nekem is volt, kórházba kellett mennem megfigyelésre, mert nem bírtam ágyban maradni és összeszedtem rá egy megfázást), de HA nem veszik észre, h a gyerek mumpszos ÉS HA fiú ÉS HA olyan szövődménye alakul ki, AKKOR sterilitást okozHAT.

Szóval ezért oltanak minden 15 hónapos kisgyereket 3 különböző betegség ellen kombináltan (!!!???), és ezek közül 2 önmagában igen komoly (rózsahimlő, kanyaró).
És nem ritka az sem, hogy a 15 hónapos kori oltás után kruppos lesz a gyerek. Mint pl. a sógornőm kisfia. Épp akkor. Persze: "nem attól".

És mi van azokkal, akik allergiásak a tojásra? Tudtátok, h azok nem is kaphatják ezeket a tojás-alapú oltásokat? Vagy valaki másképp tudja? És van olyan, akitől már megkérdezte ezt a dokija oltás előtt?
(Én várandósan mindig pöttyös leszek a tojástól, Anyukám egyébként is.)
Nekem a védőnőm (amikor még volt Kép ) azt mondta, h pont a tojásallergia - oltás probléma miatt szokták javasolni, h a tojást vezesse be az anyuka utoljára az elválasztáskor 1 éves kor körül. Hahaha: akkor ezzel mindent megoldottunk. Nem a tojás miatt fog kiderülni az allergia, hanem az oltás miatt - ha egyáltalán kiderül és nem másképpen reagál a szervezet???
Klassz.

Sziasztok!
Ilon
Kép
Névtelen
 


Kimaradt: a hajléktalanok sem biztos, hogy éppen azt a fajta tüdőgümőkórt "terjesztik", ami ellen az oltás való. De a dokinénink a BCG-ben különösen hisz. Szerinte az az immunrendszert nagyon jótékonyan stimulálja - majd leírom miért, ha vkit érdekel.

Szia Szilvi!
Ilon
Névtelen
 


Szia Ilon!

Örülök, hogy nincs harag Kép
Én jóformán semmit nem tudok ezekről az oltásokról. A dokinéni csak azt mondta el, hogy pl. lázas lehet a gyerek meg ilyenek. Igaz a 15 hónapos szurinál még pöttyöket is emlegetett. Hála az égnek mi "csak" lázasak voltunk.
A TBC-ről se tudok sok mindent, de pl. a nagyapám fél életét tönkre tette annó, és egy volt idős kolleganőm is évekig volt vele szanatóiumban. Igaz, hogy már tudják kezelni, de ki tudja melyik fajtáját. Lehet, hogy nem lenne hülyeség szürni a szerencsétlen hajléktalanokat. Én dolgoztam velük 1 évig, és még minket is ellenőriztek emiatt.

Leírhatnád azt az elméletet, érdekel.
Mindenesetre szörnyű ötletnek találom, hogy a nem oltás miatt elvegyék a gyereket a szülőktől, mint ahogy mostanában fenyegetik azt a házaspárt.
Valami kompromisszumot csak lehetne találni, nem??

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

A főoldalról volt egy kupac link. Valamelyiken olvastam egy dokitól, hogy milyen régi tévhitek élnek: a népek azt hiszik, hogy a bcg oltás a tbc ellen véd, pedig nem is! (hogy akkor mi ellen, már nem emlékszem) Ráadásul ezer éve nem vagyunk újra oltva, szóval tök védtelenek vagyunk a hajléktalanok tbcjétől.

Én továbbra is azt nem értem, mért nem lehet 12 évesen csinálni egy mumpsz/rubeola tesztet és csak a negativokat oltani. Többet érne szerintem.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Na, igen Kép
bellana
 
 


A következő oldalon olvashat részleteket a homeopátiás szerek alkalmazásáról a védőoltásoknál:

A védőoltás utáni tünetek enyhítése
http://home.tvnet.hu/~a3807/oltas.htm

További új oldalak:

Szoptatással összefüggő problémák
http://home.tvnet.hu/~a3807/szoptatas.htm
Arcüreggyulladás homeopátiás kezelése
http://home.tvnet.hu/~a3807/arcureg.htm
Aranyeres panaszok
http://home.tvnet.hu/~a3807/aranyer.htm
Babaaltatás
http://home.tvnet.hu/~a3807/altatas.htm
Nyolc mahjongg
http://home.tvnet.hu/~a3807/mahjong.htm
Monopoly
http://home.tvnet.hu/~a3807/monopoly.htm
Honfoglaló táborok
http://homeopatia.proboards21.com/index.cgi?board=Mindenfleprogramok&action=disp lay&num=1087813823
vkvilmos
 
 


Hello!

Nem tudom, el-e meg a topic, most talaltam ra.
Ja, adalek a vedooltasok mellekhatasaihoz.
Nem vagyunk dokumentalva, mert elhajtottak az orvosok es tovabb oltottak a gyerekeimet, mert en marha hagytam, attol valo felelmemben, hogy bajba kerulok a hatosagokkal.
Szoval az egyik az MMR utan bedilizett, alvasi problemai lettek, mint pl ejjel felkelt es szo szerint fejjel rohant a falnak. Ez nem egyszer tortent meg, hanem egy ideig tartott.Borzalmas latvany volt.
Kulonben jo alaposan allergias, pedig abszolut egeszsegesen szuletett es szoptattam annak rendje modja szerint.
A masik babamnal sem figyelt senki erre, sot a masodik dipertenel sem hitte el az orvos, hogy az addig picit ekcemas baba veresre vakart, vastag ekcemat novesztett 24 oraval az oltas utan.
Azota hadakozom az allergiak es az oltasok ellen.
Nos tehat, ime ket oltasi reakcio. Ezeket szerintem nyugodtan lehet annak tekinteni. Szerintem szandekosan hessegetnek el az orvosok, hogy ne kelljen annyi esetet rogziteniuk megorzendo az oltasok jo hiret.

Ha harmadik babank lesz, sajnos megtanul majd hazudni,mert az elete minosegenek vedelmeben nem fog kapni oltast.
gaboca
 
 


Szia,
Szerintem mindanjian félünk ,hogy a gyerkeinknek valami baja lesz a kötelező védőoltásoktól,és nagyon szomorú,hogy ez veletek megtörtént..
De még is mérlegre lekk tenni a dolgot:
Mennyi gyerek halt és nyomorodott meg a védőoltások nélkül,és mennyi az amelyik "éjjel a falnak rohant"vagy egyéb betegsége lett a kötelező védőoltásoktol?!?!
Én is minden oltástól félek,de tudom,hogy kötelező és legtöbb esetben hasznos,és nem tehetem ki más gyerekét sem egy esetleges régen elfelejtett járvány veszélyének...
Vendég
 


Gabóca!

Én veled értek egyet. Ha nem is ilyen durván, de az én gyerekeimnél is volt mellékhatása az oltásnak. És mérlegelés után (hasznos/árt) én sem adatnám be a harmadiknak, hacsak nem lenne kötelező. Hogyan lehet kijátszani? Nekem az egyik ötletem az lenne, hogy (mivel a gyerekeim kettős állampolgárok) azt mondhatnám itt, hogy odaát már megkapta... Vagy mit tehetek?
Vendég
 


Sziasztok!
Evvel a hozzáállásal mindenki gyerekét veszélyeztetitek,legalább nem kéne nyilvánosságra hozni az ilyn beteg gondolatokat...
Vendég
 


Bárány!

Olvass kicsit utána a témának mielőtt ítélkezel!
Vendég
 


Ja, és ha te hiszel az oltás mindenhatóságában, akkor miért veszélyeztetnénk a te gyerekeidet (akik gondolom még a nem kötelezőket is megkapták)?
Vendég
 


A mindenhatóság egy kicsit erős szó.Én ezt nem állítom,sőt minden egyes oltásnál félek,én is az esetleges mellékhatásoktól.
Nem szabad olyan rést hagyni,hogy egy estleges betegség felüsse a fejét,régen a gyermekbénulásra nem volt oltás,szerinted hányan kerültek vastüdőre????
Miért kötelező???Az orvosok akik kitalálták és kötelezővé tették,mind hulyébbek nálad,meg annál a kis százalék idiótánál akik nem engedik beadni???
Sajnálom a gyerekeidet,a gyógyszereknek is lehet sajnos nagyon sok féle mellékhatása,és mégis muszály beadni alkalmasint,vagy te egy tüdőgyulladásnál is a véletlenre bízod a dolgot???
Ha neked van igazad akkor miért,oly kevés azoknek a száma akik veled értenek eggyet???
Vendég
 


AZért mert itt Magyarországon NINCS felvilágosítás előny/kockázat, csak az előnyeire hívják fel a figyelmet. De nézd meg, hogy pl az EU-ban hány országban kötelezők ezek az oltások, és hányan adatják be a gyerekeiknek... Meg fogsz lepődni. És vajon Németországban, vagy Ausztriában, ahol egyetlen oltás sem kötelező, vajon miért nem üti fel a fejét a járvány?
Az orvosok, akik kitalálták és kötelezővé tették, vajon pusztán emberbaráti szeretetből tették ezt, vagy azért anyagi hasznuk is származik belőle? (Nem hülyébbek, csak hülyének nézik, akit lehet)
El tudom képzelni, mennyire sajnálod a gyerekeimet. Szerinted van véletlen? Szerintem nincs, így nem is bízhatok rá semmit :D
Vendég
 


Nézd én ilyen szinten(eddig)nem merültem bele a témába,mármint,hogy melyik országban mi a módi,de mi egyenlőre itt élünk,és itt büntetendő ha jól tudom...
Tényleg sajnálom a gyerekeidet,nem tudom miért gondolod,hohy én bárki gyerekének,rosszat akarnék?
Akkor szerinted azok a bizonyos járványok(fentebb emlitettem)nem is léteztek,kitaláció az egész és az oltás egy teljesen kamu,pusztán anyagi érdekből adják,semire nem jó?
A körenyezetdben lévő kismamák legnagyobb(kb99%-a)Miért adatja be a gyerekének????Erre nem válaszoltál???Még ha nem is igazán van orvosi oldalról megfelelő felvilágositás,akkor is ahogy te utánnaolvasgattál,bizonyos külföldi statisztikáknak,úgy más is....
Nem gondolod?Vagy te a kismamák,és gyakorló anyukák,legnagyobb részénél,is okosabb és tájékozottabb vagy???
Vendég
 


No sok időm nem volt,de amennyire tudta utánnaolvasgattam a Google-ban,sajnos az álltudományos elméleted,ennek függvényében is megdőlni látszik....
Vendég
 


Rosszindulatú vagy :( Sajnálom, hogy nem lehet veled érdemi vitát folytatni. Én nem kritzáltalak téged, te viszont azért jöttél. Én nem bánom, te hogy csinálod, és nem sajnálom a gyerekeidet sem, mert tudom, hogy jót akarsz nekik. Én is úgy csinálom, ahogy jónak látom, és nem célom meggyőzni téged. A gyermekeim pedig a férjem és jómagam legjobb belátása szerint gondozzuk, neveljük, és messze vagy még attól, hogy beleszólj vagy sajnáld őket, mert én vagyok az anyjuk.

http://www.ketezeregy.hu/oltas/index.html
http://web.axelero.hu/nyitottk/

Ezennel a veled való "vitát" lezártnak tekintem a magam részéről.
Vendég
 


Ohhhhh,oda ne rohanjak!!!!
A hülyeségetekbe,majd beleszól a körzeti orvos,és az egyenlőre még mindenkire vonatkozó törvények ,és akkor mehetsz a pi...be a férjeddel meg a nevelési elveddel együtt!!!!
A kérdésekre válaszolni nem tudtál az érvekből kifogytál,én nem veszekedni akartam ,csak a tükröt eléd tartani,hogy lásd:hülye vagy....
Vendég
 


Sziasztok!
Úgy olvasom itt igazán egy vitába botlottam, azt gondolom mindenki azt csinál amit akar.az én elveim azt diktálják hogy kell az oltás.Ezt nem mi döntjük el hogy ki hogy viseli azért vannak negativ hozzászólások mert ezt is azt is hllunk.Csak az tudja mi a kockázat ali már átélte,az én gyerekeim három fiu mind jól viselte az oltásokat.
Ha méhen belül alakul ki az agyhártyagyulladás és születéskor ki is üti a babát azért ki a felelős.Pedig még oltást sem kapott csak szemelte ki a természet egy ujjabb áldozatnak.Sajnos a barátnőm 2-hetes kislányáról van szó.Mindig az szenved aki az ördögi körbe beleesik,és ezt nem tudhatjuk előre.Nagyon sok furcsa betegsés van már az orvosok is tehetetlenek eggyik másikkal.Ezért inkább adják csak azt az oltást.Most még semmi negativ tapasztalatom sincs csak akkor tudnék ellene voksolni ha beteg lenne tőle.Bocs hogy bekapcsolódtam

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Szia!
Amit meg lehet előzni védőoltással,azt szerintem is meg kell,egyébként mint már emlitettem,és is nagyon félek a mellékhatásoktól.De ahogy mondtad,sose tudni a "természet miko szemel ki egy áldozatot"Egy 8 napos kislányt én is elveszitettem(oltásoktol teljesen független okból)
Vendég
 


Nagyon sajnálom ami veletek történt.Épp az imént beszéltem az iserőssel már a mai nap folyamán kikerül az intenzivről.Reagál mindenre,most a szoptatásra koncentrál egy kicsit ősszezavarodott a pici lány de azt mondtak nincs maradandó károsodás :D Azt meg hogy mi derül ki a továbbiakban,mármint a fejlődése során az csak akkor mutatkozik.Remélem nem lesz később baj :roll:
Egy kérdés szerinted ha eljutunk baba látogatóba nincs ok félelemre ,mármint hogy elkapjuk.A klinikán még csak reagálni sem reagáltak erre a kérdésre.Neki is van másik gyerek na meg persze ott vannak ők is.Nem lesz ez fertőző :?

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Szia!
Ha nagyon őszinte akarok,lenni én nem biztos,hogy bemennék,akár mit is mondanak az orvosok,félnék,hogy elkapjuk.Nekem az első babámmal volt a probléma, annó a két gyerekem elött,de én akkor kaptam egy kisebb sokkot,és és azóta is van egy fertőzés fóbiám.Tehát kicsit jobban féltem a gyerekeimet mint az átlag.Én ilyen szempontból éppen ezért nem vagyok mérvadó,szerintem másik 100,simán bemenne.
Ha mész,és megteheted,hagy otthon a gyerekeidet,te meg jobban tudsz figyelni,kézmosásra stb....
Ez uton is szeretnék jobbulást kivánni a kisbabának!!!!!
Vendég
 


Tegna felhivtam telefonon őket, igaz csak az apukával tudtam beszélni.Jó hir hogy áttették őket kórterembe nincs már közvetlen életveszélyben.Most a szoptatással kinlódik Györgyi egy pár nap és mindent elfelejtenek, de van teje bőven biztos sikerül ujra szopnia.Azt is mondta az apa már a kórházban ahol szült észre kellett volna hogy vegyék,mert még be is sárgult.Nem is tudom miért vannak ott ha nem látják meg a bajt.
Majd még kereslek szia

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Farsang 2007 február 24-én szombaton!
Farsang, jelmezvásár, jelmezbemutató jelmezbál!

http://www.szulokhaza.com/szulokhaza_pr ... ujabb.html

Helyszín:

Szülők Háza Családi Központ és Játszóház
Budapest XI. Gazdagrét, Eleven Center
1118 Bp., Rétköz utca 7. I. emelet (P2 szint)

Program:

10:00 - 11:00 Kreatív játékok, kalandfal, alkotó
foglalkozás (kézműves)
11:00 - 12:00 Varázserdő: zenés drámajáték a
gyerekek részvételével
12:00 - 13:00 Jelmezvásár, könyvvásár,
arcfestés, farsangi köröm az anyukáknak
- szünet -
16:00 - 17:00 Kreatív játékok, kézművesség,
kalandfal
17:00 - 18:00 Bábelőadások
Hol lakik az idő?
Manómese
18:00 - Zenés jelmezbemutató: mutasd meg
magad, és ha kedved van, mondj verset, énekelj,
táncolj az otthon készített, vagy a délelőtt itt
vásárolt jelmezedben; ajándékok a résztvevőknek.

Árak:

Gyerek jegy:
1.500,- Ft / gyerek (1-14 év)
Kísérő jegy:
500,- Ft (14 év fölött)
Családi jegy:
3.000,- Ft / család
szulokhaza
 
 


Szia!
Örülök,hogy happy and lett a történet,ha van kedved majd írj
Vendég
 


Ez az előttünk levő szülőkháza hirdetés már ugy zavar,minden oldalon ezt látni.Nagyon elmaradt az anyuka akivel volt egy kis vitád.De lehet hogy be be néz,csak nem reagál a mi dolgainkra.Pedig én is szerettem volna véleményt cserélni vele.Régóta figyeled ezt az oldalt. :?: Milyenek az arányok pozitiv és negativ irányban :!: Jó nagy gyerkőceid vannak,még most figyeltem meg igazán őket ,ezek szerint már tul lehetsz te is a 30-dik x-en.Remélem nem vagyok tolakodó :roll: Ősszel már az én fiam is kezdi a sulit ,félek egy kicsit tőle .Olyan mások a követelmények és kemények, nem ugy mint a mi időnkben.Nektek könnyű a suli szereti Szindi?
Debrecen környékén élünk,ti messze laktok ? Nem kell hogy konkrétan eláruld csak ugy hozzávetőlegesen.
Most megyek irj ha nem voltam tolakodó :oops:

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Szia!Az vitapartnerem tényleg nagyon eltűnt!Nem baj a lényeg,hogy jól megmondtam neki.

Suli:lányomnak nehezen megy,főleg a nyelvtan és az angol(5.-es)
Éppen tegnap voltunk a nevelési tanácsadóban,a suli küldött,és kiderült,hogy valószinüleg diszgráfiás.Az ilyen ,írási nehézség.Egyébként nálunk is tök nehéz a suli nem olyan mint rég volt.Százszor töübbet követelnekA lányom amúgy is a környék legkeményebb sulijába jár,én már szivesen átiratnám máshova de ő ragaszkodik a barátaihoz...

Fiam,ovis és jövőre is az lesz még.A te fiad nem maradhat még egy évet?végülis csak egy fél évvel idősebb Szilveszternél?

Dunakeszin lakunk,31 éves vagyok ha fönt vagy az iwiw-en megjelölhetjük egymást!,
Vendég
 


Dani fiam nagyok kis okos,volt egy kis nehézségünk a tavalyi évben.Óvónő szindróma, azóta ez megoldódott,és mint akit beoltottak kézzel lábbal suliba akar menni.Valami még mindig van nála de nem tudom kideriteni,pedi még az ovónők is behivtak egy elbeszélgetésre, Tegnap volt szülői ért. minden gyerkőc mehet suliba, senkit sem javasolnak +egy évre.Azt mondta az ovónő ilyen okos csoport még nem volt a kezeiben.Mér a ballagó tarisznya is meg van rendelve. Ha most azt kérném hogy maradjon még egy évet abba belebetegedne,már már menekül az oviból szerintem unja.

A férjem fent van az iwiw-en alig tudtunk meghivót szerezni az a baj vele ,hogy olyan lassú.Nálatok is :?: Majd meg kérdezem tőle hogy az ő nevében jelőlhessük e egymást :roll: Vagy jó lenne egy meghivó.Még erre visszatérünk ok :?:

Ezek szerint te is 75-76 os születésű vagy én is májusban töltöm a 31-et fúj de utálom.

Most megyek felkelt pinduri éhes

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


[quote="bárány"]
írta:
bárányÉppen tegnap voltunk a nevelési tanácsadóban,a suli küldött,és kiderült,hogy valószinüleg diszgráfiás.Az ilyen ,írási nehézség.


Gyakran a védőoltások szövődményeként alakul ki. :cry:
wer
 
 


[quote="wer"]
írta:
werGyakran a védőoltások szövődményeként alakul ki. :cry:

Na erre kíváncsi lennék, hogy ezt miféle kutatások igazolják. Tekintve, hogy magas az átoltottság, nem tudnak venni 1000 oltott és 1000 nem oltott gyereket kb azonos társadalmi háttérrel és egyéb kritériumokkal, hogy megnézzék, közülük hány diszgráfiás és hány nem. Ugyan kérem. :?
Nyugat-Európában pedig az emberek maguktól is oltatnak, akkor is, ha nem kötelező. Él pár rokonunk és barátunk itt-ott, és történetesen szoktunk róla beszélni, hogy milyen oltásokat kaptak a gyerekeik.
klara
 
 


Wer,had nyugtassalak meg,ugyan nem fejtettem ki bővebben,
de a lányomnál egész más a helyzet!!!

Na akkor kezdem.31éve úgy születtem ,hogy nem tudtam nyelni 8 hónapos koromig(az oltások elött sem ,nulla éves koromtól)
Ezt a lányom örökölte,vele is komoly gondok voltak-e téren(jóval az oltások elött is)Mivel eggyáltalán nem tudott szopni,és cumisüvegből sem tudott inni,csak kanállal sűritményeket,nagynehezen,ezért renyhe maradt a nyelve.és a mai napi raccsol,elég erősen.Mivel korához képest súlyos beszédhibás,ennek nyílvánitják a helyesirási nehézségeit
Ezeket orvos mondta nem én!Aki nem tud helyesen beszélni,az nem tud rendesen írni sem!!!
Nálla ez okozta!!!
De tudodmit,inkább egy diszgráfia,mint valami járvány!!!!
Egyébként meg nem tudom mitől vagy te ilyen jó diagnoszta???
Orvos vagy???
Vendég
 


Klara,
Nyugat-Európában sem olt mindenki. Csak itt annyival jobb a helyzet, hogy nem hülyézik le kapásból azt, aki gondolkodik.

Bárány,
Jól megmondtad, igen. Egyébként amíg a lakosság 70%-a be van oltva, nem kell járványoktól félned. Ha jól emlékszem ennyi kell ahhoz, hogy hatékony legyen az oltás.
kat_ica
 
 


[quote="kat_ica"]K írta:kat_icalara,
Nyugat-Európában sem olt mindenki. Csak itt annyival jobb a helyzet, hogy nem hülyézik le kapásból azt, aki gondolkodik.

Nem hülyézik le, de amikor közösségbe mennek, akik kérik az igazolást, hogy van-e oltva, nem?
De valóban, nem 100% oltat, ahogy itt sem oltat ám 100%.
Amúgy nem hiszem, hogy én bárkit lehülyéztem volna. :? Pláne kapásból.
klara
 
 


Anyuci,bocsi ,nem is vettem észrehogy válaszoltál!Szia

Igen 75-ös vagyok,az iwiw-en az egész családom rajta van ,még a gyerekeim is,úgyhogy majd lesz meghívom,legalábbis remélem,és akkor megjelölhetjük egymást,de akár a férjedet is...

Ovi:ha a fiad ennyire vágyik a suliba akor tényleg vinni kell,az enyém imádja az ovit,akkor sír ha nem mehet.....
Szia!!
Vendég
 


Katica!Szia

Ehez,tényleg csak annyit tudok hozzáfűzni,hogy akkor reménykedjünk,hogy az emberek(legalább)70%-a nem hülyül meg és akkor semmi gond!!!A maradék 30%-meg úgy csinál ahogy akar,csak nehogy befolyásolja a többit.Tudod,egy hülye 100-at csinál alapon.
Klara tényleg nem hülyéz le senki,aki hülyéz az én vagyok!!!
Ezuton is szeretném megvédeni őt.
Egyébként én is csak a Girát hülyéztem asszem(ha jól emlékszem)
Abban is igaza van Klarának,hogy az oviba sem veszik be a gyereket ha nem kapta meg az oltást.Az ilyen dolgokat nem lehet kijátszani.
Vendég
 


Hú az anyját :shock: mi van itt ez nem semmi ,ezelőtt pár nappal is pont igy cseppentem ide mint most.Ti aztán adjátok itt az ivet egymásnak, na én nem vagyok ennyire szókimondó,akkor biztos kapnék a szerkesztőtől egy privit :oops:
Amugy meg az is kövez el hibát aki tud helyesen irni és beszélni,hiszen sok olyan szó van amit nem ugy irunk ahogy ejtjük.
Védőoltással kapcsolatban annyit ha jól emlékszem de javitsatok ki ebből mintha már lett volna birósági ügy is.Mármint azért mert nem akarták beoltatni a szülők gyermekeiket.
Amugy bocsi nem üvözöltem az uj hozzászólókat.Nekem is van elég sok helyesirási hibám igy visszaolvasva :oops: de ettő még nem leszek kevesebb.Hajrá bárány anyu

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Anyuci!
Lehet,hogy én is kapok privit!!De ez van!!
Vendég
 


Klara,
Én is tudom, hogy nem hülyéztél senkit :wink:

Azt nem tudom más országokban hogy van. Lili most oviba jár, csak részben kapta meg eddig az oltásokat, és senki nem kérte rajtunk számon. Egyáltalán nem merült fel, sem beiratkozáskor sem azóta.
kat_ica
 
 


Katica!
Elöbb utobb kiderül,hogy nem oltattad be a gyereket...
Itt Dunakeszin az ovi küszöbét sem léphetné át a gyereked,ha kiderül mit fogsz csinálni???
Vendég
 


A mi ovodánkba sem lehet ugy beiratkozni ha nincs meg a védőoltása. Mort például Dani a 6-évest kapta felkeresett a védőnő hogy ekkor és ekkor menjük mikor megkaptuk 1-2 napig nem kellett menni az esetleges mellék hatások miatt.De hál istennek semmi nem volt.Amúgy minden védőoltást be kell a szervezetnek fogadni,lehet hogy emiatt félnek eggyes szülők hogy nehogy láz izomgörcs vagy efféle alakúljon ki. Mi nem aggódunk ijenek miatt már egy hasmenéses hányásos járványtól jobban tartunk.Az annyira legyengiti őket és még gyogyszer sincs rá.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Szia!
Anyuci,a hasmenéses járványtól én is félek,és a felső léguti betegségektől is,bár ezek ellen is lenne oltás....
Mondjuk én minden betegségtől nagyon féltem a gyerekeimet.
Vendég
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?